Philippe & Victoria - Bed omen or something like this

Vicky & Philippe

Nem akartam én igazából elhagyni. Csak szimplán veszélyes mellette maradnom, de most hogy újra megcsókolt nem bírok elszakadni tőle. Nem megy! Túlságosan szeretem! Ő maga is megjegyezte, hogy ne merjem megtenni, mert abba belehal. Mennyire imádom!
Megpuszilta a homlokomat, miközben hopponáltunk. Már megint ez a rosszullét! Bár újra normális lehetnék! Valahogy nem szimpi ez a hányinger, szédülés, majd a hányás. Kibontakoztam a karjaiból, s máris a mosdó felé vettem az irányt. A maradék kis étel is, ami idáig megmaradt bennem kijött.
Szédelegve mentem vissza a nagyterembe, majd a kanapéra zuhantam. Teljesen rosszul vagyok és még a hasam is görcsöl. Mintha meg akarna jönni, pedig nem kéne neki. Mikor felálltam, hogy a konyhába menjek Philippe visszahúzott és a kanapéra nyomott.
Merlinre! Milyen édes! Elmosolyodtam, s vártam, hogy visszatérjen a kajámmal. Éreztem, hogy leszedte magáról a parfümöt! Nála jobbat nem is találhattam volna! Egyszerűen imádom!
Megköszöntem neki az ételt, s felálltam, hogy odamenjek és megcsókoljam. Talán hirtelen csináltam. Megszédültem, majd elsötétült előttem minden. Annyit még éreztem, hogy a forró tea rám ömlik. Valószínűleg leborítottam a tálcát, ahogy elvágódtam.
Nem tudom mennyi idő telhetett el, de teljes sötétségben voltam, ami teljesen megrémisztett. Egyedül a sötétben és hiába szólongatom Philippe-t nem találom sehol.
Mikor kezdtem magamhoz térni még rettenetesen szédültem, de már azért enyhült a hányingerem. Éreztem a csuklómon a vizes ruhát, s hogy mennyire ég a jobb alkarom. Ahogy odakaptam éreztem, hogy forró. A tea!
Lassan kinyitottam a szemeimet, s megláttam őt. Végre! Megvan! Megnyugtatott a jelenléte.
- Mi...Mi történt szerelmem? - homályos volt minden
Vagyis valami rémlett, de egyébként abszolút nem tudom mi történt. Csak a karom fáj rettenetesen.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Megint itt van, újra velem van. Megint akaromban tarthatom. Szorosan maghoz ölelem és szenvedélyesen megcsókolom. Azt akarom, hogy tudja, hogy mindennél jobban szeretem, hogy ő az egyetlen akit képes vagyok szeretni. Mert ő az én mindenem.
A csók után súgott valamit, de egyikünk sem foglalkozott vele sokáig. Megint megcsókoltam, maghoz öleltem, a karjai a nyakam köré fonódtak. Az enyém vagy és nem menekülsz tőlem soha többé! Mindenhol megtalálom és mindenhol ott leszek, ahol ő van.
- Szívesen. - Suttogtam mosolyogva. Majd megpusziltam a homlokát. Már tudom, hogy szereti, ha ezt csinálom. Ezért is teszem ezt. Mert azt akarom, hogy boldog legyen velem és mellettem.
Hopponáltam vele. A kastély nagy termébe. Láttam rajta, hogy rosszul van. Ennek egy cseppet sem örültem. Erősen tartottam nehogy véletlen elessen. Nem akarom, hogy baja legyen, hiszen szeretem őt. Jobban, mint bárkit.
Leadta a kicsit furcsa rendelését. Meg kell hagyni különleges volt, de nem szóltam semmit, ha neki ez kell, akkor megkapja. Nekem az a fontos, hogy ő jól érezze magát, hogy neki jó legyen. Semmi más nem érdekel, csak és kizárólag ő.
Kibontakozott a karjaimból, s kirohant a mozsdóba. Szédelegve tért vissza. S bekezuhant a kanapéba. Egyre jobban aggódtam miatta. Nem lesz ez így jó. Nincsen rendben az egészsége. Csak ne legyen semmi komoly baja se.
Odamentem hozzá és megsimogattam az arcát. Majd adtam egy puszit a homlokára. Látom rajta, hogy mennyire szenved, hogy fájdalmai vannak. Segíteni akarok neki, de nem megy sehogy sem megy. Csak azt tehetem, hogy kiszolgálom őt.
- Nem fogom. - Biztattam mosolyogva. Majd elindultam a konyhába. Ekkor állt fel és indult el ő is megindult kifelé. Hirtelen elkaptam és visszanyomtam a kanapéra. Isten ments, hogy ilyen állapotban, csináljon bármit is.
Nem foglalkoztam a szabadkozásaival, hanem rögtön kimentem a konyhába. Elkezdtem megcsinálni az ételt, közben pedig levakartam magamról a parfümömet. Nem kockáztom, hogy még egyszer rosszul legyen.
- Neked bármikor egyetlenem. - Mondtam mosolyogva, mikor megláttam, hogy küld felém egy csókot. Majd nekikezdene az evésnek. Feláll, de nem tudom miért. Elindul felém. Ám hirtlen megtorpan és eldől. Leborul a tálca és ráborul a tea.
Gyorsan ott termek mellette és egyetlen igével tüntetem el a koszt róla. Karomban tartom. Fejen a könyökhajlatomban van. Ébresztgetem, de nem nagyon meg. Beviszem az egyik szobába, majd tovább próbálkozom. Mire sikerül valami életjelet kicsikarni belőle. De nem volt magánál.
Ugyanebben a pillanatban kihívtam az orvost. Viszont természetesen addig én vigyáztam rá. Ébresztgettem és vizeztem a csuklóját. Nem, nem fogom elveszteni. Nem hagyom, ha kell a sátánnal is kiegyetek, csak életben tudjon maradni nekem.

Vicky & Philippe

Újra a karjaiban lehetek! Rettentően jó érzés! Azt sem tudom, hogy öleljem, hogy csókoljam, hogy érezze mennyire szeretem! Abbamaradt csókunk után súgtam neki valamit. Már nem tudom mit, de őt sem nagyon érdekel. Újra megcsókolt, amit én viszonoztam, miközben karjaim átfogták nyakát.
- Köszönöm! - súgtam édesen, miközben kaptam egy puszit a homlokomra.
Imádom mikor ezt csinálja. Sőt! Azt is imádom, mikor kényeztet! Jól esik! Persze nem szeretem ha kiszolgálnak, de attól függetlenül élvezem, mikor kicsit velem is foglalkozik valaki.
Hopponáltunk a kastélyba. A nagyteremben találtam magam. Szédültem, majdnem hátra vágódtam, s megint felfordult a gyomrom. Merlinre! Nagyon elronthattam a gyomrom!
- Rendben szívem! Úgy lesz! - mosolyodtam el, miközben felvette a rendelésemet.
Hirtelen ki kellett bontakoznom a karjai közül, s máris a mosdót vettem célba. A maradék kaja is kijött belőlem, ami még bent volt. Miután ez megtörtént szédelegve mentem vissza a nagyterembe és rázuhantam a kanapéra.
Merlin szerelmére! Rettenetesen beteg vagyok! Nem szoktam pedig elhagyni magam, de most mégis sikerült. Megsimította az arcom és megpuszilta a homlokom. Fájt egy picit a hasam, mintha meg akarna jönni! Merlinre! Nincs itt még az ideje!
- El ne felejtsd a tejszínhabot! - magyaráztam.
Végül rájöttem nem lenne szabad ugráltatnom! Hiszen én vagyok a nő! Nekem kell őt kiszolgálnom. Feltápászkodtam, s a konyha felé indultam. Meg akartam csinálni magamnak a kaját. Ám két keze megragadott, s visszanyomott a kanapéra.
- De.... Jól vagyok, csak... - nem tudtam befejezni, mert már el is tűnt.
Nem sok időbe telt mire végre megérkezett a kajámmal. De jól néz ki! Rápillantottam szerelmemre, s elmosolyodtam.
- Köszönöm édesem! - küldtem felé egy csókot
Nekiláttam. Vagyis csak neki láttam volna. Biztosan hirtelen álltam fel, hogy eljussak Philippehez és megcsókoljam. Megszédültem, s minden elsötétült előttem. Annyit még éreztem, hogy valami forró a karomra esik. Valószínűleg leborítottam a tálcát, s vagy rántotta vagy a tea rám ömlött.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Voltam már kimondottan szar helyzetekben. De két dolog nem fordult elő velem sosem. Nem féltem és nem voltam szomorú sem! Most viszont az elmúlt hétben sikerült szomorúnak lennem, de annyira szomorúnak, hogy már majdnem belebolondultam.
Már azt fontolgattam, hogy véget vetek az életemnek, mert nekem nem kell, ha Victoria nem lehet velem. Ám ekkor megéreztem a gyűrűm erejét és tudtam, hogy életem szerelme, az én földreszállt angyalom veszéyben van és meg kell mentenem.
Hopponálok és mikor meglátom, hogy egy tigris tarja fogva szerelmem egyetlen igével tessékelem arrébb a jómadarat. Figyelem ahogy szerelmem lemászik a fáról. Tekintete menekülési utat keres. Azt hisze, hogy bántami fogom, de én nem tudnám őt bántani, túlságosan szeretem ahhoz.
Hirtelen magamhoz öleltem és szenvedélyesen megcsókoltam. Egy hét, egy hete nem éreztem a csókját, az ölelését, a bőrét, semmit most pedig itt van és szerethetem őt megint. Kezei közé fogta arcomat, s úgy csókolt vissza. Még mindig szeret, engem szeret!
Mikor abbamarad a csókunk súgott valamit, de nem figyeltem csak elmondtam, hogy ne merjen megint elhagyni engem. Felemeltem a fejét és újra megcsókoltam. Merlinre mennyire hiámyzott ez már nekem az elmúlt egy hétben.
Karjai nyakam köré,fonódtak, s úgy viszonozta a csókomat. Megint gondolatait figyeltem. Émelyeg a parfümömtől. Nem akarom, hogy rosszul legyen. Így gyorsan el is mondom neki, hogy amint esélyem lesz rá lemosom.
- A múló rosszulléteidre is figyelni akarok! - Suttogtam kedvesen neki. Magamhoz szorítottam és megpusziltam a homlokát. Tudom, hogy szereti, ha ezt csinálom. Mikor válaszolt a kérdésemre megvillant a szemem. Velem jön, hozzám.
Hopponáltam és a nagyteremben találtuk magunkat. Gyorsan észrevettem, hogy Vicky rosszul van. Csak azt tundám mitől. Lehet a hopponálás az oka. Úgyhogy felajánlotam, hogy inkább hanyagoljuk ezt az utazási módszert.
- Akkor vagy gyalog megyünk vagy autóval utazunk! Rendben van szívem akkor egy tejszínhabos rántotta, sültkrumpli és habossüti rendel. - Mondom mosolyogva. Ekkor bontakozott ki a karjaimból és elrohan.
Hánynia kell... Itt valami nincs rendben. Lehet el kellene mennie az orvoshoz. A végén beteg lesz szegényem. Elkezdtem a megrendelt menün gondolkodni. Tej... tejszínhabos? Hát rendben, ha ezt kér, akkor meg kapja. De szerintem az is vissza fog jönni.
- Megyek és megcsinálom! - Mondtam odamenve hozzá, megsimítva az arcát és megpuszilva a homlokát. Látom, hogy nagyon fáj a hasa. Sose sajnáltam senkit. Imádtam, ha mások szenvednek, de az ő fájdalma borzalmas látvány, mintha belülről akarnának megfojtani.
Fentebb csúszott a kanapén. Még mindig nagyon szenved, most pihennie kellene. Az lenne a legokosabb. Éppen indulnék ki, mikor hirtelen feláll és meginul az ajtó felé. Hirtelen lefogom és visszanyomom a kanapéra.
- Nem mész sehova! Itt maradsz és pihensz! Ha holnap is ilyen rosszul leszel kihívom a dokit! Maradj itt, mindjárt hozom a kaját! - Mondom megsimítva az arcát, majd eltűnve az ajtóban.
Egyenesen a konyhába mentem. Pár varázslat az egész. Mire nem jók a nagymama igéi. Amíg elkészült a kaja levakartam magamról a parfümöt. Kitettem mindent egy tálcára, s visszamentem szerelmemhez a nagyterembe. A kis asztalkára letettem a tálcát.
- Hercegnőm, íme a rendelése. Meg egy kis tea. Nagyanyám receptje gyomorrontásra. Egyél! - Mondtam mosolyogva. Majd helyet foglaltam vele szemben a fotelben.

Vicky & Philippe

Azt hiszem bizton állíthatom, hogy már kétszer megjártam a poklot. Egyszer a múltamban, egyszer pedig most ebben az egy hétben. A vacsim újra üdvözlése után hopponáltam a dzsungelbe.
Bíztam benne elfelejthetem a szerelmemet. Ám egy éhes tigris talált meg ahelyett, hogy kiadtam volna magamból bármit is. Azt kívántam, bár velem lehetne az én drágám. Mellette biztonságban érezném magam. Óhajom pár perc múlva teljesül. Philippe jelenik meg, s nem sok időbe telik, míg rájövök...A gyűrű az oka. Egy mozdulattal pöccinti el a "kiscicát".
Lassan lemásztam a fáról, miközben menekülési útvonalat kerestem arra az esetre, ha túlélném! Hiszen biztos vagyok benne, hogy meg akar ölni. Ám legnagyobb meglepetésemre magához húzott és megcsókolt.
Viszonoztam a csókot, ahogy két kezem közé fogtam arcát. Merlinre! De hiányzott a csókja, az ölelése, a mindene! Kicsit talán ziháltam is. De nem érdekelt. Mikor abbamaradt csókunk súgtam neki valamit, de észrevettem nem érdekli. Felemelte az állam és megcsókolt. Imádom!
Karjaim nyakába csúsztak. Viszonoztam csókját. Hirtelen émelyítő lett számomra a parfümje. Eddig nem volt az, de most igen. Ő ezt észre is vette rajtam. Pedig nem akartam, hogy lássa.
- Múló rosszullét! - súgtam, miközben magához szorított.
Hozzábújtam, s kaptam egy puszit a homlokomra. Imádom mikor ezt csinálja! Mikor beleegyeztem, hogy menjünk haza felcsillant a szeme, s már is a nagyteremben találtam magam.
Soha nem voltam még rosszul a hopponálástól, de most valahogy megint elfogott. Rettenetesen szédültem. Sőt! Alig álltam a lábamon, majdnem hátra dőltem, s a gyomrom is felkavarodott.
- Jó ötletnek tartom a hopponálás kerülését! - súgtam - Azt hiszem egy rántotta sok tejszínhabbal és sült krumplival valamint egy krémes süti jól esne! - magyaráztam, de éreztem, hogy hamarosan valami megint visszajön.
Kibontakoztam Philippe karjaiból, s a mosdót vettem célba. Miután maradék kis kaját, ami a gyomromban volt kihánytam, szédelegve visszatértem a nagyterembe. Hasamat fogva ültem le a kanapéra.
Soha nem voltam még ilyen rosszul, s a hányás teljesen kimerít. Legszívesebben a föld alá süllyednék ebben az állapotban, de nem lehet.
- Hol van már az a tejszínhabos rántotta, a sült krumpli és a krémes sütim? - érdeklődtem, miközben ránéztem szerelmemre, s lecsúsztam kicsit a kanapén - Ne haragudj! Valamivel nagyon elronthattam a hasam!
Nagy levegőt vettem, s ki is fújtam. Fentebb csúsztam a kanapén. Végül rájöttem nem követelőzhetek így elindultam, hogy megcsináljam magamnak a rántottát. Ha találok tejszínhabot akkor az csak jót jelent!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Most nyugodtan mondhatnám, hogy ez az egy hét olyan volt, mint a pokol. De akkor rosszul fejezném ki magamat, mert mi Noirok szeretjük a poklot. Úgyhogy a legközelebbi szó az érzéseim kifejezésére a borzalmasan szarul éreztem magam.
A mai napom is azzal telt, hogy azon gondolkodtam, hogy mi a bánatért is élek én még mindig. Most, hogy életem szerelme nincsen velem, semmi értelme sincsen élni. Ennyiből halott is lehetnék, mert nagyjából úgy érzem magam, mint aki meghalt, vagy mint aki vegetál. Nincsen semmi tűz sem bennem, ami nagy szó egy Nortól! De nem hazudok, hiszen nem látok most célt, hogy nincsen itt nekem.
Ekkor éreztem meg, hogy Victoriának szüksége van rám. Hirtelen fellobbant bennem a nekromanta, akitől elvették a zsákmányát és vissza akarja szerezni. Így egy pillanat múlva már hopponáltam is. Mikor megérkeztem láttam, hogy egy nagymacska tartja sakkban az én egyetlenemet. Természetesen szépen és udvariasan távolabb tessékeltem a kis aranyost,
Figyeltem, ahogy életem értelme lassan lemászik a fáról, ami alatt pár pillanattal ezelőtt, még egy tigris állt. Láttam, hogy félre pillant menekülési útvonalat keres. Merlinre, hogy mennyiszer láttam én már ilyet. Azt hiszi szegényem, hogy bántani fogom, pedig nem lennék rá képes.
Már képtelen voltam visszafogni magam. Annyira akartam ezt már egész héten, annyira hiányzott nekem. Hirtelen magamhoz öleltem és szenvedélyesen megcsókoltam. Kezei közé vette az arcomat, majd visszacsókolt. El sem hiszem, hogy ez ennyire hiányzott nekem. Pedig igen.
Mondott nekem valamit miután befejeztük a csókot. De engem nem érdekelt. Homloka az államat érintette, kezei a mellkasomon pihentek. Merlinre most olyan boldog vagyok, mint múlt héten, mikor utoljára vele voltam. Kezeim a derekán voltak és magamhoz öleltem. Soha, soha, soha többé nem engedlek el.
- Én, sem akarlak elveszteni téged! - Súgtam szenvedélyesen, majd felemeltem a fejét és megint megcsókoltam. Kezei a nyakam köré fonódtak. Imádom ezt a nőt, egyszerűen imádom. Ekkor észrevettem gondolataiban, hogy zavarja a parfümöm, mire közöltem, hogy amint lehet, megszabadulok tőle.
- Semmi baj kedvesem. Nekem az a lényeg, hogy te jól legyél. Különben is, ha rosszul vagy tőle, akkor nem lehetek melletted annyit, amennyit akarok. Nekem is előnyösebb, ha megszabadulok tőle. - Mondtam szélesen és őszintén mosolyogva.
- Elhiszem egyetlenem! Tudom, hogy nem hazudnál nekem, mert azt úgy is tudnám. - Feleltem, majd megcsókoltam ,amit viszonzott is. Hirtelen magamhoz szorítottam és adtam egy puszit a homlokára. Pontosan tudom, hogy mennyire szereti, ha ezt teszem.
Válaszára megcsillant a szemem. Szenvedélyesen megcsókoltam és hopponáltam vele. A következő pillanatban otthon voltunk. Lassan emeltem fel a fejét. Láttam, hogy megint rosszul van. Megsimogattam az arcát és elmosolyodtam.
- Le akarsz pihenni egy kicsit? Hozzak neked valamit? Azt hiszem, egy darabig hanyagoljuk a hopponálást, rendben van? - Kérdeztem, megsimogatva a fejét. Azt akarom, hogy jól érezze magát, hogy soha többé ne hagyjon egyedül.

Vicky & Philippe

Rémálom volt ez az egy hét nélküle! Azóta nem éreztem ezt mióta elvesztettem Ricardot. A reggeli kihagyása után újabb kalandra készültem, s már a dzsungelben is találtam magam.
Mostanság nem valami jó a gyomrom! A hopponálás sem tetszik neki. Az almát is eldobtam, melyből csak két harapás hiányzott. Felmásztam egy fára. Ki akartam adni magamból mindent, a fájdalmat, a magányt, Philippe hiányát.
Hát mit ne mondjak nem sikerült. Csak egy tigris figyelt fel rám, aki nem hagyta, hogy lemásszak. Akárhogy is kérleltem nem tágított csupán kaparászta a fa törzsét.
Bárcsak itt lenne most az én drágám! Mellette biztonságban érzem magam. Nem telt bele néhány percbe. Kívánságom teljesült. Megjelent, s egy mozdulattal tüntette el a macsekot a közelemből.
Lassan másztam le a fáról! Biztos vagyok benne, hogy csalódott bennem, s meg fog ölni. Azért feltérképeztem a helyet, ha ki tudnék mászni ebből a helyzetből legyen menekülési útvonalam.
Ám a reakciója meglepett. Magához húzott és megcsókolt. Ebben a csókban benne volt minden! Többet nem is kívánhattam volna. Két kezem közé fogtam arcát, majd lehunytam szemeimet és magam felé húztam fejét. Szenvedéllyel csókoltam vissza. Súgtam valamit, már nem is tudom, hogy mit, mikor abbamaradt csókunk. Ő nem figyelt. A homlokom az állát érintette, szemeim még mindig lehunyva tartottam. Kezeim mellkasára csúsztak. Nem érdekli, hogy veszélyt jelentek számára. Milyen édes! És még képes voltam ott hagyni! Buta szőke nő vagyok!
- Nem akarlak elveszíteni! - súgtam, miközben ő felemelte az állam és újra megcsókolt.
Kezeim immár a nyaka köré fonódtak. Merlinre! Imádom, ahogy csókol! Viszonoztam a csókot. Hirtelen parfümje illata csapott meg. Most valahogy émelyítőnek találtam.
- Ne haragudj csak nem olyan jó mostanában a gyomrom! - magyaráztam kezeimet a magasban himbálva, mikor közölte, hogy lemossa amint tudja - Tudom! Én is imádlak hidd el!
Újra megcsókolt, amit én csak viszonozni tudtam, majd magához ölelt. Homlokomra kaptam egy puszit. De imádom! Mehetünk? Persze! Minden vágyam, hogy vele lehessek! Hogy újra boldogok legyünk együtt.
- Ig....igen! - csókoltam meg.
Azok a szemek! Nem mondhattam neki nemet. Hiszen szeretem, s most ebben a helyzetben csak ez számít!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Rémálom komolyan. Nem ez rosszabb. Tudom milyen a rémálom, sokszor készítettem már, de ez ezerszer borzalmasabb. Egyszerűen olyan, mintha minden mozgató erő eltűnt volna belőle. Mintha már nem is lenne miért érdemes élni.
A padláablakban ülve éppen azt latolgattam magamban, hogy körülbelül még mennyi időm lehet hátra. Ha így haladok a saját magam kifárasztásával akkor nem sok. Vagy megoldhatnám sokkal egyszerűbben is.
Ekkor kezdett el fájni a fejem. Hirtelen nem esett le miért. Csinálja ezt. Egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy nincsen meg a gyűrűm. Az Vitoriánál maradt. Ez azt jelenti, hogy bajban van. Meg kell mentemen. Nem halhat meg.
Hopponáltam és egy dzsungelben találtam magamat. Láttam, hogy egy tigris tartja fogszágban szerelmemet egy fán. Gyorsan eltávolítottam az álatot, majd figyelmem egyetlenemre összpontosítottam.
Lassan mászott le a fáról. Gondolom félt, hogy azért jöttem, hogy végezzek vele. Pedig egyáltalán nem ez a szándékom. Hiszen nem tudnám bántani őt. Ő az egyetlen akit nem lennék képes bántani.
Hirtelen magamhoz öleltem és megcsókoltam. Ő két kezébe véve arcom csókolt engem meg. Szenvedélyes volt, benne volt minden érzelem, ami felhalmozódott bennünk az elmúlt héten. Imádom őt, az én földreszállt angyalom, a kincsem.
Hallottam hangjá, de nem tudtam mit mond. Le volt hunyva szemem, éreztem homlokát az államon, s éreztem kezeit a mellkasomon. Az én kezeim a derekára fonódrak és úgy húztam magamhoz közelebb. Nem is figyeltem csak mondtam a magamét.
- Ha elhagysz, abba belehalok. Inkább a veszély, de nem foglak elengedni még egyszer! - Mondtam felemelve a fejét és megint megcsókolva őt. Karjai a nyakam köré fonódtak. S szenvedélyesen csókolt vissza.
- Amint mozsdó közelébe kerülök megszabadulok a parfümtől! De most jobb lenne, ha elmennénk innen egyetlenem. Imádlak téged, ugye tudod? - Suttogtam szenvedélyes hangon.
Nem tudok vele betelni. Egy hétig nem láthattam, nem ölelhettem, nem csókolhattam. Most akarom bepótolni mindet. Ezért megint megcsókoltam, s csak utána öleltem magamhoz. Homlokára is nyomtam egy puszit, majd szemeibe néztem.
- Mehetünk kincsem?

Vicky & Philippe

Ez az egész olyan, mint egy rémálom, ami soha nem akar véget érni. Nélküle semmit nem ér az életem, de legalább tudom, hogy nem jelentek veszélyt rá! Miután visszaköszön a vacsim nem reggelizem, csupán egy almát veszek magamhoz, amit hopponálás után vissza kiengedtem a természetbe.
Felmásztam egy fára. Nem kellett volna azt tennem, amit tettem. Ugyanis egy tigris figyelt fel rám. Akárhogy könyörögtem neki hajthatatlan volt. Bárcsak itt lenne velem Philippe! Mellette nem félek! Tudom, hogy megvédene, de nem lehet!
Nem sok idő telt el, s megjelent Ő, akiért éppen fohászkodtam. Merlinre! De jó látni, hogy jól van! Olyan boldogság öntött el, mint mikor együtt voltunk a múlt héten.
Egyetlen mozdulattal tüntette el a tigrist a közelemből. S rájöttem, hogy találhatott rám. A gyűrűje volt az oka, hogy ő most itt van! Lemásztam a fáról. Egy részről ideges voltam és féltem. Körbe is pillantottam menekülési útvonalat keresve.
Hirtelen magához ölelt, szenvedélyesen megcsókolt. Annyira hiányzott már ez nekem! Arcát két kezem közé fogtam lehunytam szemeim, s fejét magam felé húztam, majd visszacsókoltam. Imádom! Egyszerűen....nem is tudom mennyire elmondani, hogy mennyire, de imádom.
Ne! Súgtam miután abbamaradt a csókunk. Szemeim még mindig csukva voltak. Homlokom állát érintette. Kezeim a mellkasára csúsztak, miközben alsó ajkamra haraptam. De ő ezt meg sem hallotta.
- Veszélyt jelentek számodra! - suttogtam, miközben ő felemelte a fejem, s már meg is csókolt megint.
Visszacsókoltam. Karjaim immáron a nyakában voltak. Nem! Nem tudom újra megtenni vele! Túlságosan is szeretem, túlságosan is hiányzott!
Hirtelen megcsapja az orrom a parfümje. Idáig is az volt rajta, de most különösen émelyítőnek találtam.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Hiányzik. Merlinre! Jobban hiányzik, mint bármi eddig az életemben. Megváltoztam felé. Képes voltam és képes is vagyok szeretni őt. Már tudom, hogy nagyobb szükségem van rá, mint a pihenésre. Nekem csak ő kell. Senki más.
A mai napot a kastély padlásablakában töltöttem. Kifelé lógattam a lábam a levegőbe. El voltam keseredve. Megint Victoriáról álmodoztam. Megint hallottam a hangját, megint éreztem, ahogy megérint. Olyan valóságos volt, pedig nem volt igazi.
Lassan már azon gondolkoztam, hogy semmi értelme sincsen az életemnek. Victoria előtt nem éltem. Amíg vele voltam éltem, jobban mint valaha. Most, hogy nincsen velem, most olyan mintha halott lennék. Mintha csak egy üres váz lenne a testem.
Bele fogok halni a hiányába. Olyan, mintha minden fojtogatna, ami körülvesz. Ő pedig nincs itt, hogy ezen könnyítsen. Az egész az én hibám. Óvatosnak kellett volna lennem, nem kellett volna előtte ölnöm. Nem kellett volna egyedül hagynom.
Ekkor valami furcsát éreztem fájt a fejem. Ezután esett le, hogy a gyűrűm nincsen nálam. Akkor nála kell hogy legyen. Remélem nála van. Merlin kérlek mondd, hogy nála van. Bajban van, meg kell mentenem, mert szeretem.
Összpontosítottam a gyűrűre, majd hopponáltam az ismeretlenbe. Egy dzsungelben kötöttem ki, az egyik fát előttem egy tigris kapargatta. Ott volt fenn szerencsére még épen és sértetlen. Odébb tessékeltem a nagymacskát, hogy vissza se jöjjön nekem.
Megint elmondhatatlanul boldog voltam. Itt van, látom őt. Vagy ez csak egy álom, amit az agyam fest nekem? Figyeltem ahogy lemászott, arcán láttam, hogy ideges. Menekülni próbál. Biztos azt hiszi haragszom rá és végezni akarok vele.
Egyetlen mozdulattal öleltem magamhoz és csókoltam meg szenvedélyesen. Ez nem álom, ez valóság itt van. Megint a karomban van. Kezei közé fogta arcom, majd magához húzta arcom és visszacsókolt. Éreztem benne, hogy mennyire szeret, hogy mennyire hiányoztam neki, s én is igyekeztem mindezt egyetlen csókba belesűríteni.
Homloka az államat érintette. Megint hallottam a hangját. Még mindig olyan édes, mint legutóbb. Kezei a mellkasomra csúsztak. Én átkaroltam a derekát, s maghoz szorítottam. Le volt hunyva a szemem. Félek, ha kinyitom akkor már nem lesz itt.
- Soha többé ne csinálj ilyet! Én... én beleőrülök, ha nem vagy velem. Nem bírnám ki, ha mégegyszer elhagynál! Abba már belehalnék! Annyira nagyon hiányoztál! - Suttogom elhaló hangon. Megint felemelem a fejé és újra megcsókolom. Azt hittem elvesztettem, hogy soha többé nem lesz velem.

Vicky & Philippe

Ebben az egy hétben rettenetesen hiányzott Philippe. Hogy tud ennyire hiányozni? Merlinre! Ricardo halála után éreztem ilyet. Bár itt lehetne! Bár vele lehetnék. De nem tehetem! Túl nagy veszélyt jelentek számára!
Miután kijött belőlem az esti vacsorám ki is dobtam a reggelit. Tudom kárba veszett, de valahogy nem tudom letuszmákolni a torkomon.
Egy almát kezdtem el majszolni, s úgy hopponáltam Brazíliába. Pontosabban annak nevezetességébe a dzsungelbe. Felfordult a gyomrom. Az két harapás is kijött belőlem, amit most megpróbáltam lenyelni. Eldobtam a kezemben tartott kaját, miután elköszöntem a bevitt falatoktól és felmásztam egy fára.
Üvölteni kezdtem. Hátha megkönnyebbülök, de nem segített! Szimplán egy tigris startolt rám. Már megint bajba kerültem! Hogy lehetek én ennyire szerencsétlen? Pedig nem sok mindent csináltam. Szimplán ki akartam adni magamból a fájdalmamat.
Próbálkoztam elhessegetni őt, de az istennek sem akart itt hagyni. Kaparászni kezdte a fa törzsét, mindeközben üvöltözött.
- Cica menj már innen! Nem vagyok jó falat számodra! Sovány is vagyok, kicsi is vagyok! A fél fogadra sem lennék elég!
Ám a tigris hajthatatlan volt. Azt kívántam bárcsak itt lenne Philippe és megvédene tőle. Mellette biztonságban érezném magam! Néhány perc múlva, mintha csak a kérésem teljesült volna.
Megérkezett az én szerelmem. Döbbenten figyeltem, ahogy arrébb löki a tigrist. Honnan...a gyűrű! A gyűrűje nálam maradt! A fejemhez kaptam. Hogy is felejthettem el?
Lassan lemásztam a fáról. Biztos haragszik rám és meg akar ölni! Körbepillantottam felmérve a legközelebbi menekülési útvonalat, ha mégis sikerülne megmenekülnöm.
Nem szólt egy árva szót sem! Ez aggasztott. Nem tudom mi jár a fejében. Hirtelen egyetlen mozdulattal ölelt magához és csókolt meg szenvedélyesen. Miután két kezem közé fogtam arcát lehunytam a szemeimet. Fejét magam felé húztam és visszacsókoltam. Végre! Végre újra csókolhatom! Érezhetem a testét. Annyira hiányzott! Merlinre!
- Ne! - suttogtam miután a csók abba maradt.
Szemeim még mindig csukva voltak. Homlokom állát érintette. Kezeim a mellkasára csúsztak, miközben alsó ajkamra haraptam.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Pocsék, borzalmas, elmondhatatlan hogy milyen volt a hetem. Sose voltam még ilyen. Mindig gyorsan túltettem magam valaki hiányám, de Victoria. Őt nem tudtam kiverni a fejemből és ez egyre rosszabb és rosszabb lett. Ahogy egyre régebb óta nem láttam az én egyetlenemet.
Ma se aludtam semmit. A tegnapi napot végig gyilkoltam de még most is olyan érzésem van, mintha még mindig akarnék. De tudom, hogy ha most hagyom, hogy elragadjon a vágy, akkor sosem fogok tudni megállni.
Így reggel felcaplattam a padlásra és kiültem az ablakba, lábamat lógatva a nagy semmibe alattam. A horizontot figyeltem. Gondolataim messze jártak. Álmokba, az utolsó álmaimba, amikben ott volt az én szerelmem és boldogok voltunk.
Megint elkapott a sírhatnék. Nem bírom. Teljesen belebolondulok, hogy nincs velem. Hogy nem tudom, hogy biztonságban van az én karjaimban. Azt akartam, hogy boldog legyen, hogy velem legyen boldog és most nincs itt velem és szenvedek.
Hirtelen kezdem magam megutálni. Milyen éveket hoztam én egyesekre. Amikor egy szerlmes pár egyik tagját öltem meg. Borzalmas lehet nekik. Most már tudom, hogy milyen. Nem hiába láttam én mindig hatásosnak ezt a módszert. Tényleg ölni lehet vele.
Olyan vagyok, mint egy hisztis kisgyerek, akitől elvették a játékát. Akarom őt, de nem tudom megtalálni. Legalább, ha valamilyen kapcsolódás lenne. Ha valamim lenne tőle, a levélen kívül. Mert azt már próbáltam. Nem is egyszer, de mint halottnak a csók, annyit segített.
Megint gondolkodtam kezemhez kaptam. Ahogy mindig, ha ideges vagyok. Babrálni akartam a gyűrűmmel. Hirtelen észrevettem, hogy nincs meg. Egy hete gondolkodom és egyszer se nyúltam a gyűrűért. De nincs nálam, de mi van, ha nála sincsen ott?
Hirtelen fájni kezdett a fejem. Itt valami nincs rendben. Miért fá... A gyűrű. Ha veszélyben van az akinél éppen van autómatikusan jelez. Nem lehetek benne biztos, hogy nála van, de meg kell próbálnom. Hátha szerencsém lesz.
Gyorsan talpra álltam és koncentrálni kezdtem. Majd egy mély levegővétel után pálcámmal a kezemben hopponáltam az ismeretlenbe. Tovább tart, mint vártam. Akkor ilyen hosszú, ha Amerikába megyek. Várjunk csak akkor Amerikába megyek?
Mikor megérkeztem egy esőerdőben voltam. Nem messze tőlem egy tigris kaparászta az egyik fa törzsét. S mikor felnéztem, hogy mit akar megszerezni elállt a kélegzetem.... Victoria, az én Victoriám. Itt van és veszélyben van.
Felemeltem a pálcámat, majd közelebb mentem a tigrishez. Nem félek tőle. Én nem félek semmitől sem. A legrosszabb esetben is csak meghalok. Lassan ment közelebb, hogy minél később tudjon észrevenni engem az állat a fa tövében.
- El kell szomorítanalak cicus, de ő az enyém! - Mondtam egy lebegtetést ráküldve, majd egyszerűen távolabb tessékeltem a barátunkat. Nem fog visszajönni, az állatok gyűlölik a feketemágiát. Én pedig tettem róla, hogy érezze a feketemágiámat.
Felpillantottam a fára. Victoria még mindig ott volt. Nem hittem a szemeimnek. Az én egyetlenem. Még mindig ilyen gyönyörű. Még mindig mennyire vágyom rá. Még mindig mennyire akarom őt. Most sokkal jobban, mint valaha.
Megvártam amíg lemászott a fáról. Kicsit félénk volt. Fogadni merek, hogy azt hiszi, hogy meg akarom ölni. De nem! Nem tundám bántani. Imádom őt még most is. Egyetlen mozdulattal öleltem magamhoz és csókoltam meg szenvedélyesen. Hogy mennyire hiányzott ez az elmúlt héten.

Vicky & Philippe

Az elmúlt egy hétben szörnyen éreztem magam. Legfőképpen Philippe miatt. De a gyomrom és a fejem sem volt rendben. Talán az elválás, s hogy nem tudom pontosan mi van vele! A sok aggódás, a fájdalom, ami bennem felgyülemlett.
A reggelem megint szarul indult. Nem bírtam ránézni a reggelimre, aztán pedig meglátogattam a mosdót is. A vacsi visszaköszönt. Pontosan ki tudtam venni a répának az alakját. Valami rémes dolog betegnek lenni!
Egy alapos fogmosás után döntöttem el, hogy mit fogok csinálni. Úgy éreztem ezzel talán ki tudom kapcsolni egy kicsit az agyam, hogy ne aggódjak Philippe miatt annyit.
A kaját kidobtam. Úgy sem eszem meg! Helyette egy almát kezdtem majszolni, s hamarosan már Brazília ősi dzsungelében találtam magam. Most még a hopponálással is felkavarodik a gyomrom. Néhány másodperc sem telt el, s már megundorodtam az almától, amit pillanatokon belül viszont láttam.
Azt hiszem ideje lenne elmennem egy dokihoz vagy valami. Felmásztam egy fára, s üvöltöttem, hátha elmúlik a fájdalmam, melyet Philippe hiány okoz. Kicsit megkönnyebbültem, de az űrt nem töltötte be semmi! Sőt! Szinte ugyanúgy fájt!
Arra azonban nem számítottam, hogy amit az előbb tettem odavonzott valamit. Már majdnem leértem a fáról, mikor zajt hallottam. Körbepillantottam, s megláttam. Egy hatalmas tigris közeledett felém. Visszamásztam. Te jó ég!
- Jó kiscica, hess innen! - magyaráztam, de az elkezdte kaparászni a fa alját.
Hogy a fenébe fogok én innen kijutni? Feszült a helyzet! Nem olyan fajta, mint aki hamar tágít, ha kiszemeli a zsákmányát.
- Menj már el innét! Kérlek! - szóltam ismét a tigrisre, de az csak nem tágított - Engem biztos nem fogsz megenni! Keress másik táplálékot! - mutogattam felé.
Láttam a szemében, hogy rettenetesen éhes. Én hülye meg ide vonzottam. Ilyenkor milyen jó lenne, ha itt lenne Philippe. Mellette biztonságban érezném magam.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Milyen az én szerencsém? Na milyen? Szar! És akkor még finom voltam. Megtalálom a számomra legfontosabb embert a világon éa elvesztem. Egyszerűen elvesztem. Azért mert nem tudok vigyázni. Ha nem talál el az a rohadt golyó, most nem a Noir kastély padlásablakából lógatnám a lábam, hanem szerelmemet csókolnám.
Hiányzik. Sose éreztem még ilyet. Mindig azt hittem a gyilkolás tud hiányozni, de ehhez képest az olyan, mint az érvágáshoz képest a szúnyogcsípés. Rettentően hiányzik és ez az érzés az elmúlt héten csak egyre erősebb és erősebb lett.
A csalámmal azóta nem váltottam szót, mióta nagyapa leribancozta Victoriát. Akkor ott egy hete teljesen össze voltam törve. Annyira, hogy nem is gondoltam volna, hogy vissza tudok menni a Roxfortba tanítani.
Igaz a tanítás se ment fényesen. Sokkal negatívabb voltam, mint általában. Körülbelül dupla annyi bűntető munkát adtam ki, mint legutóbb és minimum háromszor több feleltetést csináltam. Bármit csak nekem minél kevesebbet kelljen beszélni.
Le se hunytam a szemem esténként. Egyszerűen képtelen voltam aludni. Folyton azon kattogott az agyam, hogy mit kellett volna máshogy csinálnom? Meg hogy hol lehet most az én egyetlenem? De semmire sem jutottam csak sokkal, de sokkal idegesebb voltam.
Már repestem az örömtőp, hogy hazamehetek pénteken. Egész héten azzal küszködtem, hogy erősnek látszak. Viszont ez nem volt egyszerű. Folyamatosan nyeltem vissza a fájdalmat és már legszívesebben tomboltam volna.
Ezt szombaton meg is tettem. Egész nap. Szó szerint. Nappal Amerikában voltam, s ott irtottam a népet. Este pedig valahol Németországban. Azonban ettől sem lett jobb. A haragom eltűnt, de a fájdalom ugyanúgy ott maradt. Az üresség bennem még mindig hatalmas volt.
Ma reggel feljöttem ide a padlásra és azóta bámulom a horizontot. Folyamatosan azon pattogva, hogy őt akarom, hogy azt akarom, hogy velem legyen. Hogy megint tarthassam a karomban, hogy megint halljam a hangját érezzem, hogy szeret. Nem akarom, hogy nagyapámnak legyen igaza. Nem lehetett hazugság mindaz, amit a fejében láttam, amit éreztem mikor vele voltam.

Vicky & Philippe

Mikor bementünk Oxfordba a legboldogabb nőnek éreztem magam a világon. Kéz a kézben sétáltunk, s ez még boldogabbá tett. Mikor el kellett, hogy menjek a mosdóban eltévedtem, s máris veszélybe került az életem. Hívtam Philippe-t, hogy mentsen ki ebből a helyzetből. Helyettem őt találta el a golyó, mikor a ellökött és a földre estem.
Megölte azt a fickót a szemem láttára, pedig kérleltem, hogy ne tegye! De megtette. Én odarohantam hozzá és rászorítottam sebére a kezem.
- Ne rágódj rajta! - súgtam, miközben hopponáltunk.
A kastélyban találtam magam. Kiszedtem a golyót, s elláttam a sebét. Nem akartam, hogy meghaljon. Nem akartam elveszíteni.
Miután elaludt úgy láttam jobbnak, ha elhagyom. Veszélyt jelentek a számára. Egy rossz óment! Nem akart nekem hinni, s most bekövetkezett az, amitől a legjobban féltem. Megsérült, s nem kellett több.
Írtam neki egy levelet, hogy miért is teszem ezt. Majd még egy búcsúpuszit nyomtam a szájára, s elhagytam a kastélyt. Könnyeim arcomat mosták, miközben ezt tettem. Rossz érzés volt, de tudtam, hogy ez lesz a legjobb.
Egy hét telt el amióta nem láttam Philippe-t. Rettenetesen hiányzott. Egyszer-egyszer elmentem az iskolába, de nem tudtam megfigyelni őt. Legszívesebben odarohantam volna hozzá és megcsókoltam volna, de nem tehettem.
Az elmúlt egy hétben visszatértek rémálmai, csak immáron Philippe-vel kapcsolatban. Egyre jobban és jobban félek ezektől az álmoktól.
- Merlin! Mi lehet most vele? Hogy érezheti magát? Meggyűlölt vagy szeret még? Vagy teljesen elfelejtett? - támaszkodtam az ajtófélfának otthonomban.
Nem is tudom melyik lenne a legjobb megoldás. De bármelyik is tudom így a legjobb! Legalább életben van, s ez nekem bőven elég!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Sose láttam még ilyen szépnek Oxford kicsiny városát. Most minden más volt, hiszen ott volt velem ő! Az én egyetlenem. Kéz a kézben sétáltunk az utcákon. Boldog voltam, annyira, mint már nagyon régen nem. A vele töltött idő, maga a mennyek.
Kicsit elkalandoztam. A gondolataim messze jártak a jövőben. Az én egyetlen igaz szerelmemmel. Éreztem, ahogy megsimította a karomat. Elmosolyodtam és megpusziltam a fejét. Na azt hiszem, hogy ha most látott volna valamelyik ismerősöm nem hitte volna el, hogy én vagyok.
Meg sem lepett, hogy ki kell mennie. Csak mosolyogtam a sok elnézésen. De nem zavart, csak figyeltem ahogy elszaladt. Nyugtattam magam, hogy nem lesz semmi baja. De idekinn sokkal idegesebb vagyok, itt nem tartok mindent uralmam alatt.
Hirtelen éreztem a gyűrűm hívását. Valami baj van. Ettől féltem. Nem, nem, nem... Nem veszíthetem el. Meg kell mentenem, akármilyen bajban is van. Rohanni kezdtem, s azt hiszem sose rohantam még ennyire, mint akkor.
A nevét kiáltottam, majd ellöktem. A földre esett, nekem pedig egy golyó fúródott a vállamba. Elpattant az agyam! Nem tudtam magam visszafogni meg kellett ölnöm azt a szemetet. Viszont ennek köszönhetően én is a földre kerültem.
- Akkor sem így akartam. - Mondtam sajnálkozó arccal. Megpuszilta az arcomat. Elmosolyodtam, szeretem mikor ezt csinálja. Ilyenkor érzem, hogy tényleg szeret. Megsimítottam az arcát, hogy tudja minden rendben van.
Mondta, hogy menjünk be az Ispotályba. Mire közöltem vele, hogy az nem lenne előnyös. Hát igen a legutóbbi akcióm után jobb, ha nem megyek arra! Elmondtam neki, hogy szeretem. Nem tudom elégszer mondani. Majd megpusziltam a homlokát és hopponáltam.
Sebemen tartotta a kezét és hozzám bújt. Az én angyalom. Az ágyamban voltam vele. Kapkodtam a levegőt. Nagyon legyengültem. Láttam, hogy ideges. Elindult, hogy összeszedje a dolgokat. Elkaptam a kezét. Visszahúztam magamhoz és megcsókolt.
Válasza után lement a konyhába. Zihálva vártam, hogy szerelmem visszaérjen. Egy golyó az alapból semmi lenne, de utána bevágni egy Sötét Lelket az azért leszívta az erőmet igen rendesen. Csoda, hogy meg vagyok egyáltalán.
A golyó nem volt mélyen. Victoria könnyen ki tudta szedni a sebből, s nagyon ügyesem csinálta. Nyomókötést tett rá, kicsit fájt, ami meg is látszott az arcomon. Még sose ápoltak le engem. Jó érzés volt, hogy pont ő volt itt velem.
Lassan elaludtam. Az álmaim gyönyörűek voltak. Mindben jelen volt életem szerelme. Nem szoktam álmodni, ha megteszem akkor sem egy nőről, de most minden, de minden gondolatom, körülötte forog, tehát nem is furcsállom, hogy vele álmodtam.
Nem tudom meddig aludtam, de mosolyogva keltem fel. Vártam, hogy Victoria gyönyörű arcát látom meg. De sehol sem láttam. Lassan felültem. Mikor megláttam egy levelet a váza mellett, ami annyira tetszett szerelmemnek. Mi ez? Ugye nem?
Hirtelen a fájdalommal nem foglalkozva ugrottam ki az ágyból. Felkaptam a levelet és olvasni kezdtem. Szemeim futottak a sorokon. Kétszer, háromszor, négyszer. NEM! Ez nem igaz! Ez valami rossz álom! Lehetetlen, nem hiszem el.
Zsebrevágtam a levelet és kiviharoztam a kastélyból. Egyenesen a családi kriptába mentem. Amint leértem elordítottam magam, ha valaki akkor nagyapa tudja hol van az én egyetlenem. Nem fogom hagyni, hogy ezt tegye. Nem fog itt hagyni.
- Hol van? Nagyapa, hol van Victoria? - Kérdeztem vérben forgó szemekkel.
- Nem érdekem elmondani, hogy hol van! Elveszi az eszed! Egy Noirnak józannak kell lennie! - Válaszolta hidegen. Csüggetten csúsztam le a fal mellett. Kell nekem, Victoria kell! Akarom, hogy velem legyen.
- Látod Rosale! Mondtam magába bolondította és elhitette vele, hogy szereti. Most pedig itt hagyta. - Hallottam, hogy mit mond, de nem érdekelt. Valamit unokahúgommal vitatkozott, engem azonban hidegen hagyott.
Elmémben újra lejátszódtak azok a gyönyörű, elfelejthetetlen pillanatok, amiket ő okozott nekem. Az érintése a hangja, a csókjai. Ahogy megváltozott bennem minden. Meg akartam ölni, most pedig mindennél jobban szeretném, hogy velem legyen.
Hirtelen nagyapám kezét éreztem a vállamon. Csak ekkor kezdtem el megint rá figyelni, de csak mert kizökkentett az álmodozásomból.
- Kelj fel és felejtsd el azt a ribancot. - Megvillant a szemem. Nem hiszek a fülemnek. Minek nevezte?
- Mit mondtál?
- Hogy kelj fel és felejtsd el azt a ribancot! - Felugrottam a földről. Eszelős tekintettel néztem rá. Utoljára akkor voltam ilyen, mikor megöltem.
- Soha ne merd ribancnak nevezni a szerelmem! Menjetek a Pokolba!
- Nem tudod mit beszélsz!
- Pontosan tudom, hogy mit beszélek! Hagyjatok egyedül! Menjetek a Pokolba! - Lassan elhalványodtak. Nagyapám még utánam kiáltott pár szitokszót. Ritka, hogy egy Noir pokolra küldi a másikat. De nekem most egyedül kell lennem.
Megint a földre ültem. Kivettem a levelet a zsebemből. Újra elolvastam, majd a földre ejtettem. Felhúztam a térdeimet és kezembe temettem az arcomat. Elvesztettem! Elvesztettem, az egyetlent, aki számított nekem. Vissza akarom kapni, de fogalmam sincsen, hogy hol van.
Soha egyetlen könnycsepo sem folyt le az arcomon. Most viszont sikerült könnyeznem. De csak annyira, mintha a szemembe ment volna valami. Imádom őt, nem akartam elveszteni. Mégis megtettem. Boldog voltam, most pedig megint egyedül vagyok. Teljesen egyedül, a szerelmem nélkül.

Vicky & Philippe

Tény, ami tény. Oxford gyönyörű város! De vele még szebb! Kéz a kézben sétáltunk végig a főutcán, miközben nézelődtem. Boldog voltam! Végre két év után újra. Ez a legfelemelőbb érzés a világon!
Láttam rajta, hogy elkalandozott. Elmosolyodom, s hagyom hagy kalandozzon. Kijár már neki is. Csak megsimítottam a karját, miközben elmélyülten nézegettem az épületeket.
Hirtelen el kell mennem mosdóba. Átkozott pisilés! Miért nem oldottam meg otthon? Sűrűn kértem a szívem elnézését, s már el is tűntem. Visszafelé eltévedtem, s valami sikátorban kötöttem ki. Egy fickó szólított meg, majd fegyvert fogott rám.
Soha életemben nem féltem a haláltól, de most, hogy megtaláltam életem szerelmét nem akartam elhagyni. Megszorítottam a tőle kapott gyűrűt. Akartam, hogy ott legyen a közelemben és segítsen.
Meg is történt. A nevemet kiáltotta, majd ellökött. Én a földre estem, s eldördült egy lövés. Ahogy felpillantottam láttam, hogy a vállához kap, majd elszakadt a cérna nála. Kérleltem, hogy ne tegye, de ő mégis megölte.
Ahogy a fickó elporladt szerelmem a földre zuhant. Azonnal oda rohantam hozzá és sebére szorítottam kezem. Nem akartam elveszíteni.
- Ne rágd magad rajta! Már megtörtént! - súgtam, miközben megpusziltam az arcát.
Megkérdeztem tud e hopponálni. Erre azt válaszolta tud, s megsimította az arcomat. Jól esett! Imádtam mikor ezt csinálja.
- Menjünk be az Ispotályba! - szóltam aggódó tekintetemet rászegezve.
Erre jött a válasz, mi szerint nem látják szívesen. Elmondta, hogy szeret, miközben hopponáltunk és megpuszilta a homlokomat.
- Én is szeretlek! - súgtam sebén tartva a kezem, s hozzá bújva.
Máris az ágyban találtam magam vele. Ott feküdt. Szinte kapkodta a levegőt. Láttam rajta alig van ereje. Valamit tennem kell! Keresnem kell valamit, amivel el tudom látni. Épp mozdultam, mikor hirtelen megragadta a karom és visszahúzott. Lágyan megcsókolt én pedig viszonoztam.
- Máris itt vagyok, csak összeszedek mindent! - súgtam aggódva.
Lerohantam a konyhába, s keresgélni kezdtem. Mikor mindent megtaláltam azonnal felmegyek. Szerencsémre a golyó nem fúródott bele nagyon a vállába ki tudtam szedni. Tettem rá egy nyomó kötést, hogy álljon el a vérzés. Láttam, hogy fáj neki. Arcára kiült a fájdalom, de nem érdekelt. Nem akarom elveszíteni.
Végül álomba szenderült. Hagytam hagy pihenjen, s hallgattam a légvételét. Ez alatt az idő alatt elhatároztam magam.
Egy levelet írtam neki, miközben figyeltem minden mozdulatát. Meg fog gyűlölni Vicky! De ha ez kell, hogy ne essen baja! A levelet a 8. századbeli váza mellé tettem.

Kedves Philippe!

Hazudni akartam neked, hogy az egész a Te hibád. Azt akartam először leírni, hogy azért hagylak itt, mert nem tartottad be az ígéreted. De mindez, ahogy már említettem hazugság lenne! Nem miattad megyek el, hanem miattam!
Így talán biztonságban lehetsz! Mondtam, hogy rossz óment jelentek rád, de Te nem hittél nekem! Köszönök mindent! Köszönöm, hogy boldoggá tettél, hogy újra érezhettem milyen nőnek lenni! Szeretlek! S ha emiatt a dolog miatt meg kell halnom, ha legközelebb találkozunk tedd meg! Mert gondolom ezek után meg fogsz gyűlölni.
Én viszont továbbra is imádni foglak, még annak ellenére is, hogy nem vagy a közelemben! Szeretlek! Vigyázz magadra!

Victoria

Összeszedtem a cuccom. Még egy utolsó pillantást vetettem rá. Nem bírtam megállni. Óvatosan, hogy ne ébredjen fel megpusziltam a homlokát, majd a száját. Végül útnak indultam. Fogalmam sem volt, hogy hova menjek. Csak a lábaim vezettek. Néha-néha hátra pillantottam. Láttam, ahogy távolodik a kastély. Néhány könnycsepp gördült le arcomon.
Ne aggódj Vicky! Minden rendben lesz! Nem jelentesz rá most már veszélyt! Győzködtem magam, de még így is rosszul esett otthagyni őt! Eszembe jutottak a boldog pillanatok, melyek örökre bevésődtek az emlékezetembe.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Elindultunk a városnéző túrára. Merlin nevérem mondom, hogy én még nem voltam ilyen boldog soha az életemben. Mikor utoljára itt jártam éppen az egyik College diákjainak száma csökkent miattam. Most pedig egy teljesen más emberként sétálok itt.
Szerelmem kezét fogom, s úgy haladok vele. Mosolyog, jól érzi magát. Velem érzi jól magát. Ez olyan elmondhatatlanul boldoggá tesz. Én is mosolygok, őszintén és teljes szívből, ilyen pedig nagyon ritkán esik meg velem. Most pedig többet csináltam egyhuzban, mint valaha.
Elgondolkodtam. A gondolataim egy távoli boldog jövőbe vittek. Gyerekek, vidámság, élet és Victoria. Az én szívem választottja. Milyen szép kép, milyen jó lenne, ha valós lenne. Ha be tudna következni.
Nem sokára szerelmemre rájött a szapora. Sűrű elnézések közepedte szalad el. Csak nehogy valami baja legyen. Az nem lenne jó, egyáltalán nem lenne az. Azt hiszem ott kockáztatnám meg az Azkabant. Csak hogy bosszút álljak.
Sokáig elmarad. Mi tart eddig? Igyekszem magam nyugtatni, hogy nincsen semmi baja. Nem is lehet semmi baja. Oxforban én vagyok az egyetlen gyilkos. Tudtommal, biztonságban van. Abban kell lenni, csak ideges vagyok.
Éreztem, hogy valami nagyon, de nagyon nincsen rendben. Tudom, hogy valami baj van, de nem akarok rá figyelni addig, amíg meg nem éreztem a gyűrűm erejét. Baj van. Victoria bajban van. Az lehetetlen. Nem, nem fogom hagyni, hogy veszélyben legyen.
Rohantam, de mire megtaláltam addigra egy pasas pisztollyal fenyegette. Nem fogom elveszteni. Most találtam meg, nem hagyhatom el! Elordítom magam, majd ellököm szerelmem a pisztoly útjából. Így helyette én kapom meg a golyót, de csak a vállamba.
Elpattant a húr. A pálcámért nyúltam. Senki, senki sem fenyetheti az én szerelmemet. Kinyitom a szemeimet, de azok már koromfeketék. Ez az ember halott. Már most halott. Nem kellett volna azzal kekeckednie, aki fontos nekem.
Hallottam Voctoria hangját valahonnan a távolból. De nem foglalkoztam vele. Az egyetlen dolog amin az agyam járt az az volt hogy meg kell védenem őt. Mert ez a dolgom. Vigyáni arra, akit a legjobban szerek.
A pasasból egy kupac homok lett. Én a földre kerültem. Fájdalmas a golyó a vállamban. De élek és ő is él, az én egytlenem. Fájdalom ellenére mind a ketten megúsztuk a dolgot. Most megint nyugodt vagyok, mert itt van velem.
- Nem akartam, hogy lásd! Csak... nem kockáztathattam, hogy megint támad és elvesztelek... -Még a gondolat is ijesztő. Most hogy rátalátam nem veszíthetem el. Mert ő az életem.
- Tudok! - Suttogtam elhaló hangon, sebesült kezemmel megsimogattam az arcát. Nem hagyom egyedül. Soha többé nem kell azon aggódnia, hogy egyedül lesz. Nem lesz, mert az mindig itt leszek neki hogy megvédjem.
- Ott nem látnak szívesen! A kastélyba megyünk, ott minden van, ami kell.... Victoria... Sze... Szeretlek - Suttogom még egyszer halkan, hopponálás közben. Megcsókolom a homlokát, imádom őt.
Teljesen kimerültem, még hopponálni volt erőm, de semmi másra. Az ágyamban voltunk. Lehunyt szemmel feküdtem és lassan szuszogtam. Addig tudom, hogy élek, amíg érzem a kezeit. Élni akarok. Élnem kell, hogy vele lehessek. Szüksége van rám és nekem is rá.
Éreztem, hogy elmozdul. Lassan kinyitottam a szemem. Megragadtam a kezét és visszahúztam. Lágyan megcsókoltam. - Minden a konyhában van... Tudod hol van... Nem foglak itt hagyni... Esküszöm... - Suttogtam elhaló hangon, majd megint átadtam magam a fáradtságnak és az álmaimnak. A Victoriás álmaimnak.

Vicky & A legnagyobb hős

Alig vártam, hogy láthassam Oxfordot! De mindennél jobb volt, hogy végre nem egyedül voltam, hanem azzal, akit az életemnél is jobban szeretek. Kezét fogva sétáltam be a városba és boldog voltam. Arcomról le sem lehetett volna törölni azt a bizonyos mosolyt.
Nézelődtem. Nagyon tetszett. Egyszerűen imádtam ezt a helyet. Rápillantottam Philippe arcára. Láttam, hogy elkalandozik. Nem is szóltam hozzá. Hagytam, hogy gondolatai vigyék őt arra amerre szeretnék. Néha-néha jobban megfigyeltem egy-egy épületet vagy akármit, ami elnyerte tetszésemet.
Azonban éreztem, hogy el kell mennem a mosdóba. Tudtam, hogy ez lesz! Otthon meg kellett volna ezt tennem. Sűrű elnézéseket kértem Philippe-től, majd gyorsan elrohantam. Nehogy baleset érjen!
Kifelé jövet eltévedtem, s egy sikátorban találtam magam valahol az étterem háta mögött. Hallottam az autók hangját. Már éppen indultam volna, hogy visszataláljak életem szerelméhez, mikor is egy hangot hallottam meg a hátam mögött. Az illető pisztolyt szegezett rám és megfenyegetett. Jó tény és való, hogy nem féltem idáig semmitől, de ez most más helyzet volt! Itt nem lehetek boszorkány, aki tudja, az összes varázslatot, amit a kis fejébe vertek.
A fickó hadonászni kezdett a fegyverrel. Mondott felém egy "Na mi lesz már?" mondatatot. Nekem hirtelen eszembe jutott, hogy nálam van a szívem gyűrűje. Megpróbáltam összpontosítani, hátha sikerül valami segítséget kérnem tőle. Baj van! Kérlek ments meg! Nem akartam meghalni! Jelen pillanatban már nem! Túlságosan szeretem Philippe-t ahhoz, hogy itt hagyjam.
Philippe kiáltott, majd hirtelen ellökött, hallottam, ahogy a fegyver pedig eldördült. Ne! Csak őt ne! Felpillantottam. Láttam, amint szerelmem odakap a vállához. Merlinre! Ne, nem akarom elveszíteni!
A pálcájáért nyúlt. Megráztam a fejem. Nem teheti! Feltápászkodtam. Nem tudom, hogyan, de sikerült. Megrémisztett, ahogy elfeketedett a szeme.
- Ne tedd meg! Kérlek! Ez nem te vagy! Megígérted! - kérleltem, de nem érdekelte.
Hirtelen a fickó, aki néhány perccel ezelőtt olyan keményen fenyegetőzött elporladt. Philippe a földre esett. Én pedig hozzá rohantam, s végignéztem, hogy hol vérzik.
- Ne sajnáld! - szóltam, miközben kezemet rányomtam a sebere - Tudsz hopponálni? - kérdeztem.
Tudom, hogy fáj neki, még, ha titkolja is. Látom rajta, de muszáj valahogy csillapítani a vérzést, még ha nem is sokra megyek vele! Nem akarom, hogy elvérezzen itt nekem. Nem akarom őt is elveszíteni!
- El kellene mennünk az Ispotályba! Kérlek! - kérleltem.
Nem veszíthetem el! Őt nem! Most nem hagyom! Nem sok mindent tehetek, de akkor sem tehetem meg! Teljesen kétségbe estem. Hát a rémálmom valóra vált. Csak nem egy autóbaleset

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Életem legboldogabb napja. Komolyan mondom. Sosem voltam még ilyen boldog. Szerelmes vagyok és a szerelmem velem van. Ezt el sem tudom hinni. Olyan mintha az egyik legvadabb gyermekkori álmomba csöppentem volna bele.
Victoria kérésére meglátogattuk Oxford városát. Ez az első alkalom, hogy a vároban nem egyedül látnak. Ráadásul kézenfogva sétálok egy gyönyörű nővel. Azt hiszem mindent gondoltak rólam, de ezt nem.
Látom szerelmemen, hogy tetszik neki a hely. S most kivételesen én kalandozom el. Egy boldog jövőbe, amiben ő is benne van. Már most teljesen másnak látom a világot, ha vele vagyok. Mi lesz itt idővel? A feje tetejére fog.minden állni?
Minden teljesen rendben ment addig, amíg el nem kellett mennie a mosdóba. Persze oda nem fogom követni. De éreztem, hogy valami nagyon, de nagyon nincsen rendben. Nem szeretem, ha ilyen érzések kerítenek hatalmukba. Ez mindig azt jelenti, hogy nagy baj lesz.
Hirtelen éreztem valami szorítást, majd hasogatni kezdett a fejem. Azonnal megiramodtam. Tudom ez mi! Pontosan tudom. Ez a gyűrűm. Valami baj van Victoriával. De mi? Merlin, kérlek védd meg, kérlek! Csak addig, amíg odaérek!
Szinte már futottam. Mikor odaértem már csak azt láttam, hogy egy idegen fegyvert fog szerelmemre. Gondolataiból láttam, hogy lőni fog pillanatokon belül már a ravaszon van az ujja. Bármit csak ezt ne! Nem vesztem el!
- Victoria vigyázz! - Kiáltom, miközben ellököm a fegyver útja elől. Ugyanabban a pillanatban dördül el a fegyver. S egyenesen a vállamba fúródik a töltény. Odakapok és fájdalomtól teljes arccal lehunyom a szemem.
Elengedem a vállamat. Elpattant a húr, ami tartotta bennem a józan eszem. Hirtelen kinyitom a szemem. Koromfekete az egész. Kezem pálcámra csúszik. Az sem érdekel, hogy itt van Victoria is. Ez meg akarta ölni, én pedig nem fogom életben hagyni.
- Ez hiba volt barátom! Nagyon nagy hiba! - Mondom jeges hangon, s arcomon a gonosz félmosolyommal. Fényes nappal van, egy muglik uralta városban, szerelmem kérése ellenére felemelem a pálcám.
Meg se mozdulnak ajkaim, de a pasas máris a földön hever, fekete szemekkel és teljesen fehér bőrrel. Majd elporlad. Megtorpanok. Hirtelen elvesztem az egyensúlyom. A földön kötök ki. Lehunyom a szemem, mély levegők, hatalmas fájdalom.
Mikor kinyitom a szemem és meglátom magam előtt a halmot ami a támadót jelentette, ijedten fordultam Victoriához. - Sajnálom...
Én nem... - Nem folytattam hazudnék, ha folytatnám. Meg akartam ölni és meg is tettem. Végezni akartam vele, mert fenyegette az egyetlent az életemben.
Sajnálkozó, fájdalomittas arccal néztem szerelmem szemeibe. Nem akartam, hogy lássa. Nem így akartam, de nem tudok vele mit kezdeni. Megtettem. Csak abban reménykedem, hogy ezzel nem taszítottam el magamtól. Azt nem tudnám elviselni! Abba belehalnék!

» Philippe & Victoria
» Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford
» Philippe Noir
» Daiyu & Philippe
» A két gyönyörű angyalka - Philippe & Vicky