* : Hozzászólások : 132 Vér : Aranyvérű Iskolai ház : Mardekár volt anno Tartózkodási hely: : Anglia Roxfort többek közt Kirendelt pár : Victoria Camila Flores Avataralany : Luke Evans Karakterlap : Birth of a killer Karakterzene : I am a monster ¥ :
"Those whom the gods wish to destroy, they first make mad!"
"The secret side of me. I never let you see. I ceep it cage, but I can't control it."
Tárgy: Re: Daiyu & Philippe Kedd 06 Jan. 2015, 22:26
Philippe és Daiyu
Mi van a tóparton?
Huhuhu!!! De jó napom lesz! Úgyis elvonási tüneteim vannak! Gyilkosság elvonási! Így legalább nem fogok idegbajt kapni. Hiszen ez a lány teljesen halálra rémült miattam. Mondjuk szerintem én jobban élvezem, mint ő, de nem baj! Méghogy én szóljak Dumbledorenak?! Egy fenéket elvenné a játékat. Nekem kell a játék, különben megfogyatkozik a tanulók száma. Fogalma sincs milyen tanár vagyok, de nem is zavar. Nem kell tudnia, mindenkinek mindent. - Először is el kell kobozni a pálcáját, aztán jelenteni kell az igazgatónak. Aztán pedig imádkozhat, hogy ne dugják valamilyen intézetbe! - Mondom gonoszul mosolyogva, ahogy egyre közelebb megyek hozzá. Megleptem, ideges, ez jó nagyon jó! - Ne aggódjon tudom! De az elsősöket sem rögtön egy átokkal kell elintézni! Meg lehet velük beszélni a dolgot, vagy szól egy tanárnak! Senki sem fogja bántani! - Pedig lenne hozzá kedvem! Tettem hozzá magamban! Nem tudja elhiszem-e, amit mondott. Persze, hogy NEM hiszem el! Hiszen tudom az igazat. A legilimencia csodái, úgy bizony. Nekem meg lehet próbálni hazudni, de nem fog menni! Belelátok mindenki fejébe. És nem teszek ellene az ég világon semmit. Mire jók az adottságok, ha nem használjuk? Én használom az enyémeket. Mellesleg ki kellene valamelyik buzgó tanárnak nevelnie ebből a lányból ezt a paranoiát. Egy paranoiás emberrel nem lehet mit kezdeni! Komolyan mondom, én próbáltam már. Láttam, hogy a kisasszony tekintete elfordult. Én is oda pillantottam. Természetes az ifjú griffendéleseink jöttek megfigyelni, hogy mi a helyzet és egyre közelebb merészkednek. Az ázsiai lánynak nem tetszik ez a dolog, engem inkább mulattat. - El lehet menni ifjak, ha jól tudom nálam van egy adag dolgozatuk, gondolom nem akarnak egy jeggyel rosszabbról kezdeni! Irány, most! - Mondtam a kicsik felé fordulva és a komoly, tanár arcomat felvéve. Hagyom, hogy megijedjenek. - Mondja csak kisasszony, honnan tud ilyen jól átkot használni? Ez egy bonyolult átok volt! Mellesleg mitől tart? Itt az iskolában nem bánthatják! - Jah igen mondom ezt én, aki egy pillanat alatt kioltaná az életét, ha nem ezen a tetves helyen lennénk. Amíg beszéltem felé fordítottam tekintetem, hogy lássam, milyen reakcióji vannak.
Tárgy: Re: Daiyu & Philippe Kedd 06 Jan. 2015, 18:39
Daiyu
Hát ez sem az én napom. Nem igaz, hogy lehetek ilyen szerencsétlen? Jó, mondjuk nem én tehetek róla, hanem az átkozott nevelőszüleim, de akkor is. Attól tartok, hogy ennek az ügynek elég nagy visszhangja lesz, ha a tanár elmondja a többinek, vagy az igazgatónak. Pedig még csak alig vagyok itt pár hónapja, nem akarom kirúgatni magam.
Fogalmam sincs, milyen tárgyat tanít a férfi, mert én nem járok az órájára, ezért nem is tudom megállapítani, hogy mit szólt a kis akciómhoz, bár egyelőre nem tűnik túl idegesnek, de lehet, hogy ez csak a látszat. - Pontosan nem tudom, de vannak sejtéseim – válaszolok a kérdésre a ruhámat gyűrögetve, és nagyon kényelmetlenül érzem magam. Azon meg aztán tényleg meglepődök, hogy ennyire a lényegre tapint. – Igen, valami olyasmi. De… én tényleg nem akartam megátkozni a tanár urat, azt hittem, az elsősök jöttek vissza – próbálom megmagyarázni a dolgot, az már más kérdés, hogy elhiszi-e vagy sem. Mást nem nagyon tudok tenni, sajnos nem tudom visszacsinálni, pedig jó lenne.
Mindig bajba keverem magamat, és ebből már kezd elegem lenni. Miért nem tudok én is olyan lenni, mint más normális emberek? Az se érdekelne, ha nem történne semmi az életemben, mert ennyi esemény is már bőven sok nekem. Ráadásul az a gyanúm támad, hogy valamiért szórakoztatónak találja a dolgot… Na jó, elég volt a képzelgésekből. Eddig még sose sült ki semmi jó abból, ha elkezdtem spekulálni, most meg, hogy még bajt is csináltam, igazán leállhatnék, de nem megy. Az lesz a legjobb, ha inkább nem gondolok semmire, és csak várom, hogy mi lesz. Közben észreveszem, hogy a kölykök abbahagyták a játékot, és inkább az eseményeket figyelik. Na tessék, még ez is. Nem értem, mit kell leselkedniük? Játszanak inkább a hülye játékukkal, mert most egyáltalán nincs szükségem közönségre. Lefogadom, hogy griffendélesek, ők meg amúgy is utálnak, szóval most pompásan szórakoznak rajtam.
Iszonyú dühös leszek, ami valószínűleg ki is ül az arcomra. Nem érdekel, akármi is lesz a dolgok vége, azok a kis semmirekellők nem fogják csak úgy megúszni, az biztos. Rajtam ne nevessen egy csapat tizenegy éves kölyök.
Philippe Noir Rúnaismeret tanár
* : Hozzászólások : 132 Vér : Aranyvérű Iskolai ház : Mardekár volt anno Tartózkodási hely: : Anglia Roxfort többek közt Kirendelt pár : Victoria Camila Flores Avataralany : Luke Evans Karakterlap : Birth of a killer Karakterzene : I am a monster ¥ :
"Those whom the gods wish to destroy, they first make mad!"
"The secret side of me. I never let you see. I ceep it cage, but I can't control it."
Tárgy: Re: Daiyu & Philippe Pént. 12 Dec. 2014, 21:53
Philippe és Daiyu
Mi van a tóparton?
Idegbajt fogok kapni. Komolyan mondom, olyan unalmas ez a hely, hogy ehhez képest, még a nagyanyám ostoba tündérmeséi is izgalmasak voltak. Ráadásul még esténként se lehet szórakozni. Mert el kell játszani a „jó gyereket”. Pedig ha tudnák, hogy milyen is vagyok én igazából. Nem néznének a diákok egy egyszerű, kicsit hóbortos tanárnak. Akkor rettegnének tőlem. Milyen jó is lenne érezni a rettegésüket. De vissza kell magam fognom, nem illik a diákot kiirtani. Akkor, sem ha az jobban menne, mint a tanítás. Hát nem lehet minden tökéletes, na, nem igaz? Én pedig kifejezetten tökéletlen vagyok. Mármint a jóság mániások szemében. Mert ha azt nézzük, hogy mit tudok, a fekete mágia terén akkor én vagyok az ászok ásza. Viszont egyre jobban érzem,, hogy eluralkodik rajtam a gyilkolási vágy. Egyre nehezebben tudom magam kontrollálni. Ez pedig nem előnyös. Fogalmam sincsen miért, de egyszerűen nem tudok hozzászokni ehhez a viselkedjünk jó tanár módjára dologhoz. Igyekszem mindig a lehető legrosszabbat kihozni valamiből. Így a gyerekek jegyeiből is mindig a legrosszabbra törekedek. Mert a kis buták azt hiszik, nem kell készülni rúnaismeretre, én meg mindig tudom, ha nem készülnek. Mire nem jó a legilimencia, sok kis ostobát lehet vele megszívatni. Pedig azt mondják, hogy ebben az iskolában nincsenek ilyen tanárok. De vannak, én például imások ilyen lenni. Valamennyire ellensúlyozza, hogy legszívesebben mindegyikkel egyenként végeznék. Áh nem fog ez így menni ki kell szellőztetni a fejemet. Még jó, hogy kicsit hűvösebb van, legalább az is segít. Na, nem mintha nekem olyan sokat jelentene, hogy milyen éppen a hőmérséklet. Bírom a hideget de, csak mert közvetlen kapcsolatom van az alvilággal, mivel onnan nyerem az erőmet. Ahogy a tó mellett sétálok, észreveszek egy diákot, aki nagyon bele van mélyedve az olvasásba. De jó kis móka lesz ez. Ki fogom akasztani szegényt, de én már csak ilyen vagyok. Közelebb mentem hozzá, észrevettem, hogy felfigyelt rám. De a reakcióra nem számítottam. Előrántotta a pálcáját és felpattant, majd rám szegezte és kiszórt egy átkot. Nyugodt arccal figyeltem, ahogy közelít, az utolsó pillanatban is ki tudom védeni, sőt általában akkor szoktam kivédeni az ilyeneket. Mikor észrevette, hogy tanár vagyok elrántotta a pálcáját, mire az átok a mellettem lévő fába csapódott. Érdekes reakció, nem tudja, mi jár azért, ha megtámad egy tanárt? Főleg, ha az a tanár én vagyok. Általában keserves vége lenne a dolognak, de most csak mulatni tudok meglepettségén. - Nem tudja, hogy mi jár azért, ha rátámad egy tanárra? Főleg egy ilyen átokkal. Csak nem paranoiás a kisasszony? - Kérdezem gonoszul mosolyogva. Vicces napnak nézek elébe.
Tárgy: Re: Daiyu & Philippe Pént. 12 Dec. 2014, 15:53
Daiyu
Hogy eltereljem a gondolataimat, előveszek egy feketemágiás könyvet a táskámból. Ezt kivételesen nem a könyvtár zárolt részéből szereztem, hanem még a Zsebpiszok közben, mielőtt idejöttem. Mivel eddig semmilyen varázsképességet nem produkált, ezért semmilyen ellenőrzés nem mutatta ki. Gondoltam már rá korábban is, hogy ezeket a könyveket miért nem muglikönyvként nyomtatják, mert akkor olyan közönséges lenne, hogy semmilyen detektorral nem lehetne észrevenni. Ezek szerint ez olyan. Minden esetre rá vagyok szorulva az ilyen jellegű irodalomra, mert mardekáros „társaim” – nevetséges szó ebben az esetben – nagy része nem fogadja el, hogy nem tudom, milyen vérű vagyok, meg hasonlók, ezért ellenségeskednek velem szemben. Amit már csak azért sem értek, mert egyrészt, állítólag a mardekárosok a legösszetartóbbak a házak között – pont az aranyvérűség miatt -, másrészt, mert tudom, hogy vannak itt is félvérek, meg egy-két valóban mugli származású, és őket mégsem akarja kicsinálni senki.
Na mindegy, ezt az évet csak kibírom valahogy, aztán utána úgysem kell többet találkoznom velük, ha meg igen, ők járnak rosszabbul, mert addigra már teljesen ki leszek képeződve. Azt terveztem el, hogy utazgatok majd mindenfelé egy kicsit, és minél több tudást szedek magamra ezen a téren. Ők meg dolgozzanak csak a minisztériumban unalmasabbnál unalmasabb beosztásokban.
Belemélyedek a könyvbe. Az a baj, hogy ezek nem csak, hogy nehéz varázslatok, de nehezen érthetőek is, mert eléggé archaikus nyelvezettel van dolgom. A rendes angolt is van, hogy nehezen olvasom, mert nem olvastam sokat az elmúlt hét évben, előtte meg pláne nem, de ezt a több száz éves szöveget mintha más nyelven írták volna. És egyáltalán nem szeretek olyan varázslatot kipróbálni, amiről nem tudom pontosan, hogy micsoda, mert a végén még elrontom, és rám üt vissza, aztán lehet, hogy megölöm magam valahogy, azt meg egyáltalán nem szeretném. Olvasás közben vihorászást hallok a távolból. Felnézek, és elsősök szaladgálnak, meg játszanak valami hülyeséget, de innen nem látom, hogy melyik házba járnak. Mondjuk nem is érdekes, mert megátkozni se tudnám őket. És a kastélyhoz is közel vannak, valaki meglátná. Ennyi nézelődés is elég volt ahhoz, hogy a hidegtől könnyes legyen a szemem.
Ekkor azonban mást is hallok, méghozzá közelgő lépteket. Gondolkodás nélkül előrántom a pálcámat, felugrok, és kilövök egy átkot, de az utolsó pillanatban észreveszem, hogy egy tanár az, ezért annyira félre tudom rántani a pálcát, hogy a mellette lévő fába csapódik be az átok. Nyilván ki tudta volna védeni, ha nem sikerül, bár… így is elég kínos a helyzet. - Elnézést, tanár úr, nem tudtam, hogy ön az, azt hittem… – kezdem a magyarázkodást, de valójában mit hittem? Te jó ég, most tudatosul bennem, hogy én rátámadtam egy tanárra! Milyen következményei lesznek ennek?
Philippe Noir Rúnaismeret tanár
* : Hozzászólások : 132 Vér : Aranyvérű Iskolai ház : Mardekár volt anno Tartózkodási hely: : Anglia Roxfort többek közt Kirendelt pár : Victoria Camila Flores Avataralany : Luke Evans Karakterlap : Birth of a killer Karakterzene : I am a monster ¥ :
"Those whom the gods wish to destroy, they first make mad!"
"The secret side of me. I never let you see. I ceep it cage, but I can't control it."
Tárgy: Re: Daiyu & Philippe Vas. 23 Nov. 2014, 20:54
Daiyu &Philippe
Kell egy kis magány, mint mindenkinek. Nekem pedig főleg, ha meg akarom őrizni az ép eszemet. Mert komolyan mondom kész bele lehet őrülni ebbe az egész tanítós dologba. Annyi baj van ezekkel a lükékkel, hogy az elképzelhetetlen. Nem mellesleg, én nem tanárnak való vagyok. Még most se tudom, hogy a bánatba kerültem én ide a rengeteg jóságmániás közé! Valamelyik hiperokos minisztériumi dolgozó műve volt azt tudom, de nem tudom pontosan kinek köszönhetem. Mondjuk ő jobban jár, hogy nem tudom. Ha tudnám halott lenne már. Mondhatnám, hogy neki köszönhetek mindent, de ez engem nem érdekel. Én egyetlen dolgot tudok, hogy most itt vagyok és el kell járszanom a nap huszonnégy órájából tizenhatban, hogy jó fiú vagyok. Pedig nem! Sose voltam az és nem hiszem, hogy valaha meg fogok változni. Nem én nem olyan vagyok. Még itt is inkább arra szoktam törekedni, hogy ne kedveljenek a diákok. Igazából nem, csak nálam ritka, ha jó jegyet kotornak össze. Mire való a legilimencia, ha nem használja az ember? Feleltetésnél igen hasznos tud lenni. Vajon honnan tudom mindig, hogy ki nem tanult és mindig azt feleltetem. Jó nézni ahogy szenvednek, na. Ha már megölni nem lehet őket legalább azt élvezzem, ahogy szenvednek. Úgy döntöttem ma ki fogom szellőztetni a fejem. Ez pedig abban nyilvánult meg, hogy elindultam egy nagyobb sétára a birtokon. Engem hidegen hagynak a szabályol, tehát egyenesen neki vágtam a Tiltott Rengetegnek. Szerencsére nem sokára hétvége lesz. Nem tudom meddig bírnám itt, ha nem lenne hétvégén kimenőm. Szerintem egy hónap után rohamosan csökkeni kezdene az iskola diákjainak száma. Túl csábító lenne a rengteg védtelen diák. Uh már a gondolattól is felugrik a pulzusom. Zsebretett kézzel járkálok. Kicsit hűvös van, de ez engem hidegen hagy. Nekem mindig melegem van. Ahogy a tó felé haladok megpillantok egy fiatal lányt, aki a parttól nem messze ül. Arcomra gonosz mosoly szalad. Még távol van ahhoz, hogy halljam a gondolatait, de már most tudom, hogy kicsit szórakozni akarok vele. Nem bántom, csak kicsit felpezsdítem a dolgokat, mert én már csak ilyen vagyok. Senkit se hagyok nyugton. - Hideg lesz ott a földön ülve kisasszony! Nem gondolja? - Kérdezem halványan mosolyogva, mikor mellé érek. S kezem autómatikusan az övemen lógó tokban lévő pálcámra csúszik. Megszokás na, azzal nem lehet mit kezdeni.
Elképesztően hideg van…. és erre persze csak akkor derült fény, amikor már rég lent jártam a tóparton. Olyan hosszú az út ide, hogy nincs már kedvem visszafordulni. Eredetileg a kviddicspálya felé indultam, de meggondoltam magam, mégsem vagyok kíváncsi arra a sportra egyelőre. Pedig a griffendélesek edzenek. Egy kicsit azért még csábít a gondolat, hogy odamenjek, és leszedjem valamelyiket egy jó kis átokkal, de biztosan lebuknék. Nem sok ázsiai jár ide, lányok meg pláne nem, ráadásul engem majdnem mindenki ismer amiatt, hogy csak idén jöttem, mert ebben állítólag van valami különös. Ezek szerint ide nem szoktak csak úgy átjönni? Na mindegy, nem törődöm velük, ha az életük ilyen unalmas, hogy az enyémmel foglalkoznak, akkor az az ő bajuk. Kiválasztok egy tökéletes helyet a tóparton, ahol leülhetek. Azért szeretek itt üldögélni, mert innen a kastélyt is látom. Szeretem nézni, mert olyan hatalmas, meg ez az egész táj is annyira gyönyörű… ha tudnék festeni, biztos lefesteném, de még sosem próbáltam ki magam ezen a téren. A szél elkezd fújni, ezért összekötöm a hajamat egy szalaggal, amit a köpenyem zsebében találtam. Bár néhány tincs így is kiszabadul, de legalább nem fújja a szemembe az egészet, és látok is valamit. Hirtelen hallok valami zajt a hátam mögött. Abban a pillanatban felugrok, megpördülök, és látom, hogy egy nem messzi bokor kissé remeg. Gondolkozás nélkül előrántom a pálcámat, és kilövök egy kábító átkot. Várok, amíg a felgyorsult szívverésem újra normális lesz, és lassan elindulok a bokor felé. Óvatosan megkerülöm, és egy elkábult macskát találok ott, ahová az átkom kilőtt. Hangosan felsóhajtva lerogyok a földre. Tényleg kezeltetnem kellene a paranoiámat. Még egy ilyen, és tényleg szívrohamban fogok meghalni. A macskával nem törődöm, a kábító átok fordítottját nem tanultam meg, mert nem nagyon érdekelt. Most sem. Majd elmúlik, és akkor elmegy a dög. Csak azt nem értem, hogy miért engedik ezeket a háziállatok szabadon kószálni. Visszamegyek oda, ahol az előbb ültem. Nekiállok leporolni a szoknyámat, mert sikerült összekoszolnom, amikor letérdeltem. Jobban kellene vigyáznom a dolgaimra. Tekintetemet újra a kastélyra emelem, és a gondolataimba merülök. Próbálom kizárni a háttérzajokat, mert az az igazság, hogy a legkisebb neszre is ugyanúgy reagálnék, mint az előbb.
by Babette Wheaton Csüt. 09 Jún. 2016, 12:59
Tárgy: Re: Daiyu & Philippe 
