Világleírás

Világleírás  

Sok évnyi szenvedés után végre a béke hajnala virradt a mágusvilágra. Voldemort rémuralmának vége, minden idők legrettegettebb fekete mágusa halott, követői Azkabanban raboskodnak vagy szétszéledtek.
Ám az arcokon még fel sem száradtak az elvesztett rokonokért, barátokért ejtett könnyek, még csupán a mosoly árnyéka suhant át a meggyötört vonásokon, amikor a sokasodó problémák között felütötte a fejét valami, ami erőt próbáló kihívás elé állította a Minisztériumot és a romokban heverő társadalmat...


A háború számtalan áldozatot követelt; alig találunk olyan családot, amit nem csonkítottak meg az elmúlt évek eseményei. Riasztóan magas az özvegyek, árvák, sebesültek, és a háborúban elesettek száma. A statisztikák egy olyan jövő képét vetítik elő, ahonnan végleg eltűnt a mágia.
A Minisztérium korán felismerte a helyzet súlyosságát, ám kérdéses, hogy a helyes utat választották-e a döntéshozók, amikor a 30 éven aluli fiatalokat központilag párokba rendezték, kötelezve őket a házasságra, majd a gyerekvállalásra.
Az emberek szemében egyértelműen zsarnoki, kegyetlen lépésnek tűnik a Rendelet, az aranyvérűek pedig egyenesen szentségtörésnek tartják, hiszen ők csak félvér vagy általuk sárvérűnek titulált párt kaphatnak, ezzel beszennyezve nemes és tiszta nevüket. Nem csoda, hogy eleinte minden eszközt bevetve tiltakoztak, hamarosan pedig úgy is tűnt, befolyásukkal és vagyonukkal képesek térdre kényszeríteni a Minisztériumot. Ám minden megváltozott, mikor a gyenge jellemű Cornelius Caramelt leváltották, és Rufus Scrimgeour foglalta el a mágiaügyi miniszteri széket.
Az a Scrimgeour, aki a világ számára ismeretlen okokból, de mániákusan gyűlölte a pökhendi aranyvérűeket. Őket tette felelőssé mindkét varázsló háborúért, az ő szemében a halálfaló egyet jelentett a tisztavérűvel. Emellett pedig világéletében irigyen figyelte, hogy mennyi kiváltságot élveznek ezek az emberek csupán nevük miatt.
Scrimgeour immár biztos volt benne, hogy eljött a bosszú ideje és éppen rá vár az a nemes feladat, hogy megadja az első arculcsapást az eddig mindenki fölött állónak vélt társadalmi rétegnek. Intézkedései szerint kettétörik pálcáját és száműzik a varázsvilágból, aki ellenszegül a Rendeletnek, aki pedig szót emel ellene, nagy összegű pénzbírságokra és a közügyektől való eltiltásra számíthat.
A háború utáni meghurcolások sok aranyvérű családot érintettek, a múlt sötét fényt vetett rájuk; már közel sem voltak olyan erősek és hatalmasak, mint egykor. Befolyásuk meggyengült, így lehetetlenné vált az eredményes fellépés lehetősége a megerősödött Minisztériummal szemben.
Sokan féltik a bőrüket, a bűnösök, akik galleonon vásárolták meg szabadságukat úgy vélik, okosabb, ha meghúzzák magukat, míg le nem csitulnak a kedélyek és lassan visszaszerezhetik elvesztett hatalmukat. A háttérben olyan játszmák folynak, melyek eredménye életek és sorsok fölött mondhat ítéletet; az aranyvérűek és a Minisztérium csendes harca ez. Utóbbit általában azok támogatják, akik már betöltötték harmincadik életévüket és hasonlóan vélekednek, mint a Miniszter úr vagy pedig üzletet látnak a rendeletben, úgy vélik, a házasságok révén végre betörhetnek az aranyvérűek eddig tökéletesen zárt körébe.
A fiatalok, akiknek a jövőjéről döntöttek, eleinte hitetlenül figyelték az eseményeket, de mára már- mikor mindannyiuk zsebében ott lapul a levél, benne a névvel - nem maradtak kétségek. Aki nem dugta homokba a fejét, rádöbbent, hogy ez már nem játék. Az ismeretségek, a pénz – mind haszontalan és hatástalan. A legelkeseredettebbek egyre újabb, merészebb – vagy botorabb? – tervekkel állnak elő. Lázadásról suttognak, mégsem történik semmi.  A gépezetbe egyetlen porszem sem került, senki sem állt fel és mondta ki hangosan a szavakat, melyeket mindenki magába fojtott. Csend van. Fenyegető, vihar előtti csend.