Charlie & Kimi ღ True love is inmortal

A fenébe is, hogy nem bírt volna még ki az eső három percet, amíg beérek, zuhogni kezdett egyik percről a másikra, fél perc alatt bőrig áztam, amíg beértem az utcáról. Egyedül vagyok és csinálni akartam valami vacsit, de ehhez előbb le kellett ugranom a boltba pár dologért. Tíz perccel ez előtt még híre sem volt az esőnek, most pedig, mintha dézsából öntenék, ezért persze nem vittem magammal esernyőt, aminek köszönhetően csurom vizes vagyok. Most már mindegy. Lepakoltam mindent a konyhapultra, még mielőtt hozzáfognék a vacsoránkhoz, le kell vetnem ezeket és egy meleg zuhany se ártana, nem akarok átfázni, ki akarna a szünetben lebetegedni? Gyorsan ledobáltam magamról a vizes ruháimat, minden rám volt tapadt és már kezdtem fázni is bennük, szárazakat készítettem ki az ágyra és elmentem zuhanyozni. Miután ismét átmelegedtem elzártam a vizet, lassan kiléptem a zuhany alól, törölközőt csavartam magam köré és visszamentem Charlie szobájába, mivel minden ruhámat ott hagytam. Mivel időközben nem hallottam megjönni, így zavartalanul suhantam keresztül a nappalin egy szál törölközőben egyenesen a szobába, még mielőtt elkezdtem volna felöltözni a hajamat kezdtem dörgölni, közben össze-vissza forgolódtam, hogy mindent egy helyre rakjak, mire az ajtó felé fordultam Charlie állt ott, én pedig a pillanatnyi rémülettől felsikítottam.
- Megijesztettél! - Két perccel ezelőtt még egyedül voltam a lakásban és nem hallottam megjönni. Naná, hogy megijedtem. Még a törölközőt is eldobtam, amivel a hajamat törölgettem és inkább azt fogtam, ami még rajtam van és történetesen nem túl hosszú, épp csak amennyire nagyon kell.
- Bocsi, tényleg megijesztettél. Nem hallottam, mikor hazaértél. Azt hittem egyedül vagyok. - Magyaráztam, miközben a vizes hajamba túrtam és még mindig hevesen vettem a levegőt.

- Akkor a szünidő vége előtt két nappal visszahozom Kimberlyt.-    fordultam ki az ajtón a professzorral a nyomomban. Két nappal előbb visszahozom a kastélyba, mert úgy gonodolom, hogy illendő lenne tanulnia is valamikor. Nem akarom, hogy a túl sok együtt töltött idő a tanulás rovására menjen. Hamarosan itt van a vizsgaidőszak és most kell rákapcsolnia. Azán ha lecsengett az egész, akkor foglalkozhatunk kettőnkel is.
A zúhogó eső engem sem kimélt. Míg elértem a taxitól a lakás bejáratáig, gyakorlatilag vizessebb lettem mintha nyakon öntöttek volna. Beérve a lakás ajtóz becsuktam magam után és levetettem a csuromvízes kabátom. December és eső esik... Hát ez fantasztikus. teljesen elfeletkezve arról, hogy nem vagyok egyedül, elindultam a hálószoba felé, hogy keresek valami száraz ruhát. Belépve az ajtón Igel csak érdekes látvány tárult előm. Néhány pillanatra megált bennem a vér is, ahogy Kimi ott ált Egyetlen szál türülközöben csurom vizes hajjal. Magam sem tudtam, hogy most mit is kellene mondanom vagy tennem.
- Ne haragudj... -  takartam el szemeimet kisfiús zavaromban. Nem csak azért voltam zavarban mert így még soha sem láttam, hannem mert ezidáig nálunk tabu téma volt a szex és kissé zavarban éreztem magam a helyzettől. - Odakint leszek... - mutattam a konyha felé és azzal ki is mentem. Széken ülve vártam, míg Kimi előjött a szobából...

Nem Ő volt az egyetlen, aki szótlanná dermedt a döbbenettől. Azt hiszem erre egyikünk sem számított. Én egyből a törölközőmhöz kaptam, mivel ennél már csak az lehetett volna iszonyúan kínosabb, ha ijedtemben még az az egyetlen darab is lecsúszik rólam, ami még takar, amennyire... Nem tudom eldönteni melyik lett volna a jobb, ha üt perccel előbb érkezik meg vagy később, de az időzítés így is-úgy is tökéletes lett volna. Még szép, hogy zavarban vagyok, hisz eddig még egyetlen férfinak sem mutattam meg ennyit magamból, az a csoda, ha nem lettem egyből rákvörös, mert az akkor még duplán kínos is. Őszintén szólva és tudom, hogy ez nevetségesen hangzik, de lassan attól kezdem magam kínosan érezni, hogy kínosnak érzek bizonyos helyzeteket, mert mindketten tudjuk, hogy idővel ennél kevesebb ruhában is fog látni. Attól, még hogy nem beszéltünk róla tisztában vagyok vele, de még ha beszélnénk is róla, akkor sem tudom mit mondhatnék ezzel kapcsolatban, de egyszer csak muszáj lesz és miután vége lesz a szünidőnek és megint elkezdődik a suli fogalmam sincs mikor lesz megint ennyi időnk egymásra.
- Oké. - Nyögtem ki nagy nehezen. Miután kiment a szobából szerintem szupergyorsan felöltöztem kettő perc alatt, amire remélhetőleg a zavarom is elmúlt valamelyest. Felkaptam a törölközőt, amit az előbb leejtettem és a még mindig vizes hajamat kezdtem el dörgölgetni vele.
Na jó, akkor tegyünk úgy, mintha ez az iménti meg sem történt volna? Lehet azt egyáltalán? Mindegy, a szobában akkor sem dekkolhatok kislányos zavaromba temetkezve.
- Ez... Kínos volt, igaz? - Álltam meg Tőle néhány lépésnyire. Mivel nem tehetem meg, hogy nem szólalok meg, nem mintha az nem lenne éppen elég sokatmondó, inkább mégis csak megpróbálkozom a szavakkal. De ha legalább tudnám, hogy mindketten ugyanazt éreztük nem feszélyezne annyira a dolog.


KATT

- Az volt... - mosolyodtam el. - Nálunk mostanság az ilyesféle dolgok igen csak kínosak szoktak lenni. Hát bevallom nem minden nap szaladgálnak csinos lányok, törölközőben a szobámban, anélkül, hogy tudnék róla. - valottam be összintén. Talán ideje lenne beszélnünk erről, de persze erőltetni nem fogom, majd jön magától ha kell. De tudom,hogy nem csak számomra kínos a dolog.
- Szóval, ha van kedved ehetnénk valamit, mert éhen halok. Csak előbb megyek és levetem ezt a sok vizes cuccot. - pillantottam magamra és a vizes ruhámra. Megindultam a szobám felé miközben a fejemen keresztül áthúztam a vizes pulóverem. Éreztem Kimi tekintetétt a csupasz hátamon, de nem akartam hátrafordulni, mert tudtam, hogy az ismét zavarba hozzná és a kínos helyzetekből épp elég mára. Gyorsan kerestem egy fehér inget és egy ettől némivel szárazabb nadrágot. Gyors öltözést követően a konyha felé siettem, mert a kellemes kaja illatt is arra csábított. - Hmmm... Mit eszünk? - öleltem meg Kimit háturol miközben a tűzhely előtt tüsténkedett.

- Azért ez nem egészen igaz. Tudtad, hogy itt vagyok. - Csak azt nem, hogy szinte semmi sincs rajtam. - Csak leugrottam a boltba és három perc alatt sikerült bőrig áznom, gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem... - Belőle pedig jó betörő lenne, mert esküszöm nem hallottam hazaérni, ha csak öt perccel később érkezik meg már fel vagyok öltözve. Én sem számítottam rá, hogy pont akkor fog betoppanni, amikor egy szál törölközőben ácsorgok a szobájában. Még sosem kerültem ilyen helyzetbe, szóval fogalmam sem volt hogyan kellett volna reagálnom. Mindenesetre meglepett, kínosnak pedig valószínűleg azért éreztem, mert először volt rajtam ilyen kevés minden egy férfi előtt, majdnem hogy semmi sem. Nem sok hiányzott hozzá, de abba inkább már nem akarok belegondolni, mert a gondolattól is rákvörös leszek.
- Csurom vizes vagy... - Ez ebben a városban nem számít nehézségnek és nem is újdonság. Nem tudom mit mondhatnék vagy, hogy kellene-e valamit mondanom vagy neki kellene-e, de nem akarom, hogy egész este emiatt feszengjünk. Nyilvánvalóan sok mindenhez hozzá kell még szoknom, ami bizonyára időbe fog kerülni, de előbb-utóbb menni fog.
- Oké, akkor elkezdem csinálni a vacsit. - Ezt is akartam  volna miután lezuhanyoztam és felvettem valami száraz ruhát. Nem bírtam ki, hogy ne forduljak meg utána és tudom, hogy Ő is észrevette és akkor ez most egy újabb gőzöm sincs mihez kezdjek a helyzettel dolog. Inkább gyorsan megráztam a fejem, hogy gondolatokban visszatérjek oda, amit csinálni akartam, a vacsi. Gyorsan hátrapördültem és most már a konyhába mentem, nagyjából már mindent előkészítettem, csak egy-két apróságért kellett elmennem, amit itt nem találtam.
- Halat sütök. Jó lesz? - Simítottam kezemet az övére. Nagyon remélem, hogy szereti és nem allergiás rá vagy ilyesmi, bár arról nem lenne rossz tudni, ha valamire az. - Amúgy van valami, amire allergiás vagy? - Nem akarok akarnék rájönni, amikor már órásira van dagadva a nyelve meg az ajkai és már alig kap levegőt.

- Hogy összinte legyek nem, nem tudtam, hogy itt vagy. Tudod nem igazán vagyok hozzászokva ahoz, hogy van valaki a lakásomban és valahol tudat alatt tudtam, hogy itt vagy, de mégsem számitottam rá.... Hülyén hangzik igaz? - fintorodtam el mosolyogva. Kicsit nehéz elmagyaráznom, hogy mi is történt, de talán nem is kell magyarázni. Megtörtént. Láttam és kész... Különben is előbb vagy utóbb ugyis látnom kell majd és azt hiszem, hogy van már annyira felnőtt, hogy ez ne számitson perverziónak, hisz a mennyasszonyom és talán ennyihez, szigorúan véve jogom is van.  Pont úgy ahogy neki is... - Nem kell magyarázkodnod, hisz itt otthon vagy és nem kell besámolót tartanod... - bologattam helyeslően. Nem gondolom, hogy ennyire magyarázkodásba kellene torkolnia ennek.


- Hát igen, nagyon úgy tűnik... - néztem le magamra és a csurom vizes ruhámra. Mért éreztem azt, hogy Kiminek ezzel volt valami hátsószándéka, hogy konkrétan mi azt nem tudom, de valamit mégis éreztem a hátérben.
- Imádom a halat... - nyultam bele a salátába kétujjal, miközben a háta mögé setenkedtem. A finom illat betöltötte az egész konyhát és a gyomrom már szinte könyörgött a vacsorájért. - Nem tudok róla... Szivós szervezetem van. Na és te? Mármint rajtamkivűl alergiás vagy-e valamire? - nevettem el magam, miközben arcon pisziltam a derekát ölelve. Olyan idilli ez a helyzet. Remélem igy is marad...

- Nagyon éhes vagy? Bocsi, sietek, csak a szakadó eső kicsit keresztül húzta a számításaimat. - Különben már kész lenne a vacsi. Így is terveztem, csak közben bőrig áztam, szóval még le kellett zuhanyoznom, hogy lehetőleg n döntsön le a megfázás, átöltöznöm, miközben hát sikerült kissé zavarba ejtő helyzetbe kerülnünk, miután Ő is szerencsésen hazaért csurom vizesen. Tudom, hozzá kellene szoknom, mert ez egy kapcsolatban feltételezem normális, neki pedig már főleg, de engem azért iszonyú zavarba hozott, mivel eddig még senki sem látott mondhatni majdnem meztelenül, mert abban a törölközőben sem éreztem magam épp túlöltözöttnek, ennél már csak az lett volna kínosabb, ha ijedtemben le is esik rólam, az iszonyú kínos lett volna... Én nem tudom, hogy készen állok-e erre, ilyen hirtelen.
- Gonosz... -  Fordultam felé megjátszva, hogy még a puszta megjegyzés is sértő. - Miért? Úgy látod, hogy az vagyok? - Tulajdonképp nem is nagyon értettem a kérdés valódi lényegét, hogy mire is akart vele kilyukadni, mert miért is lennék éppen rá allergiás? Ezzel hirtelen annyi mindenre gondolhatott, bár kétlem, hogy célzásnak szánta volna és nem is akarom most ezt túlgondolni, de ha meg mégis lett volna valami mondanivalója, akkor azt meg tudni szeretném. Lehet, sőt biztos, hogy már megint sokat akarok látni a dolgok mögé és így a vacsoránk is oda fog égni, pedig itt állok mellette, de mi van ha... Távolságtartóan viselkedek szerinte, hol ott én ezt nem veszem észre. Mert ha így van, akkor erről szeretnék beszélni. Ha pedig tényleg csak ártatlan szurkálódásnak szánta legalább nem rágódom tovább rajta.

- Talán még öt percet képes vagyok várni! De az is lehet, hogy nem... - nyultam bele a salátába ismét. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma még nem is ettem semmit. Talán azért érzem ugy mintha, egy egész malacot meg tudnék enni. Világ életemben anyu jol főzött és mindig tudta mivel kell elkáprásztatnia bennünket. Romániában visszont hozzászoktam, hogy ha magamnak nem főzök, vagy nem megyek el egy étterembe, akkor nem igazán fogok normális ételt enni. Mondjuk a főzésnek soha nem vetettem annyira nagy feneket, mint annyu, mert vagy idő vagy türelmem nem volt hozzá. Azt hiszem Kimi fpzéstudománnyával viszon meg leszek elégedve,mert kicsit olyan mint anyujé... El sem hiszem,hogy van eg ymésik nő is az életemben. Nem mintha anyuci kis kedvence lennék, his hába vagyunk hetten, aszért nekünk sem volt minden megengedve. De eddig mindig Ő gondoskodott rolam, most peddig mennyaszonyom van pont úgy mint Billnek. Nem feltétlen kell a változásnak rossznak lennie. Sőt szerintem ettől jobb dolog nem is történhetett volna velem.


- Jól érezted magad tegnap? - karoltam még mindig a derekát. - Anyujék imádnak, ugye tudod?! - mosolyodtam el. Merem remélni, hogy neki is tetszett a családom, mert nekik Ő nagyonis. Szóval a nehezén már tul vagyok. - Nem csak... - hallgadtam el. Talán kicsit úgy érzem, hogy távolságtartóvá vált, mióta rájött, hogy tényleg mennyasszony és hamarosan feleség lesz.
- Nagyon finom volt... - áltam fel az asztaltol és vittem a üres tányérokat a mosogatóhoz. Kellemes hangulatban telt a vacsora de többnyire csendben. Valahogy túl nagy volt a csend.. Nem is tudom kissé vésjósló volt a dolog... Miután mindent a helyére pakoltunk egy-egy pohár borral a kezünkben leültünk a kapéra és egymáshoz bújtunk. - Húh, azt hiszem sosem voltam ennél boldogabb... Tele van a hasam és itt ülök egy pohár borral a kezemben a világ legsebb nőjének a társaságában... Kell ennél több? - fujtam egyet majd Kimi szemébe néztem.

- Reméltem is, hogy megfelelek az elvárásoknak, mert anyukád alaposan kifaggatott a reggelinél, amíg nem jöttél, de nagyon jól éreztem magam. - Nagyon jó emberek és látszik rajtuk, hogy tényleg egy igazi család, akik összetartanak, szeretik egymást, kiállnak egymásért. Bevallom kicsit tartottam ettől az estétől, főleg mert az utolsó pillanatban tudtam meg, de szerintem jól sikerült az este. Kétség sem fér hozzá, hogy az eddigi legszebb karácsonyom és a legboldogabb is, még ha csak most kezdem igazán megtapasztalni milyen is valaki menyasszonyának lenni, akkor is. Eddig még erről se igazán volt elképzelésem milyen volna, ha lenne egy férfi az életembe, de az események gyorsabbak voltak annál, minthogy a gondolataim lépést tudjanak tartani velük, ami nem is akkora probléma, legalább kevésbé rágódtam rajtuk, amíg csak sodródtam az árral és nem bánom, hogy így alakult, remélem minden így is marad közöttünk, ahogy most van.
- Csak mi? - Néztem rá meglepettem. Sejtettem, hogy van valami, de most már biztosra is vehetem. Túl hirtelen harapta el a mondatát, annyira, hogy a valós lényege lemaradt. Na jó, azt hiszem sejtem mi a lényeg, csak azt nem tudom hogyan kellene belekezdeni vagy nekem kellene-e. Néha például elég bosszantó tud lenni a tapasztalatlanságom a párkapcsolatok terén, elbizonytalanít. Vannak pillanatok, amikor még azt hiszem tudom mit kellene tennem, mi az, amit látok, mi az, amit mondanom kellene, a következő másodpercben pedig már közel sem vagyok olyan biztos benne, kételkedni kezdek magamban. A csodába...
- Örülök, ha ízlett... - Álltam fel az asztaltól, hogy lassacskán mindent elpakoljak. Lassan kezdett kicsit nyomasztóvá válni a nagy csend, aminek nem is tudom miért állt be a vacsinál is, de egyikünk se nagyon akarta megszakítani.
- Te mindig tudod hogyan vegyél le valakit a lábáról? - Néztem fel rá a boldogságtól ragyogó barna szempárommal. Egy valamiben biztos vagyok, nekem ennél több sosem kell már. - Szeretlek. - Hajoltam felé hozzá egy csókért. Szeretném, ha mindig minden így maradna, ha mindig így emlékezhetnék rá, ránk, mint ahogy ebben a pillanatban érzek.

- Mindenröl?  - vontam fel a szemoldököm kiváncsian. - De ugye nem kezdett el semmi olyasmiről faggatni? - Na ezt nem hiszem el. Most komolyan kiffaggatta mindenről kettőnkkel kapcsolatban? Vannak olyan dolgok is amit még mi sem beszéltünk meg, nem hogy az anyámnak elaruljam. Sokk megbeszélni való  vár még ránk, de van még idönk... Bár vannak dolgok amiket néha igen csak sürgetonek érzek és nem csak a magam részéröl. Legszivesebben egyenesen megkérdeztem volna, hogy ugye nem kérdezte meg, hogy lefeküdtünk-e?! Az anyák agodó lények és kpételenek addig megnyugodni, amig nem tudnak meg valamit.  - Apu odaig van érted, es azt hiszem a család tobbi tagja is imad... Ginny nagyon örult, hogy van mégegy lány a házban.  - mosolyodtam el. Az hiszem a hugomnak jot fog tenni Kimi közelsége. Kissé kirekesztve érezheti magát hat fiu társaságában.


- Csak semmi...  - nyomtam egy csókot a homlokára. Most kezdjem el ecsetelni, hogy szerintem távolsagtartó lett az utobbi idoben. Valahogy azt érzem, hogy amint tényleg tudatosult benne, hogy ő most tényleg mennyaszonny lesz és feleség...kissé mintha bepánikolt volna. Lehet hogy kissé tulreagálom, vagy fene se tudja, de remélem egyszer majd hajlandó lesz elárulni, hogy mi is a valodi oka a viselkedésének.
- Azt hiszem megtartalak...  - nevettem el magam. Azt hiszem jó feleség lesz belőle. El sem hiszem, hogy hamarosan összekotom az életem valakivel, akit eddig nem is ismertem es ennek ellenére halálosan beleszerettem.
- Pedig ha hiszed ha nem nem igazán volt rá eddig alkalmam...  - mosolyogtam vissza rá. Erzem hogy mennyire boldog velem es nekem is már szinte fáj annyira szeretem. El sem tudom  képzelni, hogy milyen lenne ha elvesziteném. Teljes a boldogságom csak egy dolog bánt még... Nem tudom, hogy mi lesz Romániaval. Valami döntest muszály lesz hoznom. - En is szeretlek!  - csókoltam meg lágyan, éppen csak hozzaérve az ajkait. Egyerü csoknak indult de nem engedtem el az ajkait olyan könnyen. Ujra es ujra csókra nyitottam az ajkaimat. Ovatosan simitottam végig az arcán tenyeremmel, miközben feljebb emelte a fejét.

- R- Többnyire... - Vontam meg a vállam, először nem értettem miért olyan fontos ez, mire akar kilyukadni. - Charlie, nincs miről faggatnia, szóval a válasz is elég rövid lett volna, de nem. Csak a szokásos dolgokról faggatott... Hogyan találkoztunk, milyen a kapcsolatunk, jól kijövünk-e, aztán beszéltünk a testvéreidről, ki hogyan viseli ezt a rendelet dolgot, beszéltünk Ronról meg az ikrekről, Ginnyről... Ja, és nem engedte, hogy segítsek a reggelinél. Konkrétan leültetett a fenekemre, ahogy lementem és ott ültem és beszélgettünk, amíg megérkeztél. - Szerintem mindketten tudjuk, hogy nem nagyon lett volna miről faggatnia és ha még rá is kérdezett volna a dologra, akkor is annyit mondtam volna, hogy mi még nem beszéltünk erről és szerintem nem kérdezősködött volna tovább.
- Szerintem csak nem tudja kivel megbeszélni az érzéseit. Bocsi, de a fiú dolgaimmal én se a bátyáimhoz fordulnék. Szerintem ez érthető. - És szerintem nem is könnyen beszél róluk, szóval még az is időbe fog telni, hogy úgy igazán jóban legyünk, de majd igyekezni fogok.
Egyszerű csóknak indult a miénk, aztán egyre hosszabbra húzódott, szenvedélyesebbre, olyan mindent elmondó csók volt ez, aminek nem akart vége szakadni és mi sem akartuk, hogy vége szakadjon. Inge gallérjába kapaszkodva kezdtem húzni magam felé, ahogy egyre inkább belemerültünk egymás ajkainak kóstolgatásába. Lassan dőltem egyre hátrébb Őt is húzva magammal, miközben egyik lábam feljebb húztam az övére. Nem vagyok egészen biztos abban, amit csinálok, de azt tudom, hogy nem akarom abbahagyni.

-Hát ezt nem hiszem el… Igen is van miről faggatnia… Még arról is kifaggatna ami még meg sem történt. Az anyák sok mindenre képesek ezt te is tudod. Az enyém meg aztán pláne. Fogalmam sincs, hogy még miért nincs miről beszélnünk… Talán mert még nem jött el az ideje. De hidd el, ha itt lesz az ideje, akkor tudni fogod… - simítottam a haját el az arcából. Szeretem Őt és semmit nem fogok siettetni. Azt akarom, hogy magától jöjjön a dolog és ne én erőltessem rá. Különben is szerintem arra még én sem vagyok igazán kész…  - Anyu már csak ilyen, soha sem engedte, hogy valaki más  végezze el a munkáját. – mosolyodtam el. Szeret mindenkiről gondoskodni, ez neki valami lételeme vagy mi.
- Persze ez valamilyen szinten érthető, de azt Ő is tudja, hogy bármiről is legyen szó.. Csak a testvérei vagyunk. Mondjuk azért örülök, hogy vagy neki, mert Fleur-el nem tudják annyira megérteni egymást . – Látom, hogy Ginny örül, hogy van végre valaki, akivel megbeszélhet olyan dolgokat is amit velünk nem biztos…



A hév egyre jobban kezdett elkapni mindkettőnket. Egyszerűen képtelen voltam elszakadni az ajkaitól. Soha nem éreztem még ilyent, minden porcikám beleremeg az érintésébe. Minden egyes mozdulatával csak egyre jobban megbolondított. Éreztem ahogy a gallomnál fogva húzott egyre közelebb magához.   Egyre sürgetőbb volt minden csókja. Ajka szüntelenül az enyémre tapadt, miközben végigsimítottam a hátát. – Még jó hogy az előtt megbeszéltük ezt a dolgot… Tudod mit nem érdekel… - dőltem hanyatt a kanapén és húztam magamra a követelőző Kimit… hagytam, hogy Ő irányítson…

- Azt mondtad tudni fogom mikor van itt az ideje. Én azt érzem, hogy most van itt... - Szó sincs róla, hogy bármit is siettetett volna, sőt magam sem értem mindig, hogy mi zajlik le bennem, egyszerűen csak ösztönből cselekszem és nem hiszem, hogy ez rossz dolog lenne, ellenkezőleg, ez a lehető legtermészetesebb dolog, amikor az ember a belső hangra hallgat, a lelkére. Én mondtam azt, hogy gyors ez a tempó, most pedig én vagyok képtelen elválni az ajkaitól, de miért kellene? Tudom, hogy van időnk, mégis azt érzem, hogy minden pillanatot meg kell ragadnom, mert ha nem teszem egyszer még bánni fogom. Nos, most megragadtam, szó szerint és pontosan azt akarom tenni, amit teszek. Ennél biztosabb nem leszek a dologban.  Akarom, szeretem és megbízom benne, elfogadtam, hogy csak is az övé legyek egy életen át, azt hiszem ennél többet, ha akarnék sem nyújthatnék vagy bizonyíthatnék neki és azt remélem, hogy nem is kell.
Ahogy magára húzott elbizonytalanodtam egy pillanatra, ami ebben a helyzetben azt hiszem normális. Tudom mit akarok, csak azt nem hogyan kell jól csinálni. Nos igen, nem vagyok túl tapasztalt a dologban, de ezt Ő is tudja. Próbáltam minél kisebb látszatát kelteni a pillanatnyi bizonytalanságomnak, ami biztos nem ment száz százalékosan, de ha nem mutatnám, akkor is tudná... Feltornázva magam ülő helyzetben - rajta - vetettem le a felsőmet és dobtam valahová félre. Éreztem, hogy azon nyomban elpirulok, ahogy lenéztem rá. Az első férfi, aki ennyit lát belőlem. Azt hiszem eddig ment könnyen, innen már nagyon is fog kelleni a segítsége, hogy ne legyek iszonyú zavarban. Mindkét kezem a arcára simítottam, ajkaimmal pedig ismét ajkaira tapadtam hosszan, szenvedélyesen csókolva...

-Nyugi nem te vagy itt az egyetlen aki tapasztalatlan ebben a szobában… - toltam kicsit hátrább a fejem, hogy lássam az arcát. Tudom hogy valószínű ez a tény meg fogja lepni, hisz a korombeli férfiak már általában már túl vannak az első sexuális aktusukon, de én valahogy kivétel vagyok. Na nem azért mert nem lehetett volna rá alkalmam, csak egyszerűen annyira nem tetszet egy nő sem, hogy odáig fajuljon a dolog… Ciki vagy nem ez van… De ez mondjuk nem egy köztudott tény rólam. nem szoktam kérkedni vele, mondjuk anyámon kívül nem is nagyon kérdezte más, neki meg persze nem tartottam beszámolót. Mondjuk nem igazán hinném, hogy Kimi túl tapasztalt ezen a téren. Talán félrevezetőt lehet a túlzott magabiztosság, amit mindketten sugárzunk, de mindkettőnket csak az ösztöneink vezetnek.

Láttam az arcán, hogy elbizonytalanodik egy pillanatra, de még sem éreztem hogy félne, csak nem tudja hogyan tovább. De mint minden ez is jönni fog magától. Miközben fölém hajolt és az ajkaimra tapadt ismét, óvatosan felhúztam magam ülő pozícióba és tenyeremet a jéghideg és csupasz hátához simítottam. Éreztem, hogy kicsit feljebb tolja magát az ölemben, majd visszaül az eredeti pozícióba… csókjaim egyre követelőzőbbek lettek és sürgetőbbek. tudtam, hogy csak is engem akar még akkor is ha ez az egész még túl korai. Túl kínos lenne még egy múltkorihoz hasonló eset. Majdnem csupasz mellkasa teljesen hozam tapadt miközben végig  simítottam végig a hátán egészen a fenekéig ….

Lassan elhúzódva Tőle pillantottam fel rá, a szemébe. Túlzás lenne azt állítani, hogy tudom mit csinálok, mert őszintén fogalmam sincs. Eddig a pontig minden olyan ösztönösen jött, most pedig arra van szükségem, hogy segítsen. Picit bátortalan mozdulatokkal kezdtem el kihámozni a felsőjéből, de innen már nincs visszaút. Akarom. Sőt, azt hiszem az egészséges kapcsolatunknak sem tenne jót, ha harmadszor is visszalépnénk. Eddig nem bántott ez a dolog, de ezek után már bántana. Tisztában vagyunk mindketten azzal, hogy Ő huszonhat éves, én pedig még húsz sem, de végre sikerült elérnem azt, hogy ne a gyereket lássa bennem, hanem a nőt, nem fogok most leállni. Belepirultam a pillantásába, ahogy a vállain húztam le az inget lassan kibújtatva belőle, félredobtam majd ismét előrébb tolva magam az ölében csókoltam meg miközben egész testemmel hozzátapadtam. Karjaimat nyaka köré fonva emelkedtem kicsit feljebb, ahogy mocorogni kezdtem az ölében. Apró sóhajok hagyták el ajkaimat, ahogy egyre hevesebben és követelőzőbben csókoltuk egymást. Úgy érzem semmi másra sincs szükségem csakis rá, hogy mindig mellettem legyen, hogy őrülten szeressen.
Lassan kimásztam az öléből és a hálószoba irányába kezdtem hátrálni. Még magam sem értem pontosan mi is az, amit most érzek, de egyre erősebb, intenzívebb és egyre jobban vágyik rá... Az közelségére, az érintésére, a csókjaira. Hazudnék, ha azt mondanám biztos vagyok magamban, hogy nem bizonytalanodok el percenként, hogy jól csinálom-e azt, amit csinálok, de a szemében lévő tűz számomra épp elég bizonyítéka annak, hogy Ő is ugyanannyira akar engem minden pillanatban, amennyire én Őt.

 Vágyakozó szempár nézet rám. tudom, hogy csak is engem akar, é nem tagadom minden egyes porcikám csak arra vágyik, hogy hozzámérjen. Láttam a szemében azt a tűzet, amit még nő szemében soha nem láttam eddig, legalább is nem miattam. Kimi egy gyönyörű nő… Igen nő, most már semmi  kétségem afelől. Életem legjobb dolga Ő… Minden egyes porcikámban olthatatlan és egyre hevesebb vágyat érzek iránta. Semmi más nem számít csak az, hogy most itt legyen velem és Ő is ugyanúgy akarjon engem mint én Őt. Nincs megállás, ezt már én is tudom. ha harmadszor is félbeszakítanánk a dolgot az már több lenne, mint kínos.  És különben is pont itt az ideje annak, hogy lépjünk egyről a kettőre lépjünk… akár, hogy is szerettem volna, ha várunk az egésszel az esküvőig, most mégis képtelen vagyok abba hagyni a csókokat. Egyre jobban kívánom Őt.


Lassan és óvatosan tolta le az ingem a vállamon, miközben, az arcán előjött lányos zavara. Mindkét tenyere végigsikolt a csupasz hátamon… Két ujjal felemeltem a fejét és a szemébe néztem. – Szeretlek.. – csókoltam meg ismét. Akarom  Őt, úgy akarom mint egy férfi  nőtt. Olyan mérhetetlen vággyal és hévvel csókolt vissza, miközben óvatosan mocorogni kezdet az ölemben. Nem tagadom a fantáziám. Semmi nem érdekelt, megszűnt a világ csak azt éreztem, hogy minden sejtem vágyik a közelségére és a csókjaira.  Amikor felkelt a kanapéról  és a háló felé kezdett hátrálni, már tudtam, hogy engem akar…  Engem  választott az elsőnek. Úgy követtem Őt mint a kiskutyák az anyukat. Vonzott a tekintette, mint a mágnes.    

Egészen addig hátráltam vele, amíg lábaim az ágy szélének nem ütköztek. Ekkor megtorpantam egy pillanatra. Közelebb léptem hozzá, ujjbegyeimmel lassan végigsimítottam a mellkasán, lefelé haladva a hasán egészen a nadrág széléig. - Én is szeretlek. - S bár fogalmam sincs mi az amit jól csinálok és mi az, amit nem, igazi nő akarok lenni az életében, nem pedig egy gyerek, aki még nem nőtt fel egy egészséges kapcsolathoz sem, nemhogy egy házassághoz. Szeretem és megbízom benne. Ez így van rendben. Tudom, hogy önszántából valószínűleg még sokáig nem említette volna meg, mert arra várt volna, hogy felkészültnek érezzem magam  dologra, de most úgy érzem az vagyok. Akarom. Ennél biztosabb pedig sosem leszek ebben a dologban. Mindig akarom és mindig szeretni fogom, és nem csak azért, mert egyesek szerint ennek így kell lennie, nem, hanem önmagáért. Mert jobb embert keresve se találnék, akarva sem kaphatnék, aki jobban szerethetne. Karjaimat nyaka köré fonva csókoltam meg ismét, miközben lassan magammal húzva hátradőltünk az ágyon. Szenvedélytől izzó csókban forrtak össze ajkaink, miközben lassan felülre küzdöttem magam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, mert nagyon is zavarban voltam az ölében ülve, de nem hagytam abba, folytattam tovább... Bár kissé még mindig bizonytalan vagyok, nem a döntésemben, hanem abban amit csinálok, de lassan hátranyúltam, hogy kikapcsoljam a melltartóm, majd előbb az egyik vállamon húztam le a pántját, aztán pedig a másikon, majd félredobtam...

Olyan hűségesen követtem Kimit a hálóba, mint egy kiskutya gazdiját. Teljesen megbabonázott… A tekintette az enyémbe fúródott és olyan erővel vonzott, mint ha csak valamilyen láthatatlan kötelék lenne közöttünk, ami olyan erős, hogy képtelen vagyok elszakadni tőle. Csábos tekintetében lángolt a tűz,a mi azt üzente, hogy csak engem akar… Vágyik rám, pont úgy ahogy én rá. A szerelmem, amit iránta érzek megrendíthetetlen és úgy érzem soha nem múlik el. Minden amit eddig tettem vagy Ő tett, ami történt vagy a rendelet , semmii nem számít, csakis Ő érdekel. Végre megtaláltam azt az embert aki csak magam miatt szeret és nem azért mert felsőbb erők így rendelkeztek felettünk. Olyan szenvedéllyel nézett a szemembe, amikor kimondta, hogy szeret. Csak úgy ittam a szavait és tudtam hogy tiszta szívéből szeret, nem csak azért mondja mert nem akar megbántani. Ami  most fog történi arra valószínű egyikünk sincs igazán felkészülve, de mindketten teljes szívvel akarjuk. A mostaninál talán soha nem leszünk felkészültebbek. Lehet, hogy nem helyes amit csinálunk, de nem akarok leállni… Soha nem akartam nőtt még ennyire… Hagytam, hogy felülkerekedjen rajtam… Teljes természetességgel fogadtam , hogy ledobta a melltartóját a földre. Lányos zavarában persze eltakarta magát. Felültem és a szemeibe néztem. –

– Nincs mit szégyellned! Gyönyörű vagy! – fogtam Meg a karját  és lágyan elhúztam a mellkasa elől. Lágyan átölelve húztam magamhoz, meztelen mellkasa az enyémhez simult. Belecsókoltam a nyakába, miközben beszívtam a haja vanillia illatát. Mindkét tenyerem a fenekére simult és csókjaim egyre sürgetőbbé váltak. Fogalmam sincs jól csinálom-e, de az ösztönöm erősebb a gondolkodásnál…  

Hónapokkal ezelőtt, amikor először a kezembe kaptam azt a bizonyos borítékot azt gondoltam, hogy ez a legszörnyűségesebb dolog az életemben, azóta viszont minden megváltozott. Most már egészen másképp látom ezt a helyzetet. Ő a legjobb dolog az életemben, nem azért, mert mások így rendelték el, így látták jónak, hanem mert szeretem. Hihetetlenül könnyű szeretni, beleszeretni is az volt, szinte fel sem fogtam még, de máris visszavonhatatlanul ragaszkodtam hozzá, ha tartoznom kell valakihez, akkor csak is hozz akarok tartozni, senki máshoz soha többé. Egyikünk sem számíthatott rá, hogy így fog alakulni, de sikerült a legjobbat kihoznunk belőle, ami csak elképzelhető. Eleinte féltem, hogy nem fog működni, mégis rá leszünk kényszerítve a közös életre, képtelen lettem volna olyasvalakivel együtt élni, akit nem szeretek így, most viszont már képtelen lennék elengedni, nem menne, ahogy mást sem tudnék úgy szeretni, ahogyan Charlie-t. Talán kicsit gyorsan zajlanak a dolgok a kapcsolatunkban, de nem bánom, mert megbízom benne, mert érzem, hogy szeret és azt is, hogy ezen már semmi sem változtathat és nekem csak ennyire van szükségünk, valaki olyasvalakire, mint Ő. Mellette tudom, hogy nőnek fogom érezni magam, vigyázni fog rám és, hogy sosem bántana szándékosan.
óvatosan túrtam bele hajába, miközben egész testemmel hozzásimultam, fejemet hátravetettem, jóleső sóhajok szakadt ki ajkaim közül. Türelmetlenül kaptunk egymás ajkai után, miközben előrébb csúsztam az ölében. Minden egyes mozdulat ösztönös volt. Csak úgy izzott a levegő közöttünk, szenvedélytől fűtve tapadtunk egymás ajkaira, miközben apró mozdulatokat tettem az ölében ülve.

Akarva sem kívánhatnék magamnak jobb befejezést az életem egyik szakaszának. Igen az egyiknek, mert még annyi minden vár rám, ránk. Az iskolás éveim alatt eszembe sem jutott volna, hogy majd valaki más fogja meghatározni azt, hogy kivel kell leélnem az életem és kit kell majd szeretnem, még akkor  is ha képtelen vagyok rá. Semmit nem kérdeztek, csak eldöntötték... De mi alapján? Miért pont így? Persze a valódi okot mind tudjuk, azt, hogy az aranyvér megmaradjon esetleg gyarapodjon. Sajnos mint minden világban itt is vannak viszályok. Nálunk az úgy nevezet „sárvérűeket”, mint amilyen Kimi is megvetik és nem tartják Őket közénk valóknak, ezért kevésbé feltűnő módon próbálnak megválni tőlük. De akkor is miért pont mi kettőnket választottak egymásnak? Nem tudom, de már nem is érdekel. Sőt hálás vagyok érte, hogy így döntöttek. Egy szempillantás alatt beleszerettem, annak ellenére, hogy rettegtem a korkülönbségtől és attól, hogy majd ez nem fog működni nekünk. De most mégis itt tartom a karjaim között azt a nőt akire mindig is vágytam. Már nem érdekel, hogy hány év van közöttünk, mert tudom, hogy Őt sem érdekli és ilyenek szeret amilyen vagyok. Boldogan elvenném feleségül akkor is ha senki nem kényszerítene rá. Én szerelemből fogom elvenni és ha anno gyerekeink születnek még ha nem is „aranyvérűek” lesznek és nem felelnek majd meg ennek a romlott társadalomnak, akkor is szeretni fogom Őket, mert az a nő szüli majd nekem akit még az életemnél is jobban szeretek.

Éreztem apró mozdulatait az ölembe, de egyáltalán nem  zavart... Sőt egyre jobban tűzbe hozott. Újaim begye végigsiklott a meztelen gerincén egészen a nyakáig. Hosszú hajába túrtam kicsit közelebb  húzva a fejét ajkaimhoz... Csak Őt akarom, mindénél jobban... Éreztem ahogy tenyere végigsiklott a hátamon egészen a derekamig és egyik úját bele akasztotta az övembe. Hagytam, hogy azt tegye amit csak akar. Óvatosan pattintottam ki a farmerján lévő gombot, de egy pillanatra negáltam, amikor ismét megláttam az arcán a bizonytalanságot és azt a kislányos szégyent. Egyenesen a két szemébe néztem, miközben kimondtam : - Szeretlek... – és ismét ajkaira tapadtam.

A rendeletnél is nagyobb őrültségnek tartottam elfogadni azt, vagyis beletörődni az úgymond sorsunkba, hisz semmit sem tehettünk ellene bármennyire is harcoltunk ellene, végül beláttuk, hogy csak magunkkal dacolunk, mert mások már döntöttek ebben a kérdésben, még ha jogtalanul is. Azt hittem pokolian nehéz lesz alkalmazkodnom ehhez a helyzethez, féltem, mert azt éreztem, hogy nincs választásom, hogy ez így nem működhetne, mert hát hogyan is, amikor ezt nem mi akartuk, azután mire észbe kaptam már csak sodródtam az árral és azon kaptam magam, hogy boldog vagyok, jó ez így, sőt fantasztikusabb embert senki személyében sem ismerhettem volna meg, szerencsés vagyok, mert Charlie figyelmes, megértő, őszinték vagyunk, még ha kissé bizonytalanok is, legalábbis nem kevés kétség volt közöttünk, de ami még fontosabb, hogy ezek nem csak szavak, érzem, hogy szeret, hogy bármit képes és hajlandó volna megtenni, hogy nekem, nekünk jó legyen, hogy ez az egész dolog ne csak működjön, mert, ha nem akarjuk, akkor is muszáj, hanem hogy ez a valami közöttünk valódi legyen, csak a miénk. Mert azt megszabhatják, hogy kivel kell lennünk, de azt nem, hogy mit érezzünk, és ezt már nem vehetik el Tőlünk. Amikkor megkérte a kezem, iszonyú hamar, egyszerre éreztem magam őrültnek és a legboldogabbnak és bár fogalmam sem volt arról mit fog hozni a jövő számukra, mellette, mégis bíztam benne és abban, hogy nem fogom megbánni a döntésem, nem azt, hogy igent mondtam, hanem azt, hogy mindenem neki adom, amim csak van, a lényem, az egész életem...
Beleborzongtam ujjai érintésébe, ahogy haladt végig felfelé gerincem vonalán, majd közelebb vont magához. Ismét kiült arcomra a zavar, amikor a nadrág övével kezdtem babrálni, próbálom leplezni, de szerintem látja és felesleges is lenne tagadni mennyire zavarban vagyok, eddig még sosem volt hasonló élményem, sőt férfi nálam még nem igazán jutott a csóknál tovább, most viszont már nem akarok megállni, ennél biztosabb sosem leszek ebben a dologban, szeretem és tudom, hogy a közelében mindig biztonságban tudhatom magam, hogy sosem bántana meg vagy okozna fájdalmat szándékosan. Lassan csatoltam ki az övét és húztam le róla a nadrágját, őszintén megvallva nagyon is esetlennek érzem most magam, mert fogalmam sincs mit is csináljak vagy, hogy jól csinálom-e, de nem akarok a kétségeimtől kifakadni, most nem, inkább lássa csak rajtam a kislányos zavaromat, azt hiszem ennyi belefér.