Bonnie & Kimi - Csajos pletyka

- Nekem pedig Charlie Wesley... Bonnie és Kimberly Wesley. Hihetetlen, mi? - Azért ennek eléggé csekély volt a lehetősége, még attól eltekintve, hogy Ronnak még vagy öt fiútestvére van. Akkor, még így is alig tudom elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velünk. Lényegében egy család fogunk lenni. Bár eddig is azok voltunk, mármint mindig is úgy tekintettem rá, mint egy testvérre, rövidesen viszont tényleg úgy tűnik, hogy egy családhoz fogunk tartozni, méghozzá a Wesley családba. De valahogy Bonnienak még mindig könnyű dolga van, ha jól tudom Charlie a legidősebb. Van egy olyan érzésem, hogy vele valahogy már nem lesz olyan könnyű nekem. Őszintén kicsit tartok is ettől.
- Justin? Na nemár... - Bár mindketten tudjuk, hogy semmi értelme sem volna más fiúkhoz vonzódnunk, ha egyszer úgy is elvan döntve, hogy ki mellettem fogunk maradni és kitartani, mert azt kell tennünk, mert valami barom eltalálta. Agyrém... Talán lassan nekem sem ártana kicsivel többet megtudnom erről a férfiról, mert kezd már gyomorgörcsöm lenni tőle.
- Nekem mondod? Bekattannék, ha valakinek nem mondhatnál el ezeket. Én pedig tudod, hogy benned bízom meg a legjobban. - Az a szép a mi barátságunkban, hogy elég csak egymásra néznünk ahhoz, hogy nevetni tudjunk valamin, még akkor is, ha néha ennek mi sem tudjuk az okát.

- Az a helyzet, hogy fogalmam sincs. Charlie... - Vontam vállat, miután egy örömteli mosollyal átöleltem. Hiányoznak a traccspartik a barátnőmmel. Kezdenek már kissé frusztrálni a fölém egyre csak gyülekező viharfelhők. Nagy a nyomás rajtam így, a rohamosan közeledő vizsgák tömegesen, tanulnom kellene, de ez a vacak rendelet sem hagy nyugodni, ami rám is ugyanúgy vonatkozik, mint rá. El kellene ezen jobban gondolkodni, de annyira nem akarok azon töprengeni, hogy egy-két éven belül kénytelen leszek hozzámenni egy olyan férfihoz, akiről alig tudok valamit. Valahogy nem így képzeltem...
- Whúú, komolyan? Mesélj... Mindenre kíváncsi vagyok. - De még mennyire, hogy az vagyok. A kíváncsi tekintetem sem árulkodik másról. Tényleg mindent tudni akarok. Úgy érzem sok mindenről lemaradtam, kimaradtam az utóbbi időben, ami vele kapcsolatos és ezt szeretném most bepótolni amennyire lehetséges. Amúgy meg egy kicsit mindkettőnkre ránk fog férni egy kis felhőtlen jó kedv, nevetés, ami csak vele az igazi.
- Szegénykémet majdnem feldöntöttem, vagy inkább le? Na mindegy. De képzelheted milyen kínos volt. - Én nem tudom mi volt velem akkor... Tényleg nem szoktam olyan esetlen lenni, hogy fellökök mindenkit, aki előttem van. Azóta viszont nem találkoztunk. Nagyon remélem, hogy elfelejtette. Újabb alkalmat pedig megpróbálok nem keríteni rá.

- Hé Bonnie... Szia. - Köszöntem neki mosolyogva, miközben integetni kezdtem a távolból közeledve. Nagyon remélem, hogy nincs most semmi fontos dolga, mert akkor elrabolnám egy mindent kimerítő traccsolás erejéig. Régen beszélgettünk... Nekem pedig most nagyon rám férne, hogy beszélgessek valakivel, valakinek kibeszélhetem a gondolataimat. Néha komolyan úgy érzem totálisan elvagyunk veszve hiszen alig jutunk oda, hogy beszélgessünk, azt is leginkább csak futólag a folyosón, sőt van hogy tényleg csak futólag, merthogy rohanunk, mivel késésben vagyunk.
- Képzeld... Ma találkoztam egy helyes fiúval, vagy inkább férfival? Fogalmam sincs. Sőt, inkább belerohantam, mint összefutottunk. - Ültem le mellé jókedvűen, mosolyogva. Tényleg örülök annak, hogy látom, hogy talán most egyikünk sem fog elrohanni, mivel a legtöbb óránkat letudtuk. Eléggé szorítanak  vizsgák, különösen így, hogy ez az utolsó itt elöltött tanévem a Roxfortban.  Hiányozni fog... Mondhatni a második otthonom. Imádok itt lenni. Itt minden olyan varázslatos, ahol mindannyian egy kicsit különlegesnek érezhetjük magunkat, mégsem lógunk ki a sorból. De eléggé nehéz úgy a könyvekbe vetnem magam, hogy közben egészen máshol járnak a gondolataim.