Good morning - Molly & Kimi

- Ilyenekre ne is gondolj! Hermione és Ron még nem voltak együtt. A fiam csak tervezte, hogy megkéri Granger kisasszonyt, hogy legyen a barátnője. Bill és Fleur pedig nagyon szerencsések voltak, hogy együtt maradhattak. Ugyanakkor Ginny és Harry esetében eltalálták. Viszont akkor nem értem az egészet – egy pillanatra eltűnődtem.
Hogyan lehet, hogy Ron és Hermione más-más embert kaptak? Nem értem én ezt az egész rendszert, sem pedig az új miniszter, sem pedig a dolgozókat. Arthur sem tudott konkrét magyarázatot adni a dologra.
- Köszönöm! Igyekeztem őket így nevelni – mosolyodtam el.
Mindig is próbáltam a gyerekeimet a jó irányba terelni. Egy-két dolgot elvétve büszke vagyok magamra, hogy sikerült is, hiszen, mindannyian jó varázslók és boszorkányok lettek. Ez pedig boldoggá tesz engem.
- Ron fiam mégis őt szereti és ez ugyanolyan, mint, ami közted és Charlie között van. Az pedig, hogy nincs helyetek itt egy nagy badarság. Mert ha jó boszorkányok vagytok és tudtok mindent, akkor nincs gond! – nagyot sóhajtottam, majd folytattam – Én úgy vagyok a szeretettel, hogy mindannyiukat nagyon szeretem, akárcsak az összes menyemet és a vejemet! – mosolyodtam el ismét – Szerintem az én korosztályom meg is bolondult volna, ha ilyen ostobaságot kitalálnak nekünk. Nem kellett segítség, hogy megtaláljuk az igaz szerelmet és természetesen akkor is házasodtak félvérek az aranyvérűekkel. A későbbiek folyamán pedig tisztavérűekké váltak az utódok.
Nekünk nem a vér számított, hanem az, hogy boldogok lehessünk. Sajnos ma már nem olyan világot élünk, mint annak idején és ez elszomorít. Visszatérve Kimhez szerintem nagyon jó lány. Sőt! Megkedveltem!
- Szerintem pont hozzáillő vagy! Én is kedvellek és remélem, olyan boldogok lesztek, mint én is Arthur! – mosolyodtam el megint és megsimogattam az arcát, majd a fejemhez kaptam – Te jó ég! A takarítás! Teljesen elfelejtkeztem róla!
Azonnal felpattantam, de közben ugyanúgy Kimre figyeltem. Mi tagadás ennyi gyerek mellett muszáj volt megtanulnom, hogyan figyelhetek egyszerre több dologra is.
- Kérsz még valamit kedvesem? – toltam elé a narancslét, majd mindenféle jót pakoltam az asztalra pluszba.

- Fogalmam sincs mi lett volna, ha... De úgy tudom, hogy akik együtt vannak valakivel, szóval hogy a párokat nem választották szét, mint például Bill és Fleur. - Akárhogy is, de nagyon örülök annak, hogy most már Charlie is az életem része, hisz egy remek embert ismerhettem meg benne, akivel sokkal gazdagabb lett az életem. Mollynak igaza van. Tényleg nagyon szerencsés vagyok és annak is érzem magam. - Nagyszerű srácai vannak. Jó emberek. - Biztos vagyok benne, hogy Molly igazán a szívét, lelkét beleadta ebbe a családba, ami látszik is. Valóban fantasztikus emberek és egy igazi szerető, összetartó család, aminek, ha minden igaz hamarosan én is a tagja lehetek vagy már az is vagyok bizonyos szinten. Ennél szebb dolgot pedig nem is kívánhattam volna rendelet ide vagy oda.
- Nem hiszem, hogy Ő bárkivel is összhangba tudna kerülni, akinek nem egyezik meg vele az álláspontja miszerint nekünk, nekem itt nincs helyem, ahogy Hermionenak sem. - Mi szerint a mi fajtánkat ki kellene pucolni innen, ebből a világból. - Charlie pedig... Charlie, Ő Charlie... Ki ne szeretné? Csak is hálás lehetek érte, bárkinek is kellene annak lennem. - Mert végül is fogalmam sincs, de a lényeg, hogy nagyon köszönöm, megfogom becsülni!
- Egyszerűen nem hajlandóak elfogadni és megérteni, hogy vannak akiknek így pokollá teszik az életét. - És még csak esélyt sem adnak nekik a boldogságra. Ezt nem tehetik, igaz? De, de megtehetik és meg is teszik.
Végighallgattam a mondandóját. Ha már ilyen kíváncsian rákérdeztem. És valóban kíváncsi voltam, hogy valójában ki is ő. Honnan jött, milyen lányka! Nekem nagyon tetszik! Ebből a szempontból nem olyan rossz az a rendelet!
- Én is boldog vagyok vele. Azt hiszem ez minden, amit csak kívánhatok. - Megkaptam. Most az enyém és mindent megfogok tenni annak érdekében, hogy ez így is maradjon. Bár papíron nem veszíthetem el, de én az igazi Charlie-t sem akarom elveszíteni soha, az aki most is!    

- Tudod, mit mondok erre a rendeletre? Egy nagy badarság az egész! Akik egymásnak vannak rendeltetve, mármint a sors által azok úgyis egymásra találnak! Azok a mázlisták, akiknek senkijük, mint például Te és még néhány ember, de az sem sok! – magyaráztam hatalmas hévvel.
Szerencsésnek mondhatja magát a generációm. Nekünk még megvolt a választási lehetőségünk és azt hiszem a legtöbben helyesen is döntöttünk. Manapság már nehéz fiatalnak lenni. Normális életet kezdeni ráadásul úgy, hogy megmondják, kit szeressen az ember… Inkább nem mondok semmit, mert annak csúnya vége lesz.
- Nem semmi sem normális, amit a jelenlegi kormány kitalál! Rosszabbak, mint egyes mugli társadalmak miniszterei! Egyáltalán minek beleszólni a szerelmi ügyekbe? Ha nem szereti egymást két ember az összhang sem lesz meg közöttük! Vegyük például Hermionet és Dracot! Teljesen nem illenek össze! Más az érdeklődési körük, mások a családi helyzeteik, a gondolkodásuk! Nincs meg az az összhang, ami köztem és Arthur között vagy közted és Charlie között!
Szóval egyáltalán nem tetszik ez a rendelet, bár nem tehetünk ellene semmit, de akkor sem vagyok a híve. Inkább meghalnék, ha most kellene fiatalnak lenem és elviselnem, hogy megszabják, kibe szeressek bele vagy kit fogadjak el férjemül!
- Ez csak természetes! – mosolyodtam el – Amúgy sincs különbség! Mindannyian ugyanolyanok vagyunk! Vagyis majdnem! – zavarodtam össze – Ne haragudj! Már megint fecsegek itt össze vissza! – kezdtem el hadonászni – De pont összeilletek! Legalább is szerintem!
Végighallgattam a mondandóját. Ha már ilyen kíváncsian rákérdeztem. És valóban kíváncsi voltam, hogy valójában ki is ő. Honnan jött, milyen lányka! Nekem nagyon tetszik! Ebből a szempontból nem olyan rossz az a rendelet!
- Mondhatok valamit? – kérdeztem, de meg sem vártam válaszát – Őszinte leszek! Charlie tiszta szívéből szeret téged és ez engem boldoggá tesz! Örülök, hogy hamarosan a családunk tagja leszel! Megkedveltelek! Ez pedig jót jelent!
Mosolyogva figyeltem Kimberlyt. Kedves és aranyos kislány. Valóban elnyerte egyben a tetszésemet és a bizalmamat is. Remélhetőleg nem fog eljátszani vele! De biztos vagyok benne, hogy nyugodt lehetek vele kapcsolatban!

- Igazából szerintem nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy azt a személyt kapták párnak, akik szerettek volna és akik mégis, azon kevesek nagyon szerencsések. Nos, én ezen nem gondolkodtam, Charlie előtt nem volt senki az életemben és azt hiszem én is nagyon szerencsésnek érzem magam. - Én mondhatni könnyű helyzetben voltam. Nem volt mit veszítettem, nem veszítettem semmit sem ezzel a rendelettel, kivéve persze a szabad akaratomat, mert azt elvették, mindenkitől. Én mégis iszonyúan nehéznek éreztem eleinte. Nem igazán tudtam mégis mihez is kezdhetnék a kialakult helyzettel, amibe nem volt beleszólásunk, egyikünknek sem.
- De ez így jó? Mármint, hogy figyelembe se veszik ezt a dolgot? Hiszen előbb-utóbb így is-úgy is kénytelen lesznek és ha nem akarják, meg se próbálják úgy szerintem csak nehezebb lesz. - De persze ez csak egy vélemény. Az enyém. Én csak azt tudhatom elmondani, hogy számmora hogyan lett könnyebb.
- Igen. - Bólintottam mosolyogva. - Én sem bánom. Így csak még különlegesebbnek látom ezt a világot. - Nem érzem, hogy bármivel is különb lennék csak azért, mert a családomban kevesebb varázsló és boszorkány van, ahogy a szüleim sem azok.
- Igen... Nagyon helyes volt. - Én pedig összezavarodott. Tejesen. Mosolyodtam el ismét. Jó ezt valakivel megbeszélni.
- Hát... Másokkal ellenben nekem sosem voltak nagyra törő vágyaim. Én mindig csak boldog akartam lenni. Azután, mint mindenkinek jött a rendelet és mindent felforgatott körülöttem, minden felfordult fenekestől az életemben. Mindaddig határozott voltam és összeszedett azt hiszem, utána pedig egy ideig úgy éreztem, hogy szétestem. Gyerekesen fogalmazva azt éreztem, hogy ez a világ így nagyon nem fair velünk szemben és igazságtalan. Most viszont így visszanézve azt gondolom, hogy nekem pontosan ere volt szükségem, lehet nem épp ilyen formában, de boldog vagyok. Megkaptam, amit akartam, most már csak nem szabad elengednem. - Történetesen sosem voltak egy nagy szószónok, amikor magamról kell beszélnem, mert számmora nagyon is átlagos vagyok, azt pedig, hogy mások mit látnak, azt nem tudhatom.   

- Igen szerencsére szeretik egymást! Ronald teljesen ki van borulva, ami érthető! Nem azt a lányt kapta, akire számított! Fred és George pedig figyelembe sem veszik a rendeletet! – magyaráztam hadonászva.
Sajnálom Ront, de nincs mit tenni. Ez a rendelet nagy butaság viszont nem tud vele mit kezdeni. Bár, ha az apja megpróbálná elintézni, hogy Hermione-val lehessen, talán akkor lenne esélye. Viszont Arthur nem biztos, hogy tud neki segíteni. Szóval nem reménykedem a dologban olyan nagy hevességgel.
- Szóval a szüleid muglik? – kérdeztem el mosolyodva, ahogy rendet tettem a konyhában – Nem baj az! Jóra valóak lehetnek, hiszen te is az vagy! Különben nem habarodott volna beléd ennyire Charlie. Sőt! Nekem is szimpatikus kislány vagy!
Nem mintha annyira magyarázkodnom kéne, csak szeretem elmagyarázni, hogy mit miért mondok. Nem akarom, hogy bármit is félreértsen a szavaimból, hiszen tényleg nagyon bírom ezt a lányt. Elnyerte már most a tetszésemet, pedig első alkalom volt.
- Milyen romantikus! – mosolyodtam ismét el – Ez már azt jelentette, hogy egymás mellett a helyetek! – ültem le vele szemben – Mesélj még magadról! Tudni akarok mindent, ha már úgy alakult, hogy a menyem leszel!
Azt hiszem innentől nincs menekvés. Nem fogok tudni mellőle felállni. Minden óhaját-sóhaját figyeltem. Bármi baja van, azonnal megpróbáljuk megoldani együtt.

- Tényleg, ahogy láttam Ginny meg Harry jól megvannak. Na és a fiúk? - Több, mint jól. Az a lány fülig bele van esve, de gondolom a fiúk már kevésbé viselik ilyen jól. Én sem mindig viseltem ilyen jól, mert ízléstelen szándéknak gondoltam valaki kénye kedve szerint összeházasítani másokat. Komolyan? Ez milyen már. Gusztustalan. De abban még kevésbé hittem, hogy ebből akár még szerelem is lehet. Nekem ez így jó. Boldog vagyok, de ugyanakkor azt is látom, hogy a körülöttem lévő ember nem és ez néha bánt egy kicsit, mert olyankor azt látom, hogy koránt sem mindenkinek van olyan szerencséje, mint nekem. Én sem mondhatnám el magamról, hogy mennyire erőlködtem. Egyszerűen csak akartam, hogy működjön ez közöttünk és mondhatni csak sodródtam az árral és közben mindent megkaptam, amire csak vágytam.
- Nem... Ők nem. Londonból. A szüleim most is Londonban élnek. Ők átlag emberek, de azért nekem nagyon örültek. - Mosolyodtam el halványan. Legalábbis azt hiszem. Ők már akkor tudták és értették azt, amit én még nem. Én nagyon is megrémültem, hiszen még sosem láttam vagyis inkább tapasztaltam ahhoz foghatót, mint amire képes voltam, vagyok.
- Apu jogász és engem is a jogra szánt még ki nem derült, hogy kis boszorkány vagyok. - Eleinte eléggé rosszul viseltem, hogy olyan keveset látom őket, vagyis akkor annak éreztem, de mostanság mondhatni még kevesebbet, főleg az utóbbi időben. Utolsó év... Itt most mindent bele kell adni.
- Charlie keresett meg vagyis csak akart, mert végül úgy futottunk össze... Egymásba a kastélyban. - Azaz úgy rohantam belé a folyosón.    

- Ugyan már! Nem kell semmit köszönnöd! Most már te is a családunk tagja vagy valamilyen szinten! – válaszoltam elmosolyodva.
Kissé kellemetlen, hogy alig tudok valamit róla. Talán az első alkalmunk, hogy így csak kettesben beszélgethetünk. Mindig itt volt Charlie, aki elvigye tőlem a lányt és sosem tudtam, meg amit akartam. Most itt lenne a lehetőségem rá. Ám nem tudok vele úgy foglalkozni, mint ahogy azt szeretném.
Pedig, ha már így rendelték el, hogy ő lesz a következő menyem illene megtudnom róla néhány dolgot. Olyat, amit egy anyósnak feltétlen szükséges megtudnia.
- Úgy látszik, neked több hasznod veszem, mint Ginnynek! – mosolyodtam el – Jó étvágyat! – figyeltem Kimberlyt és azon izgultam, hogy a reggeli, amit számár összeállítottam jó legyen.
Miután feleszméltem rájöttem, hogy késésben vagyok. Azt sem tudom, hogy mit csináljak hirtelen. A reggelit, vagy takarítsam fel a konyhát. Nyugi Molly! Mindent sorjában! Nyugtatgattam magam. Néha a lányra pillantottam.
- Mondd csak a szüleid is varázslók? Honnan jöttél? Hogyan ismerkedtetek meg Charlieval? – érdeklődtem, miközben az asztalra varázsoltam még néhány tányért.
Kipakoltam a reggelit, s megálltam vele szemben. Nem ülhetek le! Túlságosan ellustulnék, ha megtenném. De a takarítás ráér. Kim jobban érdekel, mint a házimunka. Kicsit meg is lepődtem magamon. Nem szoktam ilyen lenni.

- Köszönöm. - Nagyon is kellemesen érzem magam itt, csak még mindig annyira új számomra ez az egész, hogy nem mindig tudom hogy is lenne a legjobb feltalálnom magam. Bevallom néha még egy kicsit elveszett vagyok ebben az új helyzetben, de azért igyekszem és próbálok úgy is cselekedni, hogy ennek látszata is legyen. Nem akarom, hogy az életem, az életünk egy rendelet körül forogjon és boldoggá tenne, ha ezt Charlie sem engedné meg, mert ez azt jelenti, hogy nem csak egy dara papír tart minket össze és nem csak azért kérte meg a kezem, mert előbb-utóbb amúgy is elkerülhetetlen lett volna, én pedig nem csak azért mondtam neki igent, mert nem volt más választásom, mert nekünk így is-úgy is össze kell házasodnunk. Ettől az egésztől még mindig a hideg futkos a hátamon. Elrendelni ki kivel kösse egybe az életét és alapítson családot. Még mindig nem értem mégis hogy gondoltál ezt, szerintem sehogy, egyszerűen csak elrendelték.
- Dehogyis. Szívesen segítek, addig is legalább lefoglalom magam valamivel. - Közben hozzáláttam a reggelim elfogyasztásának. Amíg Charlie meg nem jön, addig úgy se nagyon tudnék mit csinálni és ha segíthetnék legalább valami hasznomat is vennék, mert Molly most szemmel láthatóan azt se tudja hol áll a feje és merre kapjon, mihez is fogjon előbb. Én meg itt és nem jellemző rám, hogy hosszú ideig tudnék egy helyben lenni és csak a falat vagy a plafont bámulni. Na meg szeretnék mindenkivel jól kijönni és szeretném, ha kedvelnének. Gondolom senki sem számítottam ránk ilyen hirtelen. Én sem, csak próbálom a lehető legjobbat kihozni ebből és ami a legszebb az egészben, hogy egyáltalán nem nehéz, könnyű.   

Ma is, mint minden reggel kipattantak a szemeim és, mint a duracell nyuszi rögtön hozzákezdtem a reggelihez. Bár a gyerekek úgyis később kelnek fel, de úgy gondoltam, hogy ha ez megtörténik, legalább legyen valami étel nekik, amíg én kitakarítom a házat.
Egy pillanatra elkalandoztam. Charlie fiam végre hazahozta a menyasszonyát! Elmosolyodtam. Kíváncsi vagyok a kis hölgyre! Amennyire láttam annyira szimpatikus volt számomra. Reméltem, hogy ez így is marad! Bár ha a fiam szerelmes lett belé, akkor nem lehet ellene kifogásom.
Miután Arthur megérkezett és megreggelizett lepihent aludni. Nem is bántottam, hogy pihenjen. Hosszú éjszakája volt. Ennyi neki is kijár! Charlie-t kénytelen voltam felébreszteni, mert Dumbledore-tól jött levele. El kellett mennie. Kicsit csalódott voltam, de hát mit tehetnék?
A következő pillanatban jelent meg Ő! Az a lány, akit már annyira vártam, hogy beszélhessek vele. Jó szokásomhoz híven, már megint sikerült össze vissza rohangálnom. Hamarosan felébred mindenki én pedig sehol sem tartok
- Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva, miközben folytattam, amit csináltam éppen – El kellett mennie! Dumbledore küldött neki egy baglyot! Az üzente, hogy hamarosan itt lesz! Hogy segíteni? Reggelizz meg először is! – toltam elé a reggelit – Majd talán a későbbiekben rendet rakni. Fred és George hatalmas kuplerájt hagytak maguk után! De akkor sem használom ki, hogy itt vagy drágám!
Helyes lány! Tetszik! Nagyon is tetszik! Újra elmosolyodtam, miközben megint elkezdtem, amit abbahagytam. Valahogy ma reggel kissé le vagyok lassulva, de hogy miért fogalmam sincs. szóval próbálom pótolni a hiányosságaim.

Nyújtózkodtam egyet, majd az oldalamra fordultam, de az ágy üres volt mellettem. Oké, még ahhoz sem vagyok teljesen hozzászokva, hogy valakivel aludja, de ilyenkor amikor tudom, hogy mellettem van, hogy együtt alszunk annyira nem szeretek egyedül ébredni. És nem is szólt, hogy reggel elmegy? Hm, biztosan nem akart felébreszteni. Boldogságos mosollyal az arcomon emelem fel a kezem a bal kezem az arcom fölé és igen, ezt csinálom hasonlóképp minden reggel. Még annyira új számomra, hogy menyasszony lettem, hiszen minden olyan gyorsan történt, de remélem, hogy most már egy kicsit lassíthatunk. Lassan kikászálódtam az ágyból, felöltöztem, hogy ne abban menjek már le, amiben aludtam, most mégis csak Charlie-éknál vagyunk, én pedig nem tagadom, nem úgy szeretnék bemutatkozni, hogy Charlie barátnője, aki reggel nem tud felöltözni, még gyorsan megfésülködtem és megindultam le a konyhába. Kicsit furcsán érzem magam így egyedül, mármint megszoktam, hogy Charlie mellettem van.
- Jó reggelt. - Köszöntem még egy kicsit álmosan, majd leültem az asztalhoz. Még csak Molly volt a konyhában és persze most is ide-oda rohangált.
- Charlie? - Kérdeztem halkan. Nem emlékszem, hogy említette volna, hogy reggel el ell mennie valahová. - Esetleg tudok valamit segíteni? - Én csak ülök itt, Molly pedig olyan tempóban sündörög, hogy azt még szemmel követni is kimerítő. Rossz nézni, különben is szívesen segítenék, ha tudok. Úgysem nagyon tudok mit csinálni, legalább hasznossá teszem magam.