Kimi Williams

KIMBERLY WILLIAMS || KIM, KIMI || 17 || NINA DOBREV

Teljes név: Kimberly Williams
Születési idő: 1979. 04. 14.
Születési hely: Anglia, London
Élőhely: Anglia, London
Pálca: Égerfa, Sárkány-szívizomhúr, 12 hüvelyk
Foglalkozás: Diák

Ilyen vagyok....

Rendkívül kíváncsi és bosszantóan makacs természetem van. Akaratos vagyok és mindig ragaszkodom a magam igazáért. Mindig kitartok a végsőkig. Nem hátrálok meg, ezért olykor előfordul, hogy meggondolatlanul cselekszem. Azt viszont senkitől sem tűröm el, hogy kioktasson, különösen olyan személytől nem, aki semmivel sem jobb nálam. Ez nem a büszkeségemről szól. Nem hordom fenn az orrom. Egyszerűen csak szeretek a saját belátásom szerint cselekedni, még ha ezt mások nem is nézik jó szemmel. Nem is várom el... Nem vagyok hiszékeny, nem bízom meg egy könnyen az emberekben. Ugyan akkor én nagyon is megbízható vagyok, legalábbis véleményem szerint. Mindig lehet rám számítani. Nem fordítok hátat. Jó hallgatóság vagyok. Egy bizonyos idő után közlékeny és barátságos.

Bőröm enyhén kreol beütésű. Hajkoronám sötét barna árnyalatú. Szemöldököm ívelt, szempilláim hatalmasak, szemem pedig gesztenye barna színben pompázik. Testalkatom átlagosnak tekinthető. Általában az öltözködésemre a vissza fogottság és az elegancia jellemző. Ugyan úgy szeretem a sötét és a világos színeket is, ezért elég színes személyiségnek mondanám magam. Nem szeretem eltúlozni a dolgokat. Csak érezzem jól magam a bőrömben és a megjelenésem se árulkodjon ennél többről. Nem igazán vagyok oda a különféle kiegészítőkért... Az többnyire a hangulatomtól is függ, hogy mit viselek. Testtartásomra mindig odafigyelek. Számomra nagyon fontos, hogy a megjelenésem mindig méltóságteljes legyen, tiszteeltre méltó.

Az én történetem....

Emlékszem még milyen volt "normális" gyereknek lenni egy hétköznapi világban és hogy hogyan változott meg minden egyik napról vagy inkább percről a másikban. Úgy hét éves lehettem, amikor a szüleim megajándékoztak egy kis macskával. Saphira, ő volt az első házi állatom és most már az egyetlen is. Borzasztóan ragaszkodom a kis kedvencemhez. Ha csak egy mód volt rá mindig beengedtem a szobámba és ott játszottam vele, etettem és olykor velem is aludt. Persze mindig lebuktunk és olyankor anyu mindig olyan rosszallóan nézett rám. Nem, nem dühösen... Tisztán emlékszem még arra a bizonyos napra. Délután volt. A szobámban játszottunk... Majd kényelmesen elterültem az ágyamon a macska pedig a hasamra telepedett. Ez persze nem tartott tovább néhány percnél, hiszen kénytelenség volt rábírni, hogy akár tíz percet is nyugton maradjon egy helyben, ezért is fordult elő olyan gyakran, hogy az éjszaka kellős közepén fogtam szépen és kilakoltattam a szobámból. A cica felállt majd első mancsait a mellkasomra tette. Túlzás volna azt állítani, hogy megrémültem, inkább csak meglepődtem. Tudtam, hogy engem nem bántana. Sosem tette. Olyan különösen meredt rám az a zöld szempár. Ilyenre még nem volt példa. Mintha legalább is belém látna... Meg sem tudtam moccanni. Akartam én, csak valahogy nem ment. Mint akit a saját ágyához láncoltak. A cica nem tágított. Csak még közelebb merészkedett. Éreztem ahogy mancsaival egyre jobban ránehezedik a mellkasomra. Anyuért akartam kiáltani, hogy valami baj van a cicámmal. De egy hang sem jött ki a torkomon. Annál különösebb volt. A dolgok megváltozni látszottak körülöttem. De hát mi történt? Minden olyan hatalmasnak tűnt, én pedig olyan aprónak éreztem magam, olyan elveszettnek. A cica már nem volt rajtam. Nekem pedig fogalmam se volt arról, hogy mégis mi történhetett, velem. Szörnyen megrémültem mikor észrevettem, hogy a két kezem helyére két kicsi puha fehér mancs került. Önmagamtól féltem. Nem akartam! Azt akartam, hogy minden olyan legyen mint régen. Leugrottam az ágyról elsuhantam a tükör előtt - még csak arra sem mertem pillantani - majd az ajtóhoz futottam és két első mancsommal kaparni kezdtem. Lépteket hallottam felfelé jönni a lépcsőn. Anyu szólt hozzám... Annyira akartam, próbáltam felelni. Benyitott majd csak egy hangos sikolyt lehetett hallani. Apu is felrohan. Ki akartam szaladni. El előlük. Mikor ismét valami furcsaság történt. Mintha apa felismert volna. Fogalmam  sincs ez hogyan volt lehetséges. De ekkor csak felvett majd levitt a földszintre. Az ölébe ültetett majd simogatni kezdett. Én pedig elaludtam. Mikor felébredtem a kanapén feküdtem a szüleim pedig a fotelból ülve figyeltek. Ugyan az a Kimberly köszöntött vissza rám, mint aki voltam.