Bonnie & Jade!-Unalmas nap

A sötét varázslatok talán pont azért vonzóak, és egyben ellenszenvesek a szememben, mert lényem egy része hasonló hozzájuk. Amikor a Roxfortba érkeztem, hamar rá kellett döbbennem, hogy nem olyan vagyok, mint a többi Griffendéles. Sokszor figyelem társaimat, de mindig arra a következtetésre jutok, hogy valami hiányzik belőlük, ami bennem megvan. De ez a valami nem pozitívum, legalábbis nem tartom annak. Ezért nem is tartozhatom teljesen közéjük, ami leginkább abban mutatkozik meg, hogy nem értem őket. Bonnie is ilyen, mégis, kivételes módon nem megy az agyamra a társalgás, sőt még egy mosolyra is futotta. Egy őszinte mosolyra, mindenféle rejtett tartalom nélkül.
- Menjünk – bólintottam és feltápászkodtam. Megvártam, míg követi a példámat, majd mellé szegődtem. Agyamban már pár perce motoszkált valami, de csak most szántam rá magam, hogy ezt meg is említsem.
- Megnézhetem még egyszer a rajzaidat? – Megértem, ha nemet mond, hiszen már korábban kifejtettem a véleményemet róluk és nem várhatom, hogy ezek után örömmel adja kezembe őket.


 

Kérdésemre nem válaszolt, de úgy tűnt, hogy hatottak rá szavaim. Nem éppen úgy, ahogy vártam, de hatottak. Elmosolyodott és, amikor megszólalt hangjából eltűnt az az él, ami az előbb úgy idegesített. Nem értettem pontosan, minek köszönhető ez a változás, de mivel ő képes volt kedvesen szólni hozzám a nem túl biztató kezdés után, így azt hiszem, én is megerőltethetem magam.
- Ilyet sem mondtak még nekem – nevettem fel, majd békülésem jeléül felé nyújtottam jobbom. Elfogadta, majd miután kezet fogtunk, elgondolkoztam kérésén. Mennyire vegyem komolyan? Egyáltalán ő komolyan gondolta-e?
- Nem tudom, mit taníthatnék neked. Nincs túl jó hírem, ennek ellenére nem vagyok benne minden hülyeségben és szabályszegésben. Voltak balhés dolgaim, de azokra nem vagyok valami büszke – mondtam, miközben ujjaim között egy fűszállal játszadoztam. Nem alaptalanul gondolja rólam mindenki, hogy bajkeverő vagyok, amellett egy elvetemült, antiszoc ribanc, de ez azért meglehetősen egyoldalú megközelítése a dolgoknak.
- Inkább kihagynám. Nem lelkesedem a fekete mágiáért – vontam meg a vállam. Csábító az ajánlata, a sötét varázslatok kétségkívül érdekesek, főleg mert egytől- egyig veszélyesek; a veszély pedig mindig is vonzott. De jobb távol tartanom magam tőlük, nehogy kísértésbe essek, mert legyenek bármilyen érdekesek, az érem másik oldalán ott van a tény, hogy ezekkel a varázslatokkal emberek százait, ezreit gyilkolták meg az utóbbi években. Még a gondolattól is irtózom, hogy ugyanazt a varázslatot használjam, még ha nem is gonosz célra, mint Voldemort követői.

 

Gyanakvóan összevontam a szemöldököm, végül megvontam a vállam. Vagy igazat mond, vagy sem. Egyik lehetőség sem izgat, miután volt szerencsém kedves bemutatkozásához.
- Ha nem haragszol, nem színlelek megdöbbenést. – Elhúztam a számat és kinyújtóztattam a lábam. – De a helyedben nem hangoztatnám ezt ilyen nyíltan, ugyanis létezik védelem a legilimencia ellen. És most mondom, értek hozzá, szóval felesleges próbálkoznod. – Gyakorlott legilimentor elől nem tudom elrejteni az összes gondolatomat, de az biztos, hogy megérzem, ha valaki a fejemben turkál. És ha megpróbálja, talán nem szólok, és nem teszek ellene, de később megfizet érte. Én nem felejtek.
- Miért nem fejezed be a mondatot? Még ha az illető milyen is? – vontam fel a szemöldököm. Szavai nem arról árulkodtak, hogy nem tesz különbséget mágus és mágus között a származása miatt. Aki nem ítélkezik, az nem lovagol ezen a témán, sőt szóba sem hozza, hiszen tapintatlanságnak érzi.
– Azt gondolsz rólam, amit akarsz, de ne általánosíts. Az, hogy én milyen vagyok független a származásomtól – fűztem hozzá, mielőtt még tévképzeteket állít fel. Nyers vagyok vele, aminek oka is van, de ezért nem kell elítélnie a mugliszármazásúakat. Bármilyen érzéketlen is vagyok, nem akarom, hogy miattam még valaki beálljon az utálkozók sorába. Sokan egyetlen rossz tapasztalat után ráhúzzák egy népre, egy eszmére vagy bármi másra, például a mugli származásra, hogy rossz. Pedig nem az.
 

Szája mosolyra húzódott; de ebben a mosolyban már nem volt szemernyi kedvesség sem. Nem csalódtam és nem is vártam mást; az őszinteséget sokan nem szeretik, hacsak nem dicséretről van szó. De néha az igazság fájdalmas, ami már szálka a szemükben.
- Jól informáltnak tűnsz – mosolyodtam el gúnyosan ezen a beállításon. Mindent pontosan tud, de azért rákérdez, játszva a tudatlant, pedig háztársak vagyunk.
- Vagy sárvérű, ha úgy tetszik. – Nem szokásom gúnyolódni, most mégis ezt tettem. A hangomból áradó nemtörődömség és hűvösség világossá tehette számára, hogy mit gondolok róla és azokról, akik minden adandó alkalommal a származást hangsúlyozzák. Ő nem hívott sárvérűnek, de egyértelműen kiemelte a fontos dolgot, vagyis, hogy mugliszármazású vagyok. Ha nem ítélne meg vagy el ez alapján, akkor egyáltalán szóba sem hozta volna.    

Órák után egy könyvvel a kezemben léptem ki a nagy, tölgyfa ajtón. Egy kis kikapcsolódásra, feltöltődésre vágytam a hosszú és fárasztó nap után, ehhez pedig nem találtam alkalmasabb tevékenységet az olvasásnál. Mélyen belélegeztem a friss, kellemesen meleg levegőt, ami most kifejezetten jól esett, annak ellenére is, hogy nem vagyok oda az ilyen időjárásért. Furcsán hangzik, de a csontig hatoló hideg számomra kellemesebb a simogató napsugaraknál és akár órák hosszat képes vagyok bámulni a tomboló, pusztító vihart. Furcsa szokás, ami illik egy furcsa lányhoz.
A gyenge szellőben lágyan lengedeztek hosszú, ébenfekete tincseim; laza felsőmbe bele-belakott a szél. Nagy ívben teszek rá, hogy hétköznap a talár hordása kötelező. Nekem csak ne mondják meg, hogy mit viseljek, ha egyszer az adott ruharabban meg lehet fulladni, olyan meleg és kényelmetlen.  Mugliszármazású boszorkányként pedig nem csoda, hogy előnyben részesítem a mugli ruhákat; nem mintha a régi világomhoz akarnék kötődni, egyszerűen praktikusabbak.
Mielőtt a szökőkúthoz értem észrevettem, hogy valaki már van ott. De mivel kezében egy mappát tartott és éppen akkor halászott elő egy ceruzát meg egy radírt, gondoltam, nem fog zavarni. Tőlem szokatlan módon kinyögtem annyit, hogy ’ remélem nem zavarok’, de választ nem várva helyet foglaltam. Ha zavartam volna, az sem érdekel, de a lány mosolyogva kínált hellyel.
- Nem rossz – jegyeztem meg, amikor pillantásom a rajzára tévedt és, amikor felnéztem, szemben találtam magam kérdő tekintetével. – De én élesebb körvonalakat és sötétebb tónusokat alkalmaznék, az hangsúlyozza az érzelmeket. – Nem tudok rajzolni, de van szemem az ilyesmihez. Az már más kérdés, hogy megsértődik szavaimon, vagy komolyan veszi őket.