Philippe & Victoria - Bed omen or something like this

Philippe és Victoria

I want her more than ever

A héten vásárolni mentem kedvesemmel. Esküvői ruhát vettünk. Egy igazán gyönyörűt választott ki. Viszont mikor meglátta az árát azonnal viszakozott. Én ellenben nem foglalkoztam vele és megvettem neki.
Éppen vacsorázni akartunk, mikor megjelent nagyapa és Rosale! Majdnem a szívbajt kaptam tőlük lehetetlennek tartottam, hogy itt legyenek. Halottak, nem lehetnek ilyen... elevenek! Ez egyszerűen lehetetlen. Lehetetlen.
- Vannak olyan dolgok, amikről Philippe se tud ezzel kapcsolatban! - Mondta unokahúgom, mikor kedvesem megpaskolta a vállamat. Magyarázatot követeltem, amit meg is kaptam. Kedvesem megszédült, még jó, hogy Rosale elkapta. Azonnal mellette termettem és megsimogattam az arcát.
Ekkor jelentek meg a szüleim. Totális káosz, fogalmam sincs, hogy mit hova tegyek, mit gondoljak, hogyan kerültek ide? És egyáltalán miért? Majd mikor látták, hogy összezavarodtunk elmentek. Egy kis csend végre. Ez már kellett.
Kijelentettem, hogy inni akarok. Valamivel ki kell tisztítanom a fejemet. Gyilkolni meg ilyenkor nem lehet. Tudom, hogy szerelmem nem szereti, ha ezeket csinálom, de engedi ez pedig megnyugtat. Hátulról átöleltem és odaadtam neki a pudingot, amit az egyik kislányunk óhajt.
- Csak nem lesz akkor baj kedvesem! - Mondtam mosolyogva, amint elment ittam két pohár whiskeyt. Nem sokra mentem vele, így utána néztem ennek a szellemjárásnak! Azonban nem lettem egy cseppet sem okosabb.
Visszamentem kedvesemhez. Mosolyogva ültem mellé. Észrevette a pia szagot. Tudom, hogy zavarja, de nem szól. Az én kis menyasszonyom, milyen elnéző tud lenni. De azért eltűntettem a szagot, hogy ne kelljen éreznie.
Mögé ültem mikor elmondta, hogy fáj a háta. Masszírozni kezdtem, élvezte, de ellenketett. Ezt azonban nem hagytam, kell neki tudom, ezért csinálom. Elmondtam neki, hogy a családom tagjai nem is utálják annyira, mint amennyire hiszi. Sőt kedvelik is.
A hét hihetetlen gyorsasággal múlt el. Sokat beszélgettem rokonaimmal, s minden nap mosolyogva aludtam Vickyvel a karjaimban. Hamarosan eljött a szombat, ma a feleségem lesz! Annyira boldog voltam, mint még soha.
Tudom, hogy ideges, viszont anyja segített ezt elmulasztani. Egy igazi angyal volt abban a ruhában. Tudtam én, hogy meg kell neki venni, de nem hittem, hogy ilyen gyönyörű lesz. Most azonnal feleségül akarom venni, itt és most. De még várnom kell az igenre egy kicsit.
Hamarosan kimondtuk, azt a bizonyos igent. Igen elveszem feleségül, igen örőkre szererni fogom és csak őt fogom szeretni. Boldog és édes csókot váltottunk, mikor az anyakönyvvezető kimondta, hogy férj és feleség vagyunk. Nincs is nálam boldogabb férfi a földön.
A feleségem Mrs. Noir az én angyalom. Rengeteget táncoltunk és az a hatalmas torta is elfogyott amit vettünk, pedig kezdetben nem i akartunk ekkorát. De most már nem bánom. Semmit sem bánok. Sokkal boldogabb vagyok, most hogy ő itt van velem!
Rengeteget táncoltunk olyanokkal is, akikre nem gondoltunk volna. Én az anyjával, ő pedig nagyapával. Estére teljesen lefáradtam. Már epedtem az ágyamért és a kedvesemért a karjaimban. Vele akartam aludni, az első éjszakán, amit férj és feleségként töltünl együtt.
- Reméltem, hogy sikerül téged boldoggá tenni Mrs. Noir! Tudom, hogy szereted, ha öltönyben vagyok! Te pedig egy igazi angyal voltál abban a ruhában! - Montam egy puszit nyomva a homlokára.
- Táncoltak a mi kis angyalaink! - Mosolyogtam imádom, ahogy hozzám ér, ahogy rám néz. Simogatni kezdtem arcát, majd lassan elaludtunk mind a ketten. Reggel boldogan keltem fel mellette. A feleségem, az enyém, nem veszi el senki sem.
Már egy hete vagyunk házasok. A kastély még mindig nyüzög. Ez kicsit furcsa, de valamilyen szinten jó is. Igyekeztem kiélvezni a dolgot. Már szürkült, anya és kedvesem anyja a konyhában volt. Mi férfiak meg kártyáztunk.
- Phil, Phil! Valaki! Vicky, Vicky! Az... - Hallottam Rosale sipító hangját. Rögtön felpattantam és megfogtam karjait.
- Mi van vele? Rosale! - Kérdeztem ridegen.
- Szülni fog! - Sipítja, de ekkor már rohantam fel, mögöttem pedig Rosale és kedvesem anyja! Odamentem szerelmemhez és megfogtam a kezét.

Vicky & Philippe

A héten elmentünk vásárolni kedvesemmel. Egy gyönyörű ruhát sikerült kiszúrnom, de valahogy az ára nem tetszett szóval úgy gondoltam hagyom a dolgot annyiban. Ám szerelmem nem ezt tette. Megvette minden tiltakozásom ellenére.
Épp vacsorázni készültünk, mikor megjelent a nagyapja és Rosale. Kissé feszélyezve éreztem magam az öreg miatt. Megpróbált már eltenni láb alól, megpróbált elüldözni kedvesem mellől és ezért nem tetszik! Nagyon nem tetszik! Rosaleval kezdtem csevegni miután átölelt. Bírom a csajt! Valahogy teljesen más, mint Walter.
- Tényleg? Milyen jó, hogy az unokatestvéred mindent elmondott ezzel kapcsolatban! – paskoltam meg mosolyogva Philippe vállát.
Kedvesem magyarázatot követelt, amit megkapott. Nekem túl sok volt ez az információ. Megszédültem. Még jó, hogy Rosale velem volt és azonnal leültetett. Szerelmem azonnal mellettem termett és megsimogatta arcom. Olyan jól esett, hogy itt van velem
Megjelentek a szülei és mindketten összezavarodtunk, de rendesen. Alig bírtam bemutatkozni nekik. Fogalmam sincs, merről közelíthetném meg ezt a szituációt. Konkrétan körbe vagyok véve hullákkal. Nagy hangzavar keletkezett, ami még jobban összezavart. Végül kettesben maradtunk. Végre egy kis csend! Szerelmem közölte, hogy inni akar.
Csöppet sem tetszett a dolog, de jobb, mintha gyilkolni menne. Nem fogom, visszatartani egyiktől sem hiába nem szeretem. Átölelt hátulról, majd megkaptam a pudingot. Micsoda mázlista, hogy hallja őket! Néha úgy szeretném is ezt!
- Szóval nem lesz itt semmi gond! Főleg, ha apád is sasol! Meg hát feltalálok én egyedül is! – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Lassan felsétáltam a szobába. A puding eltűnt, majd olvasgattam egy kicsit. Végül lepihentem. Elszundítottam. Mikor felébredtem rettenetesen fájt a nyakam és a derekam. Kicsit megnyújtóztattam végtagjaimat. Ekkor lépett be kedvesem és mosolyogva ült mellém.
Megéreztem a piaszagot, ami cseppet sem tetszett, de nem szóltam, mert hagytam, hogy igyon. Észrevette, hogy nem nagyon tudom elrejteni, hogy nem tetszik ez a szag ezért eltűntette. Elmondtam, hogy fáj a nyakam és a derekam. Erre ő mögém ült és masszírozni kezdett. Hevesen tiltakoztam, vagyis csak akartam. Ő csak folytatta nekem pedig jól esett. Amióta terhes vagyok, rettenetesen tud fájni a derekam és a hátam.
Szavaira elmosolyodtam. Végre valaki csíp a családjából és ezt nem bánom! Már kezdtem aggódni, hogy bennem van a hiba. A hét hátra levő része hamar elszaladt. Még jó, hogy itt van nekem Rosale, aki mindenben segített. Néha azért jó volt egy-egy pánikolós időszakban.
Esküszöm soha nem voltam még ennyire idegbeteg, mint azon a szombat reggelen. Rosale próbált hatni rám, de igazából csak anyám jelenléte volt a legmegnyugtatóbb. Hamarosan a felesége leszek és emiatt boldog voltam ugyanakkor ideges is. Te jószagú Merlin! Remélem minden rendben lesz!
Tudom, hogy nem szereti az öltönyöket. Nem fogom soha többé kérni tőle. Csak még utoljára hagy láthassam benne. Mikor megláttam elmosolyodtam. Most még jobban a felesége akartam lenni! Soha nem voltam még boldogabb, mint most.
Hamarosan mindketten kimondtuk azt a bizonyos boldogító igent! Igen a felesége akarok lenni és ezen senki és semmi sem változtathat! Boldog és édes csókot váltottunk, mikor meghallottuk, hogy immáron férj és feleség vagyunk. Én vagyok a világ legboldogabb asszonya mellette! És most már nem a barátnőjeként, hanem Mrs. Noirként.
Rengeteget táncoltunk és a torta is elfogyott, pedig először nem akartunk ekkorát, de már nem bántam meg. Ahogy azt sem, hogy hozzámentem. Táncolt az anyámmal, aki meglepő módon elfogadta ezt. Engem Walter táncoltatott meg, de nem is kicsit. Sőt! Még az apja is felkért egy szám erejéig. Mégis vele táncoltam a legtöbbet.
Estére rendesen elfáradtunk, s mikor már nyugovóra tért mindenki mi is ezt tettük. Rettentően jól esett végre lepihenni. Hosszú napunk volt. Lehet, a terhesség is közrejátszik, de alig vártam, hogy egyenesbe tehessem a lábaimat.
- Tudod, hogy én vagyok a legboldogabb asszony a világon Mr. Noir? Rajtad pedig még mindig jól áll az öltöny. Legalább most jobban megfigyelhettelek benne! – mosolyodtam el – Azt hiszem ők is elfáradtak! Egész idő alatt mocorogtak! – simogattam meg szerelmem kezét.
Végül az arcát kezdtem simogatni mosolyogva. Imádom őt nézni és most már senki sem választhat el tőle. Nem mintha eddig bárki is közénk állhatott volna, de most már felvehettem a nevét és büszkén hordhatom a Noir nevet.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Elfogadtak minket egy párnak szülei. Boldog voltam nagyon is. Kedvesem megmutatta mit szerzett be. Egyszerűen odaáig voltam a kisruhákért. Majd megmutattam neki a kiságyakat is, amiket én szereztem. Láttam, hogy tetszett neki, ez pedig boldoggá tett.
Elmentünk ruhát venni neki. Sikerült a legdrágább ruhát kiválasztania. Nem érdekekt, hogyan ellenkezik akkor is megvettem neki. Ő megérdemli. Teljes mértékben. Ő az egyetlen aki megérdemli. Senki, de senki más nem érdemelne meg ekkora ajándékot tőlem. Éppen vacsorázni akartunk, mikor megjelent nagyapa és Rosale.
- A gyűrű akkor is működik, ha nem vagy veszélyben. Mi Noirok le tudjuk keresni, te pedig tusz minket hívni. - Suttogta Rosale kedvesemnek, hogy megnyugtassa. Magyarázatot követeltem, s meg is kaptam. Még szerencse, hogy az unokahúgom itt van, így le tudta ültetni kedvesemet. Mellette termettem és megsimogattam az arcát.
Imádom Vickyt, nekem ő az igazi! Az a bizonyos egyetlen! Ekkor jelentek meg szüleim. Teljesen összezavarodtam. Azt se tudtam mihez kezdjek. Szerelmem is alig tudott bemutatkozni a szüleimnek. Nagy volt ahangzavar, majd kettesben maradtunk kedvesemmel. Innom kell, erre muszáj.
Ha nem iszom, akkor gyilkolok. Az ivás emberbarátabb, de nem pótolja a gyilkolást. Így is van, hogy el kell mennem őlni. De az én menyasszonyom a legjobb pár nekem, mert nem fog vissza, csak nem szabad előtte tennem. Hátulról öleltem meg és odaadtam neki a pudingot.
- Pontosan most ketten figyelünk rád. Sőt azt is megkockáztatom, hogy apa is figyel rád, csak ő távolról. Sietek hozzád egyetlenem! - Mondtam mosolyogva ahogy elment. Ittam két pohárral, majd beszéltem anyámmal, miután próbáltam rájönni hogy lehetnek itt a rokonaim. Majd felmentem Vickyhez.
Benyitottam majd mellé ültem. Mosolyogtam. Mikor megláttam, hogy zavarja a pia szag, el is tűntetem. Elmodta, hogy fáj a nyaka meg a dereka. Így mögé ültem és masszírozni kezdtem. Nem érdekelnek az ellenvetései, most kell ez neki. Engem meg kicsit kikapcsol.
- Teljesen komolyan! - Mondtam mosolyogva kedvesemnek. Ezután gyorsan itt lett a hétvége. Vicky sokat beszélt Rosalevel, én meg nagyapával, meg apával. Nagyapával, még egyik este sétálni is elmentünk, mint régen. Nagyon ideges voltam a szombat miatt.
A nagy nap reggelén érkeztek meg kedvesem rokonai is. Merlinre hamarosan házas leszek és a világ legszebb nőjét veszem el. Nagyon ideges voltam. Azt hittem ez a nap sosem jön el. Hogy egyedül halok meg. De nem. Ma házas leszek. Bár a ruhámat nem volt valami nagy öröm felvenni, de tudom, hogy kedvesem szereti, ha öltönyben vagyok és egy esküvőre ez illik.
Hiába nem mondták, láttam nagyapán is és apán is, de leginkább anyán, hogy büszke rám. Hát csak csináltam valami olyat is, ami nekik tetszik. Igaz nekem tetszik a legjobban. Én vagyok a legboldogabb. A boldogságom pedig akkor érte el a tetőpontot, mikor kimondtam az anyakönyvvezető előtt, hogy Igen! Igen én a férje akarok lenni. Azt akarom, hogy a feleségem legyen. Sosem volt még ilyen édes és boldog csókom, mint az, mikor kimondták, hogy házastársak vagyunk.
Annyit táncoltam mint még soha. Megtáncoltattam anyát, meg kedvesem anyját is. Aki legnagyobb örömömre elfogadta a táncot. Rosalet is megpörgettem ahhoz képest, hogy halott jól bírta. A legtöbbet mégis Vickyvel táncoltam. Imádok vele táncolni. Nincsen annál jobb, mint a karombam tartani.
Nagyon nagy és jóhangulatú party volt. Senkit se zavart, hogy a rokonaim mind halottak. Csak élvezték a lagzit. A tortát, amit kedvesem választott ki megettük. Nekem nagyon ízlett. De a nagy felhajtásban teljesen lefáradtam, már pihenni akartam a feleségemmel a karjaimban.
- Nagyon boldog voltam. Életem egyik legszebb napja! Nálam boldogabb férj sem létezik! Gyönyörűen állt rajtad a ruha kincsem! A lányok jók voltak? - Simogatom meg kedvese pocakját, ott ahol a gyerekek alszanak. Sose voltam még ilyen boldog, mint most. De ez jól esik.

Vicky & Philippr

Miután végre a szüleim áldásukat adták rettenetesen boldog voltam, de szerelmem is! Láttam rajta! Annyira imádom, mikor boldog és szeretném, hogy az is maradjon mellettem! Boldogan mutattam neki a babaruhákat, amiket előző nap vettem a kicsiknek. Erre ő a kiságyakat mutogatta nekem. Tetszettek, de nagyon. Egyszerűen imádom őket! A héten megvettük a menyasszonyi ruhámat is. Azt hiszem a legszebb ruhát találtuk meg. Csak túl drága volt. Heves tiltakozásban törtem ki, mikor meg akarta venni, de nem hallgatott rám. Kifizette. Imádom ezt a fickót! Egyszerűen nem is találok rá szavakat!
Végre úgy érzem boldog vagyok. Vele vagyok boldog! A legboldogabb nő a világon! Élvezem, hogy vele lehetek! Ő az én egyetlen szerelmem, aki létezik számomra. Senkiért és semmiért nem cserélném őt le. Épp vacsorázni készültünk, mikor megjelent a nagyapja és Rosale
- És ha nincs baj csak szeretnék veled beszélni? - kérdeztem kissé elpirulva.
Ami azt illeti egyetlen barátnőm sincs! És olyan jó ha ő itt van. Vele meg tudom beszélni a női dolgaimat, amit mondjuk a kedvesemmel nem. Vagy jó néha olyan emberrel beszélgetni, aki nem ő. Tény és való, hogy szerelmemmel megtaláljuk a közös hangot, de akkor is...
Hallottam, amint életem szerelme magyarázatot követelt, amit meg is kapott. Megszédültem, s még jó, hogy Rosale mellettem volt. Így le tudott ültetni. Philippe ekkor jött oda hozzám és megsimogatta arcom. Imádom őt! Egyszerűen nem tudok vele betelni!
Hirtelen megjelentek a szülei is. Ők még jobban összezavartak. Alig bírtam bemutatkozni nekik. Hatalmas hangzavar keletkezett, ami nem megszokott volt ebben a kastélyban. Azt sem tudtam kire nézzek, kinek válaszoljak. Aztán kettesben maradtam kedvesemmel. Nem örülök, hogy iszik, de mégis hagytam. Amúgy sem tudnék ellene mit tenni. Ha nem hagyom gyilkolni megy. Akkor már inkább a whiskey.
A hűtőhöz sétáltam. Kivettem a narancslevet belőle. Ezután éreztem, ahogy szerelmem hátulról átölel. Elmosolyodtam. Kivett a hűtőből egy pudingot és a kezembe nyomta. Úgy irigylem. Irigylem, hogy hallja a lányokat. De ennyi neki is kijár a dologból!
- Ne aggódj! Nem esik bántódásom! Ha gond van Te úgy is ott teremsz! Vagy Rosale! - mosolyodtam el, majd elindultam felfelé a szobába.
A puding azonnal eltűnt én pedig azt hiszem aludtam egyet. Bár fájt a nyakam és a fejem, mikor felébredtem, de ez az alvás most kellett. Főleg a nagy ricsaj után. Hiányoltam szerelmem! Hol marad már ilyen sokáig? Olvasni kezdtem, s hamarosan megérkezett ő...máris jobb lett. Mellém ült. Bár megéreztem a wiskey szagát, de nem szóltam. Elmondtam, hogy fáj nyakam és a derekam.
Ő ekkor a hátam mögé ült és masszírozni kezdett. Hevesen tiltakozni akartam, de mindhiába lett volna. Nem engedett volna belőle. Én pedig élvezem, ahogy masszíroz. És olyan jól esik!
- Értem, vagyis nem, de nem ez a lényeg valami történt, ami miatt visszajöhettek! - magyaráztam - Tényleg? - lepődtem meg az utolsó mondatán.
A hétvége hamar eljött. Annyi minden miatt aggódtam, hogy jó legyen a másnapi esküvőnkön. Nem akartam csalódást okozni senkinek, s mégis csak életünk legszebb napja lesz. Szerencsém volt Rosale-val. Meg tudtam beszélni vele minden aggódásomat. És az igazság az, hogy ha még halott is, de megnyugtatott.
Reggel megérkeztek az én vendégeim is. Te jó ég! Mindjárt a felesége leszek! El sem merem hinni! Egész életemben erről a napról álmodtam. Ricardo halála után pedig már nem is reménykedtem benne, hogy ez így lesz. Hogy egyszer mégis férjhez fogok menni!
A ruhámat Rosale és legnagyobb meglepetésemre anyám segített felvenni. Nem hittem volna, hogy anya megbékél a dologgal, de mégis. Imádom! Azt kell, hogy mondjam annak ellenére, hogy a múltkor jól felpofozott a semmiért ő a világ legjobb anyukája.
Végre az oltár és az anyakönyvvezető előtt végre kimondtam. Igen! Igen hozzá akarok menni! Azt akarom, hogy a férjem legyen! Ennél édesebbnek és boldogabbnak még soha nem éreztem egy csókot, mint azt, mikor kimondták, hogy férj és feleség vagyunk.
Nem győztem táncolni. Szerelmem apja is jól megtáncoltatott, de a legjobban a nagyapján lepődtem meg. Felkért, én pedig elfogadtam. Eldöntöttem akármit is tett az öreg nem fogom eltiltani sem az unokájától sem pedig a dédunokáitól. A legtöbb táncom kedvesemé volt. Imádom, ahogy a karjaiban tart és imádom, hogy most már a férjem. Szeretem és ezt senki és semmi nem változtatja meg.
Nagyon jó volt a hangulat és a tortát, amit éppenséggel kinéztem öröm volt elmajszolgatni. A lányoknak is ízlett. Apropó az ikrek! Végig úgy rugdostak, mint akik táncolnak. Elég aktívak voltak, s remélem ez egy kicsit lefárasztotta őket, hogy tudjak én is egy kicsit pihenni. Az esküvő végén alig vártam, hogy ágyba kerüljek szerelmemmel. Ő mellettem feküdt.
- Nagyszerűen édes kis férjecském! És Te? Hogy érezted magad? Nálam boldogabb asszony nem létezik a földön! - mosolyodtam el, majd visszacsókoltam szenvedélyesen.
Madarat lehetne velem fogatni olyan boldog vagyok! A férjem! Ő a férjem és szeretem és tudom vele élem le az egész életemet! Soha, de soha nem fogom már elhagyni! Még akkor sem, ha bántani akarják!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Szülei áldását megkaptuk, de nem volt egyszerű dolgunk, azonban nagyon örültem neki. Ez azt jelenti, hogy már minden baj nélkül vehetem el feleségül. Bár magával az esküvővel várni kellett, mivel a félévi vizsgáztatás miatt sokat dolgoztam.
Amikor végre megint egyetlenemmel voltam kicsit nyúzottnak éreztem magamat. De jól esett hogy kedvesemmel együtt lehettem. Boldogan mutatta meg nekem, hogy mit szerzett be. Olyan aranyosak voltak. Majd én is megmutattam mit szereztem be.
Láttam, hogy nagyon tetszettek neki a kiságyak. Ez boldoggá tett azt akartam, hogy neki tetszen. A héten elmentünk ruhát venni neki. Egy gyönyörű darabot választott ki, nekem tátva maradt a szám tőle. S megvettem, pedig hevesen ellenkezett, hogy túl drága.
Boldogok voltunk és éppen vacsorához készülődtünk, mikor meghallottam nagyapa hangját. Abban a pillanatban öleltem magamhoz szerelmemet. Ám nagyapa szavai megleptek. De boldogított a tudat, hogy hamarosan lehet, hogy megkedveli egyetlenemet.
Megjelent Rosale is. Megölelt mind a kettőneket. Az unokahúgomnak nagyon, de nagyon tetszik a feleségem. Már az első pillanattól kezdve tetszett neki. Ennek pedig csak örülni lehet. Rosale mindig is fontos volt nekem. Az egyetlen olyan rokonom, akit meg tudtam tűrni magam mellett.
- Szerinted csak egy valamire jó a Noir gyűrű! Amivel Philippenek tudsz szólni, ha baj van, annak az erejét mi is meg tudjuk érezni, csak annyi a dolgod, hogy nem Philippere, hanem rám koncentrálsz! - Mosolyodott el unokahúgom.
Nem is figyeltem oda. Engem a magyarázatok érdekeltek. Magyarázatot követeltem, amit hamarosan meg is kaptam bár nem lettem vele okosabb, ugyanolyan lehetetlennek tartom a dolgot. Szerelmem megszédült, unokahúgom leültette, mellé guggoltam és megsimogattam egyetlenem arcát.
Ekkor jelentek meg a szüleim. Ez nem várt meglepetés volt. Nagy lett a zaj. Kedvesem teljesen összezavarodott, de én is. Meg akartam inni pár pohárral, akkor is ha tudom, hogy ezt ő nem szereti, de inkább iszok, mint gyilkolok. Az ivás biztonságosabb egy Noirnak.
- Nem haragszom angyalom! - Mondtam mosolyogva, majd felálltam és odasétáltam hozzá. Az egyik pocaklakó hamarosan pudingért fog kiabálni. Átöleltem hátulról és kivettem neki a pudingot.
- Nincs mit! Mondtad már párszor. Vigyázz magadra csillagom! - Mondtam még mindig mosolyogva, ahogy kilépett a konyhából, majd máris az itallal foglalkoztam, amiből kevesebb kellett, mint hittem.
Kimentem a kriptába, hogy többet tudjak meg, de csak anyával beszélgettem el egy sort, s cseppet sem lettem okosabb. Ez zavart, nagyon zavart. De most már mindegy. Csak Victoriával akarok lenni egy kicsit. Bementem hozzá és mellé ültem az ágyra.
Figyeltem ahogy beszél majd kérdései után csettintettem egyet, aztán pedig óvatosan a háta mögé ültem és masszírozni kezdtem. Azt akarom, hogy ne legyen semmi baja. Tudom, hogy élvezi. Szereti, ha maszírozom. Ezt már megtanultam vele kapcsolatba, ahogy sokminden mást is.
- Most már nincs whiskey szag, bocsáss meg elfelejtettem. Nem tudom hogyan lehetnek itt a rokonaim, pedig igyekeztem kideríteni. De ez hatalmas rejtély még nekem is. Valami szövetség odalenn, de olyan régi, hogy még a varázskönyv is csak utal rá, hogy valamikor kötöttek egy ilyet. Mellesleg nagyon tetszel nekik!
Mondtam teljesen őszintén. Lehet, hogy nem ezt a választ várta, de ez az igazság. Ekkor hallottam meg fejemben a már ismerős kis csicsergést. Cecilia. Az én egyik kislányom. Azért kicsikém mert nem tudja tetszik-e apu rokonainak! Pedig anyu nagyon tetszik nekik! Magyaráztam magamban a babánknak.
Szerencsére a hét további része zavartalanul telt el. Azt leszámítva, hogy pénteken már mind a ketten idegesek voltunk a másnapi lagzi miatt. Én csak azért aggódtam, hogy Vickyvel minden rendben legyen. Ő viszont sok más dolog miatt is. De Rosale mindig ott volt mellette, ha éppen női tanácsra volt szüksége.
A szombati reggelen már én is izgulni kezdtem. Olyan hihetetlennek tartottam, hogy ma az enyém lesz, a feleségem lesz. De az lesz. A nagy készülődés után, végre kimondhattam a családjaink és a törvényes anyakönyvvezető előtt, hogy "Igen" el akarom venni feleségül.
Az volt életem legszebb csókja. Tökéletes volt minden és szerelmem végre a feleségem lett. A lagzit a kastélyban tartottuk. Nagy buli volt. Még nagyapa is táncolt kedvesemmel, én meg az anyjával. Csodáltam, hogy elfogadta, hogy felkértem. De a legtöbbet kedvesemmel táncoltam.
A torta gyönyörű és finom volt. Nem is csoda, hiszen kedvesem választotta ki. Bátran jelenthetem ki, hogy a kastély rég nem látott ennyi embert és én is régen éreztem magam ilyen jól. Mikor vége lett a lagzinak mindenki nyugodvóra tért. Kedvesem mellett feküdtem, az arcát simogattam.
- Hogy érezted ma magad édes kis feleségem? Ugye boldog vagy? Mert én nagyon boldog vagyok. - Suttogtam megcsókolva őt. Sokkal boldogabb vagyok, mint hittem eddig. De csak most fogtam fel igazán, hogy tényleg a feleségem lett.

Vicky & Philippe

Nagy nehezen sikerült rábeszélni a szüleimet, hogy adják áldásukat a kapcsolatunkat. Rettenetesen boldog vagyok, hogy ez megtörtént! Egyszerűen nem találok szavakat! Igaz anyám még várat magára, de meg fog enyhülni! Tudom, ismerem már annyira, hogy higgyek benne. Nekem csak Philippe a fontos és hogy vele lehessek. Bár az esküvőnket el kellett kicsit halasztanunk. Szerelmemet ugyanis lefoglalta a félévi vizsgáztatás. Rengeteget dolgozott az elmúlt hetekben. Nekem persze ez csöppet sem tetszett. Nem magam miatt, hanem miatta.
Mikor újra együtt lehettünk láttam rajta, hogy nincs jól. Túlságosan leterhelt, ami miatt nagyon fáradt és elnyúzott. Boldogan mutogattam neki a legújabb szerzeményeimet. Reméltem ez kicsit feldobja őt. Láttam rajta, hogy tetszik neki és ez boldoggá tett.
Aztán megmutatta, hogy ő mit szerzett a kicsikéinknek. A mi édes kis gyerekeinknek. Egyszerűen imádom ezeket a kiságyakat. Gyönyörűek és milyen szépen fognak benne mutatni! Elmentünk ruhát venni nekem, hiszen a hétvégén mégiscsak férj és feleség leszünk. Már a gondolatát is imádom.
Sikerült belenyúlnom a közepébe. Egy gyönyörű ruhát választottam ki, aminek az ára is megvolt. Heves tiltakozásban törtem ki, de szerelmem akkor is megvette. Egyszerűen imádom ezt a fickót, hogy képes bármit megtenni értem. Éppen vacsorázni készültünk, mikor megjelent a nagyapja. Ne! Ha megint azzal jön, hogy hagyjam el kedvesemet én megőrülök! Szerelmem átölelt. Védeni akar, s ezért hálás vagyok neki. Ám az öreg szavai mindkettőnket összezavart és megnyugtatott egyben. Egyszer talán megkedvel. Ekkor lépett be Rosale és megölelt minket.
Annyira csípem ezt a lányt! Annyira jól esett volna, ha ő legalább él és lehetne egy barátnőm. Olyan egyedül érzem magam ebben a világon. Vagyis nem teljesen, mert itt van nekem Philippe, de akkor is. A női problémákat kivel tudnám megbeszélni?
- Igen kihasználjuk! Olyan jó, hogy itt vagy Rosale! - mosolyodtam el - De nem tudom, hogyan szólhatnék neked.... - suttogtam vissza, miközben újra elmosolyodtam.
Szerelemem magyarázatot követelt, amit meg is kapott. Én megszédültem, mire Rosale leültetett, s kedvesem azonnal mellettem termett. Megsimogatta az arcom, ami nagyon jól esett. Szeretem mikor ezt csinálja. Ekkor megjelentek szülei, ami még jobban összezavart. Nagy nehezen bemutatkoztam nekik. Nagy lett a hangzavar én pedig rettenetesen össze voltam zavarodva.
Szerelmem inni akart pár pohárral. Nem szeretem ha iszik. Nem akarom, hogy igyon, de jobb ez, mint az öldöklés. Megsimogattam arcát, miközben a hűtőhöz léptem. Kicsit elszomorított, hogy nem velem foglalatoskodik, hanem az itallal.
- Igazad van! Ne haragudj! Sajnálom! - magyarázkodtam, miközben kivettem egy narancslét a hűtőből, hogy felvigyem magammal a szobába.
Ekkor hátulról átölelt, benyúlt a hűtőbe és kivett egy pudingot a hűtőből és a kezembe nyomta. Nem tudtam mire vélni. Értetlenül nézegettem az eseményeket.
- Köszönöm! - mosolyodtam el, de folytattam is - Úgy irigyellek ilyenkor! - a puszitól elmosolyodtam. Imádom, mikor ezt csinálja velem - Rendben várni foglak! Én is szeretlek édesem! - súgtam, miközben visszacsókoltam.
Egy kicsit szomorúan, de távoztam a konyhából egyenest fel a szobába. Ahogy leültem az ágyra azonnal meg kellett ennem a pudingot. Igaza lett szerelmemnek.
Hamarosan az álom is elnyomott. Fogalmam sincs mennyit aludhattam, de sikerült. Mikor felébredtem kicsit szédelegtem, s nyomott a fejem. Azt hiszem elaludtam a nyakamat. Egy könyvet vettem a kezembe, hogy olvasok míg megérkezik szerelmem, ami nem sokkal később be is következett.
- Még mindig nehezemre esik felfogni...Azt hiszem elaludtam a nyakam és derekam sem az igazi...Ne is törődj velem! - mosolyodtam el - Szóval ez hogy lehetséges? Hogyan jöhettek vissza?
Megsimogatta az arcom, majd megpuszilta a homlokom. Még mindig imádom, ahogy puszil. A whiskey szaga megcsapott. Bár már nem vagyok érzékeny a szagokra annyira, de ez mégis rosszul esett. Mindemellett a családja jelenléte...Szóval feszélyeznek. A rokonai, akiknek nem biztos, hogy tetszem.
- Anyu mitől ilyen izgatott? - érdeklődött egy hang, a tulajdonosa pedig nem más, mint Cecilia. Kár hogy én nem hallom.
Valahogy kedvesem sem olyan, mint szokott lenni. Próbáltam rejtegetni az érzelmeimet. Az izgatottságomat, amiatt, hogy nem tetszem nekik. Csalódottságom, szerelmem hiánya miatt, de tudom, hogy nem lehetek önző.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

El sem hiszem, még mindig hihetetlen, hogy megkaptuk a szülei áldását. De sokkal nyugodtabb vagyok miatta. Valahogy mintha kevesebb idegességgel állnék az elkövetkezők elé. Tisztában vagyok vele, hogy az anyja nem kedvel, de én imádom Victoriát. Ezen pedig semmi sem tud változtatni. Bár kicsit el kellett tolni az esküvőt, ugyanis a vizsgaidőszak közbeszólt.
Egyetlen szabad percem sem volt és szörnyen hiányzott a szerelmem. Bár be kell vallanom, volt hogy félálomban mentem be vizsgáztatni, mert este portyázni voltam. De muszáj volt valahol levezetnem a feszültséget. Mikor végre megint szerelmemmel lehettem megmutatta mit szerzett be.
Egyszerűen imádtam. Odaáig voltam érte. Majd én is megmutattam neki, hogy mit szereztem a kicsiknek. A mi gyerekeinknek. Nagyon tetszett szerelmemnek. Ennek pedig igazán örültem. A héten elmentünk ruhát venni neki, hiszen hétvégén esküvőnk lesz.
Gyönyörű ruhát választott én pedig megvettem neki nem érdekelt, hogy mennyibe kerül. Noir vagyok, nekem a pénz nem számít és a családomnak még évezredekig nem is fog! Vacsorázni készültünk. Kicsit kettesben, akarom mondani négyesben maradtunk, nyugalomban. Mikor is meghallottam a nagyapa hangját olyan elevenen mint mielőtt meghalt.
Hirtelen magamhoz öleltem szerelmem, s elfeketedett a szemem. Nem fogja bántani a kedvesem és a gyerekeimet. Ám szavai összezavartak. De meg is nyugtattak, talán van rá esély, hogy megkedvelje egyetlenemet. Biztosan Rosale és a nagyi hatása. Nagyapa behívta unokahúgomat aki rögtön átölelt mind a kettőnket. Összezavarodtam teljesen.
- Más! De most kihasználjuk ezt a hetet. - Suttogóra fogta. - A következő alkalomig! - Kacsintott rá. Hirtelen elpattant a húr magyarázatot akartam, s lassan meg is kaptam a nagyapámtól, de valahogy nem tudtam felfogni.
Szerelmem megszédült Rosale leültette. Mellette termettem. Ha baja van nem érdekel senki más csak ő. Legguggoltam hozzá és megsimogattam az arcát. Vigyázom rá, az én csillagomra. Ekkor jelentek meg a szüleim. Hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Boldog voltam, de jobban szeretem holtan a családtagjaimat. Nem hiába öltem meg őket.
Victoria is bemutatkozott. Nagy volt a hangzavar. Én köszöntöttem szüleimet, majd anya közölte a szellemekkel, hogy jobb lenne ha hagynának nekünk egy kis nyugtot. Így ki is mentem a konyhából, a nappaliba, hogy mi nyugodtan járhassunk a kastélyban. Közöltem kedvesemmel, hogy szeretnék inni egy pár pohárral, láttam hogy nem tetszik neki. Tudom hogy nem szereti ha iszok.
- Nekem is sok! Túl sok. Inkább a wihskey mint a gyilkolás, nem? - Kérdeztem nyugodt hangon, hiszen ő is pontosan tudja, hogy én ezzel a két dologgal tudom legkönnyebben kitisztítani a fejem odament a hűtőhöz és kivett egy kis narancslét. Ekkor hallottam meg az egyik kislány hangját. Elmosolyodtam. Odamentem szerelmemhez. Hátulról átöleltem és úgy vettem ki egy kis pudingot, majd a kezébe adtam.
- Jobb, ha ezt is viszed, az egyik kisasszony hamarosan hisztizni fog érte! - Pusziltam meg kedvesem arcát. - Ha összeszedtem magam utánad megyek! Szeretlek kicsim! - Csókoltam meg gyengéden. Majd figyeltem ahogy kiment a konyhából. Magamhoz vettem az üveget és egy poharat majd inni kezdtem. De a második pohár után elpakoltam. Most nem segít a pia.
Nem tudom felfogni, hogy lehetnek itt a halott rokonaim. Ez nekem magas. Nagyon magas. Hirtelen megcsillant a szemem. A varázskönyv. Felpattantam és kisiettem a kriptába. Majd kinyitottam a könyvet. Hamar meg is találtam, amit kerestem, de csak az volt benne amit nagyapa mondott el. Ezzel sokkal előrébb vagyok mondhatom. Na mindegy.
- Nem kell mindenre ésszerű magyarázatot keresni Philippe. Én se találtam soha arra, hogy miért öltél meg! - Hallottam meg anyám hangját, ahogy éppen visszafelé tartottam a kastélyba. Megálltam, de nem fordultam meg.
- Szabad akartam lenni! Ti nem hagytátok, hogy azt tegyem amit akarok. Így azt tettem, amihez egy Noir a legjobban ért. Megöltelek!
- Nem éreztél bűntudatot?
- Egy pillanatig sem! - Vágytam rá hidegen, hiszen nem éreztem mást csak szabadságot és hatalmat. Tudtam, hogy el tudom érni amit akarok és ez erővel töltött el, most pedig olyan furcsa belenézni abba a szempárba, amiből én oltottam ki az élet lángját.
- Mindig csak magadra gondolsz Philippe nem is értem, hogyan tud megmaradni az a kedves lány melletted. Ne érts félre kedvelem nincs ellenemre, hogy elveszed, csak furcsállom, hogy egy ilyen önző alak mellet mint te meg tud maradni.
- Vele nem vagyok ilyen anya. Ő más. Már megismerkedésünk másnapján feládoztam volna érte az életemet. Itt hagyott és majdnem megbolondultam. Vele nem tudok olyan lenni, mint másokkal. Szeretem őt! Bármit megtennék érte. Gyilkos vagyok és ha eluralkodik rajtam a gyilkolási vágy hatalmas pusztítást viszek véghez. De őt még ilyen állapotban sem tudom bántani. Sőt van, hogy pont a védelme érdekében jön elő ez az állapot. Most is majdnem nekiestem nagyapának. Előtte, meg az apjának, de ő visszafog. Meg tud nyugtatni és szeret.
Mondtam el mindent teljesen őszintén. Anya nem szólt semmit csak állt és mosolygott. Majd megmozdult. Megsimogatta az arcomat és elment. Megráztam a fejem, majd tovább mentem be a kastélyba, fel a szobámba, ahol kedvesem pihent.
- Hogy vagy egyetlenem? - Kérdeztem megsimogatva az arcát és megpuszilva a homlokát. Majd mellé ültem az ágyra. Az én angyalom, neki is nehéz lehet mindezt felfogni talán nehezebb, mint nekem. De megoldjuk együtt mindent megoldunk.

Vicky & Philippe

Miután nagy nehezen végre megkaptuk szüleim áldását rettenetesen boldog voltam. Még ha anyám nehezen törődik is bele tudom, hogy megkedveli, majd kedvesemet. Legalább ők elfogadták a döntésünket a szerelmünket. Az esküvőt azonban kénytelenek voltunk elhalasztani a félévi vizsgák miatt. Philippe-t rettenetesen lefoglalta ez az időszak. Alig láttam és rettenetesen hiányzott. A pocakom kicsit nagyon megnőtt, s idő közben kiderült, hogy nem is egy csoda fog születni, hanem kettő. Természetesen meglepett a dolog, de rettenetesen örülök neki!
Az elmúlt hetekben sikerült néhány dolgot összevásárolni neki úgy nagyjából. Tegnap találtam egy pár body-t I love dad felírattal. Azt hiszem ennek szerelmem örülni fog. Reggeli után meg is mutattam neki. Hevesen megcsókolt, miközben én ugyanolyan hevességgel csókoltam vissza.
- Reméltem, hogy tetszeni fognak! Milyen meglepetés? - kérdeztem, de hamarosan meg is kaptam a választ.
Rettenetesen tetszettek a kiságyak, amiket beszerzett. Pont Noir utódokhoz való. Egyszerűen imádom. A hétvégén pedig végre a felesége lehetek. Ami egyrészt boldoggá tett, de jelen pillanatban a gyerekvárás pillanatai emésztették fel minden percünket.
Mikor elkísért ruhát vásárolni sikerült beletrafálnom. A legszebbet és a legdrágábbat találtam meg. Hiába volt minden ellenvetésem az ár miatt kedvesem akkor is megvette. Imádom ezt a fickót! Rettentően jó hozzám, amit fogalmam sincs, hogyan hálálhatnék meg neki.
Épp vacsorát csináltunk. Végre egy kicsit kettesben lehettünk szerelmemmel, mikor is egy hang szólalt meg a hátunk mögött. Ismerős volt, de hirtelen nem tudnám megmondani, hogy miért. Amikor felé fordultunk rájöttem. Kedvesem átölelt. Kezdem feladni a reményt, hogy valaha is megkedvel az öreg. Ám szavai megleptek, s egyben rettentően jól estek, hogy talán mégis van esélyem.
Rosale? Ő is itt van? Csípem a csajt, de nem is kicsit. Alig vártam, hogy újra láthassam. Mikor belépett teljesen más volt, mint legutóbbi találkozásunkkor. Olyan igazi...Rögtön hozzánk sietett és átölelte szerelmemet, majd engem is. Meglepett, hogy így viszonyul hozzám.
- Kár, hogy már nem élsz! Lehettünk volna nagyon jó barátnők! Bár nem panaszkodhatok, mert így is azok lehetünk csak... - elharaptam a mondatom végét. Senki sem kíváncsi a mondandómra.
Meglepetten hallgattam végig a következő beszélgetést. Arcomra ki is ült a döbbenet, miközben Rosale ott legyeskedett körülöttem. Hirtelen a sok információ vagy nem is tudom...lehet a terhesség az oka annak, hogy megszédültem. A lány leültetett, s kedvesem máris ott termett. Leguggolva megsimogatta az arcom. Olyan jól esett.
Merlin szerelmére! Újabb rokonok, újabb meglepetés. Mi jöhet még? Teljesen besokalltam. lassan az ájulás szélre kerültem. A nő bemutatkozott, majd bemutatta férjét is. Szerelmem szülei. Nos nem lenne gond velük, ha nem lennének halottak.
- Vic....Victoria vagyok! - nyögtem ki végül, mire szerelmem is feléjük fordult. Boldog, aminek én csak örülök.
Azt sem tudtam kire figyeljek hirtelen. Olyan zsivaj lett, s ők mind halottak, akik most visszatértek a túlvilágról. Megdörzsöltem szemeim. Csak jól látom...de az agyam valahogy nem bírja felfogni...
Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kérjek szerelmemtől annyira leblokkoltam. Ő közölte, hogy szeretne néhány pohár wiskey-t meginni. Nem tetszett az ötlet. Cseppet sem tetszett! Utálom, ha iszik. Nem mintha valami baja lenne tőle csak nem szeretem.
- Azt hiszem felmegyek a szobába. Kicsit le kell pihennem! Meg kell szoknom! Ez túl sok volt! A wiskeyről meg csak annyit, hogy ha szeretnéd én nem ágálok ellene! - magyaráztam, s felálltam.
A hűtő felé vettem az irányt. Azt hiszem viszek magammal egy kis gyümölcslevet, ha netalán megszomjaznék. Szerelmemre pillantottam, s elmosolyodtam. Végre boldognak láthatom őt!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

A szülei nem fogadták jól, hogy az édes kicsi lányuk egy nekromantához akar feleségül menni, s ez ellen hangosan tiltakoztak is. Engem nem érdekelt. Akkor is az enyém lesz. Szerelmem közölte velük, hogy terhes, mire anyja felpofozta. Azt hittem ott helyben puszta kézzel fojtom meg a vénasszonyt. Kedvesem elrohant.
Nem sokkal azután, hogy egyetlenem elrohant utána mentem. Ha apja nem segít nem találom meg, de így sikerült. Leültem mellé a haját simogattam, s magamhoz öleltem. Próbáltam megnyugtatni. Karjai nyakamban kötöttek ki, s sírt. Nem akarta, hogy átéljem ezt. Igaz, hogy nekem ez olyan volt, mint bármelyik másik nap, engem mindenki gyűlöl rajta kívül!
- Tudom kincsem! Semmi baj! - Próbáltam megnyugtatni. Tudom, hogy haza akar menni. Én is ott csak vele foglalkozhatok, ott nincs más csak ő. Akkor is, ha nagyapának nincs ínyére a dolog. Végül csak maradtunk, de csak mert ez volt az utolsó esélyem a szüleinél.
Magamhoz ölelve vezettem vissza a szülei házába. Nem fogom elengedni. Többet nem. Egyszer már elvesztettem, nem fogom hagyni, hogy mások akarják elvenni. Az anyja nagy nehezen bocsánatot kért. Apja pedig felajánlotta, hogy egy vacsora keretében hivatalosan is nekem adja kedvesem kezét.
Megkérdeztem mit csináljunk vacsiig, mire közölte, hogy a tengerpartra akar menni. Tetszett az ötlet. Derekát ölelve kettesben sétáltunk a csillagos ég alatt. Bárcsak lenne majd még ilyenre alkalmunk! Kívántam, mikor megláttam egy hullócsillagot. Sokkal nyugodtabb volt itt, mint eddig bárhol. Itt csak mi voltunk, mi és a szerelmünk.
Meg tudnám szokni, hogy rajta kívül nem kell semmivel sem foglalkoznom, de furcsa lenne elfelejteni, mindent, ami voltam! Mikor visszaértünk láttam szerelmemen, hogy izgatott. Azt akarja, hogy a családja elfogadjon. Ezért annyira hálás vagyok neki!
Boldog voltam, ahogy apja felállt és megfogta a kezét, majd elmondta, amit ilyenkor illik. Felálltam elvettem szerelmem kezét az apjáéból, majd megszólaltam! - Ígérem, hogy jobban fogok rá vigyázni, mint az életemre! Nem fogok csalódást okozni, sem neki, sem maguknak! - Megcsókoltam kedvesemet, boldog voltam. Most már tényleg az enyém. Az esküvőt kicsit halasztottuk, mert a félévi vizsgáztatás kicsit közbe szólt nálam.
Gyorsan telt az idő, szerelmem pocakja is nőni kezdett. A gyermekeink nőnek, mint a gomba. Ugyanis alig két hete, hogy felfedeztem, hogy bizony hallom őket és nem is egy van, hanem kettő kincsel ajándékoz meg egyetlenem. Reggeli után szerelmem babaruhákat rakott az asztalra. Elmosolyodtam, s hevesen csókoltam meg.
- Ezek nagyon édesek kedvesem! Én is tartogatok neked egy kis meglepetést! - Mondtam mosolyogva, s megmutattam neki a kiságyakat, amiket szereztem, s a szobánkba raktam. Láttam, hogy tetszik neki. Ez pedig boldoggá tett. Ahhoz képest, hogy a hétvégén férj és feleség leszünk, mi egyáltalán nem is nézünk ki úgy, mintha ezzel foglalkoznánk. Igaz el kellett kísérnem kedvesem ruhát venni, de megérte, mert a világ leggyönyörűbb ruháját találtuk meg neki.
Éppen a konyhában csináltuk a vacsorárt, mikor egyszer csak valaki megszólalt! - Sok boldogságot az ifjú párnak! - Megdermedtem, nagyapa! De már több, mint két évtizede nem hallottam ilyen elevennek a hangját! Oda fordultam, s majdnem szívrohamot haptam, mikor láttam, hogy simán felkapta az asztalról az almát!
- Kár, hogy az evés képességét nem kapjuk meg! - Rögtön magamhoz öleltem kedvesem és elfeketedett szemekkel haragosan néztem nagyapa felé. Nem fogja bántami, ahhoz előbb engem kell bántania! - Nyugodtj le Philippe nem akarom bántani! Szereted! A családunk része! Rosale!
- Jövök már! - Nagyapa megrázta a fejét, s mikor elengedtem egy kicsit szerelmem elmosolyodott, majd az ajtó felé fordult! - Rosale az Istenit mit tollászkodsz ennyit? Ne felejtsd el, hogy még mindig halott vagy!
- De ha már pár napra lehetek megint olyan, mintha élnék csak jól akarok kinézni! - Mondta belépve az ajtón. Olyan volt, mint mielőtt meghalt. Rögtön hozzám sietett és megölelt. Elkerekedett szemekkel figyeltem! Ez lehetetetlen halott! Nem élhet! Odament Vickyhez is és őt is megölelte.
- Merlinre, azóta erre vártam, hogy megláttalak! Nagyapa ne állj ott, mint egy darab fa! Öleld meg Philt! Ez lesz az utolsó alkalmad rá! Te is tudod, hogy csak azok jöhetnek vissza, akiket az éppen esküdő fél még életében ismert!
- Mi a kénköves ménkő, a pokol démonainak haragja, a Sötét Lélek rágta nyava folyik itt? Magyarázatot akarok! Ti halottak vagytok! - Megvakartam a fejem! De mind a ketten olyanok, mintha élnének. Ez meg mi lehet?
- Tudod kisunokám van egy olyan lehetősége a Noiroknak, amilyen senki másnak! Járhatnak lagziba, ha meghaltak is! De szigorú szabályok mellett. Az első, hogy csak olyan jöhet vissza az életbe, akit az esküdő Noir életében is ismert. A második, hogy csak egy hétre jöhetünk vissza! Nem tudunk enni, nem tudunk inni, de ezt leszámítva olyan, mintha élnénk! Meg persze, te elküldhetsz minket, ha nem akarsz az esküvődön látni!
Magyarázta nagyapám! Közelebb mentem hozzá és kezet nyújtottam neki, megrázta. Elmosolyodtam. Ez a nagyapám. Ez csak igaz. Rosale Vickyvel volt elfoglalva! Minden mozdulatát figyelte, így rögtön le is ültette egy székre, mikor megszédült. Gyorsan mellé guggoltam, s megsimogattam arcát.
- Oda nézz szívem a gyilkos fiunk szerelmes!
- Szép szál legény lettél Phil! Szóval ő a feleséged? Örülök a találkozásnak kisasszony, Camilla Noir, ő pedig a férjem Arthur Noir. Gondolom sokak vagyunk neked gyermekem, úgyhogy ajánlom, hogy hagyjuk őket kicsit magukra.
Mikor a nő megszólalt remegve fordultam oda. Azt az arcot láttam, amit vártam. Mikor befejezte felálltam és odamentem hozzá, szó nélkül öleltem meg, a férfi csak vállamra rakta a kezét majd sarkon fordult és kiment. Nagyapa utána Rosale pedig kicsit csalódottan ment ki a növel.
- Anya! Hiányoztál! - Szóltam utána a nőnek, aki csal elmosolyodott és kiment. - Jól vagy kincsem? Hozzak valamit? Nem bánod, ha én lehúzok pár pohár whiskeyt! Ez nekem is ugyanolyan sokk, mint neked!

Vicky & Philippe

Miután szüleim rájöttek, hogy szerelmem egy nekromanta heves tiltakozásban törtek ki. Tudom, hogy nem a legjobb pillanat ez most, de el kell terelnem a gondolataikat róla. Így közöltem velük, hogy terhes vagyok. Anyámtól meg is kaptam a magamét. Úgy felpofozott, mint még soha. Nem is lett volna probléma, csak ne sajgott volna ennyire! Könnyes tekintettel rohantam el, míg szerelmem ott maradt. Legnagyobb meglepetésemre nem sokkal később szerelmem utánam jött. Leült mellém, átölelt és simogatni kezdte a hajamat. Olyan jól esett, hogy velem van. Legalább ő itt van!
Karjaim a nyakában kötöttek ki és sírni kezdtem. Nem győztem sűrűn elnézést kérni tőle a szüleim viselkedése miatt. Pont ezt nem akartam! Nem akartam, hogy átélje, amit én! Azt a kirekesztettséget. Próbált nyugtatgatni.
- Annyira sajnálom! Ezt nem akartam! - suttogtam, miközben letöröltem könnyeimet, s felpillantottam rá.
Haza akartam menni. Csak vele lenni! Csak őt akartam! Nem törődni semmivel és senkivel. Bár tudom, hogy a kastélyban a nagyapja nem lát szívesen, de nem érdekel. Inkább én legyek a kívülálló, mint ő! Végül meggyőzött a józan paraszti eszem. Vissza kell mennem! Kedvesem utolsó esélye, ha most visszamegyünk a szüleimhez. Meg is tettük a dolgok. Szerelmem magához ölelve vitt vissza abba a házba. Csak miatta vagyok itt.
Anyám igaz, hogy nem szívesen, de bocsánatot kért, miközben apám felajánlotta, hogy egy vacsi keretében hivatalosan is átadja a kezemet neki. Mikor megkérdezte, hogy mit csináljunk a vacsiig elmosolyodtam és a fülébe súgtam menjünk le a tengerhez! A parton akartam vele sétálni. Csak mi ketten a csillagos ég alatt.
Rettentően élveztem! Romantikus volt, s végre tényleg kettesben lehettünk, ahol nem zavartak be sem rokonok, sem sárkányok, sem pedig démonok. Meg tudnám szokni ezt, de tudom, hogy szerelmem nem tudna elszakadni attól az élettől. Szóval meg sem említettem számára.
Visszaérkezvén a szüleimhez kicsit izgatott voltam. Bíztam benne, hogy nem változott semmit a véleményük és még mindig úgy gondolják, hogy szívesen látnák a családban szerelmemet.
- Akkor! - fogta meg kezem apám, s felállított. Másik kezében egy pohár tequila volt - Szeretném, ha az életednél is jobban vigyáznál a lányomra! És tudom, hogy úgy is lesz! Mostantól a tiéd! Te vigyázol rá! - mosolyodott el, s átnyújtotta a kezemet szerelmem felé.
Az esküvői készülődést kicsit elhalasztottuk. A diákok félévi vizsgáztatása teljesen lefoglalta szerelmemet. Én pedig csak azon kaptam magam, hogy akárhányszor kinéztem egy ruhát, mindig kinőttem. A kicsi szépen kezdett nőni, s vele együtt én is. Szerencsére a rosszulléteim a harmadik hónap után megszűntek, így már bármit megtudtam enni anélkül, hogy visszaköszönt volna. Reggel néhány frissen vásárolt babarucit tettem szerelmem elé, melyek az I love daddy felirattal voltak ellátva. Tudatni akarom vele, hogy nagyszerű apa lesz! Sőt! A legjobb a világon!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Reggeli után megkértem a kezét! Ideges lett! Tudom, hogy fél! Nem akar engem is elveszteni. Az előző barátja akkor halt, meg mikor el akarta venni, de én nem fogok meghalni! Végül megnyugtattam és a gyűrűt is az ujjára került!
- Pontosan tudom kedvesem! - Mondtam megcsókolva, majd felkaptam és leültem vele a kanapéra. Felkapta a zacskót és visszaült az ölembe és én pedig hopponáltam vele. Majd elment hányni. Egyszerűen rosszul érzem magam miatta.
- Milyen jó lesz! A mi kis családunk! De mondok, mert igaz kicsim! - Mondtam hasát megsimogatva. Olyan furcsa, hogy az én gyermekemmel terhes, de boldog vagyok miatta. Bementünk a házba. Felkapcsolódtak a villanyok én pedig átadtam pálcám kedvesemnek a biztonság kedvéért.
Megjelentek a szülei, anyja elájult. Majd mikor felkelt vitatkozni kezdett férjével. Kedvesem egy serpenyővel vonta ránk a figyelmüket. Majd bemutatott, utána rendesen is bemuatkoztam. Ahogy azt egy Noirnak illik.
Az öreg magához húzta Vickyt és észrevette a foltokat. Azt hiszem legutóbb kicsit durvább voltam a kelleténél. De ügyesen a családom hírnevéhez mértem hárítottam el a további megjegyzéseket. Pillanatok alatt lett durva a helyzet, s a pálcámért nyúltam.
A szülők rájöttek mi vagyok és nem akarták nekem adni Victoriát. Akkor is megszerzem őt! Ő az enyém! A teste, a lelke, a szerelme! Ahogy én is az övé vagyok! Szerelemem közölte, hogy terhes, mire anyja lepofozta. Kedvesem megfogta a karom el akart menni, én is, de ha most elmegyek sose kapom meg tőlük őt.
Elrohant egyetlenem, utána akartam menni, de itt kell maradnom. Amint az öregek kivitatkozták magukat megtudtam hol van kedvesem és utána mentem. Mikor megtaláltam magamhoz öleltem és simogatni kezdtem a haját.
Tovább simogattam, ahogy karjai a nyakamban kötöttek ki és sírt a vállamon. Nyugtatgattam és magamhoz szorítottam. - Tudom szívem, tudom! Nem kell semmit sem megmagyaráznod vagy sajnálnod! - Mondtam halkan, tovább simogatva.
Haza akart menni, én pedig haza akartam vinni. Nem volt semmi kedvem sem visszamenni azokhoz az emberekhez. De vissza kellene. Ezt ő is mérlegelte és mégis úgy dönt, hogy menjünk vissza. - Köszönöm, angyalom! - Mondtam mosolyogva.
Simogatni kezdtem az arcát. Felszisszent. Gyorsan felfogtam, hogy a banya ott pofozta meg. Segíteni akarok neki. Elfeketedet a szemem és az arcához akartam nyúlni. Tudom, hogy fáj, de én el tudom mulasztani a fájdalmat és el is akarom.
- De utána jobb lesz! - Mondtam kedvesen és megfogtam az arcát. Felszisszent, elkapta csuklómat és belekapaszkodott. Élveztem, de tudom, hogy ő nem annyira. Fájhat az arca. Majd elvettem a kezemet, hiszen ezzel gyorsan megvan az ember.
- Ez semmiség kicsim! - Mosolyodtam el felállva. Makd segítettem lejutni a vízeség mögül. Derekát ölelve vezettem vissza a házba. Ott magamhoz öleltem jelezve, hogy nem engedem el és hogy mellette állok.
- Semmi baj egyetlenem! - Súgtam, mikor az apja megköszörülte a torkát. S feleségére ráparancsolva kezdték el a mondandójukat. Csendben hallgattam! Nem mondtam semmit csak figyeltem.
Elmosolyodtam, mikor meghallottam kedvesem szenvedélyes hangját. Szeretem, mikor a fülembe suttog. Az olyan mámorítóan hat rám. Tudom, hogy őszinte. Csak miattam jött vissza, hogy az enyém lehessen. Ez olyan jól esik nekem.
Megráztam szerelmem apjának a kezét. Furcsa volt őszintén még nem fogtam kezet, mind csak érdek volt, vagy formaság. Ez most olyan őszinte volt. Mosolygva bólogattam kedvesem szavaira. Hiszen tényleg csak egy szavukba kerül és láthatják az unokájukat.
- Köszönöm, hogy elfogadott! A vacsora meghívást pedig elfogadom! Már csak az kérdés, addig mit csináljunk? - Pillantottam kedvesen mosolyogva szerelmemre. Hiszen nem most van még a vacsora és gondolom kedvesem nem akar hopponálni addig.

Vicky & Philippe

A reggeli után megkérte a kezem. Rögtön ideges lettem. Nem akarhatja ezt! Ricardo veszte is ez lett. Nem nem tehetem! Nem mehetek hozzá! Azonban olyan édesen győzködött, hogy muszáj voltam elfogadni az ajánlatát. Végül a gyűrű is az ujjamra került. Milyen gyönyörű! Egyszerűen imádom!
- Tudom túlreagálom a dolgot! De érts meg! Tudod, hogy... - elharaptam a mondatom végét. Tudja, hogy mint mentem keresztül.
Megcsókolt, én viszonoztam, majd megpördült velem, s a kanapén kötöttünk ki. Felkaptam a zacskót, majd visszatértem, hogy indulhatunk. Hopponáltunk is. Megint nem jól sült el. Újra hánynom kellett. Ez....ez már nem jó! Minden kijön belőlem!
- Én is úgy várom! Látni akarom ezt a csöppséget! - mindketten megsimítottuk a hasamat - Ne mondd ezt, mert teljesen belevörösödök! - suttogtam.
Ahogy beléptünk a házba azonnal felkapcsolódtak a villanyok. Közöltem szerelmemmel a tényt, miszerint szüleim hamarosan megérkeznek, hogy fel tudjon készülni. Átadta nekem a pálcáját. Teljesen megőrült!
A szüleim nem sokára meg is érkeztek. Anyám elájult. Mesteri! Mikor magához tért heves vitában törtek ki. Beszélni akartak velem. Gyorsan magamra vontam a figyelmüket egy serpenyővel, hogy igenis itt vagyunk és létezünk. Bemutattam szerelmem, aki utána teljesen bemutatkozott. Illedelmes volt. Azt sem mondhatják, hogy bunkó! Mert egyáltalán nem az!
Apám magához húzott. Azt hiszem a legutóbbi szeretkezésünk szerelmemmel jól sikerült. Észrevette a kék foltokat rajtam, amit Philippe nagyon jól ki is védett. Annyira szeretem mikor ezt csinálja! Hirtelen elharapózott a helyzet. Szerelmem leleplezte magát anyám előtt, aki azonnal rájött, hogy micsoda ő.
Az őseim heves tiltakozásban törtek ki. Nem akarják, hogy hozzá menjek. Pár pedig én igen is hozzá fogok menni, ha tetszik ha nem! Próbáltam magamra terelni a figyelmet. Elárultam, hogy terhes vagyok. Nem volt a legjobb ötlet. Anyám felpofozott.
Végigsimítottam arcomon, majd könnyes tekintetemmel szerelmem felé fordultam, s megragadtam karját, hogy vigyen haza. Ő azonban maradni akart. Elrohantam a kedvenc helyemre. Nem akartam senkit látni kivéve szerelmem, de ő nem tudja hol vagyok.
Az öregek még egy darabig vitáztak, majd apám elárulta, hogy hol vagyok, s nem sokára szerelmem megjelent a vízesés mögött. Leült mellém, átölelt és simogatni kezdte hajamat. Nem akarom, hogy megint rá nehezedjenek az én terheim.
- Ne haragudj! Elrontottam! Pedig nem akartam! - karjaim a nyakában kötöttek ki én pedig a vállán sírtam - A szüleim rettenetesen viselkedtek veled! Nem akartam, hogy átéld amit én a nagy... - elharaptam a végét.
- Vigyél haza kérlek! Haza akarok menni! Nem akarok itt maradni! - törtem ki heves tiltakozásban, majd meggyőztem magam. Szerelmem utolsó esélye ez - Visszamegyek veled a szüleimhez, de csak is kizárólag miattad! - suttogtam átölelve őt.
Simogatni kezdte az arcomat. Pont ott ahova a pofont kaptam. Felszisszenve elhúztam arcomat. Igyekeztem nem mutatni, de ő mégis észrevette. Elfeketedett a szeme. Ne! Nem akarom, hogy hozzáérjen, mert nagyon fáj az arcom.
- Tudom! De ne...nagyon fog fájni, ha hozzáérsz! - magyaráztam, s nem voltam felkészülve, hogy tényleg megfogja.
Felszisszentem, majd elkaptam szerelmem csuklóját, s belecsimpaszkodtam. Elvette arcomról tenyerét. Már sokkal jobb. Nem fáj, s ez jól esett.
- De igen van mit köszönni! Már nem sajog az arcom annyira! - magyaráztam, miközben felálltam, s vártam, hogy szerelmem is ezt tegye.
Kedvesem segített lemenni, majd a derekamat ölelve kísért vissza a házhoz. Ott magához ölelt ez pedig mindennél jobb volt. Érezni, hogy velem van! Hogy mellettem áll, s nem fog ott hagyni! Hozzábújtam szerelmemhez.
- Ne haragudj! Én...csak.... - erre apám megköszörülte a torkát, s belekezdett mondanivalójába.
Rápirított anyámra. Ennek egy részről örültem, mert végre képes volt felvenni a box kesztyűt vele, de mindig is utáltam, mikor veszekedtek. Nagyon zavart!
- Neked köszönhető, hogy visszajöttem szerelmem! - suttogtam kedvesem fülébe, kissé szenvedélyesen. Ha ő nem lenne itt tényleg nem jöttem volna vissza. Tudom, hogy ez az utolsó esélye!
- Köszönöm! - hálálkodott apám, miközben odalépett szerelmemhez és kezet nyújtott neki.
- Igen édesem! Bármikor látni szeretnétek egy szavatokba kerül! - súgtam kedvesen. Tudom, hogy nem akarnak nekem rosszat, csak óvni szeretnének. Nem haragszom rájuk mégis csak a szüleim.
- Philippe akkor jössz ide, amikor szeretnél! De én akarom neked átadni a lányomat hivatalosan is! Mit szólnál egy vacsorához? - nézett mélyen Philippe szemébe apa. Tudtam, hogy komolyan gondolja.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

A reggeli után megkértem a kezét. Azt akarom, hogy a feleségem legyen, azt akarom, hogy mellettem legyen. Tudom, hogy fél, de most nem fog megismétlődni, az ami a múltjában történt. Én nem fogom hagyni! Végül meggyőztem a feleségem lesz!
- Nem haragszom. Tudom, hogy féltesz és tudom miért. Megértelek hidd el. De tényleg nem kellene ennyit idegeskedned! - Mosolyodtam el egy csók után. Imádom csókolni. Felkaptam, majd leültem vele a kanapéra.
Magához vette a zacskóz, amit előbb varázsoltam oda. S visszaült az ölembe. Itt volt az ideje, hogy elhopponáljunk a szüleihez. Tudom, hogy nehezen viseli és most sem viselte jól, hiszen megint hányt. Ilyenkor annyira sajnálom őt.
- Már annyira várom, hogy megérkezzen közénk! - Mondtam mosolyogva, ahogy megsimogattam a hasát. - Tökéletes anyuka leszel! Feleségnek meg már most az vagy, pedig nem is vagy még a feleségem.
Amint beléptünk a házba a villanyok rögtön felkaocsolódtak. Kedvesem közölte, hogy szülei hamarosan itt lesznek. Én odaadtam neki a pálcám, hogy véletlen se bántsam a családját. Mikor a szülei megjöttek az anyja mesterien ájult el. Mintha szellemet látott volna.
Amikor magához tért mind a ketten vitatkozni kezdtek, hogy ki beszéljen Vitoriával. Szerelmem egy serpenyővel vonta magára a figyelmet. Majd bemutatott és én is butatkoztam. Az apja meglátta a foltjait. Azt hiszem legutóbb kicsit elragadtattam magam. De gyorsan és Noirosan válaszoltam.
Elharapóztak az érzelmek, a pálcámért nyúltam, de nem volt ott. Megvillant a szemem. Az anyja egy pillanat alatt rájött, hogy mi is vagyok és mind a kettő idős ember hevesen tiltakozni kezdett. De én el akarom Victoriát venni, szeretem őt!
Ekkor kedvesem közölte, hogy terhes. Nem ez a legjobb pillanat erre. Legalábbis szerintem nem. A reakció ezt igazolta is az anyja felpofozta a kedvesem, én meg majdnem a torkának estem. Szerelmem megragadta a karom, el akart menni, de nem mehettem még maradnom kell. Elrohant, utána akartam menni.
Végig hallgattam a vitát, majd mikor megtudtam hol van az egyetlenem utána rohantam. Meg is találtam. Rögtön mellé ültem és magamhoz öleltem, s simogatni kezdtem a haját. Itt vagyok most már itt vagyok neki. Rám támaszkodhat.
- Nem akartalak sokáig egyedül hagyni és apád elengedett! Te sokkal fontosabb vagy nekem, mint az ő áldása. Akkor is a feleségem leszel, ha nem tetszik nekik. - Mondtam, ahogy nyugtatgattam. Sírt keservesen, nagyon megrázta őt a szülei viselkedése.
- Én is haza akarok menni, hogy megint csak veled legyek, hogy ne kelljen senkivel se foglalkozni. - Mondtam, de tudom, hogy nincs több esélyem. Örültem, hogy azt mondta haza akar menni, tehát a kastélyt azt a helyet ahol velem van azt tartja otthonnak. Ez jó érzés.
- Csak miattam! - Ismételtem meg nyugodtan, majd simogatni kezdtem. Felszisszent és elhúzza az arcát. Jól pofon vágta az öreglány! Elfeketedett a szemem. Segíteni akarok neki.
- Tudod hogy nekem nem tudsz hazudni! - Mondtam kezemet az arcára helyezve. Megint felszisszent. Elkapta a csuklómat, én pedig elengedtem az arcát. Én szóltam, hogy szúrni fog.
- Nincsen mit megköszönni kedvesem! - Mondtam egy puszit adva neki. Majd felállt és én követtem a példáját. Derekát átkarolva vezettem le, majd vissza a házba. Magamhoz ölelve jeleztem, hogy nem engedem el többet. Megsimogatta az arcom elmosolyodtam.
- Akkor maradunk! - Élveztem, ahogy hozzám bújt. - Megint hazudsz! Tudod, hogy tudom! - Suttogtam halkan, mikor az apja megköszörülte a torkát oda fordultam. Mit akar?
Csendben hallgattam végig ahogy az öreg rendre utasította a feleségét, majd azt, ahogy az elnézést kért tőlünk. Látom, hogy nem szívesen tette. Pont, mint nagyapa. Komolyan pepitába. Ez már vicces. Csak bólintottam, nem akartam elrontani semmit.
- Csak neki köszönheti, hogy visszahoztam! Ha nem akart volna visszajönni és nem győzi meg magát, hogy visszajöjjön. Nem ide hozom! Akkor haza vittem volna, ahogy kérni akarta, mikor elment. Szeretem őt és sose tudnám bántani! Magukat se fogom bántani, erre Noir becsület szavamat adom!
Mondtam komolyan. Tisztában vagyok vele, hogy nem biztos, hogy ezt a választ várta, de nem érdekel. Csak egyetlen egy, akarom mondani két valaki érdekel ebben a szobában. Victoria és a gyermekem, senki más nem szít az csak van. Nekem az a lényeg, hogy jól legyenek.
Az öreg kezet nyújtott, amit én meg is ráztam, olyan rendes erővel. - A Noir kastély mindig nyitva áll önök előtt, a picit pedig gyakran fogjuk hozni! Ugye angyalom? - Fordultam oda kedvesemhez.

Vicky & Philippe

A reggeli után megkérte a kezemet. Rettenetesen megrémültem. Nem ez nem lehet! Nem akarhatja ezt! Nem akarom, hogy megismétlődjön a múlt! Vele nem! Őt nem akarom elveszíteni! Végül sikerült meggyőznie nagy nehezen. Elfogadtam, hogy hozzá menjek. A gyűrű is felkerült az ujjamra. Bár a félelmeim megmaradtak. A remény hal meg utoljára.
- Ne haragudj! Jogos! Azt hiszem nem kellene ennyire féltenem téged! - magyaráztam egy csók után. Élvezem, mikor megcsókol, én pedig viszonozhatom.
Felkapott, majd a kanapéra ült velem. Én magamhoz vettem az előzőleg oda varázsolt zacskót és visszaültem, hogy indulhatunk a szüleimhez. Végül hopponáltunk, s ez megint nem tett jót. Újabb rosszullét. Kezd elegem lenni belőle. Jó tudom ezzel jár a terhesség, de valahogy ezt szívesebben kerülném el! Ahogy visszatértem szerelmemhez megfogtam a kezét.
- Élvezem ezt mondani! - suttogtam, ahogy megsimogattam a hasam. Ő is ugyanezt tette - Nem is akarok! Sem neked, sem pedig a kicsinek! Jó anya és jó feleség szeretnék lenni és mindent meg fogok tenni érte.
Ahogy beléptünk a házba nem telt bele néhány másodpercbe, máris kapcsolódtak a villanyok. Közöltem szerelmemmel, hogy hamarosan itt lesz szüleim, hogy fel tudjon készülni. Ő átadta nekem a pálcáját megőrzésre. Kicsit meglepett, de eltettem a pálcát.
Hamarosan megjelentek a szüleim. Anyám elájult. Esküszöm ezt az ájulást tanítania kellene! Fantasztikusan sikerült. Mikor magához tért vitatkozni kezdtek apámmal. Jobb ötletem nem lévén egy serpenyővel vontam magamra a figyelmüket, majd bemutattam kedvesem, s ő is bemutatkozott.
Ekkor apám észrevette foltjaimat. Azt hiszem a múltkori szeretkezésünk elég durván sikerült. Baj lesz belőle! Gondoltam, de szerelmem egy frappáns válasszal hárított így az öregem nem folytatta a dolgot. Hirtelen elharapóztak az érzelmek. Szerelmem a pálcájáért nyúlt, ami nem volt nála. Megvillant a szeme. Próbáltam visszafogni, de anyám rájött, hogy miféle lény is valójában a kedvesem.
Cirkusz lesz! Nem akartam! El akartam kerülni, s így is történt. Heves tiltakozásban törtek ki. Egyik sem akarja, hogy hozzá menjek feleségül. Én viszont hozzá akarok menni, ő az én életem! Ekkor közöltem velük, hogy terhes vagyok. Azt akartam, hogy ne foglalkozzanak azzal, hogy nekromanta szerelmem. Nem jól sült el a dolog. Anyám felpofozott. Ilyet még soha nem kaptam tőle.
Végigsimítottam arcomon, miközben szemeimbe könnyek szöktek. Szerelmem felé fordultam. Megragadtam a karját. El akartam menni, de szerelmem maradni akart. Elrohantam. A lábaimat követve a régi kedvenc helyemen kötöttem ki. A szüleim még vitatkoztak, majd apám elárulta szerelmemnek, hogy hol lehetek. Igaza is volt.
Ahogy megérkezett szerelmem azonnal mellém ült, átölelt és simogatni kezdte a hajamat. Jól esett, hogy ő legalább mellettem áll és nem hagy cserben. Csalódtam a szüleimben, de nem kicsit.
- Miért nem maradtál még? - kérdeztem, miközben el akartam húzódni tőle, ő nem hagyta. Könnyeimet kezdtem törölgetni, de hiába.
Szerelmem mellettem volt és nyugtatgatott én pedig hozzábújva sírtam. Miért viselkednek így? Miért nem lehetek boldog? Mindig ezt akarták, akkor miért nem hagyják?
- Haza akarok menni! Nem akarok visszamenni! - magyaráztam dühösen, majd meggyőztem magam. Szerelmemnek ez az utolsó esélye - Rendben menjünk vissza! De csak miattad teszem! - súgtam.
Simogatni kezdte az arcomat. Pont azt az oldalt, ahova a pofont kaptam. Felszisszentem és elhúztam, de mindezt próbáltam úgy tenni, hogy szerelmem ne vegye észre. Hiába! Tudja nagyon jól, ha problémám van. Elfeketedett szerelmem szeme.
- Ne! Már nem is fáj annyira! Csak egy kicsit sajog! - magyarázkodtam. Nem akartam, hogy hozzáérjen, mert már megint hazudtam. Nagyon fáj az egész arcfelem - Sssz! - szisszentem fel újra, s elkaptam szerelmem csuklóját, mikor megint arcomhoz ért, s csípni kezdett a varázslat - Köszönöm! - súgtam, miközben élveztem a puszit és igyekeztem viszonozni.
Végül felálltam, s vártam, hogy kedvesem is jöjjön velem. Ám ahogy lefelé néztem szédülésem felerősödött. Csak tudnám, hogyan mászom le innen. Szerelmem segített, s átkarolta a derekam, majd visszamentünk a házba. Szerelmem átölelt jelezve, hogy nem fog elengedni többet. Megsimítottam az arcát. Annyira imádom!
- Ne szerelmem! Maradunk! - suttogtam hozzábújva - Nincs semmi baj! Már túl vagyok rajta! - magyaráztam tovább, ami nem így volt.
Apám megköszörülte a torkát, amire odakaptam tekintetem. Tudom, hogy soha nem tudna bántani, csak félt. Pedig nagyon jól tudja, hogy nem kell! Éltem már túl szörnyűbb dolgokat is.
- Anyád mondani szeretne valamit! - nézett rá anyámra, aki fancsali képet vágott.
- Jól van! Jól van! Igazad volt! Elnézést szeretnék kérni mind a kettőtöktől! Túlreagáltam a dolgot! - kezdte a mondandóját - Amíg nem voltatok itt megbeszéltük a dolgokat! Szerencséd fiam, hogy visszahoztad a kisasszonyt!
- Nem véletlenül kértem, hogy hozd vissza! Ez egy próba volt! Mivel megtetted szavahihető ember vagy! Tudom, hogy nem lennél képes bántani sem őt sem pedig minket. Nekünk megígérted, őt pedig szereted, de nem is kicsit! Csak egy igazi szerelmes mászna fel egy olyan helyre a szerelme után. Szóval áldásomat adom rátok! - magyarázta apa, akire hálásan pislogtam.
Tudom, hogy az ő műve volt, hogy anyám bocsánatot kért! Ezért is imádom őt ennyire! Nekem mindig is ő volt a tökéletes apa és az is marad. Apa kezet nyújtott szerelmemnek ezzel is jelezve, hogy el van fogadva.
- Üdv a családban! És ha lehetséges gyakran szeretnénk látni az unokánkat! - mosolyodott el.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

A reggeli után megkérem a kezét. Nagy bátorság kellett hozzá, de megtettem. Viszont ő ideges lett és nem akarta elfogani. Megértem, hiszen félt engem és magát is. Nem akarja megint átélni azt, ami az előző vőlegényével történt. Eltartott egy darabig mire megnyugtattam, de végül elfogadta és még a gyűrűt is felhúztam az ujjára.
- Mindent jól csináltál, csak ebben olyan vagyok, mint te abban, hogy bajt jelentesz rám, nem akarom elfogadni, hogy másnak lehet igaza! - Magyarátam neki a csók után. Felkaptam és a kanapéra ültem vele. Mikor magához vette a zacskót hopponáltam. Megint hányt, nagyon sajnálom őt ilyenkor.
- A tiéd és az enyém! - Ismételtem meg kedvesem szavait, miközben én is megsimogattam a hasát. Olyan nehéz elhinni, hogy komolyan gyermekem lesz, egy ilyen gyönyörű nőtől. - Nekem nem fogsz csalódást okozni kicsim!
Amint beértünk a házba szinte pillanatok múlva felkapcsolódott a villany, s szerelmem közölte, hogy mindjárt itt lesznek a szülei. A konyhába mentünk és ott vártuk őket. Odaadtam kedvesemnek a pálcámat, hogy még véletlen se bántsam a szüleit.
Hamarosan meg is jöttek a szülők. Az anyja mesterien ájult el. Majd mikor felkelt vitatkozni kezdett férjével, hogy ki szídja le a lányukat. Szerelmem egy serpenyővel szerezte vissza a figyelmet, majd bemutatott a szüleinek, s én is bemutatkoztam.
Az apja észrevette a foltokat kedvesemen. Egy frappáns Noiros válaszal feleltem. Ekkor egy pillanat alatt harapóztak el az érzelmek! A pálcámért nyúltam, de nem volt a helyén. Megvillant a szemem, s ez miatt szerelmem anyja rájött, hogy mi is vagyok.
S ellenezték, hogy elvegyem őt. De én el akarom venni nekem ő a mindenem! Azt akarom, hogy a feleségem legyen! Szerelmem hirtelen közölte, hogy terhes. Hát nem tudom ez mennyire segít a helyzeten.
Nem segített egy cseppet sem, csak azt érte el, hogy az anyja megpofozta. Majdnem kikeltem magamból, csak a józan eszem fogott vissza. Szerelem megfogta a karom, menni akart. Én is, de ezt le kell tisztázni. Elrohant én utána akartam menni, de megálltam.
Végig hallgattam a szülők vitáját, miközben arra vágytam, hogy szerelmemmel legyek. Hogy meg tudjam vigasztalni. Végül az öreg úr elmondta hol találom kedvesem, s én már rohantam is szerelmem után. Mikor megtaláltam mellé ültem és magamhoz öleltem, s simogatni kezdtem a haját.
- Nem kívánságműsor! - Súgtam miközben el akart tőlem húzódni, de én nem hagytam. Nyugtatgattam, ő pedig sírt a karomban. Tudom, hogy ez nehéz most neki, hiszen én se tudtam mire vélni azt a pofont. Neki csak nehezebb lehet feldolgozni, hogy így reagáltak a szülei.
- Én sem akarok vissza menni! Legszívesebben haza mennék veled és elfelejtenénk őket! - Mondtam szomorúan, de ekkor folytatta! - Rendben essünk túl rajta! - Akármennyire is nem akarom ez az utolsó esélyem, hogy megkapjam a szülei áldását a frigyünkre.
Elkezdtem simogatni az arcát, felszisszent és elhúzta az arcát. Az a vén szatyor jól megsózta a szerelmem! Elfeketedett a szemem és kezem óvatosan arcára raktam! - Ez csípni fog! - Mondtam, s varázsoltam egyet, igen igézős varázslás, ahhoz nem kell pálca. - Készen is van! - Mondtam megpuszilva arcát és visszaváltoztatva a szememet.
Kedvesem felállt és várta, hogy kövessem. Én is felálltam, majd megfogtam a kezét és óvatosan levezettem. Mikor ezzel megvoltunk átkaroltam a derekát és úgy vezettem vissza a házhoz. Amint beléptem kicsit közelebb húztam magamhoz, amolyan jelzésként, hogy akármit csinálnak, én nem fogom elengedni!
- Visszahoztam a lányát! De előre szólok, ha csak megfordul a fejében, hogy el akar menni elviszem! Most pedig maga is tartsa be amit ígért! - Mondtam nyugodt hangon, ellentmondást nem tűrve! Most vagyok olyan igazi Noir. Aki minden helyzetben érvényesíti a tekintélyét.

Vicky & Philippe

Megreggeliztünk, majd megkérte a kezem. Ideges lettem, s fel-alá kezdtem járkálni. Nem ez nem lehet! Nem akarom, hogy újra megtörténjen az, ami két évvel ezelőtt. Szerelmem alig tudott megnyugtatni. De végül sikerült. Sőt! Arról is meggyőzött, hogy menjek hozzá feleségül. A gyűrű is felkerült az ujjamra.
- Talán nem jól csináltam valamit? - kérdeztem, miután megcsókoltam szenvedélyesen, ő pedig viszonozta. Hirtelen felkapott és a kanapéra ült velem. Felkaptam a zacskót és már vissza is csücsültem.
Mikor megérkeztünk már megint hánynom kellett. Ez az egyetlen rossz dolog a terhességben, hogy folyamatosan hánynom kell. De nem akarom, hogy lássa! Ahogy végeztem és kidobtam a zacskót visszatértem szerelmemhez.
- Csak a miénk! A tiéd és az enyém! - simogattam meg a pocakomat - Remélem! Nem akarok csalódást okozni! - próbáltam szerelmemre hallgatni.
Amint beléptünk a házba nem sok időbe telt, mire kapcsolódtak a villanyok. Elmondtam szerelmemnek, hogy mindjárt itt lesznek a szüleim készüljön fel. Megkaptam szerelmem pálcáját, hogy vigyázzak rá. Hamarosan megjelentek szüleim is. Anyám mesterien ájult el, majd miután magához tért vitatkozni kezdtek. Mindketten beszélni akartak velem. Egy serpenyővel vontam magamra a figyelmet, majd bemutattam szerelmemet. Végül ős megtette. Láttam rajtuk, hogy egyáltalán nem tetszik nekik ez az egész helyzet. Apám ekkor pillantotta meg a foltjaimat. Szerelmem egy frappáns válasszal azonnal kiterítette. Majdnem elnevettem magam.
Hirtelen elszabadultak az érzelmek. Szerelmem a pálcájáért akart nyúlni csak nem találta. Megvillant a szeme anyám pedig rájött a kilétére. Heves tiltakozásban törtek ki szüleim, hogy nem mehetek hozzá. Jó ötletnek tűnt elmondani a terhességem. Ám a szüleim nem fogadták valami jól. Sőt! anyámtól kaptam egy akkora pofont, mint még soha. Haza akartam menni, de szerelmem nem jött velem ezért elrohantam. Nem akartam ott maradni. Csak követtem a lábaim a vízeséshez, ami már annyiszor látott sírni. Sőt! Itt senkit nem érdekelt ha sírtam.
Attól tartottam szerelmem nem fog onnan eljönni. Nem tudunk egy kicsit kettesben lenni. Vágytam az ölelésére, a vigasztalására, de valahogy nem akart jönni. Mikor már feladtam a reményt, hogy megjelenik, s kezdtem hozzászokni, hogy egyedül kell mindig sírnom megjelent a vízesés háta mögött. Gyorsan megtörölgettem szemeim, de mindhiába. Leült mellém, átölelt és simogatni kezdte a hajamat.
- Ne! - súgtam, miközben megpróbáltam elhúzódni szerelmemtől. Ő azonban nem hagyta ezt.
Talán túlreagáltam, talán nem csak fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki ezt a pofont. Letöröltem könnyeimet, de minduntalan újra folyni kezdtek. Nem akartam sírni, de mégis sikerült.
- Nem a te hibád! Az enyém! - suttogtam, de azonnal folytattam is - Nem megyek oda vissza! Nem akarok! - törtem ki heves tiltakozásban, aztán a józan paraszti eszem rábeszélt - Jól van menjünk vissza a házba! - magyaráztam aggódóan. Tudom, hogy szerelmemnek ez az utolsó esélye.
Simogatni kezdte arcomat pont azt az oldalt, ahova az imént anyámtól kaptam egy hatalmas pofont. Felszisszentem és elhúztam az arcom. Igyekeztem mindezt úgy tenni, hogy szerelmem ne vegye észre, hogy mennyire sajog. Bár lehet, hogy meglátszik még a helye is.
Semmi kedvem nem volt visszamenni a házba. A szüleim már megint belém kötöttek pedig tudják nem volt valami hű de nagyon jó életem főleg az elmúlt 2 évben. Felálltam, s vártam, hogy szerelmem is ezt tegye. Már csak azt kell kitalálnom, hogy mászok le. Most már szédülök, s ha lefelé nézek végem van.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Könnyű volt az élet érzelmek nélkül semmi zavar, semmi befolyásoló tényező. De nagyon üres is, s erre csak akkor jöttem rá, mikor megismertem Victoriát. Az óta tudom, hogy nekem nem kell más csak ő. Csak az ő szerelme, boldogsága, amíg világ a világ.
- Én egy cseppet se sajnálom! - Mondtam mosolyogva, s lefogva a kezét. Elvezettem a bazilikába. Majd mikor ott végzett a kis házba vittem. Leült a kanapéra, én mellé ültem, megsimogattam a combját, ő pedig a kézfejemet.
Szavaira elmosolyodtam, majd elhúzódtam tőle, s eme meglepettségből született mozdulatomat rögtön meg is magyaráztam. Majd megcsókoltam, s eldőltem vele a kanapén. Pillanatokon belül heves szeretkezésbe kezdtünk.
Mikor befejeztük belecsókolt a nyakamba, majd elaludt. Én egy kicsit később aludtam el. Reggel halkan ébresztgettem, de megfogadtam, hogy legközekebb a karjaimban fog ébredni. Az sokkal, de sokkal kellemesebb lesz.
Megreggeliztünk majd megkértem a kezét. Ideges lett azt hitte én is meg fogok halni. Eltartott egy darabig mire sikerült megnyugtatnom és meggyőznöm, hogy jöjjön hozzám feleségül. De csak sikerült, s a gyűrű is az ujjára került.
- Akkor is! - Mondtam mosolyogva, majd szenvedélyesen és szerelmesen visszacsókolva. Felkaptam és leültem vele a kanapéra. Imádom a karjaimban tartani. Felkapta a zacskót, s máe hopponáltunk is. Persze a kicsi nem tetszésének kifejezése se maradhatott el érkezés után.
- Igazad van, olyan jó mondani, hogy a kettőnk gyermeke, a mi szerelmünk gyümölcse! - Mondtam mosolyogva, mikor visszaért. - Biztos kitűnő anya leszel! - Nyugtattam meg egyetlenemet.
Amint beléptünk villanyok kapcsolódtak fel. Szerelmem közölte, hogy szülei mindjárt itt lesznek. Odaadtam neki a pálcám, hogy még csak véletlen se essek kísértésbe. Mikor a szülei megláttak a nő elájult. Miután pedig felkelt vitatkozni kezdett férjével, hogy ki beszéljen kedvesemmel!
Szerelmem egy serpenyővel vetett véget a vitának, s vonta magára ősei figyelmét. Bemutatott engem nekik, majd én is bemutatkoztam. Igaz láttam rajtuk, hogy nagyon nem tetszik nekik ez az egész, helyzet. Az öreg magához vonta szerelmem.
Észrevette a foltokat, amiket legutóbbi szeretkezésünkkor hagytam a lányán. Tudtam, hogy ez zavarja, de megoldottam a helyetet. Egy tipikus Noir frappáns válasszal. Ebbe aztán nem köthet bele. Az ilyenbe a nagyapám se tudott soha.
Hirtelen elszabadultak az érzelmek. Pálcámért nyúltam még jó, hogy nem volt ott. A szemem elfeketedett. Ideges voltam! Nagyon is. Viszont szerelem szavaira rögtön észhet tértem.
De nem voltam elég gyors ahhoz, hogy az anyja ne fogja fel, hogy mi is vagyok valójában. Itt nagy hiszti lesz. A fenébe mit csinátam már megint? Most mind a kettőnket bajba sodortam. Hogy nem tudom visszafogni az érzelmeimet.
Az asszony rájött, hogy mi is vagyok. Mikor ajkait elhagyta a vészjósló nekromanta kifejezés lehunytam a szemem. Nem akartam látni a reakciókat. Minden elrontottam, oda az esküvőnk, oda az életünk és miért, mert nem tudom kontrolláni a Noirok heves vérmérsékletét.
- Sose bántanám Victoriát és magukat sem! - Csattantam fel a sértő kijelentésre, ami szerelmem anyjától származott. Nem érdekel mit mondanak ez az igazság őket nem bántom.
Az apja meglepett arca nagyon vicces látvány volt, de visszafogtam magam, nem szabad nevetnem, mert akkor az összes maradék esélyemnek kampó! Nekem pedig kell Victória, kell hogy szeressen, hogy öleljen, hogy csóloljon, nem fogom veszni hagyni őt nem.
Mind a két szülő heves tiltakozásban tört ki. Tudtam, hogy ez lesz. Hiszen ki akarna egy gyilkost a gyermeke párjául? Senki sem engedné. Hiába szeretem mindennél jobban, hiába nem tudnám egy ujjal se bántani, ezt ők nem fogják megérteni.
Ekkor legnagyobb meglepetésemre szerelmem közölte velük, hogy terhes. Nem hittem, hogy ezt most ilyen gyorsan megmondja nekik. Bár lehet jobban járunk, ha most megtudják. Lehet kicsit sok információ ez egyszerre, de legalább lesz min gondolkodniuk.
A szülei ledermedtek. Meg sem mozdultak. Senki sem mozdult. Csendben álltunk és vártunk. Kezdett nagyon kínos lenni ez az egész! Ekkor a nő mozdult és odament kedvesemhez, majd erősen lepofozta. Egy másodperc alatt feketedett el megint a szemem, s csak a józan eszem tartott vissza attól, hogy puszta kézzel tekerjem ki a nyakát!
Hirtelen megfordult szerelmem, előbb láttam, hogy végigsimított az arcán, most láttam miért. Ott vöröslött a pofon helye az arcán, szemei könnyesek. Megragadta a karom el akar menni, de én tudom, hogy most még nem lehet. Elszaladt, utána fordultam, de nem indultam el. Előbb az öregekkel kell elbeszégetnem.
- Egyáltalán nem olyan, mint amilyennek mondja! Mellesleg nem így kell nevelni a gyerket! Engem is így neveltek, csak még átkot is kaptam a tetejébe! - Pusmogtam az orrom alatt. A nőszavaira, s nem is figyeltem oda, hogy mit mondott az öreg neki.
Az ajtót bámultam, ott szaladt ki életem szerelme. Nekem most ott kellene lennem mellette. Ahogy az egy jó férjhez illik, de mégis itt vagyok, hogy letisztázzak mindent ezekkel az őskövületekkel. Sajog a szívem, ha kedvesem fájdalmára gondolok! Nem kellene szenvednie!
Az öreg mellém lépett, figyeltem a mozdulatát. A fülembe suttogott. Szememben könnyek gyűltek! De nem mozdultam, s nem sírtam el magam. Csak hallgattam. Mikor befejezte megveregette a vállamat. Hálálkodó arccal fordultam felé.
- Köszönöm! Köszönöm, hogy megmondta hol van! - Az nem is érdekelt, hogy azt mondta, ha visszahozom az áldását adja ránk. Csak egyet akartam, megint szerelmemmel lenni. Kirohantam a házból egyenesen arra, ahova az öreg kalauzolt.
Meg is találtam kedvesemet. Leültem mellé, s magamhoz öleltem, majd haját kezdtem el simogatni. Sírt, nagyon sajnáltam őt. Próbáltam nyugtatni, de mind hiába. Inkább hagytam, hogy az idő oldja meg.
- Sajnálom, hogy mindent elrontottam! Pedig egész jól indult! Cssss... ne sírj! Most már nincs semmi baj! Apád azt mondta áldását adja ránk, ha visszaviszlek, de nem tudom ilyen állapotban megéri-e? Nem akarom, hogy neked rossz legyen!
Mondtam arcá simogatva, amíg nyugtattam eldöntöttem magamban, hogy visszaviszem, de ha csak egy apró jelét is látom annak, hogy baja van, rögtön elviszem innen. Én akkor is elveszem, ha nem adja ránk az apja az áldását, de nem fogom hagyni, hogy neki vagy a kicsinek baja legyen.

Vicky & Philippe

Nem akartam szerelms lenni. Túlságosan fájt Ricardo elvesztése. Ám Philippe mindent megváltoztatott. Ő volt az egyetlen, aki helyre tudta rakni a darabokra tört szívemet. Először meg akart ölni, most pedig imádjuk egymást. Ezen nem is akarok változtatni. Minden egyes pillanatban csak őt akarom szeretni életem végéig!
- Nem akartam elcsavarni a fejed! - magyarázkodtam tovább, mint akinek kötelező, közben hadonásztam is.
Lefogta a kezeimet, majd átmentünk a vásárcsarnokba, ahol szétnéztem. Imádom ezt a helyet! Mikor visszatértünk a házikóba egyszerűen imádom ezt a helyet olyan nyugodt! Leültem a kanapéra. Szerelmem mellém ült és megsimogatta a combomat, én pedig a kézfejét.
- Én csak örülök neki szerelmem! - suttogtam szenvedélyesen, miközben elhúzódott.
Nem értettem miért teszi, de végül elmagyarázta, s ez megnyugtatott. Megcsókolt, majd eldőlt velem a kanapén. Mire észbe kaptam heves szeretkezés közepette fonódott össze testünk. Annyira imádom, mikor ezt csinálja velem.
Mikor befejeztük belecsókoltam a nyakába, majd mellkasán aludtam el. Nem akartam, de megtörtént. A reggel eljöttével édes hangjára ébredtem. Kicsit csalódott voltam, mert már megint nem mellettem fekszik, de talán majd legközelebb.
Megreggeliztünk, majd hirtelen megkérte a kezemet. Ideges lettem, s fel alá kezdtem járkálni a szobában. Nem az nem lehet, hogy ezt akarja. Ric vesztét is ez okozta. Alig tudott megnyugtatni, de végül sikerült. Meggyőzött, hogy menjek hozzá feleségül, majd a gyűrű is felkerült az ujjamra.
- Ha ezt csinálom akkor is? - kérdeztem, miközben megcsókoltam tele szenvedéllyel és szerelemmel.
Hirtelen felkapott és a kanapéra ült velem. Szeretem, ha karjaimban tart, csak nem akarom kihasználni. Felkaptam a zacskót, majd visszaültem szerelmem ölébe és hagytam, hogy hopponáljon velem. Ahogy megérkeztünk már megint hánytam, ami cseppet sem volt ínyemre.
- Igen a kettőnk gyerkőce! És imádom ezt mondani! - mosolyodtam el, ahogy visszaérkeztem hozzá - Nem tudom, hogy jó anya leszek e, de remélem, hogy igen! Szeretnék az lenni! - magyaráztam. Kicsit félek ettől a helyzettől, de örülök a kicsi érkezésének.
Amint beléptünk a házba kapcsolódtak a villanyok. Szóltam szerelmemnek, hogy ne lepődjön meg a szüleim azonnal itt lesznek, ami hamarosan be is következett. Pálcáját nekem adta, s hamarosan ők is megjelentek. Anyám mesterien ájult el. Volt kitől örökölni a dolgot. Mikor magához tért heves vitatkozásban törtek ki az apámmal. Egy serpenyővel vontam a figyelmet magamra. Hirtelen az akadt a kezembe és egy kicsit viccesen is nézett ki a fantáziámban a dolog. Ugyanakkor dühös is voltam rájuk ebben a fontos pillanatban képesek veszekedni.
Bemutattam szerelmem, majd hagytam, hogy ő maga is megtegye. Ekkor apám közelebb vont magához. Meglátta a foltjaimat, amit szeretkezésünkkor szerelmem hagyott rajtam. Merlinre! Ezt rögtön kiszúrja! Kitéptem magam a karjából, mire szerelmemnek volt egy frappáns válasza. Elmosolyodtam. Megpróbáltam nem felröhögni rajta.
Hirtelen elszabadultak az indulatok, s az érzelmek. Szerelmem pálcájáért nyúlt, vagyis nyúlt volna, ha nem nálam lenne. Elfeketedett a szeme. Tudtam baj lesz ebből, s azonnal elindultam felé.
- Szívem ne! - rohantam oda hozzá és próbáltam visszatartani, hogy valami ostobaságot tegyen.
Ám késő volt. Ahogy anyámra pillantottam tudtam, hogy már ő is tudja! Ebből balhé lesz, de nem akármilyen! Ki fogja verni a hisztijét és nem fogom tudni visszatartani. Anyámhoz siettem, próbáltam kitessékelni a konyhából, de nem hagyta magát.
- Álljunk meg egy pillanatra! Tudom mi a fene maga! - tudatosult anyámban, hogy szerelmem nem egy szerű varázsló - Egy nekromanta! Na azt már nem! Nem fogsz hozzámenni Vicky! - sipákolta.
- Mi a fene az a nekohülyeség? - kérdezte apám érthetetlenül, majd anyámtól meg is kapta rá a választ.
- Egy gyilkos, aki ártatlan embereket öl! Köztük akár a lányunkat is, vagy akár minket is! - magyarázta anya.
Apa döbbent arca kicsit vicces volt, de tudtam nem szabad nevetőgörcsöt kapnom. Túlságosan komoly a helyzet hozzá. A szüleim most tudták meg, hogy férjhez készülök menni. Ráadásul a leendő vejük egy gyilkos.
- Nem adom áldásom erre a frigyre! - nyögte ki végül az apám - Szó sem lehet róla!
Mindketten heves tiltakozásban törtek. Pont ezt nem akartam! Szeretem őt és azt akartam, hogy a szüleim is elfogadják. Végül nagy levegőt vettem, s elhatároztam közbeszólok. Talán akkor elterelem róla a figyelmet.
- Terhes vagyok! - mondtam ki végül.
Újabb döbbenet az őseim részéről. Talán ez túl sok volt így hajnal egykor számukra. A lagzi, megtudták, hogy szerelmem nekromanta és hogy gyereket várok. Tekintetem hol anyámra ugrott, hol pedig apámra. Nagyon gyanús, hogy nem csinálnak semmit! Túl sokáig állnak egy helyben!
Ekkor hirtelen anyám odalépett hozzám és egy akkora pofont kaptam tőle, mint még soha. Régen ha rosszat tettem megvert, mert ő volt az igazi szigor a családban. Akkor tudtam, hogy mit miért kapok, de ez a pofon több volt azoknál a veréseknél. És fogalmam sincs, hogy miért kaptam. Végigsimítottam az arcom, tekintetem könnyes volt.
Megfordultam, megragadtam szerelmem karját, hogy menjünk, de ő egyenlőre maradni akart. Én viszont nem bírtam így elrohantam. Vittek a lábaim a régi kedvenc helyemre, ahol elbújhattam minden rossz dolog elől.
- Ezt miért kellett? - kérdezte apám döbbenten.
- Mert egy szégyentelen nőszemély lett belőle! - hangzott a gúnyos válasz - Én nem erre neveltem!
- Idefigyelj! Az ő korában mi is ezt csináltuk! Igaz mi házasok voltunk és tudtuk mi a felelősség! De! - itt ránézett szerelmemre - Ha szeretik egymást és terhes, sőt! A gyerek apja is felvállalja akkor miért ne? Meg hát ebben a korban miért ne szülhetne? Nem ez volt a vágyad? Túlságosan makacs vagy és a múltban élsz drágám! - majd odalépett Philippehez - Tudom hol van! A kapun kilépve jobbra végig a főúton. Ahogy kiérsz a városból megpillanthatsz egy erdőt! Ott találsz egy vízesést! A háta mögött fog sírdogálni! Ha visszahozod nekem áldásom adom rátok! - súgta a fülébe, majd megveregette a vállát.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Sose éreztem semmilyen gyengéd érzelmet sem tápláltam senki iránt, még a szüleim iránt sem. Nem is akartam ilyet érezni! Ostobaságnak tartottam, semmi értelmét sem láttam, mintha csak felesleges nyűg lenne ez az egyész szereret dolog.
De aztán megjelent Victoria és elrabolta a szívemet! Pillanatok alatt tanított meg igazán szeretni, hogy hogyan kell gyengéd érzelmeket táplálni, hogy mi is az ha szeretnek. Meg akartam ölni, s most azt akarom, hogy sose hagyjon el, hogy örökkön örökké szerethessem.
- Nem haragszom és tudom kincsem! - Mondtam mosolyogva, ahogy lefogtam a kezeit. Szeretem mikor mentegetőzik, olyan elragadó olyankor. Elvezettem a bazilikába, hogy körülnézzen.
Láttam, hogy tetszik neki a hely. Mikor minden megvizsgált visszavittem a kis házba. Hát igen ez valahogy jobban nevezhető otthonnak. Leült a kanapéra, én pedig mellé ültem és megsimogattam a combját, ő pedig a kézfejem.
- Ha akarnék se tudnék ellene mit tenni! - Mosolyodtam el, majd elhúzódtam. Viszont gyorsan megmagyarátam miért. Megcsókoltam, s eldőltem vele az ágyon, majd szeretkezni kezdtünk.
Mikor befejeztük belecsókolt a nyakamba. Elaludt, majd én is. Reggel mindent elkészítettem, s ébresztgetni kezdtem, bár szívesebben tartottam volna a karjaimban, mikor felkel, de ma fontosabb dolgom van. Nagy nap ez a mai!
Csendben reggeliztünk, majd idegesen kértem meg a kezét. Erre ő lett ideges, s sírni is kezdett. Alig tudtamegnyugtatni, pedig nagyon igyekeztem vele. Végül sikerül megnyugtatni és meggyőzni, hogy hozzám jöjjön. Még a gyűrűt is felhúztam az ujjára.
- Mindig azt fogom hinni, hogy nem mutatom ki eléggé! - Mondtam halkan, majd felkaptam és leültem vele a kanapéra. Felkapta a zacskót, s visszaült az ölembe. Majd hopponáltam vele, a kiszemelt helyre. Megint hányt, sajnálom őt.
- Az enyémet! Igyekszem jó apjuk lenni és nem fogalmaztál idiótán, megértettem a lényeget! Melletted csak jó gyerekkoruk lehet! - Súgtam halkan válaszul. Azt akarom, hogy tudja szerintem kitűnő édesanya lesz.
Amint beértünk a házba villanyok kapcsolódtak. Kedvesem közölte, hogy hamarosan itt lesznek a szülei. Én pedig odaadtam neki a pálcámat, hogy még csak véletlen se ragadjam meg. Megjelentek a szülei, az anyja pedig el is ájult.
Mikor a nő felkelt, Victoria elmondta, hogy a menyasszonyom és, hogy hozzám szeretne jönni feleségül. A szülei vitatkozni kezdtek, hogy ki beszéljen előbb a kedvesemmel, mire ő egy serpenyővel terelte magára a figyelmet. Az én tüzes menyecském! Jól áll neki, ha haragos!
Nagy puffogással hallgattak csak végig! De én hideg kifogásolhatatlan Noir modorral mutatkoztam be nekik. Meghajolva, ahogy azt illik. Az illemórák hatása. Az öreg úr körbe járt, meg se mozdultam. Nagyapa is ezt csinálta, ha rossz voltam.
Közelebb vonta Victoriát, mikor kérdezett. Megpillantottam a foltokat, amiket a legutóbbi szeretkezésünk folyamán hagytam rajta. Meg se rezzentem, nagyapa mellett megtanultam, úgy felelni, mintha koncentrációstáborban vallatnának.
- Úgy, ahogy az olyan nők néznek ki, akiket a kellenénél egy cseppet hevesebben szerettek, uram! A maga felesége nézett ki rosszabbul is! - Fogtam suttogóra a második mondatom. De mereven az öreg szemeibe néztem.
- A Roxfort boszorkány és varázsló képző szakiskolában dolgozom, rúnaismeretet tanítok! - Mondtam kihúzva magam. Most örülök, hogy van rendes munkám! Pedig máskor szidom azt az elmebeteg minisztériumi dolgozót!
- A foglalkozásomra pedig inkább nem kíváncsi, uram! - Villan meg feketén a szemem, ahogy arcomon elterül a gonosz félmosoly! Kezem autómatikusan a pálcám helye felé indul, de nincs ott. Mekkora mázli, bár beállásomból a nő már rájöhet, hogy mi vagyok! Ezt még most is tanítják a Roxfortban! Hogyan ismerjük fel a támadót? Címen.

Vicky & Philippe

Azt hittem nem fog kelleni egyetlen egy férfi sem Ric halála után. Meg is fogadtam, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Ám jött Philippe és rögtön beleszerelmesedtem. Fogalmam sincs hogyan csinálta, hiszen rettegtem tőle. Most már minden egyes pillanatban azt akarom, hogy mellettem legyen, jól és boldogan! Imádni akarom!
Akárhányszor rá pillantok tudom, hogy megtaláltam az igazit, aki viszonozza az érzéseim és ő nem fog csak így itt hagyni. Tudom, hogy örökké fog szeretni!
- Ne haragudj! Nem szándékos volt! - kezdtem el mentegetőzni teljesen kétségbeesve, újra hadonászni kezdtem.
Lefogta kezeimet, majd átkísért a vásárcsarnokba, ahol szétnézhettem. Mennyi minden, mennyi kincs, ékszer és gyönyörűség. Amint végeztem visszamentünk a házikóba. Egyszerűen imádni való ez a hely. Leültem a kanapéra. Ő mellém ült. Megsimogatta a combomat én végigsimítottam kezén. Imádom, mikor csak velem foglalkozik.
- Tudom, hogy imádsz! Ennek pedig csak örülni tudok! - súgtam, miközben elhúzódott tőlem.
Ezzel megrémisztett, de végül elmagyarázta, hogy miért is tette. Azt hittem bajba kerültem már megint. Megcsókolt, amit én viszonoztam, majd eldőlt velem a kanapén. Mire észbe kaptam már játszadoztunk is, amit rettenetesen élveztem.
Ahogy végeztünk belecsókoltam a nyakába, majd elaludtam a mellkasán. Nem akartam pedig, de megtörtént. A reggel azonban olyan hamar jött el, s ő már megint nem mellettem feküdt. Pedig jó lett volna a karjaiban ébredni ma reggel.
Csendesen megreggeliztünk, majd megkérte a kezemet. Ideges lettem, s neki időbe telt megnyugtatnia, de sikerült. Sőt! Meggyőzött, hogy menjek hozzá. Igent mondtam, s felkerült az ujjam a gyűrű is.
- Érzem a szerelmedet! Nem kell soha többé bizonygatnod! - súgtam, miközben felkapott, s leültünk a kanapéra.
Felkaptam az asztalról a zacskót és visszaültem az ölébe, hogy mehetünk. Túl akartam esni a hopponáláson, mert tudom nem lesz leányálom a dolog. Miután megtettük ismét hánynom kellett. Mikor múlik már el? Teljesen kimerít.
- Igen a Te gyermekedet hordom a szívem alatt, aki igencsak nem bír semmit amit eszek vagy teszek! És azt hiszem idiótán kezdtem el magyarázni! A gyerekeinknek is azt akarom, hogy olyan életük legyen, mint nekem volt! - súgtam szavai hallatán, ahogy visszatértem hozzá.
Mikor beértünk a házba nem sokkal később a villanyok felkapcsolódtak. Elmondtam szerelmemnek, hogy szüleim hamarosan itt lesznek. Szerelmem átadta pálcáját, hogy még csak véletlenül se essen kísértésbe.
A szüleim hamarosan meg is érkeztek. Anyám mesterien elájult. Mikor magához tért közöltem velük, hogy Philippe a vőlegényem és, hogy hozzá szeretnék menni feleségül. Heves vitában törtek ki. Jobb híján egy serpenyőt ragadtam meg és csaptam az asztalra, hogy figyeljenek egy kicsit ránk. Szerettem volna, hogy szerelmem el tudja mondani, amit akar.
A szüleim nagy pufogással hallgatták végig szerelmemet, aki bemutatkozott nekik. Tetszik az illedelmes stílusa, ahogy viselkedik velük. Apám ekkor körbesétált körülötte. Engem is meglepett nem szokott ilyet csinálni.
- Azt árulja el fiam, hogy a fenébe néz ki a lányom? - húzott oda magához és a kék, zöld, lila foltjaimat kezdte méregetni, majd mutogatni szerelmem felé - Mi a foglalkozása? Hol dolgozik?
- Apa csak...nem vagyok már kislány! - kezdtem el haragosan a mondandómat arra célozva, hogy jogom van szeretkezni ha úgy tartja kedvem.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Sose akartam magam mellé senkit. Egyedül akartam lenni, megmaradni a saját világomban. Azt hittem, hogy őt is el fogom dobni. De nem ment. Nem vitt rá a lélek. Akartam és akarom is őt. Soha életemben nem éreztem még ilyet.
Nem voltam képes szeretni, barátaim sem voltak csak kényszerből. Tudom, hogy engem sem szerettel, én pedig úgy gondoltam ez a helyes. Ne is szeressenek. Úgyse tudom viszonozni. De ő, ő teljesen más. A szívem gyorsabban ver mellette, minden pillanat ajándék és a gyilkolást se tartom olyan fontosnak, mint őt.
- Te bizony! Mégis miért ellenkeztem volna, mikor teljesen megbolondítottál és nem tudtam tisztán gondolkodni melletted? Miért ellenkeztem volna, ha beléd szerettem? - Suttogtam halkan, miközben lefogtam a kezeit. Majd a vásarcsarnokba vittem, ahol körülnézett.
Amint végzett visszamentünk a kis házba. Szeretem ezt a helyet. Közelebb áll hozzám, mint a kastély, de csak az az otthonom, s talán majd szerelmemnek és a gyereknek köszönhetően azt is képes leszek igazi otthonnak érezni. Leült a kanapéra, én pedig mellé ültem. Megsimogattam a combját, ő pedig a kézfejemet.
- Én meg téged imádlak úgy ahogy vagy, egyetlenem! - Mondtam mosolyogva, majd elhúzódtam tőle és elmagyatáztam miért tettem ez. Hiszen kicsit meglepett, hogy a gyűrű pont nála kezdett el világítani.
Megcsókoltam és eldőltem vele a kanapén. Pillanatokon belül játszadozni kezdtünk. Imádom őt, élvezem, ha vele vagyok. Mikor befejeztük belecsókolt a nyakamba és a mellkasomon aludt el, pedig nem akart.
Reggel ébresztgetni kezdtem. Eldöntöttem, hogy legközelebb a karjaimban fog felkelni. Csendben reggeliztünk meg, majd visszaült a kanapéra. Elé térdeltem, s minden izgalmam és idegességem ellenére megkértem a kezét.
Ideges lett fel alá járkált a szobában. Eltartott egy ideig, mire sikerült megnyugtatnom, de csak lenyugodott. Sőt hagyta, hogy megkérjem a kezét, elfogadta. A feleségem lesz! Ennél boldogabb már nem is lehetek. Azt hittem a gyilkosokat mindenki utálja, de ő szeret és a feleségem lesz!
- Te se az én szerelmemben! - Suttogtam felkapva, majd leülve vele a kanapéra. Mikor felkapta a zacskót és visszaült, hopponálni kezdtem. Úgy gondoltam gyors leszek, hátha nem lesz annyira rosszul, mint leutóbb.
- Értettem hercegnőm és tudom az én gyermekemmel vagy állapotos! - Mosolyodtam el hopponálás közben. Az arcát néztem, le vannak hunyva a szemei. Nekem nincsenek, de én nem is leszek rosszul most a hopponálástól.
Mikor megérkeztünk elment hányni. Én megvártam tudom, hogy nem akarja, hogy lássam. Pedig láttam én rosszabbat is egy kis hányásnál. Kifordult emberi belek, vérben úszó szemek, hófehér bőr, porladó testek. Ehhez képest egy kis hányás semmiség!
- Értem kedvesem és ezt is fogják látni. Meg fogják tanulni, hogyan tartsák meg az egyensúlyt a jó és a rossz közt. Mi leszünk a példájuk! Szeretetben fogjuk őket nevelni. Ők meg fogják kapni, amit én nem. Egy igazi szerető családot!
Magyaráztam miután az ajtóhoz értünk és szerelmem elmondta, mit szeretne teremteni a gyerkeinknek! Én is ezt akarom. Hogy boldogok legyenek és lássák, hogy mi szeretjük egymást, jóban rosszban, mindenhogy.
Amint bent haladtunk felkapcsolódtak a villanyok. Szerelmem közölte, hogy szülei hamarosan itt lesznek velünk a konyhában, mondanom sem kell ideges voltam. Ráadásul a nekromanta is dolgozott bennem, de leállítottam magam. Nem, most nem lehetek gyilkos.
- Nem fogom őket bántani! De tudod mit? - Elővettem a pálcám és felé nyújtottam. - Vigyázz rá nekem! Így a kísértés se lesz meg! - Azt nem tettem hozzá, hogy ha nagyon felhúznak pálca nélkül is tudok varázsolni, de nem hiszem, hogy olyan szintre eljutnának. Ahhoz minimum életveszélybe kéne sodorniuk Victoriát.
Megjelentek a szülei, mind a ketten kérdőn néztek ránk. Szerelmem vállát fogtam. Éreztem, ahogy megfeszülnek az izmaim, de testemen csak a feszes, rideg Noir udvariasság és tekintélyt parancsoló vonások látszottak. Ilyen vagyok az idegenekkel, nem tudok feloldódni.
Az apja kérdésére nem válaszoltam, jobbnak láttam még most hallgatni. Látom, hogy nem tetszem nekik és hallom is a heves szitkozódásokat az apja fejében. Igyekszem kizárni, de nem egyszerű. Közben az anyja elájult. Segítenék, de most azzal csak rontanék a helyzeten.
Hidegen figyeltem, ahogy az úr ébresztgeti a feleségét, majd azt is, ahogy az ajtóhoz mennek. Victoria felállt ém pedig levettem kezeimet a válláról. Hagyom, hogy tegye amit kell. Szülei felé fordult, én pedig közvetlen mögötte álltam.
Mikor szerelmem bemutatott a szülei nagyokat pislogva néztek felém. Hallottam a fejükben a mondatokat. Őrültnek hiszik a lányukat, pedig nem az. Fogadalmat tett? Milyen fogadalmat? Ezt nem értem. Mindegy is, majd elmondja, ha akarja.
Nem hittek a fülüknek és ezt a tudtunkra is adták. Mind a ketten beszélni akartak a lányukkal. Ez nem előnyös, ha Victoria nem állítja le őket muszáj lesz nekem szólni, hogy ezt nem fogom hagyni. Senkiben sem bízom csak kedvesemben és tudni akarom, hogy biztonságban van.
Mikor a szülei heves vitába kezdtek, hogy vajon melyikük beszélhet előbb szerelmemmel ő felvett egy serpenyőt. Én már tudtam mi lesz, s már előre gonoszul elvigyorodtam. Mikor pedig a serpenyő hatalmas hanggal az asztalon kötött ki majdnem elnevettem magam.
Szerelmem kiosztotta a szüleit, persze anyja kicsit felkapta a vizet. Tisztára, mint az én anyám! Bár ő ilyenkor még egy készlet porcelánt is a falhoz vágott dühében, pedig csak kicsit kínoztam meg a macskáját. Sose értettem miért kapja fel ennyire a vizet.
Mikor kedvesem felkonferált. Vettem egy mély levegőt, legjobb mondorom elővéve, álltam eléjük. Most vagy soha! Nem érdekel a válaszuk, ez puszta formaság, akkor is elveszem a lányukat, ha nem adják rá az áldásukat.
- Philippe Noir vagyok! - Mutatkoztam be meghajolva az úrnak. - Azért jöttem, hogy ahogy azt illik önöktől is megkérjem a lányuk kezét! Szeretem Victoriát, s az életemet is feláldoznám érte! Egy szó, mint száz, szeretném, ha nekem adnák a lányuk kezét!
Mondtam végül mereven az úr szemeibe nézve. Egy csepp bizonytalanságot se tudna tekintetemben felfedezni. Pedig belül már fohászkodom, hogy azt mondja nekem adja. Pedig tudom, hogy előtte még lesz hozzám pár kérdésük, hiszen azt se tudják, ki vagyok, mi vagyok.

Vicky & Philippe

Ricardo halála után megfogadtam, hogy soha, de soha nem leszek többé szerelmes. Túl nagy fájdalom volt az elvesztése és nem akartam több embert megölni. Igen magamat okoltam a haláláért. Úgy gondoltam én vagyok az, aki kioltottam az életét!
Féltem, mert félelmet adott rá, féltem, mert tartottam az újabb szerelemtől. És igen heves tiltakozásban törtem ki, akárhányszor megcsókolt. Minden egyes alkalommal a Ricardoval történtekre emlékeztetett. Megrémisztett, hogy magával vitt egy ismeretlen helyre. Nem tudtam mit fog velem tenni, hiszen egy gyilkossal álltam szemben, aki bármikor megölhet. Nem a haláltól féltem. Megnyugvás lett volna.
Rettegtem Philippe-től, amiért feltépkedte a sebeimet, de ugyanakkor vonzódtam hozzá, mert gyengéd volt velem. Aztán a szeretkezésünk mindent megváltoztatott. Bevallottam az érzéseimet. Fogalmam sem volt, hogy ő is ugyan ezt érzi e vagy csak szimplán egy éjszaka volt. Lelkiekben felkészültem minden eshetőségre, csak arra nem, hogy viszonozza a szerelmemet. Most pedig itt állok a karjaiban...
- Szóval én csavartam el a fejed? Ha jól tudom cseppet sem tiltakoztál! - magyaráztam hadonászva.
Éreztem, ahogy lefogja karjaimat, majd átkísér a vásárcsarnokba. Kicsit félve néztem szét. S egy gyűrű érdekelt a legjobban, amit gyorsan vissza is tettem. Világítani kezdett, ami csöppet sem jelent jót! Sőt! Megint sikerült beletrafálnom valami bajt jelent!
Ahogy végeztem visszamentünk a házba. Olyan barátságos hely! Talán azért is tetszik jobban, mert olyan családias. Bár a kastély sem csúnya! Lenne még mit felfedezni benne! Leültem a kanapéra. Ő mellém ült. Megsimogatta a combom. Én a kézfejét simítottam végig, miközben elmosolyodtam.
- Azt vettem észre! De tudod mit? Én így imádlak ám! - mosolyogtam továbbra is, kezeim nyakába kerültek, majd elhúzódott tőlem.
Ez megrémisztett. Megint mit tettem, amit nem lett volna szabad. Tudtam, hogy a gyűrű balszerencsét jelent. Végül elmagyarázta, hogy nem kell félnem. Kicsit bele is vörösödtem.
Megcsókolt és eldőlt velem a kanapén. Mire észbe kaptam már játszadozni is kezdtünk. Szeretem, ahogy kényeztet, mindig igazi nőnek érezhetem magam mellette.
Játszadozásunk végére érve belecsókoltam nyakába, majd mellkasára tettem fejét. Így aludtam el, pedig nem akartam. Nem akartam őt megint leterhelni. A reggel túl korán érkezett. Édes hangján kezdett el ébresztgetni. Kár, hogy nem mellettem van...
Az asztalhoz kísért. Csendesen megreggeliztünk, majd újra a kanapén találtam magam. Megkérte a kezemet. Ideges lettem. Felpattantam, s fel-alá kezdtem járkálni. Egy kis időbe beletelt, mire meg tudott nyugtatni, de belátom igaza van! Hagytam magam eljegyezni és azt hiszem én vagyok a világ legboldogabb asszonya.
- Soha nem fogsz benne csalódni! - suttogtam szenvedélyesen lehunyt szemekkel.
Felkapott és a kanapén kötöttünk ki, majd miután felkaptam a zacskót és visszaültem hopponálni kezdtünk. Éreztem, ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj.
- Rendben, de csak egy korty lesz belőle! Ne felejtsd el az állapotomat! - mutogattam hasamra vagyis mutogattam volna, ha nem lett volna csukva a szemem.
Újra rosszul lettem. A fenébe! Nem hiszem el! Újra hánytam és ezt igyekeztem úgy tenni, hogy ne hallja szerelmem, mert még csak hallgatni sem jó! Visszaszédelegtem hozzá, miután kidobtam a szemetemet. Az ajtóhoz vezettem, majd halkan beléptünk az ajtón.
- Én imádom! A szüleim nagy szeretetben neveltek. Szeretném, ha a gyerekeink is ezt látnák. Mármint érted, hogy mi szeretjük egymást. Persze nem kell jóságmániásnak lenniük csak... - kezdtem el magyarázkodni, de fel is adtam azonnal, mikor rájöttem, hogy ez ostobaság volt.
A házban hirtelen felkapcsolódott a villany, majd lépteket lehetett hallani. Tudattam szerelmemmel, hogy ezek bizony a szüleim és hamarosan megérkeznek ide a konyhába.
- Kérlek ne csinálj velük semmit! Nem érdemlik meg! - kérleltem szerelmem.
Nem akartam, hogy a szüleimnek baja essen, de ha mégis odáig fajul a dolog akkor inkább én veszítsem el az életemet, mint ők! Nem tudnám elviselni, ha történne velük valami.
Sűrűn kértem elnézést szüleimtől a késői zavarásért csak ezek az időzónák valahogy nekem nem mennek.
- Maga ki a fene? Mit keres a házamban a lányommal kettesben? - kérdezte apám, miközben anyám rögtön elájult.
Mesteri, ha egy díjátadáson lennénk rögtön kiérdemelné az Oscart. Volt kitől örökölni ezt a dolgot. Apám rögtön paskolgatni kezdte arcát. Kicsit vicces a helyzet, de meg kellett állnom. Pedig a tea visszakívánkozott a nevetéstől, amit magamba fojtottam.
Mikor anyám magához tért gyorsan vagyis nagy nehezen feltápászkodott apám segítségével és odasétáltak az ajtóhoz. Felálltam. Illedelmesen feléjük fordultam.
- Anya! Apa! Szeretném nektek bemutatni Philippe-t a vőlegényemet! - szóltam végül.
Azok a döbbent szemek mindent elárultak meg sem kellett szólalniuk. Láttam bennünk a Te teljesen megőrültél? Mi a fene ütött beléd? Fogadalmat tettél! mondatokat.
- Hogy kicsodád? Kislányom beszélhetnénk? - kérdezte anyám.
- Előbb én beszélek vele én vagyok az apja! - magyarázta apám kissé dühösen.
- Lehet, hogy te vagy az apja, de én hordom a nadrágot a családban! - vágott vissza az öreglány.
Úgy éreztem szétrobban a fejem, s tennem kell valamit. Fogtam egy serpenyőt és az asztalra csaptam. Dühös arcot vágtam, mint akinek elvették a játékszerét.
- Elég! Philippe szeretne kérdezni és mondani valamit! Szeretném, ha végighallgatnátok! - mutogattam rájuk dühösen.
- Kisasszony nem parancsol! Nem vagy abban a helyzetben! - mutogatott vissza anyám, mire küldtem felé egy sokat sejtető pillantást. Tudja, hogy miről van szó így hagyta magát.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Még mindig elcsodálkozom a mi történetünkön. Még érzem a félelme okozta mámort, hogy mennyire akartam, hogy rettegjen tőlem. Emlékszem az első csókunk ízére, akkor még ellenkezett. Emlékszem, ahogy először hopponáltam vele, ahogy szeretkeztünk, ahogy kimondta, hogy szeret, ahogy reggel megláttam a mosolyát. Akkor tudtam, hogy nekem csak ő kell és senki más.
- De elcsavartad a fejem és beléd szerettem! Nekem pedig nem is kell több csak ez, hogy tudjam, hogy szeretsz és én is szerethetlek! - Mondtam mosolyogva. Olyan aranyos mikor mentegetőzik, csak tudnám miért teszi?
Elmentünk a vásárcsarnokba, ahol körülnézett. Amíg én őt figyeltem. Mikor végzett visszamentünk oda ahol vacsoráztunk. Leült a kanpéra, én pedig mellé ültem. Megsimogattam a combját, ő pedig a kézfejemen simított végig.
- Szabad elvű vagyok! Nem követem a szabályokat! - Mondtam mosolyogva, mikor keze a nyakamba került, majd elhúzódtam tőle és elmagyaráztam mi lepett meg, az előbb.
Megcsókoltam, s közben eldőltem vele a kanapén. Pillanatokon belül játszadozni kezdtünk. Imádom ezt a nőt! Mikor befejeztük belecsókolt a nyakamba, majd mellkasomra fekve aludt el. Merlinre de gyönyörű.
Másnap reggel ébresztgettem, de eldöntöttem, hogy holnap akkor is a karomban fog felkelni. Az asztalhoz kísértem, majd megreggeliztünk. Visszaült a kanapéra én pedig elé térdelve kértem meg a kezét.
Felpattant, ideges volt. Teljesen megértem. Felálltam és átöleltem. Azt akarom, hogy tudja itt vagyok neki, ha kellek. Sírni kezdett én pedig a haját simogattam. Vártam, hogy megnyugodjon. Majd megint letérdeltem.
- Hogy csak az enyém a szíved! - Mosolyodtam el felállva. Felhíztam az ujjára a gyűtűt és megcsókoltam. Felkaptam, s leültem vele a kanapéra, aztán újra megcsókoltam.
Újra normális ruhát varázsoltam magunkra. Ő felkapta a zacskót az asztalról és visszaült az ölembe. Szavaira elmosolyodtam. Megpusziltam a vállát, majd nyakába csókoltam. Megremegett. Közben emlékeiben kiválasztottam a megfelelő hopponálási pontot.
- Mert ahogy haza értünk bontunk egyet! - Mosolyodtam el, de már hopponáltam is. Igyekeztem gyors lenni. De ezzel sem segítettem ugyanúgy rosszul lett tőle, mint a lassú hopponálástól.
- Otthonosnak látszik! Mellesleg itt laktál, hogy ne tetszene? Semmi baj, gyorsan szokja a szemem a sötétet. - Nah igen, ha valaki egy gyilkos akkor tud este is tájékozódni. Nekem pedig nagyon könnyen megy.
Követtem szerelmem, ahogy kinyitotta az ajtót, majd beljebb tolta. Maga után húzott, én pedig a gyilkosságaimnál megszokott néma síri csenddel követtem. Felkapcsolódott a villany, majd lépteket hallottam. Kezem a pálcámra csúszott, de elengedtem. Szerelmem leült én pedig mögé álltam és megfogtam a vállait.
- Nem aggódom, csak a nekromanta nem szereti, ha rajtakapják, kicsit le kell nyugtagnom. De nem lesz gond, amíg velem vagy! - Súgtam halkan a fülébe. Minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugtassam magam. Véletlen sem akarok ártani nekik.
Arcomon a rideg gonosz mosollyal, kezeimmel szerelmem vállán álltam, mikor megjelentek a szülei. Mind a ketten ijedten, pislogva álltak. Éreztem, ahogy a nekromanta üvölt, hogy vegyem elő azt a pálcát, aztán ijesszem meg őket. De leállítottam magam. Nem szabad, most nem.
- Jó estét kívánok! Sajnálom az én hibám, tudnom kellett volna hova hopponálok! Várhattam volna még kicsit, hogy jöjjünk! - Mondtam, hideg udvariassággal. Szerelmem anyja rögtön elájult. Na ilyen reakciót is ritkán kapok ennyire nem vagyok ijesztő! De nem mozdultam, nem akarom hogy idegesek legyenek miattam, jobb ha távol maradok.

Vicky & Philippe

Talán nem az volt a legszebb pillanat, mikor találkoztunk. Kicsit rázós volt az az este, de ez engem már egyáltalán nem érdekel. Elcsavarta a fejem és ennél nem is tehetett volna jobbat velem! Örülök, hogy így alakult és a világ egyetlen kincséért nem tudnám megváltoztatni a kialakult helyzetet.
- Nem ezt gondoltam és tényleg azt hittem, hogy meg fogok halni. Ez már azonban nem fontos! Most már szeretlek! És csak ez a fontos! - kezdtem el mentegetőzni. Hogy miért? magam sem tudom. Úgy éreztem nem kell bűnösnek éreznie magát.
Átsétáltunk a vásárcsarnokba, ahol körülnéztem. Mindenféle gyönyörűséget megnéztem, de a legszebb egy smaragdgyűrű volt. Ám az világítani kezdett, ahogy felhúztam az ujjamra. Így gyorsan vissza is tettem a helyére.
Ahogy végeztem visszamentünk a házba, ahol vacsoráztunk. Leültem a kanapéra, ő mellém ült. Megsimogatta a combomat, mire én a kézfejét. Olyan jó, hogy velem van!
- Sőt! Sosem engedelmeskedsz! - mutogattam elmosolyodva. Végül kezeim a nyakában kötötte ki. Hirtelen elhúzódott tőlem. Ez megijesztett, de elmagyarázta, hogy miért is tette. Megértettem.
Eldőlt velem a kanapén, miközben megcsókolt. Mire észbe kaptam már játszadoztunk is. Annyira élvezem, mikor ezt csinálja velem! Mikor befejeztük belecsókoltam a nyakába és már el is aludtam. Nem állt szándékomban, de sikerült.
A reggel túl hamar jött el. Ébresztgetni kezdett. Legközelebb szeretnék mellette ébredni. Nem lehetek önző. Az asztalhoz kísért, majd megreggeliztünk. Visszaültetett a kanapéra és megkérte a kezem. Ideges lettem. Nem akarom! Ric vesztét is ez okozta. Nem akarom őt is elveszteni.
Ekkor sétált oda hozzám és átölelt. Kezeim a mellkasára csúsztak én pedig sírni kezdtem. Ez a sírás rengeteget segített. Megkönnyebbültem, de szó szerint. Újra letérdelt elém. Bolond!
- Mit köszönsz? - próbáltam felállítani.
Végül megtette és felhúzta ujjamra a gyűrűt. Megcsókolt, amit én viszonoztam, felkapott és a kanapéra ültünk. Elmosolyodtam, mire ő újra megcsókolt. Azt is viszonoztam. Ahogy újra normális ruhában voltunk felkaptam az asztalra varázsolt zacskót. Elmondtam, hogy most már indulhatunk a szüleimhez. Belecsókolt a nyakamba, és megpuszilta a vállamat. Mindkettőbe beleremegtem. Szemtelen!
- Az édes! Miért? - érdeklődtem kérdőn rápillantva szerelmemre.
Mire észhez tértem már hopponáltunk is és a Flores család birtokán kötöttünk ki. Ez a hopponálás sem tett jót! Azonnal az egyik bokor mögé bújtam hányni. Nem akartam, hogy lássa szerelmem. Amint végeztem kidobtam a zacskót és visszamentem szerelmemhez.
- Szóval tetszik? Bocs kicsit elszámoltam magam az időzónával kapcsolatban, de a szüleim amúgy sem jó alvók, tehát teljesen mindegy mikor jövünk! - kezdtem el magyarázkodni a vak éjszakába.
Lassan a kulcsommal kinyitottam az ajtót. Csodálkozom, hogy még nem cserélték le a zárakat. Óvatosan behajtottam az ajtót majd a konyha felé húztam szerelmem. Igyekeztem halk maradni, s próbáltam őt is arra inteni. Ám a villany felkapcsolódott az emeleti folyosón és léptek zaját lehetett hallani. Leültem a konyhába.
- Ne aggódj! Ezek már ők! Fél pillanat és megismered őket! - magyaráztam szerelmem felé pillantva, miközben egy pohár teát csináltam.
A szüleim meglepetten pislogtak felénk. Mintha fel sem vettem volna. Gyerekkoromban sokszor csináltuk ezt a bátyámmal. Nekem már nem meglepetés, hogy rajta kapnak, amint egy jól sikerült este után épp hazakeveredem.
- Sziasztok! Bocs a késői zavarásért csak megkavart az időzóna! - szóltam, miközben anyám mesterien vágta már megint hanyatt magát. Volt kitől tanulni ezt a dolgot!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Komolyan mondja meg valaki, hogy vagyok ilyen mázlista, mikor egy gyilkos vagyok. Hogy van az, hogy vannak olyanok, akik példás életet élnek és soha nem találják meg a szerelmet. Én pedig aki világ életemben a rossz utat jártam megtaláltam, egyenesen a karjaimba sétált.
- Valahogy akkor nem ezt gondoltad kedvesem! Azt hitted meg fogsz halni és jogos volt, DE megváltoztattál bennem mindent! - Mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam és átöleltem a derekát.
Mikor a vásárcsarnokba értünk engedtem neki, hogy körülnézzen. Én persze őt néztem közben. Imádom őt nézni. Hiszen ő az én földre szállt angyalom, aki csak miattam van a világon. Aki csak és kizárólag az enyém.
Mikor befejezte a nézelődést visszavezettem a házba ahol vacsoráztunk. Leült a kanapéra, én pedig mellé ültem. Megsimogattam a combját, ő pedig a kezemet. Imádom ezt a nőt, pedig azt hittem szeretni se vagyok képes és mégis itt van ő és érte mindent megtennék.
- Nem is engedelmeskedek mindig! - Mosolyodom el gonoszul, mikor kezei nyakamban kötnek ki. Ekkor elhúzódtam tőle. Majd mikor láttam ijedt arcát elmagyaráztam neki, mi lepett meg. Ettől megnyigodott.
Hirtelen eldőltem vele az ágyon és pillanatokon belül már játszadoztunk is. Imádok vele játszani, olyankor sokkal szenvedélyesebb, sokkal jobban az enyém. Még utoljára a nyakamba csókolt, majd mélyen elaludt. Én pedig eldöntöttem, hogy megkérem a kezét.
Reggel ébresztgetni kezdtem, bár magamban megfogadtam, hogy legközelebb, ha törik, ha szakad akkor is a karjaimban fogom tartani mikor reggel felkel. Úgy még sose keltünk fel. Pedig milyen szép is lenne, már a gondolat is boldoggá tesz.
Az asztalhoz kísértem, majd megreggeliztünk. Utána pedig visszaültettem a kanapéra. Előtte guggoltam és ideges voltam. Nagyon is. Megsimpgattam, majd megpuszilta az arcom, ez kicsit megnyugtatott.
Végül megkértem a kezét. Idegesen pattant fel és járkálni kezdett. Némán álltam fel és mentem elé. Magamhoz öleltem, kezei mellkasomra kerültek, s sírni kezdett. Megvártam, hogy megnyugodtjon majd letérdeltem előtte.
- Nem haragszom! És köszönöm egyetlenem! - Súgtam mosolyogva, felálltam és felhúztam az ujjára a gyűrűt. Megcsókoltam, ő pedig viszonozta. Felkaptam és leültünk a kanapéra. Minél hamarabb túl akarok esni a leánykérésen. Ő is nyugodtabb lesz és én is.
Megint megcsókoltam. Visszakaptuk a rendes ruhánkat. Hála a varázslatomnak. Most már elviselhetők vagyunk egy huszadik századi szemnek is. Talán így egy fokkal jobbak az esélyeim. Felkapta a zacskót, majd visszaült az ölembe. Megpusziltam a vállát, majd a nyakába csókoltam.
- Milyen pezsgőt szeretsz? - Kérdeztem halkan, mikor emlékeiben megtaláltam a megfelelő pontott a hopponálásra. Tudom, hogy neki nem lesz kellemes, ezért igyekszem sietni vele. A lehető leggyorsabban hopponáltam. Még jó, hogy somat gyakoroltam.
Amint odaértünk szerelmem felpattant. Na ennyit arról, hogy jobb a gyorsaság. Ugyanúgy rosszul van tőle. Na nem baj, legalább kisebb az esély arra, hogy baj legyen. Amíg ő elvolt én körülnéztem. Mikor visszaért megfogtam a kezét és felálltam, majd hagytam, hogy vezessen.
- Semmi baj! Hallottad volna a nagyanyámat, ő rosszabb volt. A frissen ültetett gyepre ki se lehetett menni. Nagyapa sokszor volt morcos, mikor pont olyankor ültetett a nagymama, mikor ő éppen családi gyűlést tartott a kriptában.
Mondtam mosolyogva, s kezemet derekára téve. Tekintetem a házra vándorolt. Nekem tetszett, annak ellenére, hogy nem egy kastély, otthonosnak látszik. Mellesleg nem a hely a lényeg, hanem az emberek benne. Lehet akármilyen szép a ház, ha aki benne lakik attól mindenki retteg.
- Szerintem nagyon jól néz ki! - Súgtam halkan szerelmem fülébe. Majd kiegyenesedtem. Na lássuk a medvét! Keményedtek meg arcvonásaim pár pillanat alatt. Az idegeneknek nem nyílok meg olyan könnyen, mint Victoriának.

» Philippe & Victoria
» Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford
» Philippe Noir
» Daiyu & Philippe
» A két gyönyörű angyalka - Philippe & Vicky