Philippe & Victoria - Bed omen or something like this

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Mikor biztonságba helyeztem. Letérdeltem elé. Fel akart állítani, de nem sikerült neki. Elmondtam, hogy itt kell hagyni, hogy egyedül kell kimennie. Akármennyire is nem tetszik neki. Nekem az a legfontosabb, hogy ő biztonságban legyen.
- Túl sokszor hibáztatod magadat. Pedig nem kellene! - Mondtam halkan. Majd felpillantottam rá és elmosolyodtam. Felállva megígértem, hogy sosem fogom elhagyni őt.
Kéz a kézben indultunk el. Azonban alig mentünk pár métert mikor megjelent Cordis és a nagyapám is. Igaz a démon hamar elment, de nagyapa mindennek elhordta szerelmemet. Vitájuknak végül azzal vetettem véget, hogy felvettem a földről szerelmemet!
Karjai a nyakam köré fonódtak. Mire én belecsókoltam a nyakába. Épségben kijutottunk a labirintudból. Egy csók után egyetlenem közölte, hogy letehetem. Ezt meg is tettem, de derekát nem engedtem el. Nagyapa el akarta küldeni őt a birtokról minden áron, de ezt nem hagytam. Őt nem zavarja el.
Felajánlottam neki, hogy utazzunk el Szicíliára és vacsorázzunk ott. Láttam rajta, hogy akarja, de elterelte a témát. Nem akarja szétrobbantan i a családom, én viszont nem akarom elveszteni őt. Könnyes szemmel kérleltem, hogy maradjon velem.
Homlokom az övének nyomtam, könnyes tekintettel néztem szemeibe. Azokban a gyönyörű szemekbe. Kezeim közé vettem arcát, majd lassan és szenvedélyesen megcsókoltam. Ő karomba csimpaszkodott, mire én csak mélyebben csókoltam őt.
- Nem haragszom. Rád soha! - Súgtam a csók után. Megint megjelentek rokonaim. Szerelmem közölte velük, hogy nem fog elhagyni, mert túlságosan szeret hozzá. Viszont legnagyobb meglepetésünkre nagyapa bocsánatot kért tőle.
Megint kettesben, illetve hármasban maradtunk. Adtam szerelmemnek egy kekszet, hogy nehogy elájuljon itt nekem az éhségtől. Kedvesen mosolyogtam rá, mire ő megsimogatta az arcomat. Úgy imádom, mikor ezt csinálja.
- Ne legyé te abban olyan biztos! - Mondtam mosolyogva. Tudom, hogy senkinek érzi magát, de nekem igenis ő a valaki. Megpusziltam a vállát és végigsimítottam a hátán. Fejét válla felé fordította. Elmélázott.
Ellenkezni akart, de kezét szája elé kapva állította meg magát. Elmosolyodtam, majd derekát ölelve mentünk ki a reptérre, ahol gyorsan tudtam szerezni egy gépet. Nem volt nagy munka.
A gépen ölembe ültettem egyetlenem. Aki fejét a válamra hajtotta. Láttam gondolatain, hogy megint megérezte a parfümömet. Egyetlen csettintés volt csupán, s máris megoldottam a problémát. Majd elmeséltem neki nagyszüleim történetét.
- A nagymama örülne, ha ezt hallotta volna. - Mondtam mosolyogva. Magamban pedig elkézeltem, ahogy én mesélem el szerelmem történetét az unokáimnak. Vajon hogyan fognak nézni, ha meghallják, hogy meg akartam ölni a nagyanyjuk, s caak utána szerettem bele?
Rám nézett, majd megsimította az arcomat. Elmosolyodtam. Vele nem tudok olyan lenni, mint másokkal. Őt nem tudom bántani, ő teljesen más. Láttam, hogy megéhezett. Elnevettem magam, majd előszedtem egy kis csokit és odaadtam neki. Megvártam, amíg megeszi.
- Na most már aludj egy kicsit. Csak amíg oda nem érünk. Te se aludtál sokkal többet az elmúlt egy hétben, mint én. Kell az alvás, főleg egy anyának! - Mondtam megsimogatva fejét. Tényleg aludni kellene egy kicsit. Mind a kettőnknek kellene aludni egy picit.

Vicky & Philippe

A konyha helyett a labirintusban kötöttem, nem volt olyan jó ötlet, mikor eltévedtem, s azonnal hívtam szerelmem. Beletelt egy kis időbe mire megtalált, de nem érdekelt. Megjelent Cordis, szerelmem elintézte majd magával húzott egy biztonságos helyre.
Mikor megérkeztünk a szobába ő térdre ereszkedett. Fel akartam állítani, de nem tudtam. Elmondta egyedül kell kijutnom a labirintusból. Őt pedig itt kell hagynom! Nem tetszik az ötlet! Cseppet sem! Nem fogom megtenni! Többször nem esek ugyanabba a hibába! Nem fogom elveszíteni!
- Ne is kérd tőlem, hogy hagyjalak itt és megint magam hibáztassam egy újabb...én pedig nem csinálok semmit! Nem! - magyaráztam kétségbeesetten.
Felnézett rám, s elmosolyodott. Majd felállt, megígérte nem kell itt hagynom. Sőt! Nem fog elhagyni. Ez megnyugtatott. Együtt indultunk útnak kifelé, ám a démon és a nagyapja szinte majdnem ugyanabban a pillanatban jelentek meg.
Mindennek elhordott. Nekem pedig fájt, hogy egy senkinek tart. Sőt! Én magam is elhittem hogy az vagyok. Végül a vitánk abbamaradt, mikor Philippe karjaiba vett. Az én karjaim a nyakában kötöttek ki, s hogy elhallgattasson belecsókolt a nyakamba.
Mikor kiértünk a labirintusból megcsókoltam és közöltem vele letehet. Meg is tette, de a derekamat megfogta. Kiderült, hogy mit akar az öreg! Mindenáron el akar küldeni. Végülis igaza van! A birtokán egy senki vagyok.
Szerelmem felajánlotta, hogy menjünk el Szicíliába vacsizni. Rettenetesen tetszik az ötlet, de eltereltem a témát. Nem akarom szétrombolni a családját. Philippe viszont könnyes tekintettel kezdett el kérlelni, hogy ne hagyjam el. Nincs szívem! Nem tudom megtenni!
- Ne köszönj semmit! - súgtam, miközben homlokát az enyémhez nyomta.
Arcom kezei közé fogta, s a szemeimbe nézett, majd megcsókolt. Imádom mikor így csókol. Karjaiba csipmaszkodva viszonoztam.
- Ne haragudj! Nem foglak! - súgtam, mikor a csók abbamaradt.
Megjelent újra az öreg Rosale társaságában. Közöltem vele nem fogom elhagyni Philippet. Legnagyobb meglepetésemre az öreg bocsánatot kért. Végül újra kettesben...akarom mondani hármasban maradtunk. Kaptam tőle egy kekszet, amit el is majszoltam kulturáltan. Ő elmosolyodott én pedig megsimogattam arcát.
- Kényszerből kért bocsánatot! - súgtam.
Az öreg igazat mondott. Egy senkinek éreztem magam. Nem szóltam erről szerelmemnek, de ő tudja. Megpuszilta a vállam, s megsimogatta a hátam. A puszit kapott vállam felé fordítottam fejem, majd lehunytam szemeim és elmosolyodtam. Philippe hangja zökkentett ki.
- De... - számhoz emeltem kezem, de csak egy pillanat erejéig.
Aztán visszalendült testem mellé, és elmosolyodtam. Átölelte a derekam és elindultunk a reptérre. Mikor megérkeztünk azonnal intézett egy gépet, s már hamarosan fel is szálltunk. A pilóta közölte két órát fogunk utazni. Merlinre addig éhen fogok halni! Nem lenne rossz egy kis csoki addig.
Szerelmem az ölébe ültetett. A vállára tettem a fejem. Annyira megnyugtat a jelenléte. Viszont a parfümje megint rajta van. Bár ne lenne ilyen émelyítő. Remélem nem fogok hányni! Különben tényleg éhen halok!
- Gyönyörű történet! Egy igazi tündérmese! - mosolyodtam el, mikor elmesélte a nagyszülei történetét.
Rettenetesen tetszett ez a sztori. Én vajon mit fogok mesélni az unokáimnak? Nagyapátok meg akart ölni, de belém szeretett? Én meg egy nyomorék senki voltam az exem halála után? Rápillantottam szerelmem arcára, majd megsimogattam azt. Én tudom, hogy nem olyan rossz ember, mint amilyennek mások gondolják. Legalább is velem nem!
Hirtelen újra az éhség felülkerekedett rajtam. Még a gyomrom is megkordult, mikor a csokira ismét rágondoltam.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Egyedül maradt a szobában, s megtaláltam Kilgarát. Már tudtam, hogy valami nincsen rendben, s hamarosan kiderült, hogy igazam van. Ugyanis szerelmem hívott. Eltartott egy darabig mire megtaláltam, csakhogy engem is megtalált Cordis. Szerelmem kérdéseivel nem foglalkozva vittem biztonságba.
Csak ott válaszoltam a kérdéseire. Majd letérdeltem elé. Bocsánatkérés képpen. Fel akart állítani, de nem hagytam. Elmondtam neki, hogy itt kell hagynia. Nekem az a fontos, hogy biztonságban legyen. Akkor is ha neki ez nem tetszik.
- Nem, nem kell még egyszer átélned azt. Nem hagyom, hogy megtörténjen. Nem hagylak itt soha többé nem hagylak magadra. - Súgtam felállva és ujjaiba fonva sajátjaimat. Majd megindultunk. Viszont alig pár méter után megjelent Cordis.
Majd nagyapa is előkerült segíteni akart. De elhordra mindennek szerelmemet. Igyekeztem magam féken tartani, de ahogy elnéztem nekem jobban ment, mint egyetlenemnek. Nagyon szíven ütötte, hogy senkinek nevezte az öreg. Pedig nem az.
Végül kiértünk a labirintusból. Szerelmem megcsókolt, majd közölte, hogy letehetem. Meg is tettem, de derekát nem engedtem el. Még egyszer nem engedem ki a kezeim közül! Nagyapa viszont azt mondta, hogy szerelmemnek el kell menni a birtokról. Nem ezt nem hagyom, nem maradok megint egyedül nélküle.
Felvetettem neki a Szicíliai vacsora ötletét. Láttam, hogy tetszett neki, de elterelte a témát. Nem akarja szétrobbantani a családom. Kérlelni kezdtem, hogy ne hagyjon itt. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Kell nekem. Ő az egyetlen akinek oda tudom adni a szívem.
- Köszönöm szerelmem! - Mondtam könnyes szemmel. Homlokom az övének nyomtam, arcát kezeim közé fogtam. Szemeibe néztem. Azokba a gyönyörű, csillogó szemekbe, amik elveszik az eszemet.
- Akkor sose hagyj magamra egyetlenem. - Mondtam majd hirtelen megcsókoltam. Karjaimba csimpaszkodott, úgy csókolt vissza szenvedélyesen. Milyen jó érzés is ez. Megjelentek rokonaim, mire szerelmem közölte nagyapával, hogy nem tud elhagyni. Erre nagyapa bocsánatot kért tőle.
Megint kettesben maradtunk. Adtam szerelmemnek egy kekszet, hogy ne legyen rosszul vacsoráig. Elmosolyodtam, mire megsimította az arcomat. Olyan jó érzés, mikor hozzám ér, mikor megsimogat. Annyira imádom őt.
- Rosale azt mondta neki, hogy olyanok vagyunk mint ő meg a nagymama. Minél többet leszel velem annál jobban meg fogja érteni, biztos vagyok benne, hogy megkedvel. - Mondtam neki mosolyogva.
Láttam, hogy senkinek érzi magát. Ezt nem fogom annyiban hagyni nekem ő a mindenem. Megpusziltam a vállát, majd lassan végigsimítottam a hátán. Azt akartam, hogy tudja van akinek tényleg számít ő, van olyan akinek csak az kell, hogy vele legyen.
- Hogy érezd, hogy számomra te vagy az egetlen. Hogy tudd nem tartalak senkinek. Mert nem vagy senki! - Átöleltem a derekát, s elmentünk taxival a reptérre. Ahol gyorsan tudtam szerezni egy gépet. Hála barátomnak.
Elindult a gép Szicíliára. A pilóta közölte, hogy két óra még mire odaérünk. Végre megint kettesben vagyunk. Minden befolyásoló tényező nélkül. Senki se fog minket zavarni. Valahogy sokkal nyugodtabb így a környezet. Sokkal jobban tudom élvezni a társaságát.
- Na gyere ide! Így, dőlj a vállamra. - Mondtam mosolyogva, ahogy ölembe vettem. - Azt kérdezted honnan tudom, hogy nagyapa megkedvel. Elmondom neked a történetüket. - Simogattam meg a fejét.
- Nagyapa nem volt olyan, mint én. Ő tudott szeretni, rengeteg szeretője volt. De a nagyanyámat szerette igazán. Azóta, amióta bekerült az iskolába. Nagyapával tizenhét évesen közölték vele, hogy el kell vennie valakit. Persze nem tetszett neki elszökött otthonról. A nagymama tudta csak hazahozni. Otthon közölte, hogy nem vesz el senkit. Mire a nagymama megszólalt. "Engem sem?" Hát képzelheted a nagyapa arcát. Ahogy a nagymama mesélte akkor ugyanúgy csókolta meg a nagyapa, ahogy én téged ma. Ezért tudom, hogy meg fog kedvelni téged!

Vicky & Philippe

A konyha felé vettem az irányt. Útközben sikerült letévednem egy labirintusba. Csak ezt nem tudtam, hogyan fogok kiszabadulni. Ekkor a gyűrű segítségével jeleztem szerelmemnek, hogy bajban vagyok! Eltartott egy darabig, míg rám talált, de jelenléte jól esett. Cordis a démon is ránk talált. Philippe nem törődve kérdéseimmel meg ragadta a karom és magával vonszolt, egy szobába. Ekkor végre megkaptam a válaszokat a kérdésimre!
Térdre rogyott. Én fel akartam állítani, de rájöttem nem fogom tudni, ha ő nem akarja. Végül elmondta, hogy egyedül kell kimennem. Nem! Azt már nem! Egyáltalán nem tetszik az ötlet!
- Nem akarom átélni! Még egyszer nem tudnám elviselni! Nem foglak itt hagyni, hogy végül aztán.... - elharaptam mondatom végét.
Felpillantott, s elmosolyodott. Felállt, ujjaimba fonta az övét és elindultunk lassan. Szorosan követtem őt, de alig tettünk meg néhány métert megjelent a démon.
Nem sokkal később a nagyapja is ott termett, hajlandó volt segíteni. Viszont mindennek elhordott. Ez pedig nem hagyott nyugodni, feldühített. Bár lehet igaza van. Egy senki vagyok. Szerelmem tudomja pedig ez megerősítette bennem a dolgot.
Miután kiérkeztünk megcsókoltam szerelmem, s elmondtam neki letehet. Ő meg is tette, de derekamat átkarolva ölelt. Kiderült, hogy az öreg azt akarja tűnjek el a birtokról. Kérlelésem ellenére Philippe megalázta az öreg pedig alázatos módon tűnt el.
Végül felvetette az ötletet. Menjünk Szicíliára vacsorázni. Egyszerűen imádtam az ötletet, de nem akartam szétrombolni a családját. Ezt közöltem is vele. Kérlelni kezdett, hogy ne hagyjam el. Merlinre! De édes! Én meg nem vagyok képes elhagyni.
- Nem teszem meg! - súgtam, mikor láttam a könnyeket a szemében.
Homlokát homlokomhoz nyomta, kezei közé fogta arcom és a szemembe nézett. Merlinre! Hogy tud ilyen édes lenni, hogyan tud megbabonázni?
- Én is szeretlek! Nem akarok neked rosszat! - magyaráztam, majd hirtelen megcsókolt.
Kezeimmel belecsimpaszkodtam karjaiba és szenvedélyesen csókoltam vissza. Újra megjelentek a szellemek. Közöltem a nagyapjával, hogy nem tudom elhagyni őt! Túlságosan is szeretem! Meglepetésemre bocsánatot kért.
Újra kettesben maradtunk, s kaptam egy kekszet tőle, amit el is majszoltam. Egy kicsit jobb lett, de egy csoki vagy fél ló belém férne jelen pillanatban még ha vissza is köszön. Elmosolyodott, én pedig megsimogattam arcát. Annyira imádom.
- Teljesen jól vagyok hát nem látod? Majd kicsattanok! Honnan tudod, hogy megkedvel? - érdeklődtem.
Egy senkinek érzem magam. Igaza van az öregnek. Szerelmem megrázta a fejét, megpuszilta a vállam, majd megsimította a hátam. Annyira jól esett.
- Ezt miért kaptam? - kérdeztem elmosolyodva.
Közben megfogta a derekam, s máris kiléptünk a kapun. Taxival pillanatokon belül a reptéren találtam magam, s máris egy repülőgép várt minket. Irány Szicília. A pilóta bemondta két órát kell utaznunk.
Még két óra? Merlinre! Addig éhen fogok halni! Ha egy egész ló lenne itt előttem azt is meg tudnám enni! Egy csoki is megtenné! De vissza kell fognom magam. Hiszen a vacsi is biztos finom lesz.
- Beszélgessünk szívem! Végre kettesben vagyunk nem akarok aludni! - pedig lehet rám férne!
Az elmúlt napokban rosszulléteim miatt sem az evés sem pedig a pihenés nem ment főleg nélküle. A visszatérő rémálmok pedig....ne is beszéljek róla!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Engem nem zavar, hogy mit mondott vagy nem mondott. Csak halljam a hangját. Nekem csak az kelk, hogy tudjam, hogy boldog velem. Belecsókolt a nyakamba, majd meg is csókolt. Elfordult, mikor könnyezett. Nem akarja, hogy lássam, csak nem értem miért.
Annyira meg akarja nekem hálálni, hogy jó vagyok vele, hogy azon már csak mosolyogni tudok. Nem kellene ennyire erölködnie. Nekem csak az kellene, hogy egész nap mellettem legyen, hogy öleljen, hogy lássam a szemeit.
Egy ideig vártam, hogy visszatérjen, s nem várt dolgot találtam Kilgarát. Nem tetszett, s hamar rájöttem miért. Ugyanis szerelmem hívott, ráadásul nem is akárhova hanem egyenesen a labirintusba, ahova kicsit sem kellemes emlékek fűznek. Nem válaszoltam neki, csak mikor biztonságban voltunk.
- Én is szeretlek, egyetlenem. És én sem akarom, hogy neked bajod legyen. - Súgtam térdre rogyva. Fel akart állítani, de nem fogok, még nem. Addig amíg el nem mondom, hogy mit kell tennie. Látom, hogy nem tetszik neki.
- Nem hagyom, hogy elveszíts. Még egyszer nem kell azt átélned. Miattam nem. - Mondtam felállva, s ujjait az ujjaimba fonva. Majd lassan elindulva a labirintusban. Szorosan mellettem haladt, mikor megint találkoztunk Cordissal.
Ekkor jelent meg nagyapa. Elhordta mindennek szerelmemet. Ezzel pedig mind a kettőnket rendesen felhúzott. De én már tudom, hogy nem kell ilyenkor vele foglalkozni. Viszont Victoria hangot adott dühének. Mire közöltem, hogy ne is foglalkozzon vele. Nem érdemli meg.
- Tudom... - Suttogtam halkan. Majd felkaptam. Karjai nyakamba csúsztak. Ellenkezni akart, mire nyakába csókoltam beleremegett. Hála nagyapa vezetésének épségben kiértünk a labirintusból. Bár tudtam, hogy valami nem stimmel.
Megcsókolt szerelmem, majd mondta, hogy letehetem. Én óvatosan meg is tettem ezt, majd átkaroltam a derekát. Nem bízom nagyapában, s pillanatok múlva kiderült, hogy nem alaptalanul. El akarta küldeni az egyetlenem. Nem ezt nem egedem.
Elzavartam a nagyapám, majd megkérdeztem szerelemem, hogy eljönne-e velem Szicíliára egy vacsorára. Láttam, hogy tetszik neki az ötlet, de nagyapám a fülébe ültette a bogarat, amiért nagyon haragudtam az öregre.
- Nem fogod szétrombolni! És igen is a tied is, mert te az életem része vagy, te vagy az egyetlen nő, akit beengedtem és akit nem tudok kiengedni, mert kell nekem. Te vagy az életem. Kérlek, ne hagyj el! - Mondtam könnyes szemmel.
- Nem haragszom. Nem tudok haragudni rád. Szeretlek! - Súgtam, ahogy homlokom a homlokához nyomtam. Kezeim közé fogtam arcát, majd könnyes szemmel néztem bele a szemeibe. Majd szenvedélyesen megcsókoltam. Karjaimba csimpaszkodva csókolt vissza.
Rosale hangosan szólt nekünk. Szerelmem magamhoz öleltem, a derekánál fogva. Nem érdekel, hogy nagyapa itt van. Nem fogom elengedni őt. Imádom a szerelmem, nem fogom elhagyni soha, hiszen már megtaláltam őt. Ő az enyém, minden Noir védi azt amit megszerez.
Annyira örültem, mikor mondta, hogy túlságosan szeret ahhoz, hogy elhagyjon. Szinte tudtam, hogy nagyapa is felfogja, hogy komolyan szeret engem és én is szeretem őt. Ám meglepetésünkre bocsánatot kért Victoriától.
Végül elmentek a szellemek, s megint kettesben maradtunk szerelmemmel. Rámosolyogtam egyetlenemre és szemeibe néztem. Megsimította az arcomat. Lehunytam a szemem. Imádom, mikor ezt csinálja. Olyan kellemes az érintése.
- Azért, mert mindjárt elájulsz az éhségtől! Örülök, hogy tetszik. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon odaáig leszel a helyért. Igen nagyapa hangulat ember. De meg fog kedvelni, higyj nekem!
Mondtam mosolyogva, majd megráztam a fejem, mikor meghallottam, hogy senkinek tartja magát. Megcsókoltam a vállát. S megsimogatram a hátát. Azt akarom, hogy tudja, hogy szeretem, hogy kell nekem minden nap minden percében.
Megöleltem és megcsókoltam, majd derekánál ölelve indultam meg vele ki a kapun. Hívtam egy taxit, s a reptéren pillanatok alatt tudtam megszerezni egy kis gépet. Felszálltunk, a pilóta közölte, hogy két óra és megérkezünk.
- Most alhatsz egy kicsit, ha akarsz. Vagy beszélgethetünk is. Van egy kis szabad időnk. Rokonok, tigrisek, fegyveres rablók és minden zavaró tényező nélkül. - Mondtam mosolyogva, majd megcsókolva egyetlenemet.

Vicky & Philippe

Mondtam már? Na jól van talán be kellene fejeznem. Vagy mégsem? Nem tudja megunni. Belecsókoltam a nyakába. Éreztem, ahogy megremeg, végül megcsókoltam. Ő viszonozta.
Elfordítottam a fejem, hogy ne lássa könnyeimet. Nem akarok gyengének tűnni előtte. Nem lehetek gyenge! Előtte nem!
Szédelegve indultam a konyhába, hogy csináljak neki valami finomat. Meg sem hallgattam a kívánságlistáját. Most én akarom kiszolgálni! A nagyterembe érve megpillantottam egy titkos ajtót. Merlinre! Hol volt ez idáig? Tudom nem kellene lemennem, de kíváncsiságom hajtott. Mitől kellene félnem?
Felvettem a kabátom, s lementem, de eltévedtem. Hívtam Philippe-t mentsen meg ebből a labirintusból. Hamarosan meg is érkezett, s mellé egy vendégünk is volt. Én kérdezgettem, de szerelmem nem válaszolt. Csupán magával húzott egy szobába. Ott elmondta, hogy mi a helyzet.
- Kérlek állj fel! Szeretlek és nem akarom, hogy bajod essen! - szóltam, miután térdre rogyott.
Megfogtam karjait. Fel akartam állítani, de hamar rájöttem ez nem fog menni, ha ő nem akarja. Elmondta, hogy itt kell hagynom! Nem fogom megtenni! Szó sem lehet róla! Egyáltalán nem tetszik az ötlet!
- Téged nem veszíthetlek el! - magyaráztam kétségbeesetten, miközben ő felnézett rám, s elmosolyodott.
Felállt, ujjait az ujjaimba fonta. Ez megnyugtatott. Lassan indultunk el. Szorosan mellette haladtam. Ekkor megjelent az a démon. Megszorítottam szerelmem kezét. Nem akartam, hogy bántódása essék.
Ekkor jelent meg a nagyapja. Elhordott mindennek ezzel jól feldühítve engem, s mindenáron ki akart vezetni a labirintusból. Ha ennyire utál miért akar segíteni? Dühömnek szót adtam, mire szerelmem közölte nem érdemes vele vitatkozni, csak dühíteni akar. Bár lehet igaza van, egy senki vagyok, még ha ribanc nem is!
- De ezt már nem hagyhatom annyiban! - magyaráztam.
Hirtelen szerelmem felkapott. Karjaim nyakába csúsztak. Tiltakozni akartam, de ő belecsókolt a nyakamba, amibe én beleremegtem. Épségben kiértünk a labirintusból. Nekem csak ez számított!
Megcsókoltam, majd közöltem most már letehet. Óvatosan megtette, s átfonta a derekamat. Ekkor nyögte ki a nagyapja, hogy szeretné ha eltűnnék a birtokról. Kérleltem a drágám, hogy hagyja ne bánjon vele olyan csúnyán, de ő nem törődött velem. Úgy elküldte, hogy az öreg vissza sem nézett.
Szicílián egy vacsi? Rettenetesen jó ötletnek tartom! Elmosolyodtam. Egyszerűen imádnám, de lehet jobb lenne tényleg eltűnnöm! Ezt közöltem is szerelmemmel, aki könnyes tekintettel nézett rám.
- Szerelmem én...nem akarom szétrombolni a családod! Ez pedig igenis a te házad! Én csak álmodozni tudok róla! - magyaráztam, de rá kellett jönnöm, nem tudok nélküle élni - Ne haragudj! Sajnálom! Én...ne haragudj! - ismételtem önmagam, miközben homlokát az enyémhez nyomta.
Kezei közé fogta arcom, s könnyes szemeivel belenézett szemeimbe, majd szenvedélyesen csókolt meg. Karjaiba csimpaszkodtam, visszacsókoltam. Élvezem, mikor ezt csinálja.
Ekkor Rosale hangjára lettem figyelmes, s ahogy rá pillantottam megláttam őt és az öreget. Philippe nem engedte el a derekamat így esélyem sem volt megszökni előlük. Bár nem akartam, de tudom, hogy nem szívesen látott vendég vagyok.
- Mielőtt bármit is mondana! Nem fogom elhagyni Philippe-t! Túlságosan szeretem, ahhoz, hogy ezt megtegyem! - magyaráztam, s folytattam volna.
Az öreg azonban a legnagyobb meglepetésemre bocsánatot kért. Merlinre mi ütött belé? Talán Rosale hatása vagy nem tudom. A meglepettségtől szóhoz sem tudtam jutni.
- Köszönöm... - nyögtem ki végül
Egyszerűen képtelen voltam többet mondani. Újra kettesben maradtunk. Láttam Philippe arcán a mosolyt. Megsimogattam azt a jóképű arcot. Milyen édes és mennyire imádom!
- Ezt miért kapom? - vettem el a kekszet - A vacsiról annyit, hogy igen elfogadom! - mosolyodtam el - Nagyszerű ötlet! Nagyapád egy hangulatember! Csak felhúzott! - magyarázkodtam, nem akartam, hogy tudja egy senkinek érzem magam.
Egyszerűen imádom, hogy játszi könnyedséggel talál ki valamit, amivel esetleg meglep engem. Csak azt tudnám, hogyan adhatnám vissza neki ezt a sok jót!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

- Mondtad már, de nem tudom megunni! - Mondtam mosolyogva. Majd megremegtem, mikor belecsókolt a nyakamba. Majd szenvedélyesen megcsókolt. Azt hiszi nem érdemli meg, pedig igen is megérdemli.
Elfordult, hogy ne lássam a könnyeit. Erősnek akar mutatkozni. Nekem nem kell, hogy erős legyen. Tudom mivel jár, ha valaki túlzottan az akar lenni. Egyszer eljut arra a szintre, hogy azt hiszi nincsenek érzelmei. Én eljutottam eddig, de neki sikerült visszahoznia az életbe.
Kissé szédelegve ment ki a szobából, s meg se hallgatott engem. Csak ráztam a fejemet. Lehet, hogy másnak kicsit furcsa lehet, de én így szeretem őt. Ezzel a szeleburdi viselkedésével. A meggondolatlanságával, a bátorságával és az édes mosolyával együtt.
Miközben lefoglaltam magam olyan dologt találtam, amit nem kellett volna. Kilgarának nem kellene itt lennie ez kifejezetten rossz jel volt. S kezdtem miatta ideges lenni. Ekkor éreztem meg szerelmem hívását. Rossz előérzetem beigazolódott.
Szerencsére hamarosan megint mellettem volt. Igaz közben megjelent Cordis is, de gyorsan ártalmatlanná tettem. Majd Kilgarát követve, s szerelmem magammal húzva elindultam a pihenőhöz. S csak odabenn feleltem a feltett kérdésekre.
- De ti éltek! Nekem ez a legfontosabb! - Mondtam miközben térdre rogtam. Megfogta a karom fel akar állítani, de nem fog menni, ha nem akarom, akkor nem. Elmondtam neki, hogy itt kell hagynia, hogy biztonságban ki tudjon jutni, de nem tetszett neki az ötlet.
- Nem vesztesz el soha. Ezt megígérem neked! - Mondtam mosolyogva, mikor felpillantottam rá. Felálltam és ujjaimat az ujjai közé fontam. Majd lassan elindultam a labirintusban, ő pedig szorosan mellettem jött. Viszont nem tudtunk sokat menni, mire Cordis megint megjelent.
De ekkor történt a nagyobb meglepetés. A nagyapa is megjelent. S elküldte a démont. Majd elhordta mindennek a szerelmemet. Szörnyen felbosszantott vele, de tudom, hogy ilyenkor felesleges vele vitatkozni. Így hagytam.
- Már verik odalenn! Nem kell készíteni! Ne is foglalkozz vele, csak idegessé akar tenni! - Súgtam szerelememnek, mikor visszavágott nagyapa beszólásaira. Tudom, hogy nehezen viseli, de az öreg márcsak ilyen. Mindig mindenkinek útban van.
Hirtlelen felkaptam a szerelmemet a földről. Éreztem, hogy karjai nyakamban kötnek ki. Egyszerűen imádom, mikor ezt csinálja. Ellenlezni akart, de nem hagytam neki esélyt. Ugyanis gyorsan belecsókoltam a nyakába. Épségben kijutottunk.
Victoria megcsókolt, majd mondta, hogy letehetem. Meg is tettem, de a derekánál még mindig magamhoz öleltem. S szabad kezem a pálcámra vándorolt. Nagyapa kinyögte mit akar. Elküldeni szerelmem a birtokról.
Sejtettem. A nagyapám túl átlátszó. Nem érdekel mit mond Victoria, csak azt akarom, hogy megint kettesben legyek vele. A lehető legnagyobb megalázást alkalmaztam felé. Mire jó szellem módjára eltűnt. Nem haragszik rám, csak durcás, mert nem az van, amit ő akar. Noir nem szereti, ha nincs igaza!
Mikor felajánlottam, hogy elviszem Szicíliára vacsorázni láttam a szemében, hogy nagyon tetszik neki az ötlet. Ezt akartam látni, ahogy mosoly. Ahogy rám néz. Nem akarok a rokonokkal foglalkozni. Nekem csak ő kell. Most s mindörökké.
Szavaira megrendültem. Kezem lecsúszott a pálcámról. Arcom elszomorodott. Érzem, ahogy az érzelmek feltörnek belőlem. Lehunytam a szemem. Vettem egy mély levegőt. Nem megy, ugyanúgy itt van. Ugyanúgy fojtogat. Kicsordult a könnyem.
- Mindig ezt csinálja. Folyton. Mikor végre jól érzem magam elrontja! Boldog vagyok és felforgat mindent. - Vettem pár mély levegőt. S megint felülkerekedett a nekromanta. Aki magáénak akarja tudni amit megszerzett.
- De téged nem vesz el tőlem! Nem fog elüldözni a hisztijeivel. Nincsen neki semmi baja, csak olyan mint minden Noir nem tudja elfogadni, hogy téved! Mindenki másra akarja rákenni. De rád nem fogja! Nem mész el! Ami itt van az ugyanúgy a tiéd, mint az enyém. S ami a legfontosabb a szívem is a tiéd. Megegyeztünk én nem küldelek el, de te se menj el! Miattad lett értelme annak, hogy élek. Ha itt hagysz meghalok. Ne hagyj itt!
Öleltem magamhoz. Homolokom az övének nyomva, s lehunyva a szemeimet. Így vissza tudom fogni a könnyeimet. Lassan kezeim közé vettem arcát. Könnyes szemmel néztem szemeibe. Majd szenvedélyesen megcsókoltam.
~Nézd nagyapa! Erre mondod, hogy nem igazi? Olyanok, mint te meg a nagymama!~ Hallottam meg Rosale hangját. De nem foglalkoztam vele, csak magamhoz öleltem szerelem a csók közben. ~Tényleg olyanok! Lehet kicsit messzire mentem... Nem is olyan ribanc a kisasszony!~
~Na látod nagyapa! Tessék elnézést kérni tőlük! Most!~
- Philippe, Victoria. Nem akarom megzavarni a pillanatot, de nagyapa akar valamit mondani. Igaz nagyapa?! - Fordult haragos arccal oda unokahúgom nagyapámhoz. Én magamhoz öleltem szerelmem, s figyeltem nagyapát.
- Igaz. Elnézést akarok kérni. Nem kellett volna így viselkednem, úgy hogy nem is tudtam, hogy mi folyik köztetek... Sajnálom, hogy megbántottam Flores kisasszony. Jó anyja lesz a dédunokámnak. Most már mehetünk vissza Rosale, vagy rám akarsu még valami vallomást erőltetni?
Elmosolyodtam. Ez egy hála mosoly volt unokahúgomnak, aki bólintott nagyapának, mire mind a ketten eltűntek. Megint ketten maradtunk a kastélyban. Megint csak ő meg én. Tudtam én, hogy nagyapa csak hisztizik, de erre neki is rá kellett jönnie, hogy elnézést kérjen.
- Ha már így kibékükt a család... Tessék ezt edd meg! - Nyújtok oda neki egy kekszet. - Szóval mit mondasz a vacsorára? Elfogadod? Mellesleg ne lepődj meg a nagyapa gyakran hisztizik. Jobb ha nem is foglalkozik vele az ember, csak nem szeretem, ha téged piszkálnak.

Vicky & Philippe

Elérzékenyültem, ahogy nekem adta a gyűrűjét. Miért pont nekem? Nem érdemlem meg! Én nem!
- Mondtam már, hogy imádlak? - kérdeztem, miközben belecsókoltam a nyakába, majd megcsókoltam.
Visszacsókolt. Egyszerűen nem tudok betelni a csókjával. Elfordítottam a fejem, hogy ne lássa könnyeimet. Nem akartam gyengének tűnni. Előtte semmiképp! Bár élvezem, mikor egy férfi átölel, s letörli könnyeimet. Ám vele nem tehetem meg! Bár rossz fiú, mégis velem annyi minden jót tett! Tudom, hogy meg akart ölni, de szeret! Ez pedig felbecsülhetetlen!
Szédelegve vettem az irányt a konyha felé, meg sem hallgatva, hogy ő mit szeretne mondani. Valami finomsággal akartam meglepni! A nagyteremben azonban szemben találtam magam egy titkos lejárattal. Gondolkodás nélkül lementem, s elindultam felfedező körútra. Mit is várok magamtól, hiszen a véremben van!
Nem is én lennék, ha nem néznék szét egy ilyen csodás helyen. Ám elkövettem egy nagy hibát. Eltévedtem, s már cseppet sem tetszett annyira ez a hely, mint elsőre. Ahogy nekitámaszkodtam a falnak megláttam a gyűrűt. Azonnal végigsimítottam rajta. Ki akartam jutni, de ehhez kell a szerelmem segítsége.
Hamarosan újra a karjaiban találtam magam ám vendégünk érkezett. Megrémisztett a látványa, s közben egy sárkány is oda keveredett. Kérdéseimre szerelmem nem válaszolt csupán húzott magával. Mikor egy kis helyiségbe érkeztünk végül mindent elmagyarázott. Merlinre! Ez a hely maga a pokol!
- De így most Te vagy veszélyben! - súgtam, miközben ő térdre rogyott.
Megfogtam a karját. Fel akartam állítani, de nem ment túl gyenge vagyok hozzá. Azt akarja hagyjam itt! Nem teszem meg! Nem akarom! Képtelen lennék rá! Megölne a bizonytalanság. Nem tudnám elviselni!
- Én is szeretlek és nem akarlak elveszíteni! - magyaráztam, majd felnézett, s elmosolyodott.
Imádom a mosolyát! Felállt és ujjait az enyémbe fonta. Lassan elindultunk kifelé a labirintusból. Szorosan hozzábújva követtem. Ám a következő kanyarban megjelent az az izé, s én megszorítottam a drágám kezét. Rémisztő látvány.
Aztán a nagyapja jelent meg, s elhordott mindennek, majd közölte, hogy segít kijutni innen. Rettentően feldühítettek a szavai! Egy ribanc? Egy senki? Mit képzel magáról? Másrészről viszont lehet igaza van!
- Nem! Nem vagyok az! Ezt nagyon jól tudja! - szorítottam ökölbe a kezem - Azt, hogy ki a senki volna ötletem, hogyan tárgyalhatnánk ki, hiszen maga már nem is létezik! Meghalt és a pokolban fog égni! Remélem az ördög már készíti a vasat, amivel jól elveri majd!
Ekkor hirtelen szerelmem felkapott a földről, s karjaim a nyakában kötöttek ki. Megtiltotta, hogy ellenkezzek, de én megpróbáltam. Ekkor belecsókolt a nyakamba. Ez nem ér! Beleremegtem, s nem szóltam semmit.
Épségben kijutottunk a labirintusból. Megcsókoltam Philippet és lágyan a fülébe súgtam, hogy elengedhet most már! Aztán mindenképp próbáltam lejutni. Óvatosan letett, de átkarolta a derekamat, majd pálcájáért nyúlt. Egy igazi Noir családi beszélgetést hallgathattam végig az elkövetkezendő pár percben. Az öreg mindenáron el akart tüntetni a birtokról. Ez rosszul esett!
- Hagyd kérlek! Igaza van! - suttogtam Philippe fülébe.
Ám ő olyan szinten megalázta a nagyapját, hogy az egy szempillantás alatt tűnt el. Én elkaptam róluk a tekintetemet. Nem akartam, hogy csak miattam haragban legyenek! Nem akartam szétrobbantani a családot!
Szicílián egy vacsora? Csodálatos ötlet! Könnyek szöktek a szemembe, melyek csillogtak. Igen! Akarok menni, még ha hopponálnunk is kell. Egyszerűen imádom az ötletet! Éppen nyitottam volna a számat, mikor meggondoltam magam. Igaza van az öregnek egy senki vagyok, s ez rettenetesen fájt.
- Azt hiszem jobb lenne, ha a béke megőrzése érdekében eltűnnék erről a birtokról! - magyaráztam hadonászva, miközben kibontakoztam Philippe karjaiból.
Azt hiszem megint túl gyors voltam. Újra elkapott a szédülés, és a hányinger. Talán ennem kéne valamit, különben el fogok ájulni ismét. Hiszen egész nap nem ettem semmit. A táskámat akartam megkeresni, mígnem rájöttem, hogy nem is hoztam semmit magammal, mikor ide hopponáltunk.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Hiába hiszi azt, hogy nem érdemli meg én tudom, hogy ő az egyetlen, aki megérdemli, hogy megkapja. Soha senki kedvéért nem vettem le. Neki pedig magamtól adtam oda. Minden külső késztetés nélkül. Mert szeretem őt, csak ő az aki megérdemli azt a gyűrűt.
- Igyekszem visszafogni a bizonyítási vágyam, de nem lesz egyszerű. Túlságosan szeretlek hozzá. - Suttogtam halkan. S beleremegtem, mikor belecsókolt a nyakamba. Imádom mikir ezt csinálja. Megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. Elfordította a fejét. Láttam, hogy nem akarja, hogy lássam. Csak tudnám miért? Tudom én, hogy erős ő.
Kicsit szédelegve ment ki. Meg se hallgatta, hogy én mit is akarok. De nem szóltam, csak megráztam a fejem, ha visszajön úgysem fogom elengedni. Már tudom, mit akarok csinálni ma és ahhoz nem kell magát megerőltetnie. Csak velem kell lennie. Élvezni akarom a társaságát.
Miközben szerencsésen feltúrtam az egész polcot megtaláltan Kilgarát. Hát nem mondom, hogy boldog voltam tőle. Semmi kedvem sincsen kiruccanót tenni a labirintudba. De nem tudott nyugodni hagyni a gondolat, hogy valami bajt jelen a sárkány jelenléte. Ekkor éreztem meg, hogy Victoria hív!
Kirohantam a konyhába, de nem volt ott. Kerestem egy darabig mikor észrevettem, hogy a labirintus ajtaja nyitva van. Ismerem szerelmem, bár nem annyira, mintha évek óta együtt lennénk, de tudom, hogy egy ilyennek nem tudna ellenállni. A kockázattal nem törődve iramodtam le. S gyorsan meg is találtam. Bár Cordi nem várt meglepetés volt, de elintéztem.
Megragadtam szerelmem karját, s magam után húztam. Egyenesen a pihenőbe vittem. Nem kockáztatom, hogy bajba kerüljön. Majd válaszoltam kérdéseire. Akkor is, ha tudtam, hogy azt fogja hinni, hogy minden mitta van. Pedig nem, ez nem az ő hibája. Nem hibáztathatja folyton magát. Magamhoz öleltem. Kezei mellkasomhoz értek. Ezt szeretném én csinálni. Ölelni őt. Tartani a karjaimban, hogy tudjam csak az enyém.
- Ha nem hívsz, akkor Cordis megöl. Azt sosem bocsájtottam volna meg magamnak. Nem akarlak elvszteni. Te, ti vagytok a családom... Az igazi családom... - Suttogtam. Majd térdre rogytam. Megfogta a karomat, imádom ahogy hozzám ér. Nem fog elhagyni, akárhogy is próbálom őt rábeszélni.
- Ne mondj ilyet! Ha a te hibád, ha nem, én akkor is szertlek! - Mosolyodtam el, majd felálltam és ujjaiba fontam az ujjait. Az enyém marad örökre. Lassan indultunk el. Szorosan mellettem haladt szerelmem. Viszont amit átléptünk a harmadik folyosóra megjelent Cordis. Victoria megszorította a kezemet.
Azonban olyan meglepetés ért, amire nem számítottam. Megjelent nagyapa. Elküldte Cordist. Itt valami nem stimmel. Kerek perec megmondta, hogy nem tetszik neki a kedvesem, akkor most miért segít nekünk? Ez olyan furcsa. Nem tetszik ez nekem. Kicsit sem bízom a nagyapámban.
- Dehogy nem! Csak egy ribanc vagy! Látszik rajtad! Nem tudom Philippe mit eszik annyira rajtad. De azt se, hogy Rosalenak miért tetszel. Nem vagy több egy senkinél. - Láttam, hogy szerelmem ideges, de én meg se szólaltam. Nagyapa csak fel akarj húzni. Nem szabad vele foglalkoznunk.
Hirtelen felkaptam a földről. Karjai a nyakamban kötöttek ki. Ellenkezni akart. Már megint. Így belecsókoltam a nyakába, hogy elhallgattassam. Csendben értünk ki a labirintusból és mind épségben voltunk. Én is, ő is és a kicsi is. Csak ez számít semmi más. Csak az, hogy a családom épségben van.
Megcsókolt. Lehunyt szemmel szenvedélyesen csókoltam vissza. Imádom, ahogy csókol. Igyekezett lejutni a karomból. Óvatosan letettem a földre, de derekát fogva közel tartottam magamhoz. Szabad kezem pedig a pálcámra vándorolt. Nem hagy nyugodni a gondolat, hog nagyapa skar valamit.
- Miért segítettél?
- Nem segíthetek az unokámnak?
- Ne viccelj! Tudod, hogy elbántam volna Cordissal. Miért segítettél? Mit akarsz érte? Tudom, hogy akarsz valamit.
- Okos vagy Philippe. Azt akarom, hogy a ribanc hagyja el a birtkom. - Azr hittem felrobbanok. Ő csinált mindent. Tudtam, hogy nem stimmel valami. Az egész az ő hibája. Minden, hogy Victoria megtalálta a labirintust, meg hogy Cordis megtámadott.
- Egy, nem a tiéd a birtok, hanem az enyém. Kettő, Victoia nem ribanc, ő az életem szerelme. Három, soha többé ne merd sértegetni őt! Kotródj a birtokomról, most! Vagy én pendítelek ki innen. Az én váram, én mondom meg ki van benne. Szeretem őt nagyapa és ha nem tudod elfogadni, akkor nem is akarlak többet látni. Most menj! - Mondtam olyan, hangon ami hidegebb volt, mint egy ezeréves sír.
Hát igen ezt az első Noirtól tanultam, elmondása szerint mindig így beszélt a szolgáivalm vagy azokkal a későbbi Noirokkal, akik megszentségtelenítették a család nevét. Igazi szégyennek számít, ha valaki így beszél egy Noirral. Nagyapa pedig gyorsan felfogta, s teljes szégyenben ment el.
- Mit szólnál egy vacsorához Szicílián? Még mielőtt aggódnál, nem hopponálunk. Egyik barátomnak repülőtársasága van, biztosan megengedi, hogy használjuk az egyik kisgépét. Persze csak, ha tetszik az ötlet. Ha nem maradhatunk itthon is. - Fordultam felé mosolyogva, s hangon is megint kedves lett. Magamhoz öleltem és megcsókoltam. A családom sem fogja elvenni tőlem a szerelmem.

Vicky & Philippe

Teljesen hatalmába kerített a meghatottság, mikor felhúzta az ujjamra a gyűrűjét. Nem! Én nem érdemlek ilyen ajándékot! Még őt sem érdemelném meg! Ezt nem gondolhatja komolyan!
- Soha, semmivel nem kell bizonyítanod! Én tudni fogom, hogy mit érzel irántam! - súgtam a fülébe, majd érzékien belecsókoltam a nyakába.
Végül megcsókoltam, majd könnyeimmel küszködve elfordítottam a fejem, hogy ne lássa azokat. Nem akartam gyengének tűnni előtte. Azt akarom, hogy mindig erősnek lásson. Csak tudnám miért.
A konyha felé vettem szédelgős utamat. A nagyteremben azonban figyelmes lettem egy titkos ajtóra, mely most nyitva volt. Gyorsan magamra húztam a kabátomat és lefelé vettem az irányt.
Milyen gyönyörű ez a hely! Egyszerűen imádom! Telis tele kincsekkel. Legalább 8-10. századbeli mind. Éreztem a levető, s útnak indultam legnagyobb pechemre. Ugyanis míg elmélyülten nézelődtem eltévedtem. Hogyan fogok én innen kijutni?
Most már cseppet sem tetszett a hely. Inkább megrémisztett. A falnak támaszkodtam, majd megpillantottam a gyűrűt. Végigsimítottam rajta. Segítségre szorultam, s próbáltam elérni őt! Az én drágámat. De késik. Mi tarthat ilyen sokáig? Aggódom, talán nem fog megtalálni. Kezdtem fázni, hiába volt rajtam a kabát. Talán nem is érezte meg, hogy szükségem van rá. Ám hirtelen ott termett mellettem. Tévedtem mégis megérezte.
Vendégünk is volt. Hirtelen eltakarta a szemem, hallottam, ahogy szór egy átkot, majd megragadja a kezem, s máris egy szobában találtam magam. Kérdéseimre nem nagyon válaszolta csak, mikor biztonságos helyre érkeztünk. Ez a valami meg akarja ölni? Megint veszélyben van! Én okoztam! Átölelt. Kezeim mellkasára csúsztak. Olyan jól esett a közelsége.
- Nem kellett volna ide hívnom téged! Nem lett volna szabad! - magyaráztam, miközben ő letérdelt a földre.
Megfogtam karjait. Fel akartam húzni, de nem ment. Nem volt bennem elég erő ahhoz, hogy megtegyem. Akárhogy is kéri nem fogom egyedül hagyni! Nem, nem és nem!
- De igenis az én hibám! - magyaráztam, miközben felpillantott, s elmosolyodott.
Felállt, s ujjaimba fonta sajátját. Elmosolyodtam. Lassan elindultunk. Szorosan mellette haladtam. Alig értünk el a második kanyarba megjelent az a démon. Merlinre! Megszorítottam szerelmem kezét.
Ekkor tűnt fel egy újabb szellem. Ősz haja volt, s elküldte a démont. Úgy látszik hallgat rá! Végre valaki, aki tud bánni ezzel az izével! Ám, ahogy az öreg megszólalt rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg szemben találtuk magunkat Philippe nagyapjával. Meglepetten figyeltem az öreget.
- Segít? Miért? - kérdezősködtem, majd hirtelen... - Micsoda? Minek nevezett? Kikérem magamnak! Nem vagyok ribanc! - kezdtem el hadonászni dühösen.
Legszívesebben felpofoztam volna vagy legalább megfojtogattam volna, de mivel szellem ezért hülyén festett volna, ahogy kapkodok a levegőben. Mire észbe kaptam szerelmem már fel is kapott. Karjaim óhatatlanul felcsúsztak a nyakába.
- De... - kezdtem el mondanivalóm, de ő nem hagyta befejezni, s belecsókolt a nyakamba.
Beleremegtem, s már kint is voltunk a labirintusból. Ez a tudat pedig megnyugtatott. Anélkül, hogy ő bent maradt volna mindannyian kijutottunk épségben. Megcsókoltam az én szerelmemet.
- Most már letehetsz szívem! - súgtam, miközben próbáltam lejutni karjaiból.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Miután unokahúgom végre kettesben hagyott szerelmemmel. Kivarázsoltam zsebéből a gyűrűmet. Majd felhúztam az ujjára. Amióta megvan a gyűrű egyszer se vettem le. Most pedig egyenesen neki adom. Mert ő az egyetlen, aki megérdemli.
- Ennek örülök egyetlenem. Még sose szerettem senkit. Örülök, hogy te tudod, hogy szeretlek, akkor is, ha nem tudom ezt rendesen megmutatni. - Mondtam megpuszilva ujját és homlokát is. Mire ő megcsókolt és próbálta elrejteni a könnyeit!
Kiment a konyhába. Meg se várta, hogy elmondjam én mit akarom igazából. Hogy vele akarok lenni. Hogy csak azt akarom, hogy öleljen, hogy csókoljon, hogy mindig az enyém legyen, hogy most is a karomban tarthassam.
Vártam, hogy szerelmem visszatértjen. Közben pedig újra megtaláltam a régi gyűrűmet. Kilgara megint feltűnt. Ez nem jó jel! Kicsit sem jó jel. Kezdtem ideges lenni. Nem akarom, hogy a boldogságom megint elrontsa valami. Márpedig Kilgara jelenléte erre utal. Nem nem fogom hagyni, hogy baja essen szerelmemnek.
Ekkor éreztem meg, hogy valami végig simít az arcomon. Victoria! Ne, bármit csak ezt ne. Nem lehet bajban. Rohanni kezdtem. Kerestem a konyhában, de nem volt ott. Csak mikor visszafelé mentem vettem észre, hogy nyitva van a labirintus ajtaja.
Lerohantam, meg kell találnom, akármilyen veszélybe kerülünk. Folyamatosan figyeltem a gyűrűm, s igyekeztem minél hamarabb meg kell őt találnom. Nem tartott olyan sokáig. De Cordis is megjött, de gyorsan hatástalanítottam.
Nem válaszoltam szerelmem kérdéseire. Az járt a fejemben, hogy biztonságba kell helyeznem a szerelmemet. Kilgara után mentem. S húztam magammal szerelmemet. Négy kanyar után megtaláltuk a pihenőt, ahova be is mentünk.
Kedvesem érdeklődött, hogy mi is ez az egész. Én pedig szépen elmeséltem neki mindent. Tudnia kell, hogy mi az igazság, ha velem marad, akkor tényleg meg kell tudnia mindent. Szeretem és ezt tudja. Pont ezért kell vele őszintének lennem.
Előkotortam a térkéoet, amit még tizenhat évesen rajzoltam. Azért csináltam, hogy könnyen kijussak a labirintusból. Most pedig szerelmemet fogom kijuttatni vele. Odamentem hozzá és magamhoz öleltem.
- Akkor téged és a kicsit kapta volna el. Akkor halottak lennétek. Azt nem tudnám feldolgozni. Veled megtaláltam a boldogságot, nem akatom elveszetni! - Térdre rogytam előtte. Megfogta a karom érzem, hogy könnyezek.
- Nehogy azt merd mondani, hogy te hibád! Szeretlek téged, akkor is megtettem volna, ha nem engeded. A világ végére is elmennék érted! - Mondtam ahogy felpillantottam rá. S elmondtam neki, hogy mit is kellene csinálnia.
- Akkor menjünk együtt! Soha többé nem engedlek el!- Mondtam felállva és ujjaiba fonva a sajátjaimat. Kinyitottam az ajtót, majd egyik kezemben a pálcát tartva elindultam, szerelmem szorosan mellettem.
Alig mentünk két kanyart, mikor megjelent Cordis. Felemeltem a pálcám. Egyetlen lépést tesz és megölöm, úgy hogy a pokolban sem fog újra éledni. Ekkor jelent meg nagyapa szelleme is. Izzottak a szemei, mint egy őrültnek.
- Cordis menj a pokolba! Hagyd őket békén! - Erre a démon eltűnt. Magamhoz öleltem szerelmemet. Jelezve, hogy nem fogom engedni, hogy bántsa. Nem fogom hagyni, hogy kárt tegyen a családomban, őket nem.
- Szóval tényleg igaza volt Rosalenek. Terhes a ribanc tőled! Ezt nem hiszem el! Dédnagyapa leszek! Azt hiszem tévedtem! Na gyertek mert Cordis még meggondolja magát!
- Komolyan segítesz nekünk?
- Ne fikázd. Inkább örülj! Mellesleg nem is olyan vészes a ribancod!
- Nem ribanc! Inkább vezess minket ki! - Mondtam fagyosan. Nem bízom az öregben. Eltettem a pálcám és ölembe vettem szerelmemet. - Viszlek én! Csak semmi ellenkezés! - Súgtam a nyakába csókolva. Majd követtem a nagyapám ki a labirintusból.

Vicky & Philippe

Miután Rosale kettesben hagyott szerelmemmel ő kivarázsolta zsebemből a gyűrűt, melyet tőle kaptam. Felhúzta az ujjamra. Merlinre! Mit művel? Nem érdemlem meg! Egyáltalán nem!
- Nélküle is tudom, hogy komolyan gondolod! Nekem bőven elég, hogy szeretsz és itt vagy mellettem! - magyaráztam.
Megpuszilta az ujjam és a homlokom. Imádom, mikor ezt csinálja. Megcsókoltam, s próbáltam elrejteni meghatottságomat előle. Nem akartam, hogy sírni lásson.
Kimásztam az ágyból, s szédelegve az ajtó felé vettem az irányt meg sem hallgatva őt, hogy mit is szeretne igazából. Meg akartam köszönni mindent, amit eddig tőle kaptam, amit értem tett.
A konyha felé vettem az irányt, ám a nagyteremben valami felkeltette érdeklődésemet. Nocsak! Egy titkos ajtó, ami eddig nem volt nyitva. Legalább is én nem vettem észre. Felvettem a kabátomat, majd elindultam lefelé. Egy csodás világ tárult elém. Én pedig rossz szokásomhoz híven felfedező útra indultam.
Későn kapcsoltam, már el is tévedtem. Rá kellett jönnöm, hogy egy labirintus kellős közepébe csöppentem. Csak tudnám, hogy fogok innen kijutni! Mikor nekitámaszkodtam a falnak, s kezeimet karba tettem megpillantottam a gyűrűt! Ez az! Végigsimítottam rajta. Erősen Philippe-re koncentráltam.
Késik! Vajon hol lehet ilyen sokáig? Fázom és már nem is olyan szimpatikus ez a hely, mint az elején. Aggódni kezdtem, hogy talán nem is érezte meg, hogy hívom. Ám abban a pillanatban, hogy ezt kigondoltam már meg is talált. De nem csak ő! Váratlan vendégünk érkezett. Szerelmem befogta a szemem, miközben manipulálta a terhességem, hogy ne legyek rosszul. El is múlt. Hallottam, ahogy mond egy Avada Kedavrát.
- Miért? Kérlek mi folyik itt? - kérdeztem, miközben elengedte a szemeimet.
Láttam, ahogy a vendégünk a földön hever. De időm sem volt nézelődni, mert Philippe megragadta a karom, s már magával is húzott, s egy sárkány nyomában voltunk.
A sárkány egy zsákutcába vezetett. Remek! Csapdába kerültünk. Vagyis nem, mivel egy pillanattal később már egy szobában találtam magam. Kérleltem, hogy mondja el mi folyik itt. Ő meg is tette. Egy darabig biztonságban leszünk? Miért csak egy darabig? Erre is választ kaptam.
Fel, s alá járkáltam a helyiségben idegesen. Miközben kapálóztak kezeim is a magasban, ahogy Philippe-hez beszéltem. Végül hozzám lépett, s átölelt. Kicsit megnyugtatott a jelenléte.
- Ez most komoly? - kérdeztem - Sajnálom nem kellett volna idehívnom téged! Ha tudtam volna, nem tettem volna meg! - magyarázkodtam.
Már megint! Veszélybe került miattam! Az én hibám! Elengedett, s térdre ereszkedett. Merlinre! Megfogtam karjait, s fel akartam húzni, de hát nem sokra mentem vele.
- Kérlek állj fel! Nem a te hibád! Nem tehetsz róla! Hanem... - az én hibám! Folytattam gondolataimban.
Elővett egy térképet, melyen láttam két X-et. Elmondta, hogy nekem adja ide, mert ki kell jutnom. Nem! Nem hagyom egyedül! Nem engedem, hogy baja essen! Felpillantott rám.
- Nem foglak egyedül hagyni! Nem akarlak! Ne kérd ezt tőlem! - magyaráztam kétségbeesetten.
Nem akarom őt is elveszíteni. Nem, nem és nem! Mihez kezdek nélküle? Ezt már végképp nem élném túl! Megőrjítene a bizonytalanság. Túlságosan is szeretem! Kérleltem, hogy ne hagyjon egyedül, ne hagyjon bizonytalanságban.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Hát mit ne mondjak unokahúgom a lehető legboldogabb hírt közölte velünk. Miszerint hamarosan megszületik első közös gyermekünk. Számomra még mindig olyan hihetetlen ez a dolog. Nehezen képzelem el magam apukának, de boldog vagyok, hogy az leszek.
Miután Rosale elment én kivarázsoltam a szerelmem zsebéből a gyűrűm és felültem, megfogtam a kezét. Mélyen a szemeibe néztem, majd ráhúztam az ujjára, s egyetlen igével tettem olyanná, hogy neki is jól álljon. Kicsit olyan volt ez, mintha eljegyeztem volna, s én körülbelül így is éreztem.
- A tiéd a testem, a lelkem, mindenem. Így legalább mindig tudni fogod, hogy komolyan gondolom. - Mondtam halkan, majd megpusziltam az ujját és a homlokát. Ő pedig megcsókolt. Már majdnem sír a meghatottságtól.
Elfordította a fejét, hogy ne lássam, de nem fogom neki hagyni, hogy sokat csinálja ezt. Akkor is ott akarok lenni, mikor sír. Látni őt akkor is. Bár ő lemaradt arról, ahogy én sírtam, de az nem is volt olyan igazi sírás. Csak én éreztem annak.
Szédelegve ment oda az ajtóhoz. Legszívesebben elkaptam volna. Magamhoz húztam volna és.
.. Sose szeretett még senki igazán. Ha bármit kérhetek, akkor miért nem hallgat meg. Én csak őt akarom. Ölelni, csókolni, érezni, hogy szeret, hogy az enyém.
Válaszomat meg se várva sietett ki a szobából. Egy ideig ültem egyhelyben. Már ez is nehéz ilyen kis ideig távol lenni tőle. Lassan felálltam és elkezdtem a polcban kotorászni. Mikor végre találtam valamit. Csak nem olyan dolgot, amit látni akartam.
Reménykedtem, hogy nem azért van ott amiért legutóbb láttam. Hiszen akkor tizenhat évesen. A labirintusban kellett töltenem vele az időt. Ráadásul úgy, hogy Cordis a családunk alapból sűséges démona a sarkamban volt. Egy hetet odalenn kész kínzás volt. De csak azért egy hetet, mert volna olyan szerencsés, hogy az első pihenőt találtam meg.
Kijuni a labirintusból. A legostobabább, legértelmetlenebb feladatnak találtam. Főleg, hogy nagyapával nehezebb volt harcolni, mint Cordissal. De mondjuk akkor ott volt velem Kilgara. Ő pedig tudja mi merre van a labirintusban.
Ekkor hirtelen olyan érzésem volt, mintha Victoria megsimogatott volna. Bajban van? A kastélyban. Ideges lettem, s a keresésére indultam. A konyhában nem volt. Hova lett? Hol van a szerelmem? Kezdek nagyon zabos lenni.
Megpillantom a nyitott titkos ajtót. Ne csak ne ott legyen! Kiküldtem egy követő igét, de az is oda vezetett. Ha lemegyek nagyobb veszélyben lesz, de ha nem teszem meg akkor meghal éhen. Vagy Cordis felfedezi a gyereket és akkor.... NEM!
Lerohantam a lépcsőn, s folyamatosan a gyűrűm figyelve. Kezdtem el keresni a szerelmemet. Nem félek Cordistól. Én aggódom, hogy ki tudom-e őket hozni onnan anélkül, hogy az a dög ártana nekik. De nem fogom hagyni, hogy a CSALÁDOMmal szórakozzon.
Mikor megtaláltam egy picit megnyugodtam. De a kis démonunk nem hagyott sok nyugtot nekem. Hirtelen befogtam szerelmem szemét, majd rámondtam egy Avada Kedavrát. A fenébe is miért nem Tenebrae Animamot mondtam? Az tovább tartana.
- Biztonságba viszlek! - Válaszoltam röviden. Tudom, hogy nincs sok időm, most hogy megtámadtam a démon kegyetlenül rám mászik. Megjelent Kilgara és elkezdett vezetni a legközelebbi pihenőbe.
Megragadtam Victoria karját és magam után húztam. Elmulasztottam a rosszullétet, pedig nem kellene beleavatkoznom, jobb ha természetesen múlik el. Négy kanyar és meg is van a zsákutca, ami nekünk kell. Kilgara kinyitja az ajtót.
Betessékelem szerelmem, majd én is bemegyek. Egy pillanatra visszafordultam, s akkor láttam meg Cordis arcát. Megvillantottam a fekete szemem mutatva, hogy ide ugyan nem jön! Itt ugyanis tilos lenne igézést használni. Bezártam az ajtót.
Elmondtam szerelmemnek, hogy egy darabig biztonságban vagyunk. S felajánlottam, hogy üljön le. De ő csak körbe körbe mászkált. Én pedig előkotortam az asztalka lábából a térképet, amit még fiatalon rajzoltam, majd zsebreraktam. S odamentem szerelmemhez. Magamhoz öleltem.
- Egy darabig. Egy ilyen pihenőben egy napot lehet tölteni. Utána Cordis be tud jönni. Ki ez? Cordis a család démona. Általában szelíd, mint a ma született bárány, de amikor a labirintusban Noir van megőrül. Mit akar? Engem megölni! Ez a dolga. Idelenn ez a dolga. Ez a legeszementebb Noir szokás. Évszázadok óta nem használtuk, csak nagyapa idézte meg újra. Arra való, hogy felmérje milyen érett egy Noir. Vagy kijut vagy meghal.
Olyan rosszul érzem magam. El kellett volna küldenem Cordist, miután végeztem nagyapával. Akkor most nem lennénk ilyen helyzetben. Akkor most nem miattam lenne veszélyben. Elengedtem, s lassan térdre ereszkedtem előtte. Lehajtottam a fejem, éreztem, hogy megint gyűlnek a könnyeim.
- Bocsáss meg ez az egész az én hibám! Nem akartalak veszélybe sodorni... de ha nem talállak meg ő talált volna meg... és ha rájött volna, hogy... hogy az én gyermekem hordod... megölt volna... -Elakadt a szavam, s kicsordult a könnyem.
Fel se pillantottam. Csak lassan kihúztam a zsebemből a térképet. Kibontottam, hogy az egész látszon. Két nagy X volt rajta. Az egyik a jelenlegi helyet a másik a kijáratot jelölte. Az utolsót találtuk meg. Lassan felemeltem a fejem és ránéztem.
- Ti ki tudtok jutni. Itt a térkép, csak követned kell. Egyszerre nem tudunk kimenni az túl veszélye lenne. Nekem el kell terelnem Cordis figyelmét rólatok. Nem hagyom, hogy a családom bántsa. Ki fogok jutni tizenhatévesen is kijutottam. Csak nem tudom meddig fog tartani. De téged nem foglak veszélybe sodorni. Ki kell innen jutnod! Miatta, biztonságban kell lennie. Már csak az a kérdés akarsz-e pihenni, vagy most rögtön neki álljunk?
Kérdeztem a szemeibe nézve. Szeretem őt, szeretem mindennél jobban. Nem fogom hagyni, hogy bántsa a démon. Mert nekem mostmár az a dolgom, hogy megvédjem, hogy sose hagyjam bajban. Mert szüksége van rám.

Vicky & Philippe

Rosale jó hírrel szolgált. Hamarosan megszületik első közös gyermekünk. Felülmúlhatatlanul boldog vagyok! Nem akartam, hogy tudjon róla az öreg. Tartok attól, hogy talán bántani a kicsit! Rosale megígérte, hogy nem engedi a közelébe a nagyapjukat. Megnyugtattak szavai. Philippe hirtelen kivarázsolta a zsebemből a tőle kapott gyűrűt, felült, mélyen a szemembe nézett és megfogta a kezemet. Ráhúzta a gyűrűt, majd egyetlen igével olyanná tette, hogy pont jól álljon az ujjamon.
- Köszönöm! - csókoltam meg végül, miután ő az ujjamra és a homlokomra nyomott puszit.
Könnyeimmel küszködve fordítottam el a fejemet, hogy ne lássa azokat. Nem akartam, hogy lássa. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Valamivel meg akartam köszönni mindazt, amit már nekem adott.
Szédelegve indultam az ajtó felé, majd visszafordultam, s közöltem vele, hogy akármit is mond én akkor is ki fogom szolgálni. Ha nem máskor akkor ma! Meg sem várva válaszát elindultam a konyhába.
Utam keresztezte a nagyterem. Mikor beléptem megcsapott a hideg levegő. Körbepillantottam, majd megláttam hogy az egyik sarokba egy titkos ajtó most tárva nyitva áll. Odasiettem, s éreztem, hogy huzatos. Felvettem a kabátomat, majd elindultam lefelé. Még szédelegtem.
Nem tehetek róla! A kaland a véremben van. Ez a hely pedig csábít. Ahogy leértem minden olyan gyönyörű volt, telis tele régi kincsekkel. Elindultam, hogy szétnézhessek eme csodálatos helyen.
Ám mire magamhoz tértem rá kellett jönnöm, hogy eltévedtem. Mindig ugyanazon a helyen kötöttem ki vagy teljesen ismeretlen volt a hely. Kezdett a dolog nem tetszeni. Megrémültem, s volt egy rossz előérzetem. A szédülésem és a hányingerem is felerősödött.
Hogyan fogok én innen kijutni? Nekitámaszkodtam a falnak, s karba tettem kezeimet. Ekkor szúrt szemet a gyűrű az ujjamon. Ez az! Philippe kérlek segíts! Végigsimítottam a gyűrűt, s remélem megérezte, hogy szükségem van rá.
Késik! Vajon mi történhetett? Hol lehet? Nem érezte meg? Ám ekkor hirtelen feltűnt! Szemeiben láttam a félelmet. Magához ölelt. Merlinre! Mi lehet a baja?
- Mi tartott eddig? - kérdeztem.
Vagyis kérdeztem volna, s folytattam is volna, ha közben nem érkezett volna meg valaki, aki szembetűnően ellenszenves volt. Legalább is számomra. Szerelmem befogta a szemeimet, majd elmondott egy Avada Kedavra-t.
- Nem látok semmit! - súgtam, miközben rémülten tapogattam Philippe kezét - Mi folyik itt? Hova megyünk? Ki volt ez?
Összezavarodtam. Mi rosszat csináltam? Miért ilyen ijedt? Ez engem is megrémisztett. Elengedte a szemeimet. Rosszullétem elmúlt, de rémületem nem. Hirtelen egy sárkány tűnik elő a semmiből. Annyit éreztem, hogy szerelmem megragadja a karom és magával húz.
Négy kanyar, alig bírtam velük tartani a tempót. Csapdába estünk! Merlinre! Még mindig nem értem mi folyik itt! Feltűnik egy ajtó, amin drágám betessékel. Látom, amint utánuk jön az a valaki. Ez még jobban megrémiszt. Philippe bezárta a bejáratot.
- Egy darabig? Ki ez és mit akar? Dehogy ülök! Hogy is jut eszedbe ilyen! - magyaráztam, miközben fel, s alá járkáltam a helyiségben.
Kezeim a magasba lendülve kapálóztak, majd karba tettem őket és úgy folytattam felesleges köreimet.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Nem hiszek a fülemnek, mikor az unokahúgom közli, hogy gyermek érkezik közénk. Ez azt jelenti, hogy igazi családom lesz. Életem szerelme terhes tőlem! Saját családom lesz. Pedig én világ életemben azt hittem egyedül leszek. Most pedig megtaláltam azt a nőt, akibe annyira beleszerettem, hogy odaadnám neki mindenem.
Egyikünk se tudott mit mondani, csak néztük egymást és mosolyogtunk. Majd szenvedélyesen és édesen csókolt meg. Imádom, ahogy csókol. Imádom, ahogy a karomban van, ahogy rám mosolyog, hogy érzem minden mozdulatát. Imádom, hogy mellettem van.
Mikor unokahúgom megszólalt mind a ketten mosolyogni kezdtünk. Viszont mikor bejelentette, hogy elújságolja nagyapának, hogy dégunokája lesz. Láttam, hogy Victoria megijedt. Tudja, hogy nagyapa nem szereti őt és fél, hogy az öreg bántaná a gyermekünkt.
A következő pillanatban azt vettem észre, hogy hálásan pillant körbe. Biztos Rosale beszélt vele még egy kicsit. Gondolom megnyugtatja, hogy nem fogjuk hagyni, hogy a nagyapa bántsa őt és a gyereket. Nem fogjuk hagyni. Ha kell megint megölöm a nagyapám, de nem fogja bántani a családom!
Szavaimra elmosolyodott. Majd megcsókoltam. Azt akartam, hogy érezze a csókban, hogy mennyire szeretem és mennyit jelent nekem. Karjai a nyakamban kötöttek ki. Imádom mikor oda rakja őket. Legszívesebben egész nap, csak ölelném és csókolnám.
Hirtelen előrántottam a pálcám és magamhoz hívtam a gyűrűm. A levegőben kapom el. Felültem és megfogtam a kezét. A szemeibe néztem. Felhúztam az ujjára a gyűrűt. Egyetlenigével tettem olyanná az ékszert, hogy jól álljon neki.
- Nem kell mondanod semmit. Senki másnak nem adnám oda! Te érdemled meg csak! - Mondtam hajthatatlanul. Megpusziltam az ujját, majd a homlokát. Az enyém, csak az enyém! Az én párom, az én szerelmem.
- Nekem csak ez kell! Csak te kellesz! - Mondom mosolyogva. Majd aggódva figyelem, ahogy az ajtóhoz megy kicsit szédelegve. Megfordul és azt mondja, hogy bármit kérhetek tőle, ki fog szolgálni.
Nem is hallgatta meg válaszomat, csak kiment. Az én harcosom. A legerősebb, legbátrabb nő a világon. Hiszen ki más tudna szeretni engem, egy gyilkost akiről tudja hogy mellette veszélyben van az élete. Ő mégis szeret. Így is szeret. Talán ez miatt is szeretem ennyire.
Nem tudom mit gondol rólam. Komolyan azt hiszi, hogy képes leszek egész nap semmit tenni? Hát nem nagyon. Én nem erről vagyok híres. Szeretem, ha pörög a világ körülöttem. Kivéve, ha ő velem van. Mert akkor inkább lelassítanám a világot.
Egy ideig ültem egy helyben, majd felálltam és a polchoz mentem. Puszta szórakozásból kezdtem el kutakodni benne. Mikor hirtelen megtaláltam egy sárkány alakú gyűrűt. Egy pillanatra megdermedtem. Ez nem lehet.
Akkor láttam utoljára, mikor tizenhat voltam. Azt hittem megszabadulok tőle és nem látom már többé. De most itt van. Kezem fölé tettem, mire megelevenedett és az ujjamra tekeredett. Pár pillanatig csak dermedten álltam.
Remélem ez nem jelenti azt, hogy megint... Áh nem biztosan nem. Csak kicsit paranoiás vagyok. Biztosan nem jelent semmit. Lehet, hogy csak véletlen hagytam itt. Nem kell mindig rögtön a legrosszabbra gondolni. Csak pozitívan kell gondolkodni.
- Nyugalom Philippe. Annak az esélye, hogy ez azt jelenti. Egy a tízezerhez. Biztosan n lesz semmi baj. Miért is lenne? Nagyapa csak nem fog semmi ostobaságot csinálni! Nem merne velem szembeszállni.
Fejemhez kapok. Mintha megsimogattak volna. Majd lassan elkezd szorítani. Egy pillanat alatt realizálódik bennem, hogy Victoria bajban van. Valaki lenne a birtokon? Gyorsan kisietek a konyhába, sehol. Visszafelé megyek. S a nagyteremben észreveszem, hogy a titkos ajtó nyitva van.
- Ne csak oda ne! Mondd, hogy nem! - Intettem a pálcámmal, de nem nyugtatott meg. Ott van. Lenn van a szerelmem. Ha nem megyek le lehet, hogy belebotlik Cordisba. De ha lemegyek biztos megtalálja. De nem hagyhatom ott.
Vettem egy mély levegőt, s egy követő igét kiszórva lerohanok a labirintusba. Folyamatosan a gyűrűm figyelem egyre jobban csillog a szeme. Cordis közel van. Megérezte, hogy Noir van idelenn. Hallom a mozgolódását, valakit keres, de még nem talált rá a szagra.
Ebben a pillanatban találom meg szerelemmet. Magamhoz ölelem. Megint a gyűrűre nézek. Szinte izzik. Jobban szorítom most szerelmem. Idegesen pillantok körbe, mikor abban a fordulóban ahonnan jöttem megláttam Cordist. Befogtam Victoria szemeit.
- Avada Kedavra! Kilgara vezess a legközelebbi pihenőbe. Nem érdekel hanyadik, nem kockáztatok. Gyere szívem sietnünk kell. Tudom, hogy nem illik befolyásolni a terhességet, de most muszáj! Ez az Avada Kedavra nem tartja fel sokáig. Erősebbet kellett volna küldenem, de hirtelen csak ez jutott eszembe.
Mondtam mikor elngedtem a szemét. Intettem a pálcával. Remélem elmúlt a rosszullét. Ujjamról letekeredik a gyűrű. S Kilgara a sárkány előttem repdesve indul meg egy irányba. Megragadom Victoria kezét és magammal húzom.
Négy kanyar. S egy olyan helyre kerültünk, ami zsákutcának tűnik. Megint izzik Kilgara szeme. - Gyorsan nyisd ki te nyamvadt sárkány! - Mondom idegesen. Ugyanebben a pillanatban jelenik meg az ajtó. Előre engedem Victoriát, majd hátra nézve megpillantom a démont. Rögtön bemegyek én is és bezárom az ajtót.
- Itt biztonságban vagyunk egy darabig. Ülj le nyugodtan arra az ágyra. Kilgara vissza! Úgy örülök, hogy nincs semmi bajod. Nem tudom mihez kezdtem volna, ha Cordis talál meg előbb! Bár kicsi volt az esélye, a gyerek még túl pici, hogy érezze rajta, hogy Noir. De ha Rosale látta, akkor Cordis is rá fog jönni! Szeretlek, nem tudnám elviselni, ha bajod esne.

Vicky & Édes kis szerelme

Miután Rosale megvizsgált és közölte, hogy hamarosan újabb taggal bővül családunk rettenetes boldogság öntött el. Végigsimítottam szerelmem kezét, mely a hasamon pihent. Egy gyermek, akit a szívem alatt hordok, aki csak TŐLE van!
Nem találtam szavakat, egyszerűen nem tudtam mit mondani. Megcsókoltam szenvedélyesen és édesen. Ő viszonozta. Annyira szeretem, mikor megcsókol! Rosale szavaira elmosolyodtunk. Majd mikor közölte elújságolja a nagyapjuknak megrémültem. Nem akartam, hogy az öreg tudjon róla. Még képes lenne bántani a kicsit. Nem nem és nem! Nem hagyhatom. Kérleltem Rosalet, hogy ne tegye. De már késő! Vagyis nekem tűnt későnek.
Már nem láttam csak hallottam, hogy nem hagyja, hogy a kastély közelébe jöjjön, ahogy Philippe sem. Hálás pillantásokat vetettem. Csak remélni tudtam, hogy látta.
Philippe szavaira elmosolyodtam. Mikor megcsókolt én viszonoztam. Karjaim a nyaka köré kerültek. Valahogy mindig sikerül odavezetnem őket. Hirtelen a pálcájáért nyúlt, majd kirepült a zsebemből a gyűrű, melyet egy hete adott nekem ide. Felült, megfogta a kezem és a szemembe nézett. Felhúzta a gyűrűt az ujjamra. Merlinre! Könnyezni kezdtem, miközben elmondtam, hogy nem érdemlem meg. Ám ő hajthatatlan volt. Egyetlen varázsigével tette olyanná a gyűrűt, hogy jól álljon az ujjamon.
- Köszönöm! Én...nem is tudom mit mondhatnék! - magyarázkodtam.
Annyi mindent kaptam már tőle! Megpuszilta az ujjam és a homlokom. Elmosolyodtam. Azon agyaltam, hogyan adhatnék neki vissza mindent.
- Hidd el! Örökké szeretni foglak és nem foglak soha elhagyni! - magyaráztam, miközben kikászálódtam az ágyból.
Az ajtó felé vettem az szédelgős utam, de még megálltam mielőtt a szobából kiléptem volna. Elmondtam bármit kérhet tőlem és csinálok neki valami finomat.
- Nem érdekel! Akkor is csinálok neked valamit! - válaszoltam arra, hogy neki kellene engem kiszolgálnia.
Azzal a lendülettel már ki is léptem a szobából végig sem hallgatva a mondandóját. Eszem ágában sincs, hogy kiszolgáltassam magam. Hiszen neki is megvan a maga baj!
Utam a nagytermen keresztül vezetett a konyhába. Amint betettem a lábam megcsapott a hideg levegő. Merlinre! Körbepillantottam a helyiségen, s megláttam az egyik sarokban egy titkos ajtót, mely most nyitott volt. Odaléptem. Éreztem, amint a húzat átjár. Gyorsan felkaptam a kabátomat és szédelegve, de lefelé indultam a lépcsőn.
Sajnos a véremben van, ha egy ilyet látok muszáj lemennem. Egy csodás világ tárulkozott elém. Tele mindenféle régi kincsekkel. 8-10. századbeli ereklyék és...éreztem, ahogy átjárja testem a hideg szél. Honnan jöhet? Elindultam hát az irányába.
Mire észbe kaptam eltévedtem a kőfalak között. Merlinre! Hogy fogok kijutni ebből a labirintusból? Akármerre mentem ugyanott lyukadtam ki vagy egy teljesen ismeretlen helyen. Valahogy kezdett nem tetszeni a hely. Megrémített immáron. Szédelgésem felerősödött, s újra a hányingerem is.
- Vicky! Már megint mibe keveredtél? Sosem állsz le ezzel a kalandhajkurászással? - kérdeztem magamtól - Most nézd meg! Megint bajba kerültél! Hogy mászol ki?
Nekitámaszkodtam a falnak, s karba tettem kezeimet. Ekkor szúrt szemet a gyűrű az ujjamon. Ez az! Philippe kérlek segíts! Végigsimítottam a gyűrűt, s remélem megérezte, hogy szükségem van rá.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Tudom, hogy nem akarja, hogy azt higyjem gyenge. Ezért hazudik nekem, mikor megkérdezem, hogy hogyan érzi magát. De végül elmondta, hogy hogyan is érzi valójában magát. Hiába hazudik, tudom, hogy nem mond igazat.
Megjelent Rosale, aki aggódott szerelmemért. Meg akarta vizsgálni. Nehezen de belement. Megragadta a karomat és megszorította a kezem. Félt, hogy mi fog történni vele. De én tudom, hogy semmi baj sem. Az unokahúgom nem fogja bántani. Nem hagyom.
Rosale elsikította magát, majd megjelent a szerelmem előtt. Közölte, hogy nagynéni lesz, mire gyorsan felfogtam, hogy bizony gyermekünk lesz. Hogy egyetlenem terhes tőlem. Az én gyermekemet hordja a szíve alatt. Ez olyan boldoggá tett.
Sose voltam még ilyen boldog! Hiszen a szerelmünk gyümölcse fejlődik benne. Végigsimított a kezemen, ami a hasán pihent, majd megcsókolt. Szenvedélyesen és édesen. Viszonoztam a csókot, imádom ahogy csókol.
Unokahúgom szavain mind a ketten elmosolyodtunk. Viszont láttam szerelmemen, hogy nem akarja, hogy Rosale elmondja nagyapának, hogy gyermekünk lesz. De nem kell aggódni sem én, sem Rosale nem fogja engedni, hogy túl közel jöjjön.
Nem tudom mi folyt le egyetlenem és unokatestvérem közt, de azt láttam, hogy hálás pillantásokat vetett. Tudom, hogy a rokonom látta őket, de már nem jött vissza hozzánk. Neki a pokolban a helye. A családi kriptában, nem itt a kastély falain belül.
- Neked vezeklek a bűnökért, amiket elkövettem. Amiket el fogok követni! Mert a te mosolyod, a te csókod a feloldozás! Csak te vagy, akinek érdekel a jóléte! - Mondtam majd megcsókoltam, lassan, szenvedélyesen és mélyen. Ő viszonozta nekem.
Karjai a nyakamban kötöttek ki. Imádom, mikor ezt csinálja. Végigsimítottam a hátán, egyszerűen odaáig vagyok érte. Majd hirtelen elővettem a pálcám, s magamhoz hívtam a gyűrűmet, amit a levegőben kaptam el.
Felültem az ágyon, majd megfogtam egyetlenem kezét. Mélyen szemeibe néztem. Adni akartam neki valamit, valamit amivel mindig vele van. Amit tőlem kap, ami az övé lehet, hogy tudja ott vagyok neki, ha kell és megvédem mindentől!
- Te vagy az egyetlen, aki megérdemli! Tudd, hogy mindig veled leszek, ha kellek! - Mondtam mosolyogva. Egyetlen igével tettem a gyűrűt olyanná, hogy jobban álljon az ő gyönyörű kezén. Láttam, hogy meghatódott. Megpusziltam az ujját, majd a homlokát is.
- Úgy, hogy mindig velem leszel, hogy soha többé nem hagysz el. Hogy szeretsz, úgy ahogy most szeretsz! Nekem csak ennyi kell! Te magad kellesz! - Mondtam mosolyogva. Nem értem miért akarja mindenképpen viszonozni, hogy kedves vagyok vele?
- Nem kell szívem, neked most nem lenne szabad ilyeneket csinálni! Nekem kellene téged kiszolgálnom, nem fordítva! - Mondtam aggodalmas hangon, de mintha meg se hallotta volna. Mivel miután kimászott az ágyból el is tűnt az ajtóban.
Megráztam a fejem. Nem vagyok olyan, aki képes sokáig lazsálni. Szeretem, ha mozog minden. Felálltam és odamentem a polchoz. A fiókokat nétegettem, mikor megtaláltam a sárkányos gyűrűm. A Noir ereklye! Ez hogy kerül ide? Utoljára akkor láttam mikor... Áh nem biztos csak itt hagytam. Fölé tartottam a kezem, mire a sárkány megmozdult és rátekeredett az ujjamra. Csak remélem, hogy ez nem jelent bajt.

Vicky & Philippe

Nem akartam gyengének tűnni előtte. Ezért újra hazudtam neki miután magamhoz tértem ájultságomból. Végül is bevalottam neki, hogy nem vagyok a legtökéletesebben, de azért már egy kicsit jobb.
Megérkezett Rosale, aki aggódik értem. Meg akar vizsgálni. Nehezen, de belementem. Megragadtam szerelmem karját, hogy el ne merjen tűnni mellőlem. Megnyugtatott, hogy nem teszi. Bár nem sok esélyem lenne ellene, ha megpróbálnám megölni.
Csend ült a szobára. Megszorítottam Philippe kezét. Nem tudtam, hogy mi fog történni velem. Hirtelen sikoltást hallottam, majd megláttam Rosale-t. Gyönyörű lány volt. Most már nem féltem tőle annyira, mint eddig.
Közölte velünk, hogy gyermekünk fog születni. Bár először nem esett le, hogyan lesz belőle nagynéni. Terhes vagyok, s ez annyira, de annyira boldoggá tesz! Remélni tudom, hogy Philippe is az.
Miután végigsimítottam kezén, mely a hasamon pihent megcsókoltam szenvedélyesen és édesen. Ő viszonozta ezt. A legszebb család, ami csak a miénk! Merlinre! Mennyire boldoggá tesznek a szavai!
Rosale szavain elmosolyodtam. Ahogy elindult elújságolni a hírt nagyapjuknak. Kérleltem ne tegye meg! attól tartok, ha az öreg megtudja ártani akar majd a gyermekünknek. De túl késő volt. A lány már el is tűnt.
Hirtelen újra meghallottam a hangját. Megnyugtattak szavai. Hálás pillantásokat vetettem a szobában. Hátha látja még. Tudom, hogy szeret ez a szépfiú itt mellettem. Ahogy én is imádom őt! Boldoggá akartam tenni minden áron.
- Nekem kell mindent megköszönnöm! Hiszen annyi mindent tettél értem! - súgtam, miközben elmosolyodtam - Reméltem is, hogy boldoggá tettelek!
Megcsókolt szenvedélyesen, lassan és mélyen. Viszonoztam csókját. Karjaim nyakában kötöttek ki, mint annyiszor már. Végigsimította a hátamat. Imádom! Rettenetesen imádom!
Mélyen a szemeibe néztem, majd hirtelen a pálcájáért nyúlt. Merlinre! Megijeszt! A zsebemből ekkor kirepült a gyűrű, melyet még tőle kaptam. Ő a levegőben elkapta, s megfogta a kezem. A szemeimbe nézett.
- Mi? Én...nem...nem érdemlem meg - mire észbe kaptam a gyűrű már az ujjamon volt - Ígérem büszkén hordom!
Merlinre mennyire gyönyörű lett, ahogy Philippe átszabta, hogy jól is álljon. Nem találtam szavakat. Könnyeimmel küzdöttem, s próbáltam eltakarni az arcom. Annyi mindent kaptam már tőle! Megpuszilta az ujjam és a homlokom. Elmosolyodtam.
- Én egyszerűen imádlak! Mit adhatnék neked? Hogyan adhatnám vissza neked? - kérdeztem, majd hirtelen eszembe ötlött.
Mi lenne, ha egész nap nem csinálna semmit, s csak itt heverészne, én pedig kiszolgálnám, kényeztetném? Nehezen, de kikászálódtam az ágyból. Még mindig szédültem, de nem érdekelt.
- Maradj drágám! - szóltam visszafordulva hozzá - Most én foglak szórakoztatni! Bármit kérhetsz tőlem! Csinálok neked valami finomat!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Visszahopponáltunk a kastélyba, szerelmem rosszul lett és elájult. Nagyon ideges lettem. Nem akarom, hogy baja legyen szeretem őt. Próbáltam felkelteni, de nem reagált egy darabig. Nem akarom elveszteni. Imádom őt. Nem akarom elveszteni őt, nem akarom!
Meggyógyítottam a karját, mikor felkelt, majd rám mosolygott. Hogy mennyire szeretem én őt. Sokkal jobban, mint azt gondoltam volna. Hazudott nekem, mikor megkérdeztem, hogy van, de nem tudtam rá haragudni, mert ilyenkor is imádom őt.
Ő a legerősebb nő, akit ismerek az én szuperhősnőm. A legbátrabb nő, az én egyetlenem. Hirtelen megjelnt Rosale, aki közölte, hogy aggódik Victoriáért és hogy meg akarja nézni minden rendben van-e vele. Furcsállottam, de örültem is neki.
Szerelmemnek nem nagyon tetszett az ötlet, de beleegyezet. Viszontegragadta a karom és megszorította a kezem. Majd közölte, hogy ha itt merem hagyni megöl. Nem fogom itt hagyni, tehát megpróbálnia se kell, de nem is menne neki. Nekem a gyilkolás a szakterületem. Tudom hogyan védjem meg magam.
Megígértem neki, hogy soha többé nem fogom elhagyni és azt se hagyom, hogy ő itt hagyjon. Túlságosan szeretem, ahhoz hogy elengedjem. Kell nekem, tudom, hogy kell. Ő az egyetlen, aki iránt így érzek, akit magaménak akarok.
Csend borult a szobára. Az én egyetlen kalandorom megszorította a kezemet. Tudom, hogy izgul, de nem lesz semmi baj. Csak figyelem, ahogy unokahúgom alaposan szemügyre veszi, majd elsikítja magát, s hirtelen alakot ölt, hogy szerelmem is láthassa.
Mi ütött ebbe a lányba úgy viselkedik, mint egy őrült. Nagy... nagynéni lesz. Tekintetem Victoria hasára vándorolt, sőt a kezem is ott kötött ki. Az én egyetlenem pedig kezemre rakta az övét. Tekintetem unokahúgom és a mellettem fekvő nő közt ugrált.
Terhes lett. Tőlem lett terhes! Ez olyan lehetetlennek hangzik. Ezt akarta, én is ezt akartam. De álmomban sem hittem volna, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik. Victoria megsimította a kezemet, ami még mindig hasán pihent.
Apa leszek! Egy kisgyermek apja. Egy ilyen gyilkos, mint én. Egy ilyen gonosz ember. Ekkora ajándékot kap egy ilyen tiszta nőtől. Egy gyermeket. Megcsókolt édesen és szenvedélyesen, én visszacsókoltam. Majd átöleltem derekát és vállait is.
Most én csókoltam meg szenvedélyesen. Káprázatos ez az egész. Hogy tudom, hogy az én egyetlenem a gyermekemet hordja a szíve alatt. Ott növekszik benne a szerelmünk gyümölcse. Nem tudom elhinni, hogy ez komolyan velem történik meg. Pedig igen.
- A legszebb család a világon. A mi saját családunk. Amit senki sem fog tőlünk elvenni. - Suttogtam ahogya ajkaim az övéig fellett tartottam. Rosale megszólalt. Láttam, hogy szerelmem elmosolyodott. Hát igen megkapta, amit mindig is akart. Boldog vagyok, boldogabb, mint valaha.
Szerelmem Rosale után szólt, aki elhomályosodva tűnt el. De még visszamosolygott rá és úgy szólt, hogy azt csak egyetlenem hallja. ~Nem fogom engedni, hogy a kastély közelébe kerüljön. De nem is merné megtenni. Philippe szeret téged, még őt is képes a pokolra küldeni, csak hogy te biztonságban legyél!~
- Az én vágyam is. Többre nem is vágyhatnék egyetlenem. Olyan boldog vagyok, hogy veled élhetem meg ezt a csodát! Egy gyermek... El sem hiszem apuka leszek. Köszönöm, köszönöm, hogy vagy nekem!
Mondtam mosolyogva, majd megint megcsókoltam lassan, mélyen és szenvedélyesen. Karjai a nyakban voltak. Végig simítottam a hátán. Nem is tudom mivel kifejezni ezt a boldogságot, amit az okoz, hogy megint velem van. Szorosan ölelem magamhoz. Tudni akarom, hogy velem marad!
Semmi sem ronthatja most el a kedvemet. Ezt a boldogságot. Valamivel meg akarom ajándékozni az én egyetlenemet. De nem tudom, hogy mit is adjak neki. Ekkor megcsillan a szemem. Kitaláltam, a legjobbat. A lehető legeslegjobbat.
Pálcámért nyúltam, s intettem vele. Victória zsebéből kilebegett a gyűrűm. Én elkaptam a levegőben, majd felültem mellette az ágyban. Megfogtam a kezét és a szemeibe néztem. Nála sokkal jobb helyen van, így mindig tudni fogom, hogy ha bajban van.
- Neked adom! Tudom, hogy nálad jó helyen lesz! Viseld büszkén! - Mondom felhúzva a középső ujjára, majd egy igével olyanra alakítva, hogy jól fessen a kezén. Végül pedig nyomok rá egy puszit, sőt a homlokát is megpuszilom. - Szeretlek!

Vicky & Philippe

Mikor visszahopponáltunk a kastélyba rosszabbul lettem. Azt hiszem el is ájultam. Nem tudom mi van velem mostanában, de sosem voltam még ilyen beteg. Beletelt egy kis időbe, mire végre sikerült magamhoz térnem. A jobb alkarom rettentően égett. Odakaptam. Forró volt. Ekkor valami megnyugtatta. Azt hiszem szerelmem csinált valamit.
Lassan kinyitottam szemeimet, s megpillantottam. Elmosolyodtam. Ő a hogy létem felől érdeklődött. Már megint hazudtam. Csak tudnám miért? Végül elmondtam neki, hogy még szédülök és hányingerem van, de egy kicsit jobb.
- Tudom! - súgtam elszégyellve magam.
Nem akartam, hogy gyengének lásson, hiszen soha nem voltam az. Sőt! Én akarok gondoskodni róla!
Közölte velem, hogy itt van Rosale és aggódik értem. Rosale? Aggódik? Azt hittem nem szívlelnek engem a rokonai, de úgy néz ki ő mégis megkedvelt. Meg akar vizsgálni? Merlinre! Most komolyan? Megrémültem a gondolattól, de beleegyeztem.
Azonban Philippe karját megragadtam, megszorítottam a kezét és közöltem, hogy itt ne merjen hagyni. Különben megölöm. Nem mintha bármi esélyem is lenne ellene. Azt hiszem hamarabb végezne velem, mint azt gondolnám.
Megígérte soha többé nem hagy el. Sőt! Nem fogja hagyni, hogy én hagyjam el őt! Nem most már semmi pénzért nem tenném meg! Mindennél jobban szeretem, s ez a legfontosabb.
Hatalmas csend vette kezdetét. Megszorítottam a drágám kezét. Nem tudtam mi fog történni most velem. Hirtelen sikoltást hallottam, majd egy emberke körvonalazódott ki előttem. Végül teljesen megjelent nekem egy lány. Rosale? És mennyire boldog! De miért?
Megölelne? Mi történt? Nem értem az egészet. Aztán közölte...nagynéni lesz. Először nem esett le! Aztán Philippe tekintete a hasamra vándorolt, miközben a keze is oda csúszott. Ugyanabban az időben az én kezem az övére. Tekintete vándorolt köztem és Rosale között.
Terhes vagyok. Merlinre! Még csak most esett le. Tőle vagyok terhes! Amit elképzeltem az be is teljesült. Ilyen hamar. Rátekintettem kezeinkre, majd megsimítottam Philippe még mindig hasamon levő kezét.
Rettenetesen boldognak érzem magam. Talán még ilyen soha nem volt. Anya leszek! Egy gyermek édesanyja! Az én életem szerelme pedig az apja. Végül megcsókoltam édesen és szenvedélyesen. Ő viszonozta. Majd egyik keze a derekam ölelte át, míg a másik a vállaimat.
Megcsókolt. Én viszonoztam ugyanolyan szenvedéllyel, ahogyan ő. Imádom, mikor csókol. Alig akartam elhinni, de valóban az én életemről van szó. Olyan, mint egy tündérmese. Egyszerűen imádom!
- Igen! Egy szép kis család! A miénk! Csak a kettőnké! - súgtam vissza, ahogy ajkai az enyémek fölött voltak.
Rosale szavaira elmosolyodtam. Igaza lett. Vagyis teljesült, amit szeretett volna, hogy Philippe boldog legyen. Remélem tényleg az mellettem! S nem akarom, hogy csalódjon bennem! Egyszerűen nem bírnám elviselni.
- Rosale kérlek ne! - szóltam felé, de a lány addigra már eltűnt.
Nem akartam, hogy a nagyapjuk tudjon róla! Nem akarom, hogy ennek a gyereknek baja essen! Attól tartok, ha az öreg megtudja mindent elkövet majd, hogy eltüntesse az útból ezt a születendő gyermeket.
- Igen a vágyam, de neked is? - kérdeztem, de ő folytatta - Köszönöm, hogy megélhetem veled ezt a csodát!
Megcsókolt mélyen, szenvedélyesen és lassan. A karjaim már megint a nyakába kerültek, s úgy csókoltam vissza én is tele szenvedéllyel.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Az én egyetlenem. A szívem minden vágya. Az a nő, akivel el tudom képzelni a hátralevő életemet. Az akit képes lennék szeretni örökkön örökké. Hopponáltunk. De rosszult lett és ez egyre rosszabb lett.
Elájutl, mikor nagy nehezem felkelt keze karjára csúszott. Én pedig gyorsan elmulasztottam a fájdalmát. Kinyitotta a szemét és rám nézett. Megpusziltam a homlokát, majd megtudakoltam hogyan érzi magát. Hazudott már megint!
- Látod nem is olyan nehéz ezt elmondani, egyetlenem. - Súgtam mosolyogva. Nem akarja, hogy gyengének nézzem. Tudom, hogy nem gyenge ez miatt nem kellene aggódnia. Csak magát idegesíti fel vele.
Ekkor jelent meg unokahúgom. Aggódik Victoriáért. Úgy tűnik ő már megszerette. Csak nagyapának nem tetszik, de nem is baj tudom, hogy nem szereti az én egyetlenem a szellemeket. Jobb is, hogy nagyapa távol akar maradni.
- Most, hogy újra megtaláltalak már nem foglak elengedni téged szerelmem. Soha többé nem. - Mondtam megszorítva a kezét, amivel előbb megfogta az enyémet.
Néma csend honol, amint Rosale közelebb lebeg és megfigyeli Victoriág. Majd elsikítja magát, s szinte látom, ahogy a közvinalai megválzotnak. Megjelenik Victoria előtt. De miért mit láthatott, amit egyszerre akar megmondani?
Egyszerre kérdeztük meg Rosalet hogy mit látott. De egyikünk se fogta fel elsőre, hogy hogyan lesz belőle nagynéni. Ekkor azonban leesett. Tekintetem szerelmem hasára szaladt és kezemet rá helyeztem. Szerelmem pedig az én kezemre helyezi kezét.
Tekintetem megakadt a hasán. Majd lassan Rosalera, majd Victoriár néztem, s megint Rosalehoz fordulva kérdeztem meg tőle, hogy tényleg apa leszek-e. Mire bólintott egyet. Elakadt a lélegzetem.
Victoria szemeibe néztem. El sem hiszem, terhes. Tőlem terhes. Ez lehetetlen! Ezt akartuk mind a kettem, hogy kapcsolatunknak, szerelmünknek legyen gyümölcse. S most megkaptunk. Az én szívem választotta terhes tőlem.
Végigsimított a kezem, ami még mindig a hasán pihent. Ez olyan hihetetlen nekem. Hiszen alig egy hete még nőről se akartam hallani, most meg már a közös gyermekünket várjuk. Apa leszek, komolyan apa leszek. Ez elképesztő.
Nagy sokára Victoria megcsókolt, édesen és szenvedélyesen, amit én ugyanúgy viszinoztam neki. Hasán lévő kezem átkarolta a derekát, a másikkal pedig átkaroltam a vállait. Szenvedélyesen csókoltam, hogy tudja, hogy mennyire szeretem őt.
- Anyuka leszel én egyetlen kalandorom! Családunk lesz! Nekünk lesz családunk! Imádlak téged! Nagyon imádlak! - Súgtam ajakai felett tartva ajkaimat. Mosolyogtam, boldog voltam, annyira, hogy az leírhatatlan.
- Nagyon szépek vagytok együtt. Örülök, hogy megtaláltad a boldogságot Philippe. Megyek elújságolom nagyapának, hogy dédunokája lesz. - Mondta kedvesen Rosale, majd lassan elhalványult.
- Teljesül a vágyad. Már egy zsibongó gyerek várható a kastélyban. A mi kisgyermekünk! Örülök, hogy veled alapíthatok családot, kedvesem. - Mondtam most én megcsókolva őt. Mélyen, lassan és szenvedélyesen.

Vicky & Philippe

Most már tudom, hogy mit akarok! Vele leélni az életemet! Kerüljön bármibe is. Hopponáltunk vissza a kastélyban. Egyre rosszabb lett a gyomrom. Még el is ájultam, pedig soha életemben nem történt velem ilyen! Miután felébredtem az alkaromhoz kaptam. Valószínűleg a tea ráborult és azért ég ennyire. Ám Philippe segített rajta.
Kinyitottam a szemeim. Újra láthatom, s ez boldogsággal önt el. Megkérdezte hogy vagyok. Közben puszit nyomott homlokomra. Megkérdezte hogy vagyok. Már megint hazudtam neki, s erre ő rá is jött.
- Jól van! Még szédülök és hányingerem van, de azon felül semmi gond! - vallottam be.
Nem akartam, hogy azt higgye egy gyönge nő vagyok, aki még egy gyomorrontástól is ilyen szar állapotba kerül. Vagyis most tényleg borzalmasan festhetek, ahogy a mosdóba rohangálok, de akkor is!
Elkalandozott, majd közölte velem, hogy itt van Rosale és aggódik értem. Szeretne megvizsgálni. Merlinre! Rettenetesen beparáztam a gondolattól, hogy a szellemek már megint megkörnyékeznek. Egy dolog nem fért a fejembe. Aggódik? Ennyire megkedvelt volna?
- Nagyon reméltem is, hogy nem mész sehová! - szóltam, miután elkaptam a kezét és megszorítottam.
Ő is megszorította az én kezem. Nem fogok érezni semmit? Remélem! Néhány pillanatig csen ült a szobára, majd hallottam egy sikolyt, s megjelent előttem egy alak. Először homályos volt, majd teljes egészében egy lebegő nővel találtam magam szemben.
Az ájulás határán voltam megint. Itt diskurálok egy szellemmel, aki mindehhez még vigyorog is. Na de várjunk! Minek örül ennyire?
- Mi történt? Mit láttál? - kérdeztem egy időben szerelmemmel, aki átölelt.
Meg tudna ölelni? De hát miért? Összezavarodtam, de teljesen. Nagynéni lesz? Azt meg, hogy a fenébe...Tapsolni kezdett. Éreztem, amint Philippe keze a hasamra csúszik. Az én kezem pedig az övére került. Csak egy fél pillanatra néztem rá a drágámra láttam a szeme is megakadt a rajta. Majd Rosale és köztem szemezett.
Kérdezett valamit. Nem is hallottam, hogy mit annyira ledöbbentem. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a szemeimbe néz. Még mindig döbbent voltam.
Terhes vagyok! Gyermeket várok tőle! Egy gyermek! Ennek a kapcsolatnak a gyümölcse! Szólni nem tudtam pedig akartam. Nagyon is, de nem ment.
Szimplán végigsimítottam kezén, mely még mindig a hasamon pihent. Erre vágytam mindennél jobban. S nem tudom, ha egyedül maradtam volna, mihez kezdtem volna. Végül megcsókoltam szerelmemet édesen és szenvedélyesen.

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Nem érdekel a veszély, amit jelent számomra. Nagyobb veszélyben van az életem, ha nincsen velem. Hiszen az megölne. Hopponáltunk és utána egyre rosszabbul és rosszabbul lett. El is ájult én pedig megrémültem. Nem nem hagyom, hogy baja legyen.
Élesztgetem és bevittem az egyik szobába. Mindent amit tudtam megtettem, de csak annyit értem el, hogy valamennyire minimálisan életben volt. Felhívtam az orvost, aki enyhén szólva leidiótázott, hogy hogyan képzelem hogy ilyennel zaklatom.
Próbáltam visszahozni az életbe, mindent tőlem telhetőt megtettem. Ébredezett és a karjához kapott, egy pillanat alatt gyógyítottam meg. Rám nézett, én elmosolyodtam majd megpusziltam a homlokát és megkérdettem hogy van!
- Megint lódítasz angyalom! - Ő folyton lódít én meg folyton bókolok. Szép páos vagyok. Ekkor jelent meg Rosale. Aggódik Victoria miatt. Az unokahúgom megkedvelte az én egyetlenemet.
- Itt leszek és szorítom a kezed! De nem fogsz semmit sem érezni! - Mondtam megszorítva a kezét, amelyikkel elkapott. Soha többé nem fogom egyedül hagyni. Soha, amíg él én mellette leszek!
Rosale közelebb lebegett, majd komoly arccal figyelte meg szerelmemet. Hozzá se ért csak figyelt. Egyszer csak hirtelen elkerekedett a szeme! Majd elsikította magát, de úgy, hogy azt még Victoria is hallhatta. Sőt szinte láttam, ahogy megváltozik az alakja látható lesz! Mit csinál ez a lány?
- Mi történt Rosale? Mit láttál? Mondd már! - Unszoltam idegesen, magamhoz ölelve szerelmem.
- Victoria, ha meg tudnálak ölelni most megtenném! Merlinre ezt nem hiszem el! Még sose voltam ilyen boldog Philippe!
- Mi a bánatot hordasz itt össze? Nem vagy rosszul?!
- Én teljesen jól vagyok! Sőt jobban is! Nagynéni leszek, nagynéni leszek! - Mosolyogva kezdett el tapsolni. Elkerekedett a szemem és Victoria hasára néztem.
Kezem lassan rá helyeztem, majd felnéztem előbb Rosalera, majd Victoriára. S megint unokahúgomra pillantottam. Még mindig tágra volt nyílva a szemem. Nem tudom elhinni, amit mondott.
- A... Apa leszek? - Erre csak egy biccentés volt a válasz. Unokahúgom pedig kedvesen mosolygott ránk. Szerelmem szemeibe néztem. Éreztem, hogy remegett a tekintetem.
Apa leszek! Az ő gyermekének az apja! Ezt akarta, hogy gyereke legyen tőlem és tessék. Én is ezt akartam és megkaptam. Nem is tudom mihez hasonlítani ezt az érzést. Még sose éreztem ilyet. Ez felfoghatatlan, egyszerűen felfoghatatlan.

Vicky & Philippe

Most már az sem érdekel, hogy veszélyt jelentek a számára csak, hogy velem legyen! Szeretem és ezen nem változtat semmi! Hopponáltunk. Rosszulléteim erősebbek lettek. Sőt! El is ájultam azt hiszem. Csak azt éreztem, ahogy a kezemre ömlik valami forró. Biztos vagyok benne, hogy felborítottam a tálcát.
Teljes sötétségben találtam magam. Megrémisztett. S hiába szólongattam szerelmem, nem találtam, nem jött elő. Rettenetesen féltem.
Előttem egy út bontakozott kis. Elindultam rajta. Nem tudom mennyi idő telhetett el. Kezdtem magamhoz térni szédültem és még hányingerem volt. Csuklómon vizes ruha. A jobb alkarom rettenetesen égett, amihez odakaptam.
Ekkor valami történt. Elmúlt a fájdalom. Kinyitottam szemeimet és megláttam szerelmemet. Biztosan ő segített elmulasztani!
Elmosolyodott és megpuszilta homlokomat. Én is elmosolyodtam. Érdeklődött a hogy létem felől, miközben megsimogatta az arcom.
- Már sokkal jobban! - hazudtam, miközben megpusziltam kezét.
Már megint hazudok! De miért? Hiszen úgy is tudni fogja, hogy mit tettem, de nem akartam, hogy lássa rajtam. Soha nem voltam ilyen beteges.
Valami megint történt. Tekintete elkalandozott. Mikor visszatért elmondta, hogy Rosale itt van és, hogy szeretne megvizsgálni. Aggódik értem? Rosale? Meglepődtem, s megijedtem egyszerre.
- Rendben, de maradj velem kérlek! Ha itt mersz hagyni megöllek! - szóltam, miközben elkaptam szerelmem kezét és megszorítottam.
Esélyt sem hagytam, hogy felszívódjon. Jobb, ha mellettem van! Nem akartam, hogy egyedül hagyjon!

Philippe és Victoria

I want her more than ever

Nem érdekel, hogy miért tette, de ott hagyott. Biztosan bebeszélte magának, hogy veszélyes rám nézve. De ez engem nem érdekel. Imádom, szeretem és akarom őt. S most, hogy megint csókolhatom már tudom, hogy soha többé nem fogom elhagyni!
Megpusziltam a homlokát. Olyan puha ott a bőre. Hopponálta vele, s máris a kastélyban voltunk. Láttam rajta, hogy rosszul van. Nagyon sajnáltam szegényt. Rögtön ki is bontakozott a karjaimból, s elszaladt a mozsdóba.
Szédelegve jött visza a szobába. Ez nem tetszett. Nagyon rosszul van, csak tudnám mitől. Annyira sajnálom az én egyetlenemet. Láttam az emlékeiben, hogy mennyit szenvedett. Nem ezt érdemli, sokkal jobbat érdemel.
Elmentem és megcsináltam a kajáját, majd levakartam a parfümöm és visszamentem a szobába. Letettem elé az ételt. Láttam, hogy nagyon örült neki. Most én igenis ki fogom őt szolgálni, mert ő az én hercegnőm.
Hirtelen felállt, majd felém indult. Ekkor összeesett, magára borította a tálcát. Egyetlen pillanat alatt kerültem mellé. Fejét karomra tettem, s eltüntettem róla az ételmaradékokat.
Ébresztgettem, majd bevittem az egyik szobába és lefektettem. Valamennyire magánál volt, de nem kelt fel. Felhívtam az orvost, mire azt mondta, hogy ha fél órán belül megint elájul akkor kijön, de így nem mert biztos, hogy csak leesett a vérnyomása.
Na persze én meg a jóság mintapéldája vagyok! De nem foglalkoztam vele. Inkább próbáltam magához téríteni. Ébredetni kezdett. A karjához kapott, én is odanéztem, s egyetlen pálcaintéssel gyógyítottam meg. Rám nézett, elmosolyodtam és megpusziltam a homlokát.
- Elájultál és ide hoztalak. Jobban vagy már angyalom? - Kérdeztem simogatva az arcát. Annyira szeretem, azt akarom, hogy jól legyen, hogy jól éreze magát, ha velem van.
~Philippe! Mi lett hallottam, hogy valami baj van! Nagyapa majdnem megölt megint, de muszáj volt megnéznem mi van!~ Hallottam fejemben Rosale ideges hangját. Úgy néz ki az unokahúgom megkedvelte a szerelmet.
Semmi baj, csak elájult. Az orvos szerint leesett a vérnyomása! Válaszoltam nyugodtan magamban. ~Itt nem csak a vérnyomással van baj! Valami nem stimmel! Közelebb mehetek, hogy megvizsgáljam, vagy a Pokolra küldesz, mint nagyapát?~
- Egyetlenem... Rosale aggódik érted! Itt van most is. Szeretné megtudni mi a bajod. Megengeded neki? Vagy inkább ne? Esküszöm, hogy nem fog bántani! - Kérdeztem megsimítva az arcát és mélyen a szemeibe nézve.

» Philippe & Victoria
» Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford
» Philippe Noir
» Daiyu & Philippe
» A két gyönyörű angyalka - Philippe & Vicky