Victoria Camila Flores

Jellem: Optimista, mindig vidám vagyok. Bátorságom és kalandvágyam mindig is hajtott. Emiatt néha őrültnek néznek. Ha nem tetszik valami kinyitom a számat Igyekszem segíteni a körülöttem lévő embereken kisebb nagyobb sikerrel. Egyesek szerint, a kitartás, makacsság és a szerencse is végigkíséri életem.

Kinézet: Kb. 160 cm magas, vékony testalkatú vagyok. Hosszú, szőkés barna hajam és ijesztően kék szemeim vannak. Általában rövid ruhákat hordok, de szívesen felveszek melegítőt, nadrágot egy szép blúzzal vagy valami modern ruhadarabot. Sminkem olykor szolíd, néha kicsit vadabb, de mindig tudom mi áll jól és mi az ami már túl sok

Mexikóvárosban születettem egy forró nyári éjjelen a Flores család második és egyetlen leánygyermekeként. Anyám aranyvérű boszorkánycsaládból származik, míg apám mugli. Amióta az eszemet tudom az „öreg” kedvence voltam annak ellenére, hogy minden rosszaságban az élen álltam. Sőt! Kerestem a bajt! Főként fiúkkal lógtam, alig volt lány barátom.
Szüleim sohasem titkolták mivoltomat. Ha jobban belegondolok tökéletes gyerekkorom volt. Magántanárok jártak hozzám és a báttyámhoz, anyám és apám tanítgattak minket. 11 évesen bekerültem a Roxfortba. Élveztem! Életem legszebb 7 éve volt. Végre olyan gyerekek között lehettem, akik különlegesek voltak, akárcsak én. Természetesen sokszor akartak kicsapni, de valahogy mindig megúsztam. Mindig azt hallottam vissza, hogy biztosan én vagyok a kis kedvenc, mert a tesóm az volt – szimplán a tanulmányi eredményei miatt. Pedig nem így volt. Rengetegszer vesztem össze a tanáraimmal. Lehet a mai napig emlegetik is.
Miután betöltöttem a 18-at úgy döntöttem, hogy útnak indulok világot látni. Csábított a kaland, az új dolgok megismerése. Természetesen folyamatosan tartottam a kapcsolatot a szüleimmel és a bátyámmal. Rengeteg csodás helyen jártam. Legjobban Brazilía dzsungele tetszett a legjobban. Számtalanszor visszatértem oda, s minden egyes alkalommal felfedeztem benne valamit, ami magával ragadott. Tulajdonképpen megfordult már a fejemben, hogy ezeket a kalandokat megírom egy vagy inkább több könyvben. Ugyanakkor talán majd valamikor, ha úgy érzem megállapodom gyerekeknek, fiataloknak szeretnék segítséget nyújtani abban, hogy ők is láthassák ezeket a helyeket.
4 évvel ezelőtt Barcelonába költöztem. Egyúttal végre felfedezhettem Spanyolországot is. Itt ismerkedtem meg a jóképű Ricardoval. Úgy éreztem a fellegekben járok. Hosszas együttélés után úgy döntöttünk összeházasodunk. Ezért visszatértünk Mexikóba, hogy - a régi hagyományokat követve, mert Ric híve volt - megkérje a kezemet apámtól. Jól emlékszem szakadt az eső. Olyan volt, mintha csak dézsából öntötték volna. Alig láttunk ki a szélvédőn. Hirtelen az autónk pörögni kezdett maga körül. Hallottam egy nagy csattanást. Majd szúró fájdalmat a hasamban, az oldalamban és lábszáramban.
Mikor magamhoz tértem egy kórházi ágyon találtam magam. Anyukám ott zokogott mellettem. Ő mondta el, hogy a vőlegényem meghalt, én pedig lebénultam. A többire pontosan nem emlékszem, de azt hiszem kiborultam nem is kicsit. Talán még pszichiátrián is feküdtem. Fogalmam sincs. Néhány nap kiesett. A születésnapomon úgy döntöttem, ha törik ha szakad én akkor is lábra fogok állni. Hosszú idő volt, de megérte! Ismét fel tudtam állni és sétáltam. Ennek már 2 éve.
Az egyik legnehezebb döntés pedig ezután következett be. Visszamentem Spanyolországba és eddig ott éltem. Nem volt könnyű. Mindenről Ricardo jutott eszembe. Szeretném elfelejteni a tragédiát, de nem Ric-et. Most, hogy ismét mély levegőt vettem eladtam a lakást Barcelonában és visszatértem a Roxforthoz közel. Talán még akad a számomra felfedezetlen hely, s sikerül összeszednem magam.
Hallottam a rendeletről. Tulajdonképpen az jó, ha kötelezik a házasságkötésre a fiatalokat. Azonban az teljesen nem normális, hogy még azt is megmondják, hogy ki legyen a párjuk. Könyörgöm nem az őskorban élünk!

KÓD: -
KIRENDELT PÁR: -
PLAY BY: Laura Flores