Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Elmosolyodtam, méghogy akkora feneke van, mint egy vizilónak. Öltem én már olyat, akinek négyszer ekkora volt és nem volt ilyen szemrevaló, mint az övé. Legszívesebben megint megmarkoltam volna, de inkább elvetettem az ötletet.
- Nem láttam még vizilovat, de abban biztos vagyok, hogy a te feneked sokkal kisebb és sokkal, de sokkal jobban néz ki. - Mondom mosologva és élvezve nevetésének hangját, amint az ágy felé cipelem.
Lefektettem, majd betakartam és mellé feküdve húztam magamhoz. Feje a mellkasomon pihent. Hallgatta, ahogy dobog a szívem, ahogy ő érte ver. Felemeltem az állát, szavaim után megcsókolta a fülemet. Beleremegtem.
Boldog, érzem rajta. Ez pedig engem is boldoggá tesz. Sose volt senki sem miattam boldog, így nem csoda, hogy nagyon örülök neki, hogy legalább őt képes voltam boldoggá tenni. Megcsókoltam, mire visszacsókolt.
Puszit nyomtam a homlokára, majd elkezdtem simogatni a fejét. Mire elkapta a kezem, s az arcára helyezte azt. Elmosolyodtam, majd elkezdtem arcát simogatni. Ennek hatására gyorsan mély álomba merült. De rémálmok kezdték el gyötörni.
Lehunytam a szemem majd az igézőkszemének a segítségével a rossz álmait megpróbáltam jókká alakítani. Megmutatni neki a boldogságot, amit adott nekem. Ezután nyugodtan aludt a karjaimban. S én is mélyen aludtam mellette.
Reggel mosolygott a karomban. Olyan varázslatos látvány volt. Megcsókoltam az ajkait, majd óvatosan lefektettem a párnákra. Nem akartam, hogy felkeljen. Kimásztam az ágyból, s összeszedtem a ruháit, hogy ne neki kelljen.
Kimentem a konyhába és hipp-hopp összedobtam a reggelinket. Egy tálcára tettem, majd visszamentem a szobába. Leültem Victoria mellé, majd megpusziltam az arcát. Suttogva kezdtem beszélni, miközben arcát simogattam.
- Ha sokáig alszol, akkor kihül a reggeli. Pedig az melegen jó. - Mondom mosolyogva, mikor meghallom édes,hangját. S meglátom varázslatos mosolyát.
Keresett a kezeivel, de teljesen rossz irányban. Végül kinyitotta a szemeit és felült. A lepedő lecsúszott róla. Tekintetem autómatikusan a szabaddá vált területre tévedt. Majd a szerelmem arcára.
Mikor megcsókolt szenvedélyesen csókoltam vissza, mintha már egy hónapja nem csókoltam volna meg. - Te is hiányoztál nekem kedvesem! - Súgtam mikor a fülembe súgott, s átölelt. Egyszerűen imádom, mikor megölel.
- Fel akarsz öltözbi reggeli előtt, vagy inkább az ágyban fogyasztanád el az ételt. Persze mind a kettő esetben velem. Mondanám, hogy keresek neked itt ruhát, de nem tudom, hogy az unokahúgom itt maradt ruháiból tetszene-e neked valami. Majd megnézed, reggeli után azokat is, ha úgy lesz kedved.
Mondom szorosan magamhoz húzva, s megint megcsókolva. A szemeim csillognak, hiszen a Sátán gyermeke beleszeretett egy angyalba, akit vendégül lát magánál, aki viszont szereti őt és aki már az övé lett. Ördög és angyal, akik teljese szívükből szeretik egymást. Nem is lehetnék boldogabb vele.

Vicky & Philippe

Csak győzzem kivárni, míg meglátom az egészet! Elmosolyodtam és megcsókoltam.
- Alig várom, hogy láthassam!- súgtam szenvedélyesen.
Mikor az ágy felé akartam húzni, hirtelen felkapott. Nevetve jegyeztem meg, hogy milyen jó erőben van, hogy elbírja az én súlyomat.
- Akkora a hátsó részem, mint egy vízilónak! - mondom ismét nevetve.
Az ágyban kötöttünk ki betakarózva. Fejem mellkasára helyeztem. Szívverését hallgattam. Felemelte az állam. Szavaira megcsókoltam a fülét. Boldog voltam. Végre két év után újra. Megcsókolt, én viszonoztam. Aztán homlokomat puszilta meg.
A fejem kezdte el simogatni. Megfogtam a kezét, s ujjait az arcomra helyeztem. Éreztem ahogy beleremeg. Az arcom kezdte simogatni én pedig pár pillanattal később el is aludtam.
Azonban rémálmok kezdtek el gyötörni. Mocorogni kezdtem. Valami furcsa történt. Álmomban megjelent Philippe és megnyugtatott. Sokkal jobban aludtam. Talán még mosolyogtam is. Éreztem az ajkaimon egy csókot, s hogy valaki egy kicsit arrébb tol az ágyon.
Nem sokkal később éreztem ahogy megpuszil és simogatni kezd, majd édes hangján ébresztgetni kezd. Elmosolyodtam.
- Máris? - kérdeztem még mindig csukott szemmel.
Kerestem őt a kezemmel, majd, mikor nem találtam kinyitottam szemeim és felültem. A lepedő lecsúszott rólam, én gyorsan visszahúztam.
- Jó reggelt neked is édesem! - csókoltam meg szenvedélyesen - Már hiányoztál! - súgtam a fülébe, miközben átöleltem. Imádtam őt átölelni!

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Azt akarom, hogy velem maradjon. Nem akarok egyedül lenni, nem akarom, hogy itt hagyjon. Hiszen annyira belészerettem, hogy most legszívesebben el sem engedném, csak ölelném magamhoz, amíg meg nem unja.
- Hát mondjuk arra, hogy csókolgatlak, vagy simogatlak, vagy... Játszom veled, ha neked is lesz hozzá kedved. - Mondtam mosolyogva fogadva, hogy most elég volt csak megszólalnom, hogy remegni kezdjen.
Elkezdte összeszedni a ruháit, itt akar hagyni. Ne, bármit csak ezt ne. Kell nekem, kell hogy velem legyen. Hozzám fordult, hogy segítsek neki. Kimásztam az ágyból, majd odamentem hozzá. Átöleltem a derekát és megcsókoltam. Viszonozta a csókomat. Láttam, hogy meglepődött, mikor kijelentettem, hogy Oxforban van.
- Köszönöm. Örülök, hogy tetszik. De várj csak amíg meglátod az egészet! Meg majd mikor kintről látod. - Súgom mosolyogva, szavaira. Általában nem szokott érdekelni, hogy mások mit gondolnak az otthonomrólm, de annak nagyon örülök, hogy Victoriának tetszik.
Suttogva ígértem meg neki, hogy soha sem fogom elküldeni. Beleremegett a szavaimba. Megcsókolta a nyakamat, majd hozzám bújt és ajkaimat is csókkal illette. Visszacsókoltam, még mindig mézédes a csókja. Megpróbált magával húzni az ágyba, de én erre hirtelen felkaptam a földről.
- Fogalma sincs róla Miss Flores, hogy nekem mennyi hullát kellet eltüntetnem, azokhoz képest a maga súlya semmi.... Mellesleg, közel sem vagy száz tonnás, még csak tonnás sem szivem. - Mondom neki mosolyogva. Jól esik, hogy nevetni hallom.
Befektetem az ágyba, majd mellé fekszem, s óvatosan betakarom. Magamhoz ölelem, olyan jó, hogy ilyen közel van hozzám. Fejét a mellkasomra hajtotta. Lenéztem rá és csak mosolyogtam. Hallani akarja, ahogy dobog a szívem, de aranyos.
- Már szépek lesznek az álmaim, mert te it vagy velem. Hidd el meg foglak találni, akkor is ha a világ végére mész el. Nem hagyom, hogy elvessz szerelmem. - Suttogtam szenvedélyesen
Megcsókoltam, annyira jól esik, mikor megcsókolom és ő visszacsókol. Megpusziltam a homlokát. Majd elkezdtem a fejét simogatni. Ekkor elkapta a kezemet. Megremegtem, olyan puha a keze. Ujjaimat arcára helyezte, mire elkezdtem azt simogatni. Pillanarok múlva elaludt.
- Mégis hogyan szereztél magadnak egy ilyen tiszta angyalt, te pokol gyermeke? - Kérdeztem magamtól, pedig tudtam, hogy nem fogok rá választ kapni. Az arcát simogattam, s figyeltem a mellkasomon szunnyadó angyalt.
Mozogni kezdet a karomban. Rosszat álmodik. Sajnáltam szegényt. Lehunytam a szemem. Mikor kinyitottam már fekete volt. Ha képes vagyok rossz álmokat csinálni, akkor el is vehetem azokat. Megpusziltam a fejét, közben pedig azt a boldogságot tápláltam az álmaiba, amit ő okozott nekem.
Mikor megnyugodott a karomban még egyszer megcsókoltam a fejét, majd magamhoz húztam, s mélyen elaludtam. Nyugodt volt az álomom, annyira, mint az elmúlt években sosem. Mikor reggel felkeltem még ott feküdt a karomban. Mosolygott álmában.
Felemeltem az állát, majd megcsókoltam az ajkait. Még mindig aludt. Óvatosan lefektettem a párnákra, majd kimásztam mellőle. Összeszedtem a ruháit és a kanapéra tettem. Ha véletlen hamarabb kelne fel. Felvettem a nadrágomst, majd kimentem a konyhába.
Viszonylag gyorsan összeraktam a reggelit. Hát igen, ha valaki olyan régóta él egyedül, mint én az tudja hogyan csináljon pillanatok alatt tápláló reggelit. Mindent feltettem egy tálcára, majd visszaindultam a szobába. Bent letettem a kis asztalra a tálcát, majd odamentem Victoriához.
Megpusziltam az arcát, majd simogatni kezdtem. - Jó reggelt egyetlenem. Itt az ideje felkelni. - Suttogtam édesen a fülébe, miközben mellé ültem. Mosolyogtam, s próbáltam felébreszteni az én Csipkerózsikámat.

Vicky & Philippe

Érzem, hogy akarja vele maradjak és ez jól esik. Hozzábújok, ő pedig magához ölelt. Élvezem. Sőt! Imádom!
- Kényeztess? Mégis mire gondolsz? - érdeklődöm, miközben beleremegek szavaiba.
Miután én a ruháimat kezdtem összeszedni, majd hozzáfordultam segítségért bugyi ügyben. Ő is kimászott az ágyból. Odasétált hozzám és átkarolta a derekamat. Megcsókolt, én pedig viszonoztam. Szavain meglepődtem. Oxfortban? Hát tényleg messze vagyunk. Egyhamar nem fogok hazajutni az egyszer már biztos!
- Egyébként, hogy mondjak valamit gyönyörű kastély vagyis hálószoba! - szóltam, miközben elmosolyodtam.
Mikor a fülembe suttogta, hogy megígéri soha nem fog elküldeni én beleremegtem. Megcsókoltam a nyakát, majd hozzábújtam és megcsókoltam. Viszonozta. Próbáltam magammal húzni az ágyba, egy kis pihenésre, de nem ment. Ekkor hirtelen felkapott.
- Merlinre! De jó erőben van Mr. Noir!- nevettem el magam - Egy ilyen több száz tonnás nőt, mint én nehéz elcipelni!
Befektetett az ágyba, mellém feküdt, betakart és magához húzott. Fejem a mellkasán pihent. Hallani akartam a szívverését. Érezni, ahogy veszi a levegőt.
- Te pedig még szebbeket álmodj! Ígérem nem foglak elhagyni, ha pedig nem vagyok melletted csupán a konyhát keresem! - mosolyodtam el.
Megcsókolt. Én viszonoztam. Aztán kaptam egy puszit a homlokomra. A fejem kezdte el simogatni. Megfogtam a kezét, s ujjait az arcomra helyeztem. Azt jobban imádtam!
Nem sokkal később talán pár pillanat lehetett az egész már aludtam is. Ám azonban rémálmok kezdtek el gyötörni. Hiába győzködtem magam, hogy ezek nem valósak. Immáron második éve küszködök ezzel.

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Látom rajta, hogy velem akar lenni, ahogy én is vele akarok lenni. Ez nekem furcsa, hiszen sose akartam senkivel sem lenni. Mindig egyedül voltam, de most vágyom, akarom ennek a nőnek a társaságát. Jobban, mint eddig bármit.
- Nagyon helyes. Kell a pihenés. A kiszolgáásról meg annyit, hogy rendben van. De abban nem tudsz megakadályozni, hogy kényeztesselek! - Suttogom halkan a fülébe.
Láttam, hogy valami baj van, de nem értettem mi. Victoria felállt és a ruháit kezdte el keresni. A legtöbbet meg is találta, de a fehérneműt azt nem. Így hozzám fordult segítségért. Körbenéztem a szobában, meg is láttam, de meg se említettem.
Helyette kimásztam az ágyból, s odamentem szerelmemhez, aki közbe hátrát egy kicsit. Átkaroltam derekát és magamhoz hútam, majd szenvedélyesen és hosszan csókoltam meg, amit ő viszonzott is nekem. Ugyanolyan hatalmas szenvedéllyel.
- Hát, ha Roxmorts közelében lasz, akkor nagyon messze van. Oxfordban vagy szivem, a Noir családi birtokon. - Súgom halkan, a derekát fogva. Méghogy nem fáradt, csak mindjárt elalszik a karomban.
- Igérem, hogy sose foglak elküldeni téged. Nem lennék rá képes, túlságosan szeretlek hozzá, túlságosan kellesz nekem. - Súgom szenvedélyesen a fülébe. Olyan szép és annyira káprázatos, hogy nem tudom elengdeni magam mellől.
Hozzám bújt, elmosolyodtam. Majd megcsókolt, amit én is ugyanannyi szenvedéllyel viszonoztam neki. Közben az ágy felé akart húzni. Hirtelen felkaptam, majd befektettem az ágyba. Mellé feküdtem és maghoz öleltem, majd betakartam.
- Álmodj szépeket egyetlenem. Én itt leszek, mikor felkelsz! Szeretlek! - Súgtam egy csók után, majd a homlokára nyomtam egy puszi. S fejét kezdtem el simogatni. Nem sokára úgy fog aludni, mint a bunda. Ebben biztos vagyok.

Vicky & Philippe

Nem akarom itt hagyni. Nem találnék vissza. Hiszen azt sem tudom hol van ez a kastély. Másrészt pedig annyira jó együtt lenni vele.
- Jól van! Mindjárt lepihenek egy kicsit! De nem kell kiszolgálnod! - magyaráztam édesen - Nem esik le az aranygyűrű az ujjamról! - mosolyodtam el.
Ezt úgy mondtam, mintha lenne is rajta aranygyűrű. Rosszul esett, hogy el akar engedni. Kimásztam az ágyból és a ruháimat kezdtem keresni. Nem találtam a fehérneműmet. Ezért Philippe felé fordultam és rákérdeztem nála. Hirtelen ő is kikászálódott az ágyból. Pár lépést tettem hátra, majd Ő elért és átkarolta a derekamat. Megcsókolt. Hosszú és szenvedélyes csók volt. Én viszonoztam ugyanolyan szenvedéllyel.
- Reggelre hazaérnék! Bár nem tudom milyen messze vagyunk a lakásomtól, de talán...
Szörnyen fáradt vagyok? Hogy én? Dehogy is! Csak annyira, hogy menten a karjaiban, így állva el tudnék aludni. Nem akarja, hogy elmenjek! Nem enged el! Ez számomra nagy öröm!
- A helyzet az, hogy a most elmennék nem találnék vissza hozzád! Hiszen azt sem tudom hol van ez a kastély! Kérlek soha ne küldj el! - magyarázkodtam, miközben hozzábújtam a férfihez.
Megcsókoltam tele szenvedéllyel, miközben húztam volna magammal az ágy felé, ha tudom. Pihenni akartam kicsit különben összeesem és a földre zuhanok.

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Egyszerűen belezúgtam ebbe a nőbe. Mint vak a gödörbe. Csak ez sokkal kellemesebb, mint egy gödörbe zuhanni. Megcsókolt. Éreztem benne, hogy ő is komolyan szeret engem. Pont, mint én őt. Ez pedig felvidított.
- Nem is hagynám! - Suttogtam ábrándos hangon, mikor az arcomat puszilta meg. Amikor az ablakhoz ment hátolról átöleltem. Felém fordult és hozzám bújt. Sírt, de nem hagyta, hogy az arcát lássam.
- Semmi baj kedvesem! Nekem mindent elmondhatsz, amit csak akarsz. Hiszen imádlak! - Suttogtam mosolyogva, majd visszacsókoltam és magamhoz szorítottam. Aztán felemeltem és az ágyra ültettem.
- Azért kell neked is a pihenés egyetlenem! - Mondom mosolyogva. Már megint hazudott nekem, de nem zavar. Most csak azért hazudott,.mert nem akar aludni. De tudom, hogy le van fáradva. Látom a szemeiben és ez nem a smink miatt van.
- Mit szólnál hozzá, ha közösen csinálnánk meg? Te nekem, én meg neked? Na hogy tetszik én györnyörű kalandorom. - Kérdezem megremegve, mikor végig simít a karomon. Olyan bársonyos a bőre, hogy nem tudok betelni az érintésével.
Imádom, de nem akarom, hogy ketrecben érezze magát. Nem akarom, hogy azt higyje, hogy nem engedem el, ha el akar menni. Nem tartom magam mellett akarata ellenére. Legalábbis megpróbálok nem így cselekedni.
- De Victoria... - Kezdem, mikor kimászott az ágyból. Majd felültem és figyelni kezdtem, ahogs a ruhái után kutat a földön. Merlin szerelmére, így még nehezebb elengedni. Hiszen olyan elragadó. Felém fordul.
Kérdésére körbe nézek. Meg is látom a kérdéses ruhadarabot, de nem foglalkozom vele. Hirtelen felállok az ágyról és odasietek hozzá. Kezeim derekára fonódnak. Majd magamhoz húzom, s ajakimat az övére tapasztom. Szenvedélyesen és hosszan csókolom meg.
- Nem mész sehova! Nem figyeltél már megint. Szörnyen fáradt vagy. Ne tagadd! Mondom elmehtsz, HA akarsz. De mind a ketten tudjuk, hogy együnk sem akarja, hogy ez megtörténjen. Maradj inkább velem kevesem. Nem akarom, hogy itt hagyj! Szeretni akarlak, hogy mellettem legyél.
Mondom lehunyt szemmel még mindig magamhoz szorítva. Nem akarom elengedni. Hirtelen felülkerekedett bennem a nekromanta, aki uralni akarja a prédát. Csak most jelen esetben a szerelmét akarja uralni, hogy vele maradjon, ha akar, ha nem.

Vicky & Philippe

Hogy remegve nem szaladok el? Ugye most viccel! Hiszen szeretem imádom mindennél jobban. Megcsókoltam, hogy tudtára adjam érzéseimet.
- Én nem fogok elszaladni előled! - súgtam vissza édesen, miközben megpusziltam arcát.
Mikor hátulról átölelt én megfordultam és hozzábújtam. Sírtam, de arcomat elrejtettem előle. Nem akartam, hogy sírni lásson. Talán a büszkeség miatt vagy mert olyan nem normális, hogy neki sírok az előző pasim miatt..
- Bocsáss meg, mert neked pont róla beszélek! - töröltem le a könnyeimet gyorsan - Nem lenne szabad már ezt tennem! - magyaráztam hadonászva.
Imád! Visszacsókolt és magához szorít, majd hirtelen a földről a karjaiban kötöttem ki. Az ágyra ültetett.
- Egyébként nem vagyok fáradt! Csak a smink és a sírás hatása! - magyarázkodtam és már megint hazudtam.
Csak tudnám miért hazudozok folyamatosan neki, hiszen úgyis tudja, hogy mi a hazugság és mi nem az. Valóban fáradt voltam. Hosszú napunk volt kettőnknek, s már valószínűleg hajnalodik.
- Ugyan már nem kell kiszolgálnod! Csak majd mutasd meg a konyhát és megcsinálom én a kaját! - mondtam, miközben megsimogattam a karját - Neked is! - folytattam.
Szóval elenged. Nem értem! Azt mondja imád, mégis hagyja, hogy elmenjek. Rosszul esett, nem akartam. Hogyan találok vissza hozzá, ha megteszem.
- Tudod, mit? Inkább hazamegyek most! - súgtam csendesen kimászva az ágyból.
A ruháim után kutakodtam. Az egyetlen gondot ebben az jelentette, hogy sehol nem találtam a bugyim. Philippe felé fordultam.
- Nem láttad az alsó neműmet? - érdeklődtem, s próbáltam megtalálni azt, de vagy nekem szúrja ki a szemem vagy tényleg nincs sehol.

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Érzem, hogy megnyugszik mellettem. Sose gondoltam volna, hogy egyszer örülni fogok annak, ha valaki nyugodt mellettem. De megtörtént. Megsimítja az arcomat, majd mepuszilja azt. Elmosolyod, s magamhoz ölelem.
- Inkább nekem kellene hálásnak lennem, hogy te vagy nekem és nem szaladsz el előlem remegve, mint mások. - Súgom halkan a fülébe. Miután végig hallgattam az ő édes hangját.
Ő nem egy átlagos boszorkány. Sok mások szerint csinos boszorkánnyal találkoztam, de még egy sem csavarta el a fejemet. Csak ő. Egyedül Victória az, akinél nem tudtam magam visszafogni, hogy ne akarjam minél jobban megismerni. A végén pedig már magaménak akartam tudni minden áron.
Hirtelen mégis kibontakozott a karjaimból és az ablakohoz ment. Tudom nem akarja, hogy lássam, hogy sír. De én nem tudtam hagyni, hogy csak úgy sírjon. Odamentem hozzá és magamhoz ölelt. Éreztem, hogy hozzám bújt és sírt. Olyan édes mikor ezt csinálja.
- Miért haragudnék? Azért mert természetes reakciót váltott ki belőled a fájdalmas emlék. Oh, Victoria láttam én már rosszabbat is. Te vagy az én egyetlenem és örülök, hogy én lehetek a te új esélyed.
Mondtam halványan mosolyogva, majd megsimogaztam az arcát. Tudtára akartam adni, hogy bízhat bennem, s éreztem, hogy ezt el is értem. Szeretem őt teljes szívemből. Pedig ki gondolná ezt rólam az egyik legvéresebb tömeggyilkosról, aki valaha járt a földön.
- Én is imádlak téged! - Csókolok vissza teljes szenvedéllyel. Magamhoz szorítom, már az enyém teljes valójában. Szeret és nekem nem is kell ennél több. Felemeltem a földről. Az ágyhoz vittem és leültett rá.
- Fáradt vagy szivem, látom a szemedben. Ideje lenne aludnod egy kicsit. Ha akarod reggel csinálok enni. Aztán nyugodtan elmehetsz, ha akarsz. - Mondtam mosolyogva, majd végig simítottam az arcán.
Megcsókoltam, majd lefeküdtem, s magamhoz húztam. Én nem fogok aludni, akkor sem, ha ő alszik. Még akarom nézni az arcát. Ha már egy ilyen gyönyörű nőt szerethetek, akkor ki akarom használni az időt, hogy őt nézzem. Egyszerűen imádom ezt a nőt.

Vicky & Philippe

Szavai jól estek! Valahogy megnyugtattak! Bízik bennem, ahogy én is benne. Megsimítom arcát, majd megpuszilom azt.
- Köszönöm, hogy vagy nekem! - suttogom édesen fülébe.
Nem vagyok egyszerű boszorkány szerinte, mert úgy elcsavartam a fejét. Valóban nehéz egy nekromantával bírni, hogy ne öljön meg, s ez számomra is fura. Végül kibontakoztam karjaiból és az ablakhoz sétáltam. Nem akartam, hogy sírni lásson.
Egyik pillanatban éreztem a karjait a derekam körül. Akaratom ellenére átölelt. Én felé fordultam, s hozzá bújtam. Sírtam a vállán.
- Ne haragudj igazad van! - súgtam könnyeimmel küszködve - Az élet új lehetőséget adott Téged!
Egyszerűen imádom! Annyira meg tud nyugtatni a jelenléte. Tudtam, hogy megbízhatom benne és őszintén szerethetem.
- Imádlak! - csókoltam meg tele szenvedéllyel.
Még jobban hozzábújtam. Akartam a közelségét, akartam, hogy átöleljen, s megcsókoljon.

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Mosolygott, én is mosolyogtam, majd levontam a következtetést, miszerint együtt vagyunk. Ez nagyon boldoggá tett. S ettől vezérelve szenvedélyesen csókoltam meg szerelmemet, aki visszacsókolt. Aztán csendben hallgattam, majd igyekeztem meggyőzni, hogy nem az ő hibája a volt szerelmének a halála.
- Tudom, de túl kell rajta tenned magad szerelmem. Menni fog, én bízom benned, bízz te is magadban. - Suttogom halkan a fülébe. Hazudni próbál, de persze nem megy neki. Tudom mikor hazudik, látom a jeleket, amik megmutatják.
- Te több vagy annál. Mert te vagy az egyetlen, akibe bele tudtam szeretni. - Mondtam mosolyogva, majd magamhoz szorítottam, s megcsókoltam. Visszacsókolt, bekeremegtem.
Kibontakozott a karomból és az ablakhoz ment. Oldalra fordultam és tenyeremre támasztottam fejemet. Figyeltem a mozdulatait. Ahogy a karjai áltak, ahogy a válla meghajolt. Sír, tudom, hogy sír és ez fáj.
Felállok az ágyról, majd lassan odamegyek hozzá. Sajnálkozó arccal ölelem magamhoz, ha engedi, ha nem. Nem fogom egyedül hagyni, akkor sem, ha sír és akkor sem, ha boldog. Mert én mostmár mindig itt leszek vele.
- Nem tudhatom biztosra, de szerintem azért halt, meg mert ennyi idő volt neki megírva. A sors ellen nem tehetsz semmit szivem. S azért nem te haltál meg, mert... Mert akkor... én... én nem is ismernélek. Akkor nem... akkor nem szerethetnélek. Akkor sose éltem volna igazán...
Suttogom akadozó hangon, ahogy a fejét simogatom. S másik kezem a derekánál húzza őt közekebb hozzám. Azt akarom, hogy tudja számíthat rám, hogy én itt leszek mellette, mikor a legmagányosabbnak fogja magát érezni. Mert ott kell lennem, hiszen szeretem.

Tárgy: Re: Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford Kedd 02 Dec. 2014, 23:55

Vicky & Philippe

Elmosolyodtam ő pedig csak figyelt, majd titulálta, hogy együtt vagyunk. Szenvedélyesen megcsókolt. Én viszonoztam. Igyekezett meggyőzni, hogy nem az én hibám volt Ricardo halála. Hangja ellentmondást nem tűrő volt.
- Én csak...Igazad van! Tudom, de nehéz! Annyi kérdés és érzés kavarog bennem!- magyaráztam.
Miért pont ő? Miért nem én haltam meg, miért éltem túl? Nem tudok neki hazudni! Nagyon jól tudja, hogy mikor teszem ezt. Szavaiból rájövök, hogy valóban szeret, s ezt nem is titkolja. Magához szorított, én hozzábújtam.
- Ugyan már! Csupán egy egyszerű boszorkány vagyok! - szóltam, mikor elmondta a káoszt én teszem helyére a fejében.
Megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. Ekkor már nem tudtam tovább türtőztetni magam. Kibontakoztam karjaiból és az ablakhoz sétáltam. Nem akartam, hogy sírni lásson. Szörnyen nézek ki elfojt sminkkel.
Bal kezem a derekamon pihen miközben jobb kezem felső részével megérintem az orrom, s ezzel együtt az oda folyó könnycseppeket fogom fel. Igyekszem halk lenni, hogy semmit ne vegyen észre Philippe.

Tárgy: Re: Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford Kedd 02 Dec. 2014, 23:01

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Megint elmosolyodott. Ilyenkor olyan gyönyörű az arca. Szinte ragyog. Én pedig teljesen elkábulok tőle, mint valami varázslattól. S én még azt hittem, hogy sose leszek szerelmes. Egy fenéket nem, belebolondultam egy nőbe.
- Ezek szerint arra következtetek, hogy igen együtt vagyunk! - Mondtam szenvedélyesen megcsókolva. Sose hittem volna, hogy van olyan ember a világon, aki képes lenne egy olyan tömeggyilkost szeretni, mint én. Arra pedig legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy én szeretni fogok.
Miközben mesélt magamhoz húztam. Nem fogom elengedni. Még egyszer nem fogja ugyanezt megélni. Én nem fogom elhagyni. Soha az életében. Mindig mellette leszek. Mert szeretem, mert fontos lett nekem.
Elmondtam neki, hogy nem az ő hibája. Nem miatt a halt meg a vőlegénye, vagy akárki is volt az a férfi. Nem tehet róla. Szerette ez volt a legtöbb, amit ő adhatott neki. Senki se tudja jobban, hogy mikor mi okolhat egy halálesetet, mint egy nekromanta.
- Pontosan. Csak te fogsz megtörni. Tudom milyen hatással van egy ilyen tragédia az emberekre. Elfelejted, hogy nem éppen a jók oldalán állok. Volt nem is egyszer, hogy én magam kergettem ilyen állapotba az áldozataimat és hagytam őket meghalni. De téged nem foglak hagyni meghalni. Hiába mondod, hogy a te hibád, nem az. Tehetsz róla, hogy oda vitt a sors, tehetsz róla, hogy beleszerettél, tehetsz a viharról, tehetsz arról, hogy csak te élted túl? Nem, nem tehetsz, de így kellett lennie.
Hangom ellentmondást nem tűrő volt. Ebben a témában otthon vagyok. Tudom mi mikor és miért van. Láttam már sokfajta felállásban, ahogy egy ember beleőrül a saját maga által kreált bűntudatba. De nem fogom hagyni, hogy szerelmem ezt tegye magával.
- Semmi sem butaság, ami miatt megfeszülnek az izmaid, ami miatt gyorsul a légzésed ami miatt legszívesebben felordítanál. Nem tudsz hazudni nekem. Profi hazudozó vagyok, felismerem, ha valaki nekem próbál hazudni.
Válaszoltam teljesen egyszerűen. Majd magamhoz szorítottam, s lassan simogatni kezdtem a fejét. Lehunytam a szemem és figyeltem, ahogy leperegnek előttem, az általam meggyilkolt, s megkínzott emberek arcai. Majd ahogy megjelenik a sok vér és fájdalom közt ő, az én angyalom.
- Nem olyan dolgokon, mint amin hiszed. Mindenki mást lát, mikor lehunyja a szemét szerelmem. Én általában azt látom, ahogy megölök valaki. De most most az összes megkínzott, megbolondított és megölt ember arca ott kavarog a fejemben. Ugyanakkor ott vagy benne te. Rendet teremtesz a káoszban és elfeledteted velem azt, aki vagyok.
Mondom halványan mosolyogva. S már az arcát simogatva hüvelykujjammal. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogunk, mi meglenni egymás mellett, de meg kell próbálnom. Mert akar, mert őt akarom. Lassan közel hajoltam hozzá és szenvedélyesen megcsókoltam, hogy valamennyire feledtessem vele a meséjét.

Tárgy: Re: Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford Kedd 02 Dec. 2014, 22:15

Vicky & Philippe

Szavaira elmosolyodtam. Talán túl jó lelkű vagyok, hogy szerelmes vagyok egy tömeggyilkosba, de nem érdekelt, hogy micsoda ő.
- Elmondtam a feltételeim! Ha azok betartásra kerülnek én nem bánom! Nem érdekel, hogy mi vagy! - súgtam mosolyogva.
Végül mély levegőt vettem. Összeszedtem magam, s elmondtam neki mi bánt, hogy mi történt a múltamban, hogy mi ilyen fájdalmas. Miközben meséltem ő magához húzott. Elfordítottam a fejem, hogy ne lássa könnyeimet.
Nem az én hibám volt? De igen! Az enyém! Nagyon is az enyém! Dühöngeni és üvölteni akartam, de nem tettem meg.
- Csak én fogok megtörni egyre jobban és jobban, addig amíg már a saját halálomat akarom mi? - ismételtem és kérdeztem vissza - Nagyon is az én hibám! - magyaráztam dühösen.
Könnyeimet letöröltem, majd egy újabb hazameneteli késztetés jött rám. Azonban hamar fejbe kólintott a valóság. Ezt már egyszer megbeszéltük. Ki tudja milyen nekromanták vagy bármilyen más varázslény rohangál kint az utcán.
- Ne is törődj vele! Ez csak egy butaság egy szőke nő fejében - feleltem arra, amikor azt mondta sírjam ki magam úgymond a vállán.
Rápillantottam, miközben simogatta a fejem. Láttam lehunyta szemeit. Valamin gondolkodik. Fürkésztem egy darabig az arcát.
- Min gondolkodsz? - érdeklődtem.
Igyekeztem nem törődni saját problémáimmal, de legszívesebb ordítottam volna a fájdalomtól, ami a lelkemet emésztette.

Tárgy: Re: Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford Kedd 02 Dec. 2014, 21:39

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Hozzám bújt, olyan jó érzés. Ilyet még sose éreztem. Furcsa az ellentét, hogy tudom, hogy most elég lenne valakit meglátnom és már meg is ölném, de itt van a karjaim közt ez a nő és egyszerűen nem vagyok rá képes, hogy bántsam.
- Hát, ha nem bánod, hogy egy megrögzött tömeggyilkossal vagy együtt, akkor az hiszem... Igen, együtt vagyunk. - Mondtam mosolyogva, ahogy az arcát és csillogó szemeit figyeltem.
Biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy a gondolatait figyeltem és hogy tudom mikor hazudik nekem. Ehhez nem kell gondolatot olvasni én vagyok a hazugságok királya felismerem, ha valaki nem mond igazat. De ha együtt akarunk maradni, előbb utóbb úgyis mindent meg fogunk tudni egymásról.
Kérdezgetni kezdtem. Nem akarom a fejéből kiolvasni a gondolatokat. Tőle akarom hallani. Nagyot sóhajtott majd mélyen a szemembe nézett. Néma csend volt, nem akartam megzavarni, hagytam, hogy összeszedje magát.
Végül belekezdett. Tudtam, hogy szerette. Láttam, de nem érdekel. Meghalt? Hoppá, fájdalmas témára tapintottam rá. Mikor modta, hogy belészeretett, úgy ahogy most belém, kicsit közelebb húztam magamhoz.
Tehát majdnem megházasodott. Lovagias volt a gyerek az biztos. Ajj-ajj esőbe nem ajánlatos vezetni. Meg... Merlin nevére! Fájdalomra, a kórházban, nem lehetett kellemes. Szóval a lovagja a vihar miatt halt meg.
Lebénult! Istenem! Ez a nő egyszerűen hihetetlen. Egy ilyenből nem lehet felépülni, lelkileg nem. Tudom én is csináltam ilyet másokkal pont ezért. Elfordította a fejét. Könnyezik, tudom, hogy sírni akar. Csak ki kellene engednie.
- Nem a te hibád kedvesem! Egyáltalán nem a tiéd! Tudom, hogy nehéz, de így kellett lennie. Ok nélkül nem történt volna meg. Nem szabad magadat hibáztatnod egy baleset miatt. Sajnos ettől még nem jön vissza, csak te fogsz megtörni egyre jobban és jobban, addig amíg már a saját halálodat akarod...
Elhataraptam a folytatást. Szorosan magamhoz öleltem. Fejét kezemben tartottam. S igyekeztem biztonságot nyújtani neki. Nem akarom, hogy szomorú legyen, de túl kell rajta lépnie. Én pontosan tudom mi sül ki abból, ha magába folytja.
- Gyere, sírd ki magad. Könnyebb lesz utána, higgy nekem. Most már itt vagyok, hogy meghallgassalak. Nem fogom hagyni, hogy te eljuss addig, hogy teljesen összetörj. Nem foglak elveszteni. Az élet fintora, hogy ha nem te lennél mosolyogva nézném végig, ahogy megbomlik az elméje. De nem fogom hagyni, hogy ez veled is megtörténjen. Most már itt vagyok, támaszkodhatsz rám.
Súgom halkan, ahogy a fejét simogatom. Lehunyom a szemem. Sikító, vérben tocsogó arcok. Azok, akiket megöltem, vagy megkínoztam. Aztán megjelenik ő, az ártatlan, tiszta nő, aki elbűvölt. Akit meg akarok védeni a saját sötétségemtől és más sötétségtől is.

Tárgy: Re: Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford Kedd 02 Dec. 2014, 12:55

Vicky & Philippe

Hozzábújtam. Éreztem, hogy minden egyes szava igaz. Megbíztam benne, s jól esett a közelsége. Szerettem volna minél jobban a közelében lenni.
- Akkor ez most azt jelenti, hogy együtt vagyunk? - érdeklődtem, miközben arcát fürkésztem.
Szemeim csillogtak. Tudtam, hogy tudja hazudok. Úgyis el kell mondanom mindent magamról, ha már így hozta a sors. Kérdezősködni kezdett. Hát jól van legyen! Elmondom mi történt.
Nagyot sóhajtottam, mélyen a szemeibe néztem. Egy darabig hallgattam. Össze kellett szednem minden gondolatomat. Néhány pillanat múlva felkészültem, hogy tudassam vele életem történetét, ami nem oly ijesztő, mint az övé.
- Igen szerettem tiszta szívemből! - kezdtem el a mondókámat - Hogy miért nem vagyok vele? Mert meghalt! Mi lett vele? 4 éve Spanyolországban ismertem meg! Beleszerettem! Úgy, ahogy most beléd! Egy év után úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Ricardo régimódi volt ezért apámtól akarta megkérni a kezemet. Eljött velem Mexikóba. Szakadt az eső, nem láttunk semmit! Ő vezetett. Hirtelen megpördültünk. Én csak a fájdalomra emlékszem. A kórházban tértem magamhoz. Anyám közölte velem, hogy ő már nincs többé. Én pedig.... - itt elharaptam a mondatom végét - ...én pedig deréktól lefelé megbénultam! - magyaráztam.
Dühös lettem magamra. Én voltam a hibás! Csakis miattam halt meg! Elkaptam a tekintetem Philippe-ről. Nem akartam, hogy lássa könnyeimet.
- Az én hibám! Nem kellett volna Spanyolországba mennem! - súgtam, miközben újra mély levegőt vettem.

Tárgy: Re: Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford Kedd 02 Dec. 2014, 08:30

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Eleinte tényleg meg akartam ölni, de ez megvátozott gyökerestől, amint először megéreztem az ajkainak ízét. Azóta beleszerettem, s tudom, hogy mindent el fogok követni azért hogy biztonságban legyen mindig. Kérleltem, hogy maradjon velem, mert én nem bírok nélküle lézetni.
- Áldott legyen a teremtő, hogy elvezetett téged hozzám. Szeretlek Victoria! - Súgom vissza halkan az édes válaszára. Megcsókoltam, ő pedig visszacsókolt. Magamhoz szorítottam, az enyém. Nem fogja, senki sem megszerezni az én kincsemet. Ezt a gyönyürűséget.
Mikor megemeltem az álát, hozzám bújt. Egy angyalt tartok a karomban, vagy legalábbis én így érzem. A múltjáról kérdezem. Kétségbe esik. Nem lehet olyan rossz, mint az enyém, de akkor mi a baj?
Megvillan a szemem ahogy elfordítja a tekintetét. A gondolatait néztem. Csak mosolyogtam rajta. Hazudott az én csillagom, csak azt nem tudom miért nem mondja el. Nem kell szégyelnie. Inkább nekem kellene magamat a gyilkosságok miatt.
- Mondok valamit, amit nem fogsz elhinni... Te vagy az első, akivel ilyen mélyen megismerkedtem, Victoria. Szeretlek, bízhatsz bennem, nincs okod lóditani. Úgyis tudom, ha azt teszed, felismerem a hazugságot. De ha nem mondod el a múltad, akkor kérdezek tőled, hátha úgy könnyebb. Mi lett vele? Láttam, hogy szeretted. Miért nem vele vagy? Ha erre rá szabad kérdezni.
Kérdeztem az arcát simogatva. Az se zavarna, ha most lenne barátja. Csak az érdekel, hogy most velem legyen. Hogy most engem szeressen. Hogy innentől, mellettem maradjon, ameddig csak élek. Kicsit erősebben szorítottam. Nem, én senkiek sem fogom hagyni, hogy elvegye tőlem. Ha kell véres eszközökkel védem meg.

Tárgy: Re: Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford Kedd 02 Dec. 2014, 00:27

Vicky & Philippe

Tehát meg akart ölni, de már nem. Megvédi bárkitől és bármitől. Olyan édes! Nem tudom magára hagyni! Túlságosan is szeretem, ahhoz, hogy elhagyjam. Kérlelt maradjak vele, miközben a fülemhez hajolt.
- Ne aggódj! Veled maradok! - súgtam vissza édesen.
Megcsókolt, s magához húzott. Én visszacsókoltam szenvedélyesen. Belecsókolt a nyakamba. Beleremegtem. Élveztem ezt a csókot! Nagyon is élveztem! Hozzá bújtam, miközben ő megemelte az államat. Rólam kérdezett. Te jó ég most mit hazudjak? Estem kicsit kétségbe.
- Az én életem nem olyan izgalmas, mint a tiéd! - legyintettem, s elkaptam a tekintetemet.
Megpróbáltam elmondani, de nem tudtam, s most már kényszeresen is kisebbségi komplexusom lett. Nem értem saját magam hogy miért lettem dühös annyira, hiszen az ő története tényleg izgalmasabb
Csupán vadásztam a kalandokra, az eldugott kis helyekre, s a Spanyolországban eltöltött idő maga volt a mennyország. Mert ott volt nekem Ricardo. De csak így szimplán nem beszélhetek neki róla. Milyen már? Az előző pasimról beszélni, s a vele történtekről...

Tárgy: Re: Victoria & Philippe - Noir kastély, Oxford Kedd 02 Dec. 2014, 00:12

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Nem hiszek a fülemnek! Szeret, komolyan ezt mondta. Azt mondta, hogy jobban szeret annál, mintsem hogy meggyűlöljön. A nyakába csókoltam ő pedig beleremegett a csókba. Elmondtam neki én is, hogy szeretem őt, jobb ha tudja!
Nagy nehezen belekezdtem a mésémbe. Mindent elmondtam, amire kívácsi volt, bár tudom, hogy biztos van még rengeteg kérdése csak nem teszi fel. Szerintem jobban járt volna, ha nem ismeri a történetem, de előbb utóbb meg kellett tudnia, hiszen azt akarom, hogy velemaradjon.
Éreztem, hogy gyorsabban kezdett el verni a szivem, mikor kimondtam, hogy megöltem a családomat. Fél, hogy őt is megölhetem. A nyakát csókoltam miközben beszéltem, s bár nem mondtam ki, de tudtam, hogy nem bántanám őt.
- Igen! Addig, amíg először meg nem csókoltalak, addig igen. - Montam mintha csak,az időjárásról csevegnék. Elhúződot rőlem. Remegő tekintettel figyeltem őt. Nem tudnám bántani, nem lennék rá képes, már nem.
- Esküszöm neked az élette, hogy sosem foglak bántani. Soha ameddig élek! A gyilkosságokat nem fogod látni, nem csinálnám előtted. Olyankor igazi szörny vagyok, jobb ha nem látsz úgy. - Mondom mélyen szemeibe nézve.
Nem tudom mit akar, hogy velem akar-e maradni, vagy el akar-e menni, de mind a kettőre megadon a lehetőséget és teszek róla, hogy senki se bánsta. Ő az enyém, szeretem ez pedig abban nyilvánul meg, hogy megvédem.
- Maradj velem örökre és annyiszor ölellek maghoz és úgy szerelek, mint még senki. Bár már most is úgy szeretlek. - Kérleltem szenvedélyesen, ahogy a füléhez hajoltam.
Megvillant a szemem. Megemeltem az állát, majd szenvedélyesen megcsókolom. A derekát szotítom magamhoz. Szeretem őt jobban, mint bárit. Számomra ő az egyetlen. S az is marad most már örökre, amíg világ a világ.
Nyakába csókoltam. Tudom hogy nekem már csak ő kell. Senki más, semmi más csak és kizárólag az ő szerelme. Az ő jelenléte, hogy tudjam velem van, hogy tudjam, hogy itt van nekem. Ennél semmi sem fontodabb.
- Most mesélj te is kicsit szerelmem. Milyen életed volt? - Mondom mosolyogva, miközben arcát simigtom, majd magamhoz szorítom. Ajkait bámulom, s apró csókokat lehelek az ajkaira. Az enyém, senki másé csak, az enyém.

Vicky & Philippe

Elszóltam magam! Elmondtam neki, hogy szeretem, de az erre adott válasza meglepett. Ő is szeret. A nyakamba csókolt én elmosolyodtam, miközben beleremegtem a csókba. Úgy éreztem magam, mint egy romantikus film főszereplője.
Hirtelen belekezdett történetébe. Elmondott mindent, amire valójában kíváncsi voltam. Lehet tényleg jobban jártam volna, ha nem tudok semmit. Bár előbb vagy utóbb úgy is meg kellett volna tudnom, ha együtt maradunk, bár nem tudom, hogy ő mennyire akarja.
Szavain kissé meglepődtem, s megijedtem egyszerre. Megölte a családját? Engem is megölhet! Szívem hevesebben vert, miközben ziháltam. A nyakamat csókolgatta mondandója közepette.
- Engem is meg akartál ölni? - kérdeztem bele remegő hangon.
Kicsit elhúzódtam tőle. Ő belenézett a szemeimbe. Láttam a tekintetén, hogy nem tudna bántani most már. Ezt ő is bizonygatta, miközben két keze közé fogta a fejem.
- Ígérd meg, hogy nem fogsz bántani! Kérlek! - súgtam kérlelően szemeibe nézve - A gyilkosságról úgy sem tudlak leállítani így nem is teszem ezt. Csak én ne lássam!
Biztosra akartam tudni, ha mellette maradok tényleg nem fog e bántani. Meg akar csókolni. Éreztem. Egy pillanat erejéig lehunytam a szemem, majd a szemeibe néztem.
- Tedd meg! Csókolj már meg Te bolond! - szóltam megfogva karjait - Ölelj át és szeress! Csak ennyit kérek tőled!
Tulajdonképpen egyszer meg kell halnunk! Ezt lehet szépen és csúnyán csinálni. Egyébként pedig minek is féltem én a szaros kis életem? Ugyanolyan vagyok, mint a többi ember.

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Felajánlottam neki egy döntetlent. Amit mosolyogva fogadott el. Végül is, mind a ketten szerencsések vagyunk a másikkal. Bár szetintem nekem nagyobb mázlim van, hiszen ki a bánat vonzódna bármilyen szinten is egy magamfajta gyilkoshoz?
Azt akarom, hogy boldog legyen, hogy velem legyen boldog. Ezért pedig mindent elkövetek. Megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. Mély levegőt vett valamit el akart mondani, de nem hagytam. Akartam a csókját. Vágytam rá.
A csókjaiba beleremegtem, még mindig varázslatos érzés, ahogy hozzám ér. Ezt el sem hiszem. Mikor meghallom a férését elsötétül az arcom. Mosolyt eröltetek, majd lefektetem a lányt, mellé fekszem, s magamhoz húzom. Majd simogatni kezdtem.
- Szóval szeretsz? - Kérdeztem remegő hangon. Nem akartam hinni a fülemnek. De végül csak elmosolyodtam, majd a füléhez hajoltam. - Én is szeretlek téged! - Súgom szenvedélyesen, majd nyakába csókolok.
Tudom, hogy kíváncsi, csak nem tudom, hogy el bírná-e viselni. Mondjuk, ha szeretem és ő is engem és mellettem akar maradni, akkor bizony előbb vagy utóbb meg kell tudnia mindent. Megvillant a szemem, belepillantottam a gondolataiba, de gyorsan abba is hagytam.
- Akkor kezdjük az elején. Philippe Noir vagyok, gyilkos, legilentor és nekromanta. Utóbbi családi örökség. Az egyetlen dolog ami boldoggá tesz... Rajtad kívül! - Csókolok bele a nyakába. - Az a gyilkosság. Fel nem tett kérdésedre válaszolva. Nincsen családom, már tizenhét éves korom óta. Sose voltam képes szeretni. Nem volt senki sem fontos számomra, mindenki a kutyákkal volt egy szinten. Ez mai napig így van, csak jöttél te, aki mindez alól kivétel vagy. Szörnyetegnek fogsz gondolni azért amit most fogok mondani... Azért nincsen családom, mert megöltem őket.
Hangom fagyos volt. Mintha csak magambak beszélnék. Magamhoz szorítottam, hogy éreztessem vele, hogy sose lennék képes rá, hogy őt bántsam. Ő már a részem, az egyetlen, akihez vonz a vágyam, akit a magaménak akarok tudni örökre.
- Gondolom arra nem vagy kíváncsi hogyan csináltam... Azóta ölök, azóta vagyok gyilkos. Vágyom a gyilkosságra. Sőt, ha sokáig nem gyilkolok meg tudok őrülni. Nekromanta vagyok, hiszen a véremben van. Mások gondolatait fürkészem, hogy rájöjjek mi a leggyengébb pontjuk hogy annál fogjam meg őket. S azáltal végezzek velük.
Lehunytam a szemem. Lepergett előttem a ma elkövetett gyilkosság, hogy mennyire élveztem. Most, hogy együtt voltam Victoriával, most már semmiségnek tűnik az az élvezet, amit nyújtott a gyilkosság. Csak a nő érdekelt.
Aggódva néztem szemeibe. Nem tudtam mit fog szólni. Nem féltem sose félek, csak izgatott vagyok, hogy vajon meg tudom-e tartani ezt a kincset, amit most szereztem meg. Ezt amibe fülig beleszerettem, amit senkinek sem adnék oda.
- Ha valamit tudni akarsz, akkor most kérdezz rá! De tudnod kell, hogy téged nem tudnálak bántani. Szeretlek Victoria! - Mondtam kezemmel megfogva a nyakának és fejének találkozását. Megcsókolnám, de mi van, ha ő nem akarja, így visszafogtam magam.

Vicky & Philippe

Döntetlen? Válaszára elmosolyodom! Rendben elfogadom! Mi mást tehetnék egy ilyen úriember társaságában.
- Rendben egyezzünk ki abban a döntetlenben! - bólintottam.
Boldoggá akar tenni? Hiszen én már az vagyok mellette! Megcsókoltam, mire ő visszacsókolt. Éppen mély levegőt vettem és el akartam mondani mindent, amikor letámadott. Merlinre! Még egy menetet aligha bírnék ki. Bár ki tudja! A csókjaimba beleremegett. Ez az! Tudtam én!
Mikor meg akartam ismerni a történetét, hirtelen elsötétült az arca. Láttam, amint erőltet egy mosolyt az arcára. Cseppet sem tetszett neki. Lefektetett ő mellém feküdt, majd magához húzott. Simogatott.
- Jobban szeretlek annál, minthogy meggyűlöljelek! - súgtam a fülébe - Ha nem akarsz beszélni róla nem kell! - szabadkoztam.
Hogy ebből a helyzetből, hogyan kerülök ki még nem tudom! De ha nem akarja elmondani nem muszáj. Pedig annyi kérdésem lenne felé.
Hol van a családja? Miért él egyedül? És még millió meg egy kérdés. Vicky nem lehetsz ennyire ostoba! Nekromanta! Ki az a hülye, aki vonzódna egy nekromantához? Például én! Adtam meg saját magamnak a választ.

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Nem kell gondolatolvasónak lenni ahhoz, hogy tudjam, hogy megnyugodott mellettem. Látom a szemein, a mosolyán, ahogy hozzám ér. Jól érzi magát velem. De ezzel egy időben én is így érzek, ami kicsit furcsa, tekintve, hogy sose éreztem még ilyet ezelőtt.
- Egyezzünk ki egy döntetlenben, na mit szólsz? - Suttogtam halkan és szenvedélyesen. Boldog vagyok, ez furcsa. Eddig a gyilkosságon kívül semmi sem tudott boldoggá tenni. De most ő képes rá.
- Az se zavar, ha butaságokat gondolsz! Attól még ugyanúgy lesni fogom, hogy mikor tehetlek boldoggá! - Mondtam halkan, miután megint végigsimított az arcomon. Majd szenvedélyesen megcsókolt, mire én visszacsókoltam. Mély levegőtt vett, de én nem bírtam magammal, s megint megcsókoltam, majd ajkába haraptam, végül fülébe suttogtam.
Nevet, de édesen nevet. Merlin nevére, elbűvölő ez a nő. A megcsókolta a mellkasom és a fülem, megremegtem az érintésére. Viszont hamar felfogtam, hogy mire kért meg. Egy pillanatra elsötétült az arcom. Ezt nem gondolhatja komolyan.
Mosolyt erőltettem az arcomra, majd óvatosan befektettem az ágyba. Mellé feküdtem, s magamhoz húztam. Mellkasomra húztam fejét. Egyetlen intéssel oldottam meg a takaró ügyét. Fejét simogattam és a derekát öleltem, majd kissé keserédes hangon megszólaltam.
- Mit szeretnél tudni rólam? Az én életem nem éppen estimesének való. Nem mellesleg meggyűlölnél, ha hallanád... De kérdezz nyugodtan én válaszolok! - Nem ez volt szívem minden vágya, de megteszem. Mert nem tudok hazudni neki, hiszen szeretem.

Vicky & Philippe

A szavai, az érintése megnyugtatott. Imádtam, ahogy átölel simogat, csókolgat és azt is ahogyan beszél hozzám.
Ittam a szavait, miközben arcát fürkésztem. Imádtam azt az arcot nézni. Nem kér, hogy felejtsem el a múltam. Én pedig mindennél jobban azt akarom tenni. Hozzá bújtam.
- Micsoda mázlim van veled! Vagy inkább fordítva?- súgtam újra a fülébe mosolyogva.
Nyugodt voltam, hogy velem van. Már egyáltalán nem rettentett el a jelenléte. Sőt! A szívem hevesebben vert. Közölte velem, hogy nem tudja megtenni, hogy nem foglalkozik a buta fejemmel. Újra megsimítottam az arcát.
- Igyekszem nem butaságokat gondolni! - magyaráztam, ahogy megcsókoltam tele szenvedéllyel.
Mély levegőt vettem éppen el akartam mondani magamról mindent, mikor megcsókolt, az ajkamba harapott és a fülembe suttogott.
- Azt hiszem, ha folytatjuk itt halok meg! - nevettem el magam - Inkább mesélj magadról. Szeretnék többet tudni rólad! Mert igazán nem fer, hogy Te belelátsz a fejembe és lassan mindent tudsz! - magyaráztam kedvesen, miközben átkaroltam.
A fülembe csókolt. Megremegtem. Megcsókoltam a mellkasát, majd a fülét. Bepróbálkoztam, hátha én is visszaadhatom ezt a megremegést.

Philippe és Victoria

Elcsavart fejjel

Minél közelebb értem a fürdőszobához annál érthetőbben hallottam, ahogy Victoria magával vitatkozott. Értettem, hogy mit mond, de nem mindent. Viszont ezt nem is sajnálom. Jobb, ha nem tudom, hogy min agyal.
Beléptem és kérdeztem tőlem. Hozzám bújva válaszolt. Kis hazug! Tudom hogy van valami baja. Nem ver át! De nem szóltam semmit. Hozzá vagyok szokva a folytonos hazugságokhoz. El tudok még nézni párat, ha az kell.
Végigsimítottam arcát, majd felkaptam és visszamentem vele a szobába. Letettem az ágyra, gyorsan végignéztem rajta, majd mellé ültem és magamhoz húztam. Már is sokkal kellemesebb a helyzet. Felemeltem az állát és a hajába túrtam. Elmosolyodott.
Végigsimította az arcomat, majd a nyakamba csókolt. Merlinre, komolyan beleszerettem. Ezt el sem hiszem. Én szerelmes vagyok és élvezem. Ha ezt a szüleim látnák, lehet nem gondolnának olyannak, mint amilyem voltam velük. A gyilkosuk.
- Nem kérlek, hogy felejtsd el! A múltad is te vagy. El kell fogadnod és nem visszanézni, de tudni, hogy ott van mögötted! Hidd el ezt egy nekromantánál senki sem tudja jobban. - Érzek, hogy nyugodt, hogy jólesik neki, hogy itt vagyok.
- Nem fog menni, érdekel, hogy hogy érzed magad. Ezt nem hagyhatom figyelmen kívül, csillagom. - Átkarolt, elmosolyodtam. Egyre jobban örülök, hogy velem van. Élvezem a társaságát, s minél hosszabb ideig tart annál jobban.
Szenvedélyesen csókol meg. Én derekát fogva csókolom vissza. Észbontó ez a nő. Nyakába csókoltam, s magamhoz szorítottam. Nem akarom elengedni. Azt akarom, hogy velem maradjon. Ha ez a szerelem, akkor azt hiszem tényleg az vagyok.
- Akkor gondolom itt töltöd az éjszaka hátra levő részét. - Megcsókolom és gyengéden az ajkába harapok. Majd füléhez hajolok. - Játszunk még egy kicsit, vagy inkább nyugovóra térnél? - Kérdeztem a fülébe csókolva, s még mindig magamhoz szorítva.

» Philippe Noir
» Philippe & Victoria
» Philippe & Victoria - Bed omen or something like this
» Daiyu & Philippe
» A két gyönyörű angyalka - Philippe & Vicky