Happy Birthday Crissy

Nem hinném, hogy Crissy tisztában van vele, hogy pontosan tudom ma milyen nap van, de azt még kevésbé, hogy készültem valamivel erre a mai napra. Így talán kerültem is egy kicsit, mert félő más különben nem bírtam volna ki. De mentségemre szóljon a meglepetés csak akkor hatásos, ha a másik fél mit sem sejt az egészről, szóval jó eséllyel tényleg azt gondolja, hogy teljesen megfeledkeztem róla, hogy fogalmam sincs róla, hogy ez a mai nap számára milyen fontos. Tudom, titkon minden nő vágyik arra, hogy a férfi naprakész legyen az ilyen alkalmakkor és ne keljen őket külön bekarikázni a naptárban. Mindenek ellenére most mégis a nézőtéren ül, szerencsére. Mert gondoskodom róla, hogy leessen az álla a nézőtérnek. Szeretem az egyedik dolgokat, így valami nem szokványossal készültem és igen... Számítok rá, hogy egész héten ettől fog víz hangzani a kastély, még az sem érdekel, ha emiatt valami újabb mocskos büntetőmunkára fognak ítélni, ma akkor is mindenki Crissyt fogja látni az égbolton... bár kellett hozzá némi segítség, de még nagyobb szerencsére, hogy erre a célra mindig tudok két alkalmas személyt.
- Kösz Fred és George. - Intettem már a seprűinken ülve, hiszen hamarosan kezdődik a mérkőzés, de előtte még had szóljon. A többiek fölé repülve emeltük egyszerre a pálcáinkat az égboltra, amelyek segítségével másodpercek alatt varázsoltuk fel a Happy Birthday Crissy feliratot mindenki számára jól láthatóan. De ha ez még mindig nem volna eléggé egyértelmű kihasználva az alkalmat, hogy mindenki ámul és bámul a magasból is pontosan láttam Crissyt a nézőtéren és most pontosan őt néztem amolyan nem felejtettelek el mosollyal. Azt viszont még csak is sejtheti, hogy ennyivel még nincs vége. Tartogatok még számára óriási meglepetéseket, de erről azt akartam, hogy mindenki jól lássa, de még aki nincs is jelen az is tudjon róla... Ami pedig ezután fog következni az csakis kettőnkre tartozik. Én pedig megfogom oldani, hogy még a mai nap folyamán legyen alkalmunk kettesben maradni.
- Boldog szülinapot Crissy. - Tudom, ebből most maximum annyit láthatott, hogy épp mozog a szám és minden bizonnyal mondtam is valamit, de szerintem a felettem lévő felírat is elég sokatmondó jelen pillanatban, valamint hogy tudja gondoltam rá, mindig azt teszem és most mindennél jobban szeretném látni karátosan elvölő mosolyát.

'97. 01. 29

Bárcsak mondhatnám, hogy minden vágyam az, hogy a születésnapom napján végig nézzek egy újabb kvidiccs meccset. Emma az oka, hogy erőt vettem magamon és eljöttem, azt mégsem mondhatom, hogy csak azért jelentem meg a nézőtéren, mert kíváncsi vagyok arra, hogy Cole ma hogyan fog teljesíteni. Meg egy egészen kicsikét féltem is, elvégre az ilyen meccsek gyakran végződnek balesetekkel.
- Crystal Fonseca! Mégis hogyan képzelted azt, hogy nem avatsz be minden egyes részletbe? Mindent tudni akarok! Mina mesélte az imént, hogy hallotta Jessicától, akinek Alexa mesélte... Szóval az a lényeg, hogy tudjuk, hogy Cole Reynolds és te büntetőmunkán voltatok. - Teljes felháborodottsággal mesélte Emma, aki felettem egy évvel feljebb jár, mégis jól kijövünk egymással. Nem számítottam arra, hogy ez kitudódik, ezért váratlanul ért ez a hirtelen jött kíváncsiskodása.
- Mi?! - Közel álltam egy kisebb szívrohamhoz, mikor megtudtam mennyien tudnak már erről a sajnálatos esetről. Legnagyobb szerencsém, hogy a részleteket már senki sem ismerheti, feltéve ha Cole volt olyan úriember és nem jártatta a száját.
- Nem tudom mit kellene mesélnem erről... Nem történt semmi, mindössze annyi, hogy mindketten rossz időben voltunk rossz helyen, persze teljesen véletlenül és Piton pont ránk talált, ezért büntetőmunkára ítélt minket. - Nem avatom be a részletekbe, ez olyan dolog, amiről nem akarok még beszélni, fogalmam sincs, hogy mi ütött belém akkor, ahogy arról sincs elképzelésem, hogy miért vágyakozok még mindig édes ajkai után.
- Valahogy nem tudom ezt elhinni, nézd csak... - Mutatott a pálya felé, ahol valamiben éppen sántikáltak. Biztos voltam abban, hogy teljesen elpirultam, mikor megláttam az égen szereplő feliratot. Legszívesebben elmenekültem volna a lelátóról, mert úgy éreztem mindenki engem bámul, azért mégis megeresztettem Cole felé egy mosolyt, mert igazán aranyos tőle, hogy gondolt rám, de vajon mégis honnan tudja, hogy születésnapom van?

Még emlékszem, amikor minden elkezdődött. Nem magam miatt vagyok a csapatban. Én legszívesebben azért könyörögtem volna az edzőnek, hogy had ne keljen játszanom, de végül kénytelen voltam eleget tenni az elvárásomnak, ha már egyesek szerint van tehetségem ehhez a sportághoz. Az évek során pedig mondhatjuk, hogy kedvet kaptam hozzá, így már nem vágok olyan képet az edzéseken, mint aki a temetésére készül. Arról nem is beszélve, hogy így minden probléma nélkül levághatok valakit a seprűjéről anélkül, hogy magyarázatot kellene adnom rá. Szerencsére a nézőtéren senki sem rendelkezik sas szemmel, leszámítva Madam Husst, aki az első véletlenszerű baleset után kijelentette, hogy rajtam fogja tartani a szemét. Pedig alig löktem meg a szerencsétlent. Útban volt. Akadályozta a játékot- Én csak megmutattam neki hol tudna a legjobban állást foglalni.
A mai reggelen viszont már csak egy glória hiányozna a fejem felül. De még inkább annak örülnék, ha végre azt hallhatnánk, hogy valaki elkapta az arany cikeszt, így a meccs véget ért. Tekintve, hogy sosem voltam egy csapatjátékos tőlem jobb fogót keresve sem találhattak volna, hiszen úgy csak egyetlen labdára kellene odafigyelnem és persze az összes többire, hogy ne törjem ki a nyakam, de összességében tökéletes elégedett vagyok a terelői pozíciómmal. Egyébként is van ami ma jobban érdekel, mint a Kviddics.
Összességében eléggé jó meccset zárhattunk ma. Mindössze egy kézcsonttörés. Ennek is megvan a jó oldala. Így legalább egy ideig egy szerencsétlennel kevesebb lesz a pályán. Mégis mi más, ha nem ügyetlen az aki nem képes észrevenni gy gurkót, amíg valakinek egy öt centi átmérőjű labdát kell kézbe kaparintania, hogy végre lefújják a meccset? Megkönnyebbülve ereszkedtem le a seprűmmel... Odafent sem volt rossz, de a legjobb mégis csak a szilárd talajon. Kifújva magam indultam meg a nézőtér irányába... Ma valaki mással szeretném megünnepelni, hogy győzött a Mardekár.
- Mit gondolsz Crissy... Hajlandó lennél végezni még velem büntetőmunkát és vállalni annak a kockázatát, hogy esetleg lebukhatunk? - Nekem talán már így is kinéz egy, de ebben a percben is találnék rá módot, hogy Piton megvillantsa a méregfogait. De a legutóbbi alkalom... Nos, vele sokkal izgalmasabb. Ma pedig születésnapja van. Én pedig rendkívül élvezetessé tehetem a számára.

Nagyon is meglepett, sőt zavarba is hozott azzal, hogy tudta, hogy ma milyen nap van. Őszintén nem is gondoltam volna még a legvadabb álmaimban sem, hogy Cole tudná mikor van a születésnapom, ahogyan azt sem feltéteztem volna róla, hogy egyáltalán érdekelné a dolog. Ezért is lepett meg ennyire ezzel a nagyon is aranyos meglepetéssel.  
- Crystal ezek után merd azt mondani, hogy semmi sincs kettőtök között. - Legszívesebben lecsaptam volna Emmát azért, mert ilyen hangosan kérdezősködik. Fogalmam sincs, hogy pontosan mi is van jelen pillanatban közöttünk, de annyi biztos, hogy valami van, csak még azt nem tudom, mi lenne erre a megfelelő szó. Viszont túl korai lenne erről beszélni, ezért hárítok.
- Emma, hidd el, hogy semmi sincs közöttünk. - Miért szerettem volna annyira bevallani neki, hogy valami nagyon is kibontakozóban van kettőnk között? Szeretnék valakivel erről beszélni, tanácsot kérni, mert ugye nagyon is tapasztalatlan vagyok a kapcsolatok terén, de úgy nem megy, hogy még saját magamnak sem vagyok képes bevallani, hogy vele akarok lenni.
- Persze, ezek után nem tudom elhinni. - Ez után egész meccs közben magyarázkodnom kellett, miközben azért aggódtam, hogy a seprűn maradjon és remélhetőleg épségben legyen. Mert ha bekerülne a gyengélkedőre leleplezném saját magam azzal, hogy egész nap ott maradnék mellette, mert annyira aggódok érte.
- Semmi pénzért sem! Nekem valahogy azaz egy alkalom is bőven elég volt! - Nem akarok vele több büntetőmunkára menni. Ma egyébként is a születésnapom van és nem efféle programot szeretnék magamnak erre a napra.
- Van fogalmad arról, hogy így is mennyien súgnak össze a hátam mögött miattad? - Tény, hogy kedves volt tőle, hogy mindenki előtt boldog születésnapot kívánt, de azzal is be tudtam volna érni, ha akkor teszi mindezt, ha kettesben vagyunk.
- Így is mindenki azt találgatja, hogy mi lehet kettőnk között. Mondtál bárkinek bármit is? - Mert ha nem, akkor ennyire nyilvánvaló lenne mások számára, hogy izzik közöttünk a levegő?

- Hát tudod... Van aki örülne neki, ha ennyien összesúgnának a háta mögött miattam. - Vontam meg a vállam. Őszintén? Hát nem kimondottan erre a válaszra számítottam. Sőt, még csak a lehetőségével sem számoltam, pedig ezek szerint kellett volna, de megoldom.
- Miért? Mi van kettőnk között? - Na ez most már engem is kezd érdekelni dacára, hogy hallgattam. Tőlem nem tudott meg senki semmit, különösen a kis titkáról nem, amiről talán még csak a barátnője sem tud.  Így is mindenki azt találgatja, hogy mi lehet kettőnk között? Legjobb tudomásom szerint semmi sincs kettőnk között. Ruhának sem kellett volna lennie a legutóbbi alkalommal, végül mégis maradt. A történtek után pedig bevallom nem erre, hanem valami többre számítottam. De akkor legyen így, ha nem tart attól, hogy megfogja bánni, hogy visszautasított ma, a születésnapján, amikor minden bizonnyal csak szerettem volna meglepni valamivel. Ez meg sem fordult a fejében?
- Hmmm, ha már ma ennyire megfizethetetlen vagy, akkor valaki mást kell elvinnem egy romantikus éjjeli kis kiruccanásra a csillagfényben... - Nem hiszem el, hogy ezt most tényleg kimondtam. De lényegében erről lenne szó...
- Akkor valaki mással kell kiosonnom a kastélyból éjfélkor... Emma, esetleg velem tartasz? - Fordultam a másik lány felé, aki mindeddig nagyon is elképedve állt az események előtt, mint aki nem hisz a szemének és a fülének. Nemár... Ma már nem viselnék el egy újabb visszautasítást a mi előbbi nemleges válasz hallatán. Nagy csalódás volt... De most még adok neki harminc másodpercet, hogy meggondolja magát, utána pedig az ajánlat érvényét veszíti. Harminc, huszonkilenc, huszonnyolc... Letelt.
- Jól van lányok. Ha neme, hát nem. - Lassan fordítottam hátat, csak mert ismerem már annyira a menyasszonyomat, hogy tudjam, ha más nem is, de a kíváncsisága nagyon is fúrni fogja az oldalát, hogy miféle dolgokban lehet még része velem a mai nap folyamán, ha mégis igent mond.

Ennek örülnöm kellene? Oh, biztosan olyan hálatlan vagyok, hogy nem tudom értékelni, hogy vele együtt emlegetnek, a kis produkciója után pedig egyre többen fognak vele egy napon megemlíteni. Ez nekem miért lesz jó? Nem akarom azt hallgatni végig haladva a folyosón, hogy Cole és Crissy.... blablabla.
- Nincs közöttünk semmi sem, vagy tévedek? - Talán még akkor sem vallanám be neki, hogy nagyon is úgy érzem, hogy kezd közöttünk lenni valami, ha kettesben lennénk, de így pedig pláne nem fogok erről beszélni, hogy túl sok a fültanú.
- Ne már Cole! Most tényleg el szeretnéd hitetni velem, hogy efféle szándékaid lennének? - Emma túlságosan elterelte a figyelmemet a játékról, ezért nem vettem észre, hogy egy gurkó fejbe találta? Az a Cole Reynolds, aki rossz fiú hírében áll, majd pont velem szeretne eltölteni egy romantikus éjszakát a csillagfényben? Miért tűnik számomra az nagyon is hihetetlennek? Megmondom: azért mert ez tényleg hihetetlen.
Ha ölni tudtam volna tekintetemmel... Miért zavar ennyire, hogy Emmát akarta magával vinni, ha már én nemet mondtam neki? Vajon tényleg komolyan gondolta, vagy csak ezzel szeretett volna provokálni? Oh, de kedvem lenne most megfojtani.
- Ízé... mégis benne vagyok. - Kíváncsi természetemnek köszönhetően nem bírtam magammal, érdekel mi várhat rám, hogy mi lesz ha újra kettesben leszünk... Ez csak azért lenne mert ma születésnapom van, vagy megváltozott valami benne irántam némi együtt töltött idő után? Mit meg nem adnék, ha legalább egy pillanatra bele láthatnék a fejébe.

- Dehogy nincs, a cukin csipkés alsóneműd. - Miért érzem úgy, hogy nem ez volt a helyes válasz? A múltkor még nagyon is szerette volna, hogy semmi se legyen közöttük, valahogy nem tudom neki elhinni, hogy azóta annyi minden megváltozott volna, de az is lehet, hogy csak alaptermészetétől fogva taszít. Én viszont nem vagyok hozzászokva, hogy teperjen keljen, szóval már így is mondhatjuk, hogy túlteljesítettem önmagam.
- Fogalmazzunk úgy, hogy csak próbáltam némi figyelmességgel lenni irántad, de végül is nem kényszer. - Végül is ma van a szülinapja, amit egyáltalán nem köteles velem töltenie. Azt tesz, amit csak akar, hiszen ilyen alkalom minden évben csak egyszer van. De biztosra veheti, hogy az összes többit elfogom felejteni, ha most hiába törtem magam. Az sem fog érdekelni, ha már a feleségem lesz. Én gond nélkül tudok úgy tenni minden nap, mintha semmi említésre sem méltó történt volna akkor. A kis erdei kalandunkat is elfelejthetjük.
- Jó döntés Barbie. Este megkereslek. - Azzal csak nyomtam egy villámgyors puszit az arcára. Lehet annyira gyors volt, hogy időt sem adtam neki, hogy viszonozza vagy akármi, de nem is akartam. Én pedig már mentem is a dolgomra. Úgy érzem még jó ideig el lesz foglalva azzal, hogy válaszoljon Emma összes kérdésére. Én pedig de még mennyire, hogy megfogom találni. Nem olyan nehéz rájönni, hogy hol kell keresni valakit éjfélkor, a hálókörletébe.


Mondhatni gyerekjáték volt a nyitott ablakon besurranni a klubhelyiségbe, a szobáját már kicsivel nehezebb volt megtalálni, de a kis kedvencem ebben is a segítségemre volt. Ahogy gondoltam... Elaludt. Óvatosan és csendesen lépkedtem be a szobába majd mit sem zavartatva magam ültem le az egyik fotelba. Ez nem kifejezetten annak a meglepetésnek a része, amiről szó volt délután, de mindig is imádtam ezt csinálni... Nem volt könnyű megtanulni hogyan kell mások elméjét megzavarni, de az övét különösen könnyű lesz, mivel épp álmodik, méghozzá milyen pikánsat.

Mégis hogyan képes arra, hogy mások füle hallatára ilyen dolgokat mondjon nekem? Oh, csak legyünk kettesben, mert amit ezért kapni fog tőlem... Nem tetszik, hogy mások előtt zavarba hoz, valójában az nem tetszik, hogy képes zavarba hozni. Remélem szavak helyett nagyon is elég az a szúrós tekintetem, amivel jelenleg sújtani próbálom. Miért olyan nehéz elhinni neki, hogy csak kedveskedni szeretne nekem, bármiféle hátszószándék nélkül? Biztosra veszem, hogy készül valamire, ettől pedig rettegek.
- Ne! Emma, egy szót se! - Meglepetten, lesokkolva álltam és néztem, ahogy egyre inkább távolodik tőlem, miután megpuszilt. Megpuszilt?! Mások előtt képes volt erre, ez jelent valamit, vagy csak én szeretném, hogy jelentsen?

Sötét volt, alig szűrődött be némi holdfény az ablakon át. Ahogy Cole átlépte a küszöböt a szoba megtelt szexuális feszültséggel. Egymásra néztük és szavak nélkül is mindketten tudtuk, hogy vágyunk a másikra. Lassú, de határozott léptekkel közeledett felém. Közeledett, egyre csak közeledett, majd végül fölém hajolva nézett le rám. Vadul egymás ajkaira tapadtunk, miközben gyorsan megváltunk minden ruharabunktól, ezután kezdtük felfedezni egymás mezítelen testét. Csak úgy izzott közöttünk a levegő. Végül megadóan nyögtem fel mikor Cole belém hatolt. Az apró nyögésekből, hangos sóhajok és egyre hangosabb sikolyok lettek, majd végül... Felébredtem. Szó szerint sikítva ültem fel, szívem hevesen vert, minden olyan valóságos volt... Aztán megláttam Őt azzal az elégedett, öntelt mosollyal a képén.
- Te állat! - Mérgemben megragadtam párnámat, majd hozzá vágtam. Zavarban voltam, főleg azért mert éppen az imént volt vele egy vad szeretkezésről szóló álmom, amiről valószínűleg Cole tehet.
- Ez mégis mire volt jó? - Gyorsan magam elé kaptam takarómat, nem akartam, hogy a kelleténél többet lásson belőlem, elvégre rajtam csak egy hálóruha van. Abban pedig egészen biztos voltam, hogy Cole is észre vette mennyire elpirultam.

- Nos, célba értünk? - Nem tudtam megállni, nevetve tettem fel kérdésemet miközben próbáltam kivédeni a támadását. Ami azt illeti elég hevesen kapkodja magába a levegőt, szóval a válasz szerint egy egyértelmű és vitathatatlan igen. Bár azt nem tudom egész pontosan, nem tudhatom, hogy mi játszódott lenne az álomban, hiszen az nem irányítható, de a nyögdécseléséből ítélve, ami már nem csak az álmaiban tűnt olyan valóságosnak, hanem az is volt megkockáztatom, hogy elsőre is sikerem volt, amit még mindig tudnánk fokozni... Egy álom úgy az igazán szép, ha valóra válik, nem?
- Ne, ne bókolj. Mindjárt zavarba jövök. Bár nálad vörösebb már aligha lehetnék. - Még mindig alig tudtam abbahagyni a nevetés. Na jó, beismerem, hogy ez egy rendkívül gonosz húzás volt, még tőlem is. De fogjuk rá, hogy ma megsértett, ez pedig csak egy ízelítő volt abból hogyan szoktam békülni. Esetleg mi is tehetnénk egy próbát...
- Ugye tisztában vagy vele, hogy bár a nyögdécselésed álomszerűnek tűnt nagyon is valóságosan hatott? - Ahogy a sikoly is, ami egy ilyen mocskos kis álom után a legkevesebb. Büszkének kell lennem magamnak. Még sosem sikerült ennyire jól az illúzió keltés, bár ebbe inkább nem avatnám bele Piton professzor urat, pedig fogadni mernék rá, hogy leesne az álla még a kora ellenére is.
- Nem tudom... Olyan mélyen és nyugodtan aludtál, hogy gondoltam biztosítok neked hozzá valami kis izgalmat. - Ami kétségtelenül megvolt ebben az álomban. A fenekemen kellett volna maradnom, de persze, hogy nem bírtam. Felkeltem majd odasétáltam az ágyához és leültem mellé. Lényegében ennyi volt, mármint nem ez lenne a nagy meglepetésem, ez csak egy kis mellékes volt... egy nem várt kis apróság. Akár indulhatnánk is, de valahogy Crissy jobban vonz az ágyban, mint az erdő és a hippogriff.

Ezen tényleg nevet? Ez most komoly? El sem hiszem, hogy Cole ezt annyira szórakoztatónak találja. Nekem valahogy nem volt vicces efféléről álmodni, majd aztán sikítva úgy felkelni, hogy láthatom azt az önelégült képét.
- Ezt nem bóknak szántam! - Ezzel szerintem tisztában is van. Miért kell minden egyes találkozásunk alkalmával zavarba hoznia? Egy efféle pikáns álom után nem csoda, hogy ég az arcomon a bőr, annyira zavarban vagyok. Jesszusom! Álmodás közben tényleg felnyögtem, Cole pedig mindezt végig nézte, hallgatta? Azt hittem ennél már nem érezhetem magam kínosabban, nos tévedtem.
- Inkább tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna! - Elvégre ebben jó vagyok, hogy úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, pedig Cole nagyon is képes volt arra, hogy beférkőzzön fejembe és ezt tegye velem. Teljesen felforgatta kicsiny kis lelki világomat, forr a vérem, pedig hozzám sem ért. Kétségbeesetten figyeltem, ahogy egyre inkább közeledik hozzám, pont, mint álmomban, vagyis majdnem mert ahelyett, hogy fölém hajolva megcsókolt volna inkább leült az ágyam szélére.
- Izgalmat akarsz? - Dühösen tettem fel kérdésemet, valami arra késztetett, hogy ne hagyjam magam, ne érjem be az áldozata szerepével, hogy végre vegyem kezembe az irányítást. Eljött annak az ideje, hogy most én okozzak neki meglepetést. Ezért elengedtem takarómat, amivel eddig hálóruhámba bújtatott testemet próbáltam takargatni előtte, majd olyat tettem, amit még én is alig akartam elhinni, hogy tényleg megtettem. Ölében találtam magam, de mielőtt elillant volna a meglepettsége vállainál megragadva löktem hátra. Ahogy Cole alattam vízszintesbe került éltem a lehetőséggel és most én hajoltam fölé.
- Hányszor kell még elmondanom, hogy megértsd? Velem nem játszadozhatsz kedved szerint. - Minden egyes szavamat határozottan ejtettem ki, mindvégig szemébe nézve. Olyan közel találtam magam ismét édes ajkaihoz, de most képes leszek ellenállni a csábításnak, annak a bűnös kísértésnek, amibe Cole taszítana.

Talán mégis csak tévedtem. Ő tényleg nem hasonlít egy Barbie babára, nem mintha fantáziáltam volna róla, hiszen fogadni mernék rá, hogy neki sosem voltak ilyen pikáns gondolatai a hercegéről. Ez a nő sokkal jobban tetszik. Dühös... Azt hiszem sikerült elhoznom neki a legvadabb álmait, amire eddig még csak gondolni sem mert, mert abban is belevörösödött szinte azonnal. Érthető, ha emiatt most egy kicsit pipa rám.
- Csak kíváncsiságból még hányszor fogunk úgy tenni, mintha ez meg sem történt volna? - Mert ebben az esetben jó vastag dossziéra lesz szükségünk, hogy a létező mocskos kis pillanatunkat beletuszkoljuk és többé ne is beszéljünk róla. De ez persze még nem biztosíték arra, hogy nem lesz legközelebbi eset.
Izgalmakban neki volt a leginkább része. Én csupán külső szemlélő voltam, amit az édes kis nyögéseiből ítélve már nagyon is tudok bánni. Magam sem hittem volna, hogy ilyen jó munkát fogok végezni, hogy a végén bánni fogom, hogy nem lehettem benne, csak irányítottam. De most nagyon úgy fest, hogy engem fognak irányítani.
- Említettem már milyen vadítóan szexi tudsz lenni, amikor dühös vagy? - Engedtem, hogy hátra döntsön, amikor pedig fölém hajolt... Nos, onnantól nem igazán tudtam a szemébe nézni. Sokkal inkább a cuki kis hálóruhácskája érdekelt és ami alatta van.
- Egész biztos vagy ebben? Épp a fenekeden van mindkét kezem és mindeddig csakis a melleidet néztem. Miből gondolom, hogy nem pontosan ezt akartam elérni? - Időközben, ha már így hozta a helyzet kezeimmel lassan megindultam végig az oldalán, majd lassacskán a fenekére siklottak finoman megpaskolva. Én pedig a szemébe néztem miközben pofátlanul visszakérdeztem.

Akarom! Taszítom! Még jobban akarom, majd még annál is jobban taszítom magamtól. Csak nem adhatom be olyan könnyen a derekamat, ha tényleg annyira meg szeretne kapni, akkor tegyen is érte.
- Annyiszor, ahányszor szükségesnek érzem. - Eddig is túl sok mindenről szeretnék úgy tenni, mintha meg sem történt volna közöttünk, de abban biztos vagyok, hogy ezeknek a bizonyos alkalmaknak a száma idővel jócskán növekedni fog. Nagyon rossz hatással van rám, közelében olyan vágyak kezdenek el bennem tombolni, amik eddig ismeretlenek voltak számomra, ez valami egészen vegyes érzelmek kerítenek hatalmába. Most is olyan közel van hozzám, én pedig egyre nehezebben tudom elnyomni magamban a sóvárgást.
- Ugyan kérlek! Ez olyan nyilvánvaló, mint az, hogy majd megesz a fene, hogy végre megkapj! - Szóval vadítóan szexi vagyok dühösen? Pedig még semmit sem látott, tapasztalt. Van egy olyan érzésem, hogy ami most fog kettőnk között történni az is be fog kerülni abba a bizonyos "meg sem történt" aktánkba.
- Miből gondolod, hogy te irányítasz? Abba bele sem gondoltál, hogy pont ezt akarom? - Magamat is meglepetem azzal, hogy milyen határozott vagyok, hogy most nem jöttem zavarba, sőt inkább élveztem Cole vetkőztető pillantásait, azt, hogy testemen végig simítva fenekemet paskolja.
- Hm, valahogy álmomban nem tétlenkedtél ennyit, vagy talán nem kívánsz eléggé? - Nem tudom meddig mehetek el, de most még nem fogok visszavonulót fújni. Alig pár centire lehettem ajkaitól, de nem csókoltam még mindig meg. Oh, nem, most neki kell lépnie, éreztetni velem, hogy vágyik rám.

[Tépd le :$]

- Értem. Majd tudasd velem, ha meguntad... - Mert számomra kezd egy kissé idejét múlttá válni ez a tegyünk, mintha ez meg sem történt volna dolog, bár a harmadik eset után semmit sem szokásom számon tartani, azért nem hiszem, hogy olyan sok kellene már ahhoz, hogy színültig legyen az a bizonyos pohár. Akkor mit fogunk tenni? Kiöntjük és újratöltjük? Na és a tartalmával mihez kezdünk? Arról megfeledkezünk? Ez neki sem menne, csak időre van szüksége, amíg belátja.
- Meglehet, de téged pedig majd megesz a fene, hogy végre az enyém lehess. - Csak azt tudnám mi tartja még mindig ennyire vissza, ami ennyire eltaszítja tőlem, amikor már olyan közel lennénk egymáshoz. Félne? Igaz, ezt még sosem kérdeztem meg tőle, de igaz, ami igaz eddig nem sok ártatlan lányhoz volt szerencsém. De nekem nem úgy tűnik, mint aki csak szórakozik, hanem mint aki titkon nagyon is komolyan gondolja, csak még önmagának sem meri bevallani, hogy most a leginkább velem tudná elképzelni a legelső alkalmat.
Ne tétlenkedjek? Rendben van. Alig, hogy levettem kezeimet a fenekéről már lehetett is hallani, ahogy az anyag recsegve adja meg magát nekem, ahogy széttéptem a ruháját felsőtestén, majd felültem és megcsókoltam, ami nem tartott néhány pillanatnál.
- Na és most...? Most mit akarsz? Te irányítasz. - Ha már annyira az irányítása alatt tart mindent számíthatott arra, hogy valami ilyesmi fog következni. Most pedig ha úgy vesszük itt ül az ölemben egyetlen apócska kis alsóneműben, mert ami megmaradt a ruhából az már nem igazán alkalmas arra, hogy bármely testrészét is eltakarja vele, legalábbis fölösleges próbálkozás lenn a részéről.

Nem azért csinálom, mert annyira szórakoztatna a dolog, hogy úgy teszek, mintha semmi sem történt volna. Mindössze arról van szó, hogy még magamban sem tudtam feldolgozni, hogy mi is ez pontosan, ami közöttünk zajlik. Egyszerű szexuális feszültség lenne részünkről? Vége lenne ha végre lefeküdnénk egymással? Aztán mi lenne? Megkapja tőlem amit akar, aztán tovább áll? Majd mindezek után találkozunk két év múlva egymással az oltár előtt? Talán tényleg félek, azért próbálok tagadásban élni. Mert nem tudom felvállalni egyszerűen, hogy vágyok rá?
- Elmúlik. - Igaza van, lassan tényleg megesz a fene azért, hogy végre az övé lehessek. Ezért sem tudtam már magamon uralkodni, egyszerűen vágytam a közelségére, érintéseire, csókjaira. Mint egy vadállat úgy tépte le rólam hálóruhámat, így fedetlen felső testem szeme elé tárult. Még soha egyetlen egy férfi sem látott belőlem ennyit, ezért megbocsájtható, hogy arcomon ismét pír jelent meg.
- Ne beszélj már ennyit! - Időt sem hagyva neki tapadtam ismét ajkaira, miközben hozzá simultam. Simultam? Nem, inkább préseltem magam. Egy röpke pillanatig úgy éreztem, hogy összetartozunk, egészen addig még...
- Itt meg mégis mi folyik? - Nem hallottam, hogy nyílt volna az ajtó, de a hátam mögött lévő prefektus hangját egyből felismertem. Jesszusom! Most mégis mi lesz? Itt ülök Cole ölében, csak nem meztelenül, erre már megint megzavarnak minket. Egyre közelebb és közelebb kerülünk egymáshoz, de aztán mindig valami közbe jön, ha jól számolom ez már a harmadik efféle alkalom.

- Nem, nem fog. De persze neked még megengedett, hogy hajtogasd csak magadban, talán elhiszed. - A kis naivom. Elmúlik. Hogyne, biztosan. Miután mindketten megkapjuk azt, amire most a legjobban vágyunk. Én is bízom benne, hogy utána el fog múlni. Sosem voltam egy romantikus alkat, de egy évben egyszer talán én is megengedhetem magamnak a figyelmességet. De kicsi gyertyákra füstölőre és rózsaszirmokra ne számítson. Szerintem közben allergiás rohamot is kapnék a túlzott buzgóságomtól. Szóval, ez úttal sem fogok ellent mondani önmagamnak, csupán csak a nehezebbik utat leszek kénytelen végigcsinálni azért, hogy végre letéphessem az alsóneműjét is.
Ezennel befogtam a számat. Engedtem, hogy irányítson. De persze eközben sem tétlenkedtem. Mondhatni egy pillanatot, egy másodpercet sem akartam elszalasztani, hogy alkalmam nyíljon lassan felfedezni teste minden egyes kis porcikáját. De a kis hódító hadjáratom sajnos nem tarthatott addig, amíg szerettem volna. A rohadt életbe... Hogy az a... Elfelejtettem bezárni az ajtót. Bár nem kimondottan ezzel a szándékkal jöttem, hanem elakartam vinni és azt hiszem végső ideje, hogy induljunk is, még mi előtt felrobbanok mérgemben, hogy olyan közel voltunk már. Kedvem lenne megfojtani azt a szerencsétlen prefektust, akinek nem volt jobb dolga az éjszaka közepén, mint szobáról szobára járni és mindenhová benyitogatni, hogy mindenki ágyban van-e már. Nos, mi ágyban vagyunk, csak attól tartok nekem nem volna itt keresnivalóm.
- Mégis minek látszik? Nem látod, hogy majdnem meztelen? Menjél már ki! - Azért voltam annyira úriember, hogy átölelve próbáltam eltakarni az avatatlan szemek elől, miközben ha a tekintetemmel ölni tudtam volna szerencsétlen gyerek már holtan esett volna össze. Nem igaz... Hogy ezek tényleg nem látnak a szemektől. Itt ül az ölemben fedetlen felső testtel. Igen, éppen sakkozni tanultunk. Amint kiment és becsukta maga mögött az ajtót ismét egymásra néztünk, ismételten olyan közel voltunk egymáshoz, de még egyszer nem kísérelném meg a dolgot.
- Gondolom azt, hogy sajnálom dugjam fel magamnak... Szóval nem, nem sajnálom. De most öltözz felé szépen. Én pedig hoztam nekünk valamit, hogy ne bukjunk le a kastélyból kifelé menet. - Simítottam végig arcán, ami csak pörkölt annyira zavarban volt szegény. Na jó, ezt most tényleg elbasztam, aláírom.

Félek! Nagyon új még nekem ez a terep, ezért nem ismerem ki magam. Még soha senkihez sem kerültem ilyen közel, mint most hozzá. Fogalmam sincs mit teszek, hagyom, hogy vágyaim, ösztöneim vezéreljenek. Még akkor is ha tudom, most nem kellene itt lennie, nem kellene ezt tennünk, mégis minden porcikám vágyakozik utána. Csinált velem valamit, ugye? Elmormogott valamiféle tiltott varázslatot, ezért kívánom ennyire? Ezért akarom, hogy az álmom nem csak álom maradjon? Istenem! Ebbe bele őrülök!
- Minden véget ér egyszer... Ezért ennek is el kell múlnia. - Nem is neki mondom, inkább magamnak, meg kell erről győznöm magam. Ez nem több puszta testi vágytól, mindössze a hormonjaim űznek velem mocskos kis játékot. Voltaképpen nem is tudok megfelelő magyarázattal elő állni, hogy miért van rám még mindig ekkora hatással. Egyszerűen, megmagyarázhatatlan oknál fogva vonzódok hozzá. Nem akartam, hogy ez így legyen, mégis megtörtént. Már nagyon közel álltam ahhoz, hogy tényleg beadjam neki derekamat, hogy végre megtörténjen az, amire vágyok, de balszerencsénkre ismét megzavartak minket. Az nem kifejezés, hogy mennyire kétségbeesetten éreztem magam, mikor meghallottam, hogy a prefektus becsukta az ajtót, remélhetőleg maga után. Félve néztem a hátam mögé, mikor meggyőződtem arról, hogy ismét kettesben vagyunk leszálltam róla. Azt hittem, amit most érezni fogok az a szégyenérzet lesz, de meglepő módon inkább csalódottságot érzek, hogy a mi kis szórakozásunknak ezennel vége lett.
- Mégis hogy lehetsz ennyire nyugodt? - Kezeimet magam elé téve próbáltam előle takargatni melleimet. Most valahogy szégyenlős vagyok, habár néhány pillanattal ezelőtt ezt meg nem mondhat volna rólam, mikor még az ölében ülve szinte bármire kapható lettem volna.
- Mi lesz akkor, ha reggelre már mindenki erről fog beszélni? - Idegesen toporzékoltam, de hamar ráeszméltem kisebb pánikrohamom közepette, hogy bizony még mindig csak egyetlen egy ruhadarab takar, ezért idegességtől remegő kezekkel kihúztam a hozzám legközelebbi fiókot, amiből kivettem egy pólót. Hátat fordítottam neki, úgy vettem magamra. Ezután vissza fordultam felé, habár még így is eléggé meztelennek éreztem magam előtte.
- Elvárnád tőlem, hogy ezek után is veled tartsak? Neked még nem tűnt fel, hogy ha egymás közelében vagyunk mindig csak "rossz" dolgok történnek? - Fogalmam sincs, hogy mit akarhat, mindössze azt tudom, hogy valahová mennénk, ha már ki kell osonnunk ehhez a kastélyból.
- Na és most mit fogunk tenni, erről sem fogunk beszélni, úgy teszünk, mintha mi sem történt volna? - Egészen közel lépkedtem hozzá. Mert persze tehetnénk úgy is, de minek? Mindketten pontosan tudjuk, hogy mi is az, amit valójában akartunk. Egymást.
- Ha ez kitudódik, mégis mit mondjak? De, ami leginkább érdekel azaz lenne, hogy te mit fogsz mondani. Egyszerűen csak unatkoztál, ezért bejöttél hozzám, hogy játszadozz velem, vagy csak legyintesz egyet és azt mondod, hogy csak hiba volt részedről? - Fogalmam sincs, hogy ezek után hányadán is állunk egymással, ahogyan arról sincs, hogy ez a valami, ami közöttünk zajlik mégis minek lehetne nevezni.

- Azért kezded már elhinni vagy segítsek? - Én is megtehetek érte annyit, hogy elmondom neki néhányszor, emlékeztetem rá, hogy ez nincs így, de azért sok sikert kívánok a továbbiakhoz, hogy elhitesse önmagával. Naiv, ha tényleg azt gondolja, hogy ez csak úgy elfog múlna, mintha csak édességet evet volna, de érzékenyek a fogai, így hirtelen belenyilallt a fájdalom, majd egy idő után elmúlt, de emiatt azóta kevesebb édeset eszik. Végül nem is volt ez olyan rossz hasonlat, hiszen mocskos, de annál édesebb és élvezhetőbb dologról beszélünk, amelyről egy nő sem képes lemondani, még ha olykor önmagát is csapja be ezzel fájdalmat okozva.
- Mégis mitől kellene tartanom? Ettől a szerencsétlentől, aki most láthatott volna életében először fedetlen női kebleket? - Sajnálom, de bárhogyan is próbálkozom vele legtöbb, amit kihoz belőlem az a szakadatlan nevetés. Mi tagadás, Pitontól valahogy sokkal jobban tartottam, de ez az idióta senkinek sem fog szólni, semmit sem fog mondani, mert holnap az lesz az első dolgon, hogy előkerítem és megtaposom a kis spicli tetvet.
- Akkor mi lesz? Akkor előkerítem és megtaposom a kis szemetet. - Ígérgetem már neki egy ideje, annak is itt lenne az ideje, hogy megtartsam a szavam és egyszer tényleg nyakon csípjem, hogy ahol nekem dolgom van, neki ott semmi keresnivaló sincsen és magasról leszarom, hogy prefektus. Én ugyanazt a szerencsétlent, esetlen diákot látom benne, ha csak ránézek már hetedik éve.
- Mert mi ilyen rosszak vagyunk egymásnak. - Erre mégis mit mondhattam volna? A legrosszabbat hozzuk ki egymásból. Odafigyelek rá, tudom mikor van a szülinapja, most épp megakarom lepni valamivel... Őszintén, kezdek már kicsit rosszul lenni magamtól. Benne viszont félelmet keltek, a mocskos gondolatokról nem is beszélve.
- Feltűnt, hogy most először kéred ki erről a véleményemet? - Mert eddig jó formán csak kijelentette, hogy úgy fogunk tenni mintha mi sem történt volna, nem beszélünk soha többet róla, meg sem említjük, stb. Engem egyszer sem kérdezett meg, hogy mit gondolok, mi a véleményem erről, a történtekről.
- Én mindeddig azt hittem, legalábbis azt akartad, próbáltad elhitetni velem, hogy nincs mit megtudniuk másoknak rólunk, mert nincs olyan, hogy mi... Ezek után mit vársz tőlem? Mit kellene mondanom? - Nem bírtam ki, hogy ne húzzam így is közelebb magamhoz, de mivel csak a derekát értem el ebből a félig fekvő, félig ülő helyzetből, így csak a hasára nyomtam egy nagy puszit. Legszívesebben mit tennék? Elkapnám, visszahúznám szépen az ágyra, hozzám és... Felfalnám! Ilyen lány egyszerűen nincs.

Szeretném elhinni, de egyszerűen nem megy. Pedig annyira erősen próbálkozok, még sem tudom elhinni. Az iménti álmom, ami túlzottan is valóságosnak tűnt az rámutatott arra, hogy mennyire is vágyok rá. Ez pedig olyan félelmet kelt bennem, amit még soha sem éreztem eddig. Félek saját vágyaimtól, tartok attól, hogy mi lesz akkor, ha álmom tényleg valósággá válik.
- Talán egyedül is menni fog. - Mit is mondhattam volna, hogy igaza van, hogy még én sem tudom elhinni, hogy el fog múlni ez a valami? Miért kell, hogy közöttünk a dolgok ennyire komplikáltak legyenek?
- Na és attól mivel lesz jobb? - Mert szerintem nem kellene bántania, mert először is gyengébb nála, másodszor pedig csak a feladatát végezte, harmadszor pedig, nos nekünk sem kellett volna ilyen messzire mennünk, mármint tudnunk kellett volna uralkodnunk magunkon, vágyaink felett.
- Ez lesz mindvégig? - Rosszak fogunk lenni egymásnak életünk hátralevő részében? Mert ettől még az is jobb lenne, ha hidegen hagynám, vagy ha közömbösek lennénk egymás számára. Olyan énemet hozza ki belőlem, amiről eddig még nem is tudtam. Azt hiszem ez is megrémiszt, mert ilyen szenvedélyt még nem éreztem.
- Már az is baj lenne, hogy érdekel, hogy te mit gondolsz erről? - Cole jött be a szobámba, majd játszadozott velem ezzel az álommal, aztán oda jött az ágyamhoz, szóval miatta történt mindez. Ez így is eléggé kínos nekem, mi lett volna ha pár perccel később nyitott volna ránk a prefektus? Jobb ha bele sem gondolok.
- Nem tudom, és nem is hiszem, hogy nekem kellene megmondanom azt, hogy mit mondj. Mégis mondanod kellene valamit, nem gondolod? - Ezek után tényleg beszélhetünk magunkról? Mármint most már úgy kéne magunkra tekinteni, mint nem két külön álló személy, hanem két egymáshoz tartozó? Mert ha akarjuk, ha nem mi akkor is egymáshoz tartozunk. Hirtelen nem is tudtam mire vélni azt, amit tett, meglepett.
- Néhány napja még csak beszélni sem voltunk képesek egymással, most mégis hogyan jutottunk el odáig, hogy letépd rólam a hálóruhámat? - Megjegyzem a kedvenc hálóruhámat sikerül tönkre tennie, még sem tudom bánni, hiszen erre vágytam, hogy ezt tegye.
- Ez már a harmadik alkalom, hogy... - Inkább nyelvemre haraptam, hogy ne folytassam, hiszen mindketten tudjuk, hogy mit is akartam mondani, ezért leültem mellé az ágyra.
- Szóval, szerinted ez nem különös? Mintha minden és mindenki ellenünk lenne. - Alig hiszem el, hogy ezt kimondtam, de megtettem miközben mélyen a szemébe néztem. Egy alkalmat még lehetne véletlennek nevezni, na de hármat még jó indulattal sem.  
- Talán nem is kellene megengednünk magunknak azt, hogy közel kerüljünk egymáshoz... - Ez lenne a leglogikusabb, mégis annyira nehéz lenne kivitelezni. Mit tehetnék? Nap, mint nap azon kellene lennem, hogy elkerüljem? Hogy még csak kettesben sem maradjak vele, mert annak megint csak az lenne a vége, hogy...? Áh, ez egyszerűen képtelenség.
- Ez az utolsó éved, de nekem még két évet itt kell lennem, érted mire szeretnélek ezzel rávezetni? - Nem akarok kötődni hozzá, mert ki tudja, hogy mit fog művelni addig míg én az iskola falai közé vagyok zárva. Nem akarom, hogy bármi komolyabb legyen közöttünk, mert akkor az egymás nélkül töltött idő iszonyú hosszúnak, fájdalmasnak tűnne. Nem akarok önző sem lenni, ezért hagynom kellene neki, hogy élje az életét, nélkülem, egészen addig még kénytelen nem lenne feleségül venni.

- Talán feladhatnád... Tudod, engedhetnél is. Annyival könnyebb és egyszerűbb volna. De persze érthető, ha félsz a csalódástól és a fájdalomtól. - Nem, egyáltalán nem provokációnak szántam, de azt sem tudnám bánni, ha annak vette volna és fellobbanna benne egy bizonyos bizonyítási vágy. Egész biztosan nem utasítanám el. De mérhetetlen bolondságnak tartom ezt a tagadási fázist. Értelmetlen, emellett mindketten tudjuk hogyan fog végződni. Én megkapom, amit akarok. Okosan becsalogatott a kis csapdájába, csak arról feledkezett meg, hogy valami rosszat teszel vagy butaságot csinálsz, annak mindig vannak következményei. Most már nem mondok le arról, ami egyébként is az enyém, ami pedig csak idő kérdése. De addig sem lesz másé.
- Jobb lesz tőle a közérzetem. - Vontam meg a vállam halványan elmosolyodva, de annál sejtelmesebben és sokat mondóbban. Nem tagadom, tényleg nagyon szívesen megtapodnám az iménti miatt, de nem teszem... Miatta. Nyilvánvalóan nem örülne neki. Nekem pedig úgy tűnik kelleni fognak a plusz piros pontok. De akkor is pofátlanság még a véletlentől is, hogy harmadszorra is derékbe töri a mi kis szórakozásunkat.
- Honnan a fenéből tudhatnám? Varázsló vagyok, nem médium. - Igen, tény hogy rosszak vagyunk egymásnak, arról pedig, hogy ez valaha is megfog-e változni kettőnk között fogalmam sincs. Talán sosem leszünk elegek, eléggé jók vagy rosszak. De számmora ez most valami oknál fogva megér annyit, hogy próbára tegyem. Úgy tűnik nincs, ami lefoglaljon vagy épp lekössön. Ő igazán megtehetné.
- Szerintem attól neked sem lesz jobb, ha mindent elfojtasz magadban. Így már jobb? - Valami ehhez hasonlót szeretett volna hallani? Ebben a lelkizős, empatikus témában sosem mozogtam igazán hazai terepen. Egyértelműen nem nekem való. Azt is megértem, ha mindezt nem pontosan velem szeretné megbeszélni, de akkor mégis kivel, ha azt szeretné, hogy senki se tudjon a történtekről? Már pedig a mai naptól kezdve eléggé sokan fognak tudni kettőnkről.
- Te akarod hallani? - Azért kellene mondanom valamit, mert mindenki más előtt hallani tőlem szeretné hallani vagy egyszerűen csak tart attól, hogy mások előtt hogyan fogom emlegetni a meghitt pillanatainkat? Mert láthatóan nagyon nem hagyja nyugodni a gondolat, valamint a kérdés. Én pedig nem túlságosan szeretem, mikor faggatnak, de talán most kivételt teszek vele.
- Eltúlzod, egyszerűen csak a nem megfelelő pillanatot választottuk. - Én nem látok ebben semmi különöset, inkább csak bosszantót, hogy mióta ilyen közel került hozzám és a közelemben van egyre kevésbé tudok józanul gondolkodni, sőt gondolkodni is alig vagyok képes. Túl mocskos vagyok hozzá, csak megsebezni fogom, mindezzel tisztában vagyok, de akkor is kell...
- Szóval, most már nem csak a kínos kérdéseket akarod elkerülni, hanem engem is? - Ha szerinte ez így tényleg működne nem túl sokat tehetek ellene. Nem fogok egész álló nap a nyomában járni, eddig sem tettem. Egyszerűen így hozta a helyzet, így alakult. Én viszont nem valami sok értelmét látom annak, hogy ezeket a váratlan egybeeséseket szánt szándékkal erőből megpróbáljuk kikerülni. Női logika...
- Nem, nem igazán. Kifejtenéd nekem egy kicsit bővebben? - Érdeklődve könyököltem fel az ágyon. A legőszintébben elképzelésem sincs róla miket hord itt össze már megint, de akkor vezessen rá egy kicsit nyíltabban, nyilvánvalóbban, egyértelműbben, mert ezt így nem tudom elfogadni.

Hinni szeretnék abban, hogy ha elfogadnám, akkor könnyebb lenne, de ez nekem még mindig annyira bonyolult. Szinte egyik napról a másikra kerültünk egymáshoz ennyire közel. Talán megijedtem ettől a gyors tempótól? Lényegében erről is szó lehet, nem beszélve az iránta érzett érzelmeimről, amikről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. Valójában nem is vagyok még abban sem biztos, hogy mit is érzek, talán csak egyszerű vonzalomról van szó. Ez még egészen elfogadható magyarázat.
- Ez nagy kár... - Felsóhajtottam. - Mert én nagyon is szeretném tudni, hogy mit tartogat számunkra a jövő. - Mármint azzal a résszel tisztában vagyok, hogy így is, úgy is össze fogunk házasodni, de aztán? Egyáltalán boldogok fogunk lenni egymással? Képesek leszünk az évek alatt valamennyire megszeretni egymást? Mostanában leginkább ezek a kérdések foglalkoztatnak.
- Szerinted én mindent elfojtok magamban? - Mégis ezt mire érhette? Én... Én csak óvatos vagyok, mert félek a következményektől, mert szerintem ebbe a valamibe sem kellene fejest ugranom. Nem szabadna hagynom, hogy a pillanatnyi fellángolásaim vezéreljenek, józanul kellene gondolkoznom, de mégis annyira nehéz, mikor ilyen közel van hozzám.
- Ha már itt tartunk, akkor igen. Hallani akarom. - Voltaképp nem is tudom, hogy mit várok el tőle. Talán azt, hogy most legyen velem őszinte, hogy tudjam mégis hányadán állunk egymással, hogy hogyan tekint rám. Mert ha tudnám, akkor az én dolgomat is megkönnyebbítené. Ha ezt a valamit - amit még nem tudok hogyan megnevezni - ami közöttünk zajlik csak szórakozásnak fogja fel, akkor nem fogom komolyan venni, viszont ha nagyon is komolyak a szándékai, akkor... Akkor majd kiderül mi lesz kettőnkkel.
- Lesz valaha is megfelelő pillanat? - Arcomat tenyereimbe temettem, mikor ráeszméltem arra, hogy burkoltan, de mégis azt kérdeztem, hogy mikor bírnánk úgy lefeküdni egymással, hogy senki se zavarjon meg minket. Arcom már - már sütötte tenyereimet, már megint sikerült szépen elpirulnom.
- Valahogy úgy... Mármint nem hiszem, hogy kivitelezhető lenne... - Egy iskolába járunk, ezért kötve hiszem, hogy ez az "elkerüllek mert félek a közeledben lenni, mert teljesen kifordulok önmagamból mikor veled vagyok" dolog sikerülhetne.
- Tegyük fel, pusztán az elmélet kedvéért, hogy ez a valami, ami most közöttünk van az nem több, mint egyszerű vonzalom... Nos, szerintem ennek ha akarunk, akkor nagyon is ellen tudnánk állni. - Miről is hablatyolok neki? Jézusom! - Lényegében annyi, hogy én attól tartok, hogy ha közel engednélek magamhoz, akkor ha téged nem is, de engem biztosan megviselne a hiányod, abban a két évben, amíg távol lennénk egymástól. - Azt valahogy elképzelhetetlennek tartom, hogy minden hétvégén eljönne meglátogatni, sőt valahogy azt sem tudom elképzelni, hogy valaha is belém szeretne. Mindössze azért fogunk együtt lenni, mert ez így van megírva.  
- Mert neked csak egy nő lennék a sok közül, de nekem mégis csak te lennél az első. - Az a férfi, akinek képes lennék ártatlanságomat felajánlani. Vele szembe könyököltem az ágyra, hogy egy szinten legyek vele. Mindketten az ágyban fekszünk, olyan közel van hozzám, de most mégis annyira távolinak érzem magamhoz.

- Szerinted nem így van? Minden egyes alkalommal gazdagítod azon történtek listáját, amelyről nem akarsz beszélni, sőt még csak tudomást sem szeretnél venni. Te ezt minek neveznéd? Nem fojtod el magadban? - Nem mintha annyira vágynék rá, hogy valakinek a lelki szemetesládája lehessek, de valakivel - valami csoda folytán - mégis szeretné megbeszélni, kibeszélni, elmondani a kettőnk között történteket, akkor mindenképpen én akarok az a személy lenni.
- Akkor csak annyit tudnék mondani, mint neked. Fogalmam sincs, nem tudom megnevezni, mert mindig elmenekülsz a kínos kérdések elől, sőt előlem is. - Mit mondhatnék? Több, mint szórakozás, de kevesebb, mint egy kapcsolat? Még csak ennyit sem tudok biztosan állítani, hiszen tényleg mindent elnyom magában, előlem is, hogy még véletlenül se tűnjenek fel bizonyos dolgok, bár az tagadhatatlan, hogy vonzódik hozzám. De ez a vonzalom mégis mihez lesz elegendő?
- Hogyne, de legközelebb már neked kell tudatnod velem, hogy melyik az a megfelelő pillanat... - Valóban egy kicsit sokszor húzták már keresztül a számításainkat. Lényegében akár most is folytathatnánk, mert még egyszer nyilvánvalóan nem fog visszajönni a prefektus, de annyi érzés még belém is szorult, hogy tudjam ez nem az a pillanat. A következőt pedig már neki kell megragadnia. Én pedig majd valahogy megpróbálom kivárni, csak ne kerüljön két évembe.
- Crystal, elfelejted, hogy egyszer mindenkinek eljön az első... Sőt, vannak akik soha többé nem látják viszont egymást. Mivel lesz jobb, ha folyton elfordulsz, mert félsz? Előbb-utóbb pedig a feleségem leszel, ami már nem csak egy elmélet. - Ami ellent tudnánk bármit is tenni, mert nem tudunk. Így nézve viszont elképzelésem sincs ki lenne tőlem megfelelőbb arra a bizonyos első alkalomra. Ha akarnék sem tudnék váratlanul, egyetlen szó nélkül kilépni az életéből, hiszen a jövőnk összeköt, ez a kötelék pedig sokkal erősebb nálunk.
- Tegyük fel, pusztán az elmélet kedvéért, hogy csak szórakozom veled... Szerinted nekem miért lesz jobb, ha most csúnyán kihasznállak, majd tovább állok, esetleg megszeretek valaki mást, ha egyszer két év múltán téged kell, hogy elvegyelek... Mi értelme lenne kínozni magam? - Meglehet, hogy fél éve emiatt átrendeztem a szobámat dühömben, de akkor sem tudok változtatni a rendeleten. Ebből a szemszögből nézve pedig még igazán szerencsésnek tudhatom magam. Tudhatom, hogy ha felébredek az éjszaka kellős közepén, majd az oldalamra fordulok nem fogok halálközeli sikolyokat hallatni a rémülettől, mert arra eszmélek, hogy egy bányarém fekszik mellettem.
- Crissy, mennünk kellene, más különben lekéssük a meglepetést. - Tudom, nem sok olyan meglepetéssel találkozhatott eddig, amit eltudott volna szalasztani, de az enyém nagyon is egy ilyen dolog, hogy jó eséllyel elalszik mire kiérünk a kastélyból a megbeszélt találkozóhelyre. Nekem viszont fáradtságos erőfeszítésem van ebben a meglepetésben.

Nem kellene most itt lennie. Nem elég, hogy ezzel szabályt is szeg, de még engem is összezavar. Mégis valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva vágyom a közelségére, sőt már odáig is eljutottam, hogy hiányzik, ha nincsen mellettem.  
- Mindössze nem tudom, hogy erről kellene-e egyáltalán beszélnünk, tudod ezek a bizonyos dolgok nem éppen hétköznapi témák, amiket csak úgy bármikor fel lehet hozni. - Képtelen is lennék zavartalanul beszélgetni akár arról is, hogy mi már csókolóztunk egymással, vagy éppenséggel akár arról, hogy az előtt milyen lelkesen tépte le rólam a hálóruhámat. Vannak olyan dolgok, amikről jobb nem beszélni, de azt mégis tudnom kell, hogy ezek után mi most hogyan is állunk egymással, mármint, hogy mi is van jelenleg közöttünk. Tényleg ezt minek lehetne nevezni?
- Netalán ha bárki is megkérdezné, hogy mi van közöttünk, akkor szerintem annyit mondhatunk, hogy semmi közük hozzá, nincs igazam? - Előbb azt kellene letisztáznunk, hogy mi ezt minek neveznénk, viszont lényegében akárhogy is nevezhetnénk mindketten tudjuk, hogy végül ebből házasság lesz.
Képtelen is lettem volna megszólalni, csak aprót bólintottam szavaira. Nem hiszek abban, hogy várni kell a tökéletes pillanatra, inkább teremteni kell. Habár még nagyon korainak érzem azt, hogy neki adjam magam, pedig vágyom rá, csak még szeretném jobban megismerni, hiszen alig tudok bármit is róla.
- Válthatnánk témát? Kellemetlen számomra a szüzességemről veled beszélnem. - Hadartam zavaromban. - Egyébként gondoltad volna rólam, hogy még...? - Szerintem pontosan tudja, hogy mire vonatkozik kérdésem. Nem arról van szó, hogy eddig neki tartogattam volna magam, csak nem éreztem úgy, hogy bárkit is közel kellene engednem magamhoz, mikor a jövőm Cole jövőjével fonódott össze.
- Ennek nem lenne semmi értelme, na és ha tényleg csak ki akarnál használni garantáltam megkeseríteném az életedet. - A lehető legbájosabb mosolyommal arcomon közöltem vele ezt az új fejleményt. Velem nem lehet csak úgy játszadozni.
- Kell egy perc, míg elkészülök. - Oda hajolva hozzá adtam arcára egy apró puszit, majd felkelve az ágyról a szekrényemhez siettem. Nem mertem felé fordulni, mert szinte biztos voltam abban, hogy figyel, én pedig már csak attól zavarban voltam, hogy ilyen hiányos öltözékben állok előtte. Ezért is vettem fel gyorsan egy nadrágot magamra és egy cipzáros pulóvert. Felvéve lapos sarkú cipőmet fordultam felé.
- Így jó leszek? - Kérdezősködtem miközben felhúztam pulóveremen teljesen a cipzárt.
- Szóval a valódi meglepetés nem is a khm... álom lett volna? - Mégis miféle meglepetéssel szeretne kedveskedni számomra? Akárhogy is legyen, akármi is legyen, nagyon kedves tőle, hogy tudta mikor van a születésnapom.  

- Pontosan, ezzel beismernénk azt, amit nem mondtunk ki, vagyis nem akarunk kimondani, vagyis hogy nem mersz szembenézni a vágyaiddal. - Megtörténhet, hogy egy kissé túlságosan is őszinte voltam vele, de számmora rendkívül egyszerűnek tűnik a képlet elejétől fogva... Ő, a kis drágám abban a hitben ringatja magát, hogy ha nem is vesz tudomást a kettőnk között lévő dolgokról, akkor olyan mintha nem is lennének, de egy valamiről megfeledkezett... Az érzelmeket nem lehet irányítani, ahogy elmenekülni előlük sem.
- Hm, az elméletem értelmet nyert. Ismételten lapoztunk egyet... - Sőt, ez úttal sem kellett hozzá a beleegyezésem. Kizárólag azért viselem mindezt ennyire jól, mert még semmiképp sem kötődünk egymáshoz, így kénytelen vagyok megadni számára a lehetőséget a kibúvót a válaszadás alól.
- Mindaddig amíg nem kerültünk olyan közel egymáshoz nem gondolkodtam rajta... - Szükségtelen volt, nem volt jelentősége, nem érdekelt, felesleges is lett volna... Számtalan indokot feltudok hozni arra, hogy eddig miért nem gondolkodtatott el a kérdés. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem számítottam arra, hogy azon az éjjel egymásba fogunk botlani. Egészen addig nem kerestem, nem vágytam a közelségére, de legfőképp kizártnak tartottam, hogy ez valaha is megfog változni. Tévedtem... Akarom, hogy közel, hogy nagyon közel legyen hozzám.
- Ha csak kiakarnálak használni biztosra veheted kedvesem, hogy nem erőltetném meg magam túlságosan. - Egész biztosan nem törném magam azon, hogy a kedvében járjak, hogy észben tartsam mikor van a születésnapja, hogy egy hónapig csak büntetőmunkát végezzek azért, hogy őt megtudjam lepni, még úgy is, ha előre tudom fáradtságos undorító munkába fog kerülni. Ebben az egy dologban, pedig nyugodtan merhet megbízni bennem.
- Legyen kettő, de csak mert egy nő képtelen egyetlen percbe beleférni. - Meglepetten tudatosítottam magamban, hogy kaptam gy puszit. Ez most komoly? A pillanatnyi döbbenettől mozdulatlanná dermedtem, próbáltam valamiféle magyarázatot találni arra, hogy ezt mégis miért kaphattam, vagy akkor már miért nem kaphattam volna többet.
- Ha engem kérdezel úgy tíz perccel ez előtt sokkal szemet gyönyörködtetőbb volt a látvány. De persze... Abszolút megfelelő. - Tudom, hogy egy egészen kicsikét aljasság, amit vele művelek, de bízzunk benne, hogy legalább annyira nagy a szöszi tűrőképessége, mint nekem a pofátlanságom. De a legrosszabb esetben sem feltételeznék többet róla, minthogy sértetten felképelne a következmények ismerete nélkül... Hmmm, várom már azt a bizonyos pillanatot.
- Természetesen nem. - Fogalmam sincs, magam sem tudom honnan vagy mikor pattant ki az ötlet, de bármilyen szemét és számító húzás is volt tőlem nem kérhetek érte tőle bocsánatot, mert egyáltalán nem bánom, hogy megtettem. Sőt, még sosem sikerült ennyire jól az "elme elbódítása".
- Vedd ezt fel... Ugye tudod mi ez? Csak kövess. - Közben ráterítettem a láthatatlanná tévő köpönyeget - sokba fog ez még kerülni nekem - meggyőződve róla, hogy valóban egyetlen szőke hajtincs se lógjon ki a köpeny alól.

Nekem még mindig nehezemre esik erről beszélgetni. Kellemetlen. Eddig még csak beszélő viszonyban sem voltunk egymással, most pedig arról a vágyról kellene beszélnem, amit bennem ébreszt? Nem volt még olyan perc, mikor volt lehetőségünk kettesben lenni, hogy ne akartam volna ismét megízlelni édes ajkait, másról nem is beszélve.
- Abba bele sem gondoltál, hogy miért félek ennyire, hogy miért vagyok képtelen még beszélni is erről? Olyan vágyakat ébresztesz bennem, mint még eddig soha senki sem ezelőtt. Ezzel pedig még nem sikerült egészen megbarátkoznom. - Akarta, hogy beszéljek róla? Hát megtettem. De, fog még Cole azért is könyörögni, hogy legyek képes néha egy egészen kicsit bezárva tartani a számat.
- Hát akkor lapozzunk vissza. - Nagyon szerettem volna ezt a témát minél előbb hanyagolni, de ezek szerint nem úszom meg ezt könnyedén.
- Akkor mit mondanál? Azt, hogy együtt vagyunk, vagy inkább azt, hogy együtt leszünk? - Az utóbbi halál biztos, viszont az előbbi... Minden csak attól függ, hogy mi lesz erre a válasza.
- És így, hogy most már tudod... Mit gondolsz erről? - Azt nem hiszem, hogy zavarná a dolog, sőt sokkal inkább amolyan dicsőség lenne számára az, ha megfosztana ártatlanságomtól. Előfordulhat, hogy a kelleténél nagyobb jelentőséggel foglalkozok ezzel, de számomra fontos, hogy olyan embernek adjam oda magam, akit szeretek. Viszont a mi esetünkben a férj jelöltemnek.
- Miért most megerőlteted magad? - Nézzük csak... Tudta mikor van a születésnapom, mindenki előtt felköszöntött, meglepett egy khm... nagyon is pikán álommal. Eddig nagyon is úgy tűnik, hogy jó úton halad és tényleg nem szeretne vissza élni naivságommal, majd végül kihasználni.
Ha már szeretne meglepni, akkor az a minimum, hogy nagyon gyorsan elkészülök. Magamhoz képest tényleg nagyon gyors tempóban öltözködtem, de úgy látszik mind hiába, hiszen neki jobban tetszik az, ha ennél jóval kevesebb ruha van rajtam, sőt inkább az, hogy egyáltalán nem lenne rajtam semmi. Erre még várnia kell...
- Úgy tíz perce még a kedvenc hálóruhám egyben volt. - Pillantottam a földön lévő megmaradt darabjaira. - Ezért úgy hiszem jössz nekem egy új hálóruhával, nem gondolod? - Nem szeretnék követelőzni, de azért jól esne ha kárpótolna.
- Szóval ez azt jelenti, hogy ha lebukunk csak neked kell élvezned egyedül a büntetőmunka örömeit. - Egy láthatatlanná tevő köpeny nagyon sok mindenre jó, és egyre több és több ötlet jut eszembe. Nem kellett volna rám terítenie.
- Na és hová megyünk? - Legutóbb, mikor kettesben voltunk kint a kastély falain túl... Finoman fogalmazva sem volt móka és kacagás az együtt töltött idő, viszont nagyon is jól éreztem magam vele, meglepően jól.

- De azért annyira naiv sem lehet, hogy komolyan azt gondold, hogy ha engem elkerülsz, akkor ez a vágy elmúlik, mintha nem is lett volna. Könyörgöm, ez nem egy megfázás. Hogyne elmúlik, addig amíg legközelebb egymásba nem botlunk valahol, mert akkor majd mint derült égből a villámcsapás rád tör, megint. - Tehát tulajdonképpen annyit kellene letisztáznia magában, hogy menekülni szeretne a vágyai elől, vagy szembenézni velük és átélni, megtapasztalni azokat. Mi nyilvánvalóan képtelenek vagyunk elég ideig elkerülni egymást, nem egyszer bebizonyítottuk. Kéz éven belül pedig mindenképpen a feleségem fog lenni. Értelmetlen lenne tőle addig bujdosnia előlem, de ha ez az amire szüksége van nem fogom megakadályozni benne.
- Nem vagyunk együtt, legalábbis amíg elutasítasz biztosan... Valamiért azt hiszed, hogy csak neked kell áldozatot hoznod, mi több áldozatot játszol, de nem csak neked kell feladnod egy korábbi életet, mintha semmit sem számított volna. - Nem egyedül neki felejtették el kikérni a véleményét arról, hogy szeretne-e a feleségem lenni, mert egyértelműen nem. Én egyáltalán megnősülni sem szándékoztam az elkövetkező tíz évben, most viszont két év múlva kénytelen leszek őt elvenni. Crissy viszont olyan drámaian alakítja az áldozatot ebben a helyzetben, hogy kezd egy kissé zavarni.
- Azt hogy ha nem akarsz velem lenni elfogadom. De úgy mással sem fogsz az elkövetkező két évben. Mert ahogy neked fontos, hogy az első különleges legyen, nekem fontos, hogy miután elvettelek ne azt kelljen hallanom a hátunk mögött, hogy kivel keféltél hónapokkal előtte. Crissy, én nem szeretem a tündérmeséket a kényszerhelyzetben élő hercegnőkről. - Sőt, nekem már az is túlzásnak minősül, amit Crissy művel. Nem csak annak minősül, szerintem az is. Viszont nem hiszem, hogy túl sokáig fogom még tudni ilyen higgadtan, szépen, csendben kezelni.
- Egy hónapig fogok ezért büntetőmunkát végezni. - Jegyeztem meg vállat vonva, mintha tényleg olyan semmiség volna. Valójában már megszoktam, de ez sokkal inkább egy alku, hiszen az elejétől fogva tudtam, hogy ezért mindenképpen megbüntetnének, akkor meg inkább bevállaltam önszántamból. De legalább most nem Friccsnél kell jelentkeznem.
- Kivitelezhető, de számolj azzal, hogy azt is letépem... Rólad. - Az utolsó két szóra külön hangsúlyt fektettem, valamint volt néhány másodperc szünet közöttük, csak a hatás kedvéért.
- Mivel reggel a pályán kijelentetted, hogy kizárt, hogy még egyszer büntetőmunkát végezz velem kénytelen voltam egy másik módszert alkalmazni, ha már nem izgat fel, hogy velem szökhetsz ki a kastélyból. - Ez utóbbit nem gondoltam teljesen komolyan, d ha már teljesen belebújt a köpenybe, akkor úgysem fogom látni, még ha fülig elvörösödött is.
- A helyszín, valamint a kíváncsiságod a biztosítékom, hogy követni fogsz, vagyis eszem ágában sincs elárulni. - Mosolyogva nyitottam ki az ajtót, majd csuktam is be magunk után, hogy elindultunk nagy nehezen.
- Azért szólj, ha lemaradtál. - Mivel fogalmam sincs merről jön, csak előrenéztem, miközben hozzábeszéltem.