Cole Reynolds

COLE REYNOLDS || COLE || 17 || JOSEPH MORGAN

Teljes név: Cole Ewan Reynolds
Születési idő: 1979. 01. 28.
Születési hely: Anglia, London
Élőhely: Anglia, London
Pálca: 11,5 hüvelyk, Mahagóni, Sárkányszívizomhúr
Foglalkozás: Diák

Ilyen vagyok....

Nem lenne nagyképűség részemről bevallani, hogy nagyon jól nézek ki. Száznyolcvan centi magas vagyok, szemem színe kék, hajam pedig szőke. Melyik nő nem álmodozna rólam? Én lennék az a tipikus „szőke, kék szemű herceg” csak hát nem vagyok herceg és fehér lovon sem fogok érkezni. Utálom az egyenruhát, talárt sem szívesen veszek magamra, ahogy kiöltözni sem szeretek. Nem hordok öltönyt, ahogyan nyakkendőt sem, ki nem bírom állni. Inkább a lazaságra szavazok, pólók, ing, farmer. Nem szoktam túlbonyolítani az öltözködést. Hajam gyakran kócos, nem szoktam túl sok figyelmet fordítani megjelenésemre, nem tartom fontosnak, hiszen alapból jól nézek ki. Egyébként pedig ösztönembernek tartom magam, gyakran hagyatkozok az ösztöneimre. Nem szívesen kötök kompromisszumokat, azt jobban szeretem, ha az én elképzeléseim szerint alakulnak a dolgok. Rejtélyesnek mondanám magam, sosem lehet tudni, hogy mit gondolok, vagy éppen azt, hogy mire készülök. Ezt talán lehetne kiszámíthatatlanságnak is nevezni. Gyakran lenézek másokat, mert ugyebár mindenkiben van hiba, kivéve engem. Mások ezt gonoszságnak nevezik, én pedig őszinteségnek.

Az én történetem....

El sem tudnám felejteni azt a napot. Felébredve egy ismeretlen bagoly várakozott az ablakpárkányomon. Kíváncsian feltápászkodtam az ágyból, hogy az ablakot kinyitva átvegyem tőle a levelet. Valami megmagyarázhatatlan bajjós érzés kerített hatalmába, pedig még ki sem bontottam a borítékot, mégis már előre tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Vettem egy mély levegőt, majd kinyitottam. Az életem abban a pillanatban ért véget. Annyira hihetetlennek tűnt. Nem hittem el, hogy ez igaz lehet. Nem, ez csak egy rossz rémálom, vagyis csak nagyon szerettem volna ezt hinni, mégis valóság volt. Túl fiatal vagyok még a házassághoz, ami pedig kész vicc, hogy a balszerencsémben is voltam annyira szerencsés, hogy a mellém kirendelt párom két évvel fiatalabb tőlem. Ezért valamennyire neki köszönhetem azt, hogy van két évem, mielőtt kiadnák a "halálos ítéletelemet" micsoda megkönnyebbülés. Nem igazán érdekeltek eddig a tőlem fiatalabb lányok, ezért fogalmam sem volt, arról, hogy hogyan nézhet ki a mellém kirendelt személy, de erősen reménykedtem abban, hogy nem valami bányarémnek kell legalább két gyereket csinálnom. Mert a szemüveges, bajszos és szeplős, toprongyos lányok nem az eseteim közé tartóznak. Akármennyire is pesszimista lett azóta a nap óta a hozzáállásom mégis megpróbálok nem gondolni erre az egészre. Elvileg van még két szabad évem, amit szeretnék is kihasználni. Az pedig már biztos, hogy nem fogom az időmet vesztegetni, azt fogom csinálni, amit csak szeretnék, azzal, akivel szeretném. Azóta az életfelfogásommá vált az a bizonyos "élj a mának" közhely. Ezért is vagyok már rendszeres látogató, ha büntető munkáról van szó. Gyakran szegek szabályt, valamiért ki nem bírom állni, ha mások szeretnének engem kordában tartani. Nekem aztán senki sem szabhatja meg, hogy mit tegyek. Szeretek a magam ura lenni, talán azért mert egyedüli gyerek voltam a családban, ezért ugyebár mindent megkaptam. Habár nem mondanám magamról, hogy el lettem kényeztetve. Olyan vagyok amilyen, lehet ezért szeretni, vagy éppen utálni, de valójában nem igazán izgat, hogy mások miféle véleménnyel vannak rólam. Sosem foglalkoztatott mások véleménye, úgy élem az életemet, ahogyan szeretném, nem pedig úgy, ahogyan mások elvárnák tőlem. Legkedveltebb szórakozásom mégis királykobrámmal való foglalkozás. Elfelejtettem volna mondani azt, hogy bizony párszaszájú volnék? Erre évekkel ezelőtt jöttem rá, mikor első kígyómat megkaptam apámtól. Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtem azon, mikor érteni kezdtem, amit a háziállatom mondott. Ezt a képességemet azóta is előszeretettel használom. Már csak azért is, mert valamivel el kell töltenem az itteni időmet, mert nem tartom túl szórakoztatónak az iskolát. Sőt, szeretnék minél előbb kiszabadulni innen, szerencse, hogy ez már az utolsó évem.