Cole & Crystal

Már hajnali kettő is elmúlt, mégis megint álmatlanul forgolódok az ágyban. Túl sok minden kavarog gondolataimban, ami végett képtelen vagyok elaludni. Egyszerűen csak beszélnem kell valakivel, tudom is, hogy kivel. Meglepő lehet, de a lány diáktársaim körében nem vagyok túl népszerű, kinézetem végett. Viszont ez miatt a fiúk körében vagyok igazán közkedvelt, ezért is irigykednek rám annyian, pedig erről igazán nem tehetek. Pizsamámra kaptam köntösömet, majd felvettem szobapapucsomat. Halkan osontam végig a folyosókon, egészen a második emeleti mosdóhelységig. Hisztis Myrtle mindig vevő a társaságomra.  Eléggé elhúzódott a mi kis traccspartink, már ásítozva köszöntem el tőle. Azt hiszem, ezután már el fogok tudni aludni, jó volt valakivel megbeszélni azokat a bizonyos dolgokat, amik nem hagytak nyugodni. Kilépve a mosdóból gyorsan megindultam vissza a sötét folyosón szobám felé, pár lépés után megtorpantam, mert szó szerint neki mentem valakinek. Szívem majd ki akart ugrani a helyéről, mert nekem végem, ha egy tanárral találom szemben magam. Szerencsémre, - vagy talán balszerencsémre – Cole volt, akibe szó szerint belefutottam.
- Mégis mit keresel itt? – Jobban belegondolva ezt akár tőlem is lehetne kérdezni. Hátra léptem két lépést, hogy tartsam tőle a távolságot, azt hiszem még sosem fordult elő velünk, hogy kettesben legyünk. Most sem vágytam erre, szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Mondhatni zavarban is voltam, mivel rajtam a köntös alatt csak a hálóruhám volt, neki pedig így nem kellene látnia. Most bánom csak igazán, hogy nem tudtam a szobámban maradni.
- Te is hallod? – Arcomra kiült a rémület, mikor a távolból közeledő léptek hangját véltem felfedezni. Na ez remek, ha egy tanár talál ránk, akkor bizony magyarázkodhatok, hogy miért vagyok hajnalok hajnalán pizsamában a leendő férjem társaságában.  Ez hihetetlen, hogy pont vele futottam össze és most még az is benne van a pakliban, hogy közösen élvezhetjük a büntetőmunkát. Még szép, hogy még a gondolat sem tetszik.

Nem ez az első eset, hogy hajnalok hajnalán kiosonok a szobámból, de most fordult elő először, hogy mással is találkoztam közben. Erre aztán tényleg nem voltam felkészülve. Még a jó öreg Albus Dumbledorenak is jobban tudtam volna örülni, mint neki. Habár Cole sokkal jobban az esetem, vagyis francokat! Szeretném utálni, de talán lényem egy egészen apró része mégis vonzódik hozzá. Hiszem melyik korombeli lányt nem nyűgözne le egy idősebb, jóképű pasas? Még a viselkedése is tud valamennyire imponálni, akármennyire is tartom gonosznak, önzőnek, vagy éppen nagyképűnek.
- Hihetetlenül is hangozna, ha azt állítanád tanulni osontál ki hajnalok hajnalán. Tudod mit? Inkább vedd úgy, hogy nem is kérdeztem semmit. Szerencsére semmi közöm hozzád még, ezért azt csinálsz amit csak szeretnél. - Elvileg van két évünk, amit gond nélkül egymás nélkül is el tudnánk tölteni. Úgy hiszem, hogy eddig is megvoltunk egymás nélkül, ezek után is megleszünk.
- Ez remek, ez is miattad van! Ha te nem lennél, akkor már rég a szobámban lehetnék. - Még szép, hogy bosszankodtam. Legszívesebben felemelt hanggal tettem volna, de suttogtam. Egyik pillanatról a másikra találtam magam az egyik tanteremben. Mégis mit képzel magáról? Először befogja a számat, majd úgy kedve szerint falnak nyom? Saját szívverésemet hallottam, ahogy egyre szaporábbá vált közelsége végett. Még valami zavaró érzésem is támadt, akárhová is kerültünk itt a biztos lebukás vár ránk. Hatalmas szemekkel meredtem rá, közben próbáltam magamtól ellökni.
- Nem akarok lebukni, főleg veled nem! - Továbbra is suttogva beszéltem, mikor végre szóhoz bírtam jutni. Esküszöm, ha még egyszer befogja a számat megharapom.
- Egyre közelebb van, nincs vesztegetni való időnk, érzem, hogy befog ide jönni. Már akkor lebukunk ha benyit, ezért mi lenne ha elengednél és valami jobb búvóhelyet találnánk? Mondjuk ott van az a szekrény. - Az ablakon a hold fénye épp annyira világít be, hogy a tárgyak körvonalzódnak előttünk. Az már biztos, hogy nem ez volt életem eddigi legjobb döntése, de mégis jobb egy szűkös szekrényben össze zárva lenni vele pár percig - remélhetőleg- mint Piton híresen kínzó büntető munkáját megtapasztalni.

Az már biztos, hogy előttünk nem egy csodálatos közös jövő áll. Attól még, hogy a jövőm egy hatalmas kérdőjel számomra még nem fogom hagyni, hogy ez kihatással legyen a jelenemre. Eddig próbáltam elkerülni, nem is foglalkozni vele, mintha nem is létezne, de akármennyire is szeretném mégsem tudom elkerülni a végzetemet.
- Nem, mintha elvárnám tőled! Sőt, semmit sem várok tőled. Jobb, ha ezt még az elején letisztázzuk. - Nem akarok bele gondolni, hogy a házas élet vele mennyi gyötrelmet fog nekem okozni. Elég lesz akkor szembesülni vele, mikor kénytelen leszek bele mennyi ebbe a kényszerházasságba. De addig is reménykedhetek abban, hogy eltörlik ezt az egész rendeletet, habár valljuk be erre csekély esély van.
- Nem, de a legkevésbé sem vágyom arra, hogy először veled élvezhessem ki a büntetőmunka örömeit. - Eddig mindig megtudtam úszni, hogy ne kapjanak el. Most sem szeretnék lebukni, főleg nem úgy, hogy Cole is velem van, mert ez csak azt jelentené, hogy együtt kellene töltenünk azt az időt, amíg büntetésben vagyunk. Nekem pedig az a célom, hogy minél távolabb tartsam magam tőle, egészen addig még ez lehetséges.
- Ne nevettess, mintha te tudnál bármit is sajnálni. - Nem hiába lett belőle Mardekár diákja. Neki senki sem fontos, csak is kizárólag saját maga, azt hiszem ez az a tulajdonsága, ami sosem fog változni.
- Mégis miből gondolod, hogy közel szeretnék kerülni hozzád? - Ez is csak egy kényszermegoldás. Akármennyire is nem szeretném ezt tenni, mégis beléptem a szekrénybe, inkább ez, mint a lebukás. Habár fogalmam sincs arról, hogy meddig bírom vele kettesben egy ilyen szűk helyen. Még az is lehet, hogy inkább feladom és könyörgök Pitonnak, hogy inkább büntessem meg, mert annál nagyobb büntetést el sem tudok képzelni, mint vele bezárva lenni egy szekrényben.
- Ha egy ujjal is hozzám mersz nyúlni, akkor kitekerem a nyakadat. - Remélhetőleg érhető voltam és nem is fog vissza élni a helyzettel. Habár annyira közel vagyunk egymáshoz, ha vennék egy nagy levegőt, akkor biztosan mellkasunk összeérne. Próbáltam távolabb menni tőle, de a hátam valamibe ütközött, ami végett képtelen voltam eltávolodni. Még a vér is megfagyott bennem, mikor hallottam, hogy valaki belép a terembe. Remélem nem a szekrényből szeretne kivenni valamit, mert eléggé félreérhető az, hogy itt bujkálunk centikre egymástól.

Mégis miért nem tudok meglepődni? Akkor lennék igazán sokkos állapotban, ha valami kedves szót ejtene ki a száján, na az lenne csak igazán meglepő. Miért olyan nehéz egymással egy egészen kicsit is kedvesnek lennünk? Azt hiszem ennek köze van ahhoz, hogy a jövőnk már előre meg van írva számunkra és mindketten ki szeretnénk törni ebből a kényszerből. 
- Bárcsak tudnám értékelni a humorodat, de ha erről van szó valahogy nem megy, szerintem te is nagyon jól tudod, hogy mire szerettem volna célozni. De, mindegy is, van még két évünk erre, szóval szerintem addig nem kellene egymás életét megkeserítenünk. - Nagyon sok kompromisszumot kell majd kötnünk egymással, de még azelőtt, hogy az oltár elé állnánk. Kell valami szerződés, vagy valami, amiben mindent előre letisztázunk az esetleges későbbi bonyodalmak végett. Már előre érzem, hogy nehéz menet fog lenni, de senki sem mondta azt, hogy egyszerű fog lenni.
- Nem tartom valószínűnek, hogy veled bármit is tudnék élvezni. - Legyen szó büntetőmunkáról, vagy akár olyan dologról, amire általában a pasik többsége minden pillanatban gondol. Én inkább bele sem akarok gondolni, hogy majd közel kell engednem magamhoz, hogy kötelességtudóan nemzzünk két utódot. Egyszerűen lehetetlennek találom, hogy vele bármiféle kapcsolatom is legyen.
- Nem is szeretnék veled annyi időt tölteni, hogy ki tudjalak ismerni. Remélem egy percig sem hitted azt, hogy nekem minden vágyam az, hogy veled éljem le az életemet. - Nem fogok odaadó feleséget játszani, erre aztán senki sem vehet rá. Ahogy nem fogok rá főzni sem, ahogy semmi másra sem leszek hajlandó, hogy ha róla lesz szó.
- Most mégis miről beszélsz? - Próbáltam még magammal is elhihetni, hogy még csak nem is sejtem, hogy miről beszél, pedig valójában nagyon is értem a célozgatását. Mégsem akartam erre gondolni, mert ha komolyabban bele mélyedek, akkor hamar bele is pirulok. Na, nem mintha nem lennék attól zavarban, hogy vele kell lennem egy szekrényben ilyen közel egymáshoz. Ezért is szögeztem már le az elején, hogy egy ujjal se érjen hozzám. Próbáltam minél jobban eltávolodni tőle, ami valljuk be nem ment sehogy sem, a nagy mozgolódásban észre sem vettem, hogy a köpenyem lecsusszan rólam, csak akkor amikor már késő volt. Szerencsétlenségemre fel sem tudtam venni a hely szűke végett.
- Ne mondj semmit, meg ne szólalj! - Idegesen suttogtam, közben pedig kezeimet próbáltam magam elé ügyeskedni, hogy eltakarjam magam. El sem hiszem, hogy ilyen közel áll hozzám, én pedig egy selyem hálóingben állok előtte. Egyáltalán nem akartam, hogy ez történjen, habár valahol a nagy ellenkezésem mögött mégis arra vágyok, hogy nőként kezeljen és éreztesse velem, hogy vonzónak tart. Egyik felem azt suttogja, hogy minél távolabb maradjak tőle, viszont a másik azt ordítsa, hogy tegyek egy próbát, hiszen csak centikre van tőlem. Még sem vagyok arra képes, hogy megmoccanjak.

Ugye most csak viccel velem? Ha a közelemben van, akkor csak aggódni tudok. Cole valahogy olyan érzelmeket tud kiváltani belőlem, amit eddig másoknak nem sikerült. Miatta még saját magammal is ellentmondásokba ütközök. Szeretnék pozitívan hozzál állni ahhoz, ami a jövőmet illeti, de miatta eddig csak negatívan tudtam látni. Talán, ha nem ellenségeskednénk ennyit egymással, akkor... Ez persze csak egy feltételezés, mert minden élesben fog kiderülni, két év múlva mindent megtudhatok.
- Talán azért nem merem feltenni, mert valójában nem szeretném megtudni a választ. - Most már nagyon bánom, hogy nem tudtam aludni és hogy ez végett kimerészkedtem. Ha a szobámban maradtam volna, akkor most megúsztam volna ezt a beszélgetést vele, ami kezd egészen zavarba ejtő lenni.
- Ne is reménykedj abban, hogy ez valaha is megtörténik! - Remélhetőleg eléggé sötét van ahhoz, hogy ne lássa rajtam, hogy bele pirultam már csak az említésébe is. Pedig ez nagyon is valósággá fog válni, ha akarom ha nem, ennek meg kell történnie. Én naivan pedig abban reménykedtem, hogy majd olyan valaki fog lenni életem első férfia, akivel lefekszem, akibe szerelmes vagyok. Annyira távol érzem őt magamtól, hogy elképzelni sem tudom, hogy valaha bele tudnék szeretni.
- Akkor milyen érzés számodra az, hogy engem nem is akarsz mégis meg fogsz kapni? - Nem akarjuk egymást, ez teljesen valószínű. Mégsem fogom olyan könnyen adni magam, még akkor sem, ha a sorsunk felett mások rendelkeznek.
- Ne szokj hozzá túlságosan ehhez a látványhoz. - Láthatóan Cole nagyon is jól szórakozik, én pedig ez ellen semmit sem bírok tenni. Hogy a fenébe kerül le rólam a köntös? Azt tudom, hogy véletlen volt, de mégis olyan különös, hogy pont most.
- Viccelsz ugye? Szerinted engedném, hogy hozzám nyúlj? Ne is álmodj róla. - Suttogtam, olyan közel voltam hozzá, hogy hangoskodnom is felesleges lenne, sőt még mindig hallom, hogy van valaki a teremben, de még nem vett észre minket. Ha tényleg Piton az, akkor remélem hamar vissza tér a szobájába, mert nem tudom meddig fogom még bírni Cole közelségét.
- Finom az illatod. Mi ez gonoszság és sárm egyvelege? - Valójában tényleg nagyon tetszik az illata, próbáltam erről tudomást sem venni, de ez lehetetlenség úgy, hogy ilyen közel van hozzám. Valami van benne, amivel egyszerre taszít és vonz is egyszerre.

Egyáltalán képes leszek valaha is bele törődni ebbe? Még maga a gondolat is rémisztő és elrettentő, hogy valaha mi ketten majd együtt leszünk, nem hogy még tényleg ennek az egésznek a részesévé válni közel két év múlva. Túl közeli az időpont, napról napra közeledik és én nem tudok ellene semmit sem tenni, ez pedig megrémiszt. Bele kellene törődnöm, de képtelen vagyok.
- Ne aggódj, nem értettem volna félre. Nagyon gyenge is lett volna ez a bókoláshoz, magától értetődő, hogy ezek csak tények voltak.  Tudod én meg azon vagyok, hogy ne utáljalak ennyire... Nagyon erősen próbálkozok. - Mert valójában nem vele van bajom, hanem ezzel az egész helyzettel, amelybe akaratlanul is együtt csöppentünk bele és nagyon úgy néz ki, hogy nagyon sokáig "élvezhetjük" együtt ezt a kényszer helyzetet.
- Valld be, hogy te ezt élvezed! - Már csak a tudatot is, hogy az is a kötelességem része, hogy szüljek neki két utódot. Ettől függetlenül, amint túlesünk ezen ne is számítson ahhoz, hogy hozzám érhet.
- Oh, garantálni tudom már most is, hogy meglepetésben bőven lesz részed. - De még mennyiben! Ami pedig engem illet, szintén megpróbálok nem gondolni erre, biztosra veszem, hogy bele is bolondulnék, ha minden nap ezen járna az eszem. Inkább csak úgy tekintek erre, mint egy rossz rémálomra. Egyszer majdcsak vége lesz.
- Tessék?! Hogy mi?! Nem, semmi ilyesmi nem fog előfordulni. - Nem elég, hogy a köntösöm szó szerint megszökött, ezért hálóruhában állok előtt, azon igyekezve, hogy leplezzem zavaromat előtte, erre tetézi mindezt ezzel. Legszívesebben már kimenekülnék innen, kezdem egyre kényelmetlenebbül érezni idebent, mintha percről percre közelebb lenne hozzám, nem mintha tudna ennél nagyon közelebb lenni hozzám.
- Azt gondolod, hogy képtelen lennék neked ellenállni? Ugyan! - Ha nem kellene még mindig suttognom, akkor jóval hangosabban, meglepettségemben kérdeztem volna rá, de a hitetlenkedésem maradt volna.

Nem akarok itt lenni, sőt nem akarok tőle semmit sem! Olyan boldogok tudnánk lenni egymás nélkül, olyan életünk lehetne, amire mindig is vágytunk, de így csak meg fogjuk keseríteni egymás jövőjét. Próbálok pozitívan tekinteni a jelenünkre, de nem látok mást, csak sötétséget, ez pedig megrémít.
- Egyetlen egy pillanatra se hidd azt, hogy akár egy pillanatig is képes lennék arra, hogy szeresselek. - Nem hiszek abban, hogy a szeretet és a gyűlölet kéz a kézben jár. Ezért érhetően abban sem hiszek, hogy nagyon közel áll egymáshoz a két dolog, hogy akit tudunk gyűlölni azt szeretni is.
- Azt, hogy ezt teszed velem, hogy újra és újra elmondod, hogy mi fog ránk várni. - Azt hiszem kissé túlzás, hogy élvezi, de azért mégis olyan, már csak azért mert felhánytorgassa ezt, pedig igazán nem szeretnék erről az egészről tudomást venni. Szeretnék úgy tenni, mintha ez csak egy rossz rémálom lenne és sosem következne be az elkerülhetetlen.
- El kell, hogy szomorítsalak, mert arra aztán igazán nem vagyok kíváncsi, hogy miben leled élvezeted. - Inkább másnak kellene ezt bizonygatnia, engem aztán nyugodtan kihagyhatna ebből. Tényleg nem vagyok erre az egészre kíváncsi, sőt semmire sem vagyok kíváncsi, ami vele kapcsolatos.
- Erre ne is gondolj! Nem akarok arra gondolni, hogy majd kénytelen leszek veled... - Képtelen vagyok még kimondani is. Még a gondolat is rémisztő, hogy meg kell vele osztanom az ágyamat, legalább addig még eleget nem teszünk a kötelességeinknek. Én csak arra vágyom, hogy egy olyan férfi felesége legyek, akit képes vagyok szeretni, úgy gyereket szülni neki. Jelen pillanatban még azt sem tudom elképzelni, hogy valaha is olyan közel engedjem magamhoz, hogy gyerekeink lehessenek.
Szerettem volna ellenkezni, minden erőmmel ellökni magamtól, de mégsem voltam rá képes. Hatalába kerített valami megmagyarázhatatlan érzés, elgyengültem közelségétől. Nem bírtam magamon uralkodni, egyszerűen vissza csókoltam. Olyan puha és finom volt csókja, hogy képtelen voltam ellenállni neki.
- Mégis mit bizonyítottam be? Ez csak egy csók volt, ami egyikünknek sem jelentett semmit sem. - Teljesen bele remegett a csókba a térdem, gyomromban pedig, mintha pillangók repkedtek volna. Valamiféle különös izgalom vett hatalmába a csókot követően. Újra ajkai után vágyakoztam, képtelen voltam magamon uralkodni. Miért is ne tehetné meg? Ha Cole megengedheti magának azt, hogy megcsókoljon, akkor én miért ne tehetném? Oda hajolva hozzá tapadtam ajkaira egy rövidke csók elejéig.
- Látod? Nekem nem jelent semmit sem. - Elképesztő, egyben pedig elszomorító is, hogy az első csókom pont vele zajlott, de ami a legszörnyűbb az egészben, hogy élvezni tudtam.

Legszívesebben kiröhögtem volna, már csak azért is, mert azt merte feltételezni, hogy el tudná érni nálam ha akarná, hogy belé szeressek. Szerencsére ettől megkímél mindkettőnket és minden marad a szokásos kerékvágásban. Továbbra is maradna egymás marcangolása.
- Ez számodra az egyetlen lehetséges alternatíva, hogy én fogok beléd szeretni? Arra nem is gondoltál, hogy esetleg te szeretnél belém? Az előtt te magad vallottad be, hogy nem nézek ki rosszul, sőt talán még tetszem is neked, de ezt már gondolom sosem vallanád be. - Minden egyes szavam mögött őszinteség állt. Tisztában vagyok az adottságaimmal, ezért tudom magamról, hogy egyetlen egy korombeli lány sem tud felérni a szépségemhez. Ezért Cole össze tehetné a két kezét értem.
- Én csak nem ilyen életet akartam magamnak. Nem akarok ilyen hamar megházasodni és őszintén veled sem szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni. Már ne is haragudj, de valahogy nem vágyom arra, hogy veled feküdjek le, csak azért mert ezt mások elvárnák tőlünk. - Egyszerre taszít és vonz is. Ez mégis hogy lehetséges? Mint férfit nagyon vonzónak tartom, de a körülmények végett valahogy mégis minél jobban szeretném magamtól eltaszítani. Nem is tudom, talán azt hiszem, hogy ha nem veszem figyelembe a létezését akkor elkerülhetem az elkerülhetetlent.
- Gyakorold is, mert a mi érdekkapcsolatunk csak is kizárólag a kompromisszumokról fog szólni. - Érzelmek nélküli kapcsolat, ez majdnem olyan, mint egy halott házi állat. Ezzel nem lehet semmit sem kezdeni.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom Cole, hiszen annyira biztos vagy abban, hogy tudod mire vágyom, de el kell, hogy keserítselek. Nem egy olyan férfira vágyom, akit az előbb felvázoltál. Tévedtél, megbocsájtható. Nem is csoda, hiszen egyáltalán nem ismersz. - Azt hiszem velem van a baj, hogy a szőke herceg helyett mindvégig a feketére vártam, most pedig kapok egy barnát. Akiről azt kívánom, hogy bárcsak sosem lépett volna be az életembe, mindent felforgatott, alapjaiban megrengetett, de erről nem tehet.
- Mégis, hogy lehetsz ennyire bunkó? Ne hidd azt, hogy a csókodba remegtem bele, mindössze kirázott a hideg, eléggé fázom. - Tényleg nincs melegem ebben a hálóingben, de képtelen voltam vele őszinte lenni és bevallani, hogy a csókja volt rám ilyen hatással. Sosem vallanám be, enélkül is eléggé öntelt.
- Nem hiszem, hogy ez rád tartozna. - Gondolom milyen jót szórakozna rajta, ha megtudná. Van még két évem arra, hogy tegyek ez ellen, abban az esetben ha zavarna az, hogy még mindig ártatlan vagyok.
- Előbb- utóbb úgyis kiderülne, szóval essünk túl minél hamarabb ezen. Akármennyire is szörnyen hangzik az iménti csók volt életem első csókja, hidd el nem veled terveztem... Ha pedig már ma kellene átesnünk a nászéjszakán, akkor te lennél nekem az első, de odáig van még két évem... Szóval tessék, már tudod, most jön az a rész, mikor felkacagsz, vagy kigúnyolsz. - Újra pír borította arcomat, mikor bevallottam neki őszintén mindent, nem ismerem még annyira, de szerintem ezen nagyon jól fog szórakozni. Legalább ebből is kiderült számára, hogy a jövendőbeli felesége nem egy cafka, aki bárkivel ágyba bújna.

Miért érzem magam ennyire kétségbeesetten a közelébe? Cole, olyan hatást gyakorol rám, mint ezelőtt még soha senki. Talán már csak a tudat végett, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mi fog ránk várni. Vagy talán csak erre szeretném fogni? Tényleg azért akarom utálni, mert szeretni is tudnám? Csak azért akarom eltaszítani magamtól, mert dacolnék a sorsommal és a rendelettel szemben, holott valójában képes lennék vele oltár elé állni? Nem tudom, minden olyan zavaros. Az egyik percben teljes szívemmel gyűlölni akarom, másikban pedig azt kívánom bárcsak önszántából közeledne felém. Rémes!  
- Ugye nehezedre esne bevallani, hogy tetszem neked? - Nem tartom magam beképzeltnek, de tisztában vagyok azzal, hogy hogyan nézek ki. Korom ellenére is egészen nőies a testalkatom, mozgásom kecses, vetekszik egy macska kifinomult eleganciájával. Szempárom már-már igézően kék, sőt talán még én magam is elhiszem, hogy akár a mosolyomba is bele lehetne szeretni.
- Kérlek Cole, erről ne így beszélj! Sőt, inkább ne is hozzuk fel ezt a témát, ameddig nem szükséges. - Számomra már az is sértő volt, hogy így emlegeti, hogy "dolgozni" fogunk az utódaink gyártásán. Mert ez úgy hangzik, mintha levetkőznénk, majd megtennénk, amit meg kell és ennyi. Nem, tényleg nem vagyok erre felkészülve, sőt még arra sem, hogy erre gondoljak.
- Nagyon hálás lennék, ha nem hívnál kis szívemnek, nem vagyunk olyan közeli viszonyban, hogy ezt megengedd magadnak. - Tisztában vagyok vele, hogy nem ez volt mondanivalójában a lényeg, de a többihez nem igazán tudnék mit hozzászólni. Tudom, hogy ezt Cole sem így akarta, ahogyan én sem.
- Ha akarnék, akkor csendben tudnék maradni, de minek is tennék neked ekkora szívességet? Addig örülj, még nem kezdek el hisztizni is, azt későbbre tartogattam. - Egyébként inkább észérvekkel szoktam elő állni, mint hisztivel. De, ha a legrosszabbat feltételezi rólam és én ezt hagyom is neki, akkor akár még pozitívan is csalódhat bennem, mikor rájön arra, hogy mennyire rosszul ítélt meg.
- Ugye egy pillanatig sem feltételezed azt, hogy szándékosan tettem? Hidd el nem akarlak elcsábítani idebent, mert ha azt akarnám elég lenne kibújtatom magam hálóruhám pántjaiból és már le is került volna ez is rólam. -  Elegendő lenne csak annyit tennem, hogy mindkét vállamon lejjebb húzom a pántokat és már is hálóruhám köntösöm sorsára jutna, feltéve ha minden vágyam az lenne, hogy mindössze bugyiban tetszelegjek előtte, amiről persze szó sincs!
- Nagyon kedves tőled, hogy ezt felajánlottad, de azt hiszem most kihagynám az ölelkezős részt. - Így is túl közel vagyok hozzá ahhoz, hogy tudjam, ha karjai között lennék teljesen megsemmisülnék. Iszonyú mekkora hatással van rám Cole közelsége, mintha teljesen bekebelezne, sőt jelenlétébe olyan gondolatok férkőztek elmémbe, amiktől saját magam is megrémülök.
- Igen, úgy szóltam le. Nem váltott ki semmiféle érzelmet belőlem, de nem is számítottam másra. Miért, netalán a csókunk után elkezdtél bármit is érezni irántam, amit eddig nem? - Minden erőmmel tagadni próbálom a tagadhatatlant. Határozottan valami más lett ettől, de, hogy pontosan mi is változott, ahhoz idő kell, hogy kiderüljön. Most már nem csak arra kell koncentrálnom, hogy megpróbáljak ne gondolni a közös jövőnkre, hanem édes, puha ajkai ízét is el kell felejtenem.
- Nem szándékozok szajha lenni, de abszurd lenne, ha hagynám, hogy te legyél nekem az első. Mert ha veled szeretném elveszíteni, akkor miért várnék ezzel még két évet? Miért nem esünk akár most egymásnak? - Előfordulhat, hogy gondolkozás nélkül tettem fel provokatív kérdésemet, holott fele annyira komolyan sem gondoltam annyira komolyan, mint ahogyan hangozhatott. Még mindig egy szekrényben vagyunk, nem ez a legmegfelelőbb hely, habár így biztosan emlékezetes lenne. Mégis mi a baj velem? Lényem egészen kicsiny része rettentően vágyik arra, hogy újra Cole ajkaimra tapadjon, majd kezével finoman végig simítson vállamon, hogy hálóingemből szinte már észrevehetetlenül bújtasson ki, ezután olyan szorosan magához öleljen, hogy úgy érezzem szinte eggyé váltunk.

Ajkaimon hamiskás mosoly tűnt fel, habár kétlem, hogy a szekrény sejtelmes sötétségében ez feltűnt volna neki.
- Arra pedig ne is számítsak ugye, hogy pont én leszek az első, akinek ilyet mondanál? - Szeretek mindig az első helyen lenni, ezért úgy gondolom, ha Cole képes lenne nekem először ilyet mondani, akkor az ezt biztosan hatalmas sikernek könyvelnék el. Nem ismerem túlságosan, de szerintem Cole olyan férfi, aki nem beszél az érzelmeiről, sőt nehezére is esik kimutatni őket, viszont én nem várok semmiféle irántam táplált érzelemre, hiszen csak érdekből fogunk egymással lenni, nem pedig azért, mert mindketten tényleg ezt akarnánk.  
- Én ebben nem vagyok ennyire biztos... - Szerintem két év múlva sokkal jobban fel tudom majd fogni mindezt. Sőt, akkor nem csak a lábam fog bele remegni a gondolatba, hanem az egész testem. Félek, de majd akkor mennyire fogok rettegni.
- Ez megnyugtató, hiszen nem is olyan sokára akaratunkon kívül is, de leszünk egymással közelebbi viszonyban, de legalább attól nem kell tartanom, hogy efféle becenevekkel büntetsz. - Nem tetszik, ahogyan becéz. Valahogy Cole szájából nagyon máshogy hat ez a "kedvesnek" szánt becézés. Ami pedig engem illett, elképzelhetetlennek tartom, hogy ne a nevén szólítsam, hanem valami mézes-mázas jelzővel illessem.
- Mármint most arra gondolsz, hogy befognád a számat, vagy akár meg is ütnél, ha rám törne a hisztizhetnék? - Őszintén nem tudom, hogy mire számíthatok tőle. Kinézem belőle, hogy tud agresszív is lenni, sőt még a keze is eljár neki, de azt még megkérdőjelezném, hogy engem megütne-e. Ha akarom, ha nem ez úgyis ki fog derülni a házasságunk alatt.
- Tényleg nem, egy másodperc elejéig sem? - Bennem alaposan felkavarodtak az érzelmek, ez próbálom palástolni. Leginkább úgy érzem magam, mintha a homokos tengerpartot nyaldosó hullámok alá lennék bekebelezve. Egy apró kis homokszemhez hasonlítanám magam, Cole pedig a mindent elsöprő áradat. Belépett az életembe, ezért a tökéletesnek hitt kis világom a feje tetejére állította, belőlem pedig olyan érzelmeket váltott ki, amiket eddig csak szóbeszédből ismertem.
Lélegzetem elállt, szívem pedig határozottabban gyorsabban kezdett el verni a megszokottól. Józan eszemet teljesen elvesztettem közelségében, szemébe nézve már tudtam, teljesen elvesztem. Eddig kezeimmel saját magamat takargattam, hiába voltam hely szűkében, levettem magamról kezeimet, hogy felvezessem Cole férfias vállára.
- Cole... - Szerettem volna azt mondani, hogy húzódjon tőlem távolabb, hogy lépjen közben, vagy bármi. De, még sem voltam rá képes, helyette ismét ajkaira tapadtam. Észre sem vettem, hogy mikor, de csók közben akaratlanul is hozzásimultam. Tagadhatatlanul vágytam rá, minden egyes porcikám érte kiáltott!  

Rettenetes előérzetem van, úgy érzem ennek a mai találkozásunknak sehogy sem lesz jó vége. Nem kellett volna találkoznunk, nem kellene együtt bezárva lennünk a szekrényben ennyire közel egymáshoz. Jobb, ha minél távolabb tartom magam tőle. Túl veszélyes számomra a közelsége.
- Oh, nem! Egyáltalán nem szeretném! - Tiltakozóan kezdtem bele a mentegetőzésbe. Miért is szeretném azt, hogy Cole nekem valljon először színt arról, hogy tetszem neki? Valójában nem is kellene, hogy érdeklejen tetszem-e neki vagy sem, mégis szeretnék neki tetszeni. Talán csak azért, mert nem tudnék abba bele törődni, ha közömbös lennék számára.
- Számomra nem csak szexet jelentene, de ez túl bonyolult. Mindketten tudjuk, hogy nem azért fogunk majd egymáséi lenni, mert érzünk bármit is egymás iránt. - Kötelességünk lesz az esküvő után eleget tenni a minisztérium elvárásainak, ezért kénytelenek leszünk lefeküdni egymással, máskülönben nem tudnék neki szülni legalább két gyereket. Még mindig annyira elképzelhetetlennek tartom ezt, hogy majd egy nap terhes leszek tőle és gyereket szülök neki. Őszintén félek a jövőmtől.
- Csak tudom és kész, különben is téged mióta érdekel, hogy én mit akarok, vagy mit nem? - Abszurd, hogy tizenöt évesen már efféle dolgokról kell beszélnem és tervezgetnem a jövőmet egy olyan férfival, aki meg sem érdemel. Mégis leginkább attól tartok, hogy nem fog jól bánni velem, hogy olyan dolgokra is rákényszerít, amiket nem akarok. Már pedig én nem fogok neki engedelmeskedni, még akkor sem, ha már a férjem lesz.
- Azt hiszem inkább nem tennélek próbára. Nem ismerlek, szinte alig tudok bármit rólad, ezért nem kockáztatom meg azt, hogy kitörjön belőled a vadállat és megüss. - Mégis milyen férfi az, aki képes lenne bántalmazni egy nőt? Belőle sok mindent képes vagyok kinézni - általában nem jó dolgokat - de talán túl naiv vagyok, hogy azt gondolom nem bántana. Gonosz és manipulatív, irtóznom kellene tőle, de mégis annyira vonzani tud ez a rossz fiús viselkedése.
- Semmit, ennek még nincs itt az ideje... - Nem azt akartam hallani tőle, hogy szeret, vagy bármi effélét, mert ez annyira hihetetlen lenne, főleg úgy, hogy egészen a mai napig nem is szimpatizáltunk egymással. Mégis valami ma alapjaiban megváltozott, pár perc leforgása alatt. Nem szerettem belé, de már nem olyan közömbös számomra, mint ezidáig volt. Talán csak azt akartam hallani tőle, hogy még soha senki sem váltott ki belőle érzelmeket csók közben, mert bennem egyértelműen felszabadultak az érzelmek, amint ajkaink egymással találkoztak. Akarja! Cole is épp annyira akarja, mint én! Egyre szenvedélyesebben faltam ajkait, talán egy pillanatra bele is szédülhettem, mert egyensúlyomat vesztettem. Neki dőlve a szekrény ajtajának megadóan nyílt szét mindkét szárnya, mi pedig szó szerint kidőltünk belőle. Mondhatni, hogy én jobban jártam hiszem rá estem. Először meglepetten néztem rá, egy kis ijedség is volt bennem, de aztán félig meddig feltápászkodtam nevetgélve. Ölében ülve torokköszörülést hallottam, de nem Cole volt a hang kiadója, falfehérré sápadtam, pár pillanat múlva már saját lábaimon álltam, mikor megpillantottam közvetlen mellettünk álldogáló Piton professzort. Zavaromban gyorsan a szekrényben lévő köntösöm után nyúltam, amit magamra kaptam. Bele kezdhettem volna a mentegetésbe, de úgy érzem most jobb meg sem szólalni. Lesütött szemekkel álltam csak ott teljesen megsemmisülve, miközben karba fontam magam előtt jó szorosan kezeimet. Ezt mégis hogyan lehet kimagyarázni? Mondjam azt, hogy nem az történt, aminek látszott? Mert nyilvánvaló, hogy minek látszik.     

Most aztán tényleg egyet tudok vele érteni. Van, amit tényleg nem kell túlbonyolítani, hiszen a mi helyzetünk alapjáraton is túl bonyolult. Nem kell tovább boncolgatni a kelleténél, mert félő, hogy a végén még túlságosan belebonyolódom az egészbe, amúgy sem igazán tudom, hogy most hányadán is állunk. Vannak olyan dolgok, amiket tényleg nem tudok neki még megmondani, mert a mai napig ezek a témák még fel sem merültek bennem. Jobb volt nem gondolni arra, ami rám vár.
- Cole, ez tényleg bonyolult. Nem akarok veled úgy lefeküdni, hogy nem érzek irántad semmit sem, de nem mintha ez bárkit is érdekelne, mert szinte már kötelességem lenne ezt megtenni. - Benne van a minisztériumi rendeletben is, hogy legalább két utódot kell a világra hoznom a férjemtől, ehhez pedig elengedhetetlen a testi kontaktus. Szóval már előre meg van minden tervezve, nekünk pedig csak annyi a dolgunk, hogy eleget teszünk az elvárásoknak és betartjuk a szabályokat.
- Szóval aranyosnak gondolsz. - Jegyzem meg halkan, kiragadva a mondatából azt, ami legjobban fel keltette a figyelmemet, habár az egészben nem is ez lett volna a lényeg. Akármennyire is el tudom képzelni róla, hogy elő jön belőle a vadállat, azt azért nem tudnám elképzelni, hogy bántana, inkább törne-zúzna, de engem nem ütne meg.
El sem tudom képzelni, hogy tényleg mi lenne kettőnkkel, ha Piton nem jelent volna meg. Talán megtörtént volna az, aminek meg kellett volna? Cole leállította volna az egészet, vagy végül én ijedtem volna meg és visszavonulót fújtam volna? Ezt azt hiszem már tényleg nem fogom megtudni, hogy abban az adott szituációban hogyan reagáltunk volna egymás közelségéhez. Minden jónak vége szakad egyszer, ezért a mi kis játszmánk is egyelőre befejeződött. Azért mégis csodálni tudtam, hogy Cole mégis milyen magabiztosnak látszott, én pedig ott a hálóruhámban és köntösömben teljesen megsemmisülve éreztem magam, ezért jobbnak tartottam, hogy meg sem szólok.
- Nem ilyen randit képzeltem el magunknak. - Próbáltam valahogy viccesre venni ezt az egész büntető dolgot, ezzel is leplezni próbáltam azt, hogy mennyire félek attól, hogy mi is fog most rám várni.