Crissy & Cole

Ez most tényleg valóság, vagy csak álmodom? Annyira hihetetlen az egész, hogy bekerültem pont vele abba az átkozott szekrénybe, majd valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nagyon is sikerült közel kerülnünk egymáshoz, sőt túl közel... Aminek persze az lett a következménye, hogy Piton rajta kapott minket. Ennyire még soha életemben nem voltam zavarban, az pedig egészen biztos, hogy hiába is magyarázkodtam volna, nagyon is annak tűnt a helyzet, aminek látszott. Most pedig a jól kiérdemelt büntetőmunka a jutalmam mindezért, egyszer tudtam, hogy sor fog kerülni erre is, de azt még a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy Cole lesz az, akivel ezen együtt túl kell esnem. Apropó, nekem ez az elsőnek számít, szóval nem igazán tudom, hogy mire készüljek, ezért abban sem vagyok biztos, hogy jól választottam-e ki az öltözékemet. Valamennyire azért mégis csak szeretnék jól kinézni, sőt ha lehet így mondani tetszeni neki. Viszont azt sem szerettem volna, ha azt hiszi miatta öltözöm ki, áh ezek a női dilemmák. Próbáltam magam tartani a megadott idő korláthoz, de szerintem nem jártam túl nagy sikerrel, de legalább szerintem jól mutat rajtam az apró virágmintás térdig érő szoknyám ezzel a cuki kis topánkával. Felülre pedig egyszerű, de mégis világos lila felsőt húztam, szürke kardigánnal. Amíg végig sétáltam a folyosón, hogy újra "randizhassunk" csak az tudott járni a fejemben, hogy mi lett volna ha, Piton professzor nem lépett volna közbe. Azt hiszem jobb, ha erre sosem tudom meg a választ.
- Nem szeretnék a történtekről beszélni. - Léptem oda hozzá határozottan. Tényleg úgy érzem nem kellene feszegetni a történteket, hiszen, ami történt megtörtént. Már egyikünk sem tud ezen változtatni, de attól még tehetnénk úgy, mintha semmi sem lett volna közöttünk.
- Mégis mire kell számítanom? - Fogalmam sincs arról, hogy miből áll a büntetőmunka, de az biztos, hogy nem fogom bemocskolni magam.   

Nekem időre van szükségem ahhoz, hogy magamban rendezni tudjam, hogy mégis mi a fene ütött belém, mármint ami a csókot illeti. Sőt, csókokat, mert ugye egynél nem is tudtunk leállni. Talán, de csak talán le sem álltunk volna, ha Piton nincs éppen rosszkor, rossz helyen.
- Nem! Mi sosem fogjuk megérteni egymást! - Próbáltam magamba tartani az iránta érzett dühömet. Valójában azt hiszem, hogy akire igazán dühös vagyok az csak is saját magam. Nem szabadott volna engednem a csábításnak, mégis annyira vágytam rá, hogy képtelen voltam magam türtőztetni. Nem akarok rá vágyni, de mégis annyira jól működik közöttünk a kémia, hogy ezt ha akarnánk sem tudnánk tagadni.   
- Azért még sem bírom ki, hogy ne tegyem szóvá a történteket. Szóval szerintem mindketten könyveljük el úgy, hogy csak egy hiba volt, ami többet nem fog előfordulni. - Legalábbis addig biztosan nem kellene újra csókolózni egymással, míg az oltár elé nem kerülünk. De akkor most mégis miért nézem újra azokat az édes ajkait, arról álmodozva, hogy újra megcsókol?
- Na és akkor mi történhet, ha azt mondom, hogy nem vagyok hajlandó büntetőmunkát végezni? - Ha tényleg annyira mocskos fog lenni, mint amilyennek mondja, akkor nincs az a pénz, amiért én megcsinálnám a rám kiszabott munkát.
- Most tényleg ilyen rossz fog lenni a helyzet, vagy csak ijesztgetsz? - Csaknem öröm táncot is képes lennék járni, ha kiderülne, hogy csak a frászt akarja rám hozni mindezzel. De, ahogy megláttam a gondnokot nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ennek a fele sem vicc. Azt hiszem most tényleg van okom félni.
- Azt hiszem meggondoltam magam. - Megtorpantam, miközben Cole karjába karoltam. Én egyáltalán nem vágyok ennyire, ahogy arra sem, hogy vele legyek itt, de most mégis tőle várok valamiféle együttérzést.

Azt hiszem most nagyon is utálnom kellene azért, mert miatta kénytelen vagyok megtapasztalni, hogy milyen kellemetlen is lehet a büntetőmunka. Alig, hogy egy kis időt töltök a közelében sikerül bajba kerülnöm. Már csak a társasága is rossz hatással van rám.
- Oh, nyugodtan "hibázz" csak annyit amennyit csak szeretnél, de ne velem tedd. - Azt csak nem mondhattam, hogy folytassuk ott ahol abbahagytuk, mert még mindig vágyom édes csókjaira, sőt most még jobban is vágyom arra, hogy megcsókoljon. Inkább úgy teszek, mintha tényleg hibának gondolnám. Egy olyan hibának, amit többet nem követhetek el.  
- Nem ezt tényleg nem akarhatom... - Hangosan felsóhajtottam, hiszen mit tudnék tenni? Semmit sem, azon kívül, hogy eltűröm mindazt, amivel büntetnek miatta. Mert erről csak is Cole tehet!
- Egyébként meg nem is volt heves, csak pár véletlenszerű apró csók volt, semmi több. - Ha bárki tudomást szerezne erről az estről, akkor csak végszükséglet esetlén vallanám be, de csókok helyett puszikat említenék. Senkinek semmi köze sincs ahhoz, hogy akkor és ott a levegő hogyan izzott közöttünk. Talán képtelen is lettem volna parancsolni vágyaimnak. Egyedüli szerencsém, - már ha ezt lehet annak nevezni - hogy Piton felbukkant. Mert Cole mostanára már biztosan elvett volna tőlem valamit, amit már nem tudna sosem visszaadni.
- Te aztán értesz ahhoz, hogy hogyan tudd rám hozni a frászt. - Még ennél is ijesztőbb? Mi fog rám várni? Tényleg még sejtésem sincs erről, hiszen eddig sosem buktam le, de Cole ugye nagyon tudja vonzani a bajt, ezzel csak annyi a baj, hogy engem is vonz, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva.
- Nem, minek is jöttem volna ide? El fogok tévedni. - Sötét van, pláne az erdőben még inkább sötétség uralkodik, a pálca fénye pedig kevéske lesz ehhez, vagy mégsem? Lényeg, hogy ismeretlen terepre révedtem, nem ismerem ki magam itt, ezért előre sejtem, hogy el fogok tévedni.
- Már akkor veszélyben érzem magam, hogy veled vagyok. Szóval most sikítsak, vagy később? - Azt hittem bármit is fogunk csinálni azt együtt fogjuk. Mert én biztosan nem fogok egyedül bemerészkedni az erdőbe. Még nappal csak-csak vennék erőt magamon, de így? Kizárt dolognak tartom! De még ez is jobb annál, mint hogy szüleim mindent megtudjanak.

Ami azt illeti nagyon is szeretném azt hinni, hogy mindössze csak erről van szó. Egy egészen kicsit megzavarodtunk egymás közelségében, ezért különös módon reagáltunk, ennek következtében megtörtént közöttünk a csók, na jó több csók is. Szeretnék valami logikus magyarázatot találni a történtekre, mert nem akarok abba bele törődni, hogy tényleg ennyire vonzódunk egymáshoz. Abszurd.
- Szeretném elhinni, miért te hogyan vélekednél a történtekről? - Érdekelne, de tényleg, hogy neki mi a véleménye arról, ami közöttünk történt. Habár már most össze van szorulva a gyomrom, annyira rettegek a válaszától. Biztosan neki nem jelentett semmit sem, hiszen ki tudja már, hogy hány lánnyal csókolózott már rajtam kívül, nekem pedig ugye Cole volt az első.
- Ettől sem lesz jobb. - Talán tudnám is értékelni azt, hogy mondjuk próbál megnyugtatni, vagy vigasztalni ezzel, vagy nem is tudom ezt minek lehetne nevezni. Már csak a puszta gondolattól meg vagyok rémülve, hogy be kell merészkednem ilyenkor az erdőbe, miközben ki tudja, hogy miféle lényekkel fogok összefutni, akik bizonyára nem túl barátságosak. Nem akarok se unikornissal, sem pedig kentaurokkal találkozni, de legfőként óriáspókokkal sem. Sőt, jobb ha megpróbálok láthatatlan maradni és elkerülni mindent ami itt kóborolhat belé értve a akromantulákat, thesztrálokat, bólintérekat, na meg állítólag vérfarkasok is szoktak erre tévedni. Még csak az hiányzik, hogy a reggeli próféta közölje holnap a halálhíremet. Szép is lenne; "Crystal Fonseca életét vesztette a tiltott rengetegben büntetőmunkát végezve, állítólag egy megveszett vérfarkas darabjaira tépte."
- Pedig neked nagyon is jól jönne ha eltévednék és sosem kerülnék elő. - Csak úgy halkan jegyeztem meg. Mert ha így lenne, akkor ugye nem is kellene feleségül vennie. Talán kapna egy másik kirendelt párt maga mellé és visszasírna. Azt hiszem most nagyon is tudom bánni, hogy órákon nem mindig figyeltem oda, de tán csak boldogulni fogok valahogy. Majd megpróbálok nem sikítani, nehogy ezzel keltsem fel egy vadállat figyelmét, mert nekem bőven elég annyi is, hogy ezzel a vadállattal kell lennem.
- Barbi? - Ez most Cole szájából bók volt-e, vagy sértés? Most nagyon is kedvem lenne megütni, hogy van pofája emlegetni a szekrényben történteket. Ami pedig a többit illeti inkább rá bíztam, mert kettőnk közül Cole jártasabb ebben. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy mennyire nem tetszett, hogy mit kell elvégeznem. Az én kicsi kezeim nem erre valóak.
- Sosem hittem volna, hogy ezt mondom, de inkább maradjunk együtt. - Nem akarok egyedül maradni, ezért vele együtt indultam meg az befelé az erdőbe. Túl sok minden kavargott a fejemben, legfőként rólunk gondolkoztam, ezért csendben sétálgattam mellette egészen addig míg valami apró neszt meg nem hallottam. Megtorpantam. Aztán mire észbe kaptam már Cole nem volt ott mellettem, mintha elnyerte volna a sötétség és a leereszkedő ködfátyol. Akár kezdhetném ásni is a síromat, mert nekem végem ha most elvesztem.   

Csábító öltözékem.

Izzik közöttünk a levegő, szinte már tapintani lehet a kettőnk közti vonzalmat. Egyáltalán létezik ilyen? Ezt azóta érzem, mióta kénytelenek voltunk egymáshoz túl közel lenni, ott és akkor túl közel kerültünk a másikhoz. Vajon Cole is érezheti? Tud érezni egyáltalán? Fogjuk-e egyáltalán szeretni valaha egymást?
- Kíváncsi lennél rá? - Meggondolatlanul kérdeztem vissza, de szerintem Cole is ugyan ilyen meggondolatlan megjegyzést tett ezzel. Hiba volt, hogy egyikünk sem állította le a másikat, mikor még lehetett volna. Szerencsénkre, vagy inkább balszerencsénkre ott volt Piton, hogy közbelépjen.
- Nehogy azt mondd, ha eltűnnék hiányoznék! - Már csak azért sem fogok csendben maradni, még szép, hogy nem fogok neki ekkora szívességet tenni. Különben is most nagyon is próbálnék rá haragudni, mert egyedül miatta kerültem ebbe a helyzetbe, Cole tehet arról, hogy büntetőmunkát kell végeznem.
- Szóval Barbi? Ezt bóknak szántad? Mert a te esetedben sosem lehet tudni, hogy azért illetsz-e a Barbi jelzővel, mert szerintem olyan szép lennék, mint egy Barbi baba, vagy hogy olyan könnyedén tudnál velem játszadozni. - Tegye a szívére a kezét és mondja azt, hogy meg sem fordult még a fejében számtalan elképzelés miszerint velem játszadozna.
Azt hiszem mégis csak jobb lett volna, ha kézen fogtuk volna egymást. Mondhatni, hogy a legelső alkalmat sikerült kifognom arra, hogy egymást szem elől tévesszük. Esküszöm hallottam valamit, ezért megtorpantam, de mire észbe kaptam Cole már sehol sem volt. Ez volt az a pillanat, mikor eluralkodott rajtam a teljes kétségbeesés. Konkrétan szívrohamot kaptam, mikor hátam mögött megszólalt, de mégis örültem neki.
- Ennyire még sosem örültem neked! - Felé fordulva szó szerint nyakába ugrottam, kezeim nyaka köré fonódtak, lábaim pedig dereka köré. Annyira elkapott a hév, hogy örömömben ismét megcsókoltam, persze pár másodperc után nagyon is rá eszméltem arra, hogy ezt nem kellene tennem, ezért a hirtelen jött ijedségtől sikerült ráharapnom alsó ajkára.
- Tehetünk úgy, mintha ez sem történt volna meg? - Pár centire tőle néztem egyenesen szempárjába, de még mindig képtelen voltam elengedni.

Inkább már nem is vettem komolyan. Cole esetében nem mindig tudom, hogy mit lehet neki elhinni, mert úgy vettem észre, hogy vannak olyan dolgok, amiket nagyon is komolyan gondol, csak gúnyosan adja elő, hogy ezzel leplezze a dolgok komolyságát. Mert az nem lehet, hogy én látom ennyire rosszul a helyzetet, hogy csak én gondolok sokkal többet kimondott szavai mögé. Tény, hogy szőke vagyok, de ettől tényleg nem vagyok ostoba. Szerintem nagyon is kíváncsi arra, hogy milyen lehet nálam az a bizonyos szenvedélyes csók, amit eddig csak jóformán a szerelmes kis regényekből ismerek.
- Egy egészen kicsit sem hiányoznék? - Akaratlanul is kicsúszott számon ez az ártalmatlannak tűnő kérdésem, azért mert valahol mélyen legbelül nagyon is arra vágyom, hogy hiányozzak neki, ha úgy adódna már többé nem lennék, na de most nem is akarok efféle badarságokra gondolni.
- Most komolyan ezen gondolkoznod kell? - Felháborodva ütöttem finoman vállba öklömmel. Nem vagyok egy Barbi baba akivel kedve szerint játszadozhat, de ha mégis ebben a tévhitbe ringassa magát, akkor tenni fogok arról, hogy megtapasztalja, hogy velem csak akkor lehet játszani, ha én azt szeretném, hogy játsszon velem.
Valahogy sejtettem, hogy nekem nem fog nagyobb nehézséget okozni az, hogy elvesszek, egyáltalán nem ismerem ki magam itt, ismeretlen terepnek számít nekem az erdő, ezért a kelleténél előbb sikerült elkallódnom, de szerencsémre Cole nagyon hamar rám talált. Esküszöm még ennyire nem örültem neki, sőt talán túlzásba is vittem a dolgot, amit igazán nem akartam, de valamiért még mindig vágyakozok édes ajkai után. Persze Cole sem tétlenkedett. Különös módon izgatott az, ahogyan a fenekembe markolt és a fának nyomott, de egyrészről ijedséggel is töltött el. Mi fog történni, ha most senki sem fog közbelépni? Valójában ezt akarom?
- Nincs mit abba hagyni, hiszen nem is kezdtünk el semmit. - Még mindig tiltakoztam a nyilvánvaló ellen, de valójában nem igazán tudtam már magamnak parancsolni. Egyik kezemmel finoman hajába túrtam, ezután pedig ismét rátapadtam ajkaira. Azt hiszem most jött el annak a bizonyos szenvedélyes csóknak az ideje.

Azt hiszem, hogy Cole ma nagyon is közel került hozzám, mégis hogyan sikerült elérnie ezt egy nap lefogása alatt? Eddig mindössze csak gyűlöletet tápláltam iránta, most pedig valami olyasmit, amitől még saját magam is behúzott nyakkal menekülnék. Talán felesleges volt ezidáig miatta rettegnem, attól tartani, hogy nem tudnám szeretni és úgy kell vele leélnem egy örökké valóságot, mert most megmagyarázhatatlan oknál fogva gyengéd érzelmeket kezdtem iránta érezni. Hogy a fenében történhetett ez meg?
- Hogy mit akarok? Azt akarom, hogy ne azt mondd, amit hallani szeretnék, csak legyél velem őszinte. - Túl sokat kérek? Talán még nem vagyunk azon a szinten, hogy kiérdemeljem az őszinteségét? Fogalmam sincs, még soha egyetlen egy férfit sem engedtem túl közel magamhoz, persze a rendelet végett. Mi értelem lenne valakivel kapcsolatba bonyolódni, esetleg bele is szeretni úgy, hogy tudom végül mégis máshoz kell férjhez mennem? Úgymond ezért is tartogattam neki ezidáig magam, de ebből még csak annyit tud, hogy ártatlan vagyok, de az okát nem árultam el neki.
- Szóval a szemedben egy szép játékszer vagyok, semmi több? - Ha kiderülne, hogy csak erről van szó, akkor bizony nagyon átértékelném mindazt, amit eddig feltételeztem róla. Azt akarom hinni, hogy nem is olyan rossz, mint ahogyan gondoltam, hogy bizony nagyon is tud kedves lenni, sőt képes még szeretni is. De neki ehhez időre van szükség, hogy először magának vallja be, majd aztán nekem, feltéve ha lesz elég bátorsága ahhoz, hogy be merjen számolni arról, hogy érez bármit is irántam, feltéve, ha már nem vagyok számára közömbös.
- Ez nagyon is távol áll az ütéstől. Fájt? Gondolom nem, ha ütni fogok azt meg is fogod érezni. - Nem, mintha annyira be akarnám neki bizonyítani, hogy egy élő karatézó barbi is szorult belém. Csak ezzel a kis "ütéssel" szerettem volna úgymond észhez téríteni.
- Most ki játszadozik kivel? - Mert nekem nagyon is úgy néz ki, hogy mindketten tisztában vagyunk azokkal a bizonyos játékszabályokkal és készek is vagyunk arra, hogy mindent felrúgjuk. Szép lassan végre saját lábaimra ereszkedtem, kész szerencse, hogy a fának nyom, mert ajkai érintésétől lábaim már így is elgyengültek, legalább így Cole megtart. Édes Istenem! Mennyire szeretek erős karjai között lenni. Beharapva alsó ajkamat nyögtem fel, miután nyakamat vette ostromba, de közben én sem tétlenkedtem. Kezeim ösztönösen megindultak, az egyik megállt hátánál, másik pedig egészen hátsójáig siklott, hogy úgy tudjak bele markolni, ahogy az imént Cole is az enyémbe.

Elképesztő, hogy ilyen rövid idő alatt, amit eddig együtt tölthettünk ennyit tudott változni róla a véleményem. Azt hiszem nagyon is rosszul ítéltem meg, nagyon ritkán én is szoktam tévedni, ez pedig a ritka alkalmak egyike volt.
- Most gúnyolódsz? - Karba tett kézzel néztem rá várakozóan, hogy végre kiderüljön, hogy mennyire is kaphatnám meg tőle azt a bizonyos őszinteséget, amit elvárnék tőle. Annyira nagy kérés lenne? Ha már együtt fogunk lenni - hiszen nem igazán lenne más választásunk - akkor legalább annyit elvárnék tőle, hogy legyen velem őszinte, cserébe ezt tőlem is megkapja. Persze azt nem mondtam, hogy nem lesznek olyan dolgok, amiket nem fogok tagadni, mint most azt is, hogy mennyire képtelen vagyok neki ellenállni. Ezt azért nem vallanám be, soha!
- Szóval arra szeretnél célozni, hogy maradjak csendben, hogy zavartalanul tudj velem játszadozni? - Nem akarok játékszer lenni, nem akarom, hogy játsszon velem, kivéve ha én is azt szeretném. Most pedig semmire sem vagyok annál jobban, hogy csak engem akarjon "játékszernek", hogy egyetlen nőre se nézzen már többé, csak is velem foglalkozzon. Jesszusom! Tegnap még nem hittem volna, hogy valaha ilyen dolgok fordulnak majd meg a fejemben.
- Kinéznéd belőlem, hogy képes lennék arra, hogy megüsselek? - Kíváncsiskodó pillantásokkal fürkésztem arca minden egyes rezzenését, annyira szeretném tudni, hogy mi játszódik most le benne.
Akkor jöttem rá mennyire is vágyok érintéseire, csókjaira, mikor a vonyítás közbe nem zavart és abba hagyta. Pedig azt hiszem ennél jobban már nem is állhattam arra készen, hogy oda adjam neki magam.
- Szűzen fogok meghalni. - Halkan suttogtam magam elé. Jobban tudott jelen pillanatban az érdekelni, hogy nem akartam, hogy leálljon, mint az, hogy akár tényleg veszélyben lehetünk.
- Na és most? - Nem vagyok szakértő a vérfarkasokat illetően, de annyit sejtek, hogy elfutni felesleges lenne, hiszen könnyedén utol érhet minket, elvégre tőlünk sokkal gyorsabb.

Öt éven át sikerült megúsznom azt, hogy ne bukjak le, mikor éppen valami szabályellenes dologban sántikáltam, erre elég volt vele össze futnom a folyosón és ez a széria hirtelenjében megszakadt.
- Én meg kezdek átmenni rossz kislányba, mert eddig még sosem voltam büntetőmunkán. Szóval akár ki is lehetne jelenteni, hogy nagyon is rossz hatással vagyunk egymásra. - Eddig nem is akartam megtapasztalni milyen, amikor Piton büntetőmunkára ítél, de nincs mit tenni. Vétkeztünk, ezért el kell fogadnunk az ezzel járó következményeket. Talán még hálásak is lehetnénk neki azért, hogy ebből az egészből nem csinált túl nagy ügyet, mert ugye nagyon is félreérthető helyzetben sikerült előtte lebuknunk.
- Szóval butaságokat beszélek, hát akkor megpróbálok csendben maradni. - Mondtam sértetten és ez az ígéret működött is, úgy fél percig, annál tovább nem igen bírtam ki, hogy ne szólaljak meg.
- Pedig bonyodalmak kettőnk között mindig is lesznek. - Szinte már lelki szemeim előtt látom, hogy végig veszekedjünk azt az időszakot, amikor a gyerekét várom, mert nem tudunk megegyezni a kicsi nevét illetően. Erre azt hiszem túl korai még gondolnom is, elvégre előbb jön a házasság, aztán a többi kötelezettség.
Annyira zavarba jöttem attól, amit mondott, hogy most tényleg jobbnak láttam meg sem szólalni. Vannak olyan dolgok, amiket jobb ki nem mondani, ahogyan ezt sem kellett volna hangosan kimondanom.
- Ebben te képes vagy látni a jót? - Inkább lennék napokig bezárva vele kettesben egy szűkös szekrénybe, mint idekint lenni telihold idején. Az nem kifejezés, hogy most mennyire félek, hiába próbálom elhihetni magammal, hogy bátor vagyok, miközben lábaim úgy remegnek, mint a kocsonya.
- Ezt nem hiszem el! Csak éljük túl ezt és én foglak téged megölni! - Nincs vesztegetni való időnk, ezért mászni kezdtem. Nagyon is érdes volt a fának a törzse, ezért felsértette tenyeremet mire végre a legfelső ágig sikerült felmásznom. Soha életemben nem másztam még fára, de a túlélési ösztönök végett elég hamar sikerült a legtetején lévő vaskos faágra felrepednem.
- Egészen addig itt kell majd veled lennem, amíg reggel nem lesz? - Először egy szekrényben kell vele kettesben lennem, most meg egy faágon, normális körülmények között miért nem lehetünk kettesben?

Mellette tényleg megváltoznék? Mert, ami azt elleti eddig sem voltam túl jó kislány, de amikor vele vagyok figyelmetlenné válok. Egyszerűen csak megszűnik létezni számomra a külvilág, olyankor csak mi ketten létezünk, senki és semmi nem számít akkor. Ez pedig teljesen megrémít, hogy képes rám ekkora hatással lenni.
- Szóval maradjak csendben az este hátra levő részében? Ezt kizárt dolognak tartom. - Ha valamin össze vesznénk, maximum akkor maradnék csendben, ha nagyon megsértene. De egyébként szeretek beszélni, mindig van mindenről véleményem, ezért nekem ez a szótlan dolog nagyon nehezen menne. Ha pedig már nagyon nem bírja hallgatni a fecsegésem, akkor tegyen arról, hogy csendben maradjak, hm mondjuk újra és újra tapassza ajkait ajkaimra.
- Nem éppen efféle mozgásteret szerettem volna magamnak... Mit meg nem adnék azért, hogy most a szobámban lehessek, élvezve az ágyam kényelmét. - Valahogy úgy hangzott a fejemben, amit már nem mertem hangosan kimondani, hogy: élvezném az ágyam kényelmét, veled! Félelmetes, hogy mennyire vágyom rá, de egyben tartok is tőle, hiszen nekem mégis az első lenne... Vajon ennek tudtában gyengéd lenne velem? Figyelne rám, hogy ne okozzon fájdalmat, de annál több élvezetet? Jesszusom! Már megint miféle gondolatok cikáznak fejemben! Már a puszta elképzeléstől zavarba jövök.
- Szánt szándékkal szeretnél zavarba hozni, ugye? - Azt hiszem nem ez a legjobb pillanat, hogy ezt megvitassuk egymással. Mikor már azt hittem, hogy velem nem történhet rosszabb ettől az átkozott büntetőmunkánál... Erre tessék, most arra lettem kényszerítve, hogy fára másszak. Nagyon közel állok ahhoz, hogy vissza sírjam kényelmes ágyamat.
- Cole! Inkább maradj csendben! - Ezt már végképp nem akarom hallgatni, túl sok bajom van, hogy elviseljem még őt is a sértettségével együtt. Az imént még nagyon is melegem volt, ahogy egymáshoz simulva annyira közel álltunk ahhoz, hogy felfedezzük egymás testét, de annak már vége, én pedig itt fogok megfagyni. Szerencse, hogy lapos talpú cipőben vagyok, ezért könnyedén tudok egyensúlyozni ezen a vaskos faágon. Apró léptekkel közeledtem felé, majd mielőtt már észbe kaphatott volna lehuppantam háttal neki. Hátamat mellkasának támasztottam, miközben arra vágytam, hogy szorosan öleljen magához.
- Ne értsd félre a helyzetet. - Most jött volna az a bizonyos de, mert ugye mindig van de, nem most nincs... Nem magyarázkodok neki, nem érzem úgy, mintha valami eget rengető dolgot művelnék, amit ki kellene magyaráznom.

Élvezze csak ki, hogy most kommentár nélkül kibírom, legalább megkapja azt a bizonyos csendet, amire annyira vágyik. Habár szerintem a kommunikációt kettőnk között erőltetni kell, mert nincs túl sok időnk, én pedig azt szeretném ha nem is mindent, de azért a lényeges dolgokat megtudjuk egymásról, mielőtt házasok leszünk, mert eddig nem túl sok mindent tudunk egymásról és engem nem sokára Crystal Reynolds néven fog mindenki ismerni. Ezért szeretném azt a férfit jobban megismerni, akivel kénytelen vagyok egy életen át lenni.  
- Elhiheted, hogy most már sajnálom, hogy nem bírtam aludni, Hisztis Mirtill pedig mindig kapható egy kis traccsolásra. - Mondtam, majd megvontam vállaimat. Minek is kell nekem magyarázkodnom? Nem tartózik rá, hogy mikor, hol és kivel akarok beszélgetni. Vagy inkább azt szeretné, hogy ilyen esetekben hozzá forduljak?
- Ezzel próbálkozol elterelni a figyelmemet, vagy ez tényleg szórakoztat téged, hogy zavarba hozol? - Szőke vagyok, de nem ostoba, ezért valamennyire képes vagyok a dolgok mögé látni, még úgy is, hogy nem igazán ismerem őt, hogy mit és miért mond, vagy tesz.
- Gondolom neked sincs túl meleged. - Akár azt is lehetne mondhatni, hogy kénytelenek vagyunk egymáshoz bújni, hogy testünk melegével tudjuk egymást melegíteni. Ez amolyan túlélési ösztönnek is lehetne nevezni, mégis annyira jó érzés karjai között lenni.
- Remélem úriemberként fogsz viselkedni és nem élsz vissza ezzel a helyzettel. - Fáradt vagyok, nem is aludtam semmit sem és ha tippelnem kellene, akkor két-három óra múlva lesz csak napfelkelte. Mellette mégis biztonságban éreztem magam, még ha egy fa legfelső ágán üldögéltünk is, gyorsan adtam arcára egy jó éjt puszit, majd vállára hajtottam fejemet, mielőtt álomba szenderülhettem volna.