Lili & Vicky - A professzor barátnője

Vicky & Lili

A tóparton sikeresen belefutottam egy fiatal lányba. Még fel is löktem. Fogalmam sincs, hogy melyikünk volt a hibás, de összeszidtam. Mi lett volna, ha egy olyan lénnyel vagy sötét varázslóval fut össze, aki nem kegyelmez neki. Nem mintha a Roxfort nem lenne biztonságos, de akkor is!
Végül felsegítettem és bemutatkoztunk. Meglepődött. Talán valamit rosszul csináltam? Megvontam a vállam, majd mikor elindult én követtem. Idő közben rájöttem, hogy hova is indult. A kuckóba, ahol annak idején is tengettem mindennapjaimat.
Ahogy megérkeztünk megkértem, hogy hagy mehessek előre. Megengedte. Millió meg egy emlék öntött el a régi szép időkről. Ekkor Lili arca szomorúvá vált. Megsimogattam azt. Megint meglepődött. Én elmosolyodtam. Mikor megláttam a fotelt engedélyt kértem, hogy leülhessek.
Nem vagyok udvariatlan, mint néhány mugli társunk. Elindult csinálni tehát, én pedig megköszöntem a bókját, amit felém röppentett. Körbepillantottam. Kicsit át lett rendezve, de még mindig ugyanaz a hely, mint az én gyerekkoromban volt.
- Köszönöm! – mosolyodtam el, mikor megkaptam a teát.
Elmondtam neki, hogy nagyon jól ismertem az apját, csak elváltak útjaink. Sosem válaszolt a leveleimre. Pedig minden egyes áldott nap írtam neki. Tudni akartam, hogy van. Mi történt vele. Viszont hiába vártam a választ.
Végighallgattam Lilit. Szóval Richard meghalt? Elborzadtam. Még a szőr is felállt a hátamon. Teljes mértékben meglepett a dolog. Richard volt az az ember, aki védelmezte a gyengébbeket és mégis őt tették el láb alól?
Letettem a teámat, majd felálltam, kivettem az ő kezéből is a csészét. Azt is letettem és átöleltem a lányt. Közben simogatni kezdtem a hátát és a fejét. Itt vagyok nincs egyedül. Nekem bármit elmondhat. Én végighallgatom.
- Azt nem tudod véletlenül, hogy miért álltak bosszút rajta? – érdeklődtem, de csak szigorú tapintattal.
Közben folyamatosan öleltem és próbáltam nyugtatgatni. Innentől számíthat rám bármikor, bármi gondja van persze nem feltétlen kell tudnia. A másik dolog pedig majd közlöm vele a későbbiek folyamán!

Vicky & Lili

Ahogy megérkeztem a Roxfortba rá kellett jönnöm, hogy kedvesemnek valószínűleg órája van. Ennyit a meglepetésről, hiszen mire fel tudok libbenni hozzá már biztosan tudni, fogja, hogy itt vagyok! Körbe jártam a birtokot, s elöntöttek az emlékek, s az érzelmek. Mennyi minden történt itt velem. Olyan rég volt, de mégis jó! Imádtam azokat az éveket!
A tóparton elidőztem egy kicsit, majd útnak indultam a kastély felé. Azonban sikerült belefutnom egy lányba, akit sikeresen fel is löktem. Szerencsétlen! Jól le is torkolltam pedig én sem figyeltem oda eléggé. Felsegítettem sűrű elnézéseket kérve tőle. Végül bemutatkoztunk egymásnak.
Láttam az arcán a meglepettséget. El is mosolyodtam rajta, majd útnak indultunk a „kuckója” felé. Ahhoz a kuckóhoz, ahol rengetegszer megfordultam gyerekként. Igen ez az én titkos helyem is volt. Sok időt töltöttünk itt Nenillel. Ő volt az egyetlen barátom! De igazi volt, nem csak felületes!
Arra kértem, hogy én léphessek be először, amire meg is kaptam az engedélyt. Így hát beléptem. Az a finom meleg, mintha megint gyerek lehetnék, és újra találkoznék a barátommal. Mennyire élveztem itt elbújni, ha nem akartam senkit sem látni. Ricardo halálakor is jól jött volna...
Lili arca szomorú volt. Megsimogattam az arcát. Megint meglepődött. Csak tudnám min. Hiszen nem rossz dolgot csináltam vele. Megpillantottam egy fotelt, majd újra a lányra néztem. Elmosolyodtam.
- Szabad? - érdeklődtem – Köszönöm a bókot! Annyira nem is, csak egy kicsikét! – a mosoly nem tűnt el az arcomról.
Tudom, bunkón hangzik, de meg sem várva válaszát lehuppantam a fotelba és úgy nézelődtem újra körbe. Még szebb lett azóta, mióta én itt jártam. Megkaptam a teát, miközben Lili leült a másik fotelba. Őt figyeltem, ahogyan beszélt.
- Mi történt az apáddal? Megmondom őszintén nagyon jó barátok voltunk. Ám ahogy befejeztük az iskolát én hazakerültem. Világot akartam látni. Ő pedig családot. Sosem válaszolt a leveleimre, még csak azt sem tudtam, hogy sikerült megnősülnie, és hogy van egy lánya! - magyaráztam nyugodtsággal a hangomban.
Soha senkinek sem beszéltem erről a kapcsolatról, csak itt és most. Fogalmam sincs, hogy neki miért mondom el ezt. Talán a lányaként joga van erről tudni! Azt hiszem, ő úgy sem fogja tovább adni, legalábbis remélem!

Vicky & Lili

Bevallom, nőiesen nagyon hiányzik az én drága férjuram. Anyám látogatása pedig pont kapóra jött. Így nem kell azon aggódnom, hogy mi lesz a lányok sorsa, míg én meglátogatom kedvesemet. A birtokon kicsit elkalandoztam.
A tó még mindig ugyanolyan gyönyörű, mint annak idején. Egy kicsit el is időztem a partján. Pontosan úgy, mint mikor ide jártam. Imádtam itt lenni főleg, hogy mindig találkozóm volt egy bizonyos személlyel itt.
Amikor elindultam belefutottam egy lányba, akit sikerült fellöknöm. Ám fel is segítettem őt azonnal. Nem állt szándékomban így a fenekére ejteni, de hát sikerült. Szavaira elmosolyodtam, majd bemutatkozott.
Viszonoztam a bemutatkozást. Láttam a csodálkozást az arcán, mire elmosolyodtam. Megemlített egy kuckót. Mikor rájöttem, hogy hová is tart megdobbant a szívem! Millió emlékkép csődült a szemem elé, miközben elindultunk.
Szinte előre rohantam. Még mindig jól emlékszem az oda vezető útra. Imádtam a helyet főleg, hogy volt társaságom is. Ekkor esett le, hogy valójában ő lehet a lánya. Elmosolyodtam, s ahogy beléptem megvártam, míg ő is ezt teszi.
Megsimogattam az arcát, mely szomorúságot tükrözött. Kíváncsi vagyok miért is ilyen. Az a baj, hogy nem akarok pofátlan lenni… de mégis! Azt hiszem tényleg nincs jó hatással rám a Noir család, de nem érdekel! Teret adtam kíváncsiságomnak.
- Miért vagy szomorú? – érdeklődtem, ahogy a konyha felé vette az irányt – Igen egy tea most jól esne, de kérlek, szólíts Vickynek! Nem vagyok én olyan öreg! Vagy mégis? – estem kétségbe.
Nem szeretem, ha magáznak. Az olyan semmit mondó! Meg hát, ha valakit meg akarnak bántani magázással is meg lehet sérteni. Én inkább közvetlen vagyok az emberekkel. Ha pedig csalódom így jártam! Éltem már túl rosszabbakat is!

Vicky & Lili

Miután a lányokat rábíztam anyura hopponáltam az iskolába. Aztán rájöttem biztos órája van szerelmemnek így végigjártam azokat a helyeket, ahol annak idején megfordultam. A tónál elidőztem. Mosolyogva indultam tovább, mikor a bámulásból feleszméltem.
Ám nem eléggé figyeltem oda így sikerült nekimennem, majd fellöknöm egy diákot. Kicsit megszidtam. Talán nem kellett volna. Túl sok időt töltök Walter társaságában. Nem jó hatással van rám az öreg!
- Ennek örülök! Mármint, hogy nem haragszol! – segítettem fel a lányt.
Bemutatkoztunk egymásnak. Büszkén mondtam ki a nevemet a végét nyomatékosítva. Remélem kedvesem is büszke lesz rám, hogy felemelt fővel viselem a nevét, mint ahogy ezt megígértem neki hónapokkal ezelőtt.
- Kuckó? Miféle kuckó? A régi kis erdészház! – esett le végül, ahogy utána indultam.
Mi tagadás kezdem fázni, meg hát kicsit pofán vágott, hogy csak így elindult a beszélgetésünk kellős közepén. Szinte követnem sem kellett! Tudom, hol van az a hely. Néha napján megfordultam ott. A legmagányosabb percekben, mikor a testvérem hiányzott nekem, mindig ott kötöttem ki.
- Mondd, csak honnan tudsz te erről a helyről? – kérdeztem, ahogy megérkeztünk
Jó volt újra itt lenni, bár jobban szeretném, ha a férj uracskám itt lenne velem és karolná a derekamat. Ahogy eszembe jutott ő elmosolyodtam. Ez a kis házikó már nem a bánat helye lenne, hanem a boldogságé. Azé a boldogságé, amit miatta érzem!
- Szabad? – mutattam az ajtó felé.
Szeretnék újra belépni az ajtón elsőként, úgy, ahogyan régen. Arcomról a mosoly még mindig nem tűnt el. Imádtam ezt a helyet, s a mai napig nagyon szeretem. Sosem hittem volna, hogy még egyszer itt kötök ki ráadásul nem is egyedül.

Vicky & Lili

Meg akartam lepni Philippet, hogy bemegyek hozzá az iskolába. Anyám látogatása pedig pont kapóra jött így rá tudtam bízni a lányokat. Azonban, ahogy behopponáltam rájöttem biztosan órája van. Hát az időmből kitelik… szóval körbejártam a birtokot. Minden ugyanolyan, mint mikor én jártam ide és ez nagyon tetszett! Sőt! Imádom ezt a helyet.
A tónál megálltam, s leültem egy kicsit gyönyörködni benne. Pontosan úgy, mint annak idején. Sokszor ücsörögtem a partján. Alig volt barátom! Sőt! Ha jobban belegondolok nem is volt barátom! Megvontam a vállamat. Nem érdekel!
Mikor kigyönyörködtem magam felálltam és útnak indultam. Ám inkább a vizet figyeltem. Nem néztem a lábam elé. Éreztem, ahogy nekimegyek valakinek. Azt hiszem fel is löktem a szerencsétlent. Felsikoltott, mire rápillantottam.
- Elnézem neked! De te is nézd el nekem, hogy nem vettelek észre! – nyújtottam felé a kezemet, mire ő el is fogadta.
Felhúztam, majd kedvesen rámosolyogtam. Leporolta magát, majd kezet nyújtott felém, s bemutatkozott. Furcsa egy lány ez tény és való, de kedves! Rákérdezett, hogy én ki vagyok. Ha tudnád… Felhúztam a szemöldököm, majd nagyot sóhajtottam.
- Bocs! Victoria Camila Noir! – ráztam vele kezet, miközben megráztam a kezét – Mi járatban erre? – kérdeztem elmosolyodva.
Ha már így alakult egy kicsit miért ne beszélgethetnék vele? Kedvesem itt lesz még egy darabig. Sőt ki tudja, meddig van órája! Szóval addig is legalább lefoglalom magam.

Vicky & Lili

Reggeli után úgy gondoltam meglepem kedvesemet és behopponálok az iskolába. Eszembe jutott, hogy valószínűleg órája van még. Végül úgy döntöttem, hogy bebarangolom a birtokot. Ez a hely semmit sem változott, amióta utoljára láttam! Még mindig milyen gyönyörű. Hányszor fedeztem fel és mindig találtam valami újat és csodát. Legutoljára a tóhoz vezetett utam.
Imádtam ezt a helyet. Mindig sikerült itt elbújnom a kíváncsi szemek elől. Itt gyakorolgattam és álmodoztam a jövőmről. Leültem a tó partjára és figyelgettem a vizet. Mintha csak tegnap lettem volna diák. Visszaröpültem az időben, s a szép idők kavarogtak a szemem előtt.
Miután kigyönyörködtem magam úgy döntöttem valahogy belógok az iskolába. Úgy látszik a hűséges vagyok a Noir névhez, hiszen hasonlóképpen bajba keveredek, mint kedvesem egykoron gyermekként. Jó tény és való, hogy így felnőtt fejjel azért másabb a dolog, de élvezem!
Ahogy felálltam utolsó pillantásokat vetettem a vízre, miközben elindultam. Észre sem vettem, hogy valaki éppen az utamban áll így sikerült fellöknöm valakit. A hangjából ítélve egy lányról van szó. Rápillantottam. Felhúztam a szemöldökömet.
- Neked nem kéne órán lenned? – érdeklődtem, miközben csípőre tettem a kezeimet – Legközelebb nézz a szemed elé, ha velem szembe jössz! – nyújtottam felé a kezemet.
Van valami ebben a lányban. Valami furcsa. Nem, nem is furcsa. Inkább megtört, meggyötört. Sokat szenvedhetett az életében. Pedig milyen fiatal! Még mindig segítő kezet nyújtottam felé, miközben rámosolyogtam. Igyekeztem minél barátságosabb lenni vele.