Lili Nenil

A legjobban úgy lehetne engem leírni, hogy egy tizennégy, tizenöt éves lányka testébe bújt tizenhét éves hölgy! Viszonylag magas, vékony, mozgékony testalkat. Így szoktak elsőre leírni, ha valaki igyekszik elkerülni a fejemet! Az arcom szinte teljesen kislányos. Mogyoróbarna szemek, szintén mogyoróbarna egyenes haj. Már amikor meg tud maradni egyenesen! Valahogy mindig sikerül egy kis hullámnak belekerülnie! Pirospozsgás, mosolygós arc. Ritkán vagyok szomorú, de akkor is inkább a szemem szomorú és nem annyira az arcom. Ami a ruhákat illeti! Nálam ez két kategóriába sorolható. Terep színű vagy valami élénk és világos. Ez szokott lenni a színskálám. Általában farmert hordok és magasszárú csizmát. Tavasz végén és nyáron előkerül a lenge szoknya és a kiscipő is. Igaz ezek nem annyira tükrözik az egyéniségem, mint azt szeretném. Nálam alap kiegészítőnek számít a kendő, vagy télen sál! Mindig van rajtam, helytől, eseménytől és időtől függetlenül. Nem tehetek róla imádom a kendőket, meg a sálakat. A szivárvány minden színében vannak a ruhatáramban. Apropó szivárvány! Azt hiszem itt az ideje áttérnem a jellemrajzra! Színes egyéniség vagyok. Barátkozós típus és jó hallgatóság! Néha azt hiszem én vagyok a Hugrabug pszihológusa. Talán a kóros őszinteségem miatt kéri ki mindenki a véleményem. Ugyanis én sosem hazudok, ha valaki rákérdez valamire akkor én arra válaszolok és az igazat válaszolom. Talán ezért viselem olyan rosszul ha nekem hazudnak! Az igazság híve vagyok, akkor is ha ez nehéz! Ha valamilyen úton módon körül kellene írni lehetne azt mondani, hogy egy tudálékos kölyök vagyok, aki mindenbe beleüti az orrát. Abba is ami nem az én dolgom és igyekszem mindent megtudni! Ha valamibe bele kezdek akkor azt be is fejezem. A tanulás terén pedig egyenesen maximalista vagyok, ami rengeteg plusz tudást eredményez. Ez miatt viszont néha hajlamos vagyok lekezelően és beképzelten viselkedni az olyanokkal, akik piszkálni akarnak. Félreértés ne essék nem vagyok az a tipikus aranyvérű, én nyitott vagyok az új dolgokra és gyűlölöm a kategorizálást!

Memories are all I have of my family!

Még most is nehéz elfogadni! Még most is képtelen vagyok felfogni, ezt az egészet! A temetőben vagyok, egy fekete márványból faragott sír előtt térdelek és sírok. A szüleim sírja. Itt maradtam egyedül és elveszve. Beterítve a világ gondjaival! A saját gondjaimmal! Mindig ide jövök, ha szomorú vagyok, ha magányra vágyom, vagy ha egy kicsit a szüleimmel akarok lenni. Most is ilyen céllal jöttem, a szüleimmel lenni, hogy ha nem is tudnak tanácsot adni, legalább ott legyenek mellettem! Amióta a papa meghalt teljesen elvesztem a nagyvilágban. Két hónapig nem beszéltem senkivel sem. Mára már sikerült magam túltenni ezen. Már amennyire ez lehetséges. Szaggatottan vettem a levegőt! Nekem ez nem megy, nem tudok megnyugodni! Nem értem miért kell a Sorsnak ilyen csapásokat mérnie rám! "Gondolkodj és maradj életben!" Elfordítottam a tekintetem a sírról. Megint eszembe jutott a nagyapa levele, amit a halála előtt írt nekem! Gondolkodjak, de mégis hogyan? Hogyan? Mikor alig tettem magam túl a családom elvesztésén és erre közli velem a Minisztérium egy levélben, hogy kivel kell majd összekötnöm az életem. A szabadságom utolsó mozsáit elvették, a szárnyamat, ami azóta töredezik, mióta a nagyi meghalt. Most teljesen letörték. Nem tudom felfogni miért kell nekem egy idegenhez hozzámenni. Mi van, ha nem akarok, miért kényszerítenek? Azonban ez már túl sok nekem, összetörtem, apró darabokra.Gyengének érzem magam és elveszettnek. Egyedül és megértetlenül. Nem tudok mit tenni, bele kell nyugodnom. Felesleges harcolnom, azzal csak rontok a saját helyzetemen is. Elfogadom és tovább lépek, ha tovább tudok. Az az egy viszont biztos, hogy nem sírok többet. A könnyek ideje lejárt! Nem kell itatni többé az egereket. Lassan felálltam a földről. Megtöröltem a szemeimet, majd belenyúltam a zsebembe. Mikor kihúztam a kezem egy kis papírlap volt benne, rajta egy gyerekkori rajzommal. Halvány mosoly jelent meg az arcomon. Fogtam a papírt és az egyik mécses alá raktam. Maradjon itt a szüleimnek, emlékbe. Lehunytam a szemem, az utolsó könnyek kicsordultak. Hátatfordítottam a sírnak és elindultam kifelé.
"All of my memories keep you near in silent whispers, in silent tears!" - dúdoltam halkan, ahogy elhagytam a temetőt. A gondolataimba mélyedve, s felvéve a műmosolyom. Szükségem lesz rá, ha szembe kell néznem a kirendelt párommal. Ostobaság ez az egész, de ha a Sors ezt akarja akkor beletörődöm.
*
Már nyoma sincs a könnyeknek, sem a szomorúságnak! Már csak a mosoly van és a csillogó szemek. Kívülről ez van! De belül, egy lassan újra épülő romhalmaz! Az iskolában vagyok, újra. Otthon, édes otthon. Itt valahogy könnyebb eljátszani, hogy túltettem magam azokon a szörnyűségeken, amik az elmúlt időben bekövetkeztek az életemben. Igaz, hogy apa halálának már két éve, de még most sem hevertem ki. Csak eltemettem magamban, ahogy a kirendelt páros dolgot is. Másra koncentrálok. Igyekszem boldog lenni és gondolkodni, ahogy a nagyapa kérte! Egy kis ideig most tényleg boldog vagyok, hiszen kedvenc könyveim vesznek körül. Egy kisebb fajta mennyország! Egy hely, ahol csak én vagyok, ahol boldog vagyok, ahol mindenem megvan, amit szeretnék. Belemerülve a könyveimbe szalad az idő. Későre jár már, takarodó van. De még nem tudok aludni! Forgolódok az ágyamban. A plafont bámulom, valahogyan, Merlin tudja honnan a pálcám a kezembe kerül. Rábámulok, hirtelen egy ötlet fordul meg a fejemben. Felülök az ágyban, majd lassan intek vele. Ajkaim mozogni kezdenek, a következő pillanatban mosolyogva bámulok a semmibe.  Emlékek, emlékek ezrei rohannak a szemem előtt, mintha abban a pillanatban történne meg mind. Egy idő után, mikor már túl sok az emlék lehunyom a szemem, intek még egyet a pálcával. Az ágyam alól a ládámból egy kis plüss nyúl lebeg felfelé. Hirtelen megfogom, majd a varázspálcát az éjszakai helyére rakva és a kisnyuszit a szívemre szorítva lassan elalszok! Csak akkor vagyok teljsen nyugodt, ha alszom. Az álmaimban nem tudnak bántani, csak nagyon ritkán. De most ott sem bántanak. Egyenletesen szuszogok és már ott ülök a nagyapa mellett és hallgatom, ahogy az aurori munka szépségeiről mesél. Nyugalom, béke, emlékek, szeretet! Most alszom és holnap új napra ébredek.

KÓD: Hugrabug 7/4 lány
KIRENDELT PÁR: Terry Boot
PLAY BY: Hayley Mcfarland