Anna & Vicky - Two witches and the big adventure

Vicky & Anna

Szavaimra látom, hogy elgondolkozott. Elmosolyodtam. Gondolom hamarosan rá fog jönni, hogy mi az én igazi gondom. Abban a pillanatban én is elkalandoztam. Azon törtem a fejemet hogyan is juthatnánk ki innen épségben főleg én vagyis Anna is, de a kicsi miatt én is. A következő pillanatban a hangja zökkentett ki elmélyült gondolkodásból.
- Köszönöm! Tudom mit gondolsz rólam! Hogy lehetek ilyen felelőtlen! Nem akartam betévelyedni ide, de hát…rettenetesen szédültem! Valami másik kiutat kerestem. – kezdtem el magyarázkodni.
Szavaira kissé megértődtem. Nem kell nekem segítség! Elvégre számos rosszabb helyről jutottam már ki kalandorként. Most pedig ő akar engem kivinni? Pontosan engem? Ezt szóvá is tettem, de hamarosan rájöttem, hogy most éppenséggel jól a segítsége, miután újra szédülni kezdtem.
- Bocsánatot kérek! Jó, hogy itt vagy! A segítségedre szorulok! – most az egyszer a büszkeségemet félre téve kértem tőle bocsánatot.
Valahogy más, ha az embernek van segítőtársa én pedig azt hiszem ezt most nagyon elszúrtam. Vagyis nem tudom, hogy innentől kezdve hogy fog hozzám viszonyulni! Remélem elfogadja a bocsánatkérésemet és együtt tudunk működni.
Csak egy probléma van a sárkány már észrevett és örülhetünk, ha megússzuk egyben ezt a kis kalandot. Esküszöm, ha ezt túlélem soha többet nem csinálok ilyet! Főleg terhesen nem! Szorosan fogtam magam elé pálcámat. Annának ekkor támadt egy ötlete.
- Van egy kijárat! A Roxmorts melletti hegyláncnál kötünk ki, ha ott kimegyünk! – mutattam annyira a kevés fény felé, amennyire tudtam – Rendben! Nekem tökéletes lesz! – bólintottam, miközben tovább hallgattam őt – Jelen pillanatban nincs más ötletem! Szóval én benne vagyok! Már csak egy kérdésem van! A robbantással nem fog beomlani a bejárat? – érdeklődtem.
Küldtem felé néhány kérdő pillantást és kíváncsian vártam válaszát, hogy ő erről mit gondol. Ennyi aggodalmam van. Mással nem akadékoskodom. De tényleg!

Te teljesen megvesztél?

Egy egészen rövidke időre elgondolkodtam azon, hogy most akkor mi is lehet vele, ha nem beteg és akkor eszembe jutott, hogy… Jaj neki, mármint nekik… Nem szokásom mások felett ítélkezni, meg semmi ilyesmi, de ez a nő… Hogy juthatott eszébe, hogy idejöjjön ebben az állapotban? Nem is értem, hogy némely embernek honnan van ennyi bátorsága és vakmerősége.
- Ohh… Hát akkor gratulálok. – böktem oda neki egy gyengéd mosoly kíséretében.
Az a hangsúly és hanghordozás, amit ezután felém tanúsított egy kicsit sértőek voltak. Én, aki amúgy nyugiban végezném a munkámat, amit mellesleg a minisztérium akasztott a nyakamba, próbálom épségben kijuttatni, erre ő megsértődik. Komolyan mondom, hogy nem értem az embereket. Lehet, hogy túl sok időt töltöttem a muglik világában és én hibbantam meg, de valami akkor se stimmel itt mostanában.
- Hát akkor parancsolj. Ha nincs rám szükséged, akkor csak menj. – vágtam vissza nem túl frappánsan, hiszen azért zavart, hogy én csak segíteni akarok neki erre Vicky csak úgy letámad.
- Hmm… - hümmögtem miközben a kezem szorosan a varázspálcám köré fontam.
Az a baj, hogy most már teljesen mindegy, hogy melyikünk megy és hová, hiszen lebuktunk és ennek sehogy sem lehet már jó vége. Hogy az a...
- Na várj csak… Te is merről jöttél? – néztem kérdőn Vickyre.
Talán megoldhatjuk, hogy a sárkány ne vegyen észre minket, de ahhoz ügyesnek kell lennünk. Esetleg egy-két elterelő hadművelet és akkor kijuthatnánk arrafelé amerről Vicky jött, és ha szerencsénk van, akkor megússzuk épségben.
- Ő… Ez egy hosszú történet… - feleltem röviden és tömören, jelezve, hogy nem szeretnék, a továbbiakban erről beszélni.
- Na akkor lássuk miből is élünk. Arra megyünk amerről én jöttem, rendben? – néztem rá kérdőn, miközben a kijárat irányába böktem.
- A terv a következő. Lehet, hogy nem a leg jobb ötlet, de ha van más akkor várom… Na szóval amilyen halkan csak képesek vagyunk elindulunk kifelé, és néha elmondunk egy robbantó varázslatot amivel köveket robbantunk ki a falból és a különböző irányból érkező zajokkal összezavarjuk. Mit gondolsz, kivitelezhető? – vontam fel kérdőn az egyik szépen írvelt szemöldökömet, miközben őt tanulmányoztam.

tag: Vicky ~ set: this ~ notes: I hope you like Smile

Vicky & Anna

Anna szavaira elmosolyodtam. Jobb körülmények között jobb az ismerkedés is. Legalább is szerintem. Bár az én életemben sosem lehet tudni, hogy éppen hol fordulok meg és mibe keveredek. Valahogy mindig vonzom a bajt. Vagy inkább fordítva? A baj vonz engem? Minden esetre sikerült megint bajba kerülnöm, de jó hogy nem egyedül.
- Nem mondanám betegségnek! - magyaráztam, majd következő szavain kicsit megsértődtem - Köszönöm valahogy majd csak kitalálok! - dühös voltam. Egyedül is megy legalább is azt hiszem.
Azonban rá kellett jönnöm, hogy valamilyen szinten szükségem van Anna segítségére! Sőt! Jó hogy itt van! Legalább nem egyedül kell harcolnom azzal a sárkánnyal.
- Ne haragudj! Annyira sajnálom! Jó hogy itt vagy, de kérlek ne akard, hogy csak te harcolj! Attól függetlenül, hogy nem érzem magam a legfényesebben fel tudom venni a box kesztyűt! - magyaráztam kissé aggódva.
Biztos vagyok benne, hogy sikerült magamra haragítanom a lány. Pedig egyáltalán nem ez volt a célom. Csupán túl büszke vagyok, amit páran már meg is jegyeztek. Főleg mikor sikerült bajba kerülnöm.
- Igen! Vesztemre az lettem! Oké! Hogy jutunk ki? - érdeklődtem, majd újra ránéztem - Apropó te mi a fenét keresel itt? - kérdeztem kíváncsian.
A sárkány moraja zökkentett ki. Azt hiszem tudja, hogy itt vagyunk. Most már tényleg bajban vagyunk, de nem is kicsit. Nem félek én a haláltól, de most ebben a pillanatban nem tehetem meg!
- Természetesen! - bólintottam, miközben kezemet a pálcámra helyeztem, s előhúztam azt.
Nem lenne szerencsés most meghalni! Semmiféleképpen sem! Azért tényleg jó, hogy nem egyedül kell szembe néznem ezzel az óriási döggel. Bár azt hiszem, hogy én vagyok már megint rossz helyen és rossz időben.

Te teljesen megvesztél?

Van benne valami Vicky! – eresztettem meg felé egy gyengéd mosolyt.
Nem mondom, hogy nem örülnék neki, hogy ha más körülmények között találkoztunk volna, de nálam ritka az olyan, amikor csak úgy szabadon császkálok. Ott van a Roxfort, és akkor még a többi zűrzavar is, amiben életek. De ez már csak ilyen. Nem igazán tudok ellene semmit csinálni, de szerintem, még ha tudnék, akkor sem tennék, mert már ehhez szoktam hozzá.
- Csak azt ne mond, hogy beteg vagy, mert akkor jobb, ha minél hamarabb kijuttatlak innen, még mielőtt észreveszik, hogy itt vagyunk. – mondtam elgondolkodva, hogy is juttassam ki Vicky-t innen a sárkány „barlangjából”.

Nem is értem miért csodálkozom rajta, hogy egy olyan valakivel hozott össze a sors akinek még valami baja is van. Nem is meglepő, hiszen mindig ilyen helyzetekbe keveredek ahol valami mindig rosszul sül el.
- Szóval akkor te ilyen adrenalin függő vagy. Hát itt abból nem lesz hiány. Főleg ha az a tojásokat rakó Hebridai észreveszi, hogy itt ólálkodunk. – feleltem neki a kérdésére, miszerint milyen sárkánnyal is van dolgunk.
Ahogy a sárkány haragos hangja betöltötte a barlangot, nem is volt a továbbiakban kétség, hogy tud rólunk. Most már csak az a kérdés, hogy darabokban, sárkánykajaként fogunk kijutni innen, vagy éppenséggel sikerül kijutnunk, még azelőtt, hogy sárkány vacsi lenne belőlünk.
- Legyen nálad a pálcád! Arra az esetre, ha szükség lenne rá. – szóltam oda neki sokat sejtető hangon, hiszen nem jó móka egy kifejlett sárkánnyal összetalálkozni, főleg olyankor nem, amikor a fészkét védi.

tag: Vicky ~ set: this ~ notes: I hope you like Smile

Vicky & Anna

Na jó talán nem kéne hagynom, hogy a kalandvágyam vezessen. Van egy olyan érzésem, hogy sikeresen megint belefutok valami életveszélyes dologba. Jó szokásomhoz híven. Elmormoltam egy lumost, majd a barlang belseje felé vettem az irányt. Lassú léptekkel haladtam egészen addig míg egy halk suttogó hangot meg nem hallottam.
Kellett egy kis idő mire megtaláltam a forrását. Lehet a pálcámmal sem kéne hadonászni. Odasiettem hozzá, majd eloltottam a páca végét és eltettem. Leguggoltam a lány mellé, majd bemutatkoztam.
- Nos kedves Anna örülök a találkozásnak! Bár lehetett volna nyugodtam körülmények között is! - ráztam meg a felém nyújtott kezét - Szólíts nyugodtan Vicky-nek!
Túlságosan csendes a barlang. Hogy is szokták mondani? Vihar előtti csend? Így még soha nem voltam jelen egyetlen hasonló helyen sem. Rossz érzésekkel töltött el. S ha már itt vagyok. Sőt! Amint az előbb kiderült nem is fogok egyhamar megszabadulni, csak ha bentebb merészkedem.
- Mármint, hogy én? Csak a kalandvágyam hajtott. Ám felérve nem számítottam rá, hogy megint szédülni kezdek! - magyaráztam, miközben ő felém fordult.
Nincs szükségem hegymászásra. Kalandra viszont annál inkább, hogy csillapítsam az iránta való vágyamat. Mintha nem lenne mindennapos dolog az életemben, most különösen kimerítő. Biztos vagyok benne, hogy nem lett volna szabad ide jönnöm, főleg ebben az állapotban nem!
- Drága az én életemben minden kiszámíthatatlan, hogy mit találok egy barlangban legyen az akár ez vagy a következő. Egyébként köszi a tájékoztatást. Legalább tudom mivel kell szembe néznem! Egyet árulj el! Mégis milyen sárkány? - kérdeztem rápillantva. Kezdtem most már azt hiszem joggal aggódni.
Aj Vicky! Hogy lehetsz ennyire szerencsétlen? Nézd meg, megint mibe keveredtél! Kezdtem el szidni gondolataimban magamat. Ami azt illeti természetesen vonzom ezeket a helyzeteket, de ez kivételesen vonzott.
Hirtelen egy sárkány hangja zengte be a barlangot. Merlinre! Nem fogok innen egyhamar kijutni vagy csak miszlikbe szedve. Ismételten csak gratulálni tudok magamnak! Ez a vonzás törvénye.

Te teljesen megvesztél?

Ki nem állhatom azt, amikor valaki beleköp a levesembe. Azt pedig egyenesen utálom, ha ilyen helyzetekben keverednek ide „kívülállók”. Azt hinné az ember, hogy ha már ennyi energiát fektettem abba, hogy megússzam egy karcolás nélkül ezt az egészet, akkor az univerzum legalább annyival a segítségemre van, hogy nem küld erre senkit lábatlankodni, de úgy tűnik ismét tévedtem.
Arra a nem túl kedves megjegyzésére, hogy egy szellem miatt bujkálok, csak egy gúnyos grimasszal jutalmaztam. Könyörgöm, miért kell mindenkinek így viselkednie velem? Na jó ezt talán egy erős túlzás, és az is lehet, hogy csak én vagyok érzékenyebb az átlagnál, de akkor is zavar. Merlin szerelmére mit ártottam én, hogy ezt érdemlem?
Amikor eloltotta a pálcája fényét, egy pillanatra megkönnyebbültem, hiszen így egy kicsivel kevesebb az esély arra, hogy idő előtt észrevegyen minket a „célpontom”.

- Anna Roberts. – mutatkoztam be én is illedelmesen, miközben felé nyújtottam az egyik kezemet, miközben végig füleltem, hogy hátha meghallok valamit, de semmi. Úgyhogy nyugodtan folytathattuk a beszélgetést.
- Mond csak, mi a szöszt keresel te itt? – vontam fel kérdőn az egyik szépen ívelt szemöldököm, miközben teljesen felé fordultam.
Tudom, hogy egy szép kis hely, meg mindenki aki a helymászásért meg van őrülve, az odáig van érte, de akkor sem értem. Vicky nem pont úgy néz ki, mint akinek szüksége lenne egy ilyen kis hegymászásra.
- Egyáltalán van róla fogalmad, hogy egy sárkány fészek van itt? – kérdeztem egyre értetlenebbül, hiszen aki tisztában van a részletekkel az nem merészkedik ide , ha csak nem szeretne sárkány kaja lenni. Vagy éppenséggel nincs valami plusz melója, amit a minisztérium sózott rá.
Alig, hogy befejeztem ezt a mondatot, mint egy hatásos alátámasztásként a sárkányokra jellemző hang töltötte be a barlangrendszer egészét. Amitől majdnem kilyukadt a dobhártyám. Ismételten egy csodálatos fordulat. Csodálatos, fenomenális, sőt egyenesen briliáns. Csak, hogy mást ne mondjak.

tag: Vicky ~ set: this ~ notes: I hope you like Smile

Vicky & Anna

Hagytam a kalandvágyam elcsábítson a Roxmorts melletti hegyekbe. Mi mást várhattam volna saját magamtól, ha nem ezt. Felérve egy kis beugró részre kicsit megpihentem. Ám szédülni kezdtem. Hogy a fenébe fogok én innét ilyen állapotban lejutni? Csak gratulálni tudok magamnak emiatt.
Elmélyült gondolkozásomból egy ág reccsenése zökkentett ki. Mi a fene? Hátam mögé pillantottam, s ekkor láttam meg egy barlang bejáratát. Merlinre! Hogy a mennydörgős ménkűbe került ez ide?
- Fura eddig ez nem volt itt! Vagy csak nekem szúrta ki a szemem? - suttogtam, majd megvontam a vállaimat.
Pálcámért nyúltam, elmormoltam egy Lumost és lassú léptekkel indultam a barlang mélye felé. Hátha le tudok jutni, ha nem akkor is talán találok itt valami szépet és érdekeset.
Ahogy egyre beljebb jutottam erőteljesebben hallottam valami vízcsepegést. Tipikus, mint mindig. Biztosan ered itt valami forrás. Vagy tudja a fene! Hirtelen egy hangra lettem figyelmes. Pálcámmal körbepásztáztam a barlangot. A visszhang miatt nehezen találtam meg a hang tulajdonosát. A nő egy nagyobb szikladarab mögött bujkált. Felhúztam a szemöldökömet.
- Te mit keresel ott? Talán szellemet láttál? - kérdeztem világító pálcámat még mindig rászögezve - Nox! - suttogtam végül.
Kicsit meglepetem ezzel a mozdulatommal magam is, de mégis úgy éreztem muszáj megtennem, majd odaguggoltam a nő mellé. Nagyot sóhajtottam, de megint megszédültem. A fene esne ebbe a fránya rosszullétekbe! Nekitámaszkodtam a sziklának.
- Ne haragudj, ha bunkónak tűntem! Victoria vagyok! Victoria Flores! - mutatkoztam be.
Bár lehetséges nem a legmegfelelőbb alkalom, vagy hely vagy időpont, de hát ez lett belém nevelve. Nem akarok szégyent hozni sem magamra, sem pedig a szüleimre.

Te teljesen megvesztél?

Útálom ezt. Nem hiszem el, hogy pont engem kell elküldeni egy ilyen „küldetésre”. Már nem is dolgozom nekik. Miért nem tudnak egész egyszerűen leszállni rólam? Én is megpróbálok róluk nem tudomást venni, erre a Minisztérium mindig beleszól az életembe. Csodálatos, sőt mi több egész egyszerűen mámorító.
Mert még ha azt mondták volna, hogy egy aranyos és bolyhos kis nyuszit kell megkeresnem és leírást készítenem róla, vagy mondjuk egy kentaurral kell elbeszélgetnem, akkor azt mondom oké, de azért valljuk be őszintén, hogy egy Hebridai feketesárkány, nem éppen a legbarátságosabb lények közé tartozik. Ha pedig a tojásairól van szó, akkor meg pláne nem. De én vagyok a hülye. Miért kellett nekem egyáltalán igent mondani rá? Épp elég bajom van nekem a suliban azzal, hogy Rhett a közelemben van és az emlékeink újra kezdenek a felszínre törni. Nyugton kellett volna maradnom és végleg eltűnni. Meg tudtam volna tenni, de nem… Nekem vissza kellett jönnöm a varázsvilágba és a Roxfortban kellett állást vállalnom. Arról már nem is beszélve, hogy néha kénytelen vagyok besegíteni a minisztériumnak. Ez a legpazarabb dolog amibe belemászhattam, komolyan.
Ezek a gondolatok motoszkáltak a fejemben ameddig a hegy belsejében megbújó barlangrendszerben haladtam felfelé a cseppet sem barátságos természetű mami sárkány felé.

Mindenki tudja, hogy egy Hebridai feketesárkány nem a legszebb sárkány és nem is a legbarátságosabb, de még mindig jobb, hogy egy ilyenről van szó, mint ha mondjuk egy mennydörgő után kellene szaglásznom. Azt biztos, hogy nem vállaltam volna el. Más nem is hiányozna, csak, hogy sárkánykaja legyen belőlem. Meg amúgy is… Miért nem tudnak ideküldeni egy MacFusty-t aki az ilyen bestiák őrzésére áldozták fel az életüket? Értem én, hogy én közelebb vagyok ehhez a példányhoz, de ez már akkor is durva.
Morgolódtam magamban, miközben elértem egy kisebb beugrót a sziklafalba, ahol mocorgást hallottam. Nem hinném, hogy a sárkányomról lenne szó, ahhoz túl kicsi a hely. Viszont akkor van itt még valaki, aki ha nem vigyáz magára, akkor sárkány lakoma lehet belőle. Lehet az lenne a legokosabb, ha figyelmeztetném, hogy jobban teszi ha lelép.
- Hééé, pssszt…. – szóltam oda az ismeretlen idegennek, a lehető leghalkabban, mivel nem szeretném, ha az „ellenség” idő előtt rájönne, hogy itt ólálkodunk.

tag: Vicky ~ set: this ~ notes: I hope you like Smile

Vicky & Anna

A kalandvágyam újra eluralkodott rajtam. Tudom, hogy nem lenne szabad, de nem tudok vele mit kezdeni. Szenvedélyemmé váltak a veszélyes helyzetek. Őrült tempóban vettem az irányt a Roxmorts melletti hegyek felé. Mintha csak természetes lenne. És úgy is van. Számomra ez már az életem része. Nem tudom feladni.
Hirtelen szemben találtam magamat a heggyel. Felpillantottam. Biztos, hogy biztos ötlet ez? Hát persze! Nem fér hozzá kétség. Mély levegőt vettem. Végül nekiindultam a hegymászásnak. Ha Philippe itt lenne biztosan nem hagyná, hogy ezt tegyem. De amiről nem tud nem fáj! Tőlem biztosan nem fogja megtudni!
A hideg téli szél csípte az arcom. Most valahogy jóval hidegebbnek érzem a levegőt. Valószínűleg a magasság miatt. Ennek ellenére másztam tovább. Találtam egy beugrót. Zihálva másztam fel rá. Úgy kapkodtam a levegő után, mint akinek kötelező. De kellett nekem. Kicsit leültem. Elfáradtam pedig ez nem jellemző rám! Biztosan az állapotomnak tudható be! Hirtelen szédülni kezdtem, s ez megrémisztett. Hogyan fogok így lemászni? Úgy látszik ez sem az én napom. A reggeli visszaköszönt, most meg ez!
Hirtelen egy ág reccsenésé lettem figyelmes a hátam mögött. Felkaptam fejem. Ez mi volt? Hátrapillantottam, s megláttam egy barlang bejáratát. Talán ott le tudok jutni és még talán néhány ereklye is a kezembe akad.
Felálltam, leporoltam a hátsóm és útnak indultam befelé a barlangba. Lehet bajba fogok kerülni, de már megszoktam, hogy mindig ez történik. Sőt! Nem is számítok másra. Reménykedem benne, hogy találok is valamit odabent! Ha így lesz nem fogom megbánni!

» A Discovery Of Witches
» My Adventure Book
» Anna Roberts
» Anna & Rhett - Could you forgive the past?
» You and me! Together again? Do not you think that would be a huge mistake? - Rhett & Anna