You and me! Together again? Do not you think that would be a huge mistake? - Rhett & Anna

Rhett & Anna

Amióta itt vagyok azóta folyamatosan azokon a dolgokon jár az agyam amelyeken nem kellene. Hiába dolgozom annyit és hiába foglalom le minden egyes szabadidőmet valamilyen programmal, nem vagyok képes szabadulni az emlékeimtől. Talán az lenne a legjobb ha megkérnék valakit, hogy törölje az emlékeimet. Akkor legalább elmenekülhetnék a múltam előle és nem kellene folyamatosan rágódnom rajta. Bár igaz, hogy ez lenne az eddigi leggyávább dolog amit tettem az életemben, ami valljuk be nem igazán jellemző rám. Képes vagyok szembenézni a félelmeimmel és az ellenségeimmel, meg a múltammal. Csak időre van szükségem… rengeteg időre…
A bál… Hmm… Igen, egy ideje már nem voltam ilyen eseményen. Az utolsó alkalom amikor ennyire kicsíptem magam az egy jótékonysági bál volt a mugli világban. Zene, csillogás és rengeteg fiatal szerelmes. Nem éppen az a program amire vár az ember, de ha már tanár vagyok az iskolában akkor megkívánja az illem, hogy megjelenjek. Éppen ezért is szemeztem egy csodaszép estélyivel már több mint egy hónapja, az egyik Roxmorti kirakatban. Egyszerű és mégis lenyűgöző, és az enyém.
Ahogy a sötét anyag gyengéden a bőrömet simította, jóleső mosolygás lett úrrá rajtam. Úgy készülődök erre az egész bálra, mint ha legalább is első bálozó lennék. Pedig az már egy kicsit odébb van. Jó pár év eltelt azóta. Sőt ha jobban belegondolok, már azóta is, hogy egyáltalán iskolába jártam volna. De még mindig képes vagyok ennyire beleélni magam a dolgokba.
Loknikban a vállamra omló hajkoronámat egy laza csavart mozdulattal csinos kis kontyba tűztem és a nagymamámtól megörökölt kontytűvel feltűztem. Egyre jobban kezdett emlékeztetni a külsőm egy komoly felnőtt varázslónőre, akit már legalább 3 éve nem láttam a tükörben. Egy kevés smink, egy apró kristályfülbevaló, majd az utolsó kiegészítő, ami elmaradhatatlan volt a ma esti bálon. Egy ezüst lánc, rajta egy hópehely alakú medállal, amit annak idején még Rhett adott nekem, az előtt, hogy kiderültek volna a dolgok.
Kész! Most olyan vagyok, mint amilyen szeretnék lenni, vagy legalább is hasonlítok rá. Egy gondtalan, boldog és erős nő, aki mindenre készen áll. Még akkor is ha az este hátralévő részében egy egész iskolányi bálozó diákra kell felügyelnie.
Vettem egy nagy levegőt, beleléptem a csillogó kövekkel kirakott magas sarkú cipellőmbe és elindultam a bálterem irányába. Már láttam előző nap, hogy mekkora sürgölődés, de azt nem gondoltam volna, hogy mindenki ennyire be lesz zsongva. Az egész iskola szinte ott toporgott az előtérben és ki a kirendelt párjára, ki pedig a titkos szerelmére várt, miközben számtalan diák és tanár már a bálteremben élvezte a csodálatos báli hangulatot.
Nem igazán voltam vele tisztában, hogy hogyan is fog zajlani most a bál, hogy a minisztériumból is vannak itt megfigyelők, de reményeim szerint minden jól fog alakulni és nem fog kudarcba fulladni az egész. De mindezt addig nem is fogom megtudni ameddig be nem merészkedem. Úgyhogy vettem egy újabb nagy levegőt és elindultam befelé.
Abban a pillanatban ahogy megpillantottam a bálterem díszítését elállt a lélegzetem. Meseszép volt. Mint egy gyönyörű jégkastély díszlete. Több helyen álltak pihenésre alkalmas ülőkék és ételektől meg italoktól roskadozó asztalok, de a táncparkett és a karácsonyfák voltak az igazán figyelemfelkeltőek. Mindenfelé boldognak látszó, kedélyesen mosolygó és megdöbbentően csinos diákok táncikáltak. Az én figyelmemet mégis egyetlen egy valaki tekintete kötötte, ahogy engem tanulmányozott, körülbelül olyan tíz méterre.

Words: 532 || Set: this || Notes: I hope you like!

Anna & Rhett

May I have this dance, please?

Fél év. Fél éve nap, mint nap találkozom azzal a nővel, akiért az első pillanat óta - mikor hosszú évek múltán, újra egymás mellé sodort minket a sors - bolondulok. Mégis tehetetlenül szemlélem a helyzetet, és hagyom, hogy kicsússzon a kezeim közül. Újra. Sokat gondolkoztam kettőnkön, hosszú, keserves órákon át rágódtam a dolgon, ami pedig nem tartozott bevett szokásaim közé. Máskor hamar túltettem magam mindenen, mivel nem szívesen foglalkoztam a kellemetlenségekkel, nem is fecséreltem rájuk túl sok időt és energiát. Legbeváltabb probléma megoldási módszerem volt a passzivitás, ami egyetlen, de annál hatásosabb nézetre épült: idővel minden elsimul. Na mármost ezzel egyetlen pici probléma volt, hogy jelen esetben ez nem tűnt lehetségesnek. Emellett patthelyzetbe kerültem, Annától nem voltam képes távol tartani magam, de közeledni hozzá sem lett volna értelme. Mármint olyan értelemben nem kerülhettem közelebb hozzá, ahogy szerettem volna. Így hát be kellett érnem a kettőnk közt kialakult jó, már-már baráti viszonnyal, ami viszont, ha nem is mondtam ki soha, terhes és kellemetlen volt számomra, hiszen nem ezt kívántam. Ez az állapot üres volt, úgy tetszett, csupán távolról szemlélhetem a vágyott személyt, anélkül hogy igazán közöm lenne hozzá, ezzel pedig képtelen voltam beérni. Nekem nem a barátsága, hanem Ő maga kellett.
Tisztában voltam vele, hogy ez az állapot nem állandósulhat köztünk, így vagy úgy, de úgyis felrúgóm a fennálló törékeny békét. Ugyanis eszemben sem volt megvárni, míg talál magának valakit, aki majd a szemem láttára veszi el azt, ami az enyém, és ehhez természetesen még jó képet is kellene vágnom. Annáról nem feltételeztem volna, hogy így próbálna bosszút állni a múlt sérelmeiért, bár valahol a lelkem mélyén megértettem volna, ha az orrom alá dörgöli, mit vesztettem.
A bál éjszakáját különös lelkesedéssel vártam, egyrészt sosem voltak ellenemre az ilyen alkalmak, a bordélyházakban való mulatozás mellett – furcsa módon - a szórakozás e formája volt leginkább kedvemre, másrészt pedig szívből reméltem, hogy Anna is tiszteletét teszi a bálon. Jó alkalomnak láttam az estét arra, hogy valamiféle változást eszközöljek ki kapcsolatunkban, hisz az este közege, jó esetben egészen más lesz, mint a hétköznapok egyhangúsága. Ha pedig mégis szerencsétlenül alakulnának a dolgok, még úgyis jobb volna, mint a mostani helyzetben, és az sem elhanyagolható tényező, hogy egész este csodálhatom bámulatos szépségét.
Az elsők közt érkeztem a nagyterembe, így pechemre nekem kellett rendre utasítanom pár diákot, akik lángnyelv whiskyt próbáltak becsempészni a bálra, ami természetesen, mint minden alkoholos ital, a tiltólistán szerepelt. Badarságnak tartottam, hogy csupán a kiskorú résztvevők miatt egyetlen normális ital sincs, így miután teljesítettem tanári kötelességeimet, az elkobzott üveget a biztonság kedvéért megtartottam magamnak.
Legalább volt mit iszogatnom, míg feltűnt a színen szívem hölgye. Mivel fél szemmel mindvégig az érkezőket pásztáztam, nem mulasztottam el egyetlen pillanatot sem, amikor belépett vagy inkább belibbent a terembe. Tekintetemmel követtem mozdulatait, magamba ittam az elém táruló káprázatos látványt. Mi tagadás, el voltam bűvölne, mintha fejbe kólintott volna egy gurkó, de mindez, a csodálat, a lelkesedés, az öröm, nem ültek ki arcomra. Csupán egy halvány, féloldalas mosolyra húzódtak ajkaim, tekintetemben pedig nevetés csillogott, miközben ruganyos léptekkel, ügyesen kerülgetve az utamba akadókat, átszeltem a termet. Egy pillanatig sem tétováztam, hogy üdvözöljem-e, legfeljebb rövid úton melegebb éghajlatra küld.
- Szép estét, Hölgyem. – Egy széles vigyorral hajoltam meg előtte, majd tekintetemet végigfuttatva rajta, pillantásom megállapodott arcán. – Gyönyörű vagy, ugye tudod?

Rhett & Anna

Bevallom töredelmesen, hogy nem vagyok az a nagy iszogatós fajta, de egy korty lángnyelv whisky. Nem azért mert másként nem tudnám elviselni ezt az egész bált, hanem azért, hogy minden feszültségem elszálljon. El sem hiszem, hogy ennyire ki tud készíteni egy kis bálozás, de túl kell lennem rajta. Nem láthatom mindenben a múltat, ha túl akarom élni a jelent. Tovább kell lépnem, éppen ezért is nem hordom az eljegyzési gyűrűmet amióta elmondtam Rhett-nek az igazat a múltamról. Bár még most sem értem teljesen, hogy miért éppen neki nyíltam meg egyedül. Fene tudja, lehet, hogy a közös múltunk tehet az egészről, még akkor is ha nem volt teljesen valós, minden részlete.
De ha már a részleteknél tartunk, akkor be kell vallanom, hogy ez az egész bál dolog igazán jól ki lett találva, és az iskola nagyon jól alkalmazkodott a minisztérium minden feltételéhez. Mind a diákok kérdésében, mind a megfigyelők kérdésébe, hiszen ha jól látom, akkor mindenki jól érzi magát és éppen ez volt a lényege az egésznek. Az együtt töltött idő, a jókedv és a vidámság. Ez az a három dolog, ami egy rendezvényt igazán feledhetetlenné tesz. A többi már abszolút részletkérdés.
Ugyan úgy részletkérdés, ahogy az is hogy mi volt köztem és Rhett között a múltban. Most ugyan is már-már szinte baráti a kapcsolatunk. Mondhatni, hogy egész szépen megbékéltünk azzal, ami akkor volt és azzal is, hogy most össze vagyunk zárva. Azt nem mondanám, hogy ez volt az életem legnagyobb vágya, hogy nap, mint nap összefussak vele, de most már nincs vele problémám. Sőt kimondottan örülök neki, hogy itt van. Valahol a lelkem mélyén tudom, hogy a mi életünk örökre összefonódott abban a pillanatban, amikor legelőször találkoztunk.
Pontosan ugyan olyan szemekkel méregetett, amikor az első bálomon megjelentem abban a Fuxia színű ruhában, és utána kezdett el nekem udvarolgatni. Aztán… Na szóval a többi meg jött magától. Éppen ezért is tartok egy kicsit ettől az egész barátkozástól, hiszen ha újra megtörténne velem, ami annak idején akkor, azt nem hiszem, hogy ép ésszel túl tudnám élni. Úgyhogy ha lehet akkor sokkal óvatosabb vagyok.
Nem mint ha nem kedvelném egyre jobban és nem vonzana magához, de töredelmesen bevallom, hogy félek. Félek attól, hogy mi fog történni, félek attól, hogy mit fogok érezni és attól is félek, hogy mi lesz, ha ez lesz az a kapcsolat, amit a sors nekem ítélt.
- Köszönöm. Igyekeztem, nem csalódást okozni. – feleltem mosolyogva, miközben pukedliztem egyet, válaszképpen az Ő meghajlására.
- Egyébként te is igazán fess vagy ma este. – bókoltam neki, mosolyogva, majd szégyenlősen kisimítottam egy ráncocskát a ruhámból.
Az igazat megvallva egészen jól összeöltöztünk. Pedig becsületszavam, hogy nem beszéltük össze. Bár ha még úgy lenne, se lenne hozzá senkinek semmi köze, hiszen mind a ketten szabadok vagyunk és azt tehetünk amit akarunk méghozzá azzal akivel akarjuk.

Words: 460 || Set: this || Notes: I hope you like!

» Anna & Rhett - Could you forgive the past?
» Anna Roberts
» Anna & Vicky - Two witches and the big adventure
» Rhett Donovan
» Kalestina & Rhett - Now we meet again