Vicky & Philippe - Legszebb karácsonyi ajándék

Vicky & Philippe

Hogy mikor is voltam utoljára bálozni? Már a napjára sem emlékszem. De akkor is mindig egyedül kellett érkeznem és hamar le is léptem. Soha nem hívott el senki. A rossz emlékek dacára elfogadtam Philippe meghívását. Izgatott voltam.
Újra a Roxfort falai között, s immáron nem egyedül. Most már van mellettem valaki, aki csak velem törődik. Lázasan készülődtem az estére. Gyönyörűnek kell lennem. Nem akarom, hogy a szerelmem szégyenben maradjon miattam. Kiöltöztem. A vadonatúj ruhám, ami még egyszer sem volt rajtam, most felkerült. Feldobtam egy egyszerű sminket, majd rápillantottam az órára. Merlinre! Már háromnegyed nyolc volt.
Sietnem kell, ha időben oda akarok érni. Még néhány igazítás és már készen is vagyok, ám gyorsan és minden baj nélkül meg is kell érkeznem. Mély levegőt vettem, lehunytam szemeimet és hopponáltam a Roxfort közelébe.
Nem volt valami jó ötlet. A reggeli egy az egyben kikívánkozott belőlem. Megint kezdődik! Merlinre! Miért vagyok én ennyire beteg? Próbáltam összeszedni magam. Kisebb nagyobb sikerrel jártam.
A külső pavilonhoz érkezve megpillantottam szerelmemet. Elmosolyodtam. Magához szorított. Hogy imádom ezt! Megcsókolt, mire én viszonoztam tele szenvedéllyel.
- Te is nagyon hiányoztál ám nekem! - mosolyodtam el ismételten - Inkább beszéljünk arról, hogy Te milyen fess vagy ebben az öltönyben! - a füléhez hajoltam - Ha nem társaságban lennék szerintem le is kerülne rólad! - a szemeibe néztem.
Átkarolta a derekamat, s már el is indultunk. Észrevettem, hogy mennyire megbámultak bennünket, de ez csöppet sem zavart. Sőt! Inkább büszke voltam arra, hogy vele lehetek! Hamarosan elértünk az erkélyre. Meseszép! Elmosolyodott és megsimogatta arcomat. Ez engem is mosolyra késztetett.
- Újra itt lenni elképesztően jó! Már el is felejtettem, hogy milyen, mikor ki van világítva! - átöleltem szerelmemet.
Jó érzés a karjaiban lenni. Jó érzés szeretni és szeretve lenni. Boldog vagyok. Végre oly sok szenvedés után újra megadatott nekem ez. Nem akarom elengedni. Nem megy! Ő az én jelenem és jövőm a születendő gyermekünkkel együtt.

Vicky & Philippe

Csak tudnám mi a fenének fogadtam el a meghívását? Helyette maradhattunk volna otthon is! Teljesen mindegy! A kastélyban is lehet hatalmas bulit csapni kettesben. Nem ide való vagyok! Sose voltam az!
Vicky, ha már igent mondtál neki és itt vagy nem hagyhatod cserben! Hadilábon álltam magammal. Végre nem leszek egyedül ezen a bálon, de mégis kifogásokat keresek. Bolond, bolond Victoria! Nem lehetek ennyire önző, hogy csak úgy se szó se beszéd és lelépek. Már nem hátrálok meg!
Mikor a távolban megpillantottam...mint egy igazi hős, egy lovag, egy szőke, akarom mondani barna herceg, aki elrabol. Magával visz a messzi távolba, ahol senki sem talál ránk. Oda, ahol senki sem mond véleményt, nem beszéli tele a fejünket mindenféle ostobasággal. Ahogy megérkeztem, magához ölelt, s megcsókolt. Én szenvedélyesen viszonoztam.
- Alig vártam, hogy újra találkozhassunk! Igen Te fess! Ha nem is szereted, de nagyon jól áll! Nekem rettenetesen tetszel! - mosolyodtam el, mikor ő is ezt tette - Még jó, hogy nem otthon vagyunk! Olyan játszadozás lenne belőle, hogy az nem igaz! - suttogtam a fülébe szenvedélyesen.
Átölelte a derekamat és elindultunk. A diákok megbámultak, de nem érdekelt. Inkább büszke voltam, hogy vele lehetek, hogy szerethetem, hogy az enyém, csakis az enyém. Az erkélyre megérkezve, mikor megpillantottam az egész kastélyt...egyszerűen gyönyörű, már el is felejtettem, hogy milyen volt. Tulajdonképpen sosem figyeltem oda a részletekre.
- A jó öreg Dumbledore! Elképesztő, hogy ennyi év után is képes meglepni! - mosolyodtam el - Ő tudja, hogy mi vagy? - suttogtam szerelmem fülébe, hogy senki más ne hallja - Egyébként igen. Szabad vagyok egy táncra. Sőt! A többire is! Egész este a tiéd vagyok! - átöleltem szerelmemet.
Hirtelen megfogta kezeimet, majd a nyaka köré tette. Elmosolyodtam, miközben a derekamat megfogva húzott magához. Néhány diák megjelent az erkélyen. Nem érdekelt! Nem fontosak most ebben a percben.
Megcsókolt, szemei csillogtak. Én viszonoztam a csókot. Lassan kezdett el velem táncolni. Akárcsak első találkozásunkkor. Azonban most már van különbség. Nem húzódom el tőle. Nem érzem magam feszélyezve. Most már nem félek tőle! Jobban szeretem őt, mint az életemet. Ezen pedig nem szeretnék változtatni. Mert nekem így jó!
Hallottam, hogy néhányan pusmognak valamit, de nem tudott érdekelni! Csupán szerelmemre tudtam összpontosítani. A szemeit fürkészve mosolyodtam el. Imádom azokat a szemeket. Imádom, ahogy átölel, ahogy megcsókol, ahogy velem bánik.

Vicky & Philippe

Rendben hajlandó voltam rávenni magam, hogy eljöjjek, ha már Philippe meghívott, de meddig kell maradni? Remélem nem túl sokáig. Bár vele lehet jobban fogom érezni magam. Hiszen mégis a szerelmemmel vagyok.
Mikor megláttam elmosolyodtam. Milyen jól néz ki ebben az öltönyben! Egy szépfiú, aki az enyém én pedig büszke lehetek rá. Megtaláltam vele az igaz szerelmet. Amint közelebb értem hozzá átölelt. Aztán megcsókolt. Én viszonoztam. Imádom, ahogy csókol. Nincs ennél jobb!
- Akkor gyakrabban fogom kérni! Én is imádlak! - mosolyodtam el, miközben karjaim a nyaka köré kerültek - Szóval... - nyeltem egy nagyot - ...legyek felkészülve, hogy újra magadévá teszel és olyan vadul, mint a múltkor?
A fülemre kapott csókba beleremegtem. Újra nagyot nyeltem. Nem tudom mire számíthatok, de az élvezetes lesz. Átkarolta derekamat és máris az erkély felé vettük az irányt. Néhányan összesúgtak a hátunk mögött. Nem érdekelt! Szerelmem annál is inkább. S ahogy megláttam a kivilágított Roxfortot tátva maradt a szám.
Olyan rég láttam, s már el is felejtettem, milyen gyönyörű. Tény és való, hogy Dumbledore mindig tudta, hogy mi a szép, a jó, a gyönyörű! Van ízlése hozzá. Ezért is volt mindig a kedvencem. Megsimítottam szerelmem karját.
- A jó öreg Dumbledore! Van érzéke hozzá! Látja a szépséget még a legrondább dolgok mögött is! - mosolyodtam el - Dumbledore mindent tud mindenkiről. Soha nem volt titkom előtte, mert mindig tudta. Egyébként nem is hagynám, hogy diákokat bánts! Az nem a Te műfajod! - simogattam meg Philippe arcát.
Elmúlt néhány pillanatban suttogtunk, hogy ne hallja rajtunk kívül senki. Nem akarom megijeszteni a diákokat! Elég ha én tudok arról, hogy mi is az én szerelmem! Én pedig úgyis elfogadom. Nekem így tökéletes!
- Igazat szóltál! Semmi és senki nem választhat el tőled sem ma este, sem pedig soha! - öleltem át még mindig mosolyogva.
Megfogta a kezeimet és a nyakába tette őket. Elmosolyodtam, miközben hagytam. Tudom, hogy szereti. Magához húzott. Csillogó szemekkel csókolt meg, amit én viszonoztam és táncolni kezdett velem úgy, mint először. Van azonban egy kis különbség. Már nem félek tőle! Szeretem és ezen senki sem változtathat!
Hallottam, ahogy mögöttünk pusmongnak a diákok. Nem érdekel. Engem csak az érdekel, hogy a szerelmem itt van velem és boldog. Boldog miattam és a közös gyermekünk miatt. Megsimogattam arcát. Szeretem, imádom!
Véget ért a táncunk, amit nagyon sajnáltam. Így újra a közelében voltam, éreztem a bőre illatát a hajáét. Éreztem a kezei, teste melegét ez pedig jól esett számomra. Nem akartam, hogy elmúljon ez a pillanat. Akartam testestől, lelkestől a dolgot!
Karjai a derekamon voltak, szemei csillogtak, majd hirtelen elvándorolt tekintete. Újra megsimogattam arcát. Ő rám figyelt ismét. Elmosolyodtam, már megint. Lehet unalmas, de én ezt tettem. Végigsimítottam arcán.
- Ne is törődj velük! Csak mi ketten létezünk egymásnak! - súgtam édesen - Egy kicsit később körbe vezethetsz! Én nem bánom! Egyébkén nekem teljesen mindegy mit táncolunk csak veled lehessek! - magyaráztam.
Megpuszilta a homlokom. Imádom, mikor ezt csinálja. Végül magához ölelt én pedig nem hagytam, hogy elengedjen. Nem akarom, hogy ezt tegye! Ő az enyém, csak az enyém, akit imádok szeretek. Megcsókoltam szenvedélyesen.

Vicky & Philippe

Az első bálom, amin nem egyedül veszek részt. Érzem, hogy ez az este más lesz. Hiszen velem lesz életem szerelme. Kiöltöztem szépnek kell lennem, mert biztosan ő is jól fog kinézni!
Mikor megpillantottam a szavam is elállt. Rettentően jól néz ki ebben az öltönyben! Merlinre! Végignéztem magamon. Leporoltam a ruhámat. Olyan csúnyának és kövérnek érzem magam benne. Főleg, hogy milyen szép látvány szerelmem. Mikor közelebb értem átölelt és megcsókolt. Viszonoztam csókját. Hiányzott már!
- Nagyon helyes! Mert rettentően jól áll! - súgtam mosolyogva, miközben karjaimat nyaka köré fontam - Ajaj! Azt hiszem kétszer meggondolom, mikor megyek az ágy közelébe veled! - magyaráztam meglepetten, s kicsit összerezzenve, amit próbáltam titkolni.
Átkarolta a derekamat, majd az erkély felé vettük az irányt. Néhány diák suttogni kezdett a hátunk mögött, de ez különösképpen nem tudott érdekelni. Sokkal inkább szerelmemmel voltam elfoglalva.
Ahogy az erkélyre értünk elcsodálkoztam. Csak tudnám, hogy min. Már igazán tudhatnám, hogy Dumbledorenak van ízlése, ha a Roxfortról van szó. Elmosolyodtam, miközben megsimogattam szerelmem karját.
- És nem a Te világod, hogy őket bántsd! Hiszen egyszer a mi gyermekünk is ide fog járni! - mosolyodtam el. Mennyi idő van még addig! Rengeteg.
Halkra fogtuk beszélgetésünket, hogy a diákok ne hallják, hogy miről beszélgetünk. Nem lenne jó, ha kiderülne, hogy micsoda valójában Philippe. Kitörne a pánik az biztos és őt is elküldenék az iskolától! Nem tudnám elviselni, ha megaláztatásban részesülne.
- Egyedül csak a tiéd szerelmem! Testem és lelkem is a tiéd! Azt teszel velem, amit szeretnél! - suttogtam szenvedélyesen a fülébe, miközben megsimogattam arcát.
Átöleltem, s hamarosan kezeim a nyaka köré kerültek. Derekamat ölelve húzott magához, majd táncolni kezdett velem. Pontosan úgy, mint első találkozásunkkor. Most már azonban minden más. Nem félek, nem rettegek tőle úgy, mint akkor. Sőt! Egyszerűen imádom, ahogy magához ölel. Szeretem, s ezen nem változtat semmi.
A diákok összesúgtak a hátunk mögött. Nem érdekelt! Csak szerelmem számít és hogy együtt vagyunk. Tudom, hogy boldog velem és a gyermekünkkel nekem pedig ez bőven elég. Megsimogattam az arcát.
Hirtelen vége lett a táncunknak, ami cseppet sem tett boldoggá. Úgy szerettem volna még közel érezni magamhoz. Ahogy magához ölel és szorít. Imádom a közelségét, a bőrét, az illatát, még ha néha émelyítő is.
Hirtelen tekintete elkalandozott a diákok felé. Megsimogattam az arcát ezzel is magamra terelve gondolatait. Azt akarom, hogy rám figyeljen. Csak rám ma este. Rajtunk kívül ne létezzen senki más!
- Csak hárman! De Te és ő vagytok nekem a legfontosabbak, akik számítotok! - suttogtam - Rendben már alig várom, hogy körbevezess Mr. Noir! - mosolyodtam el - Táncoljuk! Vezess édesem!
Élveztem a homlokomra kapott puszit. Imádom, mikor ezt csinálja. Nem hagytam, hogy elengedjen. Nem akarom! Nem akarok tőle elszakadni bárki, bármint mondjon vagy tegyen. Ő akkor is az enyém marad! Megcsókoltam, majd ő viszonozta.
Hirtelen egy lány hangja törte meg a kettőnk közötti turbékolást. Szerelmem átölelte a derekamat, majd a kishölgy felé fordult. Elmagyarázta, hogy válaszolunk minden kérdésre csak egy táncot kérnénk még. A lány heves bólogatással szaladt el.
- Muszáj? Őszintén nincs kedvem, de kényszer nagy úr! - suttogtam.
Kicsit kényelmetlenül éreztem magam...Nincs mit tenni, ha muszáj akkor muszáj. Magához húzott és táncolni kezdett velem. Élveztem a helyzetet. Karjaim újra a nyakába kerültek.

Vicky & Philippe

Olvastam a bálról, de úgy voltam vele, hogy mit keresnék én itt, hiszen már rég nem vagyok diák. Végül szerelmem elhívott én pedig belementem. Csak tudnám miért? Egy göncöm sincs, amit felvehetnék! Egész délután nézelődtem a szekrényemben. Ez a ruha is el volt rejtve valahol a mélyén. Fogalmam sincs, hogy honnan került oda.
Miután felöltöztem, megcsináltam a hajam, s tettem fel egy kis sminket hopponáltam. A hányás elkerülhetetlen volt. Még jó, hogy hoztam magammal megint zacskót. Útban a kastély felé kidobtam a nem kívánt csomagot, majd mikor megláttam szerelmem teljesen leesett az állam. Milyen jól néz ki. Végignéztem magamon.
Én már nem nézek ki olyan jól, mint ő. Kicsit rosszul is éreztem magam emiatt. Egy szebb ruhát kellett volna keresnem. Mikor közelebb értem átölelt és megcsókolt. Viszonoztam ezt a csókot. Tele szenvedéllyel.
- Hogy én? Dehogy is! Melletted csak egy szürke kisegér vagyok! - magyaráztam elmosolyodva, miközben karjaim a nyakában kötöttek ki - Hogy a végén úgy megszexualizálj, hogy lábra se tudjak állni? - suttogtam a fülébe szenvedélyesen, ahogy átkarolta a derekam és az erkély felé vezetett.
A hátunk mögött a diákok sugdolózni kezdtek, de nem érdekelt. Túlságosan is lefoglalt az, hogy szerelmemmel vagyok. Mikor kiértünk megcsodáltam a kastélyt. Milyen jó újra itt lenni és milyen gyönyörű! Hát igen az öreg Dumbledore mindig tudta, hogy mi a szép és jó a diákjai számára. Megsimogattam szerelmem karját.
- Az engem is ez érdekel. Én Griffendéles voltam, te gondolom Mardekáros! - suttogtam - Apropó! Hogy a fenébe nem vettelek észre hamarabb pedig... - kicsit zavarba jöttem. Nem nézem 36-nál többnek, de fogalmam sincs, hogy hány éves így inkább elharaptam a mondatom végét.
Halkan beszélgettünk. Nem tudhatják meg a diákok, hogy a szerelmem micsoda. Különben vége lenne a pályafutásának. Én pedig ezt nem szeretném! Nem akarnám elrontani az életét.
- Nem nem teszel nekem meg semmit! Nem vagy a rabszolgám és nem is leszel! - magyaráztam elmosolyodva, majd megsimogattam az arcát és gyorsan megcsókoltam, hogy ne tudjon tiltakozni.
Átöleltem. Ő megragadta karjaimat és a saját nyakába tette. A derekamnál fogva húzott magához és táncolni kezdett velem. Pontosan úgy, ahogy első találkozásunkkor. De most minden más! Már szeretjük egymást és én sem félek tőle! Ahogy vége lett a táncunknak csalódott voltam. Annyira akartam, hogy öleljen még magához, hogy érezzem a közelségét. Akartam őt, hogy tovább öleljen magához jó szorosan.
Tekintete elkalandozott a diákok felé. Megsimogattam az arcát, hogy újra csak rám figyeljen. Lehet önző vagyok, de nekem ő kell, minden pillanatban. Újra felém kalandozott, s ennek rettenetesen örültem. Ezt akartam elérni!
- Tudom szerelmem! - suttogtam homlokomat az övéhez nyomva - Mrs. Noir...de jól hangzik! - mosolyodtam el, majd mikor hevesen megcsókolt ugyanolyan hevességgel viszonoztam azt.
Megpuszilta a homlokomat. Imádom, mikor ezt csinálja. Különlegesnek érzem magam tőle és tudom, hogy szeret. Mondhat bárki bármit. Megcsókolt, én viszonoztam.
Hirtelen egy lány jött oda hozzánk és törte meg a pillanatot. Szerelmem átölelte a derekamat, majd felé fordultunk. Még egy táncot kért, s megígérte, hogy utána válaszolunk, minden kérdésre.
- De... - kezdtem volna bele a mondandómba, de elharaptam a végét, s inkább nem mondtam semmit.
Valószínűleg a nem tetszésem kiült arcomra is. Szerelmem elmosolyodott, mikor rám pillantott. Nincs kedvem velük foglalkozni. Nem ezért jöttem, hogy idióta kérdésekre válaszoljak. Csak jól akarom érezni magam. De szerelmem megígérte és már nincs mit hozzáfűznöm.
Magához húzott, majd újra táncolni kezdtünk. Közben láttam, hogy gyülekeznek a diákok. Nagyszerű! Soha nem végzünk velük! Mert mire vége a táncnak, biztosan lesznek vagy százan! Ahogy újra abbamaradt táncunk. Szerelmem felkapott, s megpördült velem.
- Ne! Ezt ne! Rosszul leszek! - suttogtam fülébe, miközben karjaimmal belekapaszkodtam nyakába.
Odasétáltunk a korláthoz, majd leült. Már épp készültem mellé ülni a másik székre, mikor engem az ölébe ültetett. Karjaim a nyakában voltak, s a fejem a vállára került. Mély levegőket vettem. Már megint hányingerem van. Közben a gyerekek kérdeztek. Szerelmem pedig válaszolni kezdett rá.
- Ne itt! - remegtem bele a csókba, amit a nyakamra adott, majd mikor megcsókolt viszonoztam azt.
Rosszullétem kezdett elmúlni. Felállt velem, s óvatosan letett. Egy picit megszédültem, de igyekeztem nem mutatni. Szerelmem a derekamat ölelve vezetett vissza a táncparkettre. Újra átölelt, majd táncolni kezdett velem. Elmosolyodtam, ahogy a szemeimbe nézett.
- Igazi Noir válaszadások voltak! Dumbledore bármikor feltűnhet! - mosolyodtam el szavain, miközben ő megpuszilta a homlokomat.

Vicky & Philippe

Csak szerelmem miatt vagyok jelen ezen a bálon. Ha nem hívott volna el eszem ágában sem lett volna megjelenni. De ő addig győzködött míg sikerült. Szépen kiöltöztem, majd megjelentem az iskolánál. Messziről kiszúrtam kedvesem, aki rettentően jól nézett ki az öltönyben. Máris kisebbségi komplexusom lett, hogy rettenetesen nézek ki. Amint közelebb értem szerelmem megölelt és megcsókolt, amit viszonoztam. Olyan édes és jóképű és milyen jól néz ki! Nincs szívem lerángatni róla a ruhát pedig legszívesebben megtenném.
- Mint valami takarítónő, aki a spajzból öltözködött fel inkább jellemzőbb! - magyaráztam, ahogy karjaim a nyakában kötöttek ki - Még a bál után? Nem gondolod, hogy kicsit sok lesz? - érdeklődtem fülébe suttogva szenvedélyesen továbbra is.
A derekamat átölelve kísért át az erkélyre. Komolyan úgy érzem magam, mint Júlia csak a szerelmem velem van nem pedig lent az erkély alján. Hallottam, ahogy összepusmognak a hátunk mögött, de különösebben nem érdekelt. Szerelmem annál inkább. Ahogy megérkeztünk megcsodáltam a kastélyt. Gyönyörű! Rettentően tetszett.
- Ezt tényleg nem volt nehéz! - mosolyodtam el - Akkor nem sokkal csak egy évvel jártál fölöttem. Megszoktam már! Úgy látszik nem voltam elég feltűnő jelenség, pedig a kalandvágyam miatt én is sokszor voltam Dumbledorenál!
Halkan cseverésztünk. A diákoknak nem szabad megtudniuk szerelmem titkát, különben repül és még talán azt is megkockáztatom, hogy Azkabanba is bezárják. Azt pedig végképp nem szeretném! Nem szeretném távol tudni magamtól és a gyermekünktől! Neki főleg szüksége van az apjára!
- Nem, nem és nem! Nem leszel a rabszolgám akkor sem! - magyaráztam immáron hadonászva - Nem fogom hagyni! - gyorsan megcsókoltam, hogy ne tudjon beszélni, s ő visszacsókolt azonban azonnal válaszolt is.
Elkapta karjaimat és a nyakába tette, majd átkarolta a derekamat és magához húzott. Végül táncolni kezdtünk, pont úgy, mint első alkalommal, de már minden más. Már nem félek tőle! Sőt! Akarom! Akarom, hogy velem legyen, hogy az enyém legyen és csak rám gondoljon! Pont úgy, ahogy most én is érzek!
Mikor véget ért a táncunk csalódottak voltunk mind a ketten. Szerettem volna még a közelségét, a melegségét, a légvételét a nyakamon, a csókját az ajkaimon. Elkalandozott a tekintete. Megsimogattam arcát így újra csak rám figyelt. Elmosolyodtam. Pontosan ezt akartam elérni.
- A leendő Mrs. Noir! - élvezem kimondani - Én inkább úgy mondanám, hogy a te édes menyasszonyod! - mosolyodtam el.
Hevesen megcsókolt, amit olyan hevességgel viszonoztam is. Imádom, amikor csókol, de jobban imádom, mikor a homlokomat puszilja és abban a pillanatban azt is tette. Újra megcsókolt, amit viszonoztam, majd hirtelen egy lány hangját hallottuk meg. Szerelmem átölelt és elmondta, hogy minden kérdésre válaszolni fogunk egy tánc után. Csöppet sem volt ínyemre! Nem akarom! Nem akarok velük foglalkozni.
- De....ha tudtam volna...jobban éreztük volna magunkat otthon! - magyaráztam - Most már megígérted! - kissé csalódott voltam, de hagytam. Megsimogattam szerelmem arcát.
Újra magához húzott és újra táncolni kezdtünk. Láttam gyűlnek a diákok. Merlinre! Mire végzünk velük reggel lesz! Mikor végeztünk felkapott és megpördült velem. Menten rosszul leszek! Ezt akarom elkerülni!
- Megszoktam már! - suttogtam, miközben odasétáltunk a korláthoz.
Szerelmem leült én is épp erre készültem, mikor az ölébe ültetett és válaszolgatni kezdett a kérdésekre. Karjaim a nyakába kerültek, fejem a vállára. Rosszul érzem magam. Legszívesebben hazamennék, de ha már lejöttünk nem okozhatok csalódást.
- Ezt is megszoktam! - súgtam, miközben beleremegtem a csókba, majd megcsókolt én pedig viszonoztam.
Ahogy befejezte a válaszolgatást felállt velem s letett. Elszédültem így belekapaszkodtam a karjaiba. Megint táncolni kezdtünk. Élvezem ezt a helyzetet. Sőt! Örökké így maradnék! A karjaiban.
- Le sem tagadhatnád szerelmem! - suttogtam, ahogy táncoltunk.
Megszűnt létezni a világ. Megszűnt minden. Azt sem vettem észre, hogy a diákok eltűntek mellőlünk. Csak szerelmemre figyeltem, s nem érdekelt semmi más a világon! Végig mosolyogtam rá. Hirtelen egy hang zökkentett ki ebből az állapotból.
- Dumbledore professzor! Öröm Önt újra látni! Köszönöm! - pirultam el a bókjától - Amint látja társult hozzám egy szép fiatalember! - mutogattam szerelmemre mosolyogva, aki immáron szorosan ölelt - Apropó gyönyörű lett a kastély!
Próbáltam picit távolodni tőle. Tudom, hogy óvni szeretne, de Dumbledore-tól nem hiszem, hogy féltenie kellene, s mindemellett kissé túl szorosan ölel. Alig kaptam levegőt.

Vicky & Édes nekromanta

- Köszönöm! - mosolyodtam el, s kezeim a nyakába csusszantak - Azt hiszem fel kell készülnöm... - súgtam szenvedélyesen, miközben elharaptam a mondatom végét.
Ajkaimra haraptam. Tudom, hogy akar, ahogy én is őt, de nem lehet. Most semmiképp sem. Átkarolta derekamat, s átsétáltunk az erkélyre. Összesúgtak a hátunk mögött. Nem érdekelt. Csak szerelmem létezik számomra, s hogy ki mit mond saját dolga! Ő kell nekem! Érte élek, lélegzem, s érte dobog hevesebben a szívem. Ez az este csak rólunk szól. Róla, rólam és a kicsiről, aki még meg sem érkezett, de most imádom. Mert tőle van, az én egyetlen szerelmemtől.
Ahogy kiértünk az erkélyre a gyönyörű Roxfort tárult a szemeim elé. Dumbledorenak megvan hozzá az érzéke, hogyan tegye csodálatossá a helyet! Rettenetesen jó érzés újra így látni. Főleg a harcok után.
- Talán a Ricardoval történtek... - elharaptam a mondatom végét, nem akarok neki róla beszélni, hiszen biztosan rosszul esik számára - Lehet! Csak akkor még nem figyeltünk a jelekre. Hogy nekem melletted a helyem! - súgtam, de azonnal folytattam is - De én igen! Vagy nem? - kérdeztem kicsit bepánikolva.
Próbáltunk halkan lenni. A diákok nem tudhatják meg, hogy ő ki is valójában. Túl kockázatos lenne! Kirúgnák a Roxfortból, s talán még Azkabanba is bekerülne. Azt pedig nem hagyhatom! Őt nem veszíthetem el, ha már egyszer rátaláltam!
- Ne! Ne mondd ezt! Kérlek! Nem vagy az! Én nem akarom! - magyaráztam hadonászva. Nem akarom, hogy az legyen! Nem fog kiszolgálni! Túlságosan szeretem ahhoz, hogy kihasználjam!
Hirtelen elkapta a kezeimet, s a saját nyakába tette. Táncolni kezdtünk. Úgy, mint mikor először találkoztunk. De most minden más. Nem félek tőle, ő pedig nem akar megölni. Szeretjük, akarjuk egymást.
A tánc befejeztével kissé csalódott voltam, de ahogy elnéztem ő is. Azt akarom, hogy átöleljen! Óhajtom a közelségét, a szenvedélyét, a csókját, az érintését, mindenét! Nem akarom, hogy távol legyen tőlem!
- Alig várom, hogy a feleséged lehessek! - súgtam szenvedélyesen a fülébe - Nem tudom kiverni ezt a gyönyörű szót az okos buksidból? - kérdeztem elmosolyodva, majd hevesen megcsókolt. Ugyanolyan hevességgel csókoltam vissza. Végül kaptam egy puszit a homlokomra.
Imádom ha ezt csinálja velem! Ilyenkor úgy érzem van értelme az életemnek. Ő, az, akiért érdemes élnem! Újra megcsókolt, amit viszonoztam. Legszívesebben abba sem hagynám a csókolózást. Hirtelen egy lány hangja zökkentett ki ebből az édes kis jelenetből. Szerelmem megígérte nekik, hogy egy tánc után válaszolunk minden kérdésükre. Csöppet sem tetszett ez az ötlet!
- De én... - súgtam csalódottan, majd megsimogattam az arcát. Úgy döntöttem nem szólok többet hozzá az ilyen dolgokhoz.
Magához húzott, s újra táncolni kezdtünk. Remek! Mire végzünk a diákokkal reggel lesz! Mérgelődtem magamban. Mikor végeztünk szerelmem felkapott és megpördült velem. Rögtön hányingerem lett, de nem szép dolog csak így kidobni a taccsot.
- Megszoktam szívem! - súgtam, miközben a korláthoz sétáltunk.
Szerelmem leült. Én is ezt akartam tenni, ám ekkor az ölébe ültetett. Karjaim a nyakában kötöttek ki, a fejem a vállán. Rosszul éreztem magam, de próbáltam kilábalni belőle, míg ő válaszolgat.
- Tudom! Én is imádlak! - remegtem bele a csókba. Fel fog izgatni, ha ezt így folytatja, amit nem akarok.
Mikor befejezte a válaszolgatást felállt, s letett. Megszédültem ezért belekapaszkodtam szerelmembe. Megint táncolni kezdtünk. Élveztem a helyzetet.
- Büszkén fogom viselni a Noir nevet még ha a nagyapádnak nem is tetszem! - magyaráztam átkarolva nyakát.
Megszűnt a világ. Észre sem vettem, hogy a gyerkőcök eltűntek, s valaki áll mögöttünk. Hirtelen megköszörülte a torkát, s én picit megijedtem.
- Úgy látszik sikerült elcsavarnom a fejét! A szüleim? Azt hiszem most teljesen ki vannak akadva...vagyis mint mindig! - magyaráztam Dumbledore felé, miközben szerelmem túl szorosan ölelt magához - Meg fogjuk kóstolni professzor úr! - mosolyodtam el.
Próbáltam szerelmemtől szabadulni. Túlságosan ölel. Szinte megfolyt. El is engedett. Így már sokkal jobb! Hozzábújtam és megcsókoltam.
- Picit kezdek fázni, de ha szeretnél maradni kettesben, akarom mondani hármasban akkor maradhatunk! - gyorsan megcsókoltam. Tudom nem akarom elszólni magam.
Mégis csak a gyermekem apja, akit nem akarok elveszíteni, akit imádok, szeretek és kell nekem! Mert, hogy kell az nem kifejezés! Olyan ő nekem, mint a levegő. Nem tudok létezni nélküle.

Vicky & Philippe

Az erkélyre érkezvén elcsodálkoztam. Dumbledore megint kitett magáért, mint mindig. Egyszerűen meseszép a Roxfort ezekkel a világításokkal! Egyszerűen imádom! Mindemellett rettentően romantikus. Azt hiszem amióta újra szerelmes vagyok minden olyan más! Olyan csodálatos, akár egy tündérmese, amiből soha nem akarok felébredni! Nem akarom, hogy újra egy rémálom legyen az életem. Nem ez nem történhet meg velem. Újra nem! Azt már nem tudnám elviselni! Nem menne! Nem élném túl!
- Tudom! Ne haragudj, hogy mindig szóba hozom! - kezdtem el magyarázkodni.
Nem szeretem felhozni Ricardot! Biztosan rosszul esik szerelmemnek, hogy róla beszélek! Én pedig nem akarom, hogy neki rossz legyen! Mindent megtennék érte! Képes lennék eladni a lelkemet az ördögnek, csak hogy boldog lehessen velem!
- Valahogy a jelekben nem hittünk még akkor! Nem véletlen volt a találkozásunk, ha volt. Báááár... - húztam egy kicsit el, majd kétségbe estem, szerelmem csak elmosolyodott.
Suttogtunk. Nem akarom őt is elveszíteni, hiszen kirúghatják a Roxfortból, ha kiderül, hogy micsoda is ő. Sőt! Talán még Azkabanba is bedugják. Nem hiányzik ez nekem! Nem! Ő nem hagyhat el! Szükségem van rá! Csak rá és senki másra!
- Én...nem foglak kihasználni! Nem fogok semmi olyat mondani, amit meg kell tenned! - kezdtem el hadonászni - De ez fordítva inkább! Én vagyok a Te rabszolgád! - magyaráztam.
Nem akarom őt kihasználni, már így is sokat tett értem. Nekem kellene az ő kívánságait figyelnem. Mindent megtenni, hogy teljesüljenek! Próbálkozom is vele, csak nem mindig hagyja.
Ekkor elkapta a kezem és a nyakába tette. Hogy én mennyire imádom ezt a fickót. Táncolni kezdtünk, pont úgy, mint első alkalommal. Most már azonban minden más. Én szeretem, ahogy ő is. Nem félek tőle, ő pedig nem akar megölni. Csak vele akarok lenni, csakis őt akarom. Senki más nem létezik rajta kívül.
- Én is várom, hogy a feleséged lehessek. Ez minden vágyam! - mosolyogtam, majd folytattam - Én? Gyönyörű? Te megvesztél? - megcsókolt hevesen, mire én hevesen csókoltam vissza. Végül megpuszilta a homlokom.
Szeretem, ha a homlokom puszilja. Olyan jó, ahogy nedves ajaki hozzáérnek. Ekkor megint megcsókoltam én pedig megint csak viszonoztam. Ekkor egy lány zavart meg minket. Kedvesem megígérte, hogy válaszol minden kérdésükre egy tánc után. Csöppet sem tetszett az ötlet, de mit csináljak, ha már megígérte?
Lassan kezdtünk újra táncolni. Láttam, ahogy gyűlnek közben a diákok én pedig nem akartam. Inkább csak szerelmemmel akartam foglalkozni. De mindent megteszek, amit mond. Mikor befejeztük a táncot felkapott és megpördült velem. Kicsit rosszul lettem, amit igyekeztem gyorsan eltüntetni arcomról.
- Tudom, ahogy én is szeretlek! - súgtam mosolyogva, mikor a korláthoz sétáltunk.
Leült, majd az ölébe ültetett. Válaszolgatni kezdett a diákoknak. Addig én átöleltem őt. Fejem a vállán pihent. Próbáltam nem rosszul lenni. Haza akartam menni egy kicsit pihenni, de türtőztettem magam. Fontos neki.
Elmosolyodott, miközben a nyakamba csókolt. Beleremegtem. Fel fog izgatni, ha ezt így folytatja tovább. Azt pedig nem nagyon szeretném. Itt nem! Otthon még hagyján, de itt. Újra táncolni kezdtünk, ahogy befejezte. Végre! Egy kicsit velem is foglalkozik. Tudom nem lehetek önző, de mégis megteszem, mert kell nekem!
- Viselni is fogom! És büszke leszek rá! - jelentettem ki - Csak a tiéd! Büszke rám? Miért? Nem tettem semmit! A nagyapád már engem sem érdekel! - mosolyodtam el, miközben átkaroltam a nyakát.
Elveszett a világ, ahogy táncoltunk. Csak ő létezett. Senki más. Semmit sem észleltem, hogy mi történik körülöttünk, csak mikor Dumbledore megköszörülte a torkát. Elmosolyodtam.
- Igyekszem mindent megtenni! Átadom professzor úr! - ekkor szerelmem jó szorosan magához ölelt - Biztosan! Önnek is!
Nem kell féltenie a professzortól ő nem fog bántani. Tudom, hogy csak jót akar nekem...de...megfojt, ha ilyen szorosan ölel, amit nem szeretnék. Kicsit távolabb engedett, s én végre fellélegezhettem. Mikor Dumbledore bement szerelmemhez bújtam, s megcsókoltam. Ő viszonozta. Imádom, ahogy csókol!
- Miattam igazán nem kell! - válaszoltam, de már be is mentünk.
Olyan finom volt az a kellemes meleg. Jól esett. Talán túlságosan hideg volt kint. Táncoltunk, puncsoztunk, majd újra táncoltunk. Élveztem, ahogy végre szerelmemmel lehetek és jót mulatunk, bár olyan éjfél felé kezdtem fáradni. Ekkor vezetett ki kedvesem a tömegből. Egy kis csend, milyen mámorító! Kicsit kifújtam magam, miközben körbevezetett a kastélyban. Milyen régen jártam itt, milyen jó volt és most újra...Végül a szobájához érkeztem.
- Viccelsz velem? Gyönyörű és egyszerű! Pont hozzád illő! Az én édes kis szerelmemhez! - mosolyogtam, miközben leültetett az ágyra, s ő mellém ült. Tetszett, nagyon tetszett - Ami azt illeti.... - haraptam el a mondatom végét, miközben ledobtam a cipőm. Minden óhaját teljesíteni fogom mostantól.
Rettenetesen bedagadtak a lábaim és fájtak is. Mindamellett a derekam és a hátam is sajgott. De nem érdekelt csak figyeltem, mindegy egyes szavát és mozdulatát, s engedtem, hogy azt csináljon velem amit akar. Simogatni kezdte a hasamat. Kicsit hátradőltem, hogy minél kényelmesebb legyen a számára. Hirtelen meglepetten nézett körbe. Elvette a kezét a hasamról. Valami baj van! Valami nincs rendben!
- Mi történt? Mi a baj? - kérdeztem idegesen - Ugye nincs baja? - simítottam végig idegesen hasamon, majd szerelmem karján, ahogy visszatette kezét a oda - Hogy mondtad? - kérdeztem meglepetten.
Olyan hihetetlen, hogy hallhatja...Könnyes tekintetét rám emelte. Én elmosolyodtam, s megint megsimogattam a karját. Neki is kijár valami ebből az egész dologból. Egy anyuka szoros kapcsolatot alakít ki a gyermekével azalatt a 9 hónap alatt míg szíve alatt hordja őt. Addig az apuka nem tud sokat tenni, de ezzel, hogy hallja őt máris valami kialakult közöttük. Nem sajnálom tőle! Kijár neki is ennyi! Csak kicsit irigykedem. Azt hiszem várandósság alatt legfőképpen a hangjára, az arcára leszek kíváncsi, s csak a legvégén fogom megtudni milyen is az.

Vicky & Philippe

Az erkélyre érkezvén elmosolyodtam. Tetszik! Nagyon is tetszik! Imádom ezt a helyet és mindemellett most rettenetesen jól is néz ki! Lehet a szerelem járatja a bolondját velem, de nem érdekel! Ha kell, az egész világnak kikiabálom, hogy mennyire szerelmes vagyok. Az sem érdekel, ha valaki megszól érte! Kedvesem átölelt, amit én nagyon is élveztem. Beszélgettünk, Ricardo került szóba. Nem szeretek neki róla beszélni! Nem akarom, hogy rosszul essen neki, hogy őt emlegetem folyton. Már nem él, nincs köztünk nem lenne szabad!
- Most az egyszer megengedem, hogy turkálj a fejemben! - mosolyodtam el én is. Nem szeretem, ha gondolataimat lesi.
Úgy érzem ezzel kihasználom, amit nem akarok! Olyankor tudja, hogy mit szeretnék és teljesíti. Nem akarom, hogy bármit is megtegyen értem. Nem érdemlem meg! Nem a rabszolgám! Ő sokkal több annál! Életem szerelme!
Suttogva beszéltünk. Nem veszíthetem el! Nem kockáztathatom meg, hogy Azkabanba kerüljön és akár dementorcsókot kapjon! Őt nem hagyhatom veszni, mint Ricardot! Ha ő eltűnik az életemből én is vele együtt halok meg! Mind lelkileg, mind testileg!
- De én...nem vagyok...Ez édes volt szerelmem! - csókoltam meg. Soha senki sem hívott még így. Pedig még csak egy hercegnőhöz sem érek fel!
Néha megpróbálok mindent megtenni neki, amit szeretne, de nem hagyja. Meg is szoktam jegyezni, hogy nem hagy érvényesülni. A karjaimat a nyakába rakta és táncolni kezdett velem. Úgy, mint először, de ez más volt! Már nem ugyanazt akarjuk, érezzük, mint akkor. Már szeretjük egymást és ez mindennél fontosabb!
Élvezem a gondolattal eljátszani, hogy hamarosan a felesége leszek. Ő ugyan így van ezzel a dologgal. Valahogy nem tudunk betelni vele. Imádom, ha gyönyörűnek hív, de nem lehetek telhetetlen!
Megzavartak minket. Kedvesem még egy táncot kért és megígérte, hogy utána válaszol. Nem volt ínyemre a dolog, de hát mit csináljak! Ha egyszer megígérte! Egy Noir mindig megtartja a szavát. Én pedig nem fogok semmit változtatni kedvesemen.
Újra táncolni kezdtünk. Azt hiszem ezt soha nem fogom megunni! Egyszerűen imádom, ahogy velem, mellettem van. Ahogy átkarol és szeret. Nem akartam, hogy velük foglalkozzon. Azt akartam, hogy csak én legyek neki. Csak én és a kicsi.
Mikor befejeztük a korláthoz sétáltunk. Szerelmem leült, majd beleültetett az ölébe. Válaszolgatott a diákoknak. Alig vártam, hogy végre rám figyeljen. Én őt akarom nem pedig, hogy mással foglalatoskodjon. Ahogy végzett újra táncolni kezdtünk.
- A bátor és a hűséges igaz, de a csinos és okos... - súgtam elmosolyodva.
Elveszett a világ tánc közben. A diákok eltűntek, felváltotta őket Dumbledore, akivel elég kellemesen elbeszélgettem. Szerelmem féltett, túl szorosan ölelt. Próbáltam szabadulni, mert úgy éreztem megfulladok. El is engedett egy kicsit.
Bementünk. Táncoltunk, puncsoztunk és újra táncoltunk. Jó érzés volt végre kikapcsolódni, de ugyanakkor vele lenni. Nem hittem volna, hogy elhív a bálba, de mégis. Első gondolata voltam! Ez boldoggá tett. Nagyon boldoggá.
Tizenegy, éjfél környékén kedvesem kivezetett a tömegből. Jó volt végre a csend. Körbevezetett a kastélyban. Milyen régen láttam. A Roxforton még az idő sem fog! Ugyanolyan, mint ezelőtt sok - sok évvel. Végül a szobájában kötöttünk ki. Csodálatos hely. Pont szerelmemhez illik.
- Gyönyörű szívem! Ennél szebb nem is lehetne és megértelek! Nélküled olyan üres a kastély! Félek egyedül! Az én hangomra? - lepődik meg - Nagyon hiányzol, mikor itt vagy!
Ledobtam magamról a cipőt. A lábaim bedagadtak és nagyon fájnak, ahogy a derekam is. Jól esne egy masszírozás...Ekkor kedvesem simogatni kezdte a hasamat. Valamiért olyan furcsa volt a tekintete. Megijesztett, ahogy szavai is. Kérdezősködtem, de ő nem válaszolt. Folytatta a simogatást és közölte hallja a kicsit!
- A mi édes kicsikénk! Irigyellek szerelmem, de kijár! Neked is! - mosolyodtam el
Simogatott, majd lefektetett és úgy kezdett el simogatni. Imádom őt! Tudom, hogy szeretni fogja ezt a gyermeket. A mi kicsinket! A szerelmünk gyümölcsét! Ekkor derült ki számunkra, hogy nem egy baba van, hanem kettő és lányok. A hasamra tettem a kezem.
- Hoppá azt hiszem lebuktam! - súgtam édesen elmosolyodva szavaira - Néha szoktam énekelni neki...akarom mondani nekik.
Boldog vagyok! Ennél boldogabb nem lehetnék! Nem is tudom miért kaptam ez az új lehetőséget az élettől, de már nem is érdekel! Csak ő számít és a lányaink. A különleges kislányaink! Csak nekik fogom szentelni az életemet!

Vicky & Philippe

Sosem szerettem bálozni, mert legtöbb esetben mindig egyedül voltam. Szóval hamar meg is untam a dolgot. Le is léptem, mikor senki sem figyelt, s a hálókörletemben sírdogáltam egyedül a szerencsétlen életemen. Pedig akkor még csak nem is sejtettem, hogy mi vár még rám az életben. Azonban most minden más! Hiszen megtalált a szerelem. Igaz, hogy a világ leggonoszabb embere, de nem érdekel. Szeretem és ez a fontos! Most is ő hívott el. Én pedig örömmel mondtam igent. Hiszen végre kimozdulhatunk együtt. Csak ő és én. Az tény pedig, hogy ő van nekem és most együtt megyünk bárhová is boldoggá tesz!
- Rendben! Kíváncsi vagyok rá! – mosolyodtam el és hagytam, hogy turkáljon a fejemben.
Máskor nem szeretem, de a kíváncsiságom most jobban hajt, mint valaha. Régi képek villantak be, mikor szerelmem megtalálta azt, amit keresett. Elmosolyodtam. Lebukott, már első találkozásunkkor.
- Szép lebukás! Felkeltetted az érdeklődésemet! Már akkor egy jóképű gyerek voltál! – kuncogtam, miközben megsimogattam kedvesem arcát – Na jó be kell valljam, hogy ez jól esett és édes volt! – mosolyodtam el.
Magához húzott és táncolni kezdtünk. Úgy, mint első találkozásunkkor. Csak voltak bizonyos különbségek. Én már nem félek, ő pedig már nem akar megölni! Szeretjük egymást és ez mindennél fontosabb és vágyunk a másikra. Azt hiszem bizton állíthatom, hogy mind a ketten eljátszottunk a gondolattal, miszerint hamarosan házastársak leszünk.
Imádom, ha gyönyörűnek hív, de nem szabad túlzásokba esnem. Nem lehetek túl mohó, hiszen én milyen bókokat mondok neki? Semmilyet! Legalább is én így gondolom! Pedig részemről megérdemelné. Nagyon is! Egy lány zökkentett minket ki a romantikus pillanatokból. Kedvesem kért még egy táncot és megígérte után mindenkinek válaszolni fog.
Csöppet sem tetszett az ötlet, de mit tegyek, ha már megígérte. Csalódottan bújtam karjaiba a következő táncnál. Nem akartam, hogy másokkal foglalkozzon. Azt akartam, hogy rám figyeljen, de már mindegy! Amint befejeztük a korláthoz sétáltunk és szerelmem elmondott mindent a diákoknak. Végül újra táncolni kezdtünk ez már jobban tetszett!
- Köszönöm! – mosolyodtam el, ahogy újra táncoltunk.
Egyszerűen elveszett minden. Imádom, mikor csak mi ketten létezünk és senki más! Egyikünk sem vette észre, hogy a diákok elszállingóztak és helyettük már Dumbledore figyel minket. Egy rövid csevej után bementünk a terembe. Táncoltunk és puncsoztunk. Én élveztem az estét, de nagyon is! Főleg, hogy vele lehetek.
Tizenegy, éjfél környékén szerelmem körbevezetett a kastélyban. Olyan rég láttam már és jól esett egy kis nyugalom! Elértünk a szobájáig. Gyönyörű és otthonos! Imádom, nagyon imádom! Szívesen ellenék vele itt. Nagyon hiányzik. Ezt el is mondtam, mikor leültünk, de nem figyelt rám.
- Ugye tudod, hogy imádlak és nagyon hiányzol? - kérdeztem elmosolyodva, miközben ő a hasamat kezdte simogatni.
Kicsit megijedtem, mikor hallani kezdte a lányokat fogalmam sem volt róla, hogy miért kezdett hüledezni. Végül elmondta, hogy ketten vannak és hallja őket. Elmosolyodtam. Végre neki is van kapcsolata velük, akárcsak nekem, bár irigykedem egy kicsit! Hiszen egy anya mindig is arra vágyik míg terhes, hogy meghallhassa a gyermeke/gyermekei hangját.
- Sosem mondod! Azt hittem nem szereted hallgatni! Pedig szívesen énekelgetem neked is! - simogattam meg kedvesem arcát.
Megcsókolt. Édesen csókoltam vissza. Simogatni kezdte az arcomat. Olyan jól esik és milyen édes ilyenkor. Egyszerűen nem bírok betelni vele! Imádom és életem végéig imádni fogom! Sőt! Halálom után is csak ő lesz nekem!