Arthur, Kort, Daiyu (Xue)

Daiyu

Kell egy kis idő, mire sikerül valamennyire az átlagos ingerültségi szintemre visszatérnem. Ha felhúznak, elég őrült dolgokat művelek, és nem akarom bemutatni, mert még elterjesztik, hogy nem vagyok normális. - Nem bírtam valami sokáig? – kérdezem hitetlenkedve, bár már lényegesen nyugodtabb hangon. Valamiért olyan érzésem van, hogy nem fogja csak úgy rám vetni magát, legalábbis nagyon ajánlom neki. – Tovább bírtam, mint kellett volna – jegyzem meg sötéten, bár valójában fogalmam sincs, mióta nyomul. – Úgy tűnik nem ehhez vagy szokva – állapítom meg, miközben hajlandó vagyok ránézni, de a pimasz arckifejezése nem tetszik. – Kíváncsi lennék, milyen az a lány, aki hagyja, hogy az első találkozáskor rányomulj. - Nem hiszem, hogy régimódi lennék, talán csak ma túl szabadosak az erkölcsök.
A másik tesz valami megjegyzést arra, hogy nyugodjak le. Érzem, hogy megint kezdek irtó dühös lenni. Ezt utálom a legjobban, úgyhogy vele is közölnöm kell, mint Jake-kel, aki utána csak még jobban felhúzott. – Ne nyugtass, mert attól ideges leszek – sziszegem felé. De most nem? Ki nem reagál arra fokozott idegrohammal, ha azt mondják neki, hogy nyugi? A mondata második fele azonban kicsit felkelti az érdeklődésemet. – Bűntársra? Mihez? – kíváncsiskodok. – Bár nem hiszem, hogy vele – bökök megvetően Kort felé –bármiben is együtt tudnék működni. – Egyáltalán, tud ő bármire is koncentrálni a nyomuláson kívül, ha lány van a közelben? - Igen, eléggé ráférne, de ahogy látom, ezt senki nem vette még észre rajtad kívül – folytatom ugyanabban a megvető hangnemben. Egyszerűen nem tudok másképp beszélni, ha Kort kerül szóba.
- Vegyük úgy, hogy nem hallottam a testsúlyomra tett szemtelen megjegyzést . – A fiúk nem tudják, hogy nem illik egy nővel a súlyáról beszélni? Már csak azért sem, mert ha úgy értik, hogy vékony vagyok, akkor rájuk nézve nem túl jó, ha kicsivel több, mint 30 átkot ismernek, márpedig nem vagyok sokkal nehezebb, köszönhetően alacsony termetemnek és a hülye intézetben töltött éveknek, meg a gyógyszereknek. Ha meg beszólás arra, hogy kövér vagyok, ami baromság, akkor azért. – Egyébként nem hiszem, hogy bármit is tudtok rólam, és én sem rólatok. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy nem becsüllek le titeket, és ti sem engem – ajánlok alkut, aztán vagy elfogadják, vagy nem. Nem csak pálcával meg ártásokkal lehet valakit elintézni.
A másik meg valamiért elkezd röhögni. Csak tudnám, mit tart olyan viccesnek, bár az elmebetegek észjárását nehéz követni. Mindegy, nevessen, ha annyira akar, csak így még nehezebben tudom elképzelni, hogy bármiben is tudnánk együtt dolgozni. – Neked mi bajod van? – mordulok rá, de ha nem válaszol, az se baj. Csak nem tudtam szó nélkül elmenni mellette.
Közben a másik tesz egy gúnyos megjegyzést. Elég bosszantó, mert bárkivel előfordulhat, hogy elhagy valamit. – Nem kell a kioktatás, magam is tudom. Nyilván te még sose felejtettél el semmit. Jó dolog lehet – válaszolok hűvösen. Eddig a megjegyzésig még egész szimpatikus volt, de ez hamar el fog múlni, ha így folytatja. – Egyébként… nem tudom, hogy milyen veszélyek várhatnak itt rám, a testvéreden kívül. -
Ekkor szólal meg a másik. Kezd kicsit zavarni, hogy külön-külön kell beszélnem hozzájuk, miközben olyan egyformák. A szemtelen megjegyzése már annyira nem jön váratlanul, hogy nem is sikerül jobban felhúznia. – Nem találtam el az ízlésedet? – ismétlem meg hitetlenkedve. – Szóval szívességet kellene tennem azok után, ahogy üdvözöltél? – A kezét reflexszerűen félrelököm. – Biztos azért jönnek be a „gyengéd” lányok, mert ők nem merik leátkozni a fejed, ha rájuk támadsz – jegyzem meg, közben azon gondolkozom, hogy le kéne lépnem, mert kezd idegesíteni a helyzet.

Tárgy: Re: Arthur, Kort, Daiyu (Xue) Pént. 29 Aug. 2014, 18:05

Érzem, hogy fél tőlem, de persze most sem kap el az a jellegzetes lelkiismeret-furdalás, amelyről annyit hallottam már. Ehelyett egyszerűen növeli a késztetést, hogy elvegyem az ártatlanságát. A piruló arc, az a remegés... menekülni próbál. Természetesen ez nem ér váratlanul.
Hogy őszinte legyek, sokkal jobban meglep, ha nem kell szédítenem egy lányt, hogy ágyba vigyem. A legtöbben elvárják, hogy legalább szövegeljek előtte egy sort, persze benne van az is, hogy nem tudom befogni a pofám. Nem vagyok én annyira szívtelen, valójában kíváncsi vagyok, milyen érzés lehet, ha egyetlen nőre vágyom... csak ez még sosem fordult elő. Úgyhogy addig is marad a szédítés, és a testi élvezetek okozta hiánypótlás. Nem véletlenül hurcolászom magammal mindenhova Arthiet sem. Utálok egyedül lenni.
Ez a lány viszont egészen máshogy láthatja a világot, mint én. Talán mondhatjuk, hogy csendes ártatlanságával a pontos ellentétemet nyújtja, ráadásul társaságra sem vágyik, kerüli az érintkezést, mindent, ami bemocskolhatná lelkét. Persze ez mind hazugság.
Nem is kell sokat várnom, hogy egy mozdulattal leplezze le saját színjátékát, kimutatva foga fehérjét. Gúnyosan mosolyogva lépek hátrébb, tenyerem simításával hűtöm le az arcomon vöröslő foltot.
- Nem bírtad valami sokáig.
Arthur nevetését hallgatva akaratlanul is elmosolyodok, egyszerűen nem lehet nem szeretni, legalább ő jól szórakozik. Elgondolkodok a leányzó szavain, tényleg, vajon mit is képzeltem? Mondhatnám, hogy az ösztöneimre hallgattam, de ehelyett csak fekete tekintetemmel futok végig újra csinos kis ruháján. Tudja ő, hogy mit kerestem az arcában.
Én viszont egyáltalán nem értem őt. Miért játszotta meg magát, és még ha így is akarta, miért épp most leplezte le? Talán túlléptem egy határt? Ennél azért piszkosabb dolgokért szoktak felpofozni, természetesen nem ez az első alkalom, hogy testi fenyítést alkalmaznak rajtam. De Arthie téved, határozottan nem ez a módja annak, hogy leállítsanak.
Egy pillanat erejéig fel se fogom, hogy egy lány fenyeget, majd éktelen röhögésben török ki. Ez valami vicc? Most meg kéne ijednem?
- Arthie... én... - annyira nevetek, hogy egyszerűen képtelen vagyok befejezni a mondatot. Közben öcsikém nekiáll tigrist szelídíteni, magamra maradtam, de még mindig nem tudom abbahagyni. A leányzó vérfagyasztónak tervezett mosolya leginkább egy kielégítetlen hörcsögre emlékeztet, ami tulajdonképpen csak rontja a helyzetet. Nagyjából sikerül befejeznem a nevetést, mire ikertesám is végez a szövegeléssel.
- Csak hogy tisztázzuk, nem találtad el az ízlésem. Kedvelem a gyengéd lányokat...
Akaratlanul az arca felé kalandozik a tenyerem, hogy egy puha simítással szemléltessem a helyes eljárást, majd ha észlelem, hogy újabb pofonra lendülne karja, éktelenül röhögve ugrok hátra.
Amennyiben mellőzi a további harciaskodást, csak önelégülten mosolygok a képébe.

Tárgy: Re: Arthur, Kort, Daiyu (Xue) Hétf. 25 Aug. 2014, 23:08

Annyira leköt a Kort és köztem folyó rivalizálás, hogy teljesen elfeledkezem az idejövetelünk eredeti céljáról. Kort párbajra készen liheg a nyakamba, úgy tűnik tudtomon kívül ledobtam neki a kesztyűt, de nem bánom különösebben hogy felvette. Nem túl etikus dolog ebből a helyzetből versenyt csinálni, viszont annál szórakoztatóbb. Élethű érdeklődéssel az arcomon figyelem a rajzokat, miközben Wendy arról magyaráz, hogy mennyire szereti ezeket a dögunalmas, és többnyire teljesen mozdulatlan élőlényeket. Totál zöld a csaj, ami semmi jóval nem kecsegtet a jövőre nézve, minthogy én annál kevésbé találom izgalmasnak a témát. Jelen helyzetben azonban ennyi nem lesz elég, hogy feladjam. Éppen megdicsérném az egyik különösen színes, és részletes rajzot, amikor Kort váratlanul, bár tőle cseppet sem szokatlan módon ismét rámászik a lányra, és valami gyengén improvizált szöveggel traktálja. Már épp gúnyosan forgatnám a szemem, amikor valami olyasmi történik, amit egyszerűen nem tudok hova tenni.

Egy pofon csattan élesen az üvegház békés csendjében, aminek a nyomán kellően feltűnő vörös folt marad Kort arcán. Wendy villámló tekintetét most felém fordítja, én azonban általam ismeretlen okokból kifolyólag megúszom a pofont. Egy pillanatig megkövülten állok a döbbenettől, majd éktelen röhögésben török ki felképelt ikertestvérem láttán. Egyszerűen képtelen vagyok abbahagyni, már fáj a hasam a kárörvendő nevetéstől, de a helyzet abszurduma egyszerűen túlmegy minden határon.

A lányt mintha kicserélték volna, olyan hangulatváltozáson ment át, ami semmiképp sem nevezhető átlagosnak, és hirtelen sokkal jobban emlékeztet arra a Mardekáros lányra akit korábban láttunk az iskolában. És mennyivel jobb így... Jól áll neki a vérfagyasztó mosoly. Másrészről, még ha el is akarta hitetni mindenkivel, hogy milyen szende és ártatlan kislány, ez a ruházat azért mégiscsak túlzás volt. De meg kell hagyni elég jó színész. Ez becsülendő.

Ami azt illeti, kíváncsi volnék mit tudna kezdeni bármelyikünkkel szemben egy párbajban, tudni illik igen gyakorlott párbajozók vagyunk mind a ketten. Épp elég bátrak és épp elég pimaszok, továbbá a velünk megegyező neműekkel szemben kevésbé vagyunk udvariasak és előzékenyek, ami nem kevés összetűzéshez vezetett az itt töltött évek során. Persze a lány mégiscsak két évvel felettünk van, és ha félretesszük (az egyébként nem mindig megbízható) pletykákat, talán tudna mit mutatni, ha az idejövetele előtt mondjuk a Durmstrangba, vagy más, hasonló kaliberű suliba járt. Érdekes volna... Szinte ki tudom olvasni a fejéből hogy nem érti mit pattog két ilyen kis pisis, noha vagy 10 centivel magasabbak vagyunk nála. De hölgyekkel mégsem túl illendő párbajozni.

De térjünk csak vissza az eredeti problémára. Innen aztán hogyan tovább..? Kort elérte a célját, sikerült kiborítania a lányt, és ezzel jelentősen megnehezítette a dolgomat. Általában eléggé nemtörődöm típus vagyok, így most is átfut az agyamon, hogy hagyom a fenébe a puffogó kínai hölgyeményt, de az egyenlő lenne Kort győzelmével, ezt pedig igazán nem hagyhatom annyiban. Ahogy csillapodik a röhögőgörcs, felegyenesedem, és veszélyes kísérletet teszek a beszélgetés újbóli felélesztésére.

- Nyugalom, tigris. Nem akartunk ám semmi rosszat. Csak ismerkedünk az új diákokkal, hogy tudják kihez kell fordulni, ha szükségük lenne egy bűntársra. - barátságosan rávigyorgok. - A bátyámra mondjuk ráfér némi nevelés, de annak már úgy látom tökéletesen átlátod a módját... - elfolytok egy újabb kitörni készülő röhögőgörcsöt. - Lehet hogy csak ötödévesek vagyunk, de több ártást ismerünk mint ahány kiló vagy.

Ez történetesen igaz volt, ismertünk vagy ötven félét, ennek megfelelően nem kevés ember köszönhetett nekünk néhány kellemetlen éjszakát a gyengélkedőn, amit persze a Mardekár ház bánt jópár ponttal. A kviddiccsel viszont törlesztettünk is, úgyhogy igazán nem lehet egy szava senkinek. Akinek volna, annak szintén nem sokáig lesz.

- Egyébként nem valami okos dolog pálca nélkül szaladgálni a kastélyban, főleg nem ilyen harcias természettel... Még ilyen csinos hölgyeknek is könnyen bántódásuk eshet. - úgy döntök nem tartom magam tovább a kedves és ártatlan kisfiú szerepéhez, a hangomban érezni némi gúnyt, ugyanakkor nincs igazán éle, nem hangzik fenyegetően. Még mindig nem vagyok vele ellenséges, azonban ahogy az arckifejezésem megváltozik, az aurámon is megérződik. A természetem ellenére tudok tekintélyt parancsoló lenni, ha nagyon akarok, mégsem véletlenül kerültem ám a Mardekárba. Minthogy a valódi énjével sokkal inkább szimpatizálok, ezúttal őszinte érdeklődéssel nézek a szemébe.

Tárgy: Re: Arthur, Kort, Daiyu (Xue) Hétf. 25 Aug. 2014, 13:36

Xue

Normális helyzetben tetszene, hogy egyszerre mutatkoznak be, de most csak elmosolyodom. Félek a másiktól, aki Kortként mutatkozott be. Arthur szimpatikusabbnak tűnik. Sőt, nagyon aranyos. Kicsit megkönnyebbülve nézek rá, mintha tőle remélném, hogy leállítja az ikertestvérét. A kérdés hallatán odanyújtom neki a füzetet. – Növényekről írok – magyarázom, majd a megfelelő oldalakra lapozok, hogy jobban be tudjam mutatni. – Leginkább a virágokat szeretem, azok olyan szép színesek. De nagyon érdekel minden növény, azt hiszem a gyógynövénytan a kedvenc tárgyam. – Arra számítok, hogy unalmasnak fognak találni, és akkor talán békén hagynak.
Megint csak a másik fiú felé pillantok óvatosan, mert ki tudja, min töri a fejét. A perverz vigyorából ítélve valami rossz dolgon, úgyhogy arcom hihetetlen sebességgel vált vörösbe. Aztán megint közeledik, de megkönnyebbülök, mikor csak a testvéréhez megy, és belenéz a füzetembe.
Ekkor hirtelen megkerüli a széket, és máris mellettem van. Azt hiszem, a vörös szín örökre ott marad az arcomon. Jaj, miért kellett nekem idejönnöm? Túl közel van hozzám, de szinte lefagytam, meg se tudok mozdulni, nem tudok arrébb menekülni. A szavait hallom, de nem fogom fel, mert egyre csak arra gondolok, hogy valami mentsen meg ebből a szörnyű helyzetből….

Daiyu

Sok dolgot mérek fel egyetlen másodperc alatt. Egy üvegházban állok, fogalmam sincs, miért, de ami a legfontosabb, valami fiúka áll mellettem tolakodó közelségben. – Mégis mi a jó fenét képzelsz magadról? – pördülök meg dühösen, és akkora pofont keverek le neki, hogy magam is meglepődöm rajta. Úristen, mit művelnek itt ezek? Meg mi ez a borzasztó ruha rajtam már megint? Oldalra kapom a fejem, és az általam megütött fiú tökéletes mását látom, aki, legnagyobb szerencséjére, tartja a normális távolságot, ugyanis csak ez az egy dolog mentette meg őt is a pofontól. Most, hogy van egy kis időm jobban megnézni őket, látom, hogy ők a mardekáros háztársaim, akiket néha már volt alkalmam látni. De hát akkor ezek szinte még kisfiúk, az meg rám akar mászni? Még mindig irtó dühösen nézek, és borzasztóan bánom, hogy a pálcám nincs a közelben. Ha itt lenne, a zsebemben kellene lennie, de hát nincs… na ez is egy igen nagy szerencse rájuk nézve…. – Óriási szerencsétek van, hogy a pálcám nincs nálam – mondom ki hangosan is -, különben most aztán nagyon nagy bajban lennétek. Tudjátok, engem nem igazán érdekel, hogy nem lenne szabad rátok támadnom, higgyétek el, nem tudná meg senki – húzom az ajkam ijesztően gonosz vigyorra az utolsó mondatnál. Sürgősen tanulják meg, hol a helyük.

Tárgy: Re: Arthur, Kort, Daiyu (Xue) Vas. 24 Aug. 2014, 17:47

Túl kiszámítható. Csak ennyivel tudnám jellemezni a lány reakcióját... pedig imádom a meglepetéseket. Azt várnánk, hogy valóban minden ember különböző, ez azonban hatalmas tévedés. A legtöbbjuk csak unalmas szürkítés, csupa mellékszereplő, semmi újdonság. Noha neki legalább a külseje nyújt némi váratlan szokatlanságot... egy éjszaka erejéig biztos feldobna. Ráadásul imádom, ahogy a ruhájába kapaszkodik. Mintha szuggerálna, hogy lerángassam róla.
Pedáns kis hangja hallatán a szemöldököm furcsa ívet hány, apró kis jelzés, nem olyan feltűnő, hogy Arthien kívül más is észrevegye. Lehetetlen, hogy Mardekáros... a leányzó mintha taszítaná pofás kis házunk minden egyes vonását. Érdekes. Meglehetősen ügyetlennek tűnik, szinte kiállt azért, hogy segítsenek rajta, na persze ez az üzenet sem hozzám hasonlóknak szól. Én csak elveszem, ami kell, de nem adok. Wendy határozottan Arthur típusa... egy elveszett, bajba jutott cicus, akit nevelgethet. Ez valami beteges hobbi nála, amit a mai napig nem tudok felfogni. Fogadok, hogy a fejében Pán Péterként szórja Wendyre azt a gusztustalan aranyport, hogy aztán repkedhessenek... Blöe. A hideg ráz... Wendy mondjuk kicsit sexisebb az eredetinél, de ez már részletkérdés. Az öcsikém van hazai pályán, kényelmesen hátradőlök, és átnyújtom a prédát. Persze ez a lány is rejteget némi vadabb hajlamot legbelül, így aztán bemutatkozom. Úgy is megkeres majd, ha kikapcsolódásra vágyik.
Halkan nevetek Arthie bénázásán, habár annyit gyakorolta, hogy lassan tényleg előkelőnek tűnik. Én viszont jobb szeretem a gettós beütést, továbbra sem veszem le a szemem a leányzóról, csak egy biccentéssel kísérem bemutatkozásomat, miközben próbálom minél egyértelműbbé tenni, hogy az imént képzeltem el ruha nélkül. Szerintem sikerült, ezért csak szélesedik a vigyorom.
Arthie mintha az idővel futna versenyt, esti fuvallatként libeg Wendy mögé, fekete pillantásával vizslatva a jegyzetfüzetet. Várjunk csak, mi volt ez a pillantás? A tekintete egyértelműen az enyémet kereste... ez egy kihívás. Remélhetőleg ebben a momentumban nem engem vizslat a kislány, ajkaim ugyanis vérengző vigyort villantanak. A kicsi Arthie nagy fába vágta a fejszéjét. Határozottan lépek mellé, hogy öcsikém nyakát átkarolva lessem meg a rajzokat. Nem mintha izgatna... növény, növény, növény. Meg (valószínűleg) kínai jelek. Elég magánakvaló felsőbbéves.
- Tudod, miért kedvelem az üvegházakat?
Arthiera ügyet sem vetve kerülöm meg a széket, finoman hajolok közel Wendyhez, hogy leheletem bársonyosan játszadozzon fülcimpáján.
- Megvilágítja az emberek igaz valóját.
Tekintetem aprót villan az égbolt felé, hogy finoman az üvegen átszűrődő fénysugarakra tereljem figyelmét.
Persze kamu az egész, de izgalmasabb, mintha elkérném a számát.

Tárgy: Re: Arthur, Kort, Daiyu (Xue) Vas. 24 Aug. 2014, 16:36

Kort hozza a megszokott formáját, már meg sem lepődöm, csak a szemöldököm emelem meg amikor megjegyzést tesz a lányra. Aztán csak úgy megindul felé, mintha mindenki úgy díjazná, ha egy idegen belemászik az aurájába. A kínai hölgy csak úgy irul-pirul, mi tagadás elég kínos ez a szituáció, de épp mikor már lépni akarok az érdekében, végül ő maga oldja meg a helyzetet - bemutatkozik.

Wendy... Elég fura neve van, de azért valahogy mégis illik rá... erősen koncentrálok, hogy rájöjjek, hol is hallottam már a Wendy nevet. Hát persze, a Pán Péterben hívják így a kékruhás kiscsajt, akit Péter elrángat magával Sohaországba, és aki nem is igen tiltakozik ez ellen. De melyik gyerek tiltakozna? Repülés, kaland, játék. Felnőttek, és szabályok nélkül... Más kérdés hogy az eredetiben Pán Péter bármilyen komolyabb megfontolás nélkül megöli azokat a gyerekeket, akik túl időssé válnak az évek folyamán... Megint elkalandoztam.

Korttal egymásra se kell néznünk, épp eléggé szinkronban van már a bemutatkozásunk.
- Arthur...
- Kort...
- ...Rembrandt - fejezzük be kórusban. - Szolgálatodra. - teszem hozzá, és színpadiasan meg is hajolok. - És igen, ikrek vagyunk. Ha elhagytad a pálcádat, talán még szükséged is lehet ránk. Bármikor kész vagyok segíteni egy bajbajutott hölgyön. - bohóckodom. De hazudni nem hazudtam, tényleg szívesen segítek bármelyik lányon, miért is vannak a fiúk, ha nem ezért? Minél csinosabb az illető, annál szívesebben.

- De tényleg, amúgy mit csinálsz? Elég komolynak tűnik.. - pillantok rá a füzetben lévő aprólékos rajzokra a lány válla felett. Praktikus és észrevétlen közeledés, közvetlen érdeklődés útján. Máris mellette állok, de mivel barátságosan, és (látszólag) minden hátsó szándék nélkül közeledtem, igazán nem zavarhatja a dolog. Kortnak lenne mit tanulnia.

Elég ügyesen rajzol, de láthatólag más se érdekli, mint ezek a gazok ebben nagy üvegtákolmányban. Remélem azért másról is lehet vele beszélgetni, mert ha ez minden amit érdekesnek talál, akkor hamar kifutok majd a beszélgetéshez szükséges információelegyből. Elég jó a memóriám, de inkább olyan dolgokat jegyzek meg amik érdeklenek... és többnyire haszontalanok. Meg mindent a Kviddicsről. De arra itt szinte senki sem kíváncsi, úgyhogy megtartom magamnak, meg a többi hozzám hasonló elvetemültnek. Tényleg vajon lesz ma edzés..?

A hozzászólást Arthur Rembrandt összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 25 Aug. 2014, 18:16-kor.

Tárgy: Re: Arthur, Kort, Daiyu (Xue) Vas. 24 Aug. 2014, 13:38

Xue

Áh, tök jó, sikerült elrontanom az egyik szót. Teljesen mást jelent így, de nem tehetek róla, nem tudok állva ilyen kis jeleket rajzolni. Vagy lehet, hogy szemüveg kellene? De azt nem akarok, mert akkor kicsúfolnának a többiek. Épp ülőalkalmatosság után nézek, amikor egy idegen fiú hangját hallom. Megfordulok, és egy ázsiai fiúval találom szembe magam. Vagyis rögtön kettővel, de olyan egyformák. Hol egyikre, hol másikra nézek, hihetetlen, hogy ennyire hasonlítanak. Lehet, hogy ikrek, villan át az agyamon a gondolat. Azt hiszem, láttam egy ikerpárt itt a suliban, de ők alattam járnak eggyel. Felfogtam, hogy kérdezett tőlem valamit, de el is felejtettem, hogy mit, mert épp azon vagyok, hogy valami különbséget észrevegyek a kettő között. Az egyik kedvesebbnek tűnik, mármint az, amelyik kérdezett. A másik olyan furán néz. Nem is tudom, hol láttam ilyen nézést, talán filmekben, amikor… áh nem jut eszembe, olyan régen láttam bármilyen filmet is. De nem tetszik, ahogy bámul. Nem akarom, hogy nézzen. Amikor a másik varázsol nekem egy széket, bizonytalanul elmosolyodom, majd leülök. Most nem folytatom a rajzolást, mert illetlenség lenne, ha már itt vannak, de remélem, nem akarnak tőlem semmi rosszat, én csak a virágok miatt jöttem, de legközelebb máshol fogok próbálkozni. – Sziasztok – köszönök végül, nehogy azt higgyék, hogy néma vagyok. Most jut eszembe, hogy még nem is láttam őket, vagy nem emlékszem, hogy láttam volna bármelyiket is. – Köszi a széket, én elhagytam a pálcámat – jegyzem meg kicsit szomorúan. Nem is tudom, mi ütött belém, általában mindig jó kedvem van, most meg…
A fiúk egyébként meglehetősen jóképűek, ezt meg is állapítom, úgyhogy zavaromban el is pirulok. Jaj, de utálom ezt, most tuti nevetni fognak rajtam, mert ilyenkor mindig mindenki kinevet. El is fordítom a tekintetemet, és a ruhámat kezdem el gyűrögetni. Annyira nem tudom, hogy mit kell csinálni a kínos helyzetekben, és látszik is rajtam, nem igaz…. tiszta ideges vagyok, valahogy le kellene nyugodnom. Szemem sarkából észreveszem, hogy egyikük felém közelít. Érzem, hogy ebből baj lesz, hogy ha nem csinálok gyorsan valamit, úgyhogy az első ésszerűnek tűnő dolog az, hogy felpattanok, és olyan messzire megyek tőle, amennyire csak lehet. De nem tehetem meg, mert az ott a sarok, és különben is, nem vagyok neveletlen. Meg mit gondolnának rólam. De felállni azért felállok, az valahogy megnyugtatóbb, és inkább gyorsan bemutatkozom, hátha akkor azzal foglalkoznak. – Wendy vagyok. – Valamiért Wendynek szólít mindenki, pedig Xuének hívnak, de akárhányszor mondom, mindig azt hiszik, hogy tüsszentek. Lehet, hogy azért szólítanak Wendynek, mert azt ki tudják mondani? Na mindegy, a fiúknak se mondom akkor az igazi nevemet, ha úgyis így ismer mindenki, akkor lényegtelen is.

Tárgy: Re: Arthur, Kort, Daiyu (Xue) Vas. 24 Aug. 2014, 00:44

Megvontam a vállam, majd zsebredugott kézzel követtem a nyávogó Arthurt. Többet rinyál, mint egy csaj... az a cucc egyszerűen kiabált azért, hogy otthagyják, elvégre mit ér a bűntett, ha nincs közönség? Mondjuk a lépcsőket én is utálom.
Az üvegházat kedvelem, másodikban majdnem sikerült megetetnem az egyik növénnyel Bimba kötényét. Egy hajszálon múlott... mindig rám tör a nosztalgia.
Az egyik dolog, amit bírok a Roxfortban, hogy mikor azt hinném, kiismertem a kínálatot, direkt az orrom alá dörgöli az észrevétlen részleteket. Új áldozatom egy ártatlanképű, húzott szemű Mardekáros lányban mutatkozik meg... kedvelem az ázsiaikat. Talán még Arthurt is megdugtam volna, ha ellenkező neműként születik... Mondjuk asszem ezt nem kifejezetten hiányolja. Megint túlfantáziálom a dolgot, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálnék, így aranyos kis öcsikém ismét lecsapja előlem az alkalmat. Persze ezzel nem vesz rá, hogy befogjam a pofám. A lány meglehetősen szokatlan kinézetű, pláne egy Mardekároshoz képest. Tekintetem találkozik Arthiéval, az agyunk egy rugóra jár. Villantok egy vigyort a csajszira, ezzel megmutatva még egy darabot a belsőmből, amellyel megkülönböztethet drága öcsikémtől. Nem mintha nem lenne nyálas mosolyom, csak nem használom. Fúj már.
- Állva is jól mutatsz ám.
Jól láthatóan mérem végig testének minden egyes pontját, mielőtt tekintetünk találkozhatna. Egy átható fekete pillantással kapom el kalandozó szemtükreit, a mosolyom finoman szélesedik, alig észrevehetően lopom a távolságot kettőnk közt. Arthiet ez biztos nem zavarja... így is túl sok a rajongója.

Tárgy: Re: Arthur, Kort, Daiyu (Xue) Szomb. 23 Aug. 2014, 21:05

- Nem hiszem el.- sóhajtok fel a mai nap során immár sokadszor, beletörődve Kort példátlan szétszórtságába. - Mászhatunk keresztül a fél iskolán mert otthagytad azt a vackot gyógynövénytanon. Még jó, hogy a fene se jön ide szabadidejében, mert ha azt valaki megtalá... Oh.

Egy meglehetősen csinos ázsiai lányra rontunk rá a melegházban, aki kellőképp megszeppenve néz ránk. A talárjából ítélve Mardekáros, de valahogy a bájos kis kék ruha, meg a virágok eléggé elütnek egy átlagos Mardekáros lány ruházatától. Meglehetősen különös látványt nyújt. Így utólag belegondolva láttam már ezt a lányt, nem sok ázsiai mászkál a Roxfortban, úgyhogy azt a párat nem nehéz kiszúrni, valószínűleg kínai, de a nyakamat nem tenném rá. Ebben a pillanatban arra is rájövök hogy mitől van ilyen furcsa érzésem vele kapcsolatban, ahányszor láttam eddig az iskolában, kivétel nélkül sötét ruhákat viselt, és csak úgy árasztotta magából azt a lenézéssel vegyes kegyetlen gyűlölködő aurát, ami igen sok mardekárost körüllengett. És aminek most nyoma sincs. Szinte hallani vélem ahogy az agyam vadul pörög információk után kutatva, amiket erről a lányról hallhattunk. Ha jól emlékszem nemrég érkezett isten tudja honnét, és ha hihetünk a pletykáknak, elég gyenge varázslói képességekkel lett megáldva, amit nem is lesz egyszerű behoznia, minthogy már hetedéves. Kíváncsi vagyok mit kezd majd a vizsgákkal, hiszen valószínűleg egy RBF-je sincsen, nemhogy egy RAVASZ-t letegyen... Bár ha így folytatom, én se fogok sokkal jobban állni...

Elhessegetem ezt a gondolatot és az előttem álló problémára koncentrálok. Összenézünk Korttal, világosan látjuk, hogy ez nem lesz olyan problémamentes, mint eleinte hittük.

Arthur, Kort, Daiyu (Xue) 2z3p550

Nincs más hátra, nyelek egyet, és megvillantom a lehető legvonzóbb mosolyom. Elég helyes vagyok, és viszonylag bizalomgerjesztő is, ha másnak nem is, ennek működnie kell. Kort is így tesz, habár ő kevésbé bizalomgerjesztő, engem inkább egy friss hús után kutató szoknyavadászra emlékeztet, de jelen helyzetben ezt a véleményemet megtartom magamnak.

- Helló. Remélem nem zavartunk meg a... Tulajdonképpen mit is csinálsz..? - Kissé erőltetett próbálkozás ebben a kínos helyzetben, de kezdetnek megteszi. Próbálom felmérni a helyzetet, lehetséges hogy hallotta amit az ajtóban Kortnak mondtam, akkor pedig már tudja, hogy sár tapad a kezünkhöz, azt pedig jó volna elkerülni, hogy bemártson minket. De hát mért tenné, ő is Mardekáros. Még ha kicsit fura is. Még ha olyan fura is, hogy a Hugrabugba is beillene... Egy kis barátkozás nem árthat.
- Nem kényelmetlen ott álldogálni? - egy elegáns suhintás a farzsebből előhúzott pálcával, és az épp (rossz helyen és rossz időben) elfutó ronda kis egér igen helyes háromlábú székké változik - Ülj csak le.

Tárgy: Arthur, Kort, Daiyu (Xue) Szomb. 23 Aug. 2014, 14:29

Xue

Úgy érzem magam, mintha kicseréltek volna. Legalábbis, olyan furcsa érzésem van. Még mindig itt vagyok ebben az iskolában, de nem emlékszem, hogy kerültem ide. Viszont nagyon örülök neki, mert szeretek érdekes dolgokat tanulni, és legalább azt is értem, hogy miért sikerült régen az összes virágot meggyógyítanom, amikor betegek lettek. Nagyon szeretem a virágokat, és itt jó sok van, ezért ma az üvegházba megyek, mert azt hallottam, hogy ott van egy-két különösen érdekes fajta. Bár állítólag némelyik veszélyes, de azért megnézem. Kinyitom a bőröndömet, de megint fekete ruhákkal van tele. Komolyan nem értem, honnan vannak nekem ilyenek, hiszen riaszt ez a szín, meg úgy az összes sötétebb. Ha már kötelező az a fekete köpeny vagy mi, legalább alatta legyen színes ruhám. Ha jól emlékszem, akkor legutóbb az ágy alá tettem az egyik ruhámat, mert el kellett rejtenem a szobatársaim elől. Ők mindig mindenbe belekötnek, és ez olyan zavaró. Meg kellene védenem magam tőlük, de sose emlékszem, mi történik, ha kötözködni készülnek.
Felveszem a ruhámat, szerencsére ott volt, ahol hagytam. Néhány ékszer után nézek, de egyik sem illik hozzá. Furcsa, hogy ilyen szép ezüst ékszereim vannak. A kígyós gyűrűt azért felveszem, nagyon tetszik. A hajamat megfésülöm, és kibontva hagyom. Kicsit rövidebb, mint amilyenre emlékeztem, de biztos vágtam belőle nemrég. Mikor ezzel megvagyok, a hajamba tűzök néhány rózsás csatot, ezt is az ékszeres dobozban találtam, és mivel a ruhám most világoskék színű, ezért a fehér rózsák illenek hozzá. Ráveszem azt a ronda fekete köpenyt, és már indulok is.
Ahogy áthaladok az udvaron, sokan furcsán néznek rám. Nem értem miért, hiszen már láttak eddig is, és szerintem semmi szokatlan vagy feltűnő nincs rajtam. Igyekszem nem törődni velük. Néhány kisebbnek kedvesen köszöntem is, de valamiért ők is furcsán néznek. Már köszönni se lehet? Vagy mi bajuk van? Nem értem én az angolokat, mindig olyan hűvösek. Megérkezem az üvegházakhoz, szerencsére nincsen ott senki, legalább itt nem fognak megütközve meredni rám. Az egyikbe be lehet menni, úgyhogy első utam odavezet. Kiszúrok egy kék virágú növényt, ami baljósan hajlong, pedig nem is fúj a szél. Magammal hoztam a táskámat, kiszedek belőle egy füzetet. Kinyitom, és lerajzolom bele a növényt, és magyarázatot is írok hozzá kínaiul. Csak állva olyan nehéz, viszont nem látok itt semmit, amire leülhetek. A pálcámat persze a hálóteremben hagytam, pedig találtam egy jó kis átváltoztató varázsigét, amit már ki akartam próbálni, és akkor talán most tudnék széket csinálni az egyik üres cserépből.

» Cat, Kort és Arthur
» Kort Rembrandt
» Arthur Rembrandt
» Arthur & Alfonsine
» Arthur & Dara