Arthur Rembrandt

Arthur Rembrandt || Arthie || 15 || Park Hyun Seok

Teljes név: Arthur Rembrandt
Születési idő: 1981. ápr. 14.
Születési hely: Egyesült Királyság, London
Élőhely: Egyesült Királyság, London
Pálca: 13 és háromnegyed hüvelyk, akác, főnixtoll
Foglalkozás: tanuló

Ilyen vagyok....

Meglehetősen lusta vagyok, és mindig álmos, a lányokkal szemben segítőkész és udvarias, fiúkkal szemben azonban általában ellenséges és csipkelődő. Ez alól csak nagyszerű, ámde annál önteltebb ikertestvérem, Kort van felmentve, bár ha jobban belegondolok, ő sem mindig. Hajlamos vagyok keresni a bajt, ha az magától esetleg nem találna meg engem, és a szabályok áthágása sem jelent túlzottan nagy akadályt. Bajbajutott hölgyeken bármikor szívesen segítek, koruktól és házuktól függetlenül, azonban annak ellenére, hogy gyakran flörtölök a másik nem tagjaival a magam elegáns, noha kissé divatjamúlt stílusában, nem vagyok az a nagy szoknyavadász típus. Nagy gyakorlattal ábrándítom ki azokat a lányokat, akik valamely nyálas szerelmi történet szőkehercegét látják bennem, de ezekben a pillanatokban sem adok lejjebb a modoromból.

Nemtörődöm típus vagyok, de a házam győzelméért (és persze a kviddicskupa elnyeréséért) bármire képes lennék, ilyenkor hajlandó vagyok legyűrni a lustaságát és megírni az adott házi feladatot, illetve gyakorta inkább lemásolni valakiről. A kviddics az életem, a varázslóvilág egyik legzseniálisabb találmányának tartom, ez az egyetlen dolog, amely kivételt képez a mérhetetlen lustaságom alól. Kiskorom óta a levegőben vezetem le a felgyülemlett feszültséget, és ebben azóta sem gátolhat meg semmiféle szabály.

Külsőre nem vagyok épp az a tagbaszakadt srác, de több fizikai erő szorult belém, mint a korombeliek legtöbbjébe. Koreai származásom kiemel a tömegből, a fehér bőr és az éjfekete húzott szem épphogy csak az ikertestvéremtől tesz nehezen megkülönböztethetővé, akivel viszont a hajszínünket leszámítva teljesen egyformák vagyunk.

Az én történetem....

Félvér vagyok, édesapám brit származású varázsló, anyám egy gyönyörű, azonban mugli születésű koreai nő. A szüleim házassága megtörte a Rembrandt család immár évszázados tiszta vérvonalát, így a születésünk nagy port kavart a családban. A bátyámmal mindössze pár perc különbséggel jöttünk a világra, az első pillanattól fogva elválaszthatatlanok lettünk. A család azonban a születésünk után az édesanyánkkal együtt számkivetettként kezelt, és noha anyánk eleinte mosolyogva tűrte a megaláztatást, édesapánk korai halálával ez gyökeresen megváltozott. A későbbiekben beleragadt a fejébe a gondolat, amelyet az anyósa oly gyakran szajkózott, hogy az életünket a lehető leginkább megkeserítse, a gondolat, amely az idők során egyre inkább beigazolódni látszott: a gondolat, hogy bennem szemernyi varázs sincs.

A bátyám, Kort, és én is nyomban tudtuk mivel jár ez a tény, mikor először kihallgattuk a köztük zajló beszélgetést, varázsló és varázstalan, ég és föld, óriási a szakadék. Ez a szakadék egy életre elválaszt. Így ment ez tízéves korunkig, Anyánk nem bírta már sokáig, végül beleőrült a rá nehezedő nyomásba, ön- és közveszélyessé vált. Nem láttuk többé.

A tízedik életévünk nyarát úgy töltöttük, mint akik a halálra várnak, tudtuk, hogy nemsokára érkezik a levél, amely végérvényesen elválaszt minket egymástól. Újabb és újabb terveket szőttünk, hogy hogyan szöktessük meg őt a Roxfortból, avagy hogyan csempésszen be engem, mivel bármilyen is ott, egy ilyen gyűlölködő családnál nem lehet sokkal rosszabb. Kort őrültebbnél őrültebb tervekkel állt elő, én pedig sorra vettem a buktatókat, elvégre mindig is ő volt a pozitívabb, én meg… az objektív. Nos, a sors nem várt fordulatot hozott, ugyanis nemsokára mindkettőnk nevére levél érkezett az iskolától, és a család elképedve kereste fel az iskolát, hogy orvosolhassák a tévedést.

Nem történt tévedés. Persze, hogy nem, hiszen kiskorunk óta mindketten gyakorta használtuk azt a régi Kométa 260-as seprűt, amit még az unkatestvéreink használtak annak idején. Akkoriban még meglehetősen jó kis seprűnek számíthatott, ma már azonban nem veheti fel a versenyt az újabb gyártmányokkal. De nem ez a lényeg, hiszen bármilyen régi is, a varázsseprű az varázsseprű, ennélfogva csak varázstudó emberek számára funkcionál. Csak hogy teljes legyen a kör, mivel a család nem tudott róla hogy kölcsönvettük a seprűt, így természetesen csak titokban használhattuk, így rajtunk kívül senkinek nem volt esélye rájönni az igazságra.

Most már az ötödik évünket kezdjük meg a Roxfortban, és lelkesedésünk a kviddics iránt azóta sem lankadt. Jómagam hajtóként játszom a Mardekár csapatában, Kort pedig kommentátorként vesz részt az iskola kviddicséletében, ez évtől mindketten egy-egy Tűzvillám újdonsült birtokosaként.