Cat, Kort és Arthur

Caterine kifakadása nem igazán rendít meg, halkan nevetek a lány spontán monológján, és nem mulasztok el összevigyorogni Korttal sem - biztos vagyok benne, hogy egyikünk se bánná, ha a történtek után kivágnák a vérszomjas fát, és ültetnének a helyére valami kedvesebbet. Továbbá abban is biztos vagyok, hogy bármennyire is nemtörődöm választ adott a kérdésemre, ő is érzi a kaland következményeinek súlyát. Cseppet sincsen kizárva, hogy emiatt kicsapjanak az iskolából, ha jól emlékszem Potter, a Griffendéles üdvöske is csak egy hajszállal kerülte el az eltanácsolást, és még ő se rongálta meg ennyire a fűzet. Ha kirúgnak a suliból... az nem volna kellemes. Bele sem gondolok, inkább elkalandozom rajta, hogy milyen lehet négyszemközt találkozni az igazgatóval. Albus Dumbledore... Ha valami, hát az eltanácsolás egész biztosan az ő hatásköre...
A gondolatmenetemből a vörös loboncos nővérke zökkent ki, és meghökkenve tűröm, ahogy a vért törölgeti rólam. Ez eszembe juttatja, hogy milyen szánalmasan festhetek, így mialatt Korttal foglalkozik, az ujjaimmal átfésülöm a hajam, és rendbe szedem a talárom, amennyire ez lehetséges. Egy rossz mozdulat azonban elegendő, hogy a karomba ismét belehasítson a fájdalom, mire halkan felszisszenek, és Cat már fordul is felém, hogy valamit kezdjen a továbbra is meglehetősen furán álló végtaggal. Meglehetősen groteszk látvány, még az én gyomromnak is, nem is értem ő hogy bírja, de a közeledtére azonnal hátrálni kezdek.
- Nézd, nem mintha nem bíznék a szakértelmedben, vagy ilyesmi, de Madam Pomfrey már elég sok csúnya sérülésemet helyretette, és egész biztosan zokon venné, ha a törzsvendégei kihagynának nála egy látogatást. - emelem fel védekezően az ép kezemet, és még véletlenül sem hagyom, hogy a közelembe férkőzzön. Épp elég esetet olvastam szakavatatlan ápolásból származtatott balesetekről, hogy a hideg is kirázzon ha csak rágondolok mi sülhet ki ebből, így hát, ha kell a pálcámat fogom használni, hogy távoltartsam a lányt.

Kort, Arthur és Cat

Alapjában véve nem csak a humorérzékének látszólagos hiánya miatt nem szeretik, hanem úgy egészében semmiért sem. Nem egy szeretetre méltó alak és ezért jócskán tenni is szokott. Talán ha az egész földön három ember van, aki nem kívánta el legalább egyszer a pokolba, na persze a rokonokat kivéve, de azok egytől egyig sült bolondok. Ahogy elnézi az ikerpárt mintha ők is családhoz tartoznának, mert az biztos hogy ezeknek sincs ki az összes kereke, de már azon is csodálkozna ha egyel rendelkeznének. Arthur repülési íve nem igazán nyeri el tetszését és ezt egy elég hangos szitokszóval is a környezetének a tudtára adja, s ha ez még nem lenne elég jel, idegességében lótusza olyan táncot lejt mellkasán, hogy attól félő kiszakad onnan. Pupillái hatalmasra tágulva figyelik a srácok minden lépését, vörös tincsei szinte égnek állnak az izgalomtól, s ettől úgy néz ki, mint egy feldühödött lángoló démon, akinek szent küldetése, hogy agyonkötözzön egy hisztis növényt. Ha nem lenne ebben a kissé frusztráló helyzetben valószínűleg már rég saját magán röhögne.
-Barom!
Üvölti Kortnak, mikor az nekiáll Adoniszt játszani a vigyorával és jókora pofont kap a fától, nem tetszése jeléül, na persze ezzel valahogy egyet tud érteni. Mit vigyorog ez a sült bolond odabent?! Minden erejét össze kell szednie hogy ne egy eléggé ismert kínzó átokkal fogadja a két fiút, pusztán szája széle remeg az idegtől és úgy szorítja a pálcáját, hogy ujjai is hófehérre váltanak tőle. Kort által várt vörös fordulat meg is történik, ahogy a mérhetetlen düh kiül a lány arcára és akkora tockost vág le a mosolygó őrültnek, hogy a saját kézháta is belesajdul, így valószínűleg a simogatás is el fogja kerülni, bár ha megtörténne, azt se venné észre a ködtől mi elméjére ült.
-Meg vagytok veszve ti nagyon barmok? Persze hogy szurkoltam te idióta, ha valamelyikőtöknek baja esik, mint az öcsédnek itt, akkor ha kiderül, hogy hol voltatok, lezárják a területet és az életbe nem sikerül véghez vinni a tervemet, amin már két éve dolgozom. Hát ha még meg talál az egyik záptojás halni, lehet kivágják az én gyönyörűségemet, mert nektek pont itt kellett eldobni az agyatokat, mi?
Kibújt a macska a zsákból, hogy miért is volt ennyire izgatott. Nem érdekli mit fognak kapni a srácok, csak ne a fáját bántsák érte. A zsákjából előkap egy üveget és valami fehér rongyot, majd Arthur mellé térdel elcsapva a közeléből előtte Kort kezét.
-Viszed innen a mancsodat. Te meg ne mozogj!
szól rá Arthurra. Az üveg tartalmából keveset önt a rongyra, majd megnézi a srác sérüléseit, ha az eleddig még nem pattant fel és szaladt el az elmegyógyintézetbe, ahova Cat szerint való lenne.
-Csípni fog.. remélem.
Még jó hogy indulás előtt átnyálazott egy elsősegély könyvet, így talán elkerülhetik az azonnali lebukás veszélyét. Nem éppen kellemes mozdulatokkal törli le a véres horzsolásokat a fiúról, majd reppen át ellentmondást nem tűrően Korthoz is, hogy ott folytassa a nővérke szerepét. Csak annyi hibádzik a dolgokban, hogy közben folyamatosan morog az orra alá, válogatott szitkokat és sértéseket vágva a fejükhöz. Mikor végzett Korttal, visszareppen Arthurhoz.
-Mutasd a kezed!
Szinte üvöltve morog rá a szárnyaszegett sebesültre.

Be kell vallanom, hogy nem vagyok az a mazochista típus. Jól bírom a fájdalmat, de csak nyomós indokkal. Bár meglehetősen élvezném, ha vakargatná a hátam a kis karmaival, vagy az ajkaimba harapdálna... kellett neki beindítania a fantáziám. Nehézkes így koncentrálni.
Épp pofásan gurulok a porban, mikor meghallom a leányzó hangját, olyan kis édes, ahogy aggódik értünk. Szélesen elvigyorodom, a tekintetét keresem, majd rákacsintok, csak a pózolás közepén elvisz egy ág... hoppácska. Megint elterelte a figyelmem.
Vért köpködve landolok ismét a földön, szédülök, a fejem lüktet, de pár lila folttal és egy-két karcolással megúszom az esést, noha kissé még nehezen veszem a levegőt.
Arthie viszont meglehetősen szorult helyzetbe kerül, ösztönszerűen ugrok fel és rohanok felé, az ajkamon meleg vércsepp bugyog le... én rángattam ebbe bele. Tudom, hogy súlyosan megsérült, az utolsó pillanatban kapom el, ismét a karjaimban tartom. Olyan éjszakára emlékeztet ez a pillanat, amelyre soha többé nem akartam visszaemlékezni.
Verekedtem, már nem is tudom, kikkel vagy miért. Egyszerűen mindennapos volt, mintha elkerülhetetlen volna, és akkoriban talán az is volt. Ahogy máskor is, elvesztettem a kontrollt, vérben ázó öklökkel vertem az alattam fekvő fiút. Egy fémes csattanásra figyeltem fel, épp időben tértem ki a baseball ütő elől, dühtől izzó tekintettel rúgtam le azt a szerencsétlent. A ruháim vértől és izzadtságtól nedvesen tapadtak rám, eső áztatta a testem, ahogy megpillantottam a porban heverő Arthurt. Arccal a földnek feküdt, hajtincsei vértől tapadtak össze, amely teste vonalán futva kisebb tócsába gyűlt a kietlen sikátorban. Ordítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon, tehetetlenül álltam felette. Gyenge voltam, és ostoba.
De most már más vagyok.
A helyzethez felettébb illő átok elhangzása alatt kitámogatom Arthiet Cat mellé, óvatosan fektetem le, hagyom, hogy nekem támaszkodjon.
- Minden oké, öcskös?
Elégedetten, és derülten vigyorgok rá, majd az önelégült mosoly a házi vadmacskámat is megtalálja.
- Annyira ennivaló volt, ahogy szurkoltál.
Ha a szavaim még nem is, a hangomba vegyített gúny bizonyosan halálra idegesíti majd, de pont ez az, amit el akarok érni. Bár azt sem bánnám, ha vörösbe fordulna a pofija, mert tudom, hogy igazam van. Tényleg aranyosnak találom, hogy ennyire félt. Ösztönösen simítok végig tenyeremmel a puha, vörös tincseken, fekete pillantásom érdeklődve csillan, ahogy találkozik az övével.
Halkan kuncogva Kort mellé dőlök a fűbe, a fejem alá rakva a karjaimat heverészek el.
- Alig várom.
Ajkaim eszelős vigyorra rendeződnek, a napfény az arcomra száradt vérrel játszadozik, az adrenalin továbbra is pumpálja a szívverésem. Amennyiben még mindig a közelemben van, lerántom magam mellé Catet, finoman karolva át a derekát. Egy efféle kaland után biztos nem bántja majd a lelkét némi baráti érintkezés...

Az arcából ítélve nem fogja a szavaimból áradó szarkazmust, de hát megesik az ilyesmi, biztos nem a humorérzékéért szeretik. Az ilyen lányokkal meglehetősen sokat kell bajlódni, amire nekem egész biztosan nincs energiám. Nem kell emlékeztetnem magam, hogy tulajdonképpen nem is ezért vagyunk itt, mert a következő pillanatban Kort ész nélkül rohanni kezd a fa felé. Talán a kviddics során kiélesedett reflexeimnek köszönhetem, vagy talán annak a különleges kapcsolatnak ami az ikerpárok praktikus sajátossága, de szinte érzem ahogy mozdul, és éppen csak elvigyorodom egy pillanatra, mielőtt követem őt a veszettül csapkodó ágak sűrűjébe.

Igaz ami igaz, nem túl kidolgozott tervvel vágtunk neki ennek a kis kalandnak, de annál felkészültebben. Egyre másra küldöm az átkokat a fa ágainak, és valódi gimnasztikai előadást mutatok be, ahogy megpróbálom elkerülni a fúriafűz mázsás csapásait. Mindent megteszek, hogy magamra vonjam az őrjöngő növény figyelmét, noha sejtem, hogy ez az akció nem fog sérülés nélkül járni. Lihegek, kapar a torkom, de az arcomon ott ül az a Kort által már jól ismert vérszomjas vigyor, ahogy mindig, mikor belerángat valami hasonló őrültségbe. A szívem eszeveszett tempóban kalapál, hajtja a testemben szétáramló adrenalin, és én veszettül élvezem az életveszélyt. A tekintetem most Kort után kutat, nem ártana tudni él-e még vagy hal-e, és abban a pillanatban már ordítok is - egy jól irányzott vágás három lendületesen közeledő ágat távolít el Kort feje felől a fa tövében, a negyedik azonban kis híján kilapítja a szerencsétlent. Van egy varázslat ami lelassítaná ezt a dögöt, de valahogy az istenért sem akar eszembe jutni, épp amikor igazán szükség volna rá. A csomag már nincs Kortnál, ami azt jelenti, hogy sikerült leraknia a fa tövében... épp ahová a három méretes ágat ejtettem. Hát, senki sem tökéletes. Nem mintha volna időm ezen rágódni, ugyanis éppen csak besegítek az öcsémnek, és máris nekem volna szükségem rá, az utolsó pillanatban hajolok el egy bosszúszomjas ág elől, egy másik azonban gyomorszájon kap. Olyan három métert repülhetek hátra, és bár azonnal félreugrok az újabb csapás elől, a bal karom már nem ússza meg a mutatványt. Éles reccsenés hallatszik, embertelen fájdalom hasít belém, és a sérült végtag meglehetősen furcsa szögben áll. Talán nem kellene mozgatnom, de ez nem az a helyzet amikor válogathatnék, ugyanis a veszély még korántsem múlt el.

Ekkor hallom meg a robbanást, nemsokára Kort kerül elő egy rakás csúnyán megrongált ág közül, és futva közeledik felém. Újabb ágakat kerülünk ki, és mintha Caterine hangját hallanám valahonnét messziről. Érzem ahogy az agyam eltompítja a fájdalom, zúg a fejem, és körülöttem vészes gyorsasággal történik minden. Kort mellém ér, és a földre ránt, egy újabb vaskos ág árnyéka suhan át a fejünk felett. Óriási robaj, fények, kiáltások vegyülnek, a levegőben égett fa illata terjeng. Válogatás nélkül szórom az átkokat a közeledő ágakra, miközben nehézkesen bukdácsolunk kifelé a fa hatóköréből. Ahogy elnézem Kort is bekapott egy-két kisebb-nagyobb csapást, de így is neki kell elkapnia, amikor egy istenverte ág kigáncsol, és közben jó nagyot ránt a törött karomon. Felüvöltök fájdalmamban, de hirtelen kitisztul az agyam, és végre eszembe jut az az idióta ártás, ami már jó ideje a nyelvemen volt.

- Obstructo! - szegezem a pálcám utoljára a növényre, és végre telibekapom a hátráltató ártással, ez épp elég, hogy kellő távolságra jussunk a gyilkos teremtménytől. Kort támogat ki, majd Caterine mellett leenged a fűbe, hogy pihenhessek egy kicsit. Bamba vigyorral a képemen terülök el, és még mindig lihegve, elhalón motyogom:
- Obstructo... Hogy én mekkora egy idióta vagyok...

A délutáni ég békésen tündököl felettünk. A még ép karom az arcom elé emelem, hogy eltakarjam a nap fénye elől, és szélesedő vigyorral megjegyzem:
- Hogy mit fogunk mi kapni ezért...

Kort, Arthur és Cat

Na ez az ami végképp nem érdekli, hogy egy fiú szépeket mondjon neki. Egyszerűen a hideg futkos a hátán és még el is fintorodik a szavak hallatán. Csinos a halál és leginkább a természete illik a lányra most jobban, mint a kinézete, mert legszívesebben a hurkot a srác nyakra dobná, hogy maradjon csendben a marhaságaival. De hála az égnek, vagy a ténykedésnek mit rásózott, a további ömlengés elmarad. Visszakapva a kötelet Kortra emeli tekintetét, miközben a másik végéhez szintén egy követ erősít.
-Álmodban ficsúr.
Ki is nézi a hibbantból, hogy még élvezné is, ha kínozza, de abból nem eszik. Az összes fiú hülye, ezt már rég óta tudja. Megvonva vállát lép egyet hátra és ül le a popójára, hogy onnan élvezze a kissé túlerőltetett előadást. Minek ennyi ugrabugrálás, mikor egy alapvető varázslattal bármit be lehet juttatni, a kihozatal persze már kétséges. Az első csapásra kissé megrezdül a szemöldöke és ki is húzza magát, hogy jobban lásson, de mivel Kort túléli, így csak legyint egyet és kezein megtámaszkodva dől hátra. Nagy nőcsábász hírében áll mind a kettő, így már csak azon töpreng, miközben folyik a cirkusz kedvenc növénye körül, hogy mi az amivel a maradék nőiességét is elvehetné, s így elejét vehetné annak, hogy akármelyik is, főleg Arthur, a végén belekezdjen valami nyálas dumába. Egy fűszálat tép le maga mellől és a szájába véve kezdi el csócsálni, mint valami tehenész lány. Duro. Jó lesz megjegyezni, akárcsak ha órán volna, nem csinál semmit, csak figyeli, hogy ez a két majom hogyan ugrándozik.
Köpje le az egyiket és akkor végképp letudta a romantikus szálakat vajon? Na de pazarolja rájuk a fene a nyálát, esetleg.. uhh az közel volt. Húzza el a száját és már nem annyira a gondolatai, mint az előtte lezajló esemény köti le figyelmét. Nem lesz ez így jó, nagyon nem. A kiáltásra felpattan és pálcáját előkapva kezd el toporogni, ha Kort megsérül, kinyírja, az most már biztos. El teszi láb alól, kitekeri a nyakát, a saját vérében fog fürödni.. Kezd ideges lenni. Fel s alá járkál már és kotor elő mindenféle mentő, védő és gyógyító varázslatot. A robbanásnál már egy sikoly is elhagyja ajkait, miket gyorsan beharapva lép egyet előre.
-Barmok.. állatok, idióta marhák, kötözni való bolondok.. gyertek már ki onnan..
Szűköli veszettül aggódva, csak jusson ki épségben és mit fog ezért kapni, leszedi a fejét és a falára fogja tűzni.
-Avis!!!
Sikolt fel egy újabb lendülő ág láttán, hogy jó pár madárral zavarja össze a fúriafűz koncentrálását az ikrekre, de sajnos több ága és talán szeme? van ennek a gyönyörűségnek, mint kellene most, így ahogy egy másik ág készül lesújtani, újabb sikkantás hallatszik a lány felől.
-Incarcerandus!
Nem sokáig fog tartani a kötöző hatás, de talán elég ideig, hogy kijussanak onnan. Most már biztos benne, hogy az a kínzás jó ötlet volt.

Na igen, vörös és gyönyörű, de ettől függetlenül ugyanolyan buta liba, mint a többi. Csakhogy ő az enyém. Szelídítésben pedig igazán jó vagyok...
Színpadiasan tárom szét karjaimat, ajkaimra számító vigyor kúszik, a sártól, és mindenféle mocsoktól bőrére tapadó ruhái nem rejtik el előlem testének finom vonalát.
- Sétáltunk egyet.
Feltételezhetően ő sem várja el, hogy majd elárulom, mit keresünk itt. Nagyjából pár nap elteltével valószínűleg úgy is visszahallja valahonnan, tulajdonképpen örökösen pletykák célpontjává válok... és be kell vallanom, hogy csöppet sem zavar.
- Ahogy feltételezem, te is...
Érdeklődve figyelem a kötél röptét, mely ikertesóm kezeiben landol. Mondanom sem kell, hogy a legkevésbé sem hiányzott egy primadonna pont most, utálom, ha belerondítanak az elképzeléseimbe.
- Nyugalom, baba. Később megkínozhatsz, de most tűnés.
A csuklómmal hessegetem el, tekintetem ismét a fára vándorol.
- 1!
Vigyorogva kiáltom el magam, és feltételezem, Arthie nem bambult el annyira, hogy hagyjon meghalni. Nem mintha ez a túlméretezett növény lenyomhatna. Hagyjuk már. Felkapom a cuccot és nyílegyenesen sprintelek a törzs felé, hallom magam fölött a ropogást, az ágak árnyékai hajladoznak előttem. Tompa puffanás – melybe a föld is beleremeg – jelzi, hogy nem vagyok szimpatikus a fúriának. Halk káromkodással futok tovább, messzebb van, mint amennyire reméltem, épp időben fékezek le, mielőtt a következő csapással magáévá tehetne.
- Duro!
Kiáltom, és egy fényvillanás kíséretében kővé dermed az a retkes ág. Elsősökön viccesebb lett volna kipróbálni, de ez is megteszi. Alighogy átgurulok fölötte, újabb ágak vesznek üldözőbe, és elgondolkodom, mit művelhet Arthie mögöttem. Az utolsó pillanatban sikerül becsusszannom a tövébe, ahol le is ejtem a csomagot, és azzal a lendülettel ugrom arrébb. Újabb velőtrázó dörrenés hallatszik, ahogy az engem követő három ág a földbe dörgölődik.
- Vissza!
Merem remélni, hogy nem lapult ki a cucc, ha már ennyit bajlódtam vele. Egy felettébb hozzám nem illő „Vááá!” jelzi, hogy kis híján kilapít böhöm nagy ág, őrülten kapkodom a fejem, valamiféle kiutat keresve, de mindenhol repdeső ágak vigyorognak a képembe.
- Baszki.
Minden hidegvéremet összekaparva meredek rájuk, dühödten emelem magam elé a pálcámat, és kimondom az első varázsigét, amelyik eszembe jut.
- Deprimo!
Az utolsó pillanatban robbannak fel előttem az ágak, meglehetősen szűkösen és átkozódva ugrom át köztük. De a java még csak most jön...

Tárgy: Re: Cat, Kort és Arthur Szomb. 30 Aug. 2014, 22:33

Ásítok. De akkorát, hogy egy madarat is lenyelnék, ha éppen arra találna repülni, ami persze igen valószínűtlen, de viszonyítási alapnak megteszi. Az ég röhejesen kék egy őszi naphoz képest, én pedig arra gondolok, hogy éppen ideje volna egy kellemes délutáni szunyának a suli egyik békés, meleg sarkában. Ehhez képest én itt kutyagolok a félőrült ikertestvérem mellett, egyenesen egy istenverte fúriafűz felé tartva, ami minden bizonnyal a szuszt is kiveri belőlünk rövid időn belül.

Persze az ötlet zseniális, mi tagadás, a világon senki sem merészkedik ennek a dögnek a közelébe, és itt még akkor is nehéz volna hozzájutni ahhoz a vacakhoz, ha az ember tudná hogy mit, és hol keressen. Szóval éppen megfelelő hely ez az ilyesmi elrejtésére, csak hát maga az elrejtés nem éppen problémamentes folyamat.

Szóval futunk. Miért is ne. Nem valami hatalmas terv, de a tervezgetés nem is a mi stílusunk, úgyis feltaláljuk magunkat szükséghelyzetben. Aki veszélyesen él az általában félelmetesen szerencsés, és ez velünk sincsen másként... gondolom. Csak egy mód van rá, hogy kiderítsük.

3... 2... Most meg megint mi van...?

Caterine Riverstone. A Hollóhát jól ismert vörös démona, aki nagy valószínűséggel a háta közepére se kívánja most Kortot, noha az utóbbi annál nagyobb lelkesedéssel köszönti a lányt. Mi tagadás, gyönyörű. És vörös. És Kortnak van kijelölve. De vörös. És igazán gyönyörű. Persze, hogy nekem épp a vörösök a gyengéim. Milyen kár. Ehhez adódik az a nevetséges kép, ahogy elképzelem őket együtt, Caterine egész biztosan idegbajt kapna Korttól, aki viszont nem tudná megállni, hogy ne flörtöljön bármelyik lánnyal aki szembejön. De Catnek nincs választása. Egyikünknek sincs. Érdekes egy rendszer ez, nem mondom. Nem mintha annyira odalennék a hölgyért, de vörös, és megvan a maga vonzereje, és van valami abban ahogy játssza a nehezen kaphatót. Meg az a lótusz is, ahogy ott ficánkol egy ilyen kompromittáló helyen, aminek köszönhetően minden további nélkül bámulhatjuk a mellét, és azt fogja hinni, hogy a tetoválást nézzük. De még ha nem is hiszi azt, ez akkor is tökéletes kifogásként szolgál. Persze én nem teszek ilyesmit, mert ez nem éppen úriemberhez méltó viselkedés, de vajon mire gondolhatott amikor megcsináltatta..? Szórakoztató egyéniség, az biztos.

- Hello Caterine, igazán csinos vagy ma, ami azt illeti... - eddig jutok, amikor belevág a mondandóm közepébe, és hozzámvág egy kötelet meg egy követ. Felvonom a szemöldököm, fogalmam sincs mire kellhet ez neki, de egészen biztosan nem véletlenül kószál épp itt (és épp így) a fúriafűz mellett. Érdekel mi sülhet ki a dologból, így megteszem amit kér, jó alaposan rácsomózom a kötelet a kőre. Közben eszembe jut egy szolid ártás, amit a túlzottan idegesítő, és nem kevésbé fennkölt hölgyemények elcsitítására tanultunk meg. Igen szórakoztató egy átok, gondosan összecsomózza a szerencsétlen alany haját, amivel aztán az illető hosszú órákat tölt el mire sikerül kibogoznia. Addig is megszabadulunk tőle. Erősen gondolkozom, hogy kipróbáljam-e egy valódi csomónál is, de végül elállok az ötlettől, és visszadobom az immár jól összerögzített követ és kötelet a tulajdonosának.

Tárgy: Re: Cat, Kort és Arthur Pént. 29 Aug. 2014, 23:57

Tehát megvan a kötél, a két kő, a nedves zsepi, a zacskó, a kés, a.. bátorság? Nem az nincs meg, gyáva nyúl, már reszket mint a nyárfalevél, de hát a cél szentesíti a lelket és talán mondhatjuk hogy erősíti is. Egy pillanatra felnéz az égre és mély levegővel telíti a tüdejét, majd a pillanat csak telik és tekintete beissza a türkizkék, világító ég látványát. Szinte érzi ahogy átjárja testét a borzongás és életre kel mellkasán a tudás szimbóluma, már ha vallaná bármelyik keleti filozófiát, de e-nékül is kénytelen megérinteni a lótuszt, mi mintha hullámzani kezdene az érintésre. Még egy utolsó pillantás a giccses atmoszférára, még egy utolsó nagy levegő, megírta a végrendeletét, itt fogják eltemetni, mert ugyan ki lenne olyan hülye, hogy egy fúriafűz közelébe menne, pusztán hogy visszaszerezzen egy agyon zúzott vörös macska tetemet. Lassan fújja ki a levegőt és kúszik tovább serényen a domboldalon, lehetőleg beleolvadva a táj vérző színeibe.
Valahol agyának hátsó részén érzi és talán hallja is a szavakat mik körülötte szólalnak meg, de most nagyobb gondja is van, mint a megannyi vészjelzésre figyeljen. Pontosan tudja, hogy nagy bajba fog kerülni. Kúszik még egy pár métert mikor egy olyan szó üti meg a fülét az édes angyali hangon, hogy fel ne lógassa a fűz ágaira, mitől kirázza a hideg is, bár ezt akár a jeges érintésű levegőnek is vélhetné. Fintor fut végig arcán, majd oldalra fordítva fejét lemondó sóhaj tör fel belőle. Hát ez remek, már csak ez a két tébolyult marha hiányzott neki. Bár lehet még jól fognak jönni. Iriszei összeszűkülten ugrálnak egyik tojásról a másikra és megint csak meg kell állapítania, hogy egyformaság ide vagy oda elég könnyű őket megkülönböztetni. Sajnos, vagy pont, hogy szerencsére Cat még mindig nem bontotta fel a levelet mi a Mágiaügyi minisztériumból jött, így fogalma sincs hogy ki a kirendelt párja és egyelőre nem is áll szándékában kideríteni.
-Mi a rossebet kerestek ti itt?
Nőiességét valamelyik bokorba hagyva kezd el feléjük kúszni hasmánt, hátán egy kisebb tatyóval. Sok mindent el lehet mondani most róla, csak azt nem hogy csábító lenne. Hajában őszülő levelek és faágat, némi madártetem is talán felfedezhető benne. Kezei már félúton mocskosak lettek, ruhája néhány helyen elszakadt, mikor úgy döntött Rambónak állva közelíti meg majd a fát. Mikor szerinte biztonságos távolságba ért az agresszív, ámbátor felettébb szerethető növénytől, felegyenesedik és nem törődve a tisztálkodással vágja csípőre egyik kezét, míg a másikkal állát masszírozza.
-Bombát a nyakadra azt kéne időzíteni. Nincs valahol máshol halaszthatatlan dolgotok? Megátkozni az elsőéveseket, vagy Fincs macskáját szekírozni? Nyúzhatnátok kisállatokat is.. drágáim.. csak ne itt.
Mikor ideges lesz, lótusza szirmai remegni kezdenek, mint egy jelezve a kitörni készülő vihart, még akkor csináltatta meg a tetoválás animálását, mikor másodévesen rájött, hogy ilyet is lehet, azóta híven mutogatja minden arra nem érdemes léleknek, akárcsak ha robbanás veszéllyel kecsegtető táblát akasztana a nyakába. Éppen megvárja hogy valamelyikük szóra nyissa a száját és máris belevág.
-De ha már itt esz a fene benneteket.. ezt fogd meg és kösd rá erre.
Dobja oda a közelebbi ikerfélének a kötelet és az egyik követ. Nem igazán zavarja az esetleg ellenérzés. Neki itten kérem szépen dolga van, fontos kísérlet alapjait kell begyűjtenie, nincs ideje kisded játékokra. Pedig ha tudná hogy valami üvegházi csomag lapul náluk..

Tárgy: Cat, Kort és Arthur Pént. 29 Aug. 2014, 23:18

A falevelek gyengén ropognak fel talpaink nyomán, friss esőszagot érezni a levegőben, egyedül mi ketten kóborlunk erre ezen a hideg, nedves, őszi napon. Ezúttal azonban óvatosabb vagyok, tekintetem gyakorlottan pásztázza a térséget, majd miután megbizonyosodtam afelől, hogy egyelőre senki sem zavarja meg nyugalmunkat, intek Arthurnak, hogy kezdhetjük az akciót.
Kicsin múlt, de végül sikerült visszaszereznünk a cuccot az Üvegházból, mielőtt bárki – akár az a fél-hibbant kínai nőszemély – megtalálhatta volna. Most már csak az van hátra, hogy olyan helyre rejtsük, ahol senki sem találhatja meg...
Bevallom, őrültebb ötlet eszembe sem juthatott volna, Arthie viszont természetesen belement, úgyhogy már csak a megvalósítás van hátra.
Mély levegőt veszek, egy köpenybe csomagolva pakolom le a cuccot, és feltekintek a fára. Már ha nevezhetjük annak.
A fúria ágai egyelőre még mozdulatlanok, ám pontosan tudom, mi lesz a következménye annak, ha közelebb megyek, így előbb kinézem magamnak a lehető legegyszerűbb útvonalat, melyen megközelíthetem. A pillantásom találkozik Arthuréval, egy bólintással jelzem, hogy innen már nincs visszaút.
- Kész vagy?
Afféle formaságként kérdezem csak meg, elvégre erre aztán nem lehet felkészülni. Az arcomon már ott virít a jól ismert éhes vigyor, mellyel a legtöbb eszméletlen nagy baromságnak nekivágok.
Fogalmam sincs, ki és miért ültette ide ezt a bazi nagy fát, de hogy őszinte legyek, nem is igazán érdekel. Valószínűleg Bimba, vagy valamelyik prof részletesen elmesélte a sztorit az egyik kellemes szunyókálásom alatt.
A terv egyszerű, egyikünk sprintel, a másikunk terel, megtévesztésnek pedig ott van, hogy ugyanúgy nézünk ki. Bár abban nem vagyok biztos, hogy ez számít a fának. Egyáltalán lát, vagy mi? Részletkérdés.
Nyilvánvalóan minél beljebb jutunk, annál agresszívabb lesz a növényke is, úgyhogy magamra vállaltam a bejutást, ha már az én frappáns kis ötletem volt, hogy itt rejtsük el. Mondjuk ez még mindig az egyszerűbb része, de innen kiszedni... az lesz majd az igazi buli.
- 3...2...
Az utolsó szám azonban megakad a torkomon, ugyanis egy vörös szépség mászik be a látóterembe, méghozzá nem is akármelyik lány. Mindig tovább bámulom a kelleténél, elvégre ő lesz majd az a személy, akivel össze kell kötnöm az életemet. Habár, egyelőre nem fogadtam hűséget...
Cat pompásan beleillik az őszi háttérbe, meglehetősen megy hozzá ez az évszak. Ez az első dolog, ami eszembe jut. A másik meg, hogy leleplezte a partit, úgyhogy vagy bevesszük, vagy leshetjük a dolgot.
- Cicám!
A lehető legennivalóbb mosolyommal köszöntöm, hátha ártatlannak tűnök, de persze ismer annyira, hogy tudja, lényegében csak rosszban sántikálhatok. Pech a javából.
- Te aztán tudsz időzíteni...

» Arthur, Kort, Daiyu (Xue)
» Kort Rembrandt
» Arthur Rembrandt
» Arthur & Alfonsine
» Arthur & Dara