Ron & Bonnie

- Az enyém Ronald Weasley, de gondolom ismersz. - mutatkoztam be neki, némi vigyorral az arcomon.
Mikor megkérdezte, hogy nincs kedvem-e vele bemenni és venni valami finomat, csak mosolygósan bólogattam és körül is néztünk a nagy választék között.  Nem volt olyan, mint a többi lány ő rögtön kiválasztotta mit szeretne, néha Harryvel sokat bosszankodunk hogy a lánysereg nem képes választani semmit és több időt töltünk a sorban, mint amennyit kellene. Láttam, hogy elgondolkodott valamin, de reméltem nem azon morfondírozott, hogy: "Úristen ez a Ronald Weasley kiszúrt engem, hogy koptassam le?" Mikor én is megvettem az édességeket a mellettem álldogáló  lányhoz fordultam, aki a szemembe nézett. A szemeiből kedvesség áradt, olyan kedvesség, amit csak Hermione mutatott felém.
- Itt eszed meg, vagy útközben tervezted? - kérdeztem, még mindig félénk hangnemben.

Nagyon,imádom az édességeket és kívülről néztem. Elvoltam,foglalva az édesség nézéssel amikor,egy nagyon aranyos vörös hajú srác megszólított engem. Közelebb léptem, hozzá és odaköszöntem neki én is udvariasan.
-Szia! A Nevem Bonnie és a tied?- Láttam, rajta a Griffendéles jelvényt gondoltam,hogy ő is ugyan abba a házba való mint ő. Igaz, a mi csapatunknak nagy rajongó tábora van Harry Potter felé nézve. Én is, rajongok érted de, most egy cseppet sem tudott lekötni amikor, a fiúval a mézes falást fürkésztük. Majd,megköszörülve a torkomat a fiúval, néztük tovább.
-Ne,menjünk be? Már nagyon éhes vagyok és még ma nem is ebédeltem-Sejtette,hogy valami gondom van mert nem jelentem meg az asztaluknál ebédelni. Egyszerűen, nem vagyok éhes meg ez a sok pasi ügy is, nagyon elszomorított. Azért, kíváncsi vagyok hogy a Mágiügyi Minisztériumtól ki lesz nekem a kirendelt párom. Nehogy valami rosszat kapjak mert, akkor tuti nem fogom elviselni. Nem,nézett a fiú rám de, én mosolyogtam amikor, az édességek közül választottunk. Egy,ilyen boltban ahol mindenféle édességgel meg mindenfélével van tele tényleg, nehéz a választás. Addig,élvezem ezt a helyzetet amiben most vagyok.

Mindig is édesszájú voltam és sosem tagadtam meg az édességet. Harry és Hermione még a leckét írták Piton professzor úrnak, persze morogva, hisz ők is találhattak volna jobb elfoglaltságot, mint pergamenekre sorokat körmölni. Mivel a professzor úr hajthatatlan volt, én meg már régen végeztem a feladattal, úgy döntöttem, hogy egyedül megyek le a faluba és jól bevásárolok magamnak és a többieknek mindenféle nyalánkságot. Leadtam a pergament és szélsebesen száguldottam le a faluba, komolyan szerintem még Harry láthatatlanná tévő köpenyével sem tudtam volna olyan észrevétlenül haladni, mint akkor. Mikor leértem a faluba köszöntem az ismerős arcoknak, Seamus pajtással még le is pacsiztam és jobbra fordultam, hogy végre elérjem a Mézesfalást. Viszont megtorpantam, mielőtt a bejárat kilincsére tehettem volna a kezem. Ott állt egy lány, aki vélhetőleg a kínálatot fürkészte kívülről. Sokan morogtak a hátam mögött, mert eltorlaszoltam az utat, de nem tudtam velük foglalkozni, a lány kedves mosolya és szépsége megfogott. Nagyon nyűgös vagyok a lányok terén, mégis összeszedve minden bátorságomat odamentem hozzá és pár pillanatnyi hezitálás után kinyitottam a szám...
- Szia! - nyögtem ki végül, kissé félénk hangon.