Ron & Bonnie

Mikor, nem tudta kivel láttam őt elmondtam.
-Hermioneval láttalak téged! Azt,hittem..mind1 felejtsük el csak,rossz dolog ne haragudj- Picit zavaromba elmosolyodtam. Néha, már azt sem tudom ki vagyok. Annyira, beleszerettem.
-Nos...Németo.-ból azért,költöztem el mert..Ott..Jártam valakivel, aki folyton megcsalt. Nem Anthonyra gondolok nem is ismerem csak pletykákat hallottam felőle de, ez most nem lényeges. Sose, hallgatott meg, és folyton meg is erőszakolt amit nem akartam. Azért, nem akarok vissza menni apához. Nem, akarok ezzel a szeméttel találkozni. Egyébként a neve Justin.Mugli és nem tudja ki vagy mi vagyok!Aztán, mikor megkaptam a levelet gyorsan ide repültem! Nem,akartam vele találkozni. - Sírtam, el magam mikor gyengéden átölelt. Annyira, jól esett olyas valakinek a karjában biztonságban érezni magam. Azt, se tudom miért mondom, el neki a magánéleti problémáimat. Talán, mert megbízok benne, és szeretem. Nem, tudnék nélküle élni.

Mikor végre megtaláltam őt, csak belém botlott és azonnal faképnél hagyott. Nem tudom mi lelte őt, még sosem volt velem ilyen. Vajon csináltam valamit? Ha igen, mit? Csak úgy záporoztak a kérdések a fejemben, de hiába emlékeztem vissza minden egyes pillanatra, csak a jó dolgok jutottak eszembe, nem éreztem, hogy bármivel is megbánthattam volna őt. Aztán gyorsan utána siettem, mert nem akartam ennyiben hagyni ezt a dolgot. Fontos volt nekem és tudni akartam mi az, ami ennyire nyomja a lelkét. A kérdése mellbe vágott, alig tudtam neki válaszolni.
- Milyen kapcsolat és kivel?
Aztán mikor odalépett hozzám és el akart mondani valamit, már nagyon rosszra gondoltam.
- Hallgatlak.

Mikor,javában befejeztem a sírást kimentem az erdőből és a kastély felé vettem az irányt. Nagyon,kilehetett sírva a szemem és már fájt,is a sok sírástól. Ekkor,beleütköztem Ronba de, nem mertem ránézni így,hírtelen felmentem a hálótermembe és a plafont néztem. Majd, egy ajtó nyítást hallottam és ő lépett be rajta. Megkérdezte,hogy minden rendben van-e erre én ezt feleltem neki.
-Teljesen,minden a legnagyobb rendben!!!Mióta tart köztetek ez, a kapcsolat?- Szívem,oly hevesen vert legszívesebben most átöleltem volna. Nem,tudtam haragudjak.e rá vagy sem. Természetesen,nagyon ki voltam akadva. Azt,se tudtam most haragudnom kéne rá vagy nem??? Legszívesebben szembe röhögtem volna, magam ami most nagyon jól esett. Bántott a lelkiismeret fordulás, amiért nem tudok megbízni benne de, egyszer úgy is el kell mondanom neki az igazat,hogy valójában mit keresek itt. Felálltam, az ágyról közelebb mentem hozzá megcsókoltam megfogtam a kezét és a szemébe néztem.
-Mondanom kell neked valamit!- Kissé,összezavartan de, még is nehezen kezdtem hozzá.

Tudni illik nagyon lusta vagyok és utálok reggelenként felkelni. Mégis most annyira jó érzés volt látni, hogy Bonnie mellettem alszik és átölel, hogy nem volt szívem őt felébreszteni. Így csendben azon kezdtem el tanakodni, hogyan lephetném meg őt ezen a szép napon, mikor beugrott valaki a képbe és az Hermione volt. Ő lány, és biztos tudja, hogy milyen dolgokat szeretnek a lányok ajándékként kapni, így csendben és óvatosan kikeltem az ágyból és felöltöztem. Mivel még reggel volt, és kongott a gyomrom az ürességtől így gondoltam lemegyek a nagyterembe reggelizni. Szerencsére ott találtam magát Hermionét is, így rögtön faggatni kezdtem, hogy ő milyen dolgoknak tudna örülni. Mondott mindent, nyakláncot, csokit és egyéb édességeket, vagy akár szerenádot is elhallgatna az udvarlójától. Az utóbbin elnevettem magam, hisz nagyon rossz hangom van és szeretném Bonnie füleit megkímélni a pokoltól. Így egy kis ékszer mellett döntöttem, amit a faluban meg is vettem, viszont Bonnie-t sem a kastélyban, sem a kastély körül nem találtam. Hol lehet és mi történhetett vele?

Annyira jól éreztem magam Ronnal,hogy reggel vele akartam kellni. De,amikor felébredtem nem találtam mellettem. Àtmentem, a saját háló szobámba felöltöztem és lementem a nagyterembe ahol megláttam Hermioneval egyelegni. Nagyon,sirtam ezért úgy,döntöttem elfutok. Futottam,ahogy csak a lábam birta majd elbujtam a Tiltott Rengetegbe. Szeret engem egyáltalán? Tettem,fel hangosan magamba a kérdést. Megsimogattam,a Thetrállokat majd leültem az egyik fa tövébe és csak sirtam. Hogy lehettem ennyire ostoba?? Pont,Ron Weasley fog a nagyszerű és bájos Bonnieval lenni. Na,persze!

- Szünetben eljöhetsz a házunkba, ha szeretnél és ott beszélhetsz velük - mosolyogtam Bonnie-ra.
A testvéreim megint hozták a bolond formájukat, gratuláltak a barátnőmhöz és titokban elláttak néhány tanáccsal. Ez egyfajta Weasley férfi kódexhez hasonlítható.. még Percy írta, pont az akiről ki nem nézné az ember, hogy lányokat kerget.. a taláromba akaráták rejteni, de eltoltam mondván azzal, hogy akkor leszek boldog, ha amiatt szeret, hogy önmagam vagyok, nem azért, mert Percy lírai és drámai udvarlós szövegei segítettek. Igazából Percy megrendítő verseit és udvarlásait sosem tudtam Fred és George szájából elképzelni, pedig nevetségesebb lett volna, mint pár egyszerű vicc.
Mikor Bonnie elmondta, hogy szeretne velem aludni a szobámban, kicsit elgondolkodtam a válaszon... de mesélte, hogy néha félni szokott egyedül, mikor kint nagy viharok vannak így biztos biztonságban érzi magát, ha mellette vagyok...
- Persze, hogy alhatsz. - mosolyogtam és megöleltem.

Nagyon,kedves volt, Rontól hogy meghívott a buliba. Persze,hogy elakartam menni velük bulizni és jól érezni magamat.Az tette még aranyossá,hogy udvariasságból szedett nekem. Tisztára elképzeltem, hogy egy lagziba lennénk. Akkor,majd feltettem neki a kérdést.
-Figyelj Ron! Szívesen,megismerném a szüleidet.-Mondtam, neki mosolyogva. A barátaival,bájosan csevegtem na,és kik jöttek oda hozzánk? Fred & George. Sose, tudtam őket megkülönböztetni de, nagyon jól elszórakoztattak minket. Sőt,mi több annak is nagyon örülök,hogy a süveg a Griffendélbe tett. Ronnal,alig akartuk elengedni egymást,így magamhoz húztam és a szemébe mondtam.
-Ma,este nem aludhatok veled a háló termedbe?- Kutya szemekkel bámultam rá.

Nagyon örültem, mikor Bonnie odajött hozzánk, illedelmesen bemutatkozott, főleg annak örültem, hogy Harry és Ginny is szívesen fogadták őt. A hab a tortán, mikor azt mondta, hogy a barátnőm, mikor még nem mondtuk ki egymásnak, hogy egy pár vagyunk, de ki tudja talán a sors akarta így, hogy egy társaság előtt mondjuk ezt el. Elmosolyodtam, mikor hozzám bújt és válaszoltam neki.
- Azt terveztük, hogy szervezünk egy kisebb bulit a többiekkel, természetesen te is eljöhetsz, ha van kedved. - mosolyogtam rá és megpusziltam a homlokát.
Még váltottunk pár szót, hogyan kéne szervezni az egészet és kit kellene még elhívni, utána elköszöntünk egymástól.
- Bonnie, én megéheztem.. elmegyünk vacsorázni?
Ő csak mosolyogva bólogatott és szépen lassan elindultunk a nagyterem felé, ahol minden földi jóval meg volt pakolva a Griffendél ház asztala. Szedtem neki és magamnak is, tudtam, hogy milyen ételeket szeret, ezzel is kedveskedni akartam neki...

Ahogy, a barátaimmal beszélgetett Ron én pedig odasiettem az enyémekhez és meséltem nekik pár viccet, de nagyon jókat nevettek. Elfelejtettem, ami eddig történt kivétel,Ront. Nagyon,szeretem hiányzott úgy,hogy még pont eltudtam kapni. Épp, a barátaival beszélgetett de,én akkor is adtam neki egy hatalmas csókot. Szívesen,megismerném a barátait és jó volt látni,hogy mindenki boldog,és én is az vagyok Ron-nal.Majd, udvariasan bemutatkoztam a barátainak.
-Sziasztok! A nevem Bonnie Blackwood. Ron barátnője.- Döltem a vállára, és megkérdeztem miről beszélgettek.
-Miről,beszélgettek?-Kérdeztem,mosolyogva ügyet sem vetve Harry-re. Nekem, egyedül csak Ron a minden. Teljes köre, a szívemnek. Tudom,kicsit nyálasan hangzik de ez van, ha az ember szerelmes.

Jó volt, hogy újra nevetett és sugárzott belőle a boldogság. Aztán miután szorosan magamhoz húztam őt, feleltem...
. Persze, ez egy jó ötlet! Csak vigyázz, nehogy Piton helyett te kapd a hányingert. - nevettem vele együtt. Aztán megpillantottam Harryt és vele együtt a húgomat, éppen a nagyterem felé igyekeztek, de leálltam velük beszélgetni. Elmondtam nekik, hogy Bonnie-val hogy állunk és én is kérdezgettem őket, hogy mi a helyzet velük, mert régen találkoztunk már egymással. Beiktattunk egy kis találkozást valamelyik nap, ahol Hermione és a többiek is jönni fognak. Végre boldog voltam, hogy újra együtt lesz a nagy csapat és csaphatunk egy hatalmas banzájt, ami legutóbb csak év elején volt, sajnos mindenkit magával ragadott a különóra, és a tanulás, de úgy tűnik most az egyszer szakítunk ezzel a rossz hagyománnyal és olyat bulizunk, amit még a kastély falai sosem láthattak. A helyszín a Szükség Szobája lesz, de az időpontot még egyeztetnünk kell, mert eléggé be van táblázva mindenki. Elragadta hármunkat egy kis nosztalgikus érzés, igazából jó volt elgondolkodni egy picit a múlton, kikapcsolt a mostani kisebb zűrzavart a fejemből.

Mikor,megfogta a kezem hevesen kalimpált a szívem. Mindenhova, jártak a gondolataim mert eszt a csodálatos helyet nem akartam itt hagyni és Ront sem. Mikor,azt mondta hogy velem akarna jönni nagyon megörültem de, azt sem akartam hogy hiányozzon az órákról. Ezért,meghoztam a legfontosabb döntést és amikor,egy árnyékos fa elé kértem,hogy üljünk le. Majd,újra a szemeibe néztem.
-Ron..Nem,akarok elmenni! Itt,akarok maradni melletted és nem hiányozhatok az órákról és te sem.Ma, este még írni fogok egy baglyot.-Remélem,megértett. Annyira szeretem,hogy képtelen lennék egy tapotatt is menni. Aztán,újra sétáltunk. Nagyon,szeretek sétálni főleg ha ő is mellettem van. A barátaimat,is már kezdem kissé hanyagolni mert csak vele, szeretném tölteni a mindennapokat. Szeretném,hogy ha hivatalosan is járnánk de, nem akarom el siettetni a dolgot. Amióta őszinte velem Ron, egyszerűen imádom. Majd megkérdeztem tőle mosolyogva.
-Héé..Ron! Hamár,úgy is itt vagyunk 7 végén nincs kedved velem jönni a tesóid boltjába? Biztos,sok különleges dolgot hoznak. Azokat, mindig megszoktam csodálni.Vettem,tőlük rókázó rágcsát jó lesz Piton óráira.-Nevettem, el magam és közelebb húzott magához. De,akkor még mindig nevettem

Próbáltam bíztatni őt és mindenben támogatni. Nagyon fontos nekem és sosem hittem volna, hogy ez velem megtörténik. Kicsit meglepődtem, mikor azt válaszolta, hogy itt marad, hisz hivatalosan még nem is járunk és az édesapja.. az csak az édesapja. Talán lemond az apjáról, hogy bebizonyíthassa, hogy szeret? Megint annyi gondolat járt bennem, hogy szükségem lett volna egy merengőre, de ott akkor nem volt kéznél. Mikor megkérdezte, hogy volna-e kedvem vele elmenni, átkaroltam a derekát és a szemébe néztem...
- Persze, hogy elmennék veled... tudd, hogy mindenben támogatlak. - mosolyogtam és megcsókoltam őt.
Sok dolgom van még a kastélyban, de nem fog belehalni senki, ha esetleg elkísérem őt az édesapjához... ennyit megérdemel Bonnie. Felálltunk a lépcsőről és az udvarra érve néztük a többi diákot, fogtam Bonnie kezét és reméltem, hogy ez a kis séta jót tesz neki és sikerül neki is tisztán látnia a dolgokat, mert azt hiszem most ez megy a legnehezebben neki.

Valóban nem voltam nyugodt. Nem,akartam és nem is akarom elveszíteni. Megfogtam és a szemébe néztem.
-Maradok! Számomra mindennél többet jelentesz nekem.Nem szeretnélek elveszíteni sőt elengedni is csak nehéz lenne téged.-Mondtam neki majd megcsókoltam. Oly, annyira beleszerettem remélem, megérti miért nem akarok haza menni. Fontos lett számomra. Eddig,is az de most a legjobban. Hisz,nekem is nehezemre esne őt itt hagyni. Azért,kíváncsi voltam és megkérdeztem.
-Ha,elmennék..te jönnél velem?-Arcát simogatva kérdeztem. Ő az a fiú akire mindig, számíthatok és megnyugodhatok mellette ha baj van. Ez, annyira váratlanul ért. Anyu halála óta apa iszik és csak,miatta menekültem el otthonról úgy,hogy azt se tudtam mi van vele. Aztán, 11 évesen kaptam a hírt hogy felvettek ide. De,most nekem az a legfontosabb,hogy a szerelmemmel tölthessek annyi időt,amennyit csak,akarok.Habár, azért hiányzik apu de,amit művelt velem még magamról is kellett gondoskodjak 9 évesen. Ezért,aztán önállósodtam.Örülök,azért hogy Ron megért engem és őszinte.

Csak némán ültünk a lépcsőn, én pedig gondolkodtam. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy neki hogyan lenne a legjobb. Mindenféle verziót átfuttattam az agyamon, ha állítása szerint hazamegy az édesapjához, akkor nem jön vissza ide többet, de biztos szeretné látni őt, hisz eddig úgy hitte, hogy ő is az édesanyja sorsára jut. Tudom mennyire fontos a család, és nem érek én annyit, hogy miattam ne lássa az apját.
- Menj haza nyugodtan és látogasd meg őt, biztos örülne neked. - mondtam mosolyogva és a szemébe nézve.
Nem akartam lemondani róla, nem akartam, hogy elmenjen azt akartam, hogy velem legyen... nehezen engedtem el, de tudtam, hogy a család fontosabb és ha el kell engednem őt, hogy ez valóra váljon, ám legyen...

Ahogy a fülembe, súgta a kérdést már belenéztem a szemébe, és láttam hogy aggódik miattam. Nagyon,hálás vagyok nekii mindenért és most nagy szükségem van rá.Majd,hirtelen nagy nehezen elmondtam neki.
-Azt,írták,hogy..-Elmondani nem,tudtam hanem inkább,odaadtam neki a levelet,hogy olvassa el. Leültem, a lépcsőre és sírtam. Ha, megint haza megyek ott akarok majd maradni és nem akarok többé ide vissza se jönni. Nem,akarom Ront magára hagyni beleszerettem. Semmit,nem akarok felborítani csak,egy hülye levél miatt. Azt,se akarom hogy újra honvágyam legyen.Nos,ezzel őszintének is kell lennem.
-Nem,akarlak elveszíteni Ron! Ha,haza megyek többé vissza se akarok majd jönni ide mert akkor megint honvágyam lesz!Nagyon nehéz volt otthonról eljönnöm anyu halála óta.- Most,hogy eszembe jutott megint kijött, rajtam a könny. Leült mellém Ron és a vállára hajtottam a fejem. Majd,megkérdeztem tőle.
-Miért mindig történnek velem ezek?-Sírtam,ő pedig nyugtatgatott. Jól érzem magam vele és kedvelem a belsőjét is. Ami valójában, Ron az a kedvesség és a tapintatosság. Csak, az a baj,hogy sokan ezt nem veszik benne észre.

Aggódva figyeltem Bonnie-t, hisz egyik pillanatról a másikra lett a jó kedvéből nagyon rossz. Azt hittem valami tragikus dolog történt az édesapjával és próbáltam jelenlétemmel nyugtatni őt. Láttam, hogy nem mert a szemembe nézni és nagyon félt valamitől. Azt hittem már tényleg a legrosszabb következett be és féltem, hogy ez teljesen felborítja őt a lelki egyensúlyából amit a napokban elég szépen felépített. Kezdtem kicsit komolyabb érdeklődést mutatni iránta, nem csak a szépsége, hanem a belső tulajdonságai is megfogtak.. azt hiszem, szerelmes lettem egyik pillanatról a másikra, éppen ezért nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi történhetett, mi állhatott a levélben, így gyengéden magamhoz öleltem őt és próbáltam választ kapni tőle...
- Mi állt abban a levélben, Bonnie és mit szeretnél nekem elmondani? - suttogtam a fülébe a kérdést.

Annyira,megörültem neki hogy a nyakába ugrottam. Végre, még tudtam hogy van remény apukám felépülésében kapcsolatban. Majd, egyszer Ron kérdezett tőlem valamit.
-Nagyon,szívesen elmegyek veled bárhova.- Mosolyogtam neki apukám örömére és hogy végre randira kért. Másnap, Ronnal kézen fogva mentünk a nagyterembe uzsonnázni majd,ismételten kaptam egy levelet. Amiben,az állt,hogy holnap haza repülhetek Németországba apukámat meglátogatni. Ezen, annyira felbosszantottam magam, szegény Ront ott hagytam de, utánam jött és megállított. Nem, tudta miért vagyok ilyen feldúlt és megcsókolt majd átölelt. Tényleg, nagyon szeretem de, nem mertem elmondani neki az igazat. Attól,féltem hogy akkor vége lesz a kapcsolatunknak is de, szeretem, ha őszinte vagyok az emberekhez, és ők is hozzám.Tagad hatatlanul beleszerettem,már mint Ronba. Ha, azt mondanám jöjjön velem? Féltem, mit fog válaszolni.

Miután Bonnie a kezembe nyomta a levelet olvasni kezdtem. Mosolyogva olvastam a sorokat, és néha Bonni mosolygó arcára pillantottam. Miután elolvastam a levél tartalmát odafordultam hozzá...
- Igen, az édesapád életben van. - mosolyogva közöltem vele.
Szeme ismét ragyogott igaz itt-ott még a könnyektől, de tudtam, hogy végre tényleg boldog, viszont nem tudtam elsiklani afelett, hogy ne akarnék tőle semmit.
- Figyelj, nekem ezt senki sem mondta, hogy tetszek akár egy lánynak is. Mindig azt hittem, hogy Harry miatt lebzseltek ott körülöttünk... Ha szeretnéd, elmehetünk egyszer valahova, persze csak ha te is akarod. - motyogtam zavartan a mondandóm végét.
Bonnie csak mosolygott, de nem válaszolt. Talán figyelmen kívül hagyta volna, amit mondtam neki és még mindig a levélnek örül? Persze, hisz hogy él az apja, az most mindennél fontosabb, örültem vele együtt, hisz még egy okkal több, hogy mosolyogjon nekem.

Szinte, teljesen kifordultam magamból és zokogni kezdtem. Nem, bírtam tovább magamba tartani.
-Mikor,lett volna időm egyszer beszélnünk? Te, mindig a barátaiddal voltál,és azt sem tudtad hogy létezem-e. Ott,álltam a körödbe és nem néztél rám se. Pedig, a barátnőimnek folyton rólad áradozok.Hisz,olyan hősies tetteket vittél végre a barátaiddal.Ezért, vagyok a csodálód mert bátor vagy és ha talán félsz is a pókoktól azzal, is szembe mertél szállni.Mert,nem a félelem számít.Bátor, vagy Ron! Én úgy,szeretlek téged amilyen...De, ha nem akarod hogy köztünk bármi is legyen elfogadom...Megszeretnélek ismerni a családodat.Neked,legalább az is van- Hirtelen, megjelent egy bagoly és jött egy üzenet. Kinyitottam és elkezdtem olvasni.
-Apám??Életben?? -Levél olvasáskor újra végig futottam. Akkor,ez azt jelenti kapott még egy esélyt az élettől. Annyira, megkönnyebültem,hogy muszáj volt átölelnem megint és odaadtam a levelet,hogy olvassa el. Valamiért,megbízok benne. Meglátja a szépet és a jót másokban és ezért,tisztelem annyira.

Csendben öleltem a lányt és küszködtem valamivel, talán belül önmagammal. Randira akartam hívni, megfogott a szépsége és nem utolsó sorban kedvességé, és mikor kimondta, hogy szeret engem... Örülnöm kellett volna, mégsem ment igazán, hisz nekem annyira gyorsan jött minden, hogy annyira nem értettem az egészet, mint a bájitaltant. Még mindig csendben voltam, éreztem ahogy Bonnie szorosabban ölelt és a könnyeivel küszködött, biztos félt, hogy elküldöm a fenébe, de ezt nem szerettem volna. Lavender meg akkoriban mondhatni a barátnőm volt, persze hogy megcsókoltam, igaz nem volt valami hosszútávú kapcsolat. Ha még Harryhez is akarna közel kerülni, még az segítségemmel sem ment volna a dolog, mert Ginny és Harry halálosan szerelmesek voltak egymásba. Amikor éreztem, hogy Bonnie már szinte zokog próbáltam őt megnyugtatni...
- Figyelj én ezt eddig nem tudtam, miért nem közölted ezt velem hamarabb? - lenéztem a karjaim között lévő lányra.

Olyan,izgatott lettem azt sem tudtam,hogy mit csinálok. Kit érdekel engem az a Harry Potter? Amikor,azt mondta az a valóság elpirultam. Szegénynek le van fagyva az arca. Már, a kezemet se fogta meg én, pedig kihúztam a zsebéből és megfogtam majd a szemeibe mondtam a választ.
-Azért...mert...Szeretlek! Tudom,hogy még nem ismerjük egymást de...nagy rajongód vagyok neked. Nem, csak azért szerettem beléd mert rajongok érted hanem tavaly nektek szurkoltam a meccsen. De, amikor megcsókoltad Lavendert elmentem.Hisz,nem tudtam mit kezdeni magammal és az egyik képedet összegyűrtem és bedobtam a szemetesbe.Akkor,étvágyam se volt.-Mondtam neki, majd nem sírt szemekkel. Amit, nem vártam volna átölelt. Annyira, lenyugtatott ez a kedvessége ami árad belőle.Utána, megint kezdtem neki a mondókámat.
-Tudom,hogy a sok lány csak,azért lóg veled,hogy a barátod közelébe férkőzhessen de, én nem ilyen vagyok. Sajnálom, ha egy kicsit is kételkedsz bennem. De, ha ő érdekelne már rögtön elfutottam volna-Vállára,hajtottam fejem ő pedig,férfiasan átölelt.

Kissé meglepődtem Bonnie csókján, és olyan hirtelen történt minden, hogy nem tudtam volna se viszonozni a csókot, se eltolni őt, csak a bamba arcommal tudtam volna vizsgálni a földet. Vajon csak játszana velem, talán csak általam akar Harryhez közelebb jutni, mint sokan mások? Nem tudtam mit gondoljak, végül Bonnie magyarázatot adott, és rögtön feltett egy újabb kérdést, ami számomra eléggé bizarrnak tűnt.
- Ez a valóság, Bonnie, de kezdek kételkedni. - feleltem a csóknak köszönhetően, meglepődött arccal.
Láttam az elpirultságán, hogy ez nem hamis csók volt és csak kicsi kellett ahhoz, hogy én is úgy nézzek ki, mint egy főtt rák. Viszont még mindig hezitáltam, próbáltam erős és fegyelmezett maradni, hogy ne higgye azt, hogy ennyivel már le tudott kenyerezni.
- Miért csókoltál meg? - kérdeztem, miközben a kezem a zsebem alá rejtettem.

Szinte, minden nap csak a bátyáid üzletébe töltöm a szabad időmet. Imádom azt a boltot.-Mondtam neki mosolyogva mikor éreztem megfogta a kezem. Szívem,nagyon vert így én is megfogtam a kezét. Gondolatom, csak azon,járt,hogy vajon miért nem mer randira hívni? Szívesen,elmennék vele..Nem, vagyok olyan mint a többi lány. De,ekkor jött egy hang ami megszólalt bennem.
-Csókold meg...- Mondta, a hang és nem tudtam mit tegyek. Olyan, zavarban voltam hogy a fiúra rá se mertem nézni. Mikor,megkérdezte minden rendben van-e gyorsan megcsókoltam, majd rögtön bocsánatot is kértem.
-Öhm..Ne, haragudj! Kissé zavarban vagyok,hogy veled lehetek.-Szegény, azt hiszi át verem de nem. Tele, van a szobám fala Ron Weasley poszterekkel és hogy csak álmodni mertem volna?? Vagy ez a valóság? Ismételten, kérdeztem tőle egyet.
-Ron..Mond meg nekem ez csak álom vagy puszta valóság is?-Kérdeztem tőle elpirulva.Szeretem, ilyet még senki iránt nem éreztem mint, most iránta. Talán..lehet egyszer lesz is köztünk valami.

Szívem hevesebben kezdett verni, mikor a lány közvetlen elém lépett és gyönyörű, két szép szemével mondta a mondandóját. Mikor megkérdezte, hogy minden rendben-e kis fáziskéséssel válaszoltam rá.

- Persze, csak kicsit meglepődtem, hogy te nem küldesz el a fenébe. - zavaromban és kínomban nevettem.
Miután kiértünk a Mézesfalásból elkezdtünk sétálni, zavaromban azt sem tudtam, hogyan kezdjek hozzá bármilyen jellegű beszédhez, hisz nem akartam elszúrni a dolgot... randizni szerettem volna vele. Ha egyszer bevállalom, hogy megszólítom a lányt, leszek olyan vakmerő és elhívom egy randira, de mikor újra a lányra néztem elbizonytalanodtam. Ő? Velem? Belül röhögtem magamon. Ugyan már, Weasley egy ilyen kedves, és csinos lány cikibe hozná magát azzal, hogy veled randizgat? Csak úgy szállingóztak bennem a gondolatok, de végül rászántam magam arra, hogy ne néma pillanatokban teljen el az idő.
- Amúgy.. gyakran jársz a bátyáim üzletébe? - kérdő tekintettel pillantottam rá és gyengéden megfogtam a kezét.

Amikor, a nevét mondta hirtelen nem tudtam hova legyek. Nagyon, imádom Ront és őszintén szólva...nem is kellett volna bemutatkoznia.
-Ismerlek...A bátyáid Fred & George őket sose tudtam megkülönböztetni.Szoktam bejárni a Weasley Varázs vicc boltba az a kedvencem- Mondtam, neki mosolyogva és a következő kérdésére így feleltem.
-Ha,gondolod sétálhatunk is-Vidám,mosolygós arccal mondtam kezembe a csoki amit vettem. Láttam,rajta hogy valami nem stimmel ezért elé álltam és megkérdeztem.
-Minden, rendben van?.Mosolyogva kérdeztem nem akartam,hogy szomorúnak lássam. Biztos, fáradt igazából én is az vagyok és azt se,tudom hogy mihez kezdjek magammal. Ugyan, is nem az a nyafogós fajta lány vagyok,hogy "üljünk már le mert elfáradtam" szeretek sétálni. Németországban, is rengeteget sétáltam egyedül vagy a családommal. Kicsit, hiányzik az otthonom de, majd meg szokom az itt létet. Nagyon,kedves Ron így jól érezem magam vele.