Lili & Melissa

Miután az írást biztonságba helyeztem, ezzel magaménak tudva a jó jegyet, boldogan indultam volna meg vissza, de ekkor kezdődtek. Megjelent Frics macskája, tudtam mit kell tennem, ha egyedül lettem volna semmi gond nem történt volna. De mivel a betörők hercegnője is jelen volt ezért, máshogy történtek a dolgok.
Ez a bamba addig állt mereven, hogy a macska teljesen biztos, hogy észrevette, ennek ellenére fontosabbnak tartottam a futást. Megrántottam Blackburn karját és elindultam a titkos kijárat felé. Természetesen a drágalátos Melissa nem bírta elviselni, hogy megfogtam a katját, így egy gyors mozdulattal meg is szabadult a szorításomból, viszont ez engem már teljesen hidegen hagyott. Menekülnöm kell, márpedig ilyen formá nagyon nem érdekel a mardekáros kisasszony.
Mikor kinyitottam az ajtót, szinte láttam magam előtt a meglepett képét, de nem fordultam meg, nem volt rá időm. Amikor becsuktam az ajtót gyorsan elmondtam a gondolataim Melissanak, akit láthatóan teljesen hidegen hagyott a téma. Mivel most ő rántotta meg a karomat, majd az egyik fordulóban kiosztott, hogy milyen ostoba vagyok.
~Nem kellett volna annyit állnod! Szaladni kell angyalom! Mondtam, hogy nem normálisak ezek a mardekárosok. Nincs annak annyi esze, hogy szóljon a tanároknak, magának akarja a dicsőséget, előbb úgy is el akar minket kapni.~ Morgok magamban, hangosan már meg se merem neki említeni a dolgot,mert a végén én jövök ki belőle rosszul.
A hercegnő előttem siet, nem értem miért fut ennyire, itt biztonságban vagyunk, nem egyszer lógtam meg ezen az úton Frics szeme elől. Mindig azt hiszi, hogy az ablakon szökök ki, csak meg kell várni, hogy elmenjen az ajtó előtt aztán nyugodt szívvel ki lehet menni. De követtem az előttem szaladó lányt, azonban mikor kinyitotta az ajtót és kilépett magamban akkorát káromkodtam, mint még soha. Legszívesebben megátkoztam volna a kisasszonyt, de nem tudtam már mit tenni. Magam is kiléptem, a látványt viszont megmosolyogtam, mind a macska, mind a gazdája ott feküdt a földön. Bezártam az ajtót, majd szó nélkül odaléptem a két zsákhoz. Tudtam mit kell tennem, emlékezettörlést varázsoltam, de túl sokat nem törölhettem ki, mert a végén még gyanús lenne. Ezután nyugodtan felálltam és megindultam a házam felé. Mikor elsiettem Melissa mellett gyorsan annyit mondtam.
-Holnap reggel az előcsarnokban megkapod az anyagot. A kijáratról meg senkinek egy szót se. - Tudtam, hogy nem úszhatom majd meg szárazon így, hogy Frics tudni fogja, hogy vilt valaki a könyvtárban. Ha elmondja McGalagonynak, ő biztosan rájön, hogy én ott voltam, viszont akkor a Blackburn is bajban lesz, mert a tanárnő tudja, hogy sose hazudok, márpedig, ha bemártom a mardekárost, akkor lesz nemulass. Neki is meg nekem is, de ennyit megérdemel, ha már úgyis hajszálon múlott, hogy felfedje a titkos kijáratomat.

note: A tiéd is nagyon jó lett!

Lili & Melissa

Szinte biztos vagyok benne, hogy a gúnyos megjegyzésem nem úszom meg szárazon. Mindegy csak nehogy beköpjön, mert akkor képtelen leszek kimutatni neki a fogam fehérjét. Pedig útálok gonoszkodni, de szükség törvényt bont, ahogy a mondásban meg van fogalmazva. Természetesen mardekár királynő nem hagyja szó nélkül a dolgot.
~Hiszem, ha látom! Hiszem, ha látom!~ Mormogom magamban, ahogy tovább haladunk. Nem is kell olyan sokat menni, hogy a tökéletes betörőnk majdnem egy kupac könyv miatt lepleződjön le. Az a szerencséje, hogy jók a reflexei. Meg kell hagyni, egy hajszál választott el attól, hogy hangosan elnevessem magam. Ennyit a profiról! Tudom, hogy nem jó a kárörvendés, viszont most nem lehet, nem megállni. Magamban nevetve haladok tovább Melissa mögött. Teljes csendben megyünk, majd szembekerülünk az újabb ajtóval, amit a kisasszony sajátos módon nyit ki. Színjátékkal mutattam, hogy mennyire meglepett lépése, de ezután rögtön a munkára koncentráltam. Udvariasságból megkérdeztem szerinte merre kellene keresnünk, mire egy kicsit sem kedves megjegyzést vágott hozzám. Persze nem szóltam semmit, hagytam, hogy azt gondoljon, amit akar.
~Na, ne mondd! Azt hittem a gyógynövényeknél kell keresnem! Komolyan ennyire elmebetegnek néz ez engem?~ Duzzogok magamban, viszont ez a művelet hozzásegít a keresésem gyorsaságáról. Magamban hálát mondok apának a rúnaimádata miatt, hiszen ezt használva könnyűszerrel tudtam olvasni a címeket. Nem kellett sok, hogy leemeljek egy vaskos könyvet a polcról. Felcsaptam a közepétől kicsit hátrébb és pont azt találtam, ami kellett. Kikaptam a zsebemből a pergament, s ráhelyeztem a lapra, majd a pálcámmal rákoppintottam, ezután elmormoltam a bűbájt. A pergamenen megjelent a szöveg, így visszatettem a zsebembe a könyvet meg a polcra.
Ebben a pillanatban léptek monoton hangjára lettem figyelmes, s egy lámpás fényére. Egy pillanat alatt vagy harminc káromkodás futott keresztül agyamon. Denem csak én, hanem mardekáros királylány is meglepődött. Az ajtókat résnyire nyitva hagytuk, mi ostobák. Most az az egyetlen reményünk maradt, hogy nem tanárnak jelzett a feltört rendszer. Ekkor az ajtóban megjelent egy macska, szerencsére nem erre figyel, de ennyi elég volt ahhoz, hogy tudjam nem vagyunk olyan nagy bajban. Gyorsan elmondtam magamban egy silentio bűbájt, majd gondolkodni keztem a kiúton.
~Zárolt részleg! Könyvtár! Ajtó, ajtó, ablak, polcsor! Merre? Merre? Nem! Ajtó kilőve, ablak? Nem az sem jó! Várjunk! Az lehet...~Elnézek a vállam felett hátra, pont ahogy sejtettem, még jó, hogy McGalagony órájára csinálunk leckét. Csak oda kell sétálni és ellóghatunk! Mégis van értelme a stréberségnek, meg a papa meséinek, pedig nagyon untam őket. A silentio pont elég ideig fog tartani, viszont a macskát is ott kellene tartani ahol van. Kell egy védőbűbáj.
~Cave Malicium? Hmm... Az pont addig maradna életben, amíg elérünk a titkos kijáratig! Üsse kacsi! Cave Malicium!~ Mondom ki magamban végül határozottan a varázsigét, majd megrántom a betörők királynőjének a karját, s ellentmondást nem tűrő tekintettel magam után húzom. Mikor elérem az utolsó polcot, leguggolok. Visszanézek, de a macska úgy tűnik tovább állt, a léptek, mintha messzebb lennének. Ez jó jel, pálcámmal suhintol egyet, s megjelenik a karika, majd egy gyors alohomora és intek Melissanak, hogy befelé. Ha bement, utána mászok és visszacsukom az ajtót. Hatástalanítom az eddigi varázslataim. Most ügyelek, hogy ne hagyjak nyomot.
- Nem jutunk messzire! Ez az alagút szerűség a folyosóra visz! Onnan már csak a vak szerencse vezethet minket! Lumos! - Mondom ki az igét, majd megindulok előre. Amilyen jó ez a menekülőút, annyira nem is szeretem használni. Viszont most nincs más megoldás. Furcsállom még mindig, hogy nem zárták le, viszont lehet, hogy pont azért nem mert csak tíz-tizenöt méteres és a zárolt részlegből lehet bemenni. Nem tudom, de remélem, hogy jó sokára kell megint használnom, ha egyáltalán kell még ebben az életben.

note: Hát jobb vicc nem jutott eszembe (: Boci kicsit előre szaladtam, de volt ihletem! Remélem nem baj

Lili & Melissa

Nem hinném, hogy megleptem Blackburnt azzal, hogy ilyen gyorsan belementem a dologba. Ha tudtam volna, hogy nem bírom feltörni a kódot, akkor nem megyek bele, de most nem erről volt a szó. Pontosan tudtam, hogy fel tudom törni. Miközben ügyködtem szinte éreztem, hogy mennyire lenéz. Azt gondolhatta, hogy nem fogom megcsinálni.
Viszont azt a meglepett arcot, amit akkor vágott, mikor elégedett arccal megfordultam. Ha másért nem ezért megérte kiszökni ma este. Ezt a képet örökké meg fogom tartani! Nem hiszem, hogy lesz még egy ilyen szép pillanatom, ami egy mardekárossal kapcsolatos. Ritka az olyan személy a hugrabugban, aki elmondhatja magáról, hogy ilyen ostoba arcot csalt egy mardekáros arcára. Ha ezt elmondanám a többieknek biztos köztiszteletben állnék! De jobb, ha nem teszem.
Természetesen a kicsit sem kedves megszólalást nem úsztam meg. Nem is vártam mást csak ezt a fintorgó arcot, meg ezt a sértő hangnemet. Csak mosolyogni tudtam rajta, tipikus mardekáros azt hiszi körülötte forog a világ, na persze Micimackó, meg a Mont Everesten lakik!
- Legközelebb nyugodtan csinálhatod TE! - Vágom oda a kicsit sem kedves megjegyzést, úgy hogy csak éppen hallja. Vérig azért nem szándékozom sérteni! Csak kicsit felheccelni, majdcsak nem lesz belőle bajom.
Mikor belépünk a könyvtárban teljes a sötétség. A betörők királynője pedig az első lépéssel majdnem lelkök egy kupac könyvet, én meg a röhögő görcs határára kerülök. Ezután Melissa lumust varázsol. Nem hallottam, hogy kimondta volna, ez viszont azt jelenti, hogy körülbelül egy szinten vagyuk. Ennek nem nagyon örülök, de nincs mit tenni el kell fogadnom. Ahogy beljebb haladunk én is elmormolok magamban egy lumust, de csak mert olyan érzésem van, mintha követnének, s így meg tudom nézni tényleg így van-e.
Elértük a következő ajtót. Ezt már nem hagyja rám, nem is lepődök meg. Csak bizonyítani akarja, hogy ő a jobb. Mikor nem sikerül neki elsőre, majdnem hangosan is felkacagok, de jobbnak látom csendben maradni. A következő lépése viszont meglepett. Kirobbantotta a záratt. A meglepettség arcomon is jól látszott, bár jócskán rájátszottam. Ugyanis már teljesen nyugodt voltam, mikor megfordult és megpróbált megnyugtatni, hogy nem hagyja úgy a zárat, ami megjegyzem ostobaság lett volna. Ennek ellenére még mindig furcsálló tekintetet vágtam.
~Az lett volna a baj, ha úgy hagyod! Akkor feleslegesen szenvedünk itt! Csak azt tudnám minek örülsz ennyire? Ez egy egyszerű varázslat volt. De nem firtatom! Foglalkozzunk a feladatokkal!~ Motyogom magamban, még mindig igyekezve féken tartani a beszélőkémet. Szó nélkül indultam el a polcok felé, kezemben a pálcámmal, amit mellmagasságban tartottam, hogy el tudjam olvasni az írásokat. Csak udvariasságból fordultam vissza Melissához, s szólaltam meg, mosolyogva.
- Szerinted merre keressünk? Esetleg ott? - Mutatok a tőlem balra eső polcra, aminek már az első könyve is az átváltoztatástannal foglalkozik.

Lili & Melissa

Viszonylag gyorsan és hangtalanul eljutottunk a könyvtár ajtajáig. A nagy csend és az üres folyosók kicsit idegesítenek, de jobb így csendben megoldani a dolgot, mintha találkoznának valakivel, aztán magyarázkodhatnának, hogy miért vannak itt ilyenkor. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy mi van, ha a mardekáros királykisasszony elrontotta a varázslatot. Azonban gyorsan kiiktatom ezt a lehetőséget, hiszen egy ilyen szinte primitív igét, mindenkinek tudni kell, aki nemsokára befejezi a sulit. Mikor Melissa felemelte a pálcát, elmosolyodtam. Látni akartam mit is tud igazából. Sajnos nem sokra jutottam, hiszen a legeslegalapvettőbb ajtónyitó varázslatot használta. Nem történt semmi.
~Csak nem újítottak? Úgy is ráfért már a frissétés a védőrendszerre. Kellett már, hogy valami bonyolultabb védelem legyen az ajtón.~ Kuncogok magamban, mikor eszembe jut, milyen érzés volt először beszökni a könyvtárba. Már akkor is nagyon könnyűnek találtam a bejutást, most legalább változott valami. Éppen elkezdek azon gondolkodni, hogy Melissa miért nem folytatja a zár feltörését, mikor mosolyogva felém fordul.
~Meg akarod tudni mennyit tudok, mi? Rendben van! Örülj csak! Feltöröm azt a zárat! Vagy esetleg azt akarod, hogy ha valami baj van engem kapjanak el? Mindegy! Ennyi kockázatot megér az, hogy a szemébe nevethetek.~ Veszek egy mélyebb levegőt, majd mosolyogva lépek egyet a lány felé, s halkan megszólalok.
- Természetesen bevállalom! Nem kell aggódnod, hogy csak te dolgozol! - Odalépek az ajtóhoz. Majd lehajolok, hogy arcom kilincsszintben legyen. Nézem egy fél percig, majd elmosolyodok. Nem tudom mi lehet a bűbáj, amit rászortak, így maradnom kell az általános megoldásnál. Felemelem a pálcám és a kilincs felé tartom.
- Finite Inkantatem! - Suttogom, a számomra igen jól bevált igét. Ahogy kimondtam várok egy fél percet, hogy történt-e valami. Nem vezem észre, hogy valami riasztást indítottam volna útjára, így jöhet a folytatás.
- Alohomora!- Hagyja el a szó, alig hallhatóan a számat. Nem is kell várnom még egy fél percet sem, máris kattan a zár. Ez a hang nekem egy áldással ért fel. Arcomon kárörvendő mosollyal, mivel még mindig nincs sehol senki, megfordulok és kicsit arrébb lépek az ajtótól.
- Csak utánad!- Mondom alig hallható hangon, s kezemmel az ajtó felé inték, hogy tudtára adjam, bemehet elsőnek!

note: Nem baj az! Így is nagyon jó! Különben az enyém sem hosszabb. (:

Lili & Melissa

Nagyon úgy tűnik, hogy akcióm sikeresnek bizonyult. Szinte le lehet olvasni a mardekáros királylány arcáról az elégedettséget. Én bár lehet, hogy kifelé ijedtnek látszom, belül szélesen mosolygok. Szeretek örömet okozni másoknak, legyen bármi ára. Úgy tűnik Melissa esetében ez az ár az, hogy teljesen hülyének kell játszanom magam. Majd csak túl élem, elvégre csak egy lecke erejéig vagyunk összezárva. Kicsit elrontottam, hogy túl hamar keztem el kérdezni, de hát nem szeretek rosszalkodni. Inkább gyorsan túl esem az ilyeneken, aztán elfelejtem. Mikor kimondom a még szót, a lány arcán még szélesebb lesz a mosoly. Persze csak viccenek szántam a mondatot, de ezt nem kell tudnia. Meghagyom, abban a hitben, hogy komolyan gondoltam. Nem is méltat válaszra, azzal kapcsolatban, hogy mit csináljak, egyszerűen maga után hív.
~Ez van, ha nem beszél velem, akkor csak követem!~ Jegyzem meg magamban, s utána indulok, a tőlem megszokott legnagyobb csendben. Direkt nem magassarkú csizmát húztam, sőt még puha is a talpa, ami jelentősen tompítja a hangokat. Azt pedig az első ilyen kiruccanásom alatt megtanultam, hogy nem szabad lihegni. Követtem Melissát a folyosókon át, a telihold halványan bevilágította az utunk. Magamban hálát rebegtem ezért, hiszen nincs is rosszabb annál, mintha vak sötétben kell kutakodni. Olyankor nagyobb a lebukás esélye. Mikor elindultunk fel a lépcsőn előhúztam a pálcám, de persze leengedtem magam mellé. Még jó, hogy bal kezes vagyok, így tudom fedezni Melissát a másik oldalról, ha arra kerülne a sor. A lépcső tetején a saroknál a mardekáros királynő megtorpant. Hirtelen én is megálltam és idegesen pillantottam körbe.
~Most mi van? Minden nyugodt sehol senki! Még a festmények is alszanak! De akkor minek állt meg?~ Értetlenkedek magamban, viszont mikor a lány felemeli a pálcát és elmormolja a varázslatot, (amiből egy mukkor sem értettem) rájövök, hogy úgy hiszi van valaki a közelben. A fényre viszont csak az egyik portré hörgése a válasz, így kicsit megnyugszom. Hirtelen nem hiszem el, hogy ennyire jó megérzései vannak. A végén még csodálni is fogom, nem annyira messzire azért nem megyek el.
~Nem is olyan ostoba, mint hittem!~ Vonom le a következtetést, majd figyelek arra, amit mondt, ugyanis halkan beszél. Nem akartam hangot kiadni, de nem is figyelt rám, így csak magamban jegyeztem meg az észrevételeim. ~Biztos, hogy nem vagyunk egyedül. De ha észre vett volna, akkor már itt lenne. Minél hamarabb elindulunk, annál jobb. A végén még erre téved aztán lebukunk!~ Hát igen a fejemben folyamatosan mondom a magamét. Nem vagyok én hozzászokva a némasághoz. Ekkor azonban Melissa visszatekint rám, s hív hogy siessek. Nem kell noszogatni, pálcát feltartva iramodok meg utána, a lehető legnagyobb csendben. Menet közben folyamatosan fülelek, hogy észrevegyem, ha valaki jön, de úgy tűnik egyelőre megúsztuk a lebukást. Csak jussunk el a könyvtárig, onnan meg vissza. Akkor leszek újra nyugodt, ha már az ágyamban fekszem! Holnap úgy fogok kinézni, mint egy hulla! De a jó jegyért áldozatokat kell hozni. Különben sem értettem soha, hogy mire volt jó lezárni azt a részt, szerintem semmi veszélyes nincs ott, de hát ilyenek a felnőttek a legkisebb dolgokba is óriási bajokat látnak. Ezen gondolkodom, miközben haladok a könyvtár felé.

note: Ahhoz képest nagyon király lett! (:

Lili & Melissa

Hamarabb indultam el a klubb helységből, mint kellett volna, de nem bántam meg. Inkább hamarabb, mint későn. Én ezen gondolat szerint élek és éltem mindig. Kicsit talán még meg is nyugtat, hogy horábban értem ide, mint a mardekáros királykisasszony. Sokkal nyugodtabb vagyok így. Azon kezdek el gondolkozni, persze miután megtaláltam a megfelelő várakozási helyet, hogy miért ilyen gorombák a mardekárosok. Mind valami problémás gyerek? Bántják őket? Bántották őket? Esetleg el vannak kényesztetve? Na jó ez utóbbi a mardekáros aranyvérűekre igaz, de akkor is, miért kell mindnek fenn hordania az orrát. Számomra ez egy felfoghatatlan dolog. Hosszas várakozás után kezdek kicsit ideges lenni. Mindjár egy óra a betörők királynője meg sehol.
~Méghogy pontos! Várjunk, miért van olyan érzésem, mintha figyelnének?~ Felpillantok, majd elmosolyodok, mikor az egyik kisebb fémfelületen megpillantom Melissa alakját. Úgy tetszik, mintha látnám a szemében a gondolatait.
~Meg akarsz ijeszteni mi? Nem fog menni, de legyen a te kedvedért, úgy teszek, mintha sikerülne. Nőljön csak a májad a büszkeségtől.~ Megvárom míg a hátam mögé ér, most hirtelen rámtört a nevethetnék, de vissza kell fognom magam, még a végén rájönne, hogy tudom, hogy ott van. Ennek ellenére kezem akaratlanul is a pálcámra csúszik, de csak úgy, mintha játszani akarnék vele unalmamban. Most már olyan közel volt, hogy ha nagyon koncentráltam hallottan a lépteit. Megállt, majd megszólalt, mint egy kísértet. Kezdődjön a show! Ijedt arccal megpördülök, s meglepetésemre kirántom a pálcám. Látom, hogy a lány arcán gonos mosoly lesz úrrá. Nyertem! Nem vette észre. Arcomra nyugodt vonásokat, húzok a pálcám pedig visszahelyezem a tokba. Majd felnézek Melissára.
- Még nem vagy az ellenségem! De ne vesztegessük az időt. Mond meg mit csináljak, aztán induljunk. Azzal, hogy borsot törj az orrom alá foglalkozhatsz később. - Mondom egykedvű hangnemben. Csak hogy a színi előadás tökéletes legyen. Szeretem az ilyen dolgokat, ha nem varázslónak születtem volna, biztos színésznek megyek, de így marad az auror, mint életcél. Csendben várom, hogy a lány válaszoljon, közben pedig ezen a gondolaton elmélkedem.

note: Ez is egy nagyon jó reag lett! (:

Lili & Melissa

Ahogy megláttam az elégedett mosoly morzsáját a mardekáros királylány szája sarkában azt hittem megfojtom. Nem bírom elviselni, ha azt hiszik irányíthatnak. De jobb ha lenyugszom. Csak a lecke befejezéséig kell elviselnem az a gyönyörű arcocskáját. Csak tudnám mit van úgy oda magáért. Egy álnok gyík, mint minden mardekáros! Ez egy tény és nincs értelme vitatkozni vele.Sosem értettem miért jó nekik, hogy másokat bántanak. Az egyetlen épeszű magyarázat, hogy valami őket bántja és azt vetítik ki, bár egy két személynek ezt az ötletemet is sikerül megcáfolnia. Mindenesetre én örülök, hogy nem vagyok ilyen. Meg annak is, hogy a papa nem hagyta, hogy ilyen gonosz legyek másokkal. Nekem mindig azt mondták, hogy mind egyenlőek vagyunk. Na már most jelen pillanatban is megdőlt ez az állítás. Ugyanis szerintem jóval magasabb szinten állok ennél a lánynál, de hagyom, hogy azt higgye, hogy ő az okosabb. Ekkor azonban meghallom azokat a gúnyos hangon kimondott szavakat.
~Pálca legyen nálad.~ Ismételem magamban lassan, a sértő megjegyzést. ~Mit gondolsz hol van? A kispolcon?!~ Duzzogok magamban ez már komoly sértés, feszegeti a határokat ez a beképzelt... Nem is tudom mi. Szerencsére megtanultam, hogy ne mutassa arcom a különböző érzelmeket, csak a mosolyt. Most is felveszek egy mosolyt, majd megint megkomolyodik az arcom.
Sejtem, hogy azért a bejárati csarnok lesz a találkahely, mert az hozzánk közel van és azt hiszi nem tudok messzebb egyedül eljutni. Pedig ha tudná, hová szoktam én este kilógni.
Ellenben nem gondolkodom ezen, inkább teret engedek a beszélőkémnek és hagyom, hogy elmondja, amit a kisasszonyról gondol. Még mindig jól állok ugyanis a kínos megjegyzéseket még megtartottam magamnak. Ahogy befejeztem, mintha egy kis gondolkodást vélnék rajta felfedezni. Ekkor levonja a következtetést, magamban tapsolok neki, hiszen ki gondolta, hogy rájön. Azonban az, hogy kinevetett nem nagyon tetszik. Ezért sem kedvelem a mardekárosokat, mindenkit kifiguráznak. Ahogy ez végigfutott agyamon Melissa belefúrja szürke jeges tekintetét az enyébe. Azt akarja, hogy féljek? Nem fog menni. Nem ijedek meg csak egy gonosz pillantástól.
- Nem annyira, mint te! - Igen ezt sértésnek szántam és mondhat bármit nem fog érdekelni. Még mindig állom a pillantását. Lehet, hogy a szem a lélek tükre, de az övéből csak a gonoszságot, meg a fájdalmat tudom kivenni. Vajon az enyémben mit láthat? Fájdalmat esetleg, de gonoszságot, vagy nagyképűséget biztos nem. A szemeben is az az őszinte, vidám, mindenrekész lány van, aki mindig is volt. Ahogy a papám mondta, mikor sírtam, akkor is ott volt a mosoly a szememben. Biztos szerencsém van, hogy nem értek nagy veszteségek, de ami ért én azt is feldolgoztam, amennyire lehetett. Arcomon megint ott virít a mosoly, nem akarom, hogy azt higgye, hogy sikerült megsértenie. Mikor már éppen belemelegednék a gondolataimba, akkor szólal meg újra. Feláll és elindul, majd visszafordul.
- Nem fogok! - Vetem oda félvállról, mikor észreveszem, hogy mindent nekem kell elpakolnom. Utána nézek Melissa-nak, s mikor becsukja az ajtót, gúnyosan kinyújtom a nyelvem. Majd felállok és lassan összeszedem a könyveket. Folyton az jár a fejemben, hogy milyen önző ez a lány, meg hogy az hiszi ő legokosabb. Nem tetszik, nagyon nem. Elviszem a könyveket a helyükre, majd elköszönök a könyvtár felügyelőtől és visszamegyek a klubhelységbe. Morcosan pakolom le a dolgaim és belevetem magam az ágyba. Nem kell sokat várnom, hogy Mary megjelenjen. Természetesen ki akar kérdezni a beszélgetésről én pedig mindent elmondok, persze az esti tervet kivéve. Szerencsére nem feszegette a témát, főleg miután részletes leírást kapott Melissa-ról. Vacsora után még jó ideig fenn vagyok. Viszont egyszer csak elnyom az álom. Mikor kinyitom a szemem már fél egy van. Szerncsére nem kell futnom, annyira nem aludtam el. Beledugom csizmám szárába a pálcám és elindulok a bejárati teremhez. A klubhelységből nagyon könnyű volt kilógni, mint mindig tipikus, senki sem figyel. A folyosókon már lassabban és elővigyázatosabban járkáltam. De még így is rekord gyorsasággal érkeztem meg és a mardekáros királykisasszonynak se híre, se hamva. Jobbnak látom, ha nem a terem közepén állok, így odamegyek az egyik falhoz és nekidőlök. Én itt vagyok, most már csak a betörés mesterének kell megjönnie. Nem mondhatja, hogy késtem még tíz percel hamarabb is vagyok, mint kellene. Nem lehet egy szava se, senki sem látott és nem is fog, ha rajtam múlik nem.

note: Tetszett a reagod! (:

Lili & Melissa

Mondanom sem kell, hogy eszem ágában sincs rosst jegyet kapni erre a dolgozatra. Nem azért mert mások ezt várják tőlem el, hanem mert én ezt várom el magamtól. Ha elég nagy leszek auror akarok lenni, ahhoz pedig rengeteget kell tanulnom és jó jegyek kellenek. Ezekért pedig mindent el kell követni. Még sosem volt olyan, hogy K-nál rosszabb jegyet kapjak. Talán csak egyszer, az első évben az első dolgozatomra, de az már nagyon, nagyon régen volt. Azóta sok minden megváltozott. Sokkal módszeresebben tanulok, s még ez mellett is képes vagyok bohóckodni. Még így is tudok úgy viselkedni, mint bárki más. Ami igazán furcsa lehet, hiszen az aranyvérűekről az az elképzelés járja, hogy beképzeltek, nagyszájúak és elvannak telve maguktól, na meg hogy gyakran lódítanak. Ebből rám legfeljebb a nagyszájúság igaz. Nem vagyok eltelve magammal, nem lódítok soha, az pedig hogy beképzelt lennék egyenesen sértő állítás. Ezt Mary tudja legjobban igazolni, ő tudja, hogy aranyvérű vagyok, azt is hogy rengeteget tanulok, de ugyanakkor nem tartom magam nagyra csak azért mert mindig K-t vagy VF-et kapok. Sőt úgy néz ki, mintha ezek a dolgok hidegen hagynának.
Ez pedig csak annyi részben igaz, hogy már megszokás, hogy ilyenek, de rengetem munkám van a jegyek mögött. Mennyi könyvet végig olvastam azóta mióta ide járok, már a számát sem tudom, száznál meguntam a számolást.
A jegyekkel kapcsolatos megjegyzésemre egy egyszavas választ kapok, minek hatására inkább visszabújok a könyvbe, de nem jutok vele előrébb. Nem is az a baj, hogy van amit nem tudok rendesen kivenni, hanem az, hogy egyáltalán nem olyan, mint amilyen kellene. Gyorsan felfogom, hogy ide egy sokkal magasabb szintű, pontosabb megfogalmazás kell, s mikor Melissa megemlíti a zárolt részleget, tudatosul bennem, hogy ott van, ami kell nekünk. Sosem voltam az a gyerek, aki rosszaságokba keveredett, tekintve, hogy nem tudok hazudni, így elég bajos lenne kibeszélni magam a gondok alól, de volt már rá példa, hogy Mary-val megszegtük a szabályokat és nekem kellett kimagyaráznom magunk.
Ilyenkor van az, hogy nem mondunk el mindent, vagy egy régebbi kiruccanás eseményeit mondjuk el az akkori helyett. Végülis, igazat mondtam, csak azt nem mondtam meg mikor volt az az ügy. Így nem is hazudtam, de meg is úsztuk a szabályszegést. Most sem lesz olyan nehéz, tekintve, hogy egy mardekáros is velem lesz, akik pedig köztudottan jók az ilyenekben.
Beismerem Melissanak, hogy igaza van, mire arcán őszinte reagcióként jeleni meg a meglepetés, valószínűleg nem nézte volna ki belőlem, hogy ilyet mondok. Végig néz, persze én még mindig mosolygok, a mosoly csak nagyon ritkán tűnik el arcomról, így nem lepődnék meg, ha legalább agyalágyultnak gondolna. Amiben szinte biztos vagyok az az, hogy nem hisz nekem. Persze nem akarom ezt felróni neki, hiszen nem ismer, nem is tudhatja, hogy sosem hazudok, ha pedig a dolgozatokról, leckékről van szó egyenesen véresen komolyan szoktam mondani, ami elhagyja a szám.
Az biztos, hogy az a megjegyzésem, hogy esetleg nincsen terve a bejutást illetőleg, vérig sértette a mardekáros díszkirálynőt, abból ítélve, ahogy felhúzta az orrát. Valószínűleg van oka a megsértődésre, de én csak akkor hiszek neki, ha látom is, addig semmi értelme. Ezek után közli, hogy ma este hajnal egykor ki kell szöknöm és, hogy a bejárati csarnokban találkozunk.
- Hajnal egy! Ott leszek és most pontosan! - Mondom most megkomolyodott arccal. Elkezdek azon gondolkodni, vajon elmondjam-e Mary-nek a tervet, de jobbnak találom, ha nem tud róla semmit. Igaz, hogy mindig is ő volt, aki szerette a bajokat csinálni, de az hajnali manővereket nem szerette. Jobb, ha nem tud róla, különben is, így kisebb lesz az esély a lebukásra is. Bár kicsit zavar, hogy nem tudok többet a dolgokról, meg arról, hogy hogyan is akarunk bejutni, ennek ellenére nem kételkedem a Melissa-ban. A mardekárosok nagyon jól tudják leplezni a rosszaságaikat, így nincsen semmi félnivalóm. Ekkor a lány, egy rövid hallgatást követően megszólal, mire egy kételkedő pillantást vetek felé. Még mindig komoly az arcom, ez kicsit sem tréfa dolog, de igazából, csak meg akarom mutatni neki, hogy tudok komoly is lenni.
- Rendben van, nem kételkedem benned. Hiszem, hogy tudod mit csinálsz. Ha lebukunk mindenképen én húznám a rövidebbet, a miértje nem lényeges. Tudom mikor lehet megbízni kiben. Nem mondom, hogy megbízom benned, de hiszek neked és elfogadom, hogy te jobban értesz a besurranáshoz, mint én. Sosem fogok benned bízni és nem is kell, de most társak vagyunk így hinnünk kell egymásnak. - Jegyzem meg a végén megint felvéve a lány számára kedvenc (nekem inkább átlagos) mosolyom. Megint Lili lettem, az a Lili, aki örökvidám és őszinte, most szabályt szegek és teszem ezt egy mardekárossal. Az biztos, hogy miután a dolgozatot beadtul elmesélem az egész történetet Mary-nek. Nagyon csodálkozni fog, már előre kíváncsi vagyok az arcára.

note: Nagyon jó lett a reagod! Nekem nagyon tetszett!

Lili & Melissa

Mondanom sem kell könnyen észre vehető, hogy a mardekáros kisasszonyt jobban érdekli, mint a lecke vagy csak én nem vagyok neki szimpatikus. Érdekli is a csodát, nekem csak az számít, hogy meglegyen a kitünő, aztán nem is kell többet látnom a kisasszony arcát. Sose szerettem a mardekárosokat, nem azért mert azt mondják gonosz varázslók lesznek, hanem mert mind olyan ellenszenves,mint ez a díszpéldány itt. De mindegy is itt a munka a fontos,csak jó képet kell hozzá vágni. Arra gondolni, hogy ez őt sokkal jobban idegesíti, mint engem.
Lerakom a könyveket, az asztalra, s elrendezem, nehogy egy is leboruljon. Majd kezetnyújtok a lánynak, aki még mindig a hugrabugos edzést figyeli. Mikor észre vesz el is fogadja a kéznyújtást, bár elég ellenszenves arcot vág.
~Melissa? Szép neve van az biztos! Ha nem lenne ilyen pökhendi jól kijönnénk!~ Jegyzem meg magamban, majd felcsapom a könyvet. Szemem végig fut a tartalom jegyzéken, s amit látok nem tetszik. Sose szerettem, mikor McGalagony olyan leckét adott, amit sok kicsi részből kellett összerakni, de ez a mostani kész katasztrófa. Ekkor a következő kérdésemre, még mindig parancsoló hangon válaszol Melissa. Erre egy halvány félmosoly húzódik eddig komoly, a könyvet fürkésző arcomra, s felemelem a fejem.
- Én is mindig K-t kapok, ha nem VF-et. Azt pedig nem is vártam, hogy helyettem gürizz, együtt kell gürizni a kettő nem ugyanaz. - Jegyzem meg még mindig kedves hangon. Ekkor felcsapok egy másik kömyvet, ahogy a lány is felcsap egyet, de engem megint ugyanaz a látvány fogad, mint az előbb. Nem kis meglepetésemre Melissa is ugyanezzel áll szemben, de ő felvet egy megoldást. Megcsillan a fény a szememben, mikor elmondja az ötletet.
~A zárolt részleg! Hát persze ott biztos van anyag.~ Örvendezek magamban. Becsukom a könyvet és félretolom, mindig is odaáig voltam a kalandokért főleg, ha a tanulással voltak kapcsolatosak. Így szememben csillogó tűzzel szólaltam meg újra, persze halkan és közelebb hajolva Melissa-hoz.
- Nem hiszem, hogy McGalagony úgy adott volna olyan leckét, amihez a zárolt részleg kell. De! De igazad van, arra van szükségünk, már amikor összeszedtem a köyveket, akkor is láttam, hogy nem lesznek jók. De a zárolt részlegben biztos van olyan, ami megfelel. Akkor viszont be kell jutnunk. Nem gondolom, hogy bármelyik tanár engedélyt adna a belépésre, tehát marad a belógás. Csak az a kérdés hogyan? Nem szabad észrevenniük, mert ha lebukunk, nagyobb bajunk lesz, mintha rosszabb szintű leckét írunk. Van ötleted, hogyan jussunk be? Vagy esetleg tudsz, valakit aki ad engedélyt a belépésre? - Kérdezem izgatott tekintettel méregetve a lányt. Kíváncsi vagyok van-e valamilyen ötlete. Igaz, hogy a leckét csak jövőhéten kell leadni, de megírni meglehet hamarabb is. Viszont a zárolt részlegbe való bejutás nem könnyű, de én már most azon gondolkodom, hogyan lehetne bejutni, vagy hogyan lehetne engedélyt kérni a belépésre.

note: Semmi baj! Az enyém se lett profi munka.

Lili & Melissa

A napom olyan jól kezdődött, ahogyan ritkán szokott. Vidáman keltem fel és tele voltam élettel. Még meg is jegyeztem Mary-nek, hogy rég éreztem magam ilyen jól.
Teljesen rendben volt minden egészen az átváltoztatástan óráig. Mikor is kiderült, hogy pármunkát kell csinálnunk. Az első gondolatom az volt, hogy nem lehet ekkora balszerencsém ma nem. De sajnos ez még csak a kezdet volt. A legszörnyűbb még hátra volt. Amúgy se szeretem a pármunkákat, mindig attól félek, a másik elrontja a munkám. Nem azért tanulok ennyit, hogy bárki más rontsa el a jegyemet.
Az óra hátra maradó részét teljesen lelkesedés mentesen ültem végig. Már a gondolat is aggasztott, hogy egy Mardekáros piperkőc lánnyal kelljen leckét csinálnom. Az biztos, hogy hamar túl akarok rajta esni. Persze nincs ellenemre senki, csak azok a lányok, akik így festenek, mint az akivel összeraktak, általában nem valami okosak, vagy azt hiszik jobban tudják a dolgokat, mint én. Pedig ez nem biztos, hogy így van. Én keményen tanulok és ez a jegyeimen is meglátszik, sose kaptam még egy rossz jegyet sem. Azonban az óra hamar elmúlt. Éppen az utolsó jegyzeteim írtam fel, s utána kezdtem összeszedni a dolgaim, mikor a "tanulótársam" odalépett mellém. Szinte parancsoló hangon szólított meg. Én meg felpillantottam rá, majd hogy ne tartsam fel kurtán megjegyeztem.
- Ott találkozunk! - Azzal a lány ott is hagyot. Meg kell mondanom ez kicsit megnyugtatott. Bár még így is eléggé zaklatott voltam a nap hátralévő két óráján, amit Mary meg is jegyzett nekem. De én csak annyit mondtam, hogy elúszott a mai napi jó kedvem és ne is próbálja meg kiszedni belőlem, mi az oka.

Az utolsó órám gyógynövénytan volt. Ez az óra máskor se foglal le komolyabban, de most egyenesen kínszenvedés volt. Minden percben az órámat néztem és már nem tudtam mit kezdjek magammal. A sok növény nem érdekelt, csak a pármunkán járt az eszem. Az óra végére úgy néztem ki, mint aki most futotta le a maratont. Mary rámparancsolt egy ruhacserét. Ő mindig is híres volt az öltözködési mániájáról. Most viszont hallgattam rá. Csuklóm kötöttem egy sárga sálat. A sárga szín mindig megnyugtat. S lehet, hogy Mary-nek kivételesen igaza volt és a ruhacsere felvidított.
Mosolyogva indultam el a könyvtárba. Gyorsan végig futottam a folyosókon fel az emeleteken, végül amilyen csendben csak tudtam beléptem a könyvtárba. Ez az én terepem! A nyugalom és a tudás szentélye. Ha nem kellene leckét írnom biztos a szokásomhoz híven nekilátnék egy könyv olvasásának. Viszont most dolgom van. Köszöntem a könyvtár felügyelőnek, majd a Mardekáros lány keresésére indultam. Út közben összeszedtem néhány hasznos könyvet is, ami jól jöhet a leckéhez. Gyorsan megtaláltam a lányt, az egyik ablak alatt ült és bámult ki rajta. Én éppen csak kipillantottam, ide jövet láttam, hogy a Hollóhát tart edzést, márpedig azt minden ház tudja, hogy azok elég gyengék a kviddics terén. Egy kisebb adag könyvel a kezemben lépek oda a lány mellé, maj vele szemben leteszem a könyveket. Végül kedves mosollyal megszólalok.
- Itt is vagyok! Lili Nenil! - Nyújtok kezet, s ha elfogadja ha nem folytatom a beszédet. - Akkor hol kezdjük? Hoztam egy két könyvet, ami segíthez ezért késtem. - Mondom, majd felcsapom a legfölső könyv fedelét és elkezdem tanulmányozni.