Leonard & Melissa

Leon & Mel

A szokásosnál valamivel gyorsabban letudtam az iskolakezdés előtti bevásárlást, amit valószínűleg annak köszönhettem, hogy egyedül jöttem, pontosabban a házimanómmal, Petsyvel. Üdítő változatosságnak bizonyult az anyám hiánya, akinek rendkívül idegesítő szokásai közé tartozott, hogy mindenbe beleütötte az orrát, és az esetek többségében csupán bájcsevegni járt az Abszol útra. Csodálom, hogy idén elmulasztotta ezt a remek alkalmat és beleegyezett, hogy Petsy segítségével egyedül intézzem el a dolgokat. Tulajdonképpen az én jelenlétemre sincs feltétlenül szükség, a házimanó egyedül is meg tudta volna venni a szükséges holmikat, de mivel az iskolai vásárláson kívül van némi elintéznivalóm, így ez az alkalom pont kapóra jött. Petsy betért a Czikornyai és Patzaba a tankönyveimért, a Mágikus Menazsériába bagolyeleségért, a patikába néhány bájital hozzávalóért, amiből tavaly kifogytam, az üstboltba, ugyanis semmiképpen sem használok egy üstöt fél évnél tovább – utálom a használt dolgokat -, a penna- és tintaboltba, végül Madam Malkinhoz az elkészült talárokért, amit a múlt héten rendeltünk. Eközben Florean Fortescue fagylaltszalonjában várakoztam a manóra, de fél óra elteltével, egy elfogyasztott csokis kehely után már türelmetlenül pislogtam az órára. Petsy soha nem tartozott a fürge manók közé, a munkára is csak üggyel-bajjal lehetett rávenni, de ennyi idő alatt ő is legalább kétszer megfordulhatott volna. Mindig is mondtam, hogy csak a baj van a manókkal és emellett még rendkívül ocsmányak is. Lábammal ütemes doboltam, és a világért le nem vettem volna tekintetem az óráról, végül tíz percnyi várakozás után végre megjelent Petsy megrakodva a vásárolt holmikkal.
- Hol voltál eddig? Minden megvan? – förmedtem rá, mikor megállt az asztalom mellett.
- Én igazán igyekeztem, Kisasszony, de mindenhol nagyon hosszú sor volt és.. – mentegetőzött, mire fenyegetően összevontam szemöldökömet belefojtva a szót. – De minden megvan, nézze csak meg! – hadarta sietve, de ismét leintettem.
- Helyes, a késésért pedig otthon számolunk – zártam le a témát és egy bájos, de semmi jót sem ígérő mosolyt intéztem felé. – Menjünk! – álltam fel, majd a kezébe nyomtam pár galleont, utasítva, hogy rendezze a számlámat.
Végigsiettem az Abszol úton, majd lefordulva egy szűk sikátoron át a Zsebpiszok köz felé vettem az irányt. Petsy mögöttem trappolt, hallottam nehéz lépteinek zaját; rövid lábaival bizonyára nem volt könnyű tartania velem a tempót, de hálás lehet, amiért a vállán átvetett táskát tágító bűbájjal láttam el, pedig tőlem aztán nyugodtan megszakadhatna a könyveim súlyától, nem izgatna. De így legalább nem mondhatja, hogy rossz gazdája vagyok, nem mintha azzal bármit is segíthetne helyzetén.
Amikor a Borgin & Burkes elé értünk Petsy óvatosan megelőzött, és az ajtót szélesre tárva megvárta míg belépek, majd belökte az ajtót, amiért egy dühös tekintetben részesítettem. Csak ezután néztem körbe a boltban és biccentettem Borginnak. Rajtam kívül egyetlen vevő nézelődött a polcoknál; ismerősnek tűnt, de mivel csak egy pillantást vethettem rá oldalnézetből, aztán hátat fordított, így figyelmen kívül hagytam. Borgin felajánlotta segítségét, de udvariasan elhárítottam ajánlatát, majd az egyik polchoz lépve óvatosan, figyelve, hogy ne érjek semmihez, szemléltem a kínálatot.

Leon & Mel

Egy kis, gömbölyű üvegcsét tartottam magam elé, melynek tartalma a poros ablakon át beszűrődő fényben sötétkék színben játszadozott, kezem takarásában viszont fekete színt öltött. A vízszerű folyadék teljesen ártalmatlannak tűnhet, ám valójában méreg. Félreértés ne essék, nem öl meg, és éppen ezért keltette fel érdeklődésemet, hiszen gyilkos főzetet magam is könnyűszerrel készíthetek, sőt még a bájitalok terén járatlan embernek sem okozna gondot ez a művelet. Csak egy óvatlan lépés, egy rossz hozzávaló és máris kész a baj. Ellenben ezt a főzetet még a legtöbb bájitalmester sem tudja elkészíteni, a recept sem biztos, éppen ezért igazi gyöngyszem, és ha valahol felbukkan busás ára ellenére is azonnal lecsapnak rá a legszemfülesebbek. Veszélyes hatása miatt már évszázadok óta a Minisztérium tiltólistáján szerepel, és szigorúan büntetik az árusítását, mégsem tűnt el a piacról. A rafinált kereskedők ezerféle módszert találtak ki a szer álcázására, de a Minisztérium szokásához híven nem fogja fel, hogy szélmalomharcot folytat egy profin kiépített szervezet ellen. Ebben a témában nem is vagyok éppen jól értesült, túl keveset mozgok a megfelelő körökben ahhoz, hogy egy ilyen főzethez hozzájuthassak. Nem tudom, éppen hogyan álcázzák, és merrefelé érdemes keresgélni. Most mégis a  puszta véletlennek köszönhetően ráakadtam a bájitalra, mely mint egy pióca fokozatosan elszívja elfogyasztója erejét, és valóban, ha túladagolják, belehalhat az áldozat; az elszívott erőt pedig a tettes nyeri el. A megfelelő adagolás mellett hatása nem hosszant tartó, pár órán, egy napon belül mindkét fél ereje helyreáll, de addig lefolyhat egy párbaj, addig győzhet és veszthet valaki, legyen szó bármiről. Szerzeményemmel kezemben, melyet határozottan szorítottam markomba, hátraarcot csináltam, hogy pár lépéssel a pult előtt teremjek, ám erre nem kerülhetett sor. Alig tettem egy lépést, a nem messze tőlem álldogáló férfi megfordult és olyan lendülettel indult el, hogy már nem tudtam kikerülni az ütközést. A táskám lecsúszott vállamról és néhány dolog szétszóródott a padlón, mégsem ez kötötte le figyelmemet. Sebes mozdulattal nyúltam a bájitalos fiola után, de későn, az a földnek csapódva szilánkokra tört, tartalma a padlón terült szét.
- Nézd meg, mit csináltál! – sziszegtem dühösen, mikor oda sem nézve kikaptam kezéből a táskámat. Előhúztam pálcámat, egy reparoval helyrehoztam a fiolát, majd egy újabb bűbájjal a kis üvegcsébe irányítottam a folyadékot, melyben láthatóan apró porszemcsék úszkáltak, de úgy döntöttem, ezzel az apró gonddal ráérek otthon foglalkozni, akkor lesz időm tökéletesen megtisztítani, ugyanis a bekoszolódott bájital is rejt annyi veszélyt, mint a rosszul elkészített. Borgin eközben az egyik polcon rendezgetett valamit, és egy oldalpillantáson kívül ügyet sem vetett az éppen lezajlott jelenetre. Petsy az ajtó mellett, a sarokban meghúzódva álldogált, tanácstalanul, riadtan figyelve az eseményeket, de nem mert közbelépni.
Táskámat vállamra véve felálltam; a balesetet okozó férfi is így tett, majd akkor először pillantásom találkozott az övével. A felismerés villámként cikázott végig rajtam és rövid tétovázásra késztetett.
- Tudom – biccentettem kimérten, de egy halvány, udvarias mosollyal. – Elnézést az előbbiért, igazán nem akartam olyan tapintatlan lenni – korrigáltam gyorsan figyelmetlenségből elkövetett hibámat, ugyanis tisztában voltam vele, kihez van szerencsém és ebben az esetben milyen hangot kell megütnöm. A szüleim is halálfalók, ebből pedig egyenesen következik, hogy meglehetősen jól értesült vagyok, még ha ők nem is tudnak róla. Zorner is bizonyára ismeri őket, ha nem is túl közelről, de látásból biztosan.
- Melissa Blackburn – vettem elő legbájosabb mosolyom, majd kezet nyújtottam neki. Meglepett a közvetlensége, tartózkodóbb viselkedésre számítottam; de szavai is egyértelműen tanúskodtak róla, hogy nem tudja, ki vagyok. Ha tudná, nem hinném, hogy így szólna egy halálfaló társa lányához.