Tally&Melissa

Melissa

Nem volt épp jó nap számomra a mai. Bár nem is az a szerencsétlen, amikor semmi sem jön össze, de így is elég rosszul éreztem magam. Éjjel nem sokat aludtam, mivel egy Hugrabugos párocska a klubszobát választotta veszekedési helyéül. Mire Bimba professzorhoz eljutott a hír és feljött rendet tenni már hajnali három óra volt és nem tudtam visszaaludni. Bájitaltanon olyan szinten nem tudtam figyelni, hogy összekevertem a bodza bógyókat az akácfamaggal, így egy habzó valamit eredményeztem a bátorság szirup helyett, mágiatörténeten pedig sikeresen elaludtam. Az a tudat viszont nyugtatott, hogy nem voltam egyedül, a házam fel ugyanilyen tüneteket mutatott, a másik fele meg jó alvó. Alig vártam már délután, hogy a tanulás végeztével ledőlhessek és aludhassak egyet. Ám ez természetesen nem sikerült. A könyvtárban eltöltött két óra alatt alig írtam egy pergamennyit, mert Calix folyton idegesített. Egyszerűen nem akarta abbahagyni a beszédet és folyton kritizálta a Minisztériumot a rendelet miatt. Mivel úgysem értettünk ebben egyet, inkább ráhagytam és megpróbáltam koncentrálni, de végül fel kellett adjam.
- Tudod, hogy nem szoktam ilyet mondani neked, de légy szíves fogd már be a szádat. - Calix meglepődött a kifakadásomon, de ő nem is érthette, hogy milyen hangulatban vagyok. Amikor ő alszik, még egy sárkány sem tudja felébreszteni. - Hagyjuk ezt az egészet, nem bírok melletted tanulni, inkább elmegyek.
Fogtam magam és dühösen felkaptam a teleírt pergament, majd otthagytam döbbent barátomat. Úgy tűnt mostanság már csak veszekedni tudunk. Azt hiszem sosem lesz olyan a kapcsolatunk, mint amilyen régen volt.
A hálóteremben mérgesen vágtam le a tancuccaimat, majd úgy döntöttem, inkább kikapcsolódok és kimegyek a kviddicspályára repülni, oda Calix úgysem jönne ki soha utánnam.
Kiérve felpattantam a Nimbusz 2001-emre és felszálltam. Nem volt konkrét célom, hogy mit csináljak, csak repülni akartam, ezért kicsit bizonytalannak tűnhettem kívülről. Az idegességem valamelyest csillapodott, mire felértem a levegőbe, mosolyogva csuktam be a szemem, mikor egy Mardekáros lány, Melissa megszólított. Nem kedveltem őt, mert mindenkivel lenéző volt, természetesen most is hozta a formáját az álszent mosolyával. Nem nagyon volt kedvem válaszolni neki, mert tudtam, hogy azért jött ide, hogy piszkáljon. A származásom miatt már úgyis kaptam pár gúnyos mosolyt tőle a folyosón. Kicsit tartottam tőle, mert fontos családból származott, ezért inkább felvettem a kedves arcomat és válaszoltam.
- Pedig tudok, egy ideje a Hugrabug őrzője is vagyok. - nagyon reméltem, hogy nem akar majd kihívni egy játékra.

Amint megláttam Melissa arcán azt a jéghideg mosolyt és a tekintetéből sugárzó kegyetlenséget, rögtön tudtam, hogy nem úszom meg egy szimpla beszélgetéssel. Addig fog piszkálni, amíg sírva nem fakadok, valahogy mégis elmúlt a félelmem és a düh vette át a helyét. Nem hagyom, hogy szórakozzon velem, de amíg nyíltan nem vállalja fel, mit akar, addig maradok az udvarias, távolságtartó stílusnál, nem akarok bajba keveredni, mert abból valószínű, hogy a befolyása miatt én jövök ki rosszul. Még a gúnyos megjegyzésére a Hugrabug kviddics csapatával szemben és a testalkatomra is csak egy vállrándítással és egy műmosollyal válaszoltam. Legalább hadd legyen meg az az örömöm, hogy a szenvtelenségem bosszantja egy kicsit. Szinte azonnal visszavágott, csak háromszor olyan durván, mint amennyire én tettem. Tudtam, hogy Calixot meg engem sokan néznek meg a folyosón, de azt nem hittem volna, hogy pletykálnak is rólunk. Az eszembe sem jutott, hogy Melissa ezt csak kitalálta, azonnal robbantam, főleg a mai veszekedésem után. Ez a téma átlagban is nagyon érzékeny volt számomra, de így hogy Melissa még piszkálni is kezdett vele még rosszabb lett. A torkomat folytogatni kezdte a sírás és nagyon reméltem, hogy gyorsan ki tudok szabadulni ebből a helyzetből. Nyeltem egyet, majd remegő hangon szólaltam meg.
- Ő most nem jött velem és semmi nincs közöttünk, csak barátok vagyunk. - mint egy gép, úgy mondtam ki az automatikus szavakat, amivel saját magamat is hitegetni szoktam, de ahogy Melissa rám nézett a fal melyet e köré építettem meginogott és lassan összedőlni látszott. Megfogadtam, hogy nem sírom el magam, úgyhogy nyeltem egyet megint és elszántan belenéztem a lány szemébe. Nem tudom honnan vettem a bátorságot, de magabiztos hangon mosolyogva megkérdeztem Melissától.
- Na és neked hogy tetszik a kirendelt párod? - tudtam, hogy ez kényes téma neki, mert eléggé fel volt háborodva a családja a rendeleten, de már nem érdekelt, ha bajba kerülök emiatt, csak vissza akartam adni, amit ő okozott nekem.