Sophia McAllister

Nem vagyok az a fajta lány, aki kitűnik a tömegből a szépsége által. Inkább hétköznapinak, általánosnak mondanám kinézetemet. Nem vagyok nagyon magas, 170 körül mozoghatok pont, mint a szüleim. Vékonyka vagyok, de nem az a fajta, aki jobban hasonlít egy deszkára, mint egy nőre idomokkal. Ott domborulok, ahol kell és szerintem ez így van rendjén. Arcom ovális alakú, amit barnás fekete hajzuhatag keretez. Arcomon egyenlő távolságra ülnek se nem kerek, se nem mandulavágású szemüregeimben melyben barna íriszek díszelegnek. Orrom vékonyka, kissé kiálló, de nem valami karakteres. Ajkaim közepes vastagságúak. Öltözetem megfelel a Roxfort öltözködés szabályainak, órákon egyenruha, szoknya, nyakkendő, mikor szabad foglalkozás van, akkor a kényelemre törekszem, de szeretek megmaradni a nőies voltomnál is ezért gyakran hordok ruhát. A hajamban mindig megtalálható valami fejdísz, azokat egyszerűen imádom és nem lehetne levakarni rólam.
Ha már a kinézetemet kitárgyaltuk, akkor lassan, de biztosan rátérhetek a személyiségemre. Barátságos vagyok, kedvesen viselkedem az emberekkel, és ha segítséget kérnek akkor szívesen segítek nekik. Nem vagyok az a személy, aki a társaság közepén van minden egyes alkalommal, tökéletesen jól érzem magam, ha nem kell pompáznom. Egyszerű lány vagyok, talán érdekes, talán nem azt most mindenki döntse el magának. Olykor nagy a szám, de ez már csak ilyen, nem fogok megváltozni senki kedvéért.
Haragtartó vagyok, könnyen felkapom a vizet, de hamar le is nyugszom, viszont, ha megbántanak akkor elég nehezen békélek meg. Sőt, ha olyan nagyot vétkeznek ellenem szívesen visszacsípek. A végére érve pedig elmondom, hogy elég lusta személy vagyok. Ha tehetném nem igen csinálnék semmit, de az a helyzet, hogy a lustaság mellett szeretek pörögni is, szóval ember legyen a talpán, aki megért. Még én sem igazán ismerem magam, hangulat ember vagyok, befolyásol minden, ami körülvesz így nem igazán tudnám elmondani milyen is vagyok.

Az életem sosem volt fenékig tejfel, és mostantól nem is lesz az. Egy félig varázslattal ellátott családba születni nem minden gyerek álma, legalábbis akkor nem, ha a nővére kvibli és minden egyes lépéssel meglehet bántani. Nem szeretek az iskoláról beszélni, a varázslás témát pedig egyenesen kerülöm, pedig a szüleim szeretik hallani a sztorijaimat. Viszont a testvérem sokkal fontosabb, nem szeretném megbántani. Mégis szükségszerűnek éreztem leírni neki a fejleményeket, melyek teljesen megváltoztatták a jövőmet.
Sóhajtva túrok bele a hajamba, majd hátamat a hideg falnak vetve fújom ki a levegőmet. Ha most apa itt lenne meditálna velem, majd kiszedné belőlem a gondjaimat, hátha megoldást találna rájuk, de ez most nem fog menni. Ezt nem lehet egy pálca suhintással megoldani. Kirázom a gondolatokat, majd a repülő baglyom után nézek, aki viszi az örömhírt a családnak.
Andrew Tyler.
Ezerszer tekintettem már rá lopva, vágyakozóan hátha észrevenne és megszólítana, de ez nem jött össze. Vártam minden alkalomra, próbáltam kihasználni az esélyeket de sose jött össze, egyszerűen Merlin nem akarta ezt, s pont mikor túljutottam ezen az egész dolgon… Nos, pont akkor dobja az ölembe a sült galambot, jelen esetben a fiút, akivel már elsős korom óta szimpatizálok. Most mégis csalódott vagyok, mert nem egy hülye papír miatt kéne megismerkednem vele, hanem azért, mert esetleg Ő is úgy akarná. A muszáj kapcsolatok sosem egészségesek, harmonikusak, csupán megjátszottak.
Csalódottan lépkedek fel a lépcsőkön, kettesével menve a fokokon, hogy minél hamarabb megtaláljam barátnőmet, Ledat, aki már napokkal ezelőtt megkapta a párjának nevét. Szerencséjére Ő pont azt kapta, akivel együtt van. Hát nem csodálatos az élete?
Elmondom az e heti jelszót a Kövér Dámának, majd bemászva a portré háta mögött lévő ajtón egyből nekiütközök Ledanak.
- Már mindenhol kerestelek. Hol voltál? – kérdezi kíváncsian, mintha sejtené, hogy valami nincs rendben. És igaza is van, nem szoktam csak úgy elrohanni a nap kellős közepén.
- Időre volt szükségem, a reggeli postával megérkezett a várva várt levelem. A nevet pedig meg kellett emésztenem. – halványan elmosolyodom, majd egy eldugottabb helyre húzom. – Andrew az. Őt kaptam. – fülig érő mosollyal nyújtom át neki a hivatalos levelet.
Pár másodperc alatt átfutja, majd megölel. Ő még azt hitte, bízott abban legalábbis, hogy nem adtam fel. Én már nem tudom, hogy örüljek vagy sírjak ettől az egésztől.
- Mi lenne, ha megünnepelnénk ezt a káprázatos hírt egy vajsörrel?
- És mégis honnan szerzel te ilyen finomságot? – most fordul a kocka, én nézek rá kíváncsian és megyek utána.
- Szerinted miért vagyok jóban az ikrekkel? Azoknak mindig sikerül valami nyalánkságot felcipelniük Roxmortsból. – elnevetem magam.
Hát persze! Az a két csirkefogó bármire képes, de imádni valóak és hasznos személyeknek bizonyulnak, így nincs ellenemre az, hogy megkeressük őket.
- Úgy irigyellek téged. – némi csend után újból megszólalok. Kérdőn néz rám. – A szerelmeddel lehetsz együtt.
- Elárulok neked valamit So… reméltem, hogy nem őt kapom. – ez viszont meglepett. A szó is belém fagyott ezért, az út további része csendbe burkolózik.

- Megkérhetlek arra, hogy ne mond vissza? – bambulásomból barátnőm hangja ráz fel, lassan bólintok majd a nagyterembe térek. Ekkor viszont egy csapat kékbe öltözött fiúba botlok bele, majdnem az orromra is esem, de nem vagyok olyan béna, így csak valakinek sikerült jobban odaütődnöm.
Leda nevet.
- Mi az?
- A bambulásod miatt pont most mentél neki a jövendőbeli férjednek.

KÓD:  Griffendél 7/5 lány
KIRENDELT PÁR: Hollóhát 7/1 fiú
PLAY BY: Adelaide Kane