Raeka és Karen

Vendég

Még tartott a nyári szünet – amit, mint mindig most is végig dolgoztam –, azonban mára szabadnapot vettünk ki Jake-kel, hogy beutazzunk Londonba, mert mindkettőnknek dolga lett volna az Abszol úton, így együtt vonatoztunk fel Halesworth-ből, csakhogy annak a szemétnek eszébe jutott, hogy találkozója van a kis szív szerelmével, ezért lelépett.
Nagyon dühös lettem rá, pláne, amikor megláttam a bűnbánó kiskutya tekintetét, ilyenkor meg tudtam volna ölni, mert a lelkiismeretemre akart hatni. De immunis lettem rá, Holmes! Rám már nem hat ez a tekintet! Szóval meg foglak ölni. Igen, megöllek.
Szóval egyedül mentem az Abszol útra vásárolni, hiszen szükségem volt új talárokra, könyvekre és a macskámnak is valami eledelre meg az öcsém is nyaggatott, hogy vigyek neki valami vackot Weasley-éktől, mert azt ki akarja majd próbálni suli időben…
Tehát először beugrottam a Varázsvicc boltba, ahol az ikrek minden hülyeségről dumáltak nekem, és alig bírtam lekoptatni őket, majd vettem macskatápot, és most jelenleg a könyvesboltban ácsorgok, és a kosaramat különböző könyvekkel pakolom teli. Némelyikbe beleolvasok, valamelyiknek csak a hátulját futom át, akad, amit kivételes módon visszarakok a polcra, de a legtöbb így is a kosárban landol, viszont, most éppen meg is engedhetem magamnak ezt a sok könyvet.
Még a boltossal is egész kedvesen csevegek, mert az imént csatlakozott hozzám, amikor látta, hogy már teljesen megtelt a kosaram, és nagylelkűen hozott nekem egy másikat. Arról érdeklődik, hogy még milyen könyvre lenne szükségem, én pedig el kezdem sorolni neki, hogy milyen témában kellenének. Megcsillan a szeme, és egy pillanatra eltűnik. Látszik, örül neki, hogy végre valaki nem csak a szokásos tankönyvekért megy a boltjába, de ha így folytatom, könnyen lehet, hogy a fél üzletet fel fogom vásárolni. Erre a gondolatra halványan elmosolyodok.
Az eladó hat-hét könyvvel visszatér, és azokat is átfutom. Amíg a könyvekkel foglalkozom, addig legalább nem dühöngök Jacob árulásán. Megbeszéltük, hogy ezt a napot együtt töltjük, és segít majd haza cipekedni, erre eszébe jut a kis királylánya, és már lohol is hozzá… Idegesen szusszantok, mire az eladó riadtan megkérdi, hogy valami bajom van-e a könyvekkel, erre észbe kapok, és egy műmosollyal az arcomon igyekszem megnyugtatni, hogy csupán egy ismerősömön bosszankodom, aki nemrég nagyon is felbosszantott, de nem baj, majd leverem rajta.
Mivel kevesen vannak az üzletben, ezért a fickó felajánlja, hogy meghallgat, de finoman megrázom a fejemet, jelezve, hogy nem fogom kiteregetni se a magánéletemet, se a problémáimat. Helyette azonban a felső polcok egyikén kiszúrok egy könyvet, amit az unokabátyámnál láttam, és megtetszett, ezért megkérem az alakot, hogy legyen szívesen, és vegye le nekem.
Amikor a kezem közé kaparintom a könyvet, elvigyorodok, majd amikor észreveszem, hogy a fickó még mindit mellettem toporog, finoman odébb hessegetem, és böngészem tovább a kínálatot, hogy a karomon lógó második kosarat is megtöltsem. Ó, Merlin! Hogy fogom én mindezt hazacipelni?!

Vendég

Az ajándékos incidens után szinte rögtön haza jöttünk. Én nem igazán értettem, hogy miért, hiszen minden évben augusztus végéig maradni szoktunk és személy szerint engem eléggé zavart, hogy lemaradtam a nyár végi tűzijátékról. Mindig szerettem, mert akkor az egész család yukatában volt és közösen néztük végig a tűzijátékot. Olyan meghitt hangulat szokott lenni, de nem tudom felfogni, hogy most mégis miért mondták le... Még a nagyiék is értetlenül pislogtak anyuékra, amikor bejelentették, hogy haza utazunk.
Persze hiába gyötröm magam ezekkel a gondolatokkal, csak egyre csalódottabb leszek, ahogy belegondolok az egészbe. Lehet, hogy Haru csinált valamit? Esetleg Akira? Azért lehettek ilyen dühösek anyuék, hogy még a szokásos nyári családi vakációt is lemondják. Bár Akira és Haru is határozottan tagadták, hogy bármit is csináltak volna, így nem értem, hogy mi lehet a probléma. Talán apu összeveszett volna a szüleivel? Nem tudom, egyszerűen elképzelni nem tudom, hogy mi lehetett a probléma.
Mindenesetre én eljöttem otthonról, hogy kikerülhessem Akira és Haru csalódott tekintetét és nyomott hangulatát, mert túl negatívak és hiába próbálok pozitív lenni, mintha csak kiszippantanák az életet is az emberből... Hihetetlenek, de meg tudom őket érteni, én is csalódott vagyok, de azért igyekszem pozitívan hozzáállni a dolgokhoz. Több időm lesz felkészülni az új tanévre, és ezt a mai napot pont arra szánom, hogy kicsit körbenézzek az Abszolúton. Igaz, talán kissé kitűnök a tömegből a yukatámban, de egyszerűen nem bírtam ellenállni neki reggel, amikor felkeltem. Ha pedig a nyár végi fesztiválon nem vehettem fel, akkor legalább most az egyszer megengedhetem ezt magamnak. Legalább is én úgy döntöttem.
Már végig néztem pár boltot, még valami házi kedvenc után is néztem, egy papagáj vagy kakadu jó lenne otthonra, elférne a szobámban a ketrece is, de nem mertem anyuék engedélye nélkül bármit is haza vinni, így inkább a könyvesbolt felé vettem az irányt. A tankönyvek megvásárlásával azt hiszem csak segítek kicsit magamon.
A boltba belépve kicsit meglepődtem, de szinte rögtön egy apró mosoly játszott az ajkaimon. Magamhoz vettem egy kosarat és biccentettem az eladónak, majd egyenesen Karen felé vettem az irányt, majd a jobb oldalán megálltam és egy mosollyal az arcomon, türelmesen vártam, hogy felfigyeljen rám, miközben kissé meghajolva köszöntem neki. - Szia Karen. - Szinte le sem lehetett törölni az arcomról a mosolyt. Végre egy olyan ember, akit nem leng körbe a negativítás! El sem tudnám mondani, hogy micsoda megkönnyebbülés ez most a számomra, amikor pedig a tekintetem a kosarakra siklott, nem bírtam visszatartani a kuncogást. - Látom elkezdted a bevásárlást. - Mosolyogtam továbbra is és azt hiszen teljes mértékben kicsattantam az örömtől.

Vendég

Még javában válogatok a könyvek között, és kicsit se törődök vele, hogy már öt perce állok egy olyan terület előtt, amihez mondjuk más is szeretne hozzáférni. A könyvesbolt az én territóriumom alá tartozik, így aztán, ha ott vagyok, akkor ajánlatosabb mindenkinek hátrahúzódni, amíg nem végeztem.
Az köztudott, hiszen egyszer volt egy műkarmos liba, aki nekiállt hisztizni nekem – egy amúgy is szar napomon –, én meg lazán úgy orrba könyököltem, hogy a Szent Mungóba kellett vinni. Azóta a vásárlók tudják, hogy engem nem szabad elszakítani a könyvektől, mert akkor a biztos halál vár rájuk. Tehát mindenki szép csendben vár a sorára, kivéve egy valakit. Először csak a köszönést hallom meg, és bosszúsan oldalra fordítom a fejemet, hogy elküldjem az illetőt a jó édesanyjába, amikor megpillantom Raekát, és nagyokat pislogok rá. Hát… Őt talán nem kéne elküldenem a francba. Halkan felsóhajtok, majd mosolyt erőltetek az arcomra. – Szia neked is Raeka… – Már éppen megkérdezném, hogy mi járatban van erre, amikor a tekintetem a ruhájára esik. Óvatosan megszólalok: – Kislány, tudsz róla, hogy angol földön vagy? – kérdem összeráncolt homlokkal. – Mégis mi ez a ruha? – Ó, a hajolgatásán fenn sem akadok, de a ruha… Ez a ruha… Úristen. Engem nem vennének rá, hogy felvegyem. Szegény kis szerencsétlen, talán el is felejtette, hogy Angliában van? Vagy szimplán csak teljesen becsavarodott a naivitástól?
Aztán a megjegyzésére a kosaramra pillantottam, és zavartan felnevettem. – Hát igen. És még nem végeztem. Még el kell mennem új talárokat csináltatni. Az előző elszakadt és azon kívül csak a durmstrangos egyenruhám van még – magyaráztam viszonylag jókedvűen, sőt kivételesen örültem a társaságnak. Azután az áruló után még jól is esett Raeka kis pozitív álomvilágába csöppenni. – És te mi járatban vagy errefelé ilyen ruhában? – érdeklődök, majd a kosaraimmal a pénztárhoz vonulok fizetni. Az előadó készségesen szatyrokba teszi a könyveimet, és átnyújtja a többivel együtt, amikre korábban megkértem, hogy vigyázzon, így azt a négy szatyrot mindig a karjaimra akasztom, és segítek összeszedni Raekának a tankönyveket. – Akkor, ha itt végeztél eljössz velem talárt csináltatni? – hívom el, végtére is, tudom, hogy örülne neki, ráadásul úgy néz ki eléggé ráér. Én már annyira nem a vonatom miatt, de hát meg tudom oldani a hazajutást, ha kell.
– Hogy telt a nyarad? – kíváncsiskodok, de magam se tudom eldönteni, hogy tényleg érdekel-e, vagy csak udvariasságból teszem. Mondjuk, már jó ideje nem találkoztam senkivel Jake-en kívül, de vele is csak azért, mert egy helyen dolgozunk, na meg ott van még Elliot, akivel jó párszor randiztam, de rajtuk kívül csupán a fivéreim hülyeségeit hallgathattam. Szóval, azért kicsit jól esik kiszakadni a környezetükből, Raeka idegesítő szokásait meg már figyelmen kívül tudom hagyni. Vagyis… Csak egyet nem. A ruhát. Az nem különösebben tetszik, de nyilván velem van a baj, hogy nem értem meg a keleti kultúrákat.

» Lili és Raeka
» Raeka Aemi Hanari
» James és Karen
» Karen Gwendolyn Nott
» Daiyu és Karen, avagy két eléggé ingerlékeny mardekáros találkozója