Ginny & Hermione

Tudtam, hogy beszélnem kell majd előbb utóbb valakivel erről az egészről. Az ilyesmi elkerülhetetlen, ha az ember továbbra is a közösség része akar maradni, vagy egyáltalán társaságba akar menni, viszonylag nyugodt szívvel. A titkolózás és a félrebeszélés rövid úton és nagyon gyorsan mérgezik meg az addig sziklaszilárd barátságokat. Persze a szánalomnál és a sajnálkozásnál talán még a magány is jobb... nem, mindkettő egyformán rossz.
Ezen felismerés vezetett el engem a hamarosan bekövetkező beszélgetéshez. Az iskola már elég ideje elkezdődött ahhoz, hogy minden diák a minisztérium új rendeletéről sustorogjon. Én is megkaptam a levelemet, amely többféle régi és erős védőbűbájjal elzárva őrzök az egyik fiókomban. Már amikor kézhez kaptam azonnal eldöntöttem, hogy senki sem szerezhet róla tudomást. Tudnom kellett volna, hogy a pletyka itt úgy terjed, mint Bimba professzor kertében, a kerti törpék. A Roxfort falainak, szemük és fülük van, ahogy sajnos szájuk is, amit indokolatlanul sokszor nyitnak ki, szerintem legalább is. A folyosókon sétálva mindenki arról beszél, hogy ki kapta meg a levelét és hogy kinek a nevét tartalmazta. Vannak akik boldogok, vannak, akik bármit hajlandóak lennének megtenni, hogy elkerüljék a házasságot az érintett féllel. Mostanában azonban már másféle hírek is szárnyra kaptak... arról suttognak, hogy néhányan még nem kapták meg a levelüket, mint Draco Malfoy. Hallottam néhány hollóhátas lányt, akik szerint azért, mert a minisztérium nem tudja kit is osszon mellé. Az apja így is agyvérzést kap, hogy nem vehet el a fia aranyvérű lányt. Ohh ha Lucius Malfoy csak sejtené... kizártnak tartom, hogy Malfoy megmondta volna neki.
Az óra hamarosan éjfélt üt. A takaródó már régen érvényben van, én pedig ahelyett, hogy aludnék a nagyterem kandallója előtt ülve várom, hogy Ginny megérkezzen. Ilyenkor már a kísértetek sem járnak erre, nem kell félnem, hogy bárki is kihallgatja majd a beszélgetésünket. Persze csak ha Ginny nem fog kiakadni és kiabálva érdeklődni hogy ez most valami rossz vicc, esetleg újabban beteg humorra tettem-e szert.

I'm a ginger, and I'm proud of it.

Úgy éreztem, hogy a sarokban lévő árnyék egy-egy diák, akik nem várnak másra, mint arra, hogy az ajkaimat elhagyja az igazság, hogy végre kipletykálhassák azt bárkinek, akivel csak találkoznak. A racionális felem pontosan tudta, hogy ez nevetséges és hogy csak képzelődök, jóformán üldözési mániám van, mert félek, hogy a titkom kitudódik. De attól még jobban félek, hogy bár most elmondom majd az igazat Ginnynek a lelkem mégsem könnyebbül meg és hogy majd ő még jobban elítél, mint én ezt az egész helyzetet, amely körülvesz engem.
Riadtam kaptam fejemet az ajtó felé, amikor résnyire feltárult, majd egy árnyékot láttam becsusszanni rajta. Riadtan pattantam fel hiszen a tűz mellett közvetlen, aki bejött pontosan felismerhetett engem, még ha én nem is tudtam kivel állok a szemben. A szívem egyre hevesebben vert s félő volt hogy kiugrik a helyéről, amikor hirtelen az alak közelebb lépett és a tűz halvány fényénél felismertem végre a hosszú vörös tincseket és a tulajdonosukat is; Ginny Weasleyt. Zsibbadtan öleltem vissza, amikor körém fonta a karjait, de egy pillanatig még csak válaszolni sem tudtam, amennyire megkönnyebbültem, hogy ő volt az és nem valaki más.
- Én... én csak... valakinek el kell mondanom, mielőtt ez felemészt engem. Én... megkaptam a levelemet. - toltam el magamtól majd könnyes szemmel az ő kék szemeibe néztem és úgy éreztem, hogy a talárom zsebében lévő levél, egy hatalmas szikla súlyával nehezedik a szívemre és a testemre egyaránt. Nem tudtam mi mást mondhatnék vagy mit tehetnék hogy a helyzet jobb legyen. Végül kétségbeesetten csak elővettem a levelet és Ginny kezébe adtam, hogy megbizonyosodhasson róla miért érzem magam ennyire nyomorultul, összeszedetlenül és kétségbeesetten.

I'm a ginger, and I'm proud of it.

Kedvem lett volna mindent magam körül szépen sorjában a falhoz vágni, összetörni csakhogy végre ezáltal megszabadulhassak a bennem felgyülemlett indulatoktól. Tudtam, hogy ez az elgondolás semmit sem oldana meg, mert lehet hogy néhány percig jobban érezném magam tőle, de utána ismét maga alá gyűrne a súlya a tudásnak. Arról nem is beszélve, hogy engem úgy neveltek, hogy a hiszti semmit sem old meg és hoz helyre, csak a higgadt viselkedés és a racionális gondolkodás. Mivel azonban jelenleg egyikre sem voltam képes, vagy éppen nem akartam képes lenni, inkább a fel alá járkálást választottam, amint Ginny olvasni kezdte a minisztériumi levelemet. És akkor a java még csak ezután jön, elvégre most már akkor beszélnem kell neki Malfoyjról is, és az elképzelésről amelyet egy lehetőségként felvázoltam.
- De igen igaz. Bárcsak egy álom lenne. - mondtam ki önkéntelenül is azokat a szavakat, amelyek nekem magamnak is először az eszembe jutottak. És azt is tudtam, hogy hamarosan terítékre kerül az is hogy miért csak most mondtam meg neki, elvégre a levelem írása és érkezése is augusztus hónapra van dátumozva... ami két hónappal ezelőtt volt.
- Úgy éreztem könnyebben el tudom mondani neked, mintha Harryval vagy Ronnal próbálkoznék. - mondtam és úgy éreztem, hogy nem kell szavakba öntenem az aggodalmamat a fiúkkal kapcsolatban. Ron előbb átkozná meg Malfoyt a halálos átokkal miután elolvassa a levelet, minthogy annyit mondhatnék csokibéka.

I'm a ginger, and I'm proud of it.

Egyik szemem sírt, a másik viszont elégedett táncot lejtett örömében. Sajnáltam Miot, amiért egy olyan görényt fogott ki magának, mint amilyen Draco is. A másik felem meg azért volt ennyire boldog, mert nem nekem jutott a kiállhatatlan skorpiófiú. Sose kedveltem igazán a tejföl szőke fiút, aki lelkesen próbált keresztbetenni a legjobb barátaimnak és a bátyámnak. Egy dolgot megtanultam az idők során, mégpedig azt, hogy ha valaki a családoddal és a barátaiddal kekeckedik az nem lesz sose a barátod.
Hát én nem is szeretném, ha a ’kedves’ Draco Malfoy közelebb kerülne hozzám vagy bárkihez… de úgy látszik a Minisztérium nem így gondolja, hanem előszeretettel boronálta össze Hermionet vele. Már csak abban reménykedem, hogy mellém nem Monstrot adták, vagy valaki még rosszabbat. Blaise nem csúnya srác, őt talán még képes lennék elviselni, de akinek igazából örülnék az lehetetlen célpontnak bizonyulhatna. Harry nem épp az a fajta, aki olyan lányokat kedvelne, mint amilyen én is vagyok… meg amúgy is! A legjobb barátja húga vagyok, tehát valamiképpen tabu is egyúttal, nem?
- Nem címezték vajon el a levelet? Lehet, hogy nem neked akarták… - próbálnék valami értelmes mondanivalót kitalálni, de ez a hír annyira megdöbbentett, mintha most tudtam volna meg, hogy a kviddics igazából egy teadélután keretein belül jött létre… Sóhajtva túrok bele a hajamba, és gyűröm össze a kezemben lévő levelet. Mio helyében már rég beledobtam volna a tűzbe…
- Ebben igazad volt Mio, velem bármit megbeszélhetsz… ők csak kiátkozták volna a gyíkarcot. – öleltem magamhoz jó szorosan, hogy megpróbáljam valamennyire csillapítani őt. Nem sírt, vagy ilyenek, de tudtam jól, hogy magában ezen kattog az agya. Miért pont Dracot kellett kapnia?
- Most mitévő leszel? Ha akarod segíthetek titokban tartani mindenki előtt, főleg Harryék előtt. – mosolyogtam rá bíztatóan, majd a tüzet kezdtem el nézegetni. – Én még nem kaptam meg a levelemet… - osztottam meg vele, de mintha nem is neki mondanám, csak az orrom alatt motyogtam.

Komolyan végig gondolva azonban tudtam, hogy az egésznek több és nagyobb következménye lenne, mint valami egyszerű büntetés. Onnantól kezdve egészen biztos, hogy Harry és Ron szóba sem állnának velem, és persze a találgatások is elkezdődnének hogy vajon miért is történt ami történt. Attól kezdve pedig nem sok időbe tellene összerakni a tényeket, hiszen mindenki más úgy tudja hogy én még nem kaptam levelet, ahogy biztos hogy Malfoy is valami ilyesmit mondhatott. Ha pedig csak mi ketten nem kaptunk még levelet, akkor a helyzet teljesen egyértelmű.
- Írtam nekik én is azt hittem, hogy valamit elszúrtak, de nem... nem történt tévedés. - mondtam halkan a tűzbe bámulva. Nem tudtam hogy mi mást mondhatnék, nem tudtam hogy mondhatnám meg Ginnynek, hogy gondolkozom azon, hogy elhagyom a varázsvilágot és a barátaimat. Mindent magam mögött hagyok, hogy megtarthassam a szabadságomat... Malfoyjal együtt. Ha képesek lennénk együtt működni, akkor mindketten szabadon élhetnénk az életünket, igaz hogy a muglik között, de szabályok nélkül és a nélkül hogy bárki ránk kényszerítené az akaratát.
- Az lenne a legjobb ha erről egyenlőre senki sem szerezne tudomást. Malfoy és én... mi megpróbálunk valamiféle egyességre jutni. Úgy kívánjuk ez a házasságot, mint egy púpot a hátunk közepére... ebben legalább egyetértünk. - sóhajtottam fel elkeseredetten, tekintetemet a lángokba irányítva. Az egész helyzet, mindent összevetve elég rémesen festett. De lehetett volna rosszabb is... vagy még lehet.
- Sajnálom, de talán te is hamarosan megkapod. - mondtam neki kicsit vigasztalóan. Elvégre akkor ő még valaki jobbat kaphat... Malfoynál mondjuk bárki jobb lehet.

I'm a ginger, and I'm proud of it.

Ma már annyi mindent bánok, főleg az olyan pillanatokat amelyekben megmutathattam volna Harry-nek, hogy milyen is vagyok valójában… és most már esélyem sincs arra, hogy megmutassam neki. De tényleg, ha egyszer megláthatta volna milyen is vagyok igazából, nem csak azt az ujjongó kislányt, amit megismert akkor nyáron. Utána meg minden egyre rosszabb lett, egy bajbajutott szerencsétlen elsős lettem… és senki más.
Utána annyi minden megváltozott, de egy valami a legjobb módon alakult. Sikerült Mió-val szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat és ő lett a legjobb barátnőm. Ő a legeslegjobb Griffendéles lány, akivel mindenről lehet beszélgetni.
Ezért is sajnálom őt, miért pont egy Draco féle embert szánna neki a minisztérium? Egyszerűen utálom, hogy ilyen meggondolatlanul döntenek az életünk felett, egyáltalán hogy jönnek ahhoz, hogy a szerelem útjába álljanak? Valamit kellene ellenük tenni, de mi gyerekek mire vagyunk képesek? Igaz sok mindent eltudnánk érni ennek érdekében, de olyan távolra még a mi kezünk sem ér el.
- Legalább ennyi közös is van bennetek, de ne engedj neki meg mindent, próbálj tőle kicsikarni valamiféle dolgot. – kacsintottam rá kedvesen, miközben tovább néztem a lobogó tüzet. Erről mindig az a zöld tűz jut eszembe, amivel egyszer Harry is utazott velünk együtt. Mindenre emlékszek abból az időből, amikor még nagyon rajongtam érte, mondjuk most is rajongok érte, de az már teljesen más kategóriába tartozik.
- Én is reménykedem benne, jó lenne végre megtudni, hogy kivel is kell lennem életem hátralévő részében… - gondterhelten túrtam bele a hajamba, és néztem az előttem lévő Mió-ra. – Na, de inkább beszéljünk valami jobb témáról. Milyen napod volt? Ron-nal mi volt az a veszekedés? – húztam fel kérdőn a szemöldökömet.