Ginny Weasley & Killian Henderson

Lyukasórám lévén a tanteremben járkáltam már egy ideje fel, s alá, mintha éppen unatkoznék, avagy nem lenne jobb dolgom. Voltaképpen csak a történteken gondolkozom, s bár a rendszert el kell fogadnom, de nekem ez mégsem megy igazán. Egy diákot rendeltek mellém feleségnek, s ez most komoly? Családom révén aranyvérű vagyok, azaz színtisztán varázslószármazású, bár meghaltak már rég, de most is tisztán él bennem, hogy mindig is arra neveltek, hogy sose szennyezem be a családi vért, ezáltal pedig 'aranyvérűvel' házasodjak.. Őszinte leszek hiába vagyok huszonöt éves, immár felnőttnek besorolható, és egyben komoly szakmával rendelkező tanár, ha egyszerűen képtelen vagyok a házasság gondolatát felfogni. Nem akartam eme komoly lépést meghozni, de amint a harc lezárult, és sokak elvesztettük emiatt a szeretteinket, én végleg kiakartam lépni azon körből, hogy bárki mellettem legyen. Szinte nem rég vesztettem el azt a nőt, akit eljegyezni készültem.. s íme fellépnek egy ilyen rendelettel. Hiába is bármi szóemelés, ha egyszerűen tudjuk nem emelhetünk a jogainkért egyetlen hangot sem, mert akkor olyan módon tönkretesznek, hogy azt bárki simán kinézi a Minisztériumból.. Félnek attól, hogy a varázslóvilág tagjai kihalnak, s talán igazuk is lehet, de ezen pár összeállítással mit érnek el? Szerintem nem sokat, de ha nekik ez a jó, akkor legyen, én nem fogok vitatkozni senkivel sem az ügy miatt. Egy hirtelen szerű mozdulattal megyek a hátsóajtóhoz, amely a szobámba vezet, lassan belépve bezárom magam mögött az ajtót, majd az asztalhoz sétálva előszedem a könyvemet. Helyet foglalok a széken, majd lapozgatni kezdem egészen addig eme jegyzetféleséget - , ha lehet annak nevezni - , míg meg nem találom a soron következő osztályt, akivel épp nem sokára órám lesz. Már magam sem tudom, hogy miért léptem erre a szakirányra. Talán megakartam komolyodni, és átakartam adni a diákseregnek a tudásom, hogy ezáltal taníthassam őket még jobbá eme ágazatban. Viszont nem annyira könnyed megtanítani számukra azt a fajta harcot, amelyet szeretnék. Rossz kéztartások, némelyik okos, de nem eléggé, így a trükkökre nem is gondolnak. Egy-egy elhibázott varázslat kimondás, és még sorolhatnám, ha mindezzel nem tudnak együtt működni, akkor képtelen leszek egyeseket megbuktatni. Jó tanárnak vallom magam, mert a végsőkig elmegyek, hogy az adott illető minél jobb legyen, külön foglalkozom mindenkivel, és ha kell különórákat is tartok óra kereten kívül, de mindez kevés, ha azaz egyetlen személy képtelen belátni, hogy amit csinál az egyszerűen borzasztó. Persze vannak kivételes diákjaim is, akiket nem győzök valamilyen úton-módon megdicsérni. Talán túl kritizálom a dolgokat, de ahhoz, hogy megtudják magukat védeni, s harcot tudjanak lefolytatni több kell, mint holmi pálca megemelés, és varázsige kimondás. Finoman állok fel az asztaltól, majd határozottan fogok a kezembe egy pennát, így lépve közelebb az átjáróhoz, vagyis az ajtóhoz, amely átvezet a tanterembe, így lépek be az órámra, ahol már a diákok izegnek-mozognak, amint belépek néhányan még csak azért is folytatják a magukét. Az oldalt elhelyezkedő asztalhoz lépek nem zavartatva magamat, és leteszem a kinyitott könyvet, ugyanakkor a pennát mellé, hisz tintára nincs szükségem az már eleve az asztalon helyezkedik el. Végül az osztály felé fordulok egy mozdulattal.
-Szép napot önöknek is!-Szólalok meg felemelt hangszínen kissé, hogy aki beszélni merészel az immár tovább ne tegye meg.-Tudom, hogy szeretnek cseverészni, és úgy gondolják, mivel eléggé fiatal vagyok így mindent szabad a társaságomban, de nem hinném, hogy ez megengedett. Ugyanolyan óra, mint a többi, ha pedig nem tudnak viselkedni, akkor kérem fáradjanak fel az igazgató úrhoz elmondani azt, miszerint nem tudnak egy órán rendesen figyelni, és ha már ott vannak részletezzék is mellé mennyire szemtelen a viselkedésük, nos önök közül valaki távozni kíván esetleg?-Pillantok rajtuk végig, ahogy megindulok egyenesen feléjük elővéve a pálcámat.-Most válasszanak maguknak csendben egy párt, aztán álljanak kérem egymással szembe!-Mondom komoly hangszínnel megspékelve, ahogy végül vissza felsétálok, ezáltal pedig névsor olvasást tartok. Miután megbizonyosodtam arról, hogy mindenki megjelent annyiban elkezdek járkálni a személyek háta mögött figyelve arra, hogy egyikük se tudjon egy szót se megemlíteni.. utálom, ha beszélgetnek az órámon. Nem bájcsevejre tanítanám őket..
-A feladat a következő hölgyeim, és uraim előveszik a pálcájukat, aztán megemelik a kezüket a magasba, mindezt pontosan úgy, mintha épp védekezés, vagy támadás érné önöket! Azaz szituációs helyzetbe kell beleképzelniük azt, amit csinálnak.-Figyelemmel kísérem a mozdulatukat, miközben továbbra is a hátuk mögött járkálok.

Nem tudom ki, hogy van vele, de én ugyanolyan szinten megkövetelem a tanóra menetrendjét, mint bármelyik másik órán a tanárok többsége. Vannak szigorúbbak, és vannak engedékenyebbek köztünk, ezáltal válik el sokszor, hogy a diákok többsége melyik tanárt kedvelik jobban, és melyiket pedig nem. Én azt mondom nem a tanárt kell szeretni, sem pedig a tantárgyat, vagyis az adott órát, hanem tanulni kell, és legfőbb szempont szerint koncentrálni, hogy egyes mozdulatsorok, esetleg némi mellékesen elhangzott mondat jelentős értelmet nyerjen az agyon belül. Néha nem kellene az apró részletek mellett sem elsuhanni, hisz ki tudja mikor hasznosítható az életben, és melyik ágazatban, avagy adott tananyagban kell felhasználni. Persze a gondolatmenetemben bármilyen jól össze fogalmazhatom azt a féle elképzelést, amit adott esetben én megtennék, de ennek így értelme nincs, hisz a tanulóknak kell belátniuk, hogy mindez az ő javukat szolgálja. Nem nekem tanulnak, hanem maguknak, és nem nekem kell átmennem egy-egy adott vizsga szakaszon, hanem nekik, így pedig kellőképp eldönthetik, hogy mit is szeretnének elérni ebben az életben. Veszek egy mély levegőt, hisz néha az sem árt, főleg hogy sokkal nehezebb nehézségnek érzem a lelkemben ezen szakmakört, mint bármelyik tanár.. fiatal vagyok, és némiképpen komolytalan néha, így pedig a diákok többsége úgy gondolhatja, hogy nekik is szabad mindent, pedig ez nincs így. Általában csendben vannak, ugyan helyenként vannak kivételek is, amikor én magam kések, vagy ha nem veszik észre, ha bejövők a terembe, de általában szigorú csendben, azaz fegyelemben ülnek a székeiken. Kitaláltam számukra a mai nap egy egyszerű kis tesztet, és a képzeleterejük is el kell ahhoz bőven, hogy bele éljék magukat. Tudom, hogy sokan elvesztettek az életükben valakit, akijük fontos volt, én magam is osztozom ebben, de az élet nem áll meg, míg ugyanakkor hiába vagyunk túl egy harcon, ha épp egy másik látszik kirajzolódni. A hozzám hasonlóak nem tűrik el, hogy bemocskolják a tisztavérűségüket, és ez ellen felfognak majd lépni.. Nem biztos, hogy sokaknak ez feltűnő tényező, de nekem ki egy vagyok egy ilyenféle családi környezetből megáldva, így teljességgel, sőt méltán mondhatom, hogy jogos a megállapításom értéke. Pontosan ezért kell őket egyre jobbá tenni.. az újabb harc lehetőség, csak újabb áldozatokkal járna, s bár el lehetne eme egyszerű kis tényezőt nyomni, de sajnos az ügy háttere komolyabb, ha nem maradunk csendben a mostani Minisztériumi úr kiváltképp fellép ellenünk, csak mert minket hibáztat mindenért..
Lassan sétálok végig figyelve őket, de legfőbb képen a feladat teljesítésüket. Lehet őrült kérésként hangozhatott ez első számban nekik, de szeretem megnézni, hogy teljesen egyenesen megtudja e tartani a kezét a pálcával egyértelműen, úgy hogy közbe nem remeg. Általános hiba a kéz remegése, ilyenkor az illető izgul, esetleg fél.. így sem koncentrálni nem lehet, sem pedig varázslatot elvégezni.
-Nagyon jól teljesítették az első feladatot!-Adom meg az osztálynak a kellően járó elismerést.-Ugyan helyenként van néhány eltérés, de ezen lehet még csiszolniuk.-Mondom elmosolyodva, hogy ne legyen annyira ellenséges a megjelenésem fogalma, eközben pedig egészen hátrébb lépek egy nagyobb területre.-Most pedig, ha szabad kérnem, Miss Weasley, és a párja fáradjon szépen ide hozzám.-Mondom komoly hanggal kijelentve. Esetleg megijesztő tényező lehet a kihívás, de nem szándékozom leszedni a fejüket. Amúgy sem az a fajta tanár vagyok, aki egyből büntetést ró ki, sőt jelen pillanatban egyértelmű lehet, hogy a feladat teljesítés érdekében követeltem meg ezen részt.