Killian Henderson

Külső;
Akárhányszor belenézek a tükörbe mindig ugyanazon kép fogad, s köszönt vissza rám, mint valamely már megszokottan jól ismert vonások kellege. Látom azokat a mindennapos vonásokat, rezzenéseket, átfutó érzelmeket, melyek kósza emlékként végül eltűnnek a semmibe vetülve. Őszinte leszek hiába nézhettem önmagam a jellemzésem nem megy ily könnyedén, nem tudom átfogó gondolatok sorába fogni a külső jellemem, mely már oly régóta jellemez, mégis úgy érzem nem ismerem még magamat mostan sem. Most is a tükörbe nézek, s önmagamat látom benne.. Jobb kezemet óvatosan megemelve a tükör felületére helyezem. Érzem a hidegségét, amelytől a ridegség járja át az egész testemet, olyan sima, mégis hűvös, ahogy rajta tartom az ujjaimat, s ezáltal a kezemet. Legelsőnek talán a testalkatommal kezdeném, amely átlagos, mégis a maga módján vékony. Testsúlyom nem lehet nagyon sok, de túl kevés sem, inkább közepes mértékű, ahogy a magasságom is e közé sorolható be. Kissé feljebb emelve a tekintettemet magamat látom; azt a jól ismert barna hajamat, amely néha feketének tűnhet a fényhatások játékának köszönhetően, pedig eredetileg barna árnyalatú teljes mértékben. Izzó barna tekintettem az, amely leginkább figyelem felkeltően hathat az embereknek, hisz oly tiszta, mélységesen barna, mégis rideg, és olyan hatású mintha a lelkeket szeretném örökre kiiktatni, mintha minden pillantásom ölni szeretne. Nem fejezek ki érzelmeket, hisz nehezemre esik megtenni, ezért arcvonásaim semlegesen tűnhetnek fel. Járásom lassú, kimért, de a maga módján mégis könnyed. Megjelenésem mikor milyen hatást vált ki; hol figyelemre méltó, hol túl halálszerű. Ruházatom a modern korhoz igazodik, és ennek megfelelően öltözködöm. A színek, s a ruhadarabok számomra nem annyira értékesek, hisz nem ez fejez ki engem, nem ez az, amely jellemez oly annyira, mint ahogy azt egyesek látni vélik. S tán még egyetlen dolgot említhettek meg, ami értékes nekem, ez pedig a nyakláncom, amelyet a nyakamba viselek. A nyaklánc ezüstből készült, és a medálja egy keresztet ábrázol.. igen a mugliktól sok minden beszerezhető.

Belső;
Ki vagyok én? Nem könnyed jellemzés, nem könnyed leírni, amikor is összetettség az, mely áthatja a személyiségem zálogát, s ha bárki is azt kérné bontsam szét darabokba elmagyarázva, hogy milyen is vagyok, akkor nem tudom megtenni. Önmagam kevés vagyok a saját jellemeim felfedésére, hisz nem én látom kívülről magam, hanem azok, akik körül vesznek. Valójából, amit magamon viselek az egy titokzatos álca kép, amely elrejti a kilétem egy részét, mégis mikor a tükörbe nézve önmagam dereng vissza rám; elszörnyedve veszem tudomásul, hogy még mindig nem találtam meg a valódiságom eredetét. Azt, hogy ki is vagyok én magam. Évek, napok, órák telhetnek el, de önön jellemem jellemzése ehhez túl kevés. Két oldala van általában az egyedeknek egy jó, és egy rossz, nos nekem egyszerre van meg mindkettő, ezáltal kettősség tükrözi azt, aki vagyok. Lehettek kedves, rendes, segítőkész, míg másrészről lehettek ördögien gonosz, s kegyetlen. Bennem van az ölés gondolata, és már nem egyszer megtettem, mégsem vált ki belőlem mit sem, hisz nem bír meghatni néhány kósza gondolat, vagy tett. Vér mossa mindenki kezét, így pedig az enyémet is, csupán az én lelkem jóval romlottabb, mint bárki másé eme világon. Akárhányszor elmegyek egy ember, azaz mugli mellett átgondolom, hogy én, aki varázsló vagyok megérdemlem-e az életemet? S mindig egy darab fogalmi sor köszönt vissza rám; "túl romlott a lelkem, hogy az életem tényelegesen is megérdemeljem". Hisz nem vagyok senki, és semmi ebben az elporladó világban, csupán egy személy a sok közül. De hogy szót emelhessek a munkámról is, ezért megemlítem a tanári voltomat, amelyben vagyok egyszerre segítőkész, és kedves, de a helyzet úgy hozza szigorúan lépek fel, hisz ahhoz, hogy mindenki megtanulja az elsajátítást lépéseket kell tenni.

Hosszú idő telt el az életemből már, s talán mindaz mit megéltem mára már túl sok is. Hosszú út van mögöttem, míg mára valamelyest tiszta életet élek; senki ne gondoljon itt függőségek sorára, mert nálam az sosem volt jelen, csupán annyi a bűnöm, hogy ártatlanok vérre szárad a kezeimen. A harcban rengeteg életet vesztettünk el, s mára egyetlen tény miatt a 30 éven aluliakat besorolják a pár kiosztás fogalmába. Tanárként élem a napjaimat megtartva az osztályoknak a megfelelő képzést, és gyakorlást a párbajszakkörön belül. Kézmozdulatok sorát, különböző trükköket, kivédést, és támadást.. mindezt élőben a szemeik előtt, hogy minél jobbak legyenek, és ha netán védeniük kell magukat, vagy harcolniuk kell valaki ellen, akkor mindezt alkalmazni tudják az életükben. Sosem árt a tudás, én voltaképpen imádtam elsajátítani a csínját-bínját, rejtélyét, fogalmát, szépségét.. Az idő telése alatt rengeteg tudás birkába jutottam kezdve a sötét dolgoktól a jó dolgokig, de egy valamit mai napig vallok; "élj, mert ki tudja, hogy a jövőben mi fog megtörténni."
A történetem nem éppen a könnyed dolgok közé sorolható, de kezdjük az elején. Megszülettem, mint mindenki, bár én a varázslóvilág teljes körű tagjának mondhatom magamat a kezdetektől, hisz még mielőtt levélt kaphattam volna a szüleim már erre készítettek fel. Amint megkaptam a levélt, és eljutottam az iskolába az életem talán értelmet nyert, de a viselkedésem, és a tudásom egymástól eltért. Hiába tanultam szorgalmasan, könnyedén, hiába voltam a legjobbak közt, ha közben a sötét oldal fogalmával is megismerkedtem. Szeretem szabályokat feszegetni, és ennek az lett a következménye, hogy büntetések sorait kellett elviselnem, mindezt vigyorogva csináltam végig a tanárjaim szeme láttára. Az első évem alatt elveszítettem a szüleimet máig ismeretlen okokból kifolyólag, s bár nyomoztam egy ideig az ügy érdekében végül annyiban maradt. Ezek után kezdtem el komolyabb lenni kissé, de még jobban vonzott a sötétség zálog sora is. Kissé ugorva az életemben, elvégeztem az iskolát, majd fejlesztettem magamat, részt vettem különböző tevékenységekben próbáltam megtalálni magamnak a megfelelő állást, amely mára egy tanári szakot képvisel, azaz jelöl önmagában. A tanári szakmám előtt rengeteg olyan eset volt, amikor belekötöttem direkt másokba, vagy csak úgy hobbiból gyilkoltam.. rossz szokásom volt, de a múltam el lett simítva, hisz amely nevet viselem az nem az eredetit tükrözi, ebből kifolyólag megúsztam sok mindent.

Csak egyetlen gondolat, csak egyetlen érzelem, csak egyetlen megrögzött eszme az, mely belém éget teljesen. Bensőm lángokban hever, szívem halk ütemet folytat, eszem fel nem fogva a történéseket, csak egy emléket idéz elő bennem, amely tökéletesen rávilágít a bennem lezajló érzelmek sorozatára. Szívemre nyomta a pecsétét eme átkos múltbeli történés, eszembe véste az elfelejthetetlenség zálogát, lelkemre fonta a jövő szenvedés sorát. Fáj.. iszonyatosan fáj belülről, ami jelenleg bennem ég. Ez a tűz, ez a láz, ez a láng, ez a hevesség, mely rohamosan földi poklot jelöl meg az életemben. Csak egyetlen gondolat az, mely lángra kapva hamuvá égette a testem, csak egy szó, de mégis oly nagy jelentőséggel bír, egy bűvös gondolatmenet lefolyását képezi elő, s lám így lesz belőlem egy szenvedéssel telt, meggyötört lélek alak, aki a múlt rémségeitől retteg.. bár a rettegés erős szó, hisz nem félek, csupán elnyom az ölés gondolatának a vágya érzéstelenné, s amikor rápillantok egy-egy diákra.. Megrázom a fejem, ahogy folytatom a sétámat, mely az esti környezetében történik meg. Az egész tájat körbe lengi a sötétség adta árnyalat, miközben egyedül a Hold, és még néhány csillag fénye nyújt világítást eme helyszínen. Lépteim halk felszólalása, a szívem ütemes dobbanása, és a lélegzetvételeim néhol való vétele töri meg a már beállt csendet. A sötétség eltakarja a szem elől a látni valót, azt a gyönyörű tájat, amelyet voltaképpen képviselne az erdő maga, ha éppenséggel nem akarná elnyelni ezt az egészet a feketeség. Az időjárás kellemes, hisz az égen egy felhő sincs, ami által tökéletesen kivehető az égi boltozat, viszont mégis van egy dolog, amely közbe szól. A szellő lágy, s már-már játékos fuvallata, mely a hajamba kap néha, és egyúttal végig szalad a fedetlen bőröm felületén is, ami által kiráz egyfajta hidegség érzet. A ruházatom egy sötétebb szürke színű pólóból áll, amelyen található néhány gomb. Pár darab be is van gombolva, de néhány kimaradt felülről számítva. Egy fekete nadrágot társítottam ehhez, amelyet egy sötétbarna színű övvel láttam el. Végezetül pedig egy fekete kabátot kaptam magamra, hogy ezzel is megfűszerezem a megjelenésem árnyalatát. A kabát nincs begombolva csak lazán viselem, és bármikor le is kaphatom magamról, ha azt kell. Sétám csak a végtelen messzeségbe vezet, s már magam sem tudom azt, hogy merre tartok csak annyi bizonyos, hogy hosszú lesz az estém, s nem alszom.

KÓD: -
KIRENDELT PÁR: Scarlett Bright
PLAY BY: Craig Horner