Nosztalgiából ellátogatok a hetedik emeletre, a Szükség Szobája elé. De régen is volt, mikor szinte hetente jártunk ide védekező varázslatokat tanulni, és edzeni. Umbridge meg nem is sejtette, mi folyik az orra előtt. Ahogy ez eszembe jut, felnevetek. Na jó, pontosabban nevetőgörcs jön rám. Az a nő olyan szerencsétlen volt. Bár láthattam volna, hogy milyen állapotban került ki a Tiltott Rengetegből! Állítólag egy csapat kentaur intézte el, de senkitől sem kaptam pontos információt, mert aki ott volt (Harry és Hermione), nem voltak hajlandóak elmondani semmit a dologról arra hivatkozva, hogy túl pletykás vagyok, és elferdítve adnám tovább. Cöhh, alaptalan vádak. Az igaz, hogy azonnal tovább adnám, de nem másképpen, csakis úgy, ahogy nekem elmondták. Az már nem az én bajom, hogy a többiek nem azt adják tovább, amit én. Na mindegy, ezen nem idegesítem magam, ha ők nem mondják el, majd kiszedem a többiekből, akik tudnak még róla. Tényleg, már szinte kezdem elfelejteni milyen volt, amíg itt volt a banya. Meg olyan hangulatos volt az egész, ahogy bujkáltunk előle, meg ahogy nem figyeltünk az óráján, mert úgyis többet tudtunk, mint a ő és a szánalmas mardekárosok. Idén meg semmi szórakozásunk. Ott van az a hülye rendelet is. A név nem mond nekem semmit, akit kijelöltek párnak, úgyhogy egyelőre nem is érdekel, majd meglépek, ha már jön a levél az esküvő időpontjával. Mondjuk jó lenne, ha szerveznénk valami akciót a rendelet ellen. Végülis, akiknek jó a párjuk, azok úgyis együtt maradnak, akiknek meg nem, hát azoknak csak jobb lesz. Én meg amúgy sem vagyok az a beletörődő típus. Leülök az ajtóval szemben. Oké, nem vagyok normális, hogy itt ücsörgök egy tök üres folyosón egy jelentéktelennek tűnő kőfal előtt, de hát nem tilos, aki meg erre jár, menjen tovább, ha nincs itt dolga. Padmát is meg kellene keresnem, érdekel, hogy hogy bírja a megsokszorozódott prefektusi teendőket, meg a nehezebb tárgyakat. Nem is értem, hogy bír ennyit tanulni, tuti iskolaelső lesz jövőre. Á, tök régen beszéltünk, a tegnapi vacsora óta még csak nem is láttam, mert összesen két közös óránk van, ebből egy elmaradt ma, a másikról meg késtem, ezért már csak elöl jutott nekem hely, ő meg biztosan hátrébb ült. Így sajnos nem tudtam a jóslástan házit csinálni a pad alatt, pedig sokkal élvezetesebb, mint a Sötét Varázslatok Kivédése. Azt a hülye tárgyat is csak azért nem adtam le, mert azt hittem, valami jó pasi lesz az új tanárunk, erre Piton…. Komolyan, ennél nagyobb szerencsétlenség nem is érhetett volna. Úgy örültem, mikor leadtam a bájitaltant, azt hittem, megszabadulok tőle, erre tessék. El kellene engednem a negatív gondolatokat, mert van még holnapra egy csomó házim, és ha kavarog a fejem, akkor nem tudok semmi értelmeset írni. Az átváltoztatástan a legnehezebb, pedig mindig is ment, de ebben az évben brutális, fel se fogom mi van az órán, megcsinálni meg pláne nem tudom, szóval inkább azt figyelem, hogy Hermione hogy csinálja. Meg annyira elegem van már abból is, hogy neki mindig minden elsőre sikerül. Alapból szimpatikus, de ahogy okoskodik, meg minden… Hirtelen közeledő lépések zaja riaszt fel a gondolataimból, úgyhogy oldalra kapom a fejem, és próbálom kivenni a sötétben, hogy ki közeleg.
Ginny Weasley Griffendél/5. évfolyam/Hajtó
* : Hozzászólások : 14 Vér : Aranyvérű Iskolai ház : Griffendél Kirendelt pár : Harry Potter Avataralany : Bonnie Wright Karakterlap : Ez lennék én
Nincs kedvem mágiatörténetre menni, igen, ez minden bajom forrása, okozója és csak úgy. Értem én, hogy éppen RBF év van, de akkor is. Már attól rám jön az ordíthatnék, ha a terem felé nézelődöm, bemenni már nem is mernék. Ez volt az a tantárgy, amit világ életemben utáltam, mert unalmas és amúgy sem tudom soha megjegyezni, ki mikor kivel és mit művelt. Van, akinek ez a szimpatikus, ez a boldogságának netovábbja, de én nem ezek közé tartozom. Szerencsétlen Binns amúgy sem veszi észre, ha valaki nem jelenik, ahogyan az sem tűnt föl neki, hogy meghalt. Ha meg egy ilyen profán semmiség nem zavarja meg, akkor nem én fogok hiányozni neki, a többieknek meg jó szórakozást. Alvásra ott van az ágyam, most már csak azt kellene kitalálni, mégis mit kezdek a hirtelen jött szabadidőmmel. Kviddicsezni jelenleg nem igazán lehet, hacsak nem akarok rövid úton hozzáfagyni a nyeléhez, meg egyedül ráadásul nem is olyan buli. Lenne más tippem, de… inkább hagyjuk. Valószínűleg a klubhelyiségben fogok ülni és Pitonnal, vagy McGalagonynak csinálom a cirka fél méteres házijait, amit nem átalltak kiadni az így is húzós hétre az ötödéveseknek. Néha úgy érzem magam, mintha egy házi író rabszolga volnék, akinek csak ez a dolga. Jó, elismerem, egy diák mi mást csináljon, de azért magánéletem is van, könyörgöm. Azt is tudom, hogy ilyen dolgok miatt feleslegesen nyavalygok, de néha jólesik. Ahogy a gőzt sem lenne rossz kiereszteni, már csak az a kérdés, mivel. Lenne egy-két tippem, de egyik meredekebb, mint a másik, szóval nem olyan szerencsés. Talán a szükség szobája jó lesz, végülis elég privát hely, akárki nem tud róla, annak az esélye, hogy bármilyen tanárral összefutok meg szinte nulla arrafelé, szóval ez el van döntve. Ha jól emlékszem, márpedig miért ne emlékeznék jól, akkor errefelé kell legyen az az átjáró, ami felvisz engem egyenesen a hetedikre. Gyorsan kimentem magam a barátaimnál, hogy sürgősen el kell intéznem egy-két dolgot, aztán már ott sem vagyok. Úgyis észreveszik, hogy na, ez úgy lelépett, mint Piton, mikor samponnal kergetik, de nem érdekel. Legközelebb majd bemegyek én is… amire úgy körülbelül következő félévben fog sor kerülni, a házit meg megírom. Lendületesen beugrom a festmény mögé, bár előtte tartok egy gyors folyosóvizitet, nehogy valaki elkapjon, majd gyerünk. Nem szeretem ezeket a félhomályos átjárókat, mert sosem tudhatod, ki jön veled szembe, kikerülni meg nem sok hely van, egy szóval heringparti. Viszont most nem kell ilyentől tartanom, senkivel sem találkozom, a másik végén kilépek és egy pillanatra nem látok semmit. Mindig elfelejtem, hogy ez az átjáró egy ablakkal szemben nyílik, szóval most éppen semmit sem látok, na nem baj. A Szükség Szobájánál viszont kellemes kis félhomály van, nem is veszem észre az ott ülőt, csak akkor, mikor néhány méterre vagyok tőle. - Szia. – szólítom meg Parvatit, mikor el is jut az agyamig, hogy ő ül ott. – Nincs órád?
by Babette Wheaton Csüt. 09 Jún. 2016, 12:59
Tárgy: Ginny & Parvati 
