Dylan & Theo

Vendég

Remek...pont, a legjobb napot fogtam ki telihold gyanánt. A Katélyban éppen, vacsoráztunk, amikor megéreztem, a teliholdat. Fájdalmas, volt szinte alig bírtam, már magam visszatartani csakhogy, éppen ne változzak, át. Gyorsan, bekapkodtam a reggelit majd, Lilynek egy, puszit nyomtam, az arcára. Siettem, már az erdőbe nem lehetett, sajnos menni mert sötétvan, és olyankor egyik diákot, sem engedik. Ekkor, gyorsan a hatodik emeletre, mentem pont a mágia történt fele. Megálltam, a folyosón, és megvártam, amíg rendesen hozzám, nem ér a telihold. Rettentően, tényleg fájt minden porcikám. El, sem tudom mondani hogy hol, de mintha lángol. Éreztem, a testemen a tüzet sőt azt, is hogy szőr borítja. Így, változtam, át farkassá. Nyüszítettem, egy nagyot és leültem. Menekülni, nem tudtam mivel, nem járt arra senki, így csak úgy tudtam ott, maradni. Nagyon, haragszom még, most is apámra, amiért megörököltem, tőle a vérfarkast. Valahogy, csak tudom már, magam visszafogni hogy ne, változhassak, át. Ekkor, halk lépteket hallottam. Nem, tudtam elmenekülni de, azért még ember módjára tudtam beszélni. Mivel, nem akarom felfedni magam, ezért inkább meg se mukkantam. Persze, a fiú Mardekáros, volt és jól tudom milyenek, azok. Ha, elmondom neki, hogy én vagyok az, akkor le is bukok, mindenki előtt. Utálom, a teliholdat.

Vendég

A vén szellem, Mr Binns, csak most engedett el engem Laurie-val, mert állítása szerint az egész óráját végigbeszéltük. Ez pedig nem igaz. A csaj beszélte végig. Arról nem tehetek, hogy én voltam az a bizonyos szenvedő alany, akit kipécézett magának... Mert igen, engem az őrült csajok mindig megtalálnak. Tegnap egy elmebeteg, hősszerelmes Hugrabuggos és egy őrült Mardekáros csaj, aztán egy kicsivel normálisabb kisokos Hollóhátas, ma meg egy ultra sértődékeny, ultrabunkó, pattogó Hugrabuggos. Ezek miért találnak meg engem mindig? Mintha csak egy mágnes lennék... Tényleg elkezdődhetne már a szünet, valahogy el kell menekülnöm innét.
A csaj nem tudom merre ment el, talán azzal a beszari barátnőjével lépett le valahová, aki folyton retteg mindenkitől. Nem tudom, de azt hiszem mára már nem is érdekel. Eleget szívta a vérem. Egyenesen haladok tovább a folyosón, a cigi már a számban lóg és arra vár, hogy egy piroinitio igével meggyújtsam, amikor már messziről megpillantok egy szőrpamacsot. Nagyszerű. Már csak egy vérfarkas hiányzott a napomból! Merlin, miért szívózol velem ennyire? Sóhajtottam egyet. Egy darabig méregettem, majd kicsit közelebb merészkedtem. Ha eddig nem támadott meg, akkor talán most sem fog nekem ugrani. Legalább is remélem. - Öcsi, szerintem keresned kéne valami jobb búvóhelyet, mint a folyosó közepe. - Néztem rá azzal a megszokott érdektelen tekintettel. Bátor dolog volt tőlem, hogy egy vérfarkas elé merészkedek, amikor a legtöbb védelmet nyújtó dolog a közelemben egy páncélzat, amit talán időm sem lesz magam elé lökni. Na mindegy. Sosem az előre megfontolt tervek embere voltam.

Vendég

Nem, mertem egy cseppet sem, megszólalni. Mivan, ha észre veszi a hangomon? Bár, nem mintha többet szoktunk volna, együtt lógni mivel, meg van nekem a véleményem a Maredkároskról. De, egy szó még is kicsúszott, a számon.
-Szia..Dylan vagyok!- Jelntettem, ki neki óvatosan. Rátettem, a mancsom arra bizakodóan, hogy nem akarom őt bántani. Lehet, hogy nem érti amit, mondok mert, ő egy ember, én meg egy vérfarkas. De, öcsinek szólított? Lehet, hogy nem is tudja ki vagyok. Persze, rajta van a nyakörvemen, hogy Dylan Westwood. Ekkor, elfelejtettem levenni magamról. Szinte, már farkasként utálom magam. Nem, tudom ki hogy van ezzel de, nem akarok ez, lenni. Egy, egy szörnyeteg. Azért, nem támadtam meg, a srácot mert az iskolatársam, és nem akartam semmiféle, feltűnést kelteni. Mondjuk, közelebbről, megvizsgáltam. Ha, már úgy sem érti, mit mondok neki, akkor legalább ezt, a kis időt még is csak, kihasználom. Elkezdtem, csaholni, a farkamat, és körbe ugrálni, tudatni vele hogy szeretnék vele játszani. Aki, ott állt,mellette a csaj cukinak tartott. Végig, ugráltam őket és játszani akartam. Bármennyire, is vérfakas vagyok, a játszani nagyon szeretek.

Vendég

Jól sejti a srác, tényleg nem értem, hogy mit magyaráz, mivel a büntetésben eltöltött idő alatt még nem sikerült megtanulnom a vérfarkasok ugatásának jelentéseit. Amikor látom, hogy elindul felém, még ha nem is támadó szándékkal, előkapom a pálcámat és egy Protego pajzsbűbájjal egy láthatatlan falat teremtek közénk. A-a, felém csak ne rohangásszon egy éppen átváltozott vérfarkas. Igyekeztem visszafogni magam, hogy a varázslattal egyetemben ne repüljön hátra, ami általában a bűbáj vele járója, de nem ígérhetek semmit. A legjobbak között vagyok a pálcapárbajban, így nem szokásom visszafogni magam, nem is vagyok benne biztos, hogy menne is még. - Bocs öcskös, de inkább érzem magam biztonságban így, hogy van köztünk egy láthatatlan fal, mint sem csak úgy szimplán. - Jegyzem meg. Közben pedig azon gondolkozom, hogy miért is nem léptem még le innen. Nem éppen a legjobb hobbi egy vérfarkassal "társalogni". Bár be kell vallani, hogy nem is minden nap futhat össze egy ilyen teremtménnyel az ember. Ki kell az ilyeneket használni.

Vendég

Mikor, varázsolt akkor, beleütöttem, az orromat a falba. Kezdtem, érezni hogy lassan, elmúlik a telihold és kezdek, visszaváltozni, emberré. Gyorsan, a folyosó vége felé, szaladtam mikor, már teljes, ember alakot öltöttem, vissza. Szerencsére, rajtam voltak a ruhák, majd fújtam, egyet és vissza fordultam, a srác felé, mintha semmi sem, történt volna. Ekkor, még ott maradt a láthatatlan fal, amibe beleütöttem, megint az orromat. Mondtam, neki vegye le.
-Bocs.nem, tudom miért tetted, ide a láthatatlan falat de, levennéd légyszíves?-Kérdeztem, tőle. Várom, a válaszát. Még, mindig nem tudtam menni, a fal, miatt. Persze, tudom hogy a farkas miatt, vagy is pontosan fogalmazva, miattam tette.

» Theo & Laurie 1997. augusztusán, London majd Edinburgh
» Elly&Theo
» Theo & Emeline
» Dany és Theo
» Laurie és Theo- azaz az első nagy találkozás...