1996.11. , Zsebpiszok köz, Törött Pálca kocsma [Kalestina&Melissa]

Kalestina & Melissa

Cigi füst és ócska alkohol tömény szaga terjengett a levegőben, már-már fullasztóvá téve azt. Az emberek halk duruzsolása beleveszett a kinn tomboló szél süvítésébe. Az ablaküvegeket vastagon fedte be a szürke por, a rozoga asztaloknál olyan alakok foglaltak helyet, akikkel az ember nem szívesen találkozna egy sötét sikátorban. Pillantásom egy pillanatra találkozott az egyik sötét sarokban ülő fekete, szakadt taláros férfiéval, de, amikor az sokat sejtetően elvigyorodott, láthatóvá téve három élénksárga fogát, elkaptam tekintetem. Fázósan összehúztam kabátomat, karjaimat összefonva, magam elé meredve siettem a pulthoz. Undorodtam ettől a helytől, az alja néptől, akik itt megfordultak, a szagtól, a mocsoktól, bár jól tudtam, ezt az utat választottam. Ezek az alvilági alakok, akiktől kiráz a hideg, kellenek a céljaimhoz. Szánni valóan festenek, de ha netalántán valakit el kell tenni láb alól, vagy be kell szerezni egy tiltott mérget, akkor ők a legalkalmasabbak. Márpedig az én céljaimhoz ez az út vezet. A fényűző életemhez képest ez egy teljesen más világ. Egy kihívás, egy próba, amihez azt hiszem, még nem vagyok elég erős. De csak idő kérdése és itt is királynő leszek, ahogy az én világomban is az vagyok.
A pulthoz érve rendeltem egy lángnyelv- whiskyt, a nem éppen jó kiállású csapostól, aki morogva hagyott fel iménti tevékenységével. Láthatóan nem szívlelt engem, nagy lendülettel csapta le elém a poharat, mire csak egy gyilkos pillantást küldtem felé, majd szó nélkül hátraarcot vágtam és egy távoli, néptelen sarok felé vettem utam.
Azt a helyet választottam, ahonnan tökéletes rálátás nyílt az ajtóra és ahonnan a belépő alakokat is szemmel tarthattam. Órámra pillantottam. Lassan itt kell lennie, ha egyáltalán eljön. Nagyot kortyoltam italomból, közben idegesen játszottam egy hajtincsemmel, de egy pillanatra sem vettem le tekintetem az ajtóról. El kell jönnie. A levélben elég egyértelmű voltam, és tudom, nem olyan hülye, hogy futni hagyjon valakit, aki tudja a kis titkát. Felkészül a lehetőségre, hogy tőrbe csalják, de eljön, ebben biztos vagyok. Persze, ha megtudja, hogy én rángattam ide, és nem úgy reagál az ajánlatomra, ahogy azt várom, még meg is üthetem a bokám. A szüleim miatt nem küldhet a másvilágra, de mégsem húznék ujjat egy halálfalóval.
Tudom, Kalestina Tellanora sokat árthat nekem, ha beleköpök a levesébe.

note: remélem tetszik(:

Kalestina & Melissa

Zaklatottan indultam el hazulról. Nagyon nem tetszett az a levél, ami alig egy napja kerül a postaládmba. Sose szerettem a névtelen leveleket. Viszont ez, ez rosszabb volt mindnél! Olyan dolog volt benne, amit igyekszem a legeslegnagyobb titokban tartani! A halálfaló létem! Még most sem tudom felfogni, honnan a pokolbol tudta meg az a valaki, hogy mi is vagyok igazából. Szerencsére nekem igen kedves helyen van a találkozó. Legalább ez megnyugtat kicsit. Egy ideig vitatkoztam magammal, hogy figyelmet szenteljek-e neki, de nem hagyhattam csak úgy szó nélkül, hiszen az a valaki tudja ki vagyok, ha másért nem azért is el kell mennem, hogy végezzek vele!
Mikor beléptem az Abszol útra elkezdtem idegesnek lenni. Nem is tudom, mikor voltam utoljára itt. Nem most volt az biztos. Bár fontos nekem ezen út egyik kicsit köze. Történetesen a Zsebpiszok köz. Mivel itt kezdtem Londoni pályafutásom, de már akkor is kész labirintusnak tartottam, ez pedig most sem változott meg. Megint eltévedtem! Ez vagyok én, folyton eltévedek itt, pedig egy járatokkal teli hegyben tanultam.
~Esküszöm, ha legközelebb találkozok Gregorival megkérem, hogy csináljon nekem egy térképet erről a fránya útról! Pontosan kiemelve a fontos helyeket!~ Gergori az első halálfalók közé tartozik, akit Londonban ismertem meg. A legfontosabb dolog vele kapcsolatban, hogy kitűnően ért a térképekhez.
Ezen morfondíroztam, mire nagynehezen megtaláltam a helyet. A cigi füst és az alkohol tömény illata felelevenítette a régi emlékeimet. Elmosolyodtam magamban, de arcom nem látszott semmi. Fekete ruhámban nem fogok kitűnni a többi alvilági közül. Benyitok az ajtón, mély levegőt veszek, s gyors léptekkel a pulthoz megyek. Rögtön rendelek egy pohár rumot! Gyorsan felhajtom, majd füttyentek egyet. Megköszönöm az italt, majd megtudakolom jött-e valaki furcsa szerzet. Mikor is a pultos, régi jó barátom és munkaadóm az egyik sarokba mutat.
Meglepetésemre egy gyereket látok ott. Majdnem leesik az állam. Magamban remélem, hogy nem ő az, akivel találkoznom kell. Viszont ekkor hatni kezd a felismerő igém, amit az ajtón történő belépésemkor mormoltam el magamban.
~Mit akarhat tőlem ez a kölök? És honnan a bánatból tudja, hogy halálfaló vagyok? Lehet, hogy ismer valakit, aki tudja, hogy ki vagyok. Jobb, ha megtudakolom!~ Kuncogok magamban, s odalépkedem most már sokkal lassabban, mint amikor bejöttem. Mire odaérek vagy öten köszöntek rám, hát ige itt ismernek. Pedig nagyon régen voltam itt utoljára. Lassan elérem az asztalt, s kedves, de kicsit titokzatos hangon megszólalok.
- Látom te nem ide való vagy! Nagyon kitűnsz a többiek közül! Nem bánod, ha leülök? -Meg se várom a választ, csak helyet foglalok vele szemben, ha nem ő az legalább elbeszélgetek valakivel.- Mond csak mi járatban vagy itt, a mágia alvilágában? - Mosolygok gonoszul. Igazából most nincs kedvem ártani senkinek. Ha véletlen ő az, aki iderángatott kezet fogok vele rázni. Csinált nekem egy jó napot.

note: Nagyon jó lett! Remélem az enyém is megfelel! (:

Lili & Melissa

Hosszú percek teltek el feszült várakozással. Ujjaimmal idegesen doboltam az asztalon, a poharat néha ajkaimhoz emeltem, de egy cseppet sem lazultam el tőle. Sőt, mintha az ital nem csak a torkomat perzselte volna végig, hanem az agyamat is. Feszülten figyeltem a kocsmában tartózkodó emberek minden mozdulatát, arcuknak rezdülését, ajkukat, ahogy a szavakat formálták.
A következő pillanatban kinyílt az ajtó és belépett rajta az, akit vártam. Ő volt az, Kalestina Tellanora. Idegességem oldódott egy kicsit, éreztem, ahogy minden porcikámat átjárta az elégedettség érzése, önmagam zsenialitásának tudata.
Szemem sarkából figyeltem a pulthoz sétáló nőt, akinek már a jelenléte is erőt, sötét, de hatalmas erőt sugárzott. Kérdezett valamit a csapostól, majd megfordulva egyenesen rám szegezte hideg, sötétbarna tekintetét és gyanakvóan végigmért. Gondolatban vállon veregettem magam, szórakoztatott a gondolat, miszerint valószínűleg felrobban a dühtől, hogy egy gyerek rángatta ide. Egy pimasz kis kölyök adott neki ultimátumot, aki talán fel sem tudta fogni, a tűzzel játszik. De higgyen bármit, tudom, mit teszek, sőt azt hiszem, baromira jól csinálom.
Ahogy felém tartott nem tudtam nem észrevenni, hogy minden második ember ráköszönt. Látszott, nem idegen ezekben a körökben, pedig még csak nem is volt ősgyökeres londoni.
- Foglaljon helyet – eresztettem meg egy udvarias formaságot, annak ellenére is, hogy ő nem várt ilyesmikre. Arcomra bájos mosolyt varázsoltam, olyat, amivel bárkit képes voltam elbűvölni, vagy éppen az őrület határára kergetni. Jelenleg utóbbi volt a szándékom, mivel nem láttam rajta még csak a düh szikrájának nyomát sem, provokálni akartam. Azt akartam, hogy kimutassa a foga fehérjét, hogy levesse a kedves, de mégis rideg maszkot, amiről nem tudok olvasni.
- Önt vártam – válaszoltam kérdésére egyszerűen. Nem tudtam megállni, hogy ne figyeljem árgus szemekkel reakcióját, még ha ezzel nem éppen illemtudó viselkedésről is tettem tanúságot.
- A nevem Melissa Blackburn. A szüleimet bizonyára ismeri. – Sejtelmesen elmosolyodtam. Nem kellett részleteznem, ki is vagyok, hiszen szüleim említésével mindent elmondtam. Bár kötve hiszem, hogy e kijelentésemmel jó benyomást tettem rá. Anyuci és apuci elkényeztetett pici lányaként igazán tekintélyt parancsolónak tetszhetek.

note: Tetszett.De nem is vártam mást tőled.(;

Kalestina & Melissa

Kicsit izgatottan lépek be az ajtón. Ennek ellenére járásomon izgalmam egy cseppet sem látszik. Ügyelek az álcám pontosságára, meg persze az ír hidegvér is bennem van, nem lehet könnyen felidegesíteni. Ez egyik azon tulajdonságaim közül, amit a többi halálfaló irígyel. Én meg örülök neki, nincs is mókásabb dolog, mint a mások felidegesítése, csak talán az, ha valakit átverhet az ember. Viszonylag gyorsan lépek a pulthoz, rendelek egy italt, majd megtudatokol jött-e valaki különös személy. Legszívesebben elbeszélgettem volna vele, az elmúlt évek történéseiről, de nem ezért jöttem.
Dolgom van itt, s csak remélni tudom, hogy nem vaklárma az egész, s nem lettem becsapva, mert akkor a becsapómnak befellegzett a Nagy Úrra esküszöm. Mikor megtudom, hol is van az a furcsa hölgy, aki nemis olyan régen jött. Pillantásom egyenesen a sarokban ülő fiatal lányra szegezem, s végigmérem jó alaposan. Meg kell vallanom, hogy meglepett, hogy ez a kis szinte kölök hívott engem ide. Most, hogy belegondolok bátor egy gyerek ez a lány, lehet, hogy meghagyom az életét.
Elindulok felé, most már lassabb léptekkel. Persze nem úszom meg, hogy ne köszönjön rám minden második ember. Pedig azt hinné a boszorkány, hogy ha valahol több, mint öt éve nem járt ott nem ismerik meg. Egy fenéket nem, többen köszönnek, mint mikor gyakran jártam ide. Ez egy kicsit zavaró is, de jobb ha az ilyen gondolatok csak az eszemben vannak, nem a számon. Fontos, hogy titokzatos maradjon a halálfaló, különben oda a tekintélye.
Mikor odaérek udvariasan megkérdezem leülhetek-e, de persze nem is várom meg a választ, egy magam fajta oda ül le, ahova akar. Pont nem egy ilyen senki kislány fogja megmondani, hogy hova ülök. Inkább neki lehetne baja belőle, ha én mondanám, hogy menjen innen és nem megy.
Legnagyobb meglepetésemre a fiatal hölgy egy udvarias megjegyzést ereszt meg felém. Egy pillanatra elmosolyodom, de csak olyan gonoszul, ahogy mindig is szoktam. Miután elmondtam a kérdéseim a lány, most igen udvariatlanul válaszol nekem. Szinte biztos vagyok benne, hogy direkt tette, fel akar idegesíteni. Nem fog menni neki, csak sajnálni tudom szegény leánykát. Szerencsére nem kell faggatnom, rögtön megmondja a nevét, én erre elgondolkodom.
~Szóval Blackburn! Vajon miért nem lep meg. Tudhattam volna, hogy nem utoljára találkozok Blackurnnel. De mit akarhat tőlem, egy vérbeli halálfaló gyerek.~ Pontosan tudom, milyen egy Blackburn, de azt nem gondoltam, hogy egy kölköt küldenek hozzám, kicsit furcsállom is ezt a meggondolatlan lépést. Az az egyetlen szerencséje a kisasszonynak, hogy a szülei halálfalók, márpedig én nem bántok halálfalókat. De jó lenne tudni mit akar a Blackburn család tőlem. Arcomon ugyanazzal a rideg, álarccal kérdezek a velem szemben ülő lánytól.
- Mit akarnak tőlem a szüleid? Előre szólok, ne merj hazudni, mert megbánod, ha rájövök. Amúgy bölcsen választottál ülőhelyet, itt kevesen fognak látni, meg hallani minket. Legalább tudom, hogy a szüleid nem jöttek ki annyira a gyakorlatból.- Arcom rezzenéstelen beszéd közben. Nem akarom a frászt hozni a kisasszonyra, annyira. Viszont jobb ha tudja hol van a helye a ranglistán, mindneképpen mögöttem. Nem akarom, hogy azt higgye ő vagy a családja valamelyik tagja okos, mert attól, hogy eljöttem nem okosak, csak tudják, mi a gyenge pontom.

note: Nagyon jó lett a reagod! (:

Kalestina & Melissa

Fenyegetése igazán nem hatott meg, hiszen számítottam rá. Jól tudtam, ki ez a nő, és milyen mocskos tettek köthetők a nevéhez, ennek ellenére nem volt félnivalóm. Lépéselőnyben éreztem magam vele szemben. Míg én tudtam róla egysmást, neki csak egy név voltam, akit mellesleg nem tartott sokra. A szüleimmel azonosít, de téved, ha azt hiszi, hasonlítok rájuk. Önzésben és megátalkodottságban messze felülmúlom őket és ellentétben velük, számomra semmi sem szent. Jól tudom, mit akarok, és ha az utamba állnak, szemrebbenés nélkül fordulok ellenük.
- Ők semmit – mosolyodtam el. Álltam merev tekintetét, nem adtam meg neki az örömet, hogy a félelemnek, vagy a bizonytalanságnak akár csak a szikráját is megláthassa a szemeimben.
Jobbommal erősebben szorítottam poharam, ahogy szavait hallgattam. Úgy beszélt, mintha a levél vagy bármi szüleim érdeme lett volna, én pedig, mint egy semmirekellő házimanó, ugrálnék nekik. Szavai sértettek és dühítettek, de érzelmeim nem ültek ki arcomra. Gyűlölöm, hogy a szüleimhez hasonlítanak, hozzájuk mérnek, mintha csak valamilyen eszköz lennék, amit ők irányítanak, nem pedig egy ember. Mindig is az a finom úri hölgy voltam, akinek látni akartak, mégsem felelhettem meg nekik. Unom már az állandó parancsolgatásaikat, de tudom, hogy nélkülük - vagy inkább a pénzük nélkül - nem megyek semmire. Nem arra születtem, hogy egy palotában rohadjak meg, egy aranyvérű férjjel meg pár kölyökkel. Több vagyok, egy magas sarkúban tipegő csinibabánál, és idővel ezt ők is be fogják látni.
- Én hívtam ide, mert beszélnem kellett Önnel – Kihúztam a maradék whiskymet és magabiztos mosolyt erőltettem arcomra. Ideje volt előhozakodnom azzal, amiért iderángattam.
- Tudja, tisztelem magát. – Arcomról eltűnt a mosoly, helyét komoly kifejezés vette át. Kezeimet ölemben nyugtattam. - Jártas a fekete mágiában, erős és tapasztalt boszorkány, akinek megannyi ember vére tapad a kezéhez és mégis szabadon garázdálkodik. Csodálom, hogy az aurorok hagyják – gondolkoztam el.
– De nem is ez a fontos. Arra kérem, hogy tanítson. Legyen a mesterem – Itt megengedtem magamnak egy aprócska mosolyt, de tekintetem komoly maradt. Arcát fürkésztem, de az nem árult el semmit. Nem reméltem, hogy puszta szívjóságból hajlandó lesz átadni tudását, de mindent csak szépen sorjában. A maga idejében.

note: Azért remélem, megérte várni.(:

Kalestina & Melissa

Meg kell hagyni nem egy akárki ez a lány. Sokkal könnyebben állja a tekintetem, mint a gyerekek többsége. Kicsit olyan az arca, mint az enyém. De ettől még ugyanolyan senki, mint bármelyik. Egy újamat se kellene mozdítanom ahhoz, hogy ártalmatlanná tegyem.
Természetesen igen csak meglep, mikor közöli velem, hogy a szülei nem akarnak semmit. Pedig már azt hittem, hogy régi barátaim hiányolnak. Csalódnom kellett bennünk, megint! De mit is számít ez? Itt most a porontyuk van veszélyben. Ugyanolyan semmirevaló, mint a szülei. Ez pedig szóvá is teszem. Véleményem szerint ugyanolyan, mint az ősei, alattomos és nagyképű.
- Szóval, te? Tisztelsz? Engem, a gyilkost? - Teszem fel a kérdéseket, alig hallhatóan. Megfordul a fejemben, hogy ez a fruska direkt arra utazik, hogy nevetségessé tegye magát. Azt várja, hogy elhigyjem, maga akart hozzám jönni!
~Mégha tehetnének ellene bármit is! Sokat tud a Blackburn poronty!~ Jegyzem meg magamban, miután a lány elmondta a legfontosabb dolgokat rólam, s megjegyezte, hogy nem tudja, hogyan hagyhatják az aurorok ezt annyiban. Meg kell hagyni ebben némi származás is benne van. Ugyanis, hála ír akcentusomnak, s kitűnő illúziómágia tudásomnak, szinte lehetetlen rám lelni, ha nem akarom. Ez a kölök is, csak a szülei miatt tudta meg hol vagyok. Mikor ezen elgondolkodok felmerül bennem a költözés gondolata. Végülis, titokzatosnak kell maradnom.
Mivel elgondolkodtam, így a lányka szavai, kicsi fáziskéséssel jutnak el agyamig. Viszont abban a pillanatban hangos, őszinte nevetésben török ki. Eltart egy két percig, mire lenyugszom. Természetesen minden szem rám szegeződik, de szerencsére elég egy komor pillantással végigfutnom a társaságon és a hely olyan, mint nevetésem előtt. Gyorsan összekapom magam, s komoly tekintetet erőltetek. Mélyen a velem szemben ülő lány szemeibe fúrom pillantásom. Majd arcomon egy gúnyos félmosoly mellett megszólalok.
- Komolyan azt hiszed, hogy egy jött ment varázsló poronty a tanoncom lehet? Hogy ekkora veszélynek teszem ki magam? Ostobább vagy, mint hittem! Nem vállalok tanoncokat! Hiába hízelegsz, hiába fenyegetsz! A tanonc létet ki kell érdemelni! Nagy általánosságban, a legtöbb halálfalónál, de én akkor sem vállalok tanoncot! Túl sok a baj velük és gyorsan feladják! Eddig egyetlen egy tanoncom volt, alig egy éve... - Ezen a ponton úgy döntök inkább hagyom, hogy a lányka befejezhesse a gondolatot, azzal amivel akarja.
Közben vállam felett visszanézek a pultosra, s az egyik ajtó felé biccentek, éppen csak észrevehetően. Mire egy határozott "igen" bólogatást kapok válaszul. Ezután visszafordultam a lányhoz. Elhatároztam ugyanis, hogy ha tényleg annyira nagyon a tanoncom akar lenni és sikerül meggyőznie, akkor felmérem a tudását. Márpedig azt nem lehet mindenki szeme előtt, itt is lehetnek besúgók. Jobb az óvatosság, ezért is megfelelő az egyik hátsó szoba, ami nem mellesleg az enyém volt, mikor itt dolgoztam. Arcomon gúnyos mosollyal várom a Blackburn fruska válaszát.

note: A te reagjaidra mindig megéri várni! (:

Kalestina & Melissa

Mindig is tisztelnem kellett a fajtáját, hiszen a családom kezdetektől fogva támogatta a Nagyurat. A hagyományokhoz híven, előbb tanultam meg gyűlölni a sárvérűeket és felnézni a tisztavérűekre, mint járni.
- Igen – vontam vállat. – Tisztelem a Nagyurat és követőit az elveikért, és a módszereikért. Okos megoldás hangzatos, sokakat érintő elvek mögé rejteni az igazi célt, a hatalomszerzést. – A nemes cél, a mágusvilág megtisztítása mese. Egy frászt a szent elvek miatt tört ki háború! Mindenki hatalmat akart mások felett, ennek pedig rendkívül elegáns módszere a befolyásos aranyvérűek felsőbbrendűségi tudatának erősítése, így megnyerve őket az ügynek.
Fürkésző pillantással figyeltem arcát, már-már azt hihettem, hogy szavaim el sem jutottak hozzá, de ekkor hirtelen felém fordult és felkacagott. Gúnyosan, lenézően és őszintén. Nem lepett meg, de összerezzentem tőle. Bármennyire is elszántnak és bármire képesnek tartottam magam a céljaim elérése érdekében, egy kissé elbizonytalanodtam. Csak egy idióta hívná ki maga ellen egy – nem is akármilyen – halálfaló haragját, márpedig fogalmam sem volt, mennyire bosszantottam fel Kalestinat.
Nem lett volna tanácsos mondandójába vágnom, így csendben hallgattam végig. Utolsó mondatát lógni hagyta a levegőben, de magamban befejeztem. Meghalt. – Ez az egy szó visszhangzott fejemben, baljós gondolatok özönét szabadítva el. Talán nem bírta, és elbukott, vagy árulóvá lett és Kalestina végzett vele.
- Akkor adjon egy lehetőséget, és bebizonyítom, nem olyan vagyok, mint a volt tanítványa – Rezzenéstelenül arccal álltam tekintetét, szavaimból nem hallhatta ki az izgatottságot és a feszültséget, pedig minden idegszálam megfeszült, szívem egyre hevesebb tempót diktált. Mindenre elszántam magam. Adnia kell egy lehetőséget.

Kalestina & Melissa

Hiába tudom, hogy a poronty aranyvérű nem tudok rá úgy tekinteni. Igazat megvallva, mióta kitettem a lábam Írországból egyetlen aranyvérűre se tudok úgy tekinteni, mintha az lenne. Itt valahogy teljesen mások az aranyvérűek, mondhatni viccesebbek. De az én tudatomban sajnálatos módon az aranyvérű szó kis sértő éllel él. Még a jó kislány korszakom miatt, mikor mindenki azt mondta az az igazi aranyvérű, aki mindenáron a jó ügyet szolgálja. Azóta is borzongok ettől a felfogástól. Ezért sokáig nem is mondtam, hogy aranyvérű vagyok. Viszont itt, itt az tiszta vérrel a büszkeséget és a hatalmat lehet párhuzamba helyezni, ez pedig sokkal jobban tetszik. Az egyetlen baj, hogy nincs több olyan, mint én, aki ugyanígy viszonyul a többiekhez. Hidegen és semmitmondóan, még a fajtájához is.
Mikor a Blackburn lány elmondja, hogy miért tiszteli a halálfalókat, magam csak rezzenéstelen arccal lehunyom a szemem és biccentek egy kicsit.
~Tipikus! Belenevelik, hogy így érezzen az egyetlen úr iránt és a szolgáig iránt! Persze nem mondom, hogy rossz dolog, de ha valamelyik ilyen poronty szívében sok a jóság az áruló lesz, azt ilyet pedig jobb lenne mihamarabb kiszűrni! De ezek itt nem tudnak ezzel az ötlettel mit kezdeni!~ Morgok magamban, de természetesen kifelé még mindig nem mondok semmit. Mikor végighallgatom a gyerek beszédét. Hangosan felkacagok, gúnyosan és őszintén. Az én tanomcom akar lenni? Na ne nevettesen nem tudja mire vállalkozik! Ostoba, ha eddig nem tartottam érdemesnek arra, hogy a nevén szólítsam eztán mégannyira se fogom. Ennek ellenére tartok egy kisebb beszédet a véleményemről a tanoncokkal kapcsolatban, de ügyelek rá, hogy az előző tanítványommal kapcsolatos mondatot lógni hagyjam. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezzel kicsit rá tudtam ijeszteni a lányra. Hát ugyebár én kemény vagyok, arról nem tehetek, hogy az a puhány, senkiházi, nem tud védekezni se! Magamban visszagondolok azokra az időkre, de közben lerendezem a csapossal a szoba ügyet. Ami pont olyan egyszerű volt, ahogy szeretem. A lány válaszát hallva elégedetten mosolygok magamban, de arcom még mindig jégtömbként áll.
~Van bátorsága! És jól leplez, de nem elégge! A szeme reszket, ezt hamar ki kell küszöbölni! A Nagy Úr nevére, már úgy beszélek, mintha a tanoncom lenne! Csak ne rohanjunk ennyire kíváncsi vagyok mit tud!~ Mondom magamban, majd lassan felállok, körbepillantok, mire mindenki lesüti a szemét.
- Majd meglátjuk, de nem itt! Gyere! - Közlöm hidegen, majd elindulok a volt szobám felé. Most nem köszönök senkinek sem, pedig nekem sokan köszönnek. De el vagyok foglalva, ilyenkor nem foglalkozok az udvariaskodással. Mikor az ajtóhoz érek beengedem a lányt, majd utána megyek. Mikor visszanézek egy csomó ijedt arcot pillantok meg.
- Nyugalom, életben hagyom! Talán... - Teszem hozzá, mikor becsukom az ajtót, a villany ég. Lassan elsétálok a polchoz és nekidőlök. Tekintetem egyenesen a lányka szemébe fúrom. Majd halkan, hidegen, s teljesen nyugalommal megszólalok.
- Mutasd mit tudsz! Bármilyen varázslatot használhatsz! Egyetlen igédből tudni fogom megérdemled-e, hogy tanítsalak! Bátran, nem könnyű megsebesíteni, vagy kárt tenni bennem, de akár a környezetemmel is tehetsz bármit. A lényeg, hogy látni akarom, milyen vagy! - Nem izgulok, nagy a tűrőképességem, inkább kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen ostoban, gyenge gyerek akar engem tanítónak. Ha reménytelen az eset itt helyben megölöm, ha lehet még fejlödnie, akkor elengedem, de ha van benne valami, ami értékes, üsse kő, egye nyavaja, újra tanoncot fogadok. Kíváncsian várom a leány lépést, hiszen nem gondolom, hogy erre számított volna.

Kalestina & Melissa

Nyert ügyem van. Legalábbis így éreztem, amikor szavai eljutottak tudatomig. Talán a nehezén már túlestem, hiszen azért jöttem ide, mert úgy gondoltam, elég erős és felkészült vagyok. Magabiztos mosollyal álltam fel az asztaltól, és kissé lemaradva tőle, követtem a kocsma hátsó részébe. Amikor beléptem, nem kerülték el figyelmemet Kalestina szavai, amiket biztosan nem az én fülemnek szánt, ennek ellenére nem voltam nyugtalan. A bizonyítási vágy minden más érzést elnyomott bennem.
Varázsigék százai cikáztak át agyamon a másodperc törtrésze alatt, amikor Kalestina megmondta a feladatomat. Az első, ami eszembe villant és az első, amit elvetettem, de továbbra is égett bennem a vágy, hogy kipróbálhassam, a cruciatus volt. Látványos lehetne, ha nem védené ki, de erre nincs esély. Márpedig ha hárítja az átkot, lényegében semmit sem mutattam, sőt még abban sem lehet biztos, hogy meg tudom idézni a főbenjáró átkot. Tehát nem játszhatom a kedvenc játékomat. Csalódottan biggyesztettem le ajkaimat, de agyamban már új terv körvonalazódott.
Előreszegeztem pálcámat, majd egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetem az előttem álló nőével. Határozottan a szemeibe mosolyogtam, miközben magamban kimondtam a varázslatokat és pálcámmal apró mozdulatot tettem. Abban a másodpercben örvénylő tűz keletkezett. A lángok vészes sebességgel terjedtek, csak por és hamu maradt utánuk, és egy intésemre Kalestina felé indultak. Már nem is láttam mást csak a mindent beborító vörös lángnyelveket, melyek viszont kikerültek engem. Körülöttem láthatatlan burok feszült, melyet nem tudott felemészteni a táltos tűz, ahogy a szobát sem pusztíthatta el teljesem, ugyanis a falak, mint pajzsok verték vissza a varázslatot. A káosz melyet teremtettem és – végre – uraltam is mindössze pár másodpercig tartott, majd Kalestina varázslatára egy csapásra szertefoszlottak a lángok, mintha csak egy látomás lett volna minden.
Mély lélegzetet vettem. A kockázat, amit ezzel a varázslattal vállaltam csak most tudatosult bennem igazán. Ahogy végigfuttattam pillantásom a megrongálódott szobán, képek sora villant fel előttem, amikor sikertelenül próbálkoztam az átokkal. Emlékeztem a sérülések fájdalmára, melyek most mintha újult erővel jártak volna át. Tudom, ez az átok egy életre megpecsételt, de megérte. A sötét varázslatokhoz, mint ez nem elég okosnak vagy erősnek lenni, többre van szükség. Valamire, ami a gyenge emberekben nincs meg. Kegyetlenségre. Ez kellett ahhoz, hogy végleg megszűnjön bennem létezni a régi Melissa.
Kalestina teljes valójában, sértetlenül állt előttem, arcáról szokás szerint nem tudtam olvasni. Nem szólaltam meg, és pálcámat sem eresztettem le. Bár sikerült a varázslatom, ami erősebb és hatalmasabb volt, mint eddig bármikor, nem vettem volna mérget rá, hogy ezzel meggyőztem a nőt. Egy halálfaló szavában sohasem lehet megbízni, így biztonságban sem érezhettem magam. Ki tudja, mit forral magában, talán éppen azt, hogy miképpen is tesz el láb alól.

note: remélem tetszett(:

Kalestina & Melissa

A kis hölgy minden bizonnyal azt hiheti, hogy nyeregben van, hogy megkapja, amit akar. De nem lesz könnyű dolga, nem adom ingyen a helyet. Érdemelje ki! Az első dolgom mindenesetre az lesz, ha megfelel, hogy megtanítsam neki, hogyan törölje le azt a mosolyt az arcáról! Kicsit lemaradva tőlem követett a kocsma hátuljába.
A hely még mindig pontosan ugyanolyan, mint mikor utoljára jártam itt. Ez boldoggá tett, hazai pályán vagyok. Itt nincs senki, aki versenyre kelhet velem, mindenkit lesöprök.
Viszont most nem párbaj miatt vagyok ezen a helyen. Ez sokkal egyszerűbb, unalmasabb dolog. Beengedem a lányt a szobába, majd becsukom az ajtót. Tudom, hogy hallotta, amit a kintieknek mondtam, de nagy valószínűséggel az izgalom jobbal lefoglalta, mintsem hogy idegeskedni kezdjen ezen. Megmondtam a feladatát, majd nyugodtan, de persze teljesen mozdulatlan arccal nekidőltem a szekrénynek. A Blackburn lány felemelte a pálcáját, s egyenesen a szemembe nézett.
~Szemkontaktus? Ennyire biztos vagy az eredményben? Okos, de veszélyes! Sokat kell még tanulnod!~ Mondom magamban a vélemelényem. Ezekután csak várom, hogy a kisasszony valami érdemlegeset mutasson. Legnagyobb örömömre nem kell sokat várnom erre a lépésre. Alig egy perc múlva lángcsóvák jelennek meg mindenűtt. A tűz eltakar a lány szeme elől. Természetesen rögtön tudtam, hogyan védjem meg magam, de hagytam kicsit, hogy kitombolja magát a varázslat.
~Kegyetlenség... Ez jó! Erő és tudás, ez is kell! De kicsit sok az érzelem benne! Túl sokat ad ki. Van mit csiszolni rajta, de jó alany!~ Szögezem le magamban, majd egy kézmozdulattal hatástalanítom a varázslatot. Nekem már sikerült már olyan szintre fejlesztenem a tudásom, hogy csak a nagyon bonyolult, nehéz varázslatokhoz kell pálcát használnom, ezt a módszert csak Írországban tanítják, nekem is nagy szerencsém volt, hogy elkezdtem, s onnan csak folytatnom kellett.
Arcomon továbbra se látszott semmilyen érzelem. Hidegen néztem a lányra, lassan ellöktem magam a szekrénytől. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megölöm, de abban semmi vicces sincs, akkor már inkább a kiképzésen haljon meg, ne itt ebben a koszfészekben. Kimért léptekkel odamegyek a kisasszonyhoz. Mélyen a szemébe nézek, nem tudok gondolatot olvasni, de az izgalmat. Mutatóujjammal eltoltam a pálcáját az utamból, majd a sajátomat kézbe fogtam, s elkezdtem lassan ütögetni a tenyerem vele. Majd körbejártam a lányt. Intettem egyet pálcámmal, s minden amit a lány elpusztított a tűzzel az a helyén volt újra. Megálltam vele szemben, gondolkodtam kicsit, végül nekiszegeztem a pálcám. Óvatosan feljebb emeltem egyenesen az álláig.
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Nem egy egyszerű séta a látogatás a sötét oldalon. Lehet, hogy bele halsz. Olyan dolgokat kell tenned, látnod, ami nem gyerek szemnek való! Nem kivételezek veled! Van tehetséged ez nem kétség, de meg kell tanulnod úgy nagy erővel támadni, hogy közben teljesen bezárkózol. Valahogy így! - Minden előjel nélkül újra lángrakapott a szoba. Csak egyet kellett pöccintenem a pálcával, majd a másik kezemmel egyet intettem, s megint minden a régi lett. - Látod már? Ha el mered vállalni és eltudod majd viselni, megtanítom hogyan kell ezt csinálni. De nem vállalom a felelősséget a ballépéseidér és az esetleges halálodért. Viszont lehet, hogy fényes vagy hogy hű maradjak elveinkhez korom fekete jövő áll előtted, ha képes vagy erre! Tehát Melissa Blackburn, elvállalod azt a felelősséget, hogy a tanítványom leszel és nem hozol rám szégyent? - Mondtam most megengedve magamnak egy őszinte gonosz mosolyt. Persze pálcám, még mindig a lány álla alatt tartottam, hogy esetlegesen meg tudja ijeszteni, mert itt nem ölöm meg. Viszont, ha nemet mond a kocsmán kívül igen. A következményekkel meg nem fogok számolni, engem hidegen hagynak a következmények.

note: Nagyon jó lett! Remélem az enyém is meg fog felelni (:

Kalestina & Melissa

Az átok legyengített. Közben is éreztem, ahogy erőm fokozatosan hagy el, ahogy a varázslat uralkodni akart rajtam és, ha hagyom, ha elgyengülök, talán már nem is élnék. A sötét mágia egyik jellegzetessége, amiben a hatalma rejlik, hogy saját erejét másokéból nyeri, de az baj, ha a varázslat a megidézőjét gyengíti. Általában ez volt a gyenge pontom, ahogy ez most is megmutatkozott. Nem értettem, mit ronthattam el. A könyvekben az áll, hogy uralni kell a mágiát és akkor ez nem történhet meg. Viszont én uraltam a varázslatot és az nem is fordult ellenem – ahogy ellenkező esetben történnie kellett volna -, mégis élősködött rajtam. Tulajdonképpen ez volt az egyik ok, amiért felkerestem Kalestinat.
Érdeklődve fürkésztem a nő arcát és vártam ítéletét, de figyelmem nem lankadt. Bármit mond is, nem lehetek biztos magamban és továbbra is elővigyázatosnak kell maradnom, ha nem akarom megütni a bokám. Szem előtt kell tartanom, hogy ő nem egy roxforti diák, akivel könnyűszerrel elbánhatok, és, amire vállalkoztam nem csak egy gyerekcsíny, amiért büntetőmunkára küldenek. Itt az életem a tét.
- Igen – Hangom határozottan csengett, tekintetem komoly maradt, hiszen tudtam, nem bízhatom el magam. A lehetőséget megkaptam, de ez még csak a kezdetek kezdete. Buktatók és próbák sora áll előttem. A könyörtelen játék, mely a jövőmet jelenti, még csak most kezdődik.
- Az életem születésem óta a sötét oldalé. - Ez nem afféle elvakult duma volt, inkább a szörnyű igazság. A szüleim feláldoztak engem és a húgomat a hatalom, a nemes elvek, a Sötét Nagyúr oltárán. Megölték a húgomat, vagy pontosabban a halálba taszították, amit sohasem fogok nekik megbocsátani. Én adtam el a lelkem az ördögnek, mert nem volt más lehetőségem. Minden elvettek tőlem, csak a sötétség maradt.
- Értem – bólintottam. A szemem sem rebbent, amikor a szoba újra lángokba borult, tudtam, hogy nem kell tartanom tőle. Nem fog megölni, most nem. Viszont szavain elgondolkoztam. Túl sokat adtam volna ki magamból, amikor évekig tanultam álarc mögött élni? Talán az érzelmek, amiket elfojtok, törnek elő a varázslatban és gyengítenek meg?
- Vállalom. Nem fogok csalódást okozni. – Azt már nem tettem hozzá, hogy neki vagy önmagamnak. Feltűnt, hogy a teljes nevemen szólított, és mondandójában egyetlen sértő vagy lekicsinylő jelző sem szerepelt, amit akár jó jelnek is vehettem. Ha pedig valóban ki tudtam lépni szüleim árnyékából a szemében, az első lépést meg is tettem.
- Lehet egy kérdésem? – pillantottam rá, bár feleslegesnek tartottam az ilyen bevezetést. De az illem ezt diktálta és valószínűleg jobban járok, ha mutatok egy kis tiszteletet.

note: Tetszett.(:

Kalestina & Melissa

Eltartott egy ideig, mire rájöttem mi az a furcsa dolog, amit éreztem már abban a pillanatban, mikor a varázslat elkezdte kifejteni hatását. Viszont sikerült kitalálnom mi ez. Tudtam, hogy valami nem stimmel, meg kell hagyni biztosan sok könyvet olvashatott a sötétmágia használatáról.
Amikor eszembe jutott, hogy én is így kezdtem, ilyen amatőr módon, vakon bízva a könyvek szavában, muszáj volt mosolyognom magamon. Megnyugtató a tudat, hogy már nem vagyok ilyen, most már sokkal jobb vagyok, annál az énemnél. Jobban belegondolva az nem is én voltam, csak egy halvány másom.
Ha ennek a könyvalapú varázslásnak a kijavítása miatt keresett fel, akkor muszáj a szárnyaim alá vennem. Nem szabad a kis tehetségeket veszni hagyni. Mégha nem is tetszik nekem annyira ez a tanítós munka. Lehet, hogy nem is lesz lehetetlen ez a feladat, de nem merek rá fogadni, hogy sikerülni fog ennek a kis hölgynek.
Bátran válaszolt a kérdésemre és ugyanilyen magabiztosan hallgatta a mondandómat. Nem szeretek beszélni, szűkszavú vagyok, de ha kell tudok szónokolni. Csak azt tudnám miért szeretnek a többiek folyamatosan beszélni, inkább cselekedni kellene. De a főnök nélkül ezek még a saját kezüket se találják meg. Viszont akármennyire is zavar ez a felfogás, most mással kell foglalkoznom, hiszen itt van ez a kis taknyos, akivel kellene valamit kezdenem.
Igekeztem visszafogni magam. Viszont mikor egy szinte már betanult mondatott hallottam tőle legbelső énem olyan hangosan kacagott, hogy szinte megijedtem magamtól. Ennek ellenére megmaradt a nyugodt arcom és be tudtam neki mutatni, hogyan is néz ki egy igazi erős varázslat. Meg se rezzent, biztsan rájött, hogy még nincs szándékomban megölni őt.
Csak az arcába mondtam a gondolatokat, amik megfordultak a fejemben, viszont ezek még korán sem biztos, hogy minden állítás helyes. Ahhoz, hogy rendesen kitanítsam meg kell ismernem, minden gyenge pontját és az erősségeit is. A végén még sikerül olyan jó boszorkányt faraghatok belőle, mint amilyen én vagyok. De maradjunk a realitás szintjén, olyan jó sose lesz, mint én!
Mikor a lángok eltűntek és még egyszer feltettem a kérdést ugyanolyan magabiztosan válaszolt. Ez tetszett, viszont a mondaton elgondolkodtam.
~Nem okozok csalódást! Hol hallottam már ezt? Áh, megvan! Az a kis szerencsétlen mondta, aki legutóbb próbált a tanítványom lenni. Azért remélem ez a hölgyemény nem lesz olyan rossz, mint az. Lehet, hogy nem sértegettem, de attól még tudnia kell hol a helye. A lehetőséget megkapja, de semmi többet.~ Zártam le magamban a tényeket, majd figyelmem megint a Blackburn lányra irányítottam. Halványan elmosolyodtam az udvariaskodás hallatán, majd nyugodt hangon megszólaltam.
- Valamit szögezzünk le itt az elején! Nem vagyok olyan, mint a többi befásult halálfaló. Ne magázz, de tartsd meg a tiszteletet. Nem kell udvariaskodnod, ha nem akarsz. Nekem jobb lenne, ha nem tennéd. Nem kell úgy tekintened rám, mint egy tanárra, nem kell hallgatnod rám. Csak vedd komolyan, amit mondok. Ami pedig a legfontosabb, sose kérdezd meg, hogy lehet-e kérdezni! A kérdések jó dolgok, hasznosak a fejlődésben. Mondd ki mit szeretnél tudni? - Mondtam barátságosabb, de még mindig kicsit rideg hangon. Sőt magamra erőltettem egy halvány mosolyt is, meg kell mondanom, majdnem elhánytam magam ettől a gesztustól, de meg kell adni a dolgok módját, ha tetszik, ha nem!

note: Nekem is a tiéd! (:

Kalestina & Melissa

Örömmel néztem farkasszemet a halállal, aki itt most maga Kalestina. Nem volt vesztenivalóm, az életem egy ideje már fabatkát sem ér; az egyetlen ok, amiért nem dobtam el magamtól, az, hogy nem vagyok gyenge. Önszántamból nem menekülök a halálba, de nem félek tőle, sőt vágyom rá. Túl sok szenvedést okoztam és fogok még okozni. Túl sok aljas tett szárad a lelkemen, amikért nem bűnhődtem meg, és, amiket ha akarnám, sem tudnám lemosni magamról. De vállalom a döntésemet, magam választottam ezt az utat, és ha törik, ha szakad, végigmegyek rajta, várjon bármi is a végén. Kalestina pedig gondoljon, amit akar, velem nem lesz olyan egyszerű dolga, mint a volt tanítványával. Nem engedem, hogy mint egy szemtelen bogarat, eltaposson! Nem!
Mielőtt válaszolt volna, halvány mosoly jelent meg arcán, mely olyannyira idegennek tűnt tőle. Nem tudom, miért lepett meg, de a mosolygás, még ha csak pár pillanatig tartott is, olyan más színt adott az arcának. Mintha nem lenne egy lelketlen gyilkos, mintha csak egy egyszerű ember lenne, pedig nem az.
Szavaira csak bólintottam, nem volt hozzáfűznivalóm. Valójában, azt hiszem nem is tudnék nem az illem diktálta követelmények szerint viselkedni. Túlságosan is belém ivódtak a szabályok az évek során. A hideg nyugalom, a távolságtartó viselkedés egy idő után már nem csak elvárást jelentett, hanem egy tökéletes és áttörhetetlen falat, amivel megvédhettem magam. Amikor kiskoromban elestem és felhorzsoltam a kezem nem sírhattam, hiszen az illetlen dolog, és még csak gyógyító anyai puszit sem kaptam, az túlságosan is bensőséges anya-lánya kapcsolatra vallana, amit egy vérbeli aranyvérű nem engedhet meg magának. A húgom halála előtt még fájt az elutasítás, amivel nap, mint nap szemben találtam magam, de utána már nem esett nehezemre, hogy csendben tűrjem a fájdalmat és ugyanolyan hidegen viselkedjek a szüleimmel, ahogy azt ők tették velem.
- Az előbbi varázslatom meggyengített. Nem kifárasztott…inkább elszívta az erőmet. A megidézése nem okoz gondot, és bizonytalan sem vagyok. Tudom, hogy a sötét varázslatokhoz, például a főbenjáró átkokhoz, teljes elszántság és erős akarat szükséges, de nem ezzel van a gondom. Valami más hibádzik, de fogalmam sincs, hogy mi – Kérdő tekintetemet Kalestinara függesztettem, remélve, hogy ezt nem gondolja akkora hibának, hogy meggondolja magát a tanításomat illetően, de azért tud választ adni rá. Igaz, szokatlanul őszinte voltam, de így sem mondtam ki mindent, amit gondoltam. Így is nyílt kártyákkal játszottam, nem szándékoztam őket még fel is fedni előtte.

note: (:

Kalestina & Melissa

A kis bátor leányka úgy néz rám, mintha nem félne. Mindenki fél valamitől, még én is. Itt a színészi képességek a fontosak nem az, hogy ki mitől fél. Lehet, hogy nem ijeszti meg a halál, de ezt nem is kell csodálni az ő családja mindig is hűséges volt a Nagyúrhoz, a nyalizós népség. Semmi szabad akarat!
Mit hisznek ezek, hogy ha mindenki szeme láttára gyilkolnak, akkor az aurorok nem is foglalkoznak velük? Persze, hogy veszélyben vannak, ha mindenki látja őket. Azt hiszik, azért menekülök meg mindig, mert sokkal erősebb vagyok náluk és többet tudok. Na, jó van benne valami, hiszen ki lehetne tökéletesebb nálam. Viszont a lényeg azon van, hogy hogyan csinálod azt, amit. Én is azért menekültem meg mindig, mert értek az illúziómágiához, ami igen hasznos, ha vissza kell vonulni. Persze ilyen nagyon ritkán esett meg. Általában nem élték túl a találkozást.
Belegondolni is furcsa, hogy valaki a hatalmam miatt keresett meg. Majd megmutatom neki, hogyan kell értelmesen használni, amit a könyvekből bemagolt. Megijesztem saját magam! A végén még meg fogom kedvelni a tanítást, mondjuk, kellene a társaság, de akkor is.
Az udvarias kérdésére kitör belőlem az a Kalestina, akit a legkevésbé kedvelek. A kedves bájos kislány, akit azóta akarok eltiporni, hogy betettem a lábam a Queen Maeve-be. Kiráz a hideg a közvetlenségtől. Brrr… Szerencsére gyorsan visszanyertem az uralmat és letöröltem az arcomról, azt az idegesítő mosolyt.
Komoly hangon mondtam el a feltételeim és a kisasszony lehetőségeit, amivel őszintén remélem, hogy élni fog. Ha nem akkor sincs gond, egyszer úgyis megtöröm azt a falat, amit maga köré húzott. Nem védheti örökké, előlem nem! Amint befejeztem, kíváncsian hallgatom meg a kérdését, már ha ezt annak lehet nevezni, ez inkább tanácstalanság, de mindegy.
- Igen ezt észrevettem. Azt pedig remélni mertem, hogy nem a bizalmaddal, meg az akaratoddal van baj, mert ha azzal lett volna, akkor most küldtelek volna haza. Nem kell izgulnod minden kezdő sötétmágusnak meggyűlik ezzel a baja. Nekem se volt könnyű mire rájöttem, hogyan játsszam ki a saját varázslatom gyengítő hatását. Az én megoldásom az volt, hogy a környezetemtől vegye el az erőt. Persze ez veszélyes, mert lehet, hogy nem képes rá. De még mindig jobb, mintha engem gyengítene. Azt hiszem, ezzel fogjuk kezdeni a tanulásodat. Addig nem fejleszthetjük, amíg téged gyengít. Viszont egy sokkal fontosabb dolog Melissa. Meg kell beszélnünk mikor és hol tanítsalak? A kezdeti szakaszok egy részét itt is meg lehetne oldani, bár nem hiszem, hogy drága barátom örülne neki. Van ötletem, hogy hol legyen, de vevő vagyok az ötletekre. Csak bátran, ismered a mondást. Csak egyszer élünk. Használjuk ki! Ha kérdésed van azt is nyugodtan felteheted. Mondtam még mindig változatlan arccal. Eldöntöttem, hogy az illúziók világába, majd csak kicsit később vezetem be. Egyelőre még ezek az információk is sokak lehetnek a kicsit boszorkány agyának.

note: Remélem nem volt túl gyors! (:

Kalestina & Melissa

Szinte egy pillanat alatt tűnt el a mosoly Kalestina arcáról és vette át helyét a jól ismert hideg, érzelmek szikráját sem mutató arckifejezés. Mintha csak egy maszkot vett volna fel, amiről egy pillanatra elfeledkezett. Ettől még nem gondoltam, hogy lenne neki jó oldala, vagy rejtegetnivalója, de az esély megvan rá. Egyértelmű, hogy nem szereti, ha az emberek tudják róla, hogy mit gondol róluk. De érdekelne, hogy ez csak taktika vagy több van mögötte. Kár, hogy ezt lehetetlen kideríteni.
- Rendben. Már alig várom, hogy elkezdjük. – Gonosz kis mosoly kúszott arcomra, tényleg érdekelt, hogy milyen is lesz egy halálfalótól tanulni, aki ezekkel az átkokkal előtte már életeket oltott ki, embereket kínzott meg és kergette őket az őrületbe. A szüleim halálfalók, de az én szememben nem igaziak. A Nagyúr iránt körülbelül annyira voltak elkötelezettek, mint egymás iránt. A hűségük mindössze kötelezettség volt- akárcsak a kényszerházasságuk -, úgy gyilkoltak, mintha csak a napi rutinjukat végezték volna, de nem is jelenthetett többet nekik. Talán fel sem fogták, mit tettek. Belőlük hiányzik az a szikra, ami egy pillanat alatt lángra lobbanthatja a világot; a tűz, aminek lételeme a pusztítás. Mindig is tiszteltem őket, de sohasem becsültem. Ahhoz túl sokat ártottak, túl sok mindent vettek el tőlem, puszta kötelességtudatból.
- Ha lehet, ne itt. Nem tenne jót, ha gyakran látnának erre és itt amúgy is túl sok ember fordul meg – Persze álcázhatnám magam és akkor máris kiküszöböltem a problémát, de jobb nem kockáztatni. A sok ember egyet jelent a lelepleződés veszélyével. Igaz, Kalestina könnyebben tehet el láb alól, ha nincsenek szemtanúk, de úgyis bebiztosítom magam az ilyen esetek elkerülésére.
- Nincs ötletem – ráztam meg a fejem. – Te mire gondoltál? – Eddig is furcsának éreztem, de, ahogy kimondtam a szavakat még szokatlanabbnak tűnt tegezni őt, ugyanis tagadhatatlanul nem álltunk egy szinten és még véletlenül sem lehetett minket egyenrangú félnek nevezni. De, ha neki így jó, hát legyen. Furcsa gondolatok futották át az agyamon, mire nem tudtam elfojtani egy mosolyt, de amikor Kaletina tekintetével találtam szemben magam, rendeztem arcvonásaimat. Általában azok az idősebbek kérik, hogy tegezzék őket, akik képtelenek elviselni, hogy öregszenek. Ilyenek például a görbe orrú, rusnya banyák, akikkel általában a szüleim által kötelezőnek nyilvánított fogadásokon találkozom, és akik még meg is haragudnának, ha magázni merném őket. Kaletina persze nem ez a kategória - a legnagyobb rosszindulattal sem lehetne letagadni, hogy szép-, de akkor is vicces belegondolni, hogy akár ilyen célok is vezérelhették volna.

note: Nem volt.(:

Kalestina & Melissa

Szerencsére gyorsan visszatért a komoly arcom. Mindig a plafonra kell másznom ettől az arctól. Megmutaja, hogy kedves is tudok lenni. Pedig az a világ egyik legidegesítőbb dolog, főleg ha halálfaló vagy. Mekkora szégyen lenne, ha kiderülne egyikünkről, hogy kedves is tud lenni. Brrr... Bár jó álca lehet, ha a szügség úgy hozza, de nem szeretem mutogatni! Nem kell annak a jó kislánynak elő jönnie, ha nem muszáj.
Mikor a lány megszólal bólintok egyet. Szeretem, ha valaki tartja magát a céljaihoz. Azonban még így sem tudok megbízni benne, ahogy a legtöbbekben sem. Nem vagyok az a típus, aki barátkozik, sőt az ilyenektől feláll a szőr a hátamon! Tipikus jó gyerekek, mindenkinek segítenek, mindenkivel jóban akarnak lenni. Fel kellene kelniük, az élet sosem ilyen egyszerű. De ezek sosem fogják fel a lényeget, folyton azt mondogatják, hogy jobbá akarják tenni a világot. Ugyan már ez nonszensz! Ilyen nincsen, mindenki magának akar jót, a többieket elnyomva.
Na és a legegyszerűbb módja annak, hogy valamit a magad malmára hajts az, hogy ha ölsz! Nem mondom, hogy jó dolog, nem is szeretem csinálni. Egy életet kioltani, nem kellemes, de ha szükséges muszáj megtenni. A kínzás, az már valami, azt élvezetes csinálni. Lehet, hogy kicsit kemény vagyok, de nem zavar. Megvannak a magam dolgai, gondolatai. Nem értek mindennel egyet, amit a Nagyúr parancsol, de a céljaimhoz az ő útján juthatok el a legkönnyebben.
A kérdésemre, hogy hol tartsam a kiképzést kicsit sem meglepő választ kapok. Pontosan erre számítottam, tipikus aranyvérű, nem szereti a sárvérűeket. Viszont jelen esetben jobb is, hogy nem itt lesz a kiképzése, ilyen kis helyen nehezen lehetne megoldani. Pedig kíváncsi lettem volna rá, hogyan birkózik meg a kíváncsi szemekkel, amik minden lépését figyelik. Mekkora durranás lett volna! Nagyon élveztem volna, nézni az ijedt kis arcát.
Látom a kisasszonyon, hogy nehezére esik a tegezés, de én mosom kezeimet. Mondtam neki, hogy nem kell, ha nem akarja. Ahogy ez a gondolat átfut agyamon a hölgyemény arcára mosoly húzódik. Viszont nem tudom miért.
- Történetesen két helyszínt tudok! Természetesen mind a kettőt meg kell látogatnod, ha tanulni akarsz tőlem. Viszont az első hetekben elég lesz csak az egyik helyre járni, hacsak nem akarsz bemutatót is látni.- Halvány gonosz mosoly jelenik meg arcomon. Szeretem ijesztgetni a gyerekeket.- Az egyik hely a lakásom lenne, a másik pedig egy tisztás London külterületén. A varázstalan ostobák sosem járnak oda, biztonságos hely! Gondolom megfelel az ajánlatom! Ritka, hogy valakit beengedek a magán szférámba, jobban jársz, ha elfogadod. Viszont térjünk rá egy lényegesebb napirendi pontra! Mikor legyen az első óra? Valamint milyen gyakran legyenek órák? Vagy esetleg úgy oldjuk meg, hogy minden alkalommal megbeszéljük a következő időpontot? Nekem mind megfelel. Az elkövetkező negyedévben csak pénteken és vasárnap van fellépésem! Ezeken a napokon kívül mind megfelel. - Megeshet, hogy megint információk ezreivel bombáztam a Blackburn lányt, de ezt meg kell szoknia, ha a tanítványom akar lenni. Különben is, ő ezerszer jobban élvezi a helyzetet, mint én.
Kicsit elgondolkodok, majd legbelső énem kacagni kezd! Ugyanis rájött, hogy milyen nevetséges ötletre adtam lehetőséget a tegezéssel. Nem mintha köze lenne a koromhoz. Kikérem magamnak még fiatal vagyok. Ennek pusztán önbizalom ébresztési célzatai vannak, de meghagyom az örömet az ostoba gondolatok ápolására. Nem mellesleg a titokzatosság jót tesz a megítélésemnek!

note: Ennek örülök (:

Kalestina & Melissa

Azt hiszem, egyre inkább kihívásnak fogom fel ezt az egész helyzetet. Egy próbának, amit, ha nem tudok teljesíteni, reménytelen a helyzetem. Ez az egyetlen esélyem, hogy kikerüljek a szüleim hatalmának hálójából és kiharcoljam a szabadságomat. Bizonyítanom kell nekik vagy végeznem velük. Amelyik lehetőség előbb adódik, azzal élni fogok, anélkül, hogy bármilyen lelki törést okozna a dolog. Ahogy Kalestinára pillantottam, eszembe jutottak elejtett félmondatai a szüleimről, akiket bár ismer, nem úgy tűnt, mintha kedvelné is őket. Vagy egyszerűen csak ezt akartam kihallani a szavaiból.
Ördögi mosolya és, hogy pontosan mit is értett bemutató alatt rögtön felkeltették érdeklődésemet és már éppen visszakérdeztem volna, hogy milyen helyszínekre gondol, de még időben befogtam a számat és nem fojtottam bele a szót. Sejtettem, hogy az egyik lehetőség a lakása lesz; így egyszerűen megoldhatjuk az órákat és biztonságos, vagy legalábbis a lelepleződés veszélye nem fenyeget. Az már más kérdés, hogy számomra ez a lehetőség nem számít éppen életbiztosításnak, de ugye, kockázat nélkül siker sincs. Ajánlatára csak bólintottam, mindkét helyszín megfelelt.
- Én azt mondom, hogy mindig az adott óra után egyeztessünk időpontot, vagy akár a helyszínt. Így kisebb a lebukás veszélye, mint, ha mindig ugyanakkor találkoznánk. Ha pedig közbejönne valami, gondolom, megtalálod a módját, hogy üzenj nekem – mosolyodtam el, egy pillantást intézve felé.
Nem lenne okos dolog tőlem, ha gyakran mutatkoznék Kalestina társaságában. Igaz, ami igaz, semmit sem tudtak rábizonyítani, de nem vennék mérget rá, hogy néhányan – gondolok itt Dumbledore-ra és hűséges kutyáira - nem sejtik valódi kilétét.
- És mikor kezdünk? – Lassan már idejét éreztem a távozásnak. Ezer kérdésem lett volna, de ezeket inkább megtartottam magamnak. Kalestina türelme is véges lehet, és ha, már ilyen kedvezően alakultak az események, jobbnak tartottam nem elrontani őket felesleges időhúzással. Fekete kabátomat, mely a szék támláján pihent, magamra vettem, majd várakozón Kalestinára függesztettem tekintetem. Nem tudom miért, talán a végszót vártam vagy valamilyen utasítást vagy egyszerűen engedélyt, hogy mehetek.

note: Megint késtem.:/

Kalestina & Melissa

Meg fogok őrülni! Komolyan mondom nem értem magamat! Minél többet forog az agyam ezen a tanárosdin, annál inkább várom, hogy beleélhessem magam. Ennek nagyon nem lesz jó vége. Mondjuk, nem vagyok valami nagy veszélyben, a minisztérium szemében ártatlan vagyok. (Persze tettem róla, hogy úgy nézzen ki!) Nem fogok biztos jelet otthagyni egy támadásom helyszínén. Csak az kellene, hogy egyenesen magamhoz vezessem az aurorokat.
Az ilyenek elkövetésénél én sokkal, de sokkal megfontoltabb vagyok. Most mégis olyat csinálok, amit nagyon nem kellene. Szárnyaim alá veszek egy kezdőt! Ennél már nem lehet veszélyesebb semmi.
~Ha ő ront el valamit, akkor mind a kettőnket elkaphatják. Vagy,sokkal rosszabb... Haza kellene mennem!~ Megborzongok ettől a gondolattól. Mindig is el akartam jönni Írországból, nincs az a pénz,hogy én oda vissza menjek. Azonban most egy kicsit fontosabb dologra kell gondolnom.
Hiába vagyok jó, egy pillantással én sem tudom megmondani bárki életének bármelyik momentumát. Mondjuk a varázslat sokat elárul, de nem eleget. Hosszú idő kell egy varázsló, vagy boszorka kiismeréséhez.
Szinte tudtam, hogy ezt fogja mondani! Annak, aki bújkál ez a megoldás sokkal kedvezőbb. Végülis nekem is sokkal kellemesebb így. Már el is kezdek azon gondolkodni, hogy mikor legyen az első óra, mikor a kisasszony utolsó megjegyzése megüti a fülemet.
- Emiatt nem kell aggódnod! Megvannak a módszereim! -Jegyeztem meg gonoszul mosolyogva. Bizony megvan annak a módja, hogyan küldjek üzenetet, ha nem akarom, hogy lebukjak. Vannak hatásosabb titkosabb pósták is, mint a bagolypósta.
Gondolataim megint visszaterelődnek az időpontokra.~Szerda van! Pénteken és vasárnap foglalt vagyok. Akkor vagy holnap, vagy szombaton. Jobb lesz a holnap, akkor ismerkedhetünk és majd utána kezdünk bele mindenbe. Jobb szeretem, ha minden mindenkinek tiszta. Kell az az egy nap a beszélgetésre.~ Vitatom meg magamban a kérdést és szerencsére pont időben, a Blackburn lány is éppen most kérdez rá az időpontra. Komoly arccal, nyugodt hangon szólalok meg.
- Menj haza. Pihenj egyet. Biztos nagyon felzaklatott a mai nap. Holnap reggel, olyan...- Rápillantok az órámra. - Olyan nyolc óra körül a főúton találkozunk! Hozz valamit amire jegyzetelhetsz! Holnap még nem kezdünk bele komolyan a tanulásba. Minden itt el nem hangzott kérdést megvitatunk. Mikor minden világos akkor kezdünk bele a munkába. A holnapi viszont látásra Ms. Blackburn! - Mondtam mosolyogva, majd elindultam az ajtó felé. Kinyitottam és kiengedtem a kisasszonyt.
- Megmondtam, hogy életben hagyom! - Jegyeztem meg a kíváncsi szemeknek, amik minket fürkésztek. A lány nélkülem is kitalált. Miután pedig kilépett az ajtón, én csettintettem egyet, s csak annyit mondtam! - Itt se volt! - Nem varázsoltam, csupán megjegyeztem a bent lévőknek, hogyha bárki is tudomást szerez erről, a hírszerzővel ÉN magam bánok el!

note: Semmi baj! (:

» 1996. július, Egy estélyen [Ravelt&Melissa]
» Leonard & Melissa
» 1997.11-valameddig, Tellanora lakás/Külterületi tisztás, [Kalestina&Melissa]
» Tally&Melissa
» Dougie&Melissa