1997.11-valameddig, Tellanora lakás/Külterületi tisztás, [Kalestina&Melissa]

Kalestina & Melissa

Egy két órát még eltőltöttem a Törött pálca kocsmában. Kellett egy kis kikapcsolódás. A régi emlékek felidézése, igazán jól esett. Sőt kifejezetten kedvemre volt.
De volt még dolgom ma este, úgyhogy viszonylag gyorsan ott hagytam a helyet. Egyenesen haza mentem, mikor beléptem megnyugodtam. Ez a hely számomra sokkal kellemesebb, mint bármelyik. Most mégsem maradtam sokáig. Biztos akartam lenni benne, hogy a Blackburn kölyök igazat mond. Ennek legegyszerűbb módja pedig a megfigyelés.
Nem vettem magamhoz semmit, csak a kulcsom. Kisétáltan az utsza végére, majd körbekémleltem. Minden csendes volt, tökéletes minden. Elég csak az apját megnéznem, hazafelé úton. Kicsit ráijeszteni, aztán már tudom is, hogy igazat mondott-e a lánya.
Ügyelve arra, hogy senki se lássa felvettem állati alakomat. Jól esett, régen használtam már. Nem is csoda, hogy kellett egy kis idő, mire megszoktam. Mután elégnek éreztem a gyakorlást, elindultam arra az útvonalra, amerre tudtam, hogy régi jó barátom járni szokott.
Nem kellett csalódnom benne, a megszokások híve. Ez volt vele mindig is a baj. Magamban már szakadtam a nevetéstől. Eléfutottam az útra, egyenesen a szemébe néztem. Természetesen felismert, nem sok fehér farkas szaladgál erre. Magától értetődik, hogy varázsolt. De ilyen pitiáner varázslatot, na de kérem. Mindegy nem szídni jöttem, ha nem tudni. Ennyi kellett nekem, lejöttem az útról, visszavettem emberi alakom, s mielőtt a Blackburn észbe kapott volna, már nem is tudta miért állt meg, s hogy engem látott.
Nem akartam, hogy a porontya rájöjjön, hogy utána jártam az igazának. Kicsit jobb kedélyállapotban mentem haza. Az a béka nem hazudott, ez tetszett. Otthon ittam egy kávét, olvastam keveset, majd lefeküdtem. Régen aludtam ilyen jót, de a reggeli rutint nem lehet megszakítani. Felkelés, fürdés, felöltözés, kávé, valamilyen kenyér, aztán pedig egy kis pihenés.
Viszont most nincs idő, a kis pihenést ki kell hagynom. Kulcsom magamhoz véve indultam el az Abszol útra. Útálom ezt a helyet, de dolgom van, ami nem várhat. Fekete csizmám kopogott a köveken, vörös, könnyű fölsőm pedig szinte szállt, ahogy haladtam. Természetesen a fekete, bőr kabát sem maradhat el. Leginkább a kapucnia miatt, kell valami, ami eltakarja az arcomat.
Sima volt az utam, sehol senki ismerős. Most miden a kezemre játszik. Belépek az útra, majd egy megfelelőnek ítélt ponton megállok és várok. Szeretek hamarabb ott lenni egy találka helyen, mint mások. Gyűlölöm, ha rám kell várni, viszint most én várok arra az igazán bátor, vagy bolond lányra!

note: Remélem megfelel! (:

Magic is might

Ahogy kiléptem a kocsmából, mélyet sóhajtottam, majd arcomat csuklyám rejtekébe vonva gyors léptekkel egy eldugott kapualjig siettem, ahonnan birtokunk kapuja elé hoppanáltam. Pálcámmal a díszes kovácsoltvas kapura koppintottam, mire az feltárult és még egy pillanatra láthattam, ahogy az egyik földszinti ablakból egy manó húzza vissza ocsmány fejét. Összehúzott szemmel néztem a manó hűlt helyét, majd a lehető leglassabban a ház felé indultam. Nagyon jól tudtam, mit jelentett ez. Halkan nyitottam ki az ajtót, majd becsukva magam mögött, anyámmal találtam szemben magam, aki karba tett kézzel, szigorú pillantással méregetett. Közvetlenül mellette a leskelődő manó - pontosabban anyám kémje- állt, ahogy vártam. Nyugodtan sétáltam el mellette, de ő csak szótlanul állt és nem mozdult, míg a lépcsőig nem értem.
- Hol voltál? – Lassan fordultam meg, ajkaim gúnyos félmosolyra húzódtak. A hangsúly, és a pillantása ékesszóló bizonyítékokként szolgáltak, hogy nem anyai aggódásból von kérdőre.
- Az egyik barátnőmnél– Szemrebbenés nélkül hazudtam neki, mint mindig. Úgy tűnt mondani készül még valamit, de, ahogy felvontam a szemöldököm, ő hátat fordított, majd szó nélkül magamra hagyott. Csak sóhajtottam. Tudja, hogy hazudok, de azt hiszem, egyáltalán nem érdekli.
Aznap feszült hangulatban telt a vacsora. Az anyám tüntetően hallgatott és mindvégig még a pillantásomat is kerülte, az apám pedig csak szórakozottan turkálta a feltálalt fogásokat. Utoljára akkor láttam ilyen sápadtnak, amikor még a Nagyúrnak kémkedett. De mindez engem teljesen hidegen hagyott. Semmi közöm a dolgaikhoz.
Egész este nem tudtam kiverni fejemből a ma történteket, nyugtalanul aludtam és még reggel is Kalestina szavait, utalásait, mozdulatait elemezgettem. Nem tudtam eldönteni mennyire bízhatok benne, így minden eshetőségre fel kellett készülnöm. Akár arra is, hogy balul sülnek el a dolgok, és talán ott, abban a percben véget ér az életem.
Nem sokkal nyolc előtt indultam el, köszönés nélkül léptem ki a házból, és pár perc múlva már az Abszol úton álltam. Most sem siettem, tökéletesen beleillettem a kirakatokat nézegető, napi bevásárlásukat végző emberek közé, csakhogy én nem olyan semmiségekért voltam itt, mint ők. Ahogy befordultam a sarkon, és végigsiettem a keskeny sikátoron, úgy tűntek el a nyüzsgő, színesbe öltözött emberek. A szebb napokat látott épületekkel szegélyezett utcán csak néhány, a helyhez illő sötét alak lézengett, akik között már nem vegyültem el olyan jól. Tovább sétáltam, majd hamarosan meg is pillantottam Kalestinat. Órámra néztem, ami pontosan akkor ütött nyolcat, amikor Kalestina a válla fölött rám nézett. Elmosolyodtam, pontos vagyok, mint mindig.
Mielőtt a nő mellé értem volna, ő elindult én pedig csendben a nyomába szegődtem. Lépteim nem vertek visszhangot, csak Kalestina csizmájának kopogása törte meg a csendet, bennem pedig egyre inkább tudatosult, hogy lépésről lépésre egyre közelebb érek a célomhoz. Elkezdődött.

note: Jó lett!(:

Magic is might

Szokásomhoz híven jóval a megadott idő előtt voltam a találkahelyen. Szeretem a pontosságot, szerintem csak úgy lehet valamit komolyan és rendesen csinálni, ha pontosak vagyunk. Végülis minden, ami igazán fontos azt pontosan kell csinálni. Bizonyos pillanatokban az életünk múlhat a pontosságon.
Nem lepődtem meg a sok emberen ilyen korai időben. Az Abszol úton mindig sokan vannak. Forgalmas egy hely, ezért is szeretem ennyire, itt el lehet veszni. A sok különböző ruha, szín és arc. Itt nyugadtan be lehet olvadni, ha nem akarod, hogy meglássanak. Én is csak azért nem izgulok, mert tudom kit keresek.
Folyamatosan figyelek minden irányba. Természetesen diszkréten, hogy ne legyen feltűnő, ez már amolyan megszokás nálam, tekintve zavaros életem. Lassan már kezdek kicsit morcos lenni, hiszen vészesen közeledik a megbeszélt időponthoz. Pont abban a pillanatban, mikor elszakadt volna a cérna a vállam felett hátranézve megpillantottam a Blackburn lányt.
Elmosolyodtam, majd lassan elidultam haza felé. Tudtam, hogy a kisasszonynak van annyi esze, hogy kövessen. Csizmám kopogása az egyetlen hang az utszán, ami felhívhatja ránk a figyelmet. Nem zavarna az se, ha felfigyelnének ránk. Engem úgyse mernének megszólítani, sokan ismernek és félnek engem. Nem hinném, hogy bárkiben lenne annyi vér, hogy velem szembe szálljon.
Alig telt bele egy tíz percbe, mire megérkeztünk. Zsebemből egy elegáns mozdulattal kihúztam a kulcsomat. Egy fordítás és a zár kinyílt. Kezem egyetlen mozdulatával jeleztem a kisasszony felé, hogy menjen be. Miután már az ajtó túl oldalán voltunk bezártam magunkat. Majd nyugodt hangon megszólaltam.
- A kabátodat leteheted oda balra, a fogasra. Aztán gyere! - Mondtam, s letettem a kabátomat. Majd megvártam a lányt is. Amint végzett bementünk a nagyszobámban. Az ablak alatt a kis asztalomon ott pihentek az újságaim. A baloldali falon a nagy könyvespolcom áll, vele szemben pedig a nagy kanapém, előtte egy kis asztallal. Az ablak melletti sarokban egy terrárium van, amihez oda is lépek.
- Jó reggelt kincsem! Itt a reggelid! - Suttogtam a terrárium felé, majd megetettem a kígyómat.
- Ülj csak le! Érezd magad otthon! Kérsz inni? - Mondtam mosolyogva, majd a konyhába léptem, éppen csak két percre. A teavíz már felforrt, hallottam az ajtóból. Attól függetlenül, hogy a Blackburn lány kér-e beviszek két bögre teát és egy kis süteményt is. Leülök a kanapéra mellé és felé fordulok.
- Nyugodtan vedd el, ha kéred. Na de térjünk a tárgyra. Gondolom vannak kérdéseid. Most felteheted őket. Itt senki sem fog látni és hallani sem. Ezen a helyen csak tőlem kellene tartanod! - Gonoszul elmosolyodom, majd kicsit hátradőlök, s ujjam egy mozdulatára a függönyöm beljebb húzódik. Ez is csak egy kis elővigyázatosság volt. Ki tudja, hogy nem figyelnek-e meg. Jobb félni, mint megijedni. Én személy szerint egyáltalán nem szeretek megijedni.

note: Remélem tetszik (:

Magic is might

Pár perc sem telt belé, már a háza küszöbén álltunk. Amíg ő ajtót nyitott, szemrevételeztem az épületet, kíváncsi voltam, hol él egy halálfaló és végső esetben hol tudnék egérutat nyerni. Biztosra vettem, hogy a házból rajta kívül senki sem tud hoppanálni, de talán még a környékéről sem. Kalestina intett, hogy lépjek be, így megszakítva nézelődésemet. Egy utolsó pillantást még vetettem a házra, emlékezetembe zárva az apró kis részleteket is, majd engedelmesen átléptem a küszöböt. A kabátomat az utasítása szerint a fogasra akasztottam, és követtem egy másik szobába. Egyszerű, de elegánsan berendezett helyiségbe értünk, ami véleményem szerint jól tükrözte tulajdonosa stílusát. Tekintetem megakadt a hatalmas könyvespolcon, melyen vaskos kötetek sorakoztak, reményeim szerint tele olyan erős sötét varázslatokkal, amiket csak a beavatottak ismerhetnek, és amikbe nemsokára én is bepillantást nyerhetek. Hamar elkalandoztam, de Kalestina hangja észhez térített. Felé kaptam tekintetem, majd, ahogy egy lépést tett megpillanthattam azt, akihez, vagy amihez előbbi szavait intézte. Egyik döbbenetből a másikba estem, amikor Kalestina kedves invitálása eljutott tudatomig, de azért engedelmesen helyet foglaltam, és bizonytalanul bólintottam. Ő kisietett a szobából, én pedig magamra maradtam a terráriumában tekergőző kígyóval. Szép példány volt, de ahhoz, hogy megállapítsam milyen fajta, közelebb kellett mennem. Az állat, amikor közeledni látott felkapta fejét, és dühösen sziszegett, kivillantva méregtől csöpögő fogait. Elmosolyodtam és csak közvetlenül a terrárium előtt álltam meg. Alapjában véve utálom az állatokat, főleg a szőrős dögöket. Régen volt egy hófehér perzsa macskánk, de a húgom halála után többé képtelen voltam eltűrni azt a dögöt és rövid úton el is távolítottam. Az állatok iránt érzett utálatom alól talán a kígyó az egyetlen kivétel. Bár nem vagyok párszaszájú, azt hiszem, meg tudom értetni magam velük. Hasonlóak vagyunk, ami nem is csoda, hiszen nem véletlenül a Mardekár címerállata, de ennél többről van szó. Nem félek tőlük, de tisztelem őket, és ezt ők is érzik.
A kígyó még mindig dühösen sziszegett, de ahogy tekintetébe fúrtam pillantásom, abbahagyta. Tudtam, hogy érti, de mivel Kalestina házi kedvencéről volt szó, óvatosan emeltem felé kezem, de mielőtt hozzá érhettem volna, szemem sarkából Kalestinat pillantottam meg. Gyorsan visszakoztam, és csak reméltem, hogy nem követtem el óriási baklövést.
- Bocsánat, csak kíváncsi voltam milyen fajta. Mindig is érdekeltek a kígyók. Ő pedig egy igazán gyönyörű példány – intettem fejemmel a terrárium felé, miközben leültem a kanapéra. Furcsa pillantással méregetem a teát és az apró süteményt, átfutott az agyamon, hogy meg akar mérgezni, hiszen ez a gesztus kevésbé lenne furcsa tőle, mint a vendéglátás ilyen formája. Kis gondolkodás után, végül a tea után nyúltam. Óvatosan kortyoltam bele, és meglepetésemre, még ízlett is.
- Köszönöm. Nagyon finom – mondtam, ahogy tanultam etikett órán. Még ittam egy kortyot, természetesen a kisujjamat a pohártól eltartva, ahogy kell, majd egy visszafogott mosollyal az asztalkára helyeztem a poharat.
Utolsó szavaira elmosolyodtam.
- Lenne egy kérdésem, de az nem kötődik szervesen a témához. – Az asztalon fekvő kis tányérból elvettem egy kekszes süteményt, csak utána néztem Kalestinara. - Mi történt az utolsó tanítványoddal? – Közönyös hangon tettem fel a kérdést, csak úgy mellékesen, miközben leginkább a süteménnyel voltam elfoglalva. Finom volt, akárcsak a tea, de szinte nem is éreztem az ízét. Nem akartam kimutatni, hogy igenis érdekel a válasza.

note: Bocsi a késésért.:/

Magic is might

Teljes nyugalommal nyitottam ki az ajtómat. Innen nem szökhet meg senki, még egy auror sem. Nincs mitől tartanom, a kisasszony addig marad itt, amíg én mondom. Itt én vagyok az úr. Szinte tudtam, hogy minden lehetőséget meg akar majd ragadni az esetleges menekülésre. Jól teszi, ha óvatos velem, senkiben sem lehet megbízni igazán.
Magam előtt beengedtem a lányt. Megmondtam neki hová pakoljon le, majd bevezettem a nappalimba. Amikor beléptem egy kis időre megfeledkeztem a Blackburn lányról, ugyanis megpillantottam a terráriumban éhesen figyelő kígyómat. S minden gondolatom legfoglalta, hogy meg kell etetnem, hiszen nagy baj lenne, ha nem etetném meg.
Amikor ezzel végeztem, leültettem a kisasszonyt, majd kimentem a konyhába. A víz pontosan jó hőmérsékletű lett. Kivettem két csészét, amiket ráraktam egy kis ezüsttálra. Elővettem azokat a különleges gyógynövényeket, amiket a teámhoz használok, s gyorsan összeállítottam a teát.
~Lehet raknom kellene bele egy kis igazságszérumot! Vicces lenne, de nem vagyok az ilyenek híve! Maradok a hagyományos módszereknél.~Mondtam magamban és elővettem egy kis tálcányi teasüteményt. Mikor ezzel is megvoltam lassan visszaindultam a szobába.
Az első kép, ami fogad, az a Blackburn lány, ahogy majdnem megfogja a kígyóm. Amint megpillant elkapja a kezét, én csak elmosolyodok, s leteszem az asztalra a két tálcát. Mikor pedig ő is mellém ül reagálok előző mondatára.
- Héra egy királykobra! Igazán kivételes faj,nehéz volt megszerezni. - Mondtam Hérára pillantva, majd kezembe vettem a csészém, s igazi íresen inni kezdtem belőle. Persze jól tudom, hogy az angoloknál szokás kitenni a kisujjukat, de nekem ez valahogy sosem állt kézre. Elmosolyodtam mikor a lány megjegyezte, hogy finom a tea.
~Vajon mit szólt volna, ha beleteszem a mérget? Biztos nem ízlene neki ennyire! De mindegy is, dologra!~ Ahogy ezt lejátszottam magamban, megadom neki a lehetőséget a kérdésekre.
Tudtam, hogy felkeltette az érdeklődését a volt tanoncom, de nem hittem, hogy ennyire. Csak halványan mosolyogtam, majd lassan felálltam és elindultam a terrárium felé. Közben pedig válaszolni kezdtem.
- Ez egy bonyolult történet. Nagyon ügyesen kezdett. Jól tanult és szorgalmas volt. De nem volt meg benne az a valami, ami miatt megérte volna folytatnia. Én még így is adtam neki esélyt, de nem sikerült élnie vele. - Eközben már elértem a terráriumot, benyúltam a kígyomért, aki rögtön elkezdett a karomra csavarodni. Mikor már teljesen fenn volt elindultam vele vissza a kanapéhoz.
- Az egyik nap az erdőben gyakorlatoztunk, amikor a kis ostoba egyedül hopponált. Pontosan tudtam hova megy. Bizonyítani akart nekem, de nem hagyhattam, hogy egy ilyen kis senki elrontsa a munkámat. Több hete készültem egy rajtaütésre. Az a kis gyík pedig helyettem akarta megtenni. Végeztem vele, meg azzal is, akin rajta akartam ütni, de az mellékes. Akkor fogadtam meg, hogy csak is kizárólag akkor fogadok tanoncot, ha abban megvan az a plusz, vagy esélye van, hogy meglegyen. - Már leültem a lány mellé, majd Hérát az ölembe emgedtem. Megszoktuk már egymást, így nem bántott. Mosolyogva simítottam végig a pikkelyes bőrét, majd megint a lányra néztem.
- Esetleg még valami kérdés? Csak bátran nem harapunk! Se én, se Héra, csak ha én is úgy akarom. De nem kell aggódnod, ezt a helyst nem mocskolom be azzal, hogy megöllek. - Mondtam szélesen mosolyogva, mindig szerettem a frászt hozni másokra, a tanoncnál pedig nincs alkalmasabb személy az ijesztgetésre.

note:Semmi baj sincsen! (:

Magic is might

Nem látszott, hogy Kalestinat zavarta volna, hogy megközelítettem a házi kedvencét, ami megkönnyebbüléssel töltött el. Amíg beszélt a kígyót figyeltem, elgondolkoztam, vajon hány áldozata végezte már Héra vacsorájaként. Szinte fogva tartotta tekintetemet az állat, a sárga szempár hűségesen figyelte kettősünket, ami egy idő után kezdett zavaróvá válni.
Óvatosan kortyoltam a teát, nehezen hittem csak el, hogy nem tartalmaz a szokásos összetevőkön kívül mást is. Váratlanul és hirtelenül hasított tudatomba a gyanú, Kalestina okosabb annál, hogy megmérgezzen, de úgy tűnik én butább voltam annál, hogy esetleges hátsó szándékát felfedezzem. Ha igazságszérumot itatott velem, azt csak akkor fogom észrevenni, amikor már késő. Átkoztam magam az elővigyázatlanságom miatt, de már úgysem tehettem mást, mint reménykedhettem, hogy vaklárma az egész. Mégis inkább az asztalkára helyeztem a poharat és Kalestina felé fordultam. Nem éreztem úgy magam, mintha más irányítaná a tudatomat és Kalestina is ugyanolyan nyugodt közönnyel szemlélt, ahogy eddig is.
Elgondolkozva hallgattam, amit előző tanítványáról mesélt, tekintetemmel követtem mozdulatait, de gondolataim messze jártak. Akaratlanul is összehasonlítottam magam elődömmel, aki hasonlóan kezdett, mint én, de amikor már biztonságban érezhette magát, mindent tönkre vágott. Tudtam magamról, hogy sohasem tennék olyan botorságot, amire az a tökfej vetemedett, de ez halvány vigasznak tűnt csupán. Az már egy másik lapra tartozott, hogy szavaiból azt szűrhettem le, bennem megvan az a plusz, ami az előzőből hiányzott, hiszen anélkül most nem lennék itt.
- Megérdemelte, ha ennyi esze volt – vontam le a következtetést hidegen, mintha nem is egy emberéletről lett volna szó. Egyáltalán nem szántam, magának köszönhette, amit kapott, és ha ilyen végzetes hibát követnék el, én sem várnék mást.
- Azt hiszem, nincs –Bizonytalanságom forrására választ kaptam, kérdésekre pedig még bőven lesz időnk, nem szeretnék előzetesen túl sok mindent elárulni magamról.
- Ezt örömmel hallom – húztam gúnyos mosolyra ajkaimat. Valóban megnyugtató a tudat, hogy nem áll szándékában, főfogásként feltálalni Hérának.

note: (:

Magic is might

Nem zavartattam magam a Blackburn kíváncsisága miatt Héra okos kígyó, s bár nem vagyok párszaszájú, tudok egy két varázslatot, amivel tudunk kommunikálni, ha nem is zökkenő mentesen. Egy biztos a kisasszony jól megjárná, ha kikezdene Hérával. Lehet, hogy engedelmeskedik nekem, de még így is egy igazi vadállat tud lenni, ha elszabadul.
Láttam, hogy a lányt leköti a kígyóm, de ez nem zavart, amíg rám is figyel és szorgalmas, addig azt tesz amit akar. Figyelheti Hérát is, de én akkor is elvárom azt, hogy tudja amit elmondtam neki. Ha tudja, amit hallani akarok, úgy tőlem akár otthon is maradhat.
Miközben a teám kortyoltam eljátszottam azzal a gondolattal, hogy mihez tudnék kezdeni ezzel a kislánnyal, ha megitattam volna vele az igazságszérumot. Természetesen felesleges itt a szérummal vacakolni, mikor egy egyszerű kínzás átok is megteszi. Egy két szó és mindent megtudok, ami fontos. Nincs olyan varázsló a világon, aki negyed óránál tovább bírja, ha kínzom. Talán egy picit a kelleténél hosszabban elkalandoztam a volt kínzásaim gondolatain.
A kisasszony hirtelen letette a csészét, valószínűleg megfordult a fejében a méreg gondolata. Bevallom csodálom is, hogy nem tettem meg. Lehet, hogy könnyelmű dolog volt a részemről, de nem fogom megbánni az biztos. Legfeljebb felfrissíthetem a kínzó tudományomat. Úgy is kellene egy kis edzés, régen használtam már úgy istenigazából ezeket a varázslatokat.
Melissa a volt tanítványomról kérdezett. Ez nem lepett meg igazán. Nem is gyerek lenne, ha nem kérdezett volna rá. A helyében én is tudni szerettem volna, hogy milyen volt az elődöm. Minden esetre elmeséltem neki a történetet, közben pedig magamhoz vettem Hérát. Úgy is kellett neki már, hogy kiszabaduljon a ketrecből egy kicsit.
Mikor a lány megjegyzi, hogy volt "diákom" megérdemelte a halált ajkam gonosz mosolyra húzódik. Szeretem az ilyen embereket, akik nem tekinték embernek a gyávákat. Kicsit hasonlítanak rám, ez pedig megnyugtató tud lenni. Felajánlom a kisasszonynak, hogy kérdezhet még. De a válasz nem lett, s csak egy vicces megjegyzést fűz Héra étkezéséhez. Természetesen az én drágám nem eszik akármit. Főleg nem ostoba tanoncokat. De van amit nem kell tudni feltétlenül. Kell a rejtelmesség.
Magamban elmormoltam egy igét. Ha már nincs mit kérdezni, ideje a fontos dolgokra koncentrálni. Azt pedig nem szeretném, hogy az órám bármely mozzanata kiszivárogna. Fő a biztonság, na meg a magabiztosság. Arcomon a gonosz mosoly lett úrrá. Itt volt az ideje, hogy nekikezdjünk a dolgoknak. Viszont mindenek előtt még egy dolgot el kell intéznünk. Tekintetem a könyvespolcra emeltem. Tudtam melyik könyvet kell magamhoz hívnom, s én meg is tettem. Héra komótosan csúszott fel vállamra.
Kinyitottam a rúnákkal ékesített könyvet egy olyan oldalon, amelyiken hat szimbólum és kép látható. Az első egy főnix madár, alatta egy vörös rúna. A második egy griff, alatta szintén egy rúna, de ezüst színnel. A harmadik egy kígyó, s egy zöld rúna, akárcsak a Mardekár ház jelképe. A negyedik egy medve, s egy kék rúna. Az ötödik egy farkas, s alatta egy éjfekete rúna. A hatodik pedig egy sárkány, alatta egy arany rúnával. Tekintetemet magához vonzotta a farkas képe. Nem hiába tudok farkassá átalakulni. De elszakítottam pillantásomat, majd megfordítottam a könyvet, s a lány felé tartottam.
- Ha azt mondod nincs kérdésed, akkor kezdjünk is bele. Először is válassz egy képet! Nyugodj meg nem tesztellek, pusztán arra vagyok kíváncsi milyen beállítottságú vagy? Azt akarom tudni milyen formában kell tanítalak. Ez egy jól bevált módszer az ilyenek meghatározásában, ott ahhonnan én jöttem! - Mondtam titokzatosan mosolyogva a Blackburn lányra.
Közben egyik kezemmel lefogtam szegény Hérát. Még nem sikerül rájönnöm miért, de ha ez a könyv előkerül becsavarodik és csak nehezen lehet leállítani. Márpedig most nem lenne előnyös, ha elszabadulna a pokol a fejében. Magam se tudom miért, de rám is furcsa hatással van, néha olyan, mintha elnyelne. Most viszont nem szabad elkalandoznia a figyelmemnek, mert abból hatalmas bajok sülhetnek ki.

note:Bocsánat a késésért! (:

Magic is might

A könyvre pillantottam, átfutottam a rúnákon, amelyek egy- egy állatot szimbolizáltak. Igazán fel sem fogtam mit jelentenek, amikor elhangzott Kalestina utasítása. Újra a képekre néztem, jelentésük lassan tudatosult bennem, ám a feltett kérdésre, mintha magam sem tudtam volna a választ. Nehéz volt megkülönböztetni magamat a belém nevelt személyiségtől.
Először a sárkányon állapodott meg tekintetem, de gyorsan tovább is siklott a farkasra és a fekete rúnára. A magányos farkas – akár én is lehetnék, de mégsem. A farkas veszélyes és könyörtelen, mégis hűséges; én viszont sohasem ismertem ezt a fogalmat. Mindig is önös érdekek vezéreltek, csak a magam javát tartottam szem előtt. Megpillantottam a kígyót, a rajzolt állat ezüst szeme hidegen meredt a semmibe. A kígyó, a Sátán megtestesülése, az eredendő bűn okozója. Összeszorult a torkom.
- A kígyó – feleltem végül rövid gondolkozás után, Kalestina arcát fürkészve. Hiheti azt, hogy felszínesen választottam, csupán a házam és a családom által követett hagyományok miatt, de ez nem így van. A szüleim sohasem akartak egy mérges kígyót nevelni a család szentségének kebelén, mégis sikerült. Próbáltak általuk erényesnek tartott értékek szerint felnevelni, de amint láthatjuk, valamit nagyon elb*sztak. Eközben szemem sarkából Hérát figyeltem, akinek a viselkedése egy csapásra megváltozott, amikor előkerült a könyv. Aztán egy pillanat leforgása alatt történt minden: szemem sarkából láttam, ahogy az állat kitört fogságából és felém vetette magát. Elkerekedett szemekkel kaptam felé fejem, miközben ösztönösen kaptam elő pálcám. Az utolsó pillanatban fehér fény villant, pálcám hegye a kígyó pikkelyeit súrolta, a fény végigcikázott a hüllő testén. Megmerevedtem, amikor tudatosult bennem, mit csináltam. Többé nem figyeltem a kígyóra; tettem egy lépést hátra, majd felkészülve a legrosszabbra pillantottam a halálfaló szikrázó szemeibe.

note: Please, don't kill Melissa. :'D

Magic is might

A könyv, mint mindig igen érdekes érzelmeket váltott ki, mind bennem, mind Hérában. Ennek ellenére hangomba erőltetett teljes nyugalommal adtam ki a feladatok a kisasszonynak. Mereven figyeltem az arcát, ahogy futtatta pillantását a képeken.
Tudtam, hogy bármelyiket mondhatja. Ez a könyv mindentől független, lehet ostoba párhuzamokat vonni, hogy mi mi miatt van. De a könyv mindig az olvasóból "nézi ki" azt, ami. Az én esetem is ilyen, az iskolámban a házam jele főnix volt, a családi címer szintúgy, s tessék egem a farkas fogott meg. Ennek a könyvnek veszélyesebb a hatalma, mint amit gondolnánk.
Számomra óráknak tűnő várakozás után a Blackburn lány megszólalt. S kimonda annak az állatnak a nevét, ami a legjobban megfogta. Egy pillanatra elmosolyodtam magamban. Lehet, hogy kezdek jó emberismerő lenni. Fogadni mertem volna a kígyóra. S lássanak csodát a kígyó lett. Elégedett voltam, már most tudtam, hogy izgalmas lesz a tanítása.
Azonban váratlan dolog történt. Amint a lány kimondta a kígyó szót, s én becsuktam a könyvet, majd elkezdtem volna visszalebegtetni a helyére, Héra kiszabadult a kezem közül, s rávetette magát a kisasszonyra. A varázslatom abbamaradt a könyv hangos puffanással ért földet. Tekintetem a lányra és kígyómra emeltem. Fehér fény futott végig a testén. A Blackburn lány pedig hátrált egy lépést. Szemem szikrákat vetett, de nem az miatt, amit a lány hitt. Hérát még senkinek sem sikerült ilyen könnyen hibernálni (természetesen nem hagyom a házikedvencem védelem nélkül)! Ahogy figyeltem a hüllő testét, szemeből eltűnt a szikra. Keserűen elmosolyodtam, majd tekintetem a kisasszonyra emeltem és felálltam.
- Héra, Héra. Esküszöm, ha legközelebb leveszem ezt a könyvet előtte megvakítalak. Mindig el kell ezt játszanod? Rossz kislány vagy ám. Nem kell megijedned, azt hiszed, hagyom, hogy megtudják ölni, legfeljebb a tiltott átkok egyikével lehetne itt bent megölni. Csak hibernáltad, úgyhogy megnyugodhatsz. DE... Elismerésem Ms. Blackburn, még egy varázshasználónak, sem sikerült ilyen egyszerűen hibernálni. Ügyesebb vagy, mint hittem. - Mondtam mosolyogva, majd kezetnyújtottam neki. Természetesen, aggodalmasan nézett rám, s nem vagyok benne biztos, hogy meggyőztem. De nem zavart. Visszatettem az előbb leesett könyvet, majd levettem egy másikat.
- Ha már ilyen erős vagy, te kapod azt a megtiszteltetést, hogy felkeltheted. Keress ebben egy pikkelyt, alatta lesz egy varázsige, a pálca hegyét a fejéhez, aztán az ige és elviekben meg is oldva! Ha nem sikerül az se baj! Már így is biztos, hogy a tanoncom leszel, sőt már ma elkezded a tanulást! - Ahogy az utolsó mondatot kimondtam, gonoszul elmosolyodtam. Nem tudtam mi fog kisülni ebből de előre vártam.

note: Don't worry you'll live, but maybe it will be worse that death! ;D

Magic is might

Ereimben megfagyott a vér, amikor a kígyó élettelennek tűnő teste a padlón puffant. Ijedten hátráltam, bár tudtam, innen nincs menekülés, Kalestina szikrázó tekintete lesz az, amit életemben utoljára látok. Abban a pár másodpercben, amíg úgy hittem, végem, nyugodtabb voltam, mint bármikor előtte. Nem akartam meghalni, a halál nem tűnt megváltásnak, ahogy mindeddig hittem. Élni akartam, befejezni, amit elkezdtem.
Amikor Kalestina ajka megmozdult, felkészültem, hogy a következő pillanatban már kínok kínjai között fogok vergődni, vagy, üveges tekintettel fekszem majd a kígyó mellett. De tévedtem, semmi sem történt. Hitetlenkedve néztem a nőre, mindenre számítottam, de dicséretre nem. Pedig most először tényleg elégedettnek tűnt és valódi elismerés tükröződött a hangján. Elfogadtam felém nyújtott kezét, még egy mosolyt is megengedtem magamnak, de tekintetemből nem tűnt el a zavartság. Hihetetlen volt, hogy egyik pillanatban még a halál kapujában állok, a következőben pedig elérem, ami eddig még az egyik specialitásomnak számító varázslattal sem ment.
Kalestina hátat fordított, és a könyvespolchoz lépett; közben lehunytam a szemem és nagyot sóhajtottam. Amikor megfordult arcom újra kifejezéstelen volt, de ajkam szegletében elégedett mosoly bujkált. Magabiztosan vettem át a könyvet és hallgattam végig Kalestina utasítását. Nagy előrelépésnek tartottam, hogy egy ilyen feladatot bíz rám, így a nehézségével nem is foglalkoztam. Felcsaptam a könyvet a tartalomjegyzéknél; miután megtaláltam a királykobra címszót, a megadott oldalra lapoztam. A lap bal alsó sarkában meg is pillantottam a pikkelyt, alatta a varázsigével. Fölötte a királykobra rajza, rúnák, egy bájital receptje, melyből annyit sikerült elolvasnom, hogy szükséges hozzá az állat szeme. Mérget vettem volna rá, hogy ez könyv minden csak nem legális. Pillantásom újra a bűbájra esett, majd határozottan kimondtam a varázsszót.
- Redivivus echidnus – intettem pálcámmal, mire az állat megvonaglott, majd újra mozdulatlanságba dermedt.
- Várj! Hadd próbáljam meg még egyszer! – Hangom eltökélten csengett és mielőtt Kalestina megtagadhatta volna kérésemet, vagy maga cselekedhetett volna, újra a kígyóra szegeztem pálcámat. Erősebben koncentráltam, és az önelégültségem helyét átvette a bizonyítási vágy, ami végül sikerrel koronázta próbálkozásomat. Héra halkan sziszegve felemelte a fejét. Akaratlanul is rajta tartottam a szemem, egy újabb merénylettől tartva.

note: I try to fight with death.(;

Magic is might

Egy pillanat erejéig megdermedtem a gondolattól, hogy Héra meghalt egy ilyen kis senki kezétől. De ugyanabban a pillanatban vissza is tértek ép gondolataim, s tudtam, hogy ostobaság azt gondolnom, hogy az én kis kedvencem itt a lakásomban fog meghalni, minek vontam azt a sok védőbűbájt a házban, ha nem használnak.
A második gondolatomat a csodálkozás és az elismerés uralta. Melissa volt az első, aki ilyen szinte semmi varázslattal kárt tett a kígyómban. Tekintetem szikrázott, s éreztem magam körül a lány aggodalmát, ami táplálta bennem a vérbeli halálfalót. Ennek hatására még annak a gondolata is megfordult fejemben, hogy megölöm.
De nem én más vagyok, mint a többi halálfaló. Csak akkor ölök, ha muszáj, vagy ha parancsot kapok rá. Arról nem is beszélve, hogy sokkal kifinomultabbak a módszereim, mint az átlagnak. Ez van, ha a boszorkány ír, megköveteli magától azt, hogy kiválóan és pontosan cselekedjen.
Mérget mertem volna venni rá, hogy a lányt az idegbajba kergetem, vagy hogy azt hiszi, hogy pillanatokon belül meg fog halni. Ezért nem is lepődtem meg hitetlenkedő arcán. Elfogadta a kézfogásom, s bár tekintete kicsit zavart volt, egy apró mosolyt azért elereztett. Gyors mozdulattal fordultam meg, s léptem a polchoz.
Kezem végigjárt a soron. A könyveket alaposan megnéztem. Tudtam mit keresek, de nem volt egyszerű megtalálni. Jól eldugtam. Mikor megpillantottam az ezüst betűket, elmosolyodtam.
~Ez az! Természetmágia felsőfokon. Emlékszem még milyen nehéz volt megszerezni. Michail nem adta olcsón, mindig is jól üzletelt, de persze velem nem bírt.~ Mondtam magamban,majd visszamentem a Blackburn lányhoz és odaadtam neki a könyvet, s elmondtam neki mit kell tennie. Magabiztosan nyitotta ki a könyvet, s kereste ki a bűbájt, amit megadtam neki. Izgatottan figyeltem a próbálkozását, s karom összefontam.
~Egész jó! A motivációval van baj, de meg tudja oldani nem olyan nagy dolog ez. Sok erő van benne, csak nem tudja használni. Irányítani kell, úrrá kell lenni rajta, de ugyanakkor vele együtt dolgozni. Ez a nehéz dolog.~ Mondtam az első próbálkozás után, ami sikertelenül végződött. Viszont még mielőtt bármit is mondhattam, vagy tehettem volna, újra megpróbálta. S a siker ekkor már teljes volt. Lehajoltam a kígyómhoz és megszólaltam.
- Hányszor mondjam el neked Héra, hogy ne támadj rá a vendégeimre. Menj szépen a helyedre, őt pedig hagyd békén. - Tekintetem parancsoló volt, s ennek hatására a kígyó kicsit morcosan de elcsuszott a terráriumába, a kisasszonyra rá se nézve. Ekkor a lányra néztem, bólintottam egyet, elismerés ként, majd visszavettem a könyvet, s eltettem a helyére.
- Ekkora sokk bőven elég volt a mai napra. Igaz még gyerek az idő, de úgy hiszem, most egy kis séta jól esne mind a kettőnknek. Megmutatom a tisztást, ha nincs ellenedre. De előbb! - Odasétáltam a fiókos szekrényemhez. Kihúztam a legfelső fiókot. Tele volt üres vaskos füzetekkel. Kivettem egyet, s letettem az asztalra. A könyvespolchoz léptem s levettem egy könyvet, a borítón egy kígyó volt.
Na nem azért, mert kígyókról szólt, hanem azért mert egyszerű, a feketemágiában jártas varázslók számára alap praktikákat tartalmaz azzal kapcsolatban, hogyan kell a legkülönfébb módokkal szóra bírni valakit. Letettem a könyvet a füzet mellé, majd elővettem a pálcámat. Ehhez a varázslathoz még nekem is kell a pálca. Bár elég csak magamban kimondani az igét.
Egy mozdulat után eltettem a pálcám, s belelapoztam a füzetbe. Azt láttam, amit kellett. A könyv pontos mását. Így visszahelyeztem a könyvet, majd a kisasszonyhoz léptem és átnyújtottam a füzetet.
- Ezt jobb lesz, ha elolvasod. Ez lesz az első tankönyved! Alap dolgok vannak benne, szerintem te is ismered a legtöbbet, de mindent az alapokról kell kezdeni. Akkor mehetünk? - Kérdeztem, mikor átadtam a könyvet. Héra nyugodtan feküdt a helyén én pedig tudtam, hogy ha elmegyek akkor se lesz semmi baj a lakásomban.

note: We'll see! (;

Magic is might

Kalestina a kígyóra parancsolt, és az, mintha csak minden egyes szót értett volna, engedelmesen a terráriuma felé siklott. Egy kicsit talán meg is könnyebbültem, hogy támadóm tisztes távolságot tart tőlem, bár így nem tudtam meg, hogy a könyv őrjítette meg vagy alapjáraton sem szívlel engem.
Kalestina nem fűzött megjegyzést egyik próbálkozásomhoz sem, csak bólintott, amit az elismerés jelének véltem. Amúgy kíváncsi lettem volna, mit gondol az első sikertelen varázslatomról, még ha sejtem is, hogy mi volt annak az oka. A hozzáállásom nem volt megfelelő. Megtanulhattam volna, hogy – finomabb kifejezéssel élve – a túlzott magabiztosság néha egyenes út a bukáshoz. Emlékszem, annyit kószáltam tiltott időben, tiltott helyen a Roxfortban, hogy, amikor Nenillel betörtünk a könyvtár zárolt részlegébe, óvatlan voltam, mert nem számoltam azzal, hogy lebukhatunk. Természetes beütött a katasztrófa, szerencsére csak Frics személyében, akit gyerekjáték volt ártalmatlanítani. De ma bebizonyítottam, hogy ez az eset sem szolgált elég tanulsággal.
Felvontam a szemöldököm, amikor Kalestina a következő programként a sétálást tűzte ki. Az ember, valljuk be, nem ezt várja egy halálfalótól, bár egy kis pihenés valóban nem árthat, miután egy gyilkos méreggel felszerelt fenevad esett nekem. Ha visszagondolok, még az is lehetséges, hogy a kígyó nem véletlenül, hanem parancsra támadt rám. Egyértelműen kitelne Kalestinatól, hogy rám uszítsa, hiszen így könnyen kiderítheti, hogy alkalmas vagyok e a tanítványának, ha pedig kudarcot vallok, az eltakarításomon sem kell fáradoznia.
Tekintetemmel követtem Kalestina mozdulatait, amikor a kezébe vette a füzetet már sejtettem, hogy mi a célja vele, de a könyv tartalmát illetően nagyon mellélőttem. A borítón díszelgő kígyó láttán, rögtön az általam választott szimbólumra asszociáltam. Reméltem, hogy végre kiderül, pontosan mit is jelent a Kalestina által célravezetőnek ítélt módszer, de csalódnom kellett. Pontosabban nem az kaptam, amire számítottam, de amikor belelapoztam a füzetbe, be kellett ismernem, hogy ez is jól jöhet még. Kalestinara pillantva bólintottam; egy tizedmásodpercig hezitáltam, hogy talán illene megköszönnöm a füzetet, de aztán gyorsan elvetettem az ötletet. Előhúztam a pálcámat, majd egy egyszerű bűbájjal összezsugorítottam a füzetet és a zsebembe csúsztattam.
- Mehetünk – jelentettem ki végül. Egy pillantást vetettem a látszólag nyugodtan szunyókáló kígyóra, majd szótlanul követtem Kalestinat.

note: (:

Magic is might

Miután elküldtem Hérát aludni, hagytam a Blackburn lánynak, hogy megmutassa mit tud. Nem kellett csalódnom. Tipikus aranyvérű akkora az arca, mint egy felhőkarcoló, de tudás nincs sok mögötte. Egyszer kellene felébreszteni az ilyeneket, sokkal könnyebb lenne minden.
De nem lehet mindent egyszerre. Most hogy jobban belegondolok az én kis Hérámnak olyan kétejek közé kergettem a kisasszonyt, amilyenbe csak egy profi tudja kergetni az áldozatait. S hogy igazat mondjak ennek nagyon örülök.
Még mielőtt elindultunk volna a sétára, volt egy apró dolog, amit meg kellett tennem. Valami leckét is kellett a hölgynek adni. Gyorsan elővettem egy könyvet, meg egy füzetet s lemásoltam, majd átnyújtottam Melissanak.
Gondolom kicsit csalódott a témát illetően. A helyében én is az lennék. De most ezzel kezd, majd a következő lecke mellé odaadom neki azt a könyvet, ami a tanítási útmutató részleteit tartalmazza. Hadd tanulmányozza csak, nem lesz tőle rosszabb.
Egy ideig néma csend volt. Kezdtem megijedni, hogy meg akarja köszönni. Csak az kellene ott helyben kidobnám a lakásból. Ami muszáj az muszáj, nem kell megköszönni. Szerencsémre nem igazolódott be félelmem és így nyugodtan elindulhattunk.
Az ajtót kulcsra zártam. Persze hopponálhattunk volna, de most kell a séta. Hiszen egy kicsi mozgás mindenkinek kell, még egy halálfalónak is. Némán mentünk végig az utszákon, s ismerőst se láttam. Minden nyugodt volt. Egy kicsit talán túl nyugodt. Az erdőn keresztül közelítettük meg a tisztást.
Már majdnem elértük a helyet, amikor egy ismerős szag ütötte meg az orromat. Kezemmel megállítottam a Blackburn lányt. Hallgatóztam egy kicsit, ahogy sejtettem a tisztáson van.
- Nem vagyunk egyedül! - Suttogtam, majd picit távolabb álltam.- Maradj végig a sarkamban. Ha azok vannak a tisztáson, akikre gondolok kelleni fog a pálcád is. Csak nem lesz nyugis napunk! - Fintorodtam el, s koncentrálni kezdtem. Alig tellett bele fél perc már a farkas alakomban voltam. Nyugodt, megfontolt léptekkel indultam a tisztásra.
Az orrom most sem csapott be. Ez bizony az a farkas falka, amit már negyedjére kell eltessékelnem a fennségterületemről. Csak most nehezítő tényezőnek itt van a Blackburn lány is. Nem fogják szép szemmel nézni. De ez kit is érdekel? Varázslók vagyunk, ez egy hatalmas előny.
A tisztás szélénél szemben találtam magam a falkavezérrel. Rámordultam, mire kicsit hátrált így beljebb tudtunk menni mind a ketten. De mikor a farkasok megpillantották a lányt kiütött a balhé, s egyszerre rontottak ránk. Ez volt az a pillanat, amikor el kellett döntenem maradok-e az állati alakomban!

note: Nagyon sajnálom, hogy ennyit késtem. Remélem a minősége feledteti! (:

Magic is might

Bólintottam és követtem Kalestinat az ajtó felé. Szívesebben hoppanáltam volna, de Kalestina a sétát választotta. A délutáni séták emléke villant fel emlékezetemben, ahogy lassan végighaladtunk a magasba meredő házakkal szegélyezett kihalt utcán, amit egyetlen zöld növény sem tarkított, majd a regényes, a fák lombja által félhomályba borított erdőn. Cipőm belesüppedt a puha avarba, a friss, párás levegőbe virágok finom illata vegyült. Az erdei hangok – az állatok neszezése, a madarak csicsergése, az avar zörgése – lágy dallammá olvadtak össze. Minden kellemetlensége ellenére szerettem a természetet; a háborítatlan nyugalmát, ami engem is megnyugtatott. Kalestina célirányosan haladt előre az ösvényen, és hamarosan a fák sűrűjéből kibontakozott a tisztásra vezető kijárat. Egy pillantást vetettem a területre, ezzel letudva annak feltérképezését; nem tűnt túlontúl érdekesnek és veszélyt sem sejtettem, főleg, hogy Kalestina lépkedett mellettem. De a következő pillanatban megtorpantunk. Érdeklődve néztem Kalestinara, aki a tisztás irányába meredt. Arcán látszott, hogy feszült figyelemmel néz valamit, de csak pár másodperc múlva szólalt meg. Szavai meghökkentettek; el sem tudtam képzelni, kik vagy mik lehettek itt. De ha Kalestina azt mondja, hogy pálcára is szükségem lehet, biztos, hogy nem veszélytelenek. Bólintottam és nesztelenül indultam meg a nő után, ujjaim pálcámra kulcsolódtak, de még nem vettem elő. Kicsit hunyorogtam, amikor kiléptünk a verőfényes napsütésbe, majd lassan hozzászokott a szemem. A környéket kezdtem pásztázni, csak utána pillantottam meg a farkast, Kalestina helyén. Nem vettem észre mikor változott át, és elsőre nem is értettem, miért tette. Ha harcolnunk kell, farkas alakban nem tudja használni a pálcáját és nem hinném, hogy egy kis morgással most célt érhet. De hamarosan értelmet nyert lépése; egy farkas falka tűnt fel előttünk. Élükön egy sötétszürke bundájú, fekete szemű, megtermett példány állt. Nem mozdultam, vártam mi következik. Nem voltam animágus, amit ebben a pillanatban felettébb bántam, igaz feleslegesen, mert az átalakulással sem mentem volna semmire. Kalestinat bizonyára ismerik, de én idegen vagyok. Kalestina halkan, de fenyegető hangon morgott, mire a szürke farkas, a falkavezér hátrálni kezdett. A többi leszegett fejjel követte. Összehúzott szememet az állatokon tartottam, miközben elindultunk és egy pillanat alatt rántottam elő pálcám, amikor hirtelen mozgásra lettem figyelmes. Egy farkas rám vetette magát, éles, fehér fogait kivillantva vicsorgott, de ez volt élete utolsó támadása. Zöld fény villant és az állat élettelen teste tompa puffanással ért földet. Gúnyosan elmosolyodtam. Az sem érdekelt, hogy az egész falka ellenünk fordulhat vérbosszút követelve. Büntetlenül nem jöhet a közelembe egyetlen korcs dög sem.

note: (:

Magic is might

Bár az utazásnak nem a gyaloglás a legkellemesebb módja, de most nem volt kedvem sietni. Nyugodtan és békésen akartam eljutni a tisztásra, ahol majd a Blackburn lányt fogom tanítani a tudása gyakorlati használatára.
Igaz, hogy az oda vezeztő út se a legizgalmassabb, főleg amíg a városban vagyunk. Az a sok ház meg beton! Nem kedvelem, de ma már ebből áll az élet. S ha nem lenne bennem az a remény, hogy a Nagy Úr visszatér, biztosan elhúzódnék a világtól. Mennyivel kellemesebb lenne, mint otthon Írországban.
A késő őszi erdő azonban elterelte gondolataimat. Megint visszatértem a természethez. Hallgattam a természet hangjait és a csendet. Az egyetlen zavarónak mondható tényező, a mögöttem gyalogló kisasszony volt, egészen addig, amíg meg nem hallottam egy furcsa neszt.
A Balckburn lány arcán láttam a meglepetést, amikor megálltam és felkészítettem az elkövetkezőkre. Egy kicsit közelebb mentünk a tisztáshoz, ahol viszonylag gyorsan átváltoztam. Meg kell mondanom, kicsit furcsálltam, hogy az előttünk álló farkas falka ilyen könnyen visszavonuljon, ennél mindig többet kell harcolnom a területemért. De nem csalódtam a farkasokban.
Az egyik hím megtámadta Melissat, aki gyorsan végetvetett az állat életének. Ha emberi alakban lettem volna, most egy nagy elismerő vállveregetést, de állati alakomban ezt nem tudom meg tenni.
Akármennyire jól teljesített a kisasszony, volt egy kis baj. Ugyanis abban a pillanatban, mikor a farkas a puffant földön, az egész falka nekünk rontott.
~Végre egy kis csetepaté! Már hiányzott az izgalom, kezdtem kicsit befásulni! Az elviselhetetlen lenne!~ Vontam le magamban az első következtetést, miközben villogó szemekkel ugrottam rá az egyik állatra, s vetettem véget életének. Olyan kettő három juthatott mind a kettőnknek, mikor sikerült a vezérnek neki rontani. Ráugrottam, s hátára fektettem. Nem öltem meg, csak morogtam az arcába. Halkan felvonyított, mire a többi lassan, vicsorogva kezdett hátrálni.
Végül elengedtem a falkavezért, aki még megpróbált egy esélytelen merényletet végrehajtani Melissa ellen, de vagy mert megijedt a lány támadásra emelt pálcájától, vagy mert tőlem félt, ő is elballagott. Ekkor visszavettem emberi alakomat. Arcomon csorgott a vér. Undorral töröltem le egy kendővel.
- Ezt az egyet utálom, az ilyen kis harcokban. Mindig csorog rólam a vér utána. - Köptem egyet, nem szeretem a vér ízét. - Szépen elbántál az elsővel! Ez most egy ideig távol tartja őket, de nem merem lefogadni, hogy nem jönnek vissza! Ha màr itt vagyunk úgy mellékesen, mondd csak nem gondolkodtál még azon, hogy megtanulod az animágiát? Hasznos dolog. - Kacsintottam rá, jelezve, hogy nem kell válaszolnia, ha nem akar. Felemeltem pálcámat, s meggyújtottam a tetemeket. Végülis ezeket nem lehet itt hagyni! Abból nagy kavar lenne, ha például, ne adj Isten, valami muggli túrázó megtalálná őket. Közben pedig vártam a lány reagcióját a történtekre.

note: Nagyon jó lett a reagod Mel!

Magic is might

Az első és tulajdonképpen az egyetlen varázsige, ami a számra jött, a gyilkos átok volt. Élveztem a látványt; az állat üveges tekintete, merev, kicsavarodott teste sötét mosolyt csalt arcomra. Sötét és keserű vigyort, mely mögött már nem volt megbánás. Hidegség járt át, amikor pálcámat elhagyta a zöld fénycsóva, és ez az érzés csak tovább fokozódott. Lelkem egy része tiltakozott tettem ellen; érezni akart, bűntudatot, sajnálatot, de már nem ment. Ahogy sírni nem tudok -, minden könnyem elfogyott, amikor végig kellett néznem, hogy a betegség felőrli a húgomat -, úgy nem tudok érezni sem. Egyszerűen nincs mivel. Tisztán érzékeltem a külvilágot, de közben gondolataim messze jártak. Nagyon távol. A húgomat láttam. Az ispotályt, ahol az ágya mellett ültem és azt hazudtam neki, hogy felépül. A temetőt, ahol elvesztettem a reményt, ahol az életem végleg elromlott. És most itt állok, és arcomon ördögi vigyorral gyilkolok. Régen a légynek sem tudtam volna ártani, de ahogy sok minden, ez is megváltozott.
Az egész felfordulás nem tartott pár percnél tovább és olyan hirtelen lett vége, ahogy kezdődött. Nem figyeltem Kalestinara, de láthatóan meghátrálásra késztette a falkavezért. Véleményem szerint igazán végezhetett volna vele, nem szeretem a félmunkát, de ha ő így látta jobbnak, hát legyen. A falkavezér még egy elszánt lépést tett felém, aztán követte viharvert falkáját. Pfujj, megmondtam, hogy utálom az ilyen korcs, szőrös dögöket.
Kalestinara pillantva, elmosolyodtam. Ismerős volt az arcán ülő undor; én is pontosan így érzek, amikor a Roxfortban a csőcselék, a sárvérűek társaságát vagyok kénytelen élvezni. Szerencsére rajtam egy karcolás sem esett és a dögök vére sem mocskolta be ruhámat. Sajnáltam volna, ugyanis ezek a darabok a legújabb kollekcióból valók, és még nem lehet őket boltban megvásárolni.
- A sikernek ára van – jegyeztem meg. Arcom tökéletes megértést tükrözött; én is meglehetősen utálom bemocskolni a kezem ilyenek miatt, ezért is bízom általában a piszkos munkát másokra. Hozzám és Kalestinahoz sem illik az ilyesmi, lealacsonyító.
- Ha visszajönnek, egyszer és mindenkorra számoljunk le velük! – ajánlottam fel ártatlan arccal, lágy hangon, mint egy teljesen magától értetődő dolgot.
- Természetes gondoltam rá. – Sértett, hogy azt feltételezi, elsiklottam egy ilyen fontos kérdés felett, még ha nem is volt ilyen rejtett tartalma szavainak. – De eddig nem volt szerencsém olyan mágust találni, aki úgy vállalta volna a tanításomat, hogy közben tartja a száját – vontam vállat. Az olyan tanárral pedig semmit sem érek, aki kikotyogja a dolgot a Minisztériumnak. A bejegyzett animágus el is áshatja magát, úgysem megy semmire a tudományával.

note: A Tied is!*-*

Magic is might

A harc kezdetét vette. Én pedig teljes beleéléssel mozdultam a helyzettel. Minden izmom megfeszült, a szaglásom és a hallásom felerősödött. Vágytam a harcra, a kihívásra és megkaptam. Teljes valómban elöntött a boldogság, mikor az első farkas életét kioltotta állkapcsom erős harapása.
Ilyenkor érzem azt, hogy élet és halál ura vagyok. Lehet, hogy furcsán hangzik, de élvezem a gyilkolást. Főleg, amióta a Nagy Úr követőinek táborában vagyok. A gyilkolás ott dicsőség, s én élvezem azt. Megmutatja, hogy erős vagyok. Erősebb, mint bárki más, a hatalom szele csap meg ilyenkor, s nem tudom magam visszafogni. Állati ösztöneim felülkerekednek eszemen.
De hagyom, engedem, hogy azt tegyék az ösztönök, amit akarnak. Farkasként ők a főnökök, én pedig a gyenge báb, aki úgy táncol, ahogy ugráltatják. Talán ez a hibám mentette meg a falkavezér életét. Emberi eszem, a halálfaló már régen elpusztította volna az egész falkát. De megértem az ösztönt is, mert a túlélés a legfontosabn dolog.
Keserű undorral változtam vissza, s ennek hangot is adtam, közvetlen a tisztálkodás után. Ekkor azonban meghallottam Melissa válaszát és elmosolyodtam.
- Igen ára van. Gyakran igen kellemetlen, de ez van. - Mosolyogtam mégmindig kis undorral. Természetesen a kisasszony megint megszólalt. Nem sajnáltam, szeretem, ha valaki sokat beszél. Ha pedig ilyen témában, az még kellemes is.
- Hidd el én is sokszor gondoltam erre! De az állati ösztönöm nem engedte. Igazából érthető, fenn kell maradni a fajnak. Errefelé kevés a farkas, de az biztos, hogy legközelebb kitekerem a falkavezér nyakát. Örülnék neki, ha segítenél benne. - Mondtam mosolyogva, majd megigazítottam a ruhámat. Majd felvetettem a Blackburn lánynak az animágia ötletét. Nem csodáltam, hogy kicsit sértődött a hangja. Engem is sértene egy ilyen kijelentés. Megvártam míg befejezte, s mintha ez teljesen magától értetődő lenne megszólaltam.
- Akkor erre is ki kell majd térnünk. Ma már tényleg kevés olyan varázsló van, aki nem rohan rögtön a Minisztériumba bejelenteni, hogy animágiát akar tanulni ez, meg ez. Pedig akkor semmi érteleme a hatalnak, ha tudnak róla. Szerencsére én nem rohanok a Minisztériumba. De térjünk a tárgyra! Itt fogod majd az elméleti dolgokat átültetni a gyakorlatba! Nyugodt hely és ha hiszed, ha nem van itt egy-két igen különös lény! - Rákacsintottam, majd egy mozdulattal láthatóvá tettem egy újabb tisztást, ahol a legkülönfélébb mágikus lények voltak.

note: Remélem jó! (:

Magic is might

Vége. Visszavonultak a dögök, maguk mögött hagyva elhullott társaikat. Őket Kalestina intézte el. Tűz emésztette fel testüket, de szerencsére a varázslatnak köszönhetően nem érződött az égő hús szaga. Ilyenkor tudok csak igazán hálásnak lenni, amiért boszorkánynak születtem.
Kalestina válaszára megcsóváltam a fejem, arckifejezésem híven tükrözte, hogy kivételesen egyáltalán nem értek vele egyet.
- Az ösztönök sem csalhatatlanok – jelentettem ki kissé kioktató hangon. Nem szándékoztam így beszélni vele, és ha a szüleimből indulok ki, akik az efféle hangsúlyt már a legfelháborítóbb szemtelenségek közé sorolnák, akkor csak remélhetem, hogy Kalestina nem vette észre vagy nem tulajdonít neki jelentőséget. Eddig úgy tűnt, hogy nem ragaszkodik az társaságbeli normákhoz és nem az a karót nyelt, sznob aranyvérű, így még ahhoz is vettem a bátorságot, hogy folytassam. – És ha kevés? Az nem a te problémád. Amúgy is, nem szabad büntetlenül hagyni a támadásukat. Felháborító – Az utolsó szót csak halkan tettem hozzá. Karjaimat összefontam magam előtt, egy ideig álltam Kalestina tekintetét, de aztán elfordítottam az arcom és az előbbinél alaposabban szemügyre vettem a helyet. Ezzel lezártnak tekintettem gondolatmenetemet. Ritkán beszéltem ilyen nyíltan, a véleményemet is általában az adott helyzethez igazítom, de kivételesen, talán a legrosszabb személlyel szemben, őszinte voltam. Meglátjuk igaz-e a mondás, hogy az őszinteség kifizetődő.
- Sejtettem, hogy te nem az a halálfaló vagy, aki a Nagyúr bukása óta a Minisztérium tenyeréből eszik – Gúnyosan horkantottam, szüleim magatartására gondolva. Gyávák- ez az egyetlen jó szó rájuk, még ha eszük az van is. Ha igazi, vérbeli halálfalók lettek volna, most nem lennék itt, mert megtanultam volna tőlük azokat a sötét varázslatokat, amikért Kalestinat kellett felkeresnem. De persze szerintük túl veszélyes lenne, vagy mi a franc.
Annak pedig külön örültem, hogy Kalestina felajánlotta, hogy megtanítja az animágiát. Nem kértem rá, így akár elereszthette volna a füle mellett a dolgot, de nem tette. Sőt természetesnek vette, ami meglepett. Halványan elmosolyodtam és ha nem lenne lehetetlen talán még valamiféle hálát is éreznék irányában.

note: Jó lett!*-*

Melissa & Kalestina

Halálfaló tanonc

Kicsit megkönnyebbültem, mikor a farkasok elmentek. Nem szeretek állatokat bántani, sokkal több emberség van bennük, mint egyes emberekben. Teszem azt, mint a Blackburn-okban vagy Melfoy-ékban. Na de nem szídjuk a társakat, attól hogy talpnyalók ők is csak emberek. Nem szeretek ok nélkül ölni, de ha muszáj, akkor muszáj. Úgyis kellett már az edzés. Kezdtem kimenni a gyakorlatból.
Megpróbáltam elmagyarázni a kisasszonynak, hogy az ösztön miatt engedtem el a falkavezért, viszont nem lett nagy foganatja a mondandómnak. Talán azt egy kisebb fajta sikernek könyvelhetem el, hogy úgy tűnt őszintén mondja el a véleményét. Én csak mosolyogtam rajta. Nem csoda, hogy ilyen kiöltek belőle minden érzést. Azonban sajnos ez nem lesz olyan jó dolog, ha az animágiába kezd el belekóstolgatni. Egyelőre viszont nem kell ezzel foglalkoznom. Ez még a jövő zenéje.
- Ne hidd, hogy jó dolognak tartom az ösztönöket. Sőt semmi racionalitás sincs bennük. De ha egyé kell vállni egy állattal bizonyos engedményeket kell hagyni az állati énnek. Esetemben én az ösztöneit hagytam meg. Még mindig jobb, mintha a gondolkodását hagytam volna, vagy a vezetői képességeit. Majd te is meg fogod találni ezeknek a dolgoknak a helyes módját. - Mondtam mosolyogva, közben pedig megint elkeztem azon gondolkodni helyesen tettem-e.
Még ma is kételkedem abban, hogy helyes volt meghagyni az állati ösztönöket. De ha mindent figyelembe veszek, így jártam a legjobban. Így nem kell az miatt aggódnom, hogy mit tesz az állat, amíg át vagyok alakulva. Én irányítok és ő csak akkor vezeti testem mozgását, ha az a legmélyebbről jön. Persze van amikor ezzel a plafonra tud kergetni, viszont mindennek ára van. Az animágiának ez az ára és én nem bánom.
- Kimondhatod nyugodtan. Az felháborító! A varázsló bennem is ezt mondja. Viszont megtanultam a farkassal együtt élni. De most már elegem van, még egyszer itt találom őket és akkor már nem a farkast, hanem Kalestina-t kapják. - Tűz csillant meg a szememben. A gyilkolás utáni vágy tüze. Ez azonban pillanatokon belül a farkasok halott tetemein testesült meg. Hála a varázslótűznek nem érződött a szag és nem látszott a füst. Munka közben figyeltem Melissa-ra is.
Mondanom sem kell, hogy az animágiával kapcsolatos témába gyorsan belementem. Számomra teljsen nyilvánvaló volt, hogy az oktatásnak része az animágia. Mi a Quien Maeve-ben persze csak elméleti szinten, de tanultunk animágiát. Igaz, hogy a gyakorlatba én már egy kis magánszorgalommal és feketemágiával ültettem át a tanultakat, de ez részletkérdés.
Hát igen már akkor se szerettem a szabályokat. Mindig is lázadó típus voltam. Lehet, hogy ezért kötöttem ki a Nagy Úr mellett. El sem hiszem, hogy valamikor régen még tanárnak akartam menni, aki a sötétvarázslatok kivédését oktatja. Őszinte kell, hogy legyek nem bántam meg, hogy nem sikerült. Jobb nekem így, sokkal jobb. Hírnevem van és egy biztos, kellemes életem.
- Még csak az kellene. Én a Minisztérium tenyeréből? Nem! Persze vannak a Minisztériumban is halálfalók, de én sose szerettem azt a helyet. Barty egyszer bevitt, de majdnem elhánytam magam attól a sok rózsaszínű füstben élő idiótától. Nem is értem, hogy bírta ki! Brrr.... Még most is kiráz tőle a hideg! Gondolom te sem vagy jó véleménnyel róluk. - Hàt igen tényleg felállt a szőr a hátamon, de igyekeztem összeszedni magamat és végül sikerült. Az utolsó mondatnál pedig már a megszokott egykedvű arcommal néztem a Blackburn lányra.

note: A tiéd is nagyon jó lett (:

Magic is might

Halottam már róla, hogy az animágusok néhány tulajdonságukban azonosulnak az állattal, amivé alakulnak, de azt nem tudtam, hogy ez többféle módon lehetséges. Ha belegondolok, valóban az állat ösztöneinek elfogadása jelentheti a legjobb utat. Így bizonyára megmarad az emberi tudat, csak kiegészül az állat - mondjuk úgy - érzéseivel.
- Tényleg ez tűnik a legjobb megoldásnak – bólintottam. Egy mosoly árnyéka is átsuhant arcomon, amikor Kalestinara pillantottam, akinek az arcáról továbbra sem tudtam leolvasni semmit, de mosolya azt sugallta, hogy valamennyire oldódott irántam érzett távolságtartása, talán ellenszenve. Amikor szóba került az animágia, felötlött bennem, hogy Kalestina alakja miért pont farkas. Elhatároztam, hogy később utánanézek, pontosan mitől is függ, milyen állattá alakul az ember és ez mit jelent. Minél többet tudok Kalestinaról, annál jobb, főleg, hogy ő tökéletesen tisztában van az én helyzetemmel. És, amit még nem tud, azt is könnyűszerrel kiderítheti. Nem bízom benne, pedig nincs igazi okom a kétkedésre, legfeljebb a józan eszem, ami azt súgja, hogy egy hallfalóban nem bízhatok.
Szavaira ördögi vigyorra görbültek ajkaim és nem kerülte el figyelmemet a tekintetében lángoló tűz. Ha nem ismerném olyan jól ezt a tüzet, bizonyára megrémültem volna tőle. Attól és sötétségtől és elemi gonoszságtól, amit számomra jelentett. Ez a tekintet újra felhívta a figyelmemet, hogy kivel állok szemben.
- Nem, a legtöbbjüket gyávának tartom – Tekintetem megkeményedett, életemben először mondtam ki hangosan, amit mindig is gondoltam, de sohasem volt bennem annyi bátorság, hogy ennek hangot is adjak. Gyávának tartom a szüleimet, és hiába, nem vagyok képes tisztelni őket. Bemocskoltak mindent, ami valaha fontos volt számomra és, ami a legfájóbb, hogy csak a pénzüket, a nevüket képesek szeretni, engem nem.
- És mivel kezdjük a tanulást? – Hirtelen váltottam témát, elvágva gondolataim fonalát. Képtelen voltam ezekkel a dolgokkal foglalkozni, és tartottam tőle, hogy Kalestinanak elég éles a szeme, hogy észrevegyen minden apró változást.

note: Most csak ennyi sikeredett.:/

Melissa & Kalestina

Halálfaló tanonc

Az animágia igen érdekes tudomány. Kevesen vannak, akik igazán magas fokon tudják használni. Tekintve, hogy vannak, akik egyáltalán nem tudják elfogadni az állatot. Vagy nem elégszenek meg azzal az állattal, ami leginkább tartozik hozzájuk. Én mindig úgy gondoltam, hogy az, hogy milyen állattá alakulunk ugyanúgy működik, mint a varázspálca szerzés. Nem mi választjuk, ő választ minket.
Velem is pontosan így volt. Én világ életemben azt képzeltem, hogy majd sasmadár leszek és magasan fogok szállni az égben. Most pedig itt vagyok tökéletes összhangban egy farkassal. Igaz ez az állat tényleg sokkal jobban illik hozzám. A bátorságom és az eszem megvan, csak úgy mint a makacsságom. De mindemellett ott áll a hűség, azok iránt, akik kiérdemlik. Ma már örülök neki, hogy farkas lettem. Pedig kezdetben gyűlöltem ezt az alakot. Főleg a becenevemet. Nem illett az én viselkedésemhez a Hógyolyó elnevezés. Brr... Még most is kiráz tőle a hideg. Életem legrosszabb évei voltak.
- Na látod! Persze ez nem jelenti azt, hogy neked is az lesz a legjobb megoldás! - Mondtam egy halvány félmosollyal. Kezdtem megkedvelni a hölgyikét. Nem olyan reménytelen eset, mint a szülei, vagy a mai gyerekek, akiknek nagyobb az arca, mint az esze. Természetesen a rideg távolságtartás még megvan. Az nem fog ilyen hamar elmúlni. Neki félnie kell tőlem, ennek ez a rendje. Majd, ha már mindent megtanult, ami fontos, akkor lehet szó arról, hogy beengedjem a rideg falak mögé.
~Talán nem is lenne olyan rossz ötlet, ha... Ha kipróbálnám, ahhoz mennyire ért. A kígyó típus, jó a megtévesztésben. Kifejezetten jó kezdés lenne!~Gondolkodtam el magamban. Ekkor azonban gondolataimat megzavarta egy újabb téma. A kedvencem! Lehet szídni a sok ostoba talpnyalót! Hát igen nem birtam a szememben visszafogni az indulataimat. Ott égett benne a tűz, ami azt volt hivatott jelezni, hogy mennyire nem tartom halálfalónak a többi senkiházit.
Az én elmémben a halálfaló nem feltétlenül az jelenti, hogy a Nagy Úr szolgája. Nálam a szónak a jelentése a "sötét titkok tudója", ez alatt pedig nem csak azt értem, hogy hallott már a sötétmágia bizonyos dolgairól. Hanem, hogy ismeri és használni is tudja ezeket. Na meg persze az is egy jel arra, hogy valaki igazi halálfaló-e, hogy meri-e használni a tiltott átkokat. Sose szerettem ezt a kifejezést, esetleg a "fokozottan veszélyes", vagy a "használatra nem ajánlott" jobb lenne. Viszont mikor Melissa megszólalt elmosolyodtam és pillantásom megenyhült.
- Ezt nevezem! Javulsz! Kezdesz teljesen őszintén beszélni! Nagyon jó, nagyon jó. - Mondtam és megveregettem a hátát. Büszke voltam rá, az ilyen betanított gyerekeknek nagy dolog elindulni az úton, de Melissa megtette az első lépést és ez számomra becsülendő volt. Ekkor azonban a lány témát váltott. Itt az ideje ismertetni vele zseniális tervemet.
- Szerintem ezeket a varázslatokat mindenképpen tanuld meg, persze csak ha van olyan, amit nem ismersz. Gondolom tudod, hogy az igazi varázsló a pácban mutatkozik meg. Szabad vagy szombat este? - Kérdezrem gonosz mosollyal, miközben átadtam a cetlit, amin a következő állt:
Pherecitius mangicus: Fagyasztó átok
Petrificus totalus: Sóbálvány-átok
Locomotor mortis: Lábbilincselő ártás
Relaxo: Szikraeső-ártás
Tarantallegra: Táncoltató rontás

note: Nagyon jó lett ez! (:

Magic is might

Furcsa, előbb gondoltam arra, hogy miért farkas Kalestina alakja, mint, hogy mivé alakulnék én. Pedig elsősorban mindig magammal foglalkozom, mások dolgai úgy az utolsó utáni helyre szorulnak a fontossági sorrendemben. De itt minden estben rólam is szó van, elővigyázatosnak kell lennem. Túl közel vagyok a tűzhöz, aki maga Kalestina, és könnyen megégethetem magam.
A tudatalattim azt hiszem, már akkor megválaszolta a kérdést, hogy mi az állati alakom, amikor még fel sem tettem magamnak. Elsőre is ugyanaz ugrott be, mint amire hosszabb gondolkozás után jutottam. Macska.
A viselkedésemben kígyó vagyok, de a gondolkodásmódomban nem feltétlenül. Viszont, ha a neveltetésemre gondolok, akkor a kígyó akár minden esetben megállná a helyét, de hiába, nem tudok beállni a sorba, pedig sokáig mindent megtettem, hogy elfojtsam önmagam, de nem ment. Túlságosan makacs és független személyiség vagyok, hogy képes legyek meghunyászkodni. Mesteri színészi képességeimnek köszönhetően még a csillagokat is lehazudom az égről, és mint a búza a szélben, arra hajlok, amerre a szél fúj, de minden vihar és változás után újból felállok, visszanyerve régi formámat. Nem változok, de ha az érdekeim azt kívánják, felveszem a maszkot és azzá válok, akit látni akarnak. Magányos harcos vagyok, aki csak önmagához hűséges, pont, mint a macska. Édesen dorombolva édesgetem magamhoz áldozatomat és a megfelelő pillanatot kivárva eresztem ki karmaimat. Nem cselekszem elhamarkodottan, és nem rohanok fejjel a falnak. Nem kötődöm senkihez, a függetlenséget és szabadságot többre értékelem bárminél. Én vagyok az első és az egyetlen.
- Lehetséges, hogy nem… – mosolyodtam el, de nem akartam ennél egyértelműben fogalmazni. Szeretek biztosra menni és a feltételezéseimet inkább nem osztom meg Kalestinával, amíg nem nyernek bizonyítást. Az én esetemben talán a gondolkodásmódomnak kellene azonosulnia az állatéval, ugyanis a szüleim nevelésének hatása minden jellemvonásom ellenére még erősen érvényesül, ami ahhoz is vezethetne, hogy képtelen leszek eggyé válni az állattal.
- Elrontanám a dolgot, ha megköszönném, ugye?– vigyorodtam el. – De nem köszönöm meg – jelentettem ki bujkáló mosollyal. Az előbb sem zavarta a hasonló formaságok elmulasztása, így most is sejtettem, hogy nem veszi zokon.
- Természetesen – csillantak fel szemeim egy új, izgalmas feladat reményében. Kijelentése, miszerint az igazi mágus éles helyzetben mutatkozik meg, azt sugallta, hogy valamilyen bevetésre gondolhatott. Átvettem a papírt és gyorsan végigfutottam a sorokon.
- Mindegyiket ismerem – néztem fel rá és elmosolyodtam. Szemeimben különös fény villant; várakozást, elszántságot, vadságot tükrözött tekintetem. A bennem élő macska vadászni akart, és alig várta, hogy megtudja, mi lesz a főfogás.

note: *bocsánatkérések özöne a késésért*

Melissa & Kalestina

Halálfaló tanonc

Sürgősen neki kellett kezdenem a tanítási tervem kieszelésének. Persze elsőre olyan könnyűnek tűnik, de aztán kiderül, hogy sokkal nehezebb, mint amilyennek hiszi az ember. Legalább annyi könnyítésem van, hogy Melissa kígyó típusú. Persze mindenki azt gondolná, hogy a kígyó meg a farkas nagyon távol áll egymástól. Pedig nem, sőt szerintem ez a kettő áll a legközelebb egymáshoz. S így nem lesz annyira nehéz a Blackburn lányt kiképezni.
Úgy kell vele foglalkoznom, mintha magamat fejleszteném, de hagynom kell érvényesülni. A szülei elnyomása nagy hatást gyakorol rá, ami nem jó, ha a mágus szabad akar lenni. Nekem az a dolgom, hogy megmutassam neki, hogy akármennyire is belé nevelték a követeléseiket. Csak egyetlen egy személynek kell megfelelnie! Saját magának! Nem hinném, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet, Melissa fogékonynak tűnik az újdonságokkal szemben, ez pedig a hasznára válhat még egyszer!
Kicsit elgondolkodtam azon vajon milyen állati én illik hozzá! Azt már ránézésre tudtam, hogy olyan állatott akar, ami a földön mozog. Nem tűnik olyannak, mint aki nagyon el akar rugaszkodni a saját világától. Azt se hinném, hogy rágcsáló lesz! Az túlságosan alattomos az ő családjához, vagyis s családja viselkedéséhez. Abban sem vagyok biztos, hogy kígyó lesz. Bár minden lehetősége megvan rá, valahogy nem látom benne azt a vonzalmat a kígyók iránt. Végül a macskaféléknél kötöttem ki! Első gondolatom egy nagymacska volt! Hiszen az kifejezetten illene hozzá, de a legkisebb is a hiúz volt! Azonban ez nem az én döntésem lesz! Neki kell rátalálnia az énjére, s az az lesz, aminek lennie kell!
Ekkor azonban Melissa válaszolt korábbi megszólalásomra, elmosolyodtam. Majd bólogatni kezdtem. Meg voltam vele elégedve. Szeretem, ha az emberek rejtélyesek! Aki tiszta lapokkal játszik halott. A világ kegyetlen és csak magunkban bízhatunk és csak magunkra számíthatunk! Ennek pedig a legjobb módja a titokzatosság. Ennél profibb módszer nem is létezik. Szerintem csak azokat a dolgokat szabad megosztani másokkal, amikben biztosak vagyunk! Ha valamiben nem vagyunk azok azt meg kell tartani magunknak.
Hamarosan gondolataim a kis ötletem körül kezdtek el forogni! Nem nagy hülyeség bevetésen megnézni mit tud! Sőt,ha sikerrel jàtunk, akkor még az állati énjéhez is közelebb kerülhetünk. Bár ez nekem nem olyan fontos, de attól még gondolnom kell rá. Na meg persze lelkiekben felkészülni egy igen méretes hopponálásra. Ez az egyetlen bökkenője a dolognak, de hát most meg tudom hozni ezt az áldozatot.
- Helyesen teszed! Ne is köszönd meg! A köszönet nem fontos dolog! Ha valamiért hálásak vagyunk a másiknak azt az úgyis làtja! Akkor pedig felesleges jártatni a száját az embernek! - Mondtam kicsit kuncogva, sosem szerettem az ilyen kötelező illemformákat. Szerintem semmi értelmük sincsen, legfeljebb annyi, mint annak, hogy valaki az állati énjét séta közben találja meg!
Megörültem mikor rábólintott, hogy jó neki. Az a hely amúgy is jól örzöztt, de persze vannak olyan napok is, mikor nem örzik a barlangot. Régen jártam már ott, de nem hinném, hogy sokat változott. Viszont ezzel ráér majd akkor foglalkozni! Úgy mint a csapdákkal, most az a kérdés a kisasszony mennyire van képben.
- Helyes! Akkor csak annyi dolgod van, hogy készülj fel lélekben egy hosszú éjszakára és különféle csapdák százaira. Nem hinném, hogy védetlenül hagyták a helyet, mióta utoljára ott jártam! - Láttam a szemém az izgalmat. Tetszett neki az ötlet, hogy éles helyzetben kell bizonyítania. Hát igen én is imádtam ezt tenni, s mi sokban hasonlítunk! Valahogy láttam rajta a bizonyítási vágyat ezt pedig nem lehet csak úgy elnyomni! Viszont, ha már így megbeszéltük a dolgokat, akkor a legfontosabb ügyeket kipipálhatjul a listán.
- Akkor találkozzunk.... Mindjuk... Itt! El tudsz ide jutni majd? Jah és jut eszembe, jobb ha hozol magaddal egy üres papírlapot! - Mosolyodtam el gonoszul. Hát igen nem is tudom mikor voltam ott utoljára. Talán egy ötéve... De nem biztos semmi, amióta ilyen unalmasak a napok nem tudom rendesen követni az évek múlását. Szerencsére eddig nem volt belőle bajom!

note: Semmi baj Mel akkor írsz, amikor tudsz! (:

Magic is might

Kalestina körülbelül úgy vélekedett az illemről, mint én, csak vele ellentétben én nem hangoztathatom véleményemet. Pont az illem köt és a szüleim beteges ragaszkodása hozzá. Egy percig sem fogok hezitálni, hogy a szemükbe mondjam, mekkora marhaságnak tartom az idióta szokásaikat, amint lehetőségem lesz rá. De most hallgatnom kell, hogy egyszer eljöjjön az a perc is. Tűrök és játszom a szerepet; bájosan mosolygok a színpadon, míg a függöny le nem hull.
Utasítására bólintottam. Nem kérdeztem, hogy hova megyünk, mi lesz a feladatom, mire számítsak. Ha szerinte ennyi információ elég, akkor ennek függvényében a tőlem telhető legjobb módon készülök fel. Bizonyára időben meg fogok tudni mindent, a türelmetlenség pedig soha sem jó tanácsadó. Megint bólintottam, jelezve, hogy nekem megfelel ez a tisztás találkozási helynek. Természetesen megtalálom; szerencsére voltam olyan alapos, hogy minden részletet megfigyeltem, mind a házában, mind az úton, amerre a házat és ezt a tisztás megközelítettük. Megbeszéltük, hogy hánykor találkozunk és még pár részletet, majd Kalestina mára befejezettnek nyilvánította a tanulást. Vicces, hogy szigorúan, a megszokott értelemben véve nem sok mindent tanultam ma. Egyetlen új átkot vagy bűbájt sem ismertem meg, mégis többet tanultam, mint a Roxfortban egy hónap alatt. A lexikális tudás megszerzésére ott vannak a könyvek, de a tapasztalatokat nem lehet bemagolni és semmi sem pótolja a személyes élményeket. Kalestina pedig…azt hiszem, kezdem megkedvelni a magam furcsa módján. Néha úgy érzem, hogy sok mindenben hasonlítunk csak az életünk más. Neki megvan mindaz, amiről jelenleg nem is álmodhatom. Szabadság, függetlenség, kötetlenség, hatalom.
Lassan sétáltam végig a kihalt utcákon, nem állt szándékomban egyhamar hazamenni. Elgondolkoztam, hogy mit csinálhatnék, aztán úgy döntöttem, hogy felkeresem kedvenc törzshelyemet és leiszom magam. Úgy is rég voltam részeg és rég adtam meg utoljára anyámnak az örömet, hogy elszörnyülködhessen felháborító viselkedésemen.

note: (:

» Emeline és Luna - hollóhátasok a Trafalgar téren (1997. július)
» Theo & Laurie 1997. augusztusán, London majd Edinburgh
» 1996.11. , Zsebpiszok köz, Törött Pálca kocsma [Kalestina&Melissa]
» 1997.november-Írország,Carrantouhil-Magic is might
» Adaira és Josh szokásos randija - 1997. 07. 06.