Gavin & Aurora - Expect nothing & you'll never be disappointed

Ha elmegy... Nem megy...
Időbe telik, mire megnyugszom. Elaludt, és ennek nagyon örülök. Mert ha itt hagyott volna... Sosem éreztem még ilyen erős késztetést arra, hogy véget vessek valaminek. Jelen helyzetben az életemnek.

Mi van!?

Nem értem magamat. Miért lennék öngyilkos? Mert itt hagy? Hiszen máskor is lesz ilyen!

Lesz ilyen máskor is?

Rémület jár át, és halkan nevetni kezdek saját magamon. Hogy ennyire kicsinyes, és balga legyek! Évek óta ezt csinálom, és eltekintve pár kivételes alkalomtól eddig mindig én 'szöktem meg'. Most miért lenne nehéz, ha ez megtörténne fordítva?

Sokáig rágódom még az érzéseimen, de a fáradtság elnyom. Egy szint után már nem számolja az ember, hogy hanyadjára van meg egy alkalommal a társa, és mi már elég szép számnál jártunk...
Mi. Ezt a szót nem szeretem, nem használtam már régóta abban az értelmében...

Ez a nő elveszi az eszem!- ez az utolsó gondolatom, mielőtt mély álomba merülök.


- Gavin! - szól a kísérteties hang, és menyasszonyom látom véres esküvői ruhájában. Csak áll egy kiszögellés végén, és lenéz a mélybe. Ordítani akarok, tenni valamit, de mozdulni sem bírok. Karris leugrik, és pedig a kétségbeeséstől megőrülök. Egy óriási üstben vagyok, és Halálfalók járnak rítustáncot körülöttem. Az emberekből dementorok lesznek, és közelednek... közelednek... Sikoly, vér...

Hihetetlen sebességgel ülök fel, és veszem kézbe a pálcám. Idegszálaim pattanásig feszülnek, és nem sokon múlik, hogy ne robbantsam szét a velem szemben lévő falat.

Körbenézek, és egy pillanatra megáll a szívem: Aurora eltűnt. Hát elment... Mély, nyomasztó, fullasztó szomorúság lesz rajtam úrrá, amit már megint nem tudok hová tenni.

Felállok, és kómásan elindulok a fürdőszoba felé. Hogyan is hihettem, hogy marad reggelre? Akkor lenne a dolognak jelentése. Így azonban... Semmi. Csak egy a sok közül.

Ha egy kicsit is több eszem van, és körülnézek; láthattam volna, hogy nem ment el. Így azonban mikor megpillantom őt, elkerekednek a szemeim. A mindig, minden körülmény között is tökéletes pókerarcomnak annyi.
- Jó reggelt! - köszönök a boldogságtól részegen. Annyi mindent akarok mondani, de annyira nem sikerül semmi sem. És valamiért ettől jó kedvem lesz. Gyorsan rendezem vonásaimat, és felveszem a szokásos csibészes én-vagyok-a-legjobb-legény-a-környéken arckifejezésemet.

Ekkor, mintha csak szándékosan tenné, jön a 'Zavarba ejtés II.'. A kezében az Üvöltő szeleket tartja. Ott a könyv, a Könyv, ami...
Sosem olvastam el, és sosem fogom elolvasni. Karrisé volt, imádta, szerette. Mindig magamnál tartom, de sosem fogom elolvasni. Egyszerűen nem ment, nem megy, és nem fog menni sohasem.

Kissé zavartan elmosolyodom. - Találhatsz érdekes dolgokat - mondom sejtelmesen. Igen, ez így jó. Nem szeretek gyengének, kicsinek, és balgának mutatkozni egy nő előtt sem.

Haza értem. Karris óta Aurora az első nő, aki mellett el tudnám képzelni az életemet. Akivel a szex nem csak szex. Annál ezerszer több. Még arrébb van az, hogy tényleg igazi szex legyen ebből... Percek kérdése. De én már ezt is kimondhatatlanul élvezem.

A nő szemében csak az őrült vágyat látom, pontosan úgy, mint régen menyasszonyoméban. Engem akar, a testemet, velem akar egyesülni; testileg-lelkileg egyaránt. Ott van a mozdulatokban a vadság, amely emberivé, és élővé teszi az egészet; és a finomság, ami miatt a vadság és a vágy elviselhető, jó.

Levetkőztetem teljesen, miközben ő ugyanezt teszi velem. A gyertyák gyér fényében a sebhelyei kimondottan különlegesnek, egyedinek, szépnek látszanak. Élvezettel simítok végig rajtuk, miközben én kerülök felülre.

Férfiasságom már a kőnél is keményebben feszül; mindketten érezzük: most. Most van az a pont. Most jön a legjava. Könnyedén siklok be a nő testébe, majd kiszalad a számon egy halk sóhaj. Élvezettel... Csak előre és hátra... Csak előre és hátra... Csak elő...

Hazudnék magamnak, hogyha nem vallanám be tudatom legbelsőbb zugaiban: így nőt még életemben nem kívántam soha. Tényleg soha, még Karrist sem. Vele hamar megvolt, aztán sokáig ugyanolyan jó volt. De mióta eltűnt... A tűz először most ért el újra. A lángolás, mely vagy jön belülről, vagy egyszerűen nincs. Erre nincs semmilyen bűbáj, vagy varázsige.

El sem tudom képzelni, hogy mennyi ideig csináljuk, hogy mennyi ideig vagyok benne. Én mindig vigyázok: még időben kijövök onnan... Nem szeretnék a jövőben kellemetlenségeket, senkivel, semmi esetre sem.

Egész éjjel 'megakad' a bakerit a lejátszón. Újra be, és ki... Be, és ki... Be... Végül a kimerültségtől már csak fekszünk egymás mellett zihálva. Aurora feje a bal karomra hajtva pihen, jobbom a mellétől a combjáig az oldalát simogatja. Olyan jó így! Ez az érzés, a nyugalom, a tudata annak, hogy a melletted lévő ember vágyik rád- még ha nem szeret, akkor is... Elképzelhetetlen. Haza értem.

Én nem túlzok. Most tényleg nem. Az utóbbi két évben elég sokat voltam nővel, de egyiket sem élveztem úgy, mint ezt. És ez még el sem kezdődött. Ezen nagyon meglepődök.

Nem értem magamat. Az eszem tiltakozik teljes erejéből az ellen, hogy beleszeressek bárkibe is, vagy hogy felületes ismertséget és ivócimborát túlhaladó emberi kapcsolatra tegyek szert. Nem akarok elveszíteni senkit sem.

Gyenge!

A szó végighasít elmémen, és átjárja az egész testem. Tudom, hogy igaz. Hogy igazából tényleg gyenge vagyok. Egy semmirekellő, szánalmas nyomorult. A legjobb metafora rám az alma, ami kívül fényes, de belül rohad, és férgek eszik. Valahogy így nézhetek ki...

De azok kívül, hogy gyenge vagyok, nem kis mértékű idiotizmust is tanúsítok. Egy istennő ül a kanapém sarkában, az én agyamon pedig egy csomó hülyeség fut át.

Visszaterelem a tudatomat Aurorához, remélem, hogy nem vette észre a másodperces kiesést. Kérdésemre választ kapok, így félelem nélkül- hogy esetleg fájdalmat okozok- kezdem el végigcsókolni.

Mire az ajkáig érek érzem, hogy ő is ég a vágytól. Hevesen, vadul visszacsókol, én pedig beletúrok a fényes, puha hajába... Hirtelen, erőszakos, ám gyengéd mozdulattal hanyatt dönt, átfonja rajtam combját, és ő kerekedik felülre.

Érzéssel csókol, és teste hozzá préselődik. Kezeimmel felnyúlok, és bordáinál fogom meg gyengéden. Felkapom, mintha csak egy baba lenne, és magamhoz szorítva átslisszolok az ágyhoz. A száját közben nem tévesztem el...

Óvatosan leteszem a fehér lepedőre, és levetkeztetem. Kivillan a fekete csipke, és nadrágom anyaga már tényleg kezdi megadni magát. A földre dobom a kezemben lévő puha anyagot, és hagyom neki, hadd szabadítson meg ő a nadrágomtól... Ahogy hozzám ér... Egész testemben beleremegek.

Lerúgom a bokámról a farmert, és mellé gördülök. Magamra húzom, és nem engedem el többé.

Már mindkét kezem a blúza alatt taperol, és egyik ujjam hegye egy... talán heghez? ér hozzá. Nem érdekel a dolog, továbbsiklok rajta, de ő megállít. Neeee! Majdnem hangosan is könyörögni kezdek. Annyira szeretnélek...

Leveti a blúzát, így láthatóvá válik a heg, amihez hozzáértek. Pontosabban a hegek. Végigfutnak az egész oldalán. Szemem csak azért bámulja, és kicsit elbambulok. Nem borzaszt el a látvány, sőt! Örömmel tölt el. Ez beteg dolog.

Felcsattan, és hideg kék szemeibe nézek. - Aurora... - kezdem halkan. Élvezettel ejtem ki a nevét. - Fogalmam sincs, hogy ki tette ezt veled, és miért. Most azonnal megölném. Így is pont olyan tökéletes vagy - teszem hozzá, majd kigombolom az ingemet. Felállok, és hátat fordítok neki. Nekem is van egy hegem, amitől a legtöbb nő 'Jujj, de kemény vagy!' módon szokott elalélni. Tapintással alig érzékelhető, de ronda. Végigfut az egész hátamon, kettészeli azt. Visszaülök a nő mellé, és a szemébe nézek - Apám. Még kicsit voltam, és nem mást tettem, mint ő akart... - nem tudom mit mondjak még. Én az előző pillanatot akarom visszahozni!

Sajnos az a pillanat már elment. De... A nő oldalához nyúlok, és ujjbegyemmel óvatosan végigsimítok a legnagyobbon. - Fáj? - kérdezem, mire egy alig látható nemet int. Lehajolok, és apró csókokkal haladok felfelé az oldalán. Fekete csipkés melltartójának pántját átugrom, és a nyaka következik. Újra beindul bennem a vágy, és az előzőnél sokkal nagyobb hatásfokkal vetem bele magam.

Ajkaim visszatérnek az arcához, és újra heves csókolózás lesz a vége. Érzem, hogy akarja, de még mennyire! És egyre inkább veti le a gátlásait, egyre lazábban, és lazábban teszi... Szegény nadrágom anyaga feszes, mint... erre nincs jó példa.

Nem válaszolok a könyves dologra semmit sem. Tudom, hogy igaza van, de az a könyv századokkal előtt elveszett, amiért eldobnám őt. Ezt meg inkább nem mondom ki, megölném vele a pillanatot.

Végre beleenged, és teljesen közel hajol hozzám... Lassan szívom be az illatát, és megremeg a gyönyörtől. Férfiasságom már kezd ébredezni...

Kék szemébe nézek, de nem lepődöm meg túlságosan: hideg, és a vágyon kívül más érzelem nincsen benne. Reményeim szerint az enyémben sem. A szomorúságot, ami ilyenkor fog el, már megtanultam elrejteni. Annak a fajta boldogságnak az érzését már nem ismerem, ami az igazi szeretettel, szerelemmel jár.

Túl sokáig lehettem csöndben, mert megszólal. Nem állok le, de egyből feltűnik, hogy most először nem magáz. Haladunk! Elmerengek az arcán, és iszonyatosan kívánom a testét, magát a nőt.

Utolsó mondatára nevetni kezdek - Természetesen nem - ez a végszó. Nem várok tovább, az ajkaink közötti centiknek véget vetek, és finom, lágyan megcsókolom. Hamarosan nem bírom tovább, kezem rásiklik a vállára, és a blúza alatt benyúlok a hátához. Annyira kecses, annyira finom ívű... - Aaah! - sóhajtok fel a gyönyörűségtől, és átadom magam az érzésnek.

Még itt, a szobámban sem hajlandó bevallani, hogy örömére szolgál szerény személyem társasága. Ő eddigi életem legnagyobb kihívása.

Leül, és lábait keresztbe rakja. Azok a combok! Igyekszem azért ésszel bámulni, bár most nagyon nehezen megy. Látom, hogy ízlik neki a bor, de ki nem mondaná. Semmiképp.

'Csak úgy egy nő miatt'. Erre muszáj reagálnom - Kedves Professzor, nincs az a könyv, amit ne dobnék el a kedvéért - célzás csillagos öt.
Megnézi, majd visszatér hozzám. Tetszik a mozgása, ahogyan mellei simulékonyan követik... Macska- ugrik be. Ezer százalék az az ő állata. A patrónusa biztosan az, és ha jól emlékszem az ő neve is szerepel az animágusok listáján. De nem biztos, csak az, hogy macska.
Ez hülyén hangzott, még gondolatban is!

Most lőjem le? Neeeem, inkább nem - Ennek nagyon örülök, köszönöm - mondom. Újabb ürügyem van meglátogatni, vagy neki átjönni. Az nem számít, hogy eddig hányszor olvastam.

Nem tudom, hogyan fogjak neki a puhításának. Most tényleg kemény fába vágtam a fejszémet! Vagyis még nem vágtam bele... He-he...

Feldobja a piros kvaffot, és én elfogom kapni. Beszéljek? Vagy csináljak jobbat? Mit szeretne, kollegina? - Annyi mindent kérdeznék kegyedtől, de tudom, hogy nem kapnék választ semmire sem. - Hunyorgok egyet, és folytatom - Szavak nélkül nem lenne könnyebb? - kérdezem, és alig észrevehetően, de jelzésértékűen közelebb húzódok hozzá, és felé hajolok. Jobbomat felteszem a háttámlára, kezem ott lóg a válla mellett közvetlen, és az arcom sincs túl távol. Ön dönt, tanárnő!

Egész nap azon gondolkoztam, hogy eljön-e. Az eddig megbízható jövőlátással rendelkező énem azt mondta, hogy igen, de az értelmesebb felem nemet ordított. Túl makacs lesz eljönni...

Talán a remény kedvéért? Nem tudom. Mégis felbontottam a bort, és két pohár állt fejjel lefelé az üveg mellett. Még egy kosár szőlőt is szerettem, amit nem csak dísz gyanánt az üveg mögé helyeztem. Ezért jó a konyha közelében lakni... He-he. Még azt sem mondhatom, hogy el fogok hízni, hiszen ahhoz túl sokat mozgok. Örömmel gondolok kockás hasamra. Azt is szokták szeretni a nők.

Az Öreg késődélután volta hajlandó közölni, hogy másnap rúnaismeret órát kell tartanom. Gondolatban hét módon végeztem ki, és tettem tönkre az irodáját...

Telik az idő, de Aurora nem jön. Mérgemben előkapom a régi rúnaismeret könyvemet, hogy átnézzem a negyedévesek anyagát. Komoran emlékszem vissza a nyelv rejtelmeire, mikor kopognak, majd válasz nélkül nyílik az ajtó.

Aurora!

Széles mosollyal fogadom, és a könyvet gyorsan az ablakpárkányra dobom. Egy fekete farmer, és egy fehér, félig kigombolt ing van csak rajtam. Gondoltam felvenni nyakkendőt, de látva öltözetét, illetve kiengedett haját... Felesleges, hiszen úgyis lekerülne rólam.

- Ennek örülök, fáradjon beljebb - mondom neki, és odalépek hozzá. Betessékelem, és becsukom az ajtót. - Már azt hittem, elfelejtette - biztosan nem így történt. Valószínűleg csak eddig vacillált, jöjjön-e.

Gyorsan töltök két pohár bort, és az egyiket a kezébe adom. Közben ő a szobát nézi, ami egészen rendezett. Egyszerű nagyon a berendezés, semmi felesleges. Egy ágy a sarokban, egy régi szekrény vele szemben. Az ablak alatt, ami (lévén hogy a szoba a föld alatt van) csak egy tizenöt centis rés, asztal áll, középütt pedig egy kis dohányzóasztal kanapéval. A falon kitűzve a régi csapatkapitányi jelvényem, és pár kép a régi barátaimról. Régen kint volt az összes oklevelem, és vizsgaeredményem, ám amióta apám a kiváló RAVASZ-okat csak egy darab papírnak minősítette... Kössz, Fater!

- Kérem, foglaljon helyet - mutatok a kanapé felé. Azt már megtanultam, hogy vele felsőbbrendűként kell bánnom, de ez még belefér. Így amúgy is jobb a játék.