Sinistra professzor & Rose -Tűz

Tárgy: Aurora & Rose Vas. 02 Feb. 2014, 12:00

Aurora & Rose

Egészen jól ítéltem meg a tanárnő ítélőképességét. Hm, ez még fejben is hülyén hangzik...
Nem tévedtem azzal kapcsolatban, hogy mindent tud rólam. Különben a macskát nem hozta volna fel.

Nagyon figyelek a mozdulatra, amit mutat, és a magyarázat össze szavát elraktározom a memóriámba. Azt hiszem kezdtem megérteni. Vagyis remélem. Túl sokszor mondja ki, hogy nem tragédia, ha nem sikerül. Nem biztos abban, hogy sikerülhet? Vagy ezzel akarja feltüzelni a maximalizmusomat? Jó kérdés.

Mielőtt nekikezdek a tanárnőre pillantok. Picit idegesen fordulok a feladatom felé. Az előbbi átkom hatása megtette a magáét, egy picit szédül... Természetesen nem fogadná el a segítségem, így meg sem próbálok segíteni neki.

Elképzelem magamban a kék tűzmacska alakját, belegondolok a mozgásába. Valójában ez nem nagy feladat, hiszen csak arra kell gondolnom, mikor macska vagyok. Hogy hogyan irányítom az izmaimat, hogyan mozgok. Behunyt szemmel emlékezem, majd az előtte álló bábura pillantok.

Menni fog!

- Felis Ignis! - mondom ki, végrehajtva a pálcamozdulatot, elképzelve a macskát. Kissé homályosan megformálódik a cica, és elindul a bábu felé. Sajnos nem ér oda, elvesztem az irányítás. Dühösen próbálkozok újra és újra. Minél mérgesebb vagyok, a macska annál alaktalanabb, és rövid életűbb.
Mérgemben szusszantok egyet, és megállok.

Ez így nem fog menni. Gondolkozz!

Mit ronthattam el? Először majdnem jó volt, aztán egyre rosszabb. Mert egyre inkább kapkodtál - szól egy hang a fejemben, és igazat kell adnom neki. Mély levegőt veszek, és kizárom a külvilágot. Én vagyok, a pálcám, a macska a tudatomban és az elpusztítandó bábu a terem végében.

- Felis Ignis! - ejtem ki a varázsigét lágyan, harag nélkül. Csak lazán végzem el a pálcamozdulatot, és szeretetteljesen gondolok a macskámra. Mikor homályos alakja megelevenedik, nem kezdem el azonnal a bábu felé mozgatni, várok, hogy alakja teljesen kitisztuljon. Egyre jobban körvonalazódik, mígnem a patrónusomnál is tisztábban látható az alakja. Óvatosan, lassan indulok meg a cél felé; félútnál már rohan a macskám. Sebességének teljes erejével csapódik bele a bábuba, csak egy kupac komor marad belőle.

Iszonyatosan leszív az ige, ahogy a feladatot teljesítem, a macska szertefoszlik. Huh, ez kemény volt!

A tanárnőre pillantok kérdőn,tudni akarom, hogy mennyire volt ígéretes az első próbálkozásom.

Tárgy: Re: Sinistra professzor & Rose -Tűz Vas. 02 Feb. 2014, 08:17

Rose & Aurora

Come and try to fight me!

Közelebb lépek hozzá, de így is van köztünk vagy egy méter. Nekem ez a közel.
- Gondolom kitalálta, hogy a holló táltostűz, annak is egy speciális fajtája, egy saját átok - magyarázom a nyilvánvalót. - Nem nehezebb megidézni, mint egy egyszerű táltostüzet, a fenntartása azonban fizikailag- és szellemileg is jóval megterhelőbb. Minden percben, a madár összes mozdulatánál ott kell lennie észben, és ez nehezebb, mint gondolná - nem tűnik annak, nehéznek, vagy bonyolultnak, tudom, de az. Egy kiváló megidézés többek között azért is nehéz, mert a madarat irányítani kell, és nem szabad hagyni, hogy kialudjon a tűz. Ha valaki erre nem képes, a madár egyszerűen elillan és az átok mit sem ér. Azonban, ha valaki legalább fele olyan jól megidézi a tüzet, mint én, akkor már kezdhet vele valamit.
- A varázsige így szól: Corvus Ignis - magyarázom, majd lassan mutatom a pálcamozdulatot. Ez is kissé bonyolult, tapasztaltnak kell lenni, és jóval több odafigyelés és tudás kell hozzá, mint amennyi egy középszerű boszorkánynak, vagy varázslónak van. - Nem baj, ha nem sikerül elsőre, vagy kicsi lesz a tűz, ez idővel fejlődni fog, ha elég jó, Miss Passion - mondom, mint egy megnyugtatásképpen. Tényleg nem baj. Ha két hét múlva sem fog sikerülni tökéletesen, az már baj. - Eleinte, amíg gyakorló stádiumban van, vízzel ki lehet majd oltani, és közel sem lesz olyan nagy, mint az enyém volt. Ismétlem: ez nem baj.
Még egyszer megmutatom neki a pálcamozdulatot, hogy megjegyezze.
- Oh, és még valami... - teszem hozzá, mielőtt átadnám neki a terepet - Ha esetleg azt akarja, hogy a tűz macska alakját vegye fel, akkor használja a Felis Ignis igét, ugyanezzel a pálcamozdulattal - mosolyodok el sokat sejtetőn.
A falnak támaszkodok és figyelem a lányt. Tekintetem egy pillanatra elbódul, a terem színei és fényei megfakulnak. Hajamba túrok. Tudom, hogy mi a bajom. Az átok, amit Rose az előbb felém küldött. Nem tett jót, még mindig eléggé érzékenyek a hegek a testemen. Oldalamra pillantok, a szakadt, fekete talárra, ami vérben ázik. Odaszorítom a kezemet, majd figyelem Rose-t.
- Jó lesz – biztatom. Ügyes lány, meg kell hagyni. A munkája nem tökéletes, de jobb, mint bárki az évfolyamról - beleértve Lana Winterst is, aki szintén kiváló, de Rose túltesz rajta. Első próbálkozásnak ez jó, és lesz ez még jobb is, csak foglalkozni kell vele. És én megteszem. Tanítom és segítek neki. Hogy miért? Fogalmam sincs... látom benne a fantáziát, az akarást, a maximalizmust. Egy kicsit emlékeztet régi önmagamra.

Aurora & Rose

Mikor kimondja, hogy megtanít rá, belül a macskám dorombolni kezd. Tényleg!- jut eszembe, hogy még nem is tudja a tanárnő, hogy animágus vagyok. Vagy lehet, hogy tudja, csak nem mutatja... Nála nehezen ítélem meg, hogy mit tud s mit nem.
Visszakormányozom a gondolataimat az ellenvarázshoz. Hagyta hagy szenvedjek, és csak hosszú idő múlva állított le. Először azt hittem, rosszul csinálom az ellenátkot, majd a leállításkor jöttem rá, hogy nem tudhattam ezt megállítani. Valószínűleg saját átok, saját ellenvarázzsal.
Szavára felkapom a fejem, és minden idegszálammal rá figyelek. Csak bólintok egyet, jelezve: készen állok a tanulásra. Várom, hogy magyarázzon, és megmutassa a pálcamozdulatot. Kíváncsi vagyok, kimondja-e a varázst is. Hogy tesztel-e ezzel is engem. Számomra elég a pálcamozdulat: onnantól fogva már meg fogom tudni állítani a kék tűzhollót.
Elgondolkodtat a tűz: miért pont kék, és holló? Ha jól tudom a tanárnő is hollóhátas volt... Vagy ez másra akar utalni? Egyfajta kihívás nekem, a "hollós" lánynak? Talán egyszer erre is választ fogok kapni.

Rose & Aurora

Come and try to fight me!

Látva a lány tétova mozdulatát, elszánt tekintettel nézek rá. Amolyan jelként, hogy kemény fából faragtak, ne higgye azt, hogy egy kis átoktól majd menten összeesek. Nem! Támadjon, szaggasson szét. Nem mondom, hogy erre vágyok a leginkább, de látni akarom, hogy mit tud, meddig képes elmenni. Egy esetleges támadót, vagy halálfalót sem sajnálhat majd meg, ha arra kerül a sor. És engem se sajnáljon. Személyes sértésnek venném. Gyűlölöm, ha sajnálnak.
A víz nem fog hatni és ezzel Rose is tökéletesen tisztában van, de azért megpróbálja. Minden lehetséges módszert kipróbál. Sosem baj, csak nehogy időközben újabb átkot szórjak rá. De nem... nem akarom megölni.
A táltostűz elleni védővarázslatot használja. Jó ötlet, a baj csupán az, hogy az én hollóm nem rendes táltostűz. Ez egy saját varázslat, nem véletlenül kék a tüze. Az ellenátkot sem ismeri a lány, hiszen én találtam ki. De örülök, hogy legalább az eredeti varázslat ellenátkát ismeri. Ezt fogom elsőként megtanítani neki - villan be eme gondolat.
Egy ideig hagyom, hadd próbálkozzon a lány, majd mikor elég ideig kínzom és abba a hitbe ringatom, hogy nem elég jó, hogy nem ismeri az ellenátkot, megszüntetem a tüzet. Pár másodpercig még csöndben vagyok, leeresztem vérző oldalamról a kezem, majd acélkék tekintetemet a lányéba fúrom.
- Ezt most megtanítom - közlöm vele, miközben vörösre rúzsozott ajkam szegletében mosoly játszik.

Aurora & Rose

Először mintha elgyengülne a tanárnő varázsa, aztán váratlanul újult erővel indul meg felém az arany gömb. Pálcám már nagyon forró, és teljes erőmből kell nekifeszülnöm, hogy megint megálljon a gömb. Nem tudok másra figyelni, így mikor ellenfelem megszünteti a varázst nem reagálok elég gyorsan, és fekete kötelei megbéklyóznak. Kínomban majdnem kiabálok. Egy igazi párbajban itt már végen lenne. Fekszem a földön magatehetetlenül.
Hirtelen azonban eltűnnek a kötelek, és én abban a másodpercben kilövöm az első átkot, ami az eszembe jut. Felpattanok, és az újabb támadás előtt pár pajzsbűbájt varázsolok ki magam elé. Szinte egyből észreveszem, hogy most messzire mentem: a tanárnő fájdalmas mozdulattal az oldalához kap. Talárján sötét folt jelenik meg. Vérzik? Mit tettem... nem akarok támadni, és teszek felé egy tétova lépést. Igazából nem tennék ilyet, de most mégis... Lehet, hogy ez csak egy trükk?
Nincs időm kitalálni, hogy az-e, mert a tanárnő egy tűzhollót küld felém. Most ezzel kell foglalkoznom. Szinte érzem, hogy a vízzel nem megyek semmire, de azért megpróbálom: hátha. Sejtésem beigazolódik, mikor lelocsolom vízzel a kétszeresére nő a madár. Eztán megpróbálom eltüntetni, a holló ötfelé osztódik. Sinistra professzor, feladtad nekem a leckét... -gondolom. A madarak minden irányból támadnak. Átkokkal próbálkozom, így tartom távol magamtól őket. Eközben azok pörög az agyam, hogy miféle varázslattal hozta létre. Végül rájövök. A megoldás oly' egyszerű, hogy majdnem felnevetek. A holló szinte biztosan táltostűzből, vagy egyik alfajából való. Az összes ilyenre egy varázslat van, amivel meg lehet szüntetni őket. Megnyitom magamban a mágia útját, és ki sem ejtem az igét, még magamban sem; csak elvégzem a pálcamozdulatot. Abban reménykedem, hogy hat.

Rose & Aurora

Come and try to fight me!

Nem finomkodok. Azért vagyunk itt, hogy gyakoroljunk és tanítsam. Tudnom kell, hogy mit bír ki, mire képes. Ezt csak a saját bőrömön tudom kitapasztalni. Kimutatva fogam fehérjét, egy átkot szórtam a lány felé, amit nem tudott kivédeni, így az eltalálta őt. Direkt nem telibe őt céloztam meg, nem akarok komolyabb sérüléseket okozni neki, nem erre megy ki a játék.
Az ő és az én átkom ebben a pillanatban találkozott a terem közepén és aranyszínűre vált a két fénycsóva színe, de csak középen. Nem tudom, hogy milyen átok az, amivel épp támadni készült, hiszen nonverbálisan alkalmazta, ahogy én is az Incarcerandus ártást, mely sötétkék fénycsóvájával átszelte a helyiséget.
A fények vibrálása azt az éjszakát juttatja eszembe. A halálfalókat, a vért, a sérüléseket... mindent. Mint valami tőr, úgy hasít üres lelkembe a fájdalom érzése, mintha megint kínoznának. A harag érzése tombol bennem, mint a tűz, hirtelen lángra lobban és nem csillapodik. Ez a varázslatomra is kihatással van: az arany fény Rose felé kezd araszolni, majd, nem sokkal később, a pálcámból szabaduló, fekete kötelek lebéklyózzák a lányt. Mivel nem az a célom, hogy az első lefegyverzés után abbahagyjuk a párbajt, megszüntetem az ártást, de Rose hirtelen támad, szinte még fektében, így az átka, bármi is az, eltalál, felsértve oldalamat és egy korábbi sebet, mely most éget és mar. Egy pillanatra megingok, szabad kezemmel oda kapok, de egy hang sem jön ki a torkomon, összeszorítom a fogaimat és tűröm a fájdalmat. Ez ezzel jár.
A sebből vér serken, de nem érdekel. Nem magam miatt vagyok itt, így gyorsan újra támadok. Pálcámból tűz kúszik ki, mint valami kígyó, majd formát ölt, ahogy ráfújok - az aranyszínű lángnyelv kékbe vált a levegő hatására: hollóét. Elég nehéz elpusztítani, nem elég neki egy kis víz, mivel mágikus tűz, de kíváncsi vagyok, hogy Rose elboldogul-e vele. Ha nem, megszüntetem a varázst és hagyom, hogy támadjon.

Aurora & Rose

Akkor értettem meg, hogy miként kellett volna a feladathoz hozzáállnom, mikor megállított annak elvégzésében. Annyira meg akartam mutatni, hogy van bennem tűz, annyira jó akartam lenni, hogy elfelejtettem a legfontosabb szabályt: ész. 'Használd az eszed!'- tanította, tanítja anyám. Nem csak nekem, a Beauxbatonsban a diákjainak is. Ő e szerint él, és nem sok, nála okosabb és bölcsebb asszonyt láttam eddigi életem során.
A bábukkal csak hadonászva, nagy mozdulatokkal, látványos igékkel harcoltam. Rájöttem, hogy ezt rosszul tettem. Sokkal többet ért volna, ha hallgatok a józan eszemre. Ész... Ami elmúlt, azon változtatni nem lehet. De ami most jön...
Elmosolyodtam, és felálltam a tanárnővel szemben a küzdőtérre. Meghajoltunk, majd egymásnak hátat fordítva eltávolodtunk három-három lépést. Távolodás közben tilos volt támadni, viszont szinte biztosra vettem, hogy a tanárnő nonverbálisan már valami pajzsot bűvölt. Én egyik kedvenc trükkömet alkalmaztam: a térsíkokban különböző alakokban pajzsbűbájokat szórtam ki, majd egy egyszerű ráolvasással azokat 'tükrössé' tettem. Így a pajzs csak sokszori átkok hatására tűnt el-magától nem-, illetve a varázsok nagy része visszapattant róla.
A három lépés, nálam három sarokkoppanás után megppördültünk tengelyeink körül, és szinte azonnal kiszórtuk az első átkainkat. Én tudtam, hogy hol varázsolhatok, hogy honnan nem pattan vissza átkom. A tanárnő is tudta ezt saját térfelénél. Pár átok után azonban mindketten rájöttünk, hogy hol lehet kiszórni egy-egy varázst. A gond az volt, hogy én jöttem rá később. Itt, ebben a pillanatban tudatosult bennem, hogy a tanárnő tényleg komolyra megy. Az átok, ami súrolta bal vállam felszakította ruhám, és bőröm egyaránt. Ezt az átkot csak igazi, vérre menő párbajban szokták használni. Innentől nekem is kell, különben meghalhatok- ugrált a a gondolat a fejemben.
A következő pillantásban egy főbenjáró átok hagyta el pálcám. Azt képzeltem, hogy a tanárnő tényleg egy halálfaló. Ahogy az átkom találkozott az övével, hirtelen óriási nyugalom fogott el. Tudtam, éreztem, hogy ez így jó. Innetől tiszta fejjel harcoltam, és szorítottam két kézzel a pálcámat. A két fénynyaláb közepén arany fényforrás jelent meg, amit mindketten igyekeztünk a másik felé lökni...

Nem tetszik a pökhendi viselkedése. Nagy az arca, oly annyira, hogy csodálkozom rajta, hogy befért a Szoba ajtaján... igen! Én mondtam, hogy a varázsláshoz tűz kell, szabadjára kell engedni a boszorkánynak, vagy a varázslónak a testében feszülő mágikus erőt. De mindezt tisztelettel, odaadással és legfőképpen alázattal. Ha ebből a háromból bármelyik is hiányzik, a mágia nem lesz eléggé erős, bármilyen tehetséges is az egyén. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, olykor velem is megesik, hogy nem találom meg. Néha haragból cselekszem - az a legpusztítóbb erő -, például. És ez az, amit soha nem szabadna hagyni. Az érzelmek mindent tönkretesznek.
Karbatett kézzel figyelem a lány heves mozdulatait.
- Egész jó - szólok, érzelemmentes hangon, cseppnyi elismerés nélkül. Mint valami robot. Összetett pálcamozdulattal a gyakorlóbábúk felé intek, melyekből öt mintha életre kelt volna. Pálcájukból a lány felé szórnak egy-egy Stupport, vagy, amihez épp kedvük van.
- Nézzük, hogy boldogul olyan ellenfelekkel, melyek tudnak varázsolni - támaszkodok a falnak és figyelem tovább, ahogy Rose átkokat és rontásokat, bűbájokat és ráolvasásokat küld a bábúk felé.
Amikor az utolsóval viaskodik, odalépek a bábúhoz és megállítom, majd arcom elé emelem pálcámat.
- Tegyük fel, hogy halálfaló vagyok... - kezdem, és tudom, hogy érti, mire megy ki a játék. Igen, párbajozni fogunk. Nem akarom, hogy finomkodjon. Én sem fogok.

Mikor a tanárnő reagál a teremválaszra, ördögien elmosolyodom. Tetszik, hogy félti előlem a termét. Nagyon tetszik.
Elvezet a Szükség Szobájába, és egy óriási kiképzőtermet képzel el nekem. Tetszenek a díszletek, tetszenek a különböző veszélyes dolgok, és tetszik a zárt ajtók mögött rejlő lények halk nesze. Még egyszer elmosolyodom, talárom ujját kissé feltűröm. Táskám bedobom az egyik sarokba, és beállok a harctér közepébe. Minden irányból valami szörnyű vesz körbe- azok csak a rajtjelre várnak. Távolabb van azért pár gyakorlóbábu is.
A professzor odalép az egyik ajtó melletti ládához, és felcsapja a fedelét. Körülöttem pár tucat doxy repked, várva, hogy melyik pillanatban mélyeszthetik belém tűhegyes kis fogaikat.
Először azt hittem, hogy ez csak egy vicc. Doxyk? Chmpf! Majd mikor kapok utasítást is rájövök: ez egy amolyan előpróba. Ha ezen nem megyek át, lőttek az egésznek. Hát akkor legyen- gondolom.
Időközben a doxyk rajba rendeződve közelítenek. Nem jönnek gyorsan, és egy tömegben mozognak. Egyszer egyik, egyszer másik oldalt tűnnek fel, nehogy el tudjam őket találni kábítóátokkal. Ha forognék körbe-körbe csak elszédülnék, ők pedig megtámadnának egy óvatlan pillanatban. Pár diák biztosan lehülyézne most- gondolom, miközben behunyom a szemem. Most csak a fülemre hagyatkozom, így nem tévesztek: egyetlenegy stuport lövök ki, melyet telibe kap a raj. A doxyk fele a földön fekszik. A raj erre azonban szétszéled, hisz rájöttek: a taktika nem vált be. Most már zümmögnek mindenhol: jobbról, balról, elölről, hátulról, fentről, és pár példány a térdem magasságából. A stupornak itt lőttek, ezt belátom azonnal. Pálcámmal nagy mozdulatokat teszek, és eközben megpördülök párszor tengelyem körül. Végeredménykénk az összes doxyt egy vízgömbbe gyűjtve tartom foglyul. Innen nem szabadulnak. Kezd elegem lenni a feladatból annak ellenére, hogy eddig kb. 10 másodpercemet szántam rá. Így gyors döntéssel áramot vezetek a gömbbe. Mire a doxyk, és a víz szétplaccsan a földön én már Aurora felé fordulva várom a következő feladatot.

» Mr. Black & Ms. Sinistra
» Ms. Sinistra & Mr. Black - No. 2
» Weasley & Sinistra
» Sinistra & Scabior
» Piton & Sinistra