Weasley & Sinistra

Vihar tombolt. Nem volt meglepő. Reggel a Roxfortos diákok mindegyike örült a jó időnek, hiszen napok óta nem látták a Napot, amit az ólomszínű, nehéz felhők eltakartak. Ma reggel azonban tiszta időre ébredtünk. Engem nem ért váratlanul. És nem is szomorított el. Egyszerűen odavoltam a viharokért, a szemerkélő esőért, de még az egyenletes, végeláthatatlannak tűnő, csöndes esőzésekért is. Ez, ami akkor volt, kifejezetten tetszett.
Bill Weasley-vel beszéltünk meg találkozót a Három Seprűbe. Előbb érkeztem, mint ő. De ez így volt rendjén, egy ilyen bagoly után - hozzá szokhatott már az ilyen jellegű írásokhoz, ahogy rajta kívül még páran. Többek között kedves Sirius is:

Mr. Weasley!
Nem vagyok éhes. Vacsorázzunk együtt!
A.S.

Belépve a Három Seprűbe meleg levegő csapott az arcomba, kellemesen átjárta kissé átfagyott végtagjaimat és simogatta szabadon maradt bőrfelületeimet. Hajam egy kisebb része állta az eső ostromát, így vizesen tapadtak össze a tincsek és még hullámosabb volt, mint alap esetben.
Leültem egy asztalhoz, ami az ablak mellett foglalt helyet, de csak bort kértem. Nem voltam éhes. Tényleg.
Miközben a férfire vártam, gyakran pillantottam ki az üvegen. Sokkal jobban érdekelt a kint tomboló vihar, ami mosta Roxmorts utcáit, mint a bent duruzsoló embertömeg.
Minden egyes csengő szóra az ajtó felé fordítottam. Már vagy hatan jöttek be, már oda sem néztem, két ember óta. Aztán hirtelen helyet foglalt mellettem egy alak. Vörös haja kilógótt a csuklyája alól.
- Üdv, Bill - mosolyodtam el halványan, majd belekortyoltam a borba.

Végigjárattam tekintetem a jóképű, kedves Weasley fiún. Végül az arcán állapodtam meg és a szemébe néztem. A vihar hangjai beszűrődtek a kocsmába és keveredtek a kandallóban ropogó, meleget árasztó, narancsós fényű tűz alatt ropogó parázséval. Eléggé kellemes hangulat volt, erre persze a testes vörösbor is igencsak rásegített és a társaság.
- Tényleg nem vagyok éhes - nevettem halkan. Billel egyébként az előző Rend gyűlésen találkoztunk utljára, bár én előzőleg is belefutottam a nevébe, az alapokat ismertem, nem kellett azokról nagyon faggatnom. Nem tudom, hogy ez így volt-e viszont, valószínűleg igen. De az sem érdekelt, ha nem... én sem ismertem azért annyira jól. Még. Bár, azt nem szabad elfelejtenem, hogy van felesége... ami egyébként engem módfelett nem érdekelt, sosem, de most nekem is van egy öhm... 'kapcsolatom'. Nem tudom, mit akarok azzal. Hogy mit akarok Siriustól. Nem vagyok a szoros kapcsolatok híve... majd kialakul. Egyelőre türelmes vagyok.
- Hogy vagy mostanság? - kérdeztem végül nemes egyszerűséggel, belekortyolva a borba.

Kíváncsiság csillogott a szemében. Szeretem az ilyen jellegű érdeklődést. Csendes, szótlan, magában tartja a kérdéseket... kedvelem.
- Ez esetben egy pohár bort? - kérdeztem, mosolyra görbítve ajkamat. A felesége melítésére nem reagáltam; abszolúte hidegen hagyott a téma, nem érdekeltek a nőkkel kapcsolatos dolgai. Viselkedj... - szóltam magamra, de csak gondolatban. Bill nem olyan férfinek tűnt, aki megcsalná a feleségét. Na, nem mintha ez lett volna a célom a kis megvendégelésével, egyszerűen szeretek férfiak között mozogni. Inkább, mint nők között. A férfiak egyszerűek. Némelyik, nem is tudom...
Faragatlan...
Éretlen...
Rideg...
Fogyatékos...
Imádom.
  Talán a múltam miatt is van ez. A muglivilágban előszeretettel húztam ki információt a férfinép legostobábbikaiból fel nem tett kérdésekre válaszokat, amiket, mint ügyvédnő, mint magénszemély, nagyon jól forgattam a kezemben. Néha gondoltam rá, hogy mi lenne a világgal, ha gyakrabban pókereznék...
Ezeket a dolgokat, már, amiket a muglivilágban 'sajátítottam el', dominaként, felettébb sikeresen használtam a varázsvilágban is.
- Szóval magányos vagy... - ismételtem el, de úgy tettem, mintha nem lenne jelentősége és tovább folytattam a céltalan csevegést, róttam a köröket. - Velem? Élem tanári mindennapjaimat. Furcsa és új - bólintottam. - Korábban nem dolgoztam fiatalok között, pláne nem tanítottam. Érdekes - mondtam végül, újra a borba kortyolva, ami lassan fogyott. Amikor a pincér töltött, lágyan, mégis határozottan megragadtam a karját, jelezvén, nem ez lesz az utolsó pohár. Értette a célzást.

A bor tehát az asztalunknál maradt, így Bill tölthetett magának. Figyelek a szavaira és egyetértően bólogatok.
- Én sem kedvelem őket. Más okok miatt jöttem és Dumbledore-nak szüksége volt rám, ezen a téren. Kölcsönösen segítünk egymásnak - mosolyodtam el halványan, a talpánál forgatva a poharat, a bort szemlélve. Nem akartam Billt beavatni, egyelőre, hogy miért vagyok itt, hogy valójában bújdosok, mint valami bűnöző. Pedig nem nekem kellene így éreznem, nem nekem kellene ébren hánykolódnom éjszakákon át, feliradni rémálmokkal telített szendergésemből. Nem... a halálfalóknak kellene mindezeket átélniük, nekik kellene rettegniük. Bújdosniuk és menekülniük. Ehelyett?! Szabadon mászkálnak, mert a Minisztériumot annyira lefoglalja a házasítás, hogy a halálfalókat messze a leapróbb tényezőnek tekintik. Igen... nekik nem számít. De nem én vagyok az egyetlen, aki akit szétszaggattak.
Tekintetem elrévedt, a borba merült, úgy éreztem magam a nehéz gondolatok súlyától, mint egy lassan süllyedő kő.
- Ginny-vel nincs különösebb problémám - mondtam, tekintetemet hirtelen a férfire emelve. - Rendes lány, okos és nem lehet rá panaszkodni. Néha túl beszédes, de tényleg minden rendben van, mind a házikkal, mind az órai magatartásával és szorgalmával - mosolyodtam el, majd Ronra és gyalázatos teljesítményére gondolva elkomorodtam. - Ron egy lusta dög. Van, hogy napokkal később adja be a házidolgozatokat, nem tanul, csak amikor már szorul a hurok. Nem értem, tényleg, mert tehetsége van a mágiához, ez tény. Bár az eszét is használná! - emeltem tekintetemet a plafonra. - Megfogadtam, hogy nem fognak érdekelni a diákok és a teljesítményük sem, nem nekem ártanak, de... - halkan nevettem fel - ez nem olyan egyszerű. Valamiért igenis zavar! Látom egyesekben, mint amilyen Ron is, a tehetséget, az észnek sincs híján, az órai magatartása rendben van - tényleg. És nem értem, miért nem tanul?! Bosszant és nem tehetek ellene semmit, pedig szívesen adnék neki jobb jegyet, ha jobban igyekezne. De így... - itt muszáj volt a borba kortyolnom - Bármennyire kedvellek Bill, téged és a családodat egyaránt - mert ismertem az egész Weasley családot, még, ha nem is túl közelről -, ha így folytatja, megbuktatom - szóltam, komoly arccal. - Nem csak úgy, mert 'olyan kedvem van', hanem mert gyalázatos a teljesítménye. Bukásra áll. - újra a borba kortyoltam, majd megtöltöttem a poharat.

Őszintén fogalmam sem volt, hogy hogy vehetném rá Ront a tanulásra. Bill elmondása szerint 'nincs miért harcolnia'. Büntetőmunkával mire mennék? Leginkább semmire... ha nem érdekli a tárgy, nem tehetek érte semmit. Őszintén, még nem beszéltem a fiúval. Nagyon meggyőző tudok lenni. Ez az egyik felem, a 'szívem', míg az eszem - ami mindig is az elsődleges irányjelzőm volt - azt diktálja, hogy ne foglalkozzak fele, hiszen nem az én dolgom. Utóbbi felé hajlok. Szívesen tennék a Weasley családnak szívességet azzal, hogy nem buktatom meg a fiút, de ahhoz ő is kell. Nem fogok engedni a szigorból, mert akkor minden kölyök azt fogja képzelni, hogy vajból van a szívem. Hahaha... jó vicc!
- Beszélj vele! - szóltam halkan - Nem akarom megbuktatni, de ahhoz nem vagyok elég egyedül, nem nekem kell akarnom. Én megteszem a tőlem telhető legtöbbet, igyekszem jó tanár lenni, de nem kivételezek sem vele, sem mással - mondom, továbbra is halkan, de hangom határozottan cseng.
Igazából nem pont erről akartam beszélgetni Billel, sőt! Nem is igazán beszélgetni akartam, de így jobb. Jobb, hogy így történt.
A gondolatra halványan elmosolyodom, megiszom a maradék bort, ami a kristálypohárban maradt, majd felállok, elvéve a kabátomat a szék támlájáról. Indulni készülök, de mielőtt 'csak úgy' lelépnék, lehajolok Billhez és lágy (baráti!) puszit nyomok az arcára:
- Még találkozunk! - egyenesedek fel és már indulok is vissza a kastélyba.