Aurora & Rose

Miközben beszélek, látom arcán a feszült figyelmet és várakozást. Ez némi örömmel tölt el, de nem mutatom ki. Majd a kitörni készülő örömöt, amit úgy látom, visszafog. Így a szolid öröm jeleként megköszöni a 'kedvességemet' és biztosít affelől, hogy nagyon megbízható. Ha tényleg ilyen maximalista, akkor nem lesz gondunk egymással. Vagy igen. Ez mindig két esélyes. Ha a maximalizmus mellé társul a gőgösség és a vadság, veszélyes is lehet. Igen, mindháromra szükség van, de nem mindegy, hogy milyen mennyiségben. Ha van benne alázat, a varázslat és a tanár személye felé, akkor nem lesz baj. Ha ez a bizonyos alázat nincs meg, akkor bukott ügy.
Kérdésére felállok az asztaltól.
- Nem itt, Passion! Ez az egyik kedvenc termem... - kissé megsért vele, hogy akár lángra lobbantaná, mondjuk az íróasztalomat. - Gyere! - sietős léptekkel elhagyom a termet, egy másik helyiség felé véve az irányt. Hallom magam mögött cipősarkának kappanásait.
Utunk végigvezet a sötét folyosókon, de a hetedik emeletet nem hagyjuk el. A Szükség Szobájába vezetem.
A helyiséget egy gyakorlóteremként képzelem el, bábúkkal és mumusokat rejtő szekrényekkel, különös lényekkel és pár veszélyes holmival - természetesen mind saját helyére zárva, így csak akkor szabadulnak fogságukból, ha én utat nyitok nekik. A vadabb holmik ellenére azonban van egy csomó fákja a helyiségben, melyek lángja narancsos fényben omlik a falakra és világítja meg az egész teret. És két fotel, egy dohányzó asztal és egy kandalló, melyben szintén vöröses láng lobog és parázs pattog.
Belépve Rose felé fordulok, a helyiség oldalában állva, egy láda mellett.
- Nézzük, mit tudsz - nem várva a reakcióra, kieresztem a ládából az egytucat doxyt. A lény nem különösebben veszélyes - három x-es besorolású -, de gyorsröptű és harapása fájdalmas nyomot hagy maga után. Tény, nem arra hajtok, hogy Rose egy bestia támadása által holtan rogyjon össze - ha ez lenne a célom, akkor szereztem volna egy mantikórt (igen, megvannak hozzá a kapcsolataim) -, sokkal inkább arra, hogy megnézzem, milyen pontosan céloz, milyenek a reflexei, milyen varázslatokat ismer, ilyesmi. Ha itt jól teljesít, akkor szabad kezet adok neki, azt mutat, amit csak akar.

/a folytatás mehet a Szükség Szobájába(:/

Feszült figyelemmel, és óriási izgatottsággal várom a tanárnő válaszát. Csak hallgatok figyelmesen, nem szólok közbe, bármennyire is szeretném mondani, hogy 'Igen, megvan bennem a tűz!'. Nem teszem mégsem. Csendben hallgatok, megküzdve magammal. Remélem megmutattam, hogy van bizonyos szintű önuralmam. Mikor már befejezte mondandóját, csak akkor szólok, nem előbb, nem később.
- Köszönöm, hogy egyátalán veszi a fáradtságot, és felmér- hangon kimért volt, nem kerteltem. Látva szigorú arcát, két dolog jutott eszembe. Vagy iszonyat jó színész, vagy tényleg, nagyon morbid a tanárnő- Természetesen mindig ott leszek a megbeszélt időpontban, nem szokásom késni. Illetve eszem ágában sincs elmondani, miért találkozok Önnel külön: egy okos diák potenciális ellenfél számomra. Magam részéről nem szeretem a tudást osztogatni, illetve nem szeretem ha valaki jobb nálam a párbajozásban, vagy a kviddicsben- itt kicsit elmosolyodtam. Ha jól láttam a tanárnő szája szél e is elindult felfelé egy picit- Mit szeretne felmérni a tanárnő? Mit csináljak?- kérdeztem. Erre a kedvenc válaszom a 'Lepjen meg' lett volna. Annyi ötletem volt, de nem mertem belefogni egyikbe sem. Önuralom, már megint. A párbajozás nagy erénye. Ennek segítségével gyűjthető össze az a bizonyos tűz, és engedhető szabadjára az adott pillanatban. Szóval jókislány módra vártam. Nekem elég egy fejbiccentés is, érteni fogom. Csak tegye már meg!

A rövid ideig beálló csönd alatt van időm gondolkozni azon, hogy vajon mi lehet ennyire fontos? Valami dolgozatot elfelejtettem volna kiadni? Esetleg megíratni? Vagy kérdése van az éggel kapcsolatban? Kétlem. Arcát fürkészem, közben szemem sarkából látom a túl rövid szoknyát és a túl magas magassarkút, a kigombolt inget... nem zavar a dolog, hiszen nem az én tisztségem, hogy neveljem. Én csak azért vagyok itt, hogy tanítsam - vagy ezesetben: meghallgassam, ha van valami -, és mivel ezt megteszem, már elmondhatom magamról, hogy nem csak úgy kapom a fizetésemet Dumbledore-tól. Ha van valamilyen feladatom - bármilyen -, azt szeretem maximális precizitással és odafigyeléssel végezni. Gyűlölöm a félvállról vett dolgokat és az igénytelen embereket, akik sosem tudják, hol áll a fejük.
Érdeklődve vonom fel egyik szemöldökömet, amikor meghallom a pletyka szót. Igen, persze, hogy tudom, hogy keringenek rólam mindenféle történetek Roxfort falain belül, de még mindig nem szoktam hozzá a gondolathoz. A diákok és a tanári kar nagy része is csak találgathat - hiszen senkinek nem mondtam semmit, vagy csak nagyon szűkszavúan, egy-két szóban. Az egyetlen ember, aki mindent tud - majdnem mindent -, az az Igazgató. Sirius is tud ezt-azt, de az édeskevés. Kevés embert engedek be a személyes terembe, és ez jól is van így.
Gondolataim cikáznak, közben természetesen figyelek a lányra, és megtudom, hogy imád párbajozni - nem, eddig nem tudtam, én sem mászok bele mások magánszférájába -, és, hogy tud ezt-azt a mugli-dolgokról. Biztos, hogy valamilyen úton-módon köze van a varázstalanok világához; félvér, vagy mugliszületésű. Biztos vagyok benne.
Kissé elfordítom arcomat, öszevont szemöldökkel nézek fel rá. Nem kizárt, hogy látott varázsolni, úgyhogy nem értem, miért ütközött meg ezen annyira. Amikor mondja, hogy a 'melegházas-esetre' gondol, biccentek. Világos. De még mindig nem tudom, pontosan mit akar tőlem, ezért feszülten figyelek - arcomra eme érzelem (sem) ül ki.
És végre kinyögte! - gondolom, miközben egy kicsit megörülök a dolognak. Ha arra kérnek, hogy tanítsak - iskolán kívül -, az mindig jó érzéssel tölt el. Ezt sem adom azonban Rose tudtára.
- Éppenséggel akad szabadidőm - mondom halkan, de határozottan. - De csak két feltétellel vagyok hajlandó extra órákat adni! - figyelmeztetően emelem fel bal kezem mutatóujját. Hangom szigorú és ellentmondást nem tűrő. - Egy: csak akkor foglalkozok veled komolyan, ha előtte felmérhetem a képességeidet és úgy ítélem meg, hogy megvan benned az a bizonyos tűz - szám szegletében mosoly játszik. Nekem ezt mondta anno az SVK tanárom. 'Megvan benned a tűz, Aurora! Engedd szabadjára! Hadd törjön ki, pusztítson, ha kell!'. Milyen igaza volt...! - Kettő: csak akkor fogom komolyan venni, ha te is. Nekem nem kötelességem ezt elvállalni, csupán szívjóságból teszem - és milyen ritka az ilyesmi - gondolom -, szóval nem fogok könyörögni. Ha nem leszel a megbeszélt helyen, a megbeszélt időben, akkor nem fogok utánad rohangálni - igen, nagyon szigorú vagyok, rettentően. De ez az egész nem rólam szól, nem én kértem az ő segítségét. És szerintem nem kérek lehetetlent. Ha akarja csinálni, ez úgyis világos számára, szóval el sem kellett volna mondanom. De jobb szeretem tisztázni a játékszabályokat, nehogy meglepetés érje.
- És még valami... - teszem hozzá, még mielőtt szólhatna. - Ne híreszteld, hogy adok plussz órákat. Minden diák a nyakamra járna. Azt pedig nem akarom - mondom, először komoly ábrázattal, majd szám szegletében kegyetlen kis mosoly játszik.

Tetszett a tanárnő humora. Muszáj volt elmosolyodnom rajta. Láttam, hogy picit sompolygott az elején, de most már abbahagyta, és csakis engem nézett. Arcán unott kifejezés ült, de én nem hitem neki. Látszott rajta, hogy fáradt, de a szemei csillogtak. Az emberek szemei sokszor többet mondanak, mint gazdájuk szeretné. Persze benne van a pakliban az is, hogy jelen esetben tévedek: ha igazak a pletykák, akkor nem hinném, hogy könnyen átlátható személy lenne a tanárnő. Mikor engedélyt adott a kérdezésre, vettem egy mély lélegzetet, majd neki kezdtem. Nem tudtam hogy kérdezzek, de pár dologban biztos voltam: először is udvariasnak kellett maradnom, másodszor pedig nem szabadott láttatnom a mohóságot, ami mindig rám tört a téma kapcsán.
- Tanárnő! Nem tudom hallotta-e, de szenvedélyem a párbajozás, és minden, ami ehhez a témához közhető. Amióta Ön megérkezett a Roxfortba, elterjedt jópár pletyka az utazásaival kapcsolatban... Fogalmam sincs, hogy mennyi igaz belőlük, de az sem érdekelne ha mind hazugság volna. Mint ahogy azt biztosan tudja- tudtam, hogy tudja. De ha le akarja tagadni... Meghagytam a lehetőséget-, a párbajozáshoz nagyon fontos az emberi viselkedés helyes értelmezése. A muglik közt talán a pszichológia és az etológia tárgya írja le a legjobban ezeket. Nos, szóval személyes véleményem szerint Ön kitűnően párbajozik, illetve varázsol. Ezt alátámasztja az is, amit valamelyik nap láttam...- szerintem itt elgondolkozott, miről is beszélhetek most. Elég lesz egy szó, és rájön. Egyik nap, a gyógynövénytan melegház mellett mentem el, és valami idióta megbűvölt négy lovagi páncélzatot, amik szétverték a fél melegházat. Elég volt neki öt (direk számoltam) pálcaintés, mire a páncélok visszakerültek a falra, a rend pedig újra helyre állt. Éjszakákon át gondolkoztam hogyan csinálta, és még nem jöttem rá. Nekem ez az egész művelet kilenc pálcamozdulatba került volna. Ez így nem tetszett. Természetesen figyelmen kívül hagytam azt a tényt, hogy már vagy inkább el fut, vagy minimum ötvenöt alapvarázsból álló sorozatot kalimpál el a varázspálcájával- ...a melegházaknál. A tényleges kérdésem az lenne, hogy -feltéve ha a tanárnőnek van szabadideje- tanítana-e nekem pár új átkot, vagy mondana-e pár jó tanácsot a párbajozással kapcsolatban?- beszéd közben ha csak rá gondoltam a párbajozásra izgatott lettem. Látszatra ezt azonban csak nagyon jó megfigyelő fedezhette fel. A professzor picit elgondolkozott, láttam rajta hogy megfontolja a válaszát. Lehet kér cserébe valamit... elgondolkoztam. Ha meg kell neki mutatnom: igenis érdemes vagyok arra, hogy tanítson, bárhol, bármikor megteszem. Reméltem érdemes leszek rá...

A csillagok milliónyi apró, fényes gyémántként szikráztak a tintakék egen. Tiszta éjszaka volt, a Hold udvara is halványan sejlett. Mára nem kívéntam tovább kínozni a diákokat, pedig olyan jó volt néha. De ma kegyes voltam és másfél óra múltán elengedtem őket. A diákság majdnem minden egyes tagja a sötét folyosó homájába veszett. Majdnem mind, egyet kivéve: Rosalinda Passiont. A lány az első órámon kijavított, hogy 'ő Rose, vagy Linda'. Emlékszem, ahogy megvillant a tekintete, amikor a teljes nevén szólítottam. Nem volt probléma a lánnyal, remekül teljesített, sőt: több, mint remekül. Egyszerűen kiválóan. Nem lehetett rá panasz.
Amikor lefektette az asztalra a tökéletes, precíz, tiszta munkát - nem kellett ránéznem, tudtam -, biccentettem, de nem ment el. Nem reagáltam rá, amíg meg nem szólított. Akkor tekintetemet ráemeltem és gonosz kis mosolyra görbült szám sarka.
- Máris megkérdezte, Rose - visszapillantottam a pergamenre, amin egy határozott vonással áthúztam egy orbitális ostobaságot és odafirkantottam mellé, cikornyás, macskakaparásra emlékeztető írásommal: 'Meg kellene buktatnom!'. Majd újra a lányra néztem, összekulcsoltam a kezeimet magam előtt az asztalon.
- Kérdezzen még! - biztattam és vártam a kérdést. Azt, amely fontosnak tűnt. Kíváncsi voltam, de ez nem ült ki az arcomra; helyette türelmes, várakozo, talán kissé fáradt tekintettel néztem rá.

Mint mindig, betegesen érdekelt minden, ami a párbajozással kapcsolatban állt. Bármit hajlandó voltam megtenni pár új információért. A pletykák szertint az új asztronómia tanár azért jött ide tanítani, mert halálfalókkal volt dolga, és úgymondván bemenekült ide. Én ezt nem hittem el. Volt már órám Sinistrával, és ő biztosan nem menekült ide. Anyámtól elég leckét kaptam párbajozásból, hiszen elvárás, hogy egy párbajbajnok lánya is tudjon küzdeni rendesen, nem? Nos, éppen ezért nagyon jól tudtam értelmezni az arckifejezéseket, és a testbeszédet, nagyon ritka volt, ha félreértettem. Amikor nem voltam biztos a dolgomban, akkor meg elővettem a legilimenciát, így kevés ember volt, akit nem tudtam nagyjából megfejteni. Természetesen egy tanárral szemben nem mertem voltna sosem legilimenciát alkalmazni, ugyanis ha ez kiderül, szörnyű dolgora számíthattam.
Egy óra után jó sokáig szuttyogtam a pakolással, egészen addig, amíg a terem már terjesen kiürült. Késő este volt, a Mars holdjait tanulményoztuk. A tanárnő az asztalánál ült, és a most beadott házijainkat nézegette. Óra után kelett csak letenni az asztalára, így ennél jobb alkalmat nem is találhattam volna arra, hogy a közelébe mehessek. Szerettem a tantárgyát, amit ma tanultunk már rég tudtam. A háziként beadandó térképem- mint mindig- tökéletesen pontosra, és szépre sikeredett. Most különösen kitettem magamért, így mikor letettem az asztala szélére, láttam, hogy a szemöldökei picit felszaladnak. A legtöbb diák messze lenézte az asztronómiát, így sok ronda, maszatos térképet kellett kijavítania.
- Professzor...- kezdtem halkan, majd mikor rám nézett, folytattam- Kérdezhetnék esetleg valamit Öntől?- nem voltam törtető. Ha azt mondja, hogy nem, akkor nem fogom erőltetni a dolgot, hiszen azzal csak rontanék mindenen. Mivel még fogalma sem volt róla, a kérdésem milyen témájú, ezért reménykedtem benne, hogy nem utasítja vissza élből. Az mondjuk csúnya dolog lett volna tőle. A tanárok közt az ért mindig téma volt a diákok tanulása is. Mivel a jelenlegi hetedikes között az Iskola Első jelvényt a magaménak tudhattam, úgy véltem, nem utasíthat el. Mosolyogva vártama tanárnő válaszát, készen az azonnali reakcióra. A külsőm a szokásos volt. Gondolkoztam rajta, hogy most nézhetnék ki kevésbé kurvásan is, de ha ezt megteszem, ellentmondok magamnak. Ha a tanárnő a külsőm alapján ítél meg, akkor felesleges is tőle kérdeznem. Bár, úgy gondoltam, ő nem fog ez alapján ítélni.

» Sinistra professzor & Rose -Tűz
» Aurora Sinistra
» Sirius & Aurora
» Aurora & Lorraine
» Gavin & Aurora - Expect nothing & you'll never be disappointed