Sirius & Aurora

Szerencsére a vihar még nem ért ide és, ahogy az ég felé emeltem arcomat, kémlelve azt, úgy ítéltem meg, hogy legkorábban este fog ideérni, legkésőbb pedig másnap - vasárnap - reggel. Az idő egyébként tökéletes volt túrázásra: a Nap sütött, a tiszta kék eget fehér felhők szelték át. Kellemesen hűvös szél fújt. Egyáltalán nem volt meleg, inkább hideg volt, de még elviselhetően.
A kastély felé vettem utamat és gyorsan átöltöztem. A fekete szoknyát, blúzt és magas sarkút felváltotta a fekete farmer, a bakancs és a kényelmes szövetkabátomat, egy kellemes, bézs árnyalatú sállal. A kabát alatt rétegesen öltöztem fel. Hajamat kibontva hagytam, egy ecsetvonásnyi sminket sem kentem az arcomra.
Végül, amikor úgy éreztem, készen vagyok, elmentem a Roxmorts-i állomásig, majd dehopponáltam, Sirius konyhájába.
- Tökéletes az idő - mondtam mosolyogva - Elkészültél? Mehetünk?

Sirius lépteit jelezte a nyikorgó padló és lépcső, majd betoppant a konyhába. Elmosolyodtam kissé kócos haján és álmos arcán, majd bólintottam, amikor mondta, hogy mehetünk:
- Remek - ezzel belékaroltam és már indultunk is.
- Kíváncsi vagyok, hogy vajon a hírhedt Tapmancs úr merre kalandozik a hegyekben... - mondtam töprengve, miközben átsétáltunk a főúton és bevetettük magunkat az erdőbe. A talaj száraz volt, megfakult levelek borították, a majd' teljesen csupasz fák ágai között betört a koradélelőtti napfény.
Kellemes volt a csönd, a madarak sem csiviteltek nagyon, csak a szél szaladt keresztül néha az erdőn. Siriusra néztem és arcát kémleltem, miközben normál tempóban haladtunk a poros úton, ami enyhén emelkedett. Agyamból nem tudtam kiüldözni a gondolatot, a reggeli kérdését a sebhelyekről. Nem szégyelltem őket, ezek is a múltam részei, az életem egy fejezete. Mint valami titkos térképe a saját múltamnak. Talán a régi sebeim megtanítanak valamit. Emlékeztetnek rá, hol jártam, és mit győztem le. Legalábbis, szeretem ezt hinni.
- Kellemes az idő - ennyit mondtam végül, teljes nyugalommal a hangomban. Nagyon jól palástolom az érzelmeimet és a gondolataimat. Kizártnak tartom, hogy észrevegyen bármit is...

Gondolataim hamar elillantak, vagy legalábbis ezt akartam és így is tettem - mintha ott sem lettek volna. Néha az ég felé emeltem arcomat és élveztem a napsütést. Ezek akár az év utolsó, igazi napsugarai is lehetnek. Már nem biztos, hogy lesz még egy ilyen kellemes nap. Ki akartam élvezni minden percét, ezzel felkészülve a télre. Az évszakot egyébként kedveltem, de kevésbé, mint az őszt.
Semmit nem jelentő gondolataimból, melyek az időjárás körül forogtak - mostanában ezzel próbálom elterelni a figyelmemet az egyéb dolgokról - Sirius hangja zökkentett ki. Arra néztem, amerre mutatott, mire megpillantottam egy Jarwey-t. Az állat tekintetét Sirius és köztem járatta, végül a férfin állapodott meg és így szólt:
- Ormótlan troll - nem lepődtem meg rajta, nem voltak túl kedves lények, sőt: kifejezetten illetlenek tudtak lenni. Ez még csak egy kis csipkelődés volt, még bele sem lendült. Majd én is soron következtem:
- Ragyás banya - felvont szemöldökkel néztem a lényre. Nem vettem a lelkemre, ilyen a természete. Lehet, hogy egyes vitákat nekem is így kellene rendeznem... - futott át a fejemben a gondolat, melyre halovány mosolyra húztam szám szegletét.

A Jarwey, amint észrevette, hogy nem nagyon vesszük a szívünkre sértő megjegyzéseit, hamarosan továbbállt, s mi is így tettünk. Eddig a talaj enyhén emelkedett, mikor elértünk egy bizonyos ponthoz, ahol hirtelen meredek lett az ösvény. A lombhullatókat felváltották a szívósabb növények, a fű is ritkulni és alacsonyodni kezdett. Ahogy haladtunk előre és fel, a levegő iramos tempóban hűlt. Mivel fizikailag dolgoznunk kellett, hogy előre lökjük magunkat és egyébként is hűvös volt, hamarosan a leheletünk is előttünk gomolygott az aranyszín, délelőtti napfényben. A fűszálakon ezüstösen csillant meg a dér.
Ahogy feljebb és beljebb haladtunk az erdőben és a hegyekben, a sziklafalak is lassan emelkedni kezdek minden oldalról. A földet és a port felváltotta a kő és a kavics, elhaló félben lévő gazok törtek utat maguknak a sziklák repedéseiben, abban reménykedve, hogy még gyűjthetnek egy kis napfényt és fenyők tucatnyi fajtája magasodott fölénk. A szél a bronzos színű gyanta- és az ezüstös tűlevelek illatát hozta magával. A levegő tiszta volt és hideg, egyenesen égette a tüdőmet. A felhők, ahogy feljebb értünk, a fehérből ólomszínűvé váltak, komorak lettek, nehezek és nem eresztették át a napsugarakat. Az állatok zajai elhaltak és nem maradt más, csak a csönd és a szél fütyülése.
- Elképesztő... - suttogtam magam elé, majd Siriusra néztem, magyarázatot adva iménti kijelentésemre: - Ez a csönd. Már nagyon kellett - vallottam be a férfinek, a Roxforti diákseregre gondolva. Az iskola falain belül és területén mindig kerestem az olyan helyeket, amik csöndesek - vagy legalább aránylag azok. - Mindig erre jössz? - kérdeztem, lévén, kivételesen nem én irányítottam, bármennyire is szerettem volna. Jómagam egy másik ösvényt ismertem, bár a kettő között nem volt túl nagy különbség. Nem nehéz errefelé eltévedni, ha valaki nem ismeri az utat, avagy nem tud a természet könyvéből olvasni, mely mindig előttünk van, csak nem mindenki érti a nyelvet, amin íródott. Jómagam szerencsés kivétel vagyok, így nehéz eltévednem - bárhol a világon, nem csak itt. Az égbolt ugyanis mindenhol 'egyforma'.

Tekintetemmel az irányba néztem, amerre mutatott. Nem volt ösvény, csak a természet: ezüstfenyők, szürke erdőtalaj. Szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy Sirius fekete kutyaként kering a fák között. Kellemes gondolat volt. Békés. Amikor kiértünk a szirtre, a látvány, ami elénk tárult csodás volt. Imádtam az ilyesmit, a magasságot, a természetet.
A levegő tiszta volt, a szél feltámadt, ólomszínű felhők gyűltek az égen, lehűlt a levegő is. Tetszett. A szirt bal széléhez közelebb volt egy nagyobb, kiálló szika, melynek külső részére ültem le. Először lenéztem, majd újra el a távolba.
Siriusra emeltem tekintetem, majd a sziklára, jelezvén: üljön le.
Közben tekintetemet újra a tájra szegeztem és csöndben figyeltem, próbálván kizárni mindent. Majdnem mindent...