Marcus Flint & Hestia Jones, Roxfort, 1988 szeptembere

Akkor kerültem be a csapatba, amikor Gwenog itthagyta a sulit, de friss csapattagként még nem vehettem át az irányítást, bár otthon annyit gyakoroltunk rá, hogy nem kérdés, a pillanatnyi tagok közt én voltam a legjobb. A csapatkapitányi rangot csak idén kaptam meg, 6-od évesként. Most viszont bekeményítettem, a srácokat akkor is edzeni küldtem, amikor kint zuhogott az eső. Nem akartam, hogy megint a Mardekár letiporjon minket, ráadásul az év első meccsén.
Hát nem mondom, hogy túl sok sikerünk volt. Alig tíz perce fújta meg Madam Hooch a sípot, hogy a mi fogónk elkapta a cikeszt. De hiába, az ellenség túl sokkal volt előttünk, így ők nyertek. Szinte biztos vagyok benne, hogy csaltak, nem voltak sportszerűek, így még mindig mezben csörtettem át a Mardekár öltözőjéhez és vártam előtte, hogy kijöjjön a csapatkapitány, és kapjon tőlem egy jó nagy fejmosást! Nem vagyok az a típus, aki csak úgy hagyja, hogy hülyének nézzék. 
A kilépő tagokat karba tett kézzel vártam, egyedül. Páran gúnyosan mosolyogtak, de volt aki még kárörvendő nevetést is hallatott, illetve olyat is hallottam, hogy "Na mi van, nem tetszik, hogy vesztettetek?" vagy "Hollóháti pancserek." Ez csak még inkább felhúzott. Amikor már körülbelül mindenki kijött, csak a csapatkapitány nem, úgy döntöttem, hogy ennyi elég volt, és bementem az öltözőjükbe! 
- Beszélnünk kell, Flint!- tettem csípőre a kezem.

Végre újra eljött a kviddics szezon a Hogwarts-ban, egész nyáron ezt vártam! Előző évben neveztek ki kapitánynak a Mardekárban, egész jó szezonunk is volt, kivéve persze a Griffendél elleni meccset, de gondoltam majd ebben az évben kiköszörüljük a csorbát! Erre tökéletes bemelegítésnek ígérkezett a Hollóhát elleni kezdőmeccs és mindent egybevetve az is lett. Bár csalódtam Draco-ban, hogy nem ő kapta el a cikeszt, de mivel addigra már annyi pontot szereztünk, hogy a győzelem így is meglett, így ezúttal ez belefért. Én 8-nál hagytam abba a góljaim számolását, de abban biztos voltam, hogy nem én szereztem hármunk közül a legtöbbet, ha lennének hálók a gyűrűk mögött, mint a muglik sportjaiban, a találkozó végére rongyosan lógtak volna a Hollóhát oldalán.
A utána az öltözőben természetesen euforikus lett a hangulat, jó kapitányként körbejártam, mindenkivel beszéltem pár szót és gratuláltam a teljesítményükhöz, így viszont mire a fürdéssel végeztem már mindenki kiment. Pár gyors pálcamozdulattal megszárítottam magam és csak egy törölközőt tekertem magam köré megszokásból, így léptem ki a zuhanyzóból, ahol meglepetésemre a Hollóhát kapitányát találtam még mezben álldogálva. Nem mondom, kellemes látvány volt, főleg így dühösen, villantottam is felé egy magabiztos félmosolyt:
- Valóban, Jones? Gratulálni szeretnél? - mondtam és közben gyorsan, de eléggé észrevehetően végigszaladt rajta a tekintetem le-fel, végül újra a szemébe nézve.

Nem számítottam rá, hogy fél pucéran találom egyes egyedül az öltözőben, de az elhatározásom, és a mérgem nagyobb volt annál, hogy ez zavarba hozzon. Bár nem igazán vagyok hozzászokva a meztelen férfi felsőtestekre, úgyhogy a szemeim azért gyorsan átfutottak izmain.
- Gratulálni?- fontam a mellem előtt össze a karjaimat, mert zavart a tekintete. - Ugyan mihez? Hogy a fél csapatom a Gyengélkedőn kötött ki? Vagy hogy a Te csapatod milyen ügyesen bújik ki a szabályok alól?
Fel voltam paprikázva, még bennem volt a játék adrenalinja is, ráadásul mindig zavart, hogy a Mardekár fittyet hány a szabályokra, és mégis mindig mindent megúsznak. 
- Nem, nem hiszem, hogy fair volt a játékotok, a jogos vereséget elismerem és elfogadom, de ezt nem.- sziszegtem. Minimum egy visszavágót követelek. 
Így, hogy kijött, amit terveztem, vettem egy nagy levegőt és a mellkasára néztem. Nem, nem, inkább a szemébe! És most már fogalmam sincs, hogy a kirohanásom miatt pirosodtam ki, vagy csak simán elpirultam. Kósza gondolatként eszembe ötlött, hogy nem egy lány szívesen cserélne velem és lenne így egy öltözőben Marcus Flinttel. De én nem, soha nem akarom összeszűrni a levet egy Mardekárossal!
- Nem akarsz felvenni valamit?- ráncoltam a homlokomat.

Jól láttam? Egy pillanatra megbámult? Vagy inkább méregetett?
- Arról nem én tehetek, hogy puhányokkal van tele a csapatod, a szabályokat meg nem az én dolgom betartatni. Ezek szerint te nem úgy hiszed, hogy fair volt a játékunk? - mondtam még mindig magabiztos mosollyal
Természetesen azt már régóta tudja mindenki, hogy Madam Hooch-éknál mindig kicsit a Mardekár felé billen a mérleg, ha a keménységről van szó, de nem fogjuk a két szép szeméért (Tényleg, egész szép szemei vannak!) visszafogni magunkat!
- Visszavágót? - hangosan felnevettem- Majd jövőre próbálkozhattok, addigra talán kicsit megkeményedtek. Tarts rendes edzéseket, ne csak röpködjetek, ütközzetek is! Nekem elhiheted, meg lesz az eredménye.
Megint a mellkasok nézi. Jól látom? Elpirult? Hestia Jones, a Hollóhát kis komoly üdvöskéje, zavarba jön pár izomkötegtől? Na, lássuk mennyire lehet kibillenteni az egyensúlyából?
- Miért, ennyire nem tetszik a látvány? - kérdezem elvigyorodva és egy párat felé léptem.

Felvontam a szemöldököm. Nem az ő dolga betartani a szabályokat? Akkor mégis kié?! Fafejű Mardekárosok azt hiszik, hogy rájuk nem érvényesek a szabályok, de mégis kik ők? Mintha valami felsőbbrendű hatalomról beszélnénk. De most komolyan, csak a vérük miatt gondolják ezt?
- Rendes edzéseket tartok. - sziszegtem a fogaim között. - De nem hinném, hogy a sportszerűség az erőszakban merülne ki. 
Nyugalom, nyugalom, nyugalom.- mantráztam magamban. Nem engedhetem, hogy annyira felhúzzon! Nem akarom megadni neki azt az örömöt, hogy lát mérgesen és tudja, hogy miatta vagyok mérges.
Nagy levegőt vettem, bent tartottam és megálltam, hogy hátráljak a közeledésére.
- Ugyan. Csak kissé feszélyez. De tudod mit, minek fogjam vissza magam? Meleg van...- ezzel lehúztam a mezem. Felül egy szál melltartóban álltam vele szemben, pár méteres távlatban. Velem nem lehet packázni. 
Még soha nem vetkőztem le fiú előtt, barátom sem igazán volt, úgyhogy visszafogott szemérmesnek kéne lennem, de az egyszerűen nem én vagyok. Ez tulajdonképpen tényleg szabadabb így. Sötét, unott mosolyom mögül figyeltem a reakcióját.
- Látod, ez a sportszerűség.- oktattam ki. - Egyenlő esélyek.
Nem akartam neki felhozni, hogy a mi régi seprűijeinkkel az is szép teljesítmény, amit ma elértünk, Malfoy papa adományozott seprűivel szemben. Büszke csapatkapitányként álltam enyhén alul öltözve egy Mardekárossal szemben és leírhatatlanul tetszett az érzés.

Meg kell hagyni, állja a sarat, nem ijedt meg tőlem, pedig általában a Hollóhátasok nem a bátorságukról híresek, vagy épp az erős idegeikről. Viszont azon a sportszerűséges szövegen jót mosolyogtam.
- A sportszerűek ritkán nyernek kviddics meccseket, az erőszakosak meg gyakran, mi pedig nyerni szeretünk. Amíg a bírók hagyják, mi addig kemények leszünk, akár tetszik, akár nem.
Ohh, hát ezt nem hittem volna! Egy pillanatra megdermedtem, mikor levette a mezét és ott állt abban a fekete melltartóban. Eléggé nehezemre esett újra a szemébe nézni, miután megcsodáltam az elém táruló látványt. Nem semmi dekoltázs, szép feszes has... Megindítja a fantáziát azonnal! Volt már dolgom pár lánnyal, természetesen a Mardekárból, de ilyen formással még nem, ezt egyből láttam. Lehet kérdőre kéne vonni ezzel kapcsolatban a Teszlek Süveget?
Mivel éreztem egyből, hogy a látvány hamar hozni fogja magával a fizikai hatást is, aminek elfedésére egy törölköző kevés lesz, ezért egy hosszú lépéssel elléptem mellette és elkezdtem nagyon lassan körbejárni, közben méregetve.
- Hát azért az erős túlzás lenne állítani még most is, hogy egyenlőek az esélyek, csak kicsit egyenlőbbek lettek. - szólaltam meg a háta mögül - Látod, pont ennyivel van másabb szinten a Hollóhát, mint a Mardekár, hiányzik az igazi keménység és bátorság.
Még inkább lelassítottam, szinte megálltam a háta mögött, egyrészt kíváncsian várva a szavaim milyen hatást váltanak ki, másrészt hogy kicsit lenyugtassam a testem.

Annyira fafejű! Nem látja be, hogy a szabályok nem csak azért vannak, és nem azért kell betartani őket, hogy az ügyesebb nyerjen, hanem, mert ez egy veszélyes sport.
- És ha Rogers nem a karját töri ki, amikor lelöktetek a seprűjéről, hanem a nyakát? -  vetem fel az egyik csapattársam "véletlen" balesetét. - Egy meccs ér emberéletet? Vagy ezt csak akkor fogjátok fel, amikor tényleg valami szörnyű baleset következik be?
Nem hittem el, hogy ezeket komolyan ki kell mondanom, el kell magyaráznom, hogy miért vannak egyáltalán szabályok. Nem is beszélve az anarchiáról, ennyi erővel seprűre sem kellene szállni, hisz a játék már nem ugyanaz.
Tekintetéből gyerekjáték volt kiolvasni, hogy lenyűgöztem. Amit akartam elértem, és - bár soha nem ismerném el magamnak- borzasztóan örültem, hogy ilyen hatást értem el. Kicsit gáz lett volna, ha ledobom a felsőm és ő kiröhög... 
- Azt akarod, hogy még ezt is levegyem?- nyúltam hátra a csathoz, aztán megpördültem a sarkamon, hogy szembe kerüljek vele. Nem csatoltam ki a melltartóm, hanem inkább összefűztem a karom a melleim alatt, ettől még nagyobbnak tűntek. 
- Az igazi keménység talán.- pillantottam a törölközője felé, már egy mosoly bujkált a szám sarkában. - De a bátorságot nem hiszem. Viszont abban egyet értünk, hogy más szinten vagyunk. Mi Hollósok előbb használjuk az agyunkat, míg a Mardekárosokról azt hallottam, hogy elég hevesek... - haraptam a számba.
Hestia Jones, mi a francot csinálsz? Elcsábítod az ellenség vezérét? Milyen módi ez? Gyorsan összekaptam magam, pár izomköteg nem fog itt engem befolyásolni.
- Szóval azt tanácsolom, hogy ti is fedezzétek fel, hogy a koponyátokban a sütőtöklé mellett valami más is van, és használjátok, mielőtt súlyosabb károk történnek! 

Nem szeretem ezt az álszentkedést, a vesztesek mindig ezzel a "mi lett volna, ha...?" szöveggel jönnek, de már pár száz éve nem halt meg senki, szóval ez csak üres fecsegés.
- Te is tudod nagyon jól, hogy a bírók nem csak a szabályokra ügyelnek, hanem a komolyabb balesetek elkerülésére is, meg hát az egész tanári kar ott van fent a lelátókon, majd megmentik, akit meg kell. Mi nyerni megyünk oda, nem csak szórakozni, aki azt akarja, az menjen a lelátóra, vagy otthon a hátsó kertbe repkedni.
Még fel is nyomja a melleit, hát mi akar ez a csaj? Nyeltem egyet, mikor szembefordult és karba tette a kezeit, de megőriztem a nyugodt, kihívó mosolyt az arcomon, amit előtte is láthatott.
- Ha le akarod venni, csak nyugodtan, engem nem zavarna. - mondtam ekkor már elvigyorodva - Sőt, ha nagyon meleged van, azt is leveheted! - intettem a nadrágja felé.
Odanézett, biztos észrevette, hogy milyen hatással van rám, de én csak azért se fogok odanézni. Álltam a tekintetét, mikor újra felnézett, mintha még kicsit mosolygott is volna, sőt még a szája szélébe is harapott, mintha a hergelésem lett volna a célja.
- Hát a hevességünkre még sose volt panasz, vagyis az enyémre biztos nem! - mondtam a vigyorom visszavéve magabiztos mosolyra, nehezen megállva, hogy rákacsintsak,  tekintetem előbb félre nem érthetően a dekoltázsára tévedt, majd újra a farkasszemet néztem vele. - Ahhoz is agy kell, hogy az ember úgy és akkor legyen heves vagy kemény, ahogy és amikor kell.
Mintha kezdett volna elbizonytalanodni, vagy csak rájött, hogy messzebb ment, mint szeretett volna? A következő mondata már sokkal józanabb volt, de nem hagyhattam, hogy ilyen könnyen meglógjon.
- Attól még, hogy itt fölényeskedsz, a tény még az marad, hogy uraltuk ellenetek a pályát. Nem tudom miből gondolod, hogy tanácsokat osztogatsz nekem, csinibaba, egyelőre inkább tűnsz szájhősnek, mint egy komolyan vehető boszorkánynak.

Értem, a játékot tényleg többre tartja, mint az emberi életet. Tipikus. Illetve, nem is a játékot, a nyerést. A játék az semmi.
- Ennyi erővel a meccs kezdetén kilőhetnétek mindenkit kábítóátokkal és tiétek a kupa!- emeltem égnek a tekintetem. - Nem a világbajnokságon vagyunk, hanem egy iskolában, Merlin szakállára!
Nem tettem hozzá, hogy még a világkupadöntőn sem láttam ennyi szabályszegést. Ott azért kicsit jobban odafigyelnek a bírák. Hm, talán inkább Madam Hooch grabancát kellett volna megragadnom, de egy diáknak mit ér a szava ilyen esetben? Épp elég nekem, hogy kitölthetem a dühömet egy Mardekároson. Már az elején gondolhattam volna, hogy hiába beszélek a fafejével, azért azt reméltem, hogy valami apró együttérzést kicsikarok belőle. Vagy legalább valami lelkiismeret furdalást.
- Neem. - mosolyogtam már én is gonoszan. - Nem adom meg neked azt az örömöt. - vettem vissza magamból. Nem akarom, hogy még a végén itt rám másszon az öltözőben. Minden trófeát nem tud elnyerni.
- Akkor én most panaszt nyújtanék be, csapatkapitány úr. - léptem közelebb hozzá, már-már átlépve az intim szféráját.- Mert most nem kellene hevesnek és keménynek lennie... - hozzádörgölőztem az alsótestemmel, határozottan érezve a törölköző mögötti jelentkezőt. - ... de mégis az.
Azt hiszem túl messzire mentem, már az én izmaim is megfeszültek a hasamban és biztos voltam benne, hogy nagyon izgat, de nem akartam tovább menni. Ezért kihasználtam az utolsó hozzám intézett mondatait.
- Csinibaba?- léptem hátrébb. Olyan hangszínnel mondtam, mintha a világ legnagyobb őrültségét ejtette volna ki a száján. - Hát ezt se mondták még nekem. - nevettem fel. 
- Bocsánat, tévedtem.  Azt hittem, hogy lehet értelmesen beszélni veled, és legalább egy bocsánatkérést kicsikarni belőled, de - már eléggé lecsillapodtam, úgyhogy visszabújtam a mezembe- azt hiszem csak az időmet pocsékoltam, mert el vagy telve a szabálytalanul szerzett győzelmetekkel. Most ha megbocsátasz, vár a zuhany ... odaát.
Elindultam a kijárat felé. Komolyan, nem is értem, hogy lehettem annyira pancser, hogy idejöttem. Most szétkürtöli az iskolát azzal, hogy Hestia Jones magánsztriptíz számot adott neki az öltözőben... kész rémálom.

Még mindig nem érti, hogy nem egészen ugyanarról beszélünk.
- Persze, ez nem a világbajnokság, de mivel én a suli után ebből szeretnék megélni, így nem tudom félkomolyan csinálni és a csapatomnak se hagyom, hogy azt tegyék. - majd egy sejtelmes mosollyal hozzátettem - Én egyébként se szoktam semmit komolytalanul csinálni.
Kár, pedig érdekes lett volna, ha leveszi. Elém lépett, hozzám is dörgölőzött, biztos, hogy érezte, mekkora hatással volt rám, de nem tehettem ellene semmit, így inkább igyekeztem visszavágni.
- Már miért ne kéne? - megálltam, hogy ne lépjek hátra és ne is sóhajtsak fel, pedig mindkettőt nehéz volt elkerülni - Ja, hát igen, te a hollóhátas pasikhoz lehetsz szokva ezek szerint.
Gondoltam, hogy a "csinibaba" ki fogja akasztani, igazam is lett, de pont ezt a hatást akartam elérni, kicsit kibillenteni a magabiztosságából.
- Attól még, hogy nem mondták, nem hiszem, hogy kevésbé igaz. - mondtam, kicsit legyezgetve a hiúságát, úgy tűnik elég kényelmetlenül érinti ez a téma, így talán ezzel fogható meg leginkább.
Tényleg zavarba hozhattam, ha ilyen gyorsan próbál menekülni, olyan gyorsan kapta vissza magára a mezt, mintha varázslattal csinálta volna. Persze nem hagyhattam, hogy ilyen könnyen meglógjon, még elhíreszteli rólam, hogy puhány vagyok.
- Várj egy kicsit, Hestia! - utánanyúlva elkaptam a kezét, picit meghúztam magam felé fordítva és direkt a keresztnevét használtam, hátha ez a váltás egy pillanatra kizökkenti - Azt nem gondolom, hogy bocsánatkéréssel tartoznék bármiért, szerintem ez inkább a te reszortod lenne, mégiscsak te támadtál le engem kvázi félmeztelenül a Mardekár öltözőjében, de ha gondolod eltekintek tőle... - kis kivárás, közben a szemébe néztem, végül elvigyorodva folytattam - ... mondjuk egy randiért cserébe.
Csak apám meg ne tudja, egy próbát megér, nagyon dögös ez a nagyszájú kis boszi, ráadásul elég értelmesnek is tűnik.

Egyre inkább összezavar. Illetve, egyre inkább kezdem elveszteni az érelmét annak, amit mond. 
- Épp ez az, ha komolyan akarsz játszani, akkor ne engedd a csapatodnak, hogy szabályokat szegjenek. - álltam ki a véleményem mellett. Persze, hogy idegesítem, ha megmondom neki, hogy mit csináljon... és én nem tudom alátámasztani a véleményem egy győzelemmel, csak egy csonka csapattal.
Majdnem felnevettem, azon a feltételezésen, hogy "hollóhátas pasikhoz vagyok szokva". 
- Nem, nálunk a Hollóhátban nem úgy megy, mint a Mardekárban. - jegyeztem meg inkább csak halkan. Nem akartam előhozakodni azzal, hogy hallottam egy s mást a tapasztalt Mardekáros lányokról, akik mindent megtennének egy kis örömért.
Csak sötéten nevettem rajta. 
- Ó igen? És miért gondolod úgy, hogy csinibaba vagyok?- vontam fel a szemöldökömet, hátha kapok valami értelmes magyarázatot. Sosem voltam a figyelem középpontjában, nincs szőke hajam, nem kacarászom hangosan a nagyteremben. Még a kviddics csapatba is csak azért szálltam be, mert a nővérem noszogatott! - Lehet, hogy csak más a felfogásunk ennek a szónak a jelentéséről... - magyaráztam meg magamnak a tévedését.
Meglepődtem, hogy marasztal. Azon meg még inkább, hogy Hestiának szólított. Ki gondolta volna, hogy tudja a teljes nevemet? Lenéztem a kezére, ami a karomat fogta, majd fel rá. Összehúztam a szememet.
Nagyon meglepődtem, hogy randira hívott! Még sosem hívott senki randira, szóval egy kósza pillanatra eszembe ötlött, hogy talán el is fogadhatnám az ajánlatát, hogy megtudjam, milyen egy randi, aztán inkább visszakoztam.
- Először is, bocsánat a letámadásért, ha szóltál volna, kint is megvártalak volna. Másodszor pedig még mindig úgy gondolom, de nem nekem, hanem azoknak,a kik a gyengélkedőn fekszenek. Harmadjára pedig - folytattam egy kis hatásszünet után-, nem megyek randira azzal, akit csak a mellem győzött meg... 
Kicsit frusztrált, hogy így állunk, ilyen közel és még mindig fogja a karomat. De legalább most már nem kell attól félnem, hogy a suli tudni fog a kis magánakciómról. Vagy ha mégis, én mondhatom, hogy kikosaraztam a randiajánlatát. Amúgy sem mosnám le magamról azt a szégyent, hogy egy Mardekárossal randiztam, hogy ha elfogadtam volna az ajánlatát.- próbáltam magam nyugtatni, de azt hiszem, hogy a testem szívesen elmenne Marcuséval. Legalábbis most eléggé úgy érzem.

Még mindig ez a szabályszegéses szöveg megy.
- Megtanulják a keménységet és azt, hogy mindent meg kell tenni a győzelemért, amit lehet, azt meg, hogy mit lehet, nem mi szabjuk meg, csak alkalmazkodunk a határokhoz.
Jól érzem? A sok puhány hollóhátas eddig parlagon hagyta? Erre a gondolatra kicsit meghökkentem, de igyekeztem nem kimutatni.
- Igen, kezdem látni, hogy nálatok nem jól mennek a dolgok.
Hát ha még senki nem mondta neki eddig, akkor tényleg bajok lehetnek a Hollóhátban.
- Hogy miért gondolom? - jól észrevehetően újra végigszaladt rajta a szemem - Szép arc, szép szemek, jó alak... Nálam ez kimeríti a csinibaba fogalmát. Nem feltétlen kell ám, hogy negatív töltete legyen ennek a szónak.
Úgy látom ezzel a randira hívással kibillentettem, mintha még soha senki nem hívta volna. Ettől úgy éreztem kicsit még érdemesnek tűnik próbálkozni.
- Nem sok lehetőségem volt szólni, ha jól emlékszem. - vigyorodtam el egy pillanatra - Majd benézek hozzájuk a gyengélkedőre, ha ettől jobban érzed magad. - adtam egy kis engedményt, valamennyire mégis igaza lehet talán, de csak kicsit - Ki mondta, hogy a melled győzött meg? Nem csak a külsőd miatt hívtalak el, hanem mert tetszik, hogy van benned kurázsi, ide mertél jönni, le merted venni a felsőd is előttem és ki mertél állni az igazadért. - mondtam komoly arccal a szemébe nézve.
Na erre vajon mit lép? Szerintem nem fog eljönni, pedig érdekes élmény lehetne, de amíg nem válaszol, addig nem engedem el a kezét. Szívesen beszélgetnék vele nyugodt körülmények között egy mézsör mellett, nagy hatással van rám, több szempontból is, de ezt már ő is érezhette.

Csak forgatom a szemeimet. Soha nem fog megérteni. 
- Pont ez az, hogy szerintem megszegtétek őket. De mivel az én véleményem nem mérvadó, befejeztem a vitatkozást. - zártam le a témát. Így enyém az utolsó szó, még ha nem is győztem meg, nem nyertem, de legalább nem is veszítettem. 
Azt akarja mondani, hogy a Mardekárban mennek jól? Na ne már. Grimaszoltam egyet. Az, hogy még senki nem hívott randira, talán azért van, mert a fiúk a házamban nem a testiséget gondolják az elsőnek. Sokkal inkább tetszene, ha azért hívna randira, mert egyetért velem, de az nyilvánvalóan nem így van. 
Ismét pír futja el az arcom a bókjai hallatán, de nem akarom, hogy itt a finishben gyengüljek el előtte.
- Nos, köszönöm, de még mindig nem érzem magam csinibabának. Szerintem ebben a szóban az önmegjátszás is benne van.- szögeztem le. Még mindig nem tetszik, hogy csinibabának hív. Ha az is lennék, nincs joga hozzá, hogy ezt ő mondja nekem.
- Nem érzem magam jobban tőle, de kezdetnek nem rossz. - állapítottam meg az ajánlatára. Jobb szeretném, hogy a rossz lelkiismerete miatt menjen oda, nem azért, mert fel akar csípni. 
Olyasmiket sorolt fel, amire nem vagyok büszke. Ha egy kicsit belegondoltam volna, és okos lennék, akkor simán ráhagytam volna az egészet. 
- De már látom, hogy rossz ötlet volt. Nem mentem vele semmire és még csak önmagam se voltam. - ismertem be. - Ha valaki bátrat akarsz és eleged volt a háztársaidból, akkor azt ajánlom, hogy a Griffendélnél próbálkozz. Ők bátrak. 
Végül úgy döntök, hogy a csapatomért önfeláldozó leszek, de szinte biztos voltam benne, hogy meg fogom bánni.
- Ha benne vagy egy visszavágóban, akkor talán. - megpróbálom kihúzni a kezéből a karom. - De nem akarom, hogy bárki tudjon róla! 
Mit csinálsz Hestia Jones? Szégyenfoltot az életedbe? Igazán megvoltál te enélkül is!- figyelmeztet a belső hang, de nem hátrálok meg.

Ebben tuti nem fogjuk meggyőzni egymást, az álláspontom elmondtam, azt kezd vele, amit akar, a további vitát feleslegesnek éreztem.
- Hát akkor ne érezd magad annak, én elmondtam, hogy mik alapján neveztelek csinibabának, neked kell tudni, hogy azokról mit gondolsz, ha meg te mást is látsz abba a szóba, akkor az már a te dolgod. - félelmetes, hogy mennyire nem érti, hogy bóknak szántam, csak lovagol a szavakon.
- Kezdetnek is szántam, eddig még soha nem mentem be meccs után az ellenfelekhez a gyengélkedőre, ez alapján értékeld a gesztust, ha kérhetem. - remélem a csapattársak nem fognak puhánynak tartani, majd leszerelem őket valamivel, ha nagyon kötözködnek.
- Azt nem tudom rossz ötlet volt-e, de remélem valamennyire azért önmagad voltál, mert tényleg tetszik, amit eddig láttam ma belőled. -a Griffendéles ajánlatra felnevettem hangosan - A Griffendélből nem hívnék senkit, lehet, hogy bátrak, de nagyon idegesítőek, meg nagyon nagyra vannak magukkal, főleg mióta itt van Potter. Nincs elegem a mardekárosokból, de te megfogtál, ezért volt az ajánlat.
Kissé megdöbbentett, hogy elfogadta, ezért hagytam, hogy kiszabadítsa a karját. Szóval egy visszavágó az ára? Nekem megér ennyit, legyőzni úgyse fognak, gyakorlásnak meg jó lehet a Griffendél elleni meccsre, jobb, mint egy edzés.
- Rendben, lebeszélem Madam Hooch-al, hogy mikor lehet megoldani. - gyorsan le is akartam fixálni a dolgot, nehogy legyen ideje visszakozni - Holnapután, este 6, Madam Puddifoot, jobb hátsó asztal a bejáratból nézve. Gondolom meg tudod oldani az odajutást.
Magamban elvigyorodok, de kívül marad a halvány magabiztos mosoly. Nem gondoltam volna, hogy belemegy, ha más nem, talán lesz 1-2 kellemes óra belőle, veszítenivalóm nincs, de sokat nyerhetek.

Végül szó nélkül elengedem a csinibabás megjegyzését. Nekem még mindig abszurdum, hogy ezt mondta. És ez nem változtat rajtam semmit, legfeljebb majd este az ágyamban, miután jól összehúztam a baldachint, akkor eltűnődöm rajta, de nem adok neki igazat, most még véletlenül sem!
- Értékelem!- bizonygattam. - Jobban csak akkor értékelhetném, ha önszántadból, a saját lelkiismereted győzött volna meg... 
Ugyan nem egy visszavágó, és nem segít semmin, legalább egy apró győzelmi érzet kerít hatalmába. Ha a meccsen nem is, de itt én fogok nyerni! 
Aha! Szóval beismeri, hogy megfogtam! Kisördög Hestia örömtáncot lejtett a fejemben. Akkor végül is a célomat elértem, nincs is más dolgom, mint angolosan távozni. De meglep, hogy a visszavágó ajánlatomat is elfogadja, úgyhogy megtorpanok.
- Madam Puddifoot? - ráncolom a homlokom. Persze sok sulis lány a lelkét eladná, hogy oda hívják randizni...- Annál giccsesebb helyet még nem láttam. 
Már nyitom a számat, hogy inkább valami egyszerűbb, csöndesebb helyet javasoljak, ahol tényleg nem tudja meg senki a suliból, hogy az ellenséggel kokettálok. De még idejében észbe kapok, hogy hékás, nem szeretnék vele annyira kettesben maradni. Vagy mégis? Végigmérek rajta még egyszer és mielőtt elpirulnék megint, csak bólintok. - Jó, legyen a kávézó!
- De ha mégsem lesz visszavágó, akkor készülj, hogy olyan ártást szórok rád, hogy hetekig vakargathatod a formás hátsó feled! - fenyegetem még azért meg nyomatékosításképpen. És a válaszát meg sem várva távozom.

- Még jó, hogy értékeled! - horkanok fel.
Még magamat is megleptem az ígérettel egy kicsit, szóval még ennek is örülhet.
- Giccses? Lehet, de legalább nem valami füstös kocsma. - Hát ennek már mindennel van valami baja? - Nem piálni hívtalak, hanem randira, nálam ehhez jobban illik egy kávézó, de ha neked nem jó, akkor lehet máshol is.
Megint végigmért, tisztán láttam. És bele is ment végül, szóval akkor nem csak ő fogott meg engem, hanem én is őt, jól éreztem.
- Rendben, akkor ott találkozunk, vagyis én ott leszek és remélem, hogy neked se száll inadba a bátorságod addig! - kicsit még odaböktem neki, hogy ne legyen olyan magabiztos.
Ahogy kilépett az ajtón, választ se várva az utolsó mondatra, csak döbbenten állok pár pillanatig. Formás hátsó? Jól hallottam? Kell pár perc, hogy lenyugtassam magam, de aztán megyek öltözni, le kell szervezni azt a visszavágót és még a csapattársak torkán is le kell tolnom majd valahogy, bár a győzelem biztosnak tűnik azon a meccsen is, szóval talán nem lesz nehéz, csak az idő kicsit kevés, kevesebb, mint 2 nap, de nem akarok neki több időt hagyni, hogy meggondolja magát.