Eric Dragneel és Lisa Turpin

(16+)

Azt hiszem egészen fülig pirultam, annyira zavarba jöttem. A látvány pedig teljesen lenyűgöz: azok a keblek, a formák. Kezdeti ámuldozásomból a kérdése zökkent ki. ~ Hogy kerülnek ide a Halálfalók? ~ fut át a fejemen a kérdés, majd végre magamhoz térek.
- Azt hiszem némelyiknél bejöhet, de az igazán elvetemülteknél nem hiszem, hogy segítene. - mondom.
Ezt követően pedig megcsókolom. Hosszan és szenvedélyesen kezdek vele csókolózni, miközben teljesen átölelem. Kezeimmel a melltartót kezdem piszkálni és próbálom kikapcsolni azt. Azonban ez nem sikerül, csak bénázok. Lassan húzódok el tőle, majd villámgyorsan mögé csusszanok és újra próbálkozok. Pár pillanatig szerencsétlenkedek a melltartóval, majd megunom a dolgot és előveszem a pálcámat. Egy röpke varázslat és a gond máris megoldva! Ezután hátulról ölelem át, miközben a kezeimmel a mellét kezdem simogatni.
- Szeretlek! - suttogom, majd a nyakát kezdem csókolgatni.
Így jutnak fülembe a szavai is: "Túl sok a ruha, túl sok." Igazán meglep ezzel és csak most kezdek igazán örülni annak, hogy ágyat is kívántam. Lassan araszolni kezdek Lis-zel, végül felveszem az ölembe és úgy sétálok az ágyhoz.
- Mit szólnál, ha picit elhalasztanánk a varázslópárbajra az edzést? - kérdezem érdeklődve, kipirult arccal és egy hatalmas mosollyal.

16+

Nem bírom levakarni a mosolyt az arcomról, ahogy látom, hogy milyen jól sikerült a "lefegyverzés". A szívem hangosan dobog, csoda, hogy nem hallja. Ahogy átölel, hozzásimulok. Igazából tetszik, hogy le sem bírja venni a szemét rólam. Hízelgő. 
- A halálfalók is fel fogják ajánlani a segítségüket, ha ezt a lefegyverzési módszert választom? - harapok az alsó ajkamba és nézek rá nagy szemekkel, mintha komolyan ilyen naiv lennék. De közben az én arcomra is újra kúszik a pír, hirtelen nagyon melegem lesz. - Nem bánom, egy csók az ára, hogy segíthess. - tapasztom ajkaim az övére.
Az ellenállásom megbukott minden tekintetből. Én most már nem akarok várni, Ericet akarom itt és most!
Ha segít kikapcsolni a melltartómat, hagyom, hogy az egyszerűen a padlóra hulljon. Nincs az ott senkinek sem útban. 
- Szeretlek!- suttogom a fülébe, miközben ujjaim a pólója szegélyét keresik, hogy alatta utat találjanak a felsőtestére. - Túl sok a ruha, túl sok. - motyogom.
Az ágy felé kezdek oldalazni, húzva magammal Ericet.

(Egy 16+ kategóriát már megérdemel )

Sajnos már nem bújhatok Lis-hez, pedig nagyon szeretnék még, de most már szeretné elkezdeni a párbajozást. Így hát jöhet is az alapozás. Kiadom a kezdő utasítást és elárulom, hogy melyik bűbájt fogja megtanulni. Erre ő visszakérdez, amire bólintok egyet.
- Igen, lefegyverzés. - válaszolok.
Ezután érdeklődve figyelem, ahogy mosolyog. Nem igazán értem, hogy mit tervez, de amikor meglátom hogy leveszi a felsőjét, elkerekedik a szemem és még a számat is eltátom. Elég alaposan megbámulom a mellét, miközben közeledik hozzám, majd amikor már egészen közel van, átölelem a derekát, a kezem pedig lecsúszik a fenekére.
- Azt hiszem, sikerrel jártál! - mondom, majd újra elkezdek bámészkodni.
- Esetleg segíthetek? - kérdezem kipirult arccal, miközben egyik kezemmel a mellét kezdem simogatni.

Kifújok egy tincset az arcomból, ami a homlokom közepéről zavarja a kilátásom. A nagy csikizésben kicsit úgy nézhetek ki, mint aki most kelt fel, vagy mint aki... Hát majdnem. Már nagyon csak hajszál tart vissza tőle, hogy itt és most ledobjam Ericnek a bugyimat. 
Főleg, hogy ha ilyeneket mond, amitől megdobog a szívem. Puszival jutalmazom.
A nekem nyomódó dudor a nadrágjában viszont majdnem elveszi az eszem, de még időben lépek, azaz csusszanok.
- Egyik sem büntetés, ha veled lehetek. De az összebújás az inkább legyen csak a hab a tortán!- de még nem kapom elő a pálcámat a csizmám szárából, ameddig nem áll fel. Nem is tudom, a fiúk hova dugják, ha nincs rá szükségük...
Halvány mosoly kúszik az arcomra, és elpirulok, mert látom, hogy mit csinál. 
- Lefegyverzés? - szalad mégszélesebb mosolyba a szám. Pálcámat nem veszem elő, csak szimplán megfogom a felsőm, lehúzom a fejemen át és ledobom a földre. Egy szál melltartóban és a szoknyámban lépek hozzá közelebb. - Ezzel a bűbájjal nem kilökni, csak felállítani tudom az ellenfelem pálcáját. - kuncogom, miközben félretolom Eric pálcáját, hogy így még közelebb kerüljek, a leheletem súrolja az arcát. - De elég hatásos eszköz a bénításra, mondjuk még lehet fokozni...- kezdem el lassan lecsúsztatni a melltartó pántomat a bal vállamon.

Hatalmas mosollyal az arcomon bámulom Lis-t, szavaira pedig kuncogni kezdek. Csendben hallgatom amit mond, majd amikor befejezi, megsimogatom az arcát.
- Ne aggódj, nem csak azért fogok megjelenni hogy csikizzelek, hanem azért, hogy veled legyek!
Ezután elkezd mondani valamit, de csókom miatt abba kell hagynia. Teljesen magával ragad, hogy vele lehetek, így az arcom halványan, de kipirul, ráadásul egy másik jel is arról árulkodik, hogy nagyon élvezem az együttlétünket, ugyanis a nadrágom egy bizonyos ponton kidudorodott...
[color=yellow]- Úgy gondoltam, hogy a párbajozás lenne a büntetés, de ha neked ez a kis összebújás jelenti azt, akkor igen, ha rossz kislány vagy, sokáig fogunk összebújni.[=color]
Ekkor egy újabb csókot adnék neki, de ő gyorsan kibújik a karjaim közül és feláll, hogy párbajozhasson. Kissé kelletlenül, de én is elhagyom az ágyat, így láthatja, hogy nagyon is élveztem a kis fetrengést. Azonban amint kimásztam az ágyból, próbálom a felsőmet úgy rendezni, hogy eltakarja a dudort.
- Hát jó, akkor vedd elő a varázspálcádat! Megtanulod az alapvető lefegyverző bűbájt, amivel egyszerűen csak kilökheted az ellenfeled kezéből a pálcáját. Szólj ha készen állsz és akkor mutatom mit hogyan kell! - mondom, majd én is előveszem a kis varázseszközt.

Felnevetek a szólására. Ezt még sosem hallottam, de elég vicces, úgyhogy puszival jutalmazom érte.
- Ha csak csikizni is, de...- sütöm le a szemem. - Én nagyon örülök, amikor megjelensz! - nézek a szemébe újra. - Szeretek közel lenni hozzád! 
Beszippantom újra a finom, férfias illatát.  
Már épp kezdenék duzzogni, amikor az elviccelésem célba talál.
- De mit értesz azon, hogy... - nem sikerül végigmondanom a mondatot, mert belém folytja a szót, de nem bánom. Rendkívül izgatott leszek ettől a hevességtől, és főleg a matató kezei miatt. Most ugyan nem vettem be olyan cukorkát, de eszem ágában sincs visszafogni.
Szenvedélyesen csókolom vissza, és csak a levegővételnyi szünetben szólalok meg megint.
- Nem pont akkor tart tovább, ha rossz kislány vagyok?- nem tudom megállni, hogy a csípőmet ne emeljem meg annyira, hogy belé nyomódjon. Ráadásul még az ajkaimba is beleharapok. 
Jobb lesz, ha összekapom magam, mert aztán semmi sem lesz az elhatározásomból, hogy még várjunk egy kicsit. 
Lazán kicsusszanok alóla, talpra ugrom és felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem. 
- Kezdjük el, mert aztán beesteledik, mire jobb párbajozót faragsz belőlem, mint amilyen te vagy! 

Látszik rajta hogy élvezi a dolgot, bár ez az én káromra megy. Nagyon csikis vagyok és már alig bírom. Szavaira megcsóválom a fejem, majd kérdésére mosolyogva válaszolok.
- Akkor nem hagynám magam és visszatámadnék. Viszont akkor fel kellene készülnöd, hogy bármikor megjelenhetek egy kis csikicsatára. Lesből támad a fakanál, szokás mondani! - jegyzem meg, majd kuncogok egy picit.
A csókja nagyon jól esik, lágyan viszonozom is, majd miután leszáll rólam, kérdőn nézek rá. Szerencsére nem kell sokáig várnom, hamar kiderül hogy mi bántja. Újfent megcsóválom a fejem és közel bújok hozzá. Egy puszit nyomok az arcára, majd a kezem a pociját kezdi simogatni.
- Azt majd még meglátjuk, ha a kisasszony jól viselkedik, akkor sokáig is eltarthat az összebújást. Viszont ha magácska rossz kislány, akkor nem fog sokáig tartani! - mondom teljesen komolyan fapofával.
Ezután alaposan megnézem, hogy milyen arcot vág, majd "rávetem" magam: megcsókolom, miközben a kezem sokkal fentebb csúszik, egészen a kebleire.

Élvezem, hogy én kerültem felülre, és kedvemre kínozhatom, megcsiklandozhatom, ha jól esett. És nagyon jól esett! 
A húgommal szoktuk egymást csikizni, itt Padméval csak régebben csináltuk, amikor kisebbek voltunk. Már hiányzott ez az érzés.
- Most nem úgy tűnik, mintha esélyed lenne rá! - vigyorgok rá kárörvendően, majd lehajolok és egy csókot lehelek a szájára. - És mi van akkor, ha én támadok rád lesből? - suttogom a fülébe, búgó hangon. 
Kérdésére lefordulok róla, a  hátamra érkezem, mint aki feladta. És tényleg. Most is csak a párbajozás jut eszébe... Ajkamba harapok zavartan. Én miért nem tudom ennyire lekötni a figyelmét? Önző vagyok, mert azt szeretném, hogy velem foglalkozzon?- kezdtek el kavarogni a kérdések a fejemben.
- Rendben, Mr Dragneel, határozza meg az összebújás időtartamát, hogy tudjam, hogyan készüljek!- próbálom komolyan elviccelni a zavaromat, a rossz érzést, ami egy pillanatra magával ragadott. 
Ha lehet, minél tovább húzom az összebújós időnket, de ha neki a párbajozás fontosabb, akkor muszáj lesz erőt vennem magamon.

Érdeklődve figyelem ahogy a lány elpirul, de inkább nem kérdezem meg mi járhat a fejében. Lehet hogy én is belepirulnék... ki tudja. Miközben én is szerelmet vallok neki, a kezem a hasára siklik és elkezdem csikizni. Azonnal felnevet és kapálózva próbál visszacsikizni, de mivel nem jön össze, így védekezésre szorul. Ekkor viszont felül és én leszek az áldozat! Tényleg nagyon jó csikizésben, csak vergődök alatta, akár egy partra vetett hal.
- Szóval nem volt szép? - kérdezem elcsukló hangon a nevetéstől. - Ééés ha máskor is támadnék? Ráadásul lesből! Azt hiszem ezentúl legyél résen, mert lehet ráhajtok a csikibajnok címedre! - kuncogok.
A puszit egy csókkal viszonozom, de ezúttal már nem próbálom megcsikizni. A csókot követően megsimogatom az arcát, majd a haját.
- Párbajozni mikor szeretnél? - kérdezem mosolyogva.
Ahogy látom, nagyon élvezi a jelenlegi helyzetet és nem szívesen tenném tönkre azzal, hogy leugrok vele az ágyról, hogy pálcát ragadjunk.
- Arra gondoltam, hogy egy picit még összebújhatnánk, utána meg jöhetnek az alapok... - adom elő a kis tervemet.

- Szerencsére nem. - nyugtázom, hogy valószínűleg nem fog előfordulni, hogy mellettem alakul át. Hacsak... Ó, azt hiszem, hogy a közös életünkre gondolhatott. Fülig pirosodom, hogy ha elképzelem magunkat mint házaspár. Én kötényben egy üst fölött készítem a férjemnek a farkasfű főzetet. Valahogy nem tűnik reálisnak, de lehet, hogy tényleg ez lesz. Igazából tetszik a gondolata. Mármint a kötényé.
Annyira jól esik hallani, hogy ő is szeret! 
Először azt hiszem, hogy megint le kell állítanom, mert veszélyes terepre téved,  de helyette sunyi módon megcsikiz!
- Nem éér!- nevetek fel visítva, és megpróbálom elérni, de nem tudom. Visszahúzom a kezeimet, és inkább magamat próbálom védeni, felülök és rávetem magam, ahol érem az oldalát, csikizem.
- Ez igazán nem volt szép tőled! - kerülök felülre én, lábamat átvetem rajta és lovagló ülésben ülök rajta. Valami sértést keresek, amit hozzávághatnék, de nem jut semmi eszembe. - Szerencséd, hogy annyira szeretlek, hogy megbocsátom neked. De legközelebb, amikor nem számítasz rá... - vigyorgok ördögien. Most felesleges lenne próbálkozni. 
Adok egy puszit a szájára, de ügyelek rá, hogy nehogy megint megcsikizzen, mert akkor felugrok.

Látva az arcát, nem nehéz kitalálni, hogy mire gondol. Éppen ezért úgy döntök, hogy megnyugtatóm:
- Ne aggódj, mindig fel vagyok készülve az átalakulásra. Ha nem lennék, akkor már rég lebuktam volna. Láttál már valaha a suliban vérfarkast? Nem hiszem. Csak egy tanácsot adtam, hogyan segíthetnél rajtam, ha esetleg eljön az átváltozás és valamilyen véletlen folytán nem kapom meg a főzetet. - mondom, majd lényegében zárom is a témát.
Eleget beszéltünk a betegségemről, nem ezért vagyunk itt! Báár ha tényleg csak annyiról lenne szó, amiért itt vagyunk, akkor nem ágy helyett valamilyen tereptárgy foglalná el a terem jelentős részét. Így viszont marad a pihi, legalábbis egyenlőre.
A szavaira elmosolyodok, úgy néz ki, alábecsül engem. Ezen talán változtatni kellene egy picit. Miután leteperem és összebújunk, csókokat váltunk, majd szerelmet vall. Ekkor sunyin elmosolyodok.
- Én is szeretlek téged, te kis csiki bajnok! - mondom, majd kezem a pocijára siklik és hozzá kezdek a hadművelethez! Hirtelen csikizni kezdem, miközben próbálkozok úgy helyezkedni, hogy ne férjen hozzám. Bemelegítésnek talán megteszi ez is. A párbajozásból meg majd kiderül hogy mi lesz még.

Nyeltem egy nagyot. Persze, hogy ezentúl fogok magamnál hordani ilyet, de a gondolata is félelmetes, hogy Eric mellettem alakul át, méghozzá úgy, hogy nem ivott főzetet.
- Rendben! - szorítom meg a kezét a kezemben.- Majd felveszek valami pirosat és mi leszünk Piroska és a farkas. - mosolyodtam el, próbálva leküzdeni az aggódásom. Egy kis poénnal hátha el tudom űzni a félelmem.
Vigyorgok rá, mert gondoltam, hogy nem örül túlzottan a csikizés ötletének. Nem hiszem, hogy felérnék az erejével, de azért egy picit szívesen kínoznám, most meg csak ugratom.
- Ugye te sem hiszed, hogy legyőzhetsz egy vérbeli csiki bajnokot?! - nyújtom ki a nyelvem.
- Kis hamis.- fonom a nyaka köré a karjaimat és visszacsókolom szenvedélyesen. Hozzábújok teljesen és lehunyom közben a szemem. Nagyon sokáig tudnám ezt csinálni!
Megint felnevetek, amikor ő is beugrik és érzem, ahogy az ágy megdob egy kicsit. De még időt sem hagy, hogy odabújjak hozzá, szinte állati gyorsasággal terem rajtam és csókol meg megint. Bár most nem ettem a tegnapi cukorból, a hasamban megint pillangók bontogatják a szárnyaikat. 
- Szeretlek, Eric! - suttogom két csók között és remélem, hogy elfelejti, hogy párbajt gyakorolni jöttünk ide és egész nap ezt fogjuk csinálni.

Jól esnek Lis szavai. Szívesen segítene rajtam, ha tud valahogy. Sajnos nem ismerek egyetlen bűbájt sem, ami megállíthatna azokon a napokon, de van egy főzet, ami mindig jól jön.
Nos, ha szeretnél segíteni, akkor mindig legyen nálad egy kis fiola farkasfű főzet. Ha átalakuláshoz közel járok, itass meg vele, így megmarad a magam esze! Átalakulok, de nem fogok őrjöngeni és nem bántok majd senkit, csak ha én akarom. Majd segítek begyakorolni az elkészítését!
Nagyon jól esik, hogy szeretne segíteni. Ő az első, akivel megosztom a suliban hogy mi is vagyok, még nem szaladt el, hanem szeret, ráadásul segíteni is akar. Nem is tudtam hogy ennyire szerencsés vagyok.
Az ágyról szerzett információnak is örülök. Azt hiszem még nem fogok nála próbálkozni semmivel, várok amíg ő megteszi az első lépéseket.
- Benne vagyok a hempergésben, de a csikizésben... hááát nem is tudom. Ha háborúzni szeretnél, akkor okés! - jegyzem meg vigyorogva.
Ezután gyorsan összehozom a szobát, majd belépünk. Érdeklődve várom a reakcióit amint bent vagyunk. Nem vagyok a legjobb az ilyen tervezésben, de azért próbáltam kitenni magamért.
- Szerintem attól nem kell tartanod, hogy megunom a puszikat. Viszont ha csókokat is kapok, akkor lehet hanyagolni a puszit! - mondom, majd átkarolom a derekánál és megcsókolom.
Ezt követően az ágyhoz sétál és belehuppan. Mosolyogva figyelem, majd kérdésére bólintok egyet és nagy lendületet véve beugrok hozzá.
- Még szép hogy csatlakozok! - mondom, majd leteperem és csókolózni kezdek vele.

Kicsit nyugodtabb leszek, amikor mondja, hogy nem akarja elárulni apuéknak, hogy vérfarkas. De rögtön el is szomorodom, hogy ennyit kell szenvednie miatta.
- Ha bármiben tudnék segíteni, én megtenném! - fogadkozom.
De nem hiszem, hogy azon kívül tudnék tenni, hogy mellette maradok jóban rosszban. És most tényleg úgy érzem, hogy nem akarom, hogy egyedül viselje a vérfarkasság terheit, ha meg tudja osztani velem, ha így könnyebb neki, akkor én már boldog vagyok.
Azonnal elvigyorodok a reakciójára. Azt azért nem fogom az orrára kötni, hogy úgy gondolom, hogy karácsonyra már eléggé felkészült leszek, mert félek hogy mégsem és csak hamis reményeket keltenék.
- Csak arra, hogy kényelmesen elférünk benne! Összevissza lehet hemperegni benne! Lesz helyünk, ha megcsikizlek!- kuncogok.
Figyelem, ahogy kigondolja a szobát, koncentrál rá, aztán előreenged. Elmegyek mellette és még egy puszit nyomok az arcára. 
- Ha megunnád, hogy ennyi puszit kapsz szólj, és visszafogom magam! - jut eszembe szabadkozni, aztán körbenézek a szobában. Csillagos égbolt délelőtt? Meghat, hogy Eric ennyire figyelmes, legszívesebben megint megpuszilnám!
Megint kuncogok az ágy miatt és miután odavezetett, megfordulok és háttal rávetem magam, pattanok párat és eltűnök a puha takaróban. Nem tudom megállni és felkacagok. Aztán mosolyogva nézek Ericre. Annyira boldog vagyok!
- Csatlakozol? - paskoltam meg magam mellett a takarót.

Gyorsan távozunk a Nagyteremből kézen fogva, ami azonnal pletykákat indít el a diákok körében. Ezzel nem foglalkozva haladunk tovább a lépcsők felé, hogy beléphessünk a Szükség Szobájába. Lisa a karácsonyi látogatásomat kezdi el tervezgetni, ami nem is lenne gond, csak közöl valamit, amiről tényleg nem kellene beszélnem a szüleinek.
- Nem is terveztem, hogy elárulom. Ez nem csak a muglik köreiben, de még a varázslók között is eléggé rémisztő dolog. Átélni hogy az vagy... arról ne is beszéljünk. - mondom.
Tényleg nagyon rossz vérfarkasnak lenni. Általában minden rendben van, de ha eljön az idő, felébred a bennem szunnyadó fenevad és próbálja átvenni felettem az irányítást. Még szerencse, hogy van főzet, ami segít elnyomni a vérszomjat.
Kérdésére kíváncsian nézek rá. Azt hiszem még nem mesélt róla, de most hogy említi, jó lenne ha felvilágosítani.
- Még nem meséltél róla. - válaszolok, mire beavat. A kacsintásra és a puszira elpirulok. Mintha valamire célozni szeretne ezzel.
- Meg tudhatom, hogy mire akarsz kilyukadni? Kezdek kicsit összezavarodni! - mondom mosolyogva.
Van egy sejtésem hogy mit szeretne, de azt nem akarom, hogy megint kezdeményezek, ő pedig visszatáncol, mert még nem szeretne ilyesmit. Ezért inkább vissza fogom magam.
Végül elérünk a Szoba bejáratához. A lány szavaira bólintok egyet, majd mosolyogva megtervezem a szobát: Csillagos égbolt, néhány harci bábu és egy hatalmas ágy, amin simán elférünk ketten. Várok pár pillanatot, majd kinyitom az ajtót és előre engedem a lányt.
- Itt is lenne. Nem valami hű de nagy szám, de remélem az ágy majd kárpótol! - mondom, majd én is belépek és az ágyhoz vezetem Lis-t.

Kézenfogva tettük meg az utat a lépcsőkön felfelé a Szükség Szobájáig. Közben a karácsonyi látogatás tervéről csacsogtam.
- Nyugodtan tudhatják, hogy varázsló vagy! Mármint, furcsa lenne, ha nem az lennél. Biztos rákérdeznének, hogy honnan szedtelek össze. - vigyorgok rá. - Szóval ez nem sokáig maradna titok. Csak a vérfarkas szó önmagában olyan félelmetesen hangzik! - nyeltem egyet. Már megmondtam neki, hogy nem félek tőle, és nem hiszem, hogy tudna bántani, de maga ez a tény, ez a szó akkor is kicsit összeugrasztja a gyomrom. Lehet, hogy igazából fel se kellett volna hoznom ezt a témát, de nem akarom, hogy valami váratlan véletlen miatt rossz legyen a nálunk tartózkodása. - Meséltem már, hogy mekkora ágyam van otthon?- terelem el gyorsan a szót egy, ugyan arcot pirongató, de kellemesebb témára.
- Nem nagy az egész szobám, de a legnagyobb részét az ágy foglalja el. - kacsintok rá és nyomok még egy puszit az arcára. Hiába, nem tudom visszafogni magam, de ha úgy látom, hogy zavarja, akkor persze minden erőmet bevetem és megállom az állandó puszilkodást.
Közben megérkezünk a Szükség Szobájához.
- Akkor gondolom, te tudod, hogy milyen teremre van szükségünk...- mutatok a fal felé, hogy mászkáljon előtte ő. - Annyi kérésem lehetne, hogy valami kényelmeset is kérj a szobától, hogy először kipihenjük a reggelit?- mosolygok rá.