Lisa Turpin és Eric Dragneel - Majdnem romantikus találkozás

Úgy néz ki, nem igazán tetszik neki, hogy közlöm a kukkolásomat. Pedig ez az igazság, elég gyakran meglestem már a lányokat...
- Téged még nem igazán láttalak... bár egyszer az ebédlőben láttam, ahogy előrehajolsz valamiért és akkor beláttam picit a felsőd alá. - válaszolok teljesen fapofával.
Ezután pedig nem válaszol a kérdésemre, hanem egyenesen oda akar vezetni. Ez kezd izgalmas lenni. Hagyom, hogy vezessen. Végül megérkezünk arra a bizonyos helyre. Az ajtó előtt azonban megkér, csukjam be a szemem.
- Csukva! - mondom, majd várom mi történik.

Zavar, hogy milyen jót szórakozik a zavaromon és egy csepp megbánást sem tanúsít, de leginkább magamra haragszom, hogy ilyen könnyen engedtem magam elpirulni.
- Köszönöm. - mondtam még mindig csöndesen, úgy mindenre válaszolva. Kicsit megnyugodtam, hogy nem tűnök sarki boszinak. Főleg, ha létezik ilyen kifejezés...
- Kukkoltad?- kérdeztem vissza, mert azt hittem rosszul hallok. A szemöldökeimet összeráncolva meredtem rá. Ugye most csak viccel? Nagyon nem úgy tűnik.
Nem tehetek róla, nevethetnékem támadt ettől és felkacagtam. Mégis csak van benne valami irónia, vagy minek nevezzem, hogy a leendő férjem egy perverz kukkoló.
- De gondolom engem még nem láttál...? - kérdeztem inkább, mint mondtam, mert elbizonytalanodtam. Nem hiszem, hogy a hálótermünkön és a mosdón kívül bárhol is pucérkodtam volna, meg aztán az előbb sem úgy tűnt, amikor a szoknyám után kapott.
- Megmutatom!- megragadtam a kezét és ha engedi felhúznám a Szükség Szobájáig, ahol megkérem, hogy csukja be a szemét, mielőtt belépünk.

Úgy néz ki valami jót mondhattam, mert elpirul. Ezen elvigyorodok, ráadásul eléggé feltűnően. A szavaira azonban már csak mosoly terül az arcomra.
- Bocsi, vissza veszek magamból. Ne értsd félre, nem olyan lánynak hiszlek, aki fűvel fával lefekszik. Egyébként jól áll neked, ha elpirulsz! - mondom.
Kissé meglep, hogy még nem volt senkije. Elvégre egy ilyen szép lánynak nem eshet nehezére találni egyet. Bár ha a képletbe belekalkulálom, hogy mugli származású boszi, akkor már más a helyzet. Biztos nehéz lehet neki, mivel nem igazán tartozik egyik világhoz sem. Valamilyen szinten meg tudom érteni, mivel a farkaskórnak köszönhetően eléggé kívülálló vagyok én is.
- Nekem sem volt még igazi kapcsolatom. A legtöbb általában abból állt, hogy a lányokat kukkoltam valahonnan... - válaszolok a saját kérdésemre én is.
- Nem igazán van kedvenc helyem, bár szeretek sok időt a szabadban eltölteni. És te hol tartózkodsz a legszívesebben?

Elfut a pír és teljesen zavarba jövök a szavaitól. Szóval mégis csak olyan lánynak tűnök, aki fűvel fával lefekszik? Vagy csak ő ennyire mohó? Lehet, hogy a férjemnek kell lennie valamikor, de azért ennyire nem kell előre haladni, bőven lesz ideje rá. Na ezek a gondolatok sem segítenek leküzdeni a zavaromat.
- Azt hiszem, hogy túl gyors lenne az a tempó nekem. Hiszen még nem is ismerjük egymást igazán!- mutatok rá, hogy tulajdonképpen ma beszéltünk egymással életünkben először és máris ennél a témánál lyukadtunk ki. A tapasztalatlanságom meg még bizonytalanabbá tesz.
- Mi? Neem. - vágom rá rögtön, egyszerre megválaszolva mindkét kérdést. - Még soha nem volt igazi kapcsolatom.- vallottam be félénken, figyelve, hogy mit reagál rá.
Azon töprengtem, hogy vajon hogy ismerhetném meg jobban, úgy, hogy ne kelljen ilyen kérdezz felelek játékot játszanunk, amikor eszembe jutott, hogy én hogyan mutathatnék neki magamból valamit, bár még nem vagyok benne biztos, hogy ennyire meg kellene-e nyílnom előtte, szóval inkább a kérdezős verziónál maradok. Egyelőre.
- Van kedvenc helyed itt, a Roxfortban?

Úgy néz ki, hogy valamit csak elérek azzal amit mondok, mert máris elkezd ábrándozni. Egyből hajót akar venni... háát én valahogy erre nem gondoltam.
A szoknyája alá azonban nem sikerül belesni. A kérdésére megállok egy pillanatra és körbenézek. Megcsóválom a fejem és válaszolok neki:
- Ami azt illeti... itt nem, de máshol szívesen levetkőztetlek. - mondom vigyorogva.
Majd elárulja, hogy milyen bugyi van rajta. Természetesen azonnal elképzelem: egy szál szívecskés bugyiban, ahogy felém mutat és magához hív. Ah, de jó is lenne...
- Egyébként van most valakid? Esetleg a rendeletnek köszönhetően vártad, hogy mikor vonulok eléd fehér lovon?
Érdekel, hogy van-e pasija. Ha nincs akkor természetesen azonnal megpróbálkozok felszedni őt.

Egy pillanatra elgondolkodom. Még ez az érv sem kedvelteti meg velem a rendeletet, de legalább egy kicsit jobb kedvre derít.
- Vehetnénk egy hajót és... - még idejében leállítom magam, mielőtt belelovalnám magam a képzelgéseimbe, hisz az előbb mondta, hogy kibújhat a rendelet alól és miért ne tenné meg, nálam ezernyi szebb és jobb lányt talál, ahogy azt az előbb már maga is láthatta, amikor elsétáltunk a két Mardekáros mellett.
- Héé.- odakapok a szoknyámhoz és elhúzom róla a kezét, majd idegesen tekintek körbe. - Nem akarsz itt helyben levetkőztetni?
Kicsit ingerült a hangom, de a szívem a torkomban dobog, senki nem közeledett felém még így.
- Szerinted?- forgatom a szemeimet. Nem is gondoltam, hogy olyan lánynak tűnök, akiből ezt ki lehet nézni. - Van rajtam bugyi, ha nagyon érdekel... piros szívecskék vannak rajta!
Hoppá, ez csak úgy kicsúszott a számon, pedig én igazán nem akartam.
- Köszönöm.- nyugtázom, hogy egy véleményen vagyunk. Mondjuk a melleimen vitáznék, nem tudok hason aludni tőlük...

Úgy néz ki, félre érti a kijelentésemet a vagyont illetően. Úgy látszik ezzel kissé elástam magam előtt.
- Nem úgy értettem! Arra próbáltam célozni, ha betartjuk a rendeletet, akkor bejárhatnád a világot mellettem.
Ezzel le is zárom a témát. A szavaira elmosolyodok. Tetszik, hogy nyelveket tanul és szeretne sok pénzt keresni majd. Majd rátérünk a nyomozós viccemre, amit nem igazán vett jó néven. A válasza viszont szinte sokkol:
- Ez igaz?! - kérdezem.
Amint meghallom, hogy nem szokott bugyit hordani, reflexből megfogom a szoknyáját és felhajtom picit, hogy bekukkanthassak alá. Természetesen a látványtól még jobban elpirulok.
- Hmm, ami azt illeti, ha jobban belegondolok... nem kell semmit sem változtatnod magadon. Nagyon szép vagy most is. Az meg azért túlzás, hogy a melleid görögdinnye méretűek. Pont jó méretűek, nem is kicsik, nem is túl nagyok. - mondom mosolyogva, kipirult arccal.

Csak néztem, hogy közölte, hogy ő tulajdonképpen gazdag. Na ezt hívják nagyképűségnek, nem?
- Remélem tudod, hogy ezzel nem nyertél meg...
Apa meg is engedhetné, hogy néha elmenjünk ide-oda, de hát dolgoznia kell, egyedül meg nem mennék sehova, inkább a társaság hiánya, ami aggaszt. Na meg a nyelv.
- Ki tudja, lehet, hogy én leszek az új Celestina Maggica és annyi galleonom lesz, hogy három Gringotts széfben sem fér el. - viccelődtem. - Addig sem unatkoztam, minden nyáron nyelveket tanulok, autodidakta módon persze, de egész jól megy!
Kételkedve néztem rá, amikor sorolta.
- Ó, tehát nem tudtad meg tőle, hogy a fél suli megvolt már, bugyit nem hordok, mert minek, a melltartómban pedig két görögdinnye van. -  mondtam fapofával. Ha már ő úgy, akkor én is úgy.
De tényleg elszomorító, hogy a vér miatt hogy beskatulyáznak. Rasszisták. Ezaz, a varázslótársadalom rasszista! Na jó, mostantól megpróbálok ezen többet nem nagyon problémázni.
- Figyelmeztetlek, hogy ha lefogyok, a mellem is kisebb lesz.- dugtam ki a nyelvem rá. Szerintem semmi baj nincs az alakommal. Nem vagyok dagadt. És legalább olyan piszkafa sem, akin nem lehet mit fogni... És járok is futni. Mondjuk a mézesfalásos édességeknek nem tudok ellenállni, az igaz. De ki az, aki ellen tud?!

Amikor megjegyzi, hogy sosem volt külföldön, elmosolyodok egy picit. A világ körüli út említésénél már a fejemet csóválom.
[color=yellow]- Hát, ha a párom lennél, akkor valószínűleg tudnánk utazgatni. Viszonylag gazdag vagyok... nem jelentene gondot, ha néha kiruccannánk az országból.[/yellow]
Ezután faggatózni kezd, hogy mégis mit derítettem ki róla. Úgy döntök, a választ kissé viccesre fogom és füllentek egy nagyot.
- Lássuk csak... milyen bugyikat hordasz, a melltartó méretedet, akkor hogy voltál-e már fiúval. - kezdem el mondani vigyorogva, majd a mutatóujjam hegyével végigsimítom rövid időre a kezét.
- Nyugi, csak vicceltem. Nem állítottam rád a családomat... csak megkértem apám egyik munkatársát, hogy derítse ki, nekem kit szánt a Minisztérium. Csak egy nevet kaptam, illetve hogy mugli származású vagy. - világosítom fel a nyomozásomat illetően.
- Háát, ha már ennyire kíváncsi vagy... Mondjuk leadhatnál pár kilót. Karcsúsodhatnál egy keveset. Egyébként minden rendben van veled!

Csendesen töprengtem. Igen, ez a gondolat valahogy bennem is felmerülhetett volna, mint lehetőség, de olyan sok másik kérdést vet fel. Oda nem jönnének utánunk? Miből keresnénk? Főleg, ha még a nyelvet sem tudjuk.. Miért használok többesszámot? Hisz ő akar itt hagyni. És akkor nekem ki lesz, az összes pasinak lesz felesége. Akkor viszont csak muglit választhatok. Ehhez mit szólna a Minisztérium. A rendeletet hozókból még az is kinézem, hogy hozzáadnak egy harminc pluszoshoz, vagy ideiglenesen megengedik a többnejűséget.
- Még sosem voltam külföldön.- mondtam csöndesen a fejemben kavargó kotyvassz ellenére. - Pedig olyan szívesen bejárnám a világot!
Valamennyire megnyugtat, hogy nem számít neki, hogy a szüleim muglik voltak, de még mindig zavar, hogy kutakodott utánam.. hisz én is el tudtam volna neki mondani, ha érdekli, ahogy bármi mást is.
Elég őszintének tartom magam, hisz fölösleges hazudni az igazság előbb utóbb mindig kiderül.
Észreveszem, hogy hogy megbámulja a csajokat, csak csóválom a fejem és próbálom olyan helyre terelni a lépteinket, ahol senki sincs, ha már ismerkedünk, akkor ne legyenek zavaró faktorok. Azon töprengek, mennyire lenne gonosz megjegyeznem, hogy ők talán jobban jártak, de inkább visszafogom magam, még félre értené és nem viccként venné.
- Szóval az egész családodat rám állítottad?- vigyorogtam rá. - És mi mindent találtál rég. Ó te jó ég, nem is gondoltam bele, milyen információkat tudhatnak rólam... - ajkamba haraptam zavarodottan. Hisz sosem kellett kitöltenem semmi űrlapot, varázsló személyim sincs...
- Hol születtél? - néztem rá csodálkozva. Potter és Malfoy párbaján kívül még egyet sem láttam, de sokat olvastam róluk a könyvtárban. Úgy rémlik, mintha az most illegális lenne.
Hirtelen megtorpantam, mert még mindig nem hagyott nyugodni valami.
- Most már igazán megmondhatnád, hogy mi zavar rajtam! - még ha nem is gondoltam rá, az agyamban folyamatosan ott zúgott és sejtettem, hogy most ettől nem bírnék aludni éjszaka, ha nem kapok rá választ. - Lehet, hogy van bennem egy kis megfelelési kényszer.- magyaráztam.

A kérdésére vakargatni kezdem a fejem. Fogalmam sincs, hogyan bújnék ki a törvény alól. Bár az igaz, hogy ez a rendelet csak az országunkra hat ki, a többi nemzetnél más a helyzet. Náluk ugye nem volt ott Voldemort, hogy ilyesmit kelljen bevezetni.
- Elvileg ez a törvény csak az országunkra van kivetve, így külföldön házasodhatnék. És ha nem akarok, akkor nem jövök vissza. Talán ennyivel el lenne rendezve ez a dolog... Ne érts félre, nincs veled semmi bajom, tehát ha úgy állnánk, akkor szerintem megkérném a kezed!
Halk megjegyzésén elkezdem a fejemet csóválni. Úgy néz ki, hogy engem is olyan idióta vérmániás varázslónak tart.
- Dehogy baj, nem vagyok olyan idióta... - mondom, majd meglátok néhány lányt, akik elmennek a közelünkben.
Reflexből is fordulok utánuk és megbámulom őket.
- Hűha... - jegyzem meg.
Ezután viszont már újra ő rá koncentrálok. Természetesen oda figyelek arra amit mond, hiába kalandozik el néha a tekintetem.
-Biztos vagyok benne, hogy azért így sem volt olyan könnyű feldolgozni a dolgot... - jegyzem meg. - Az az igazság, hogy átlagos gyermekkorom volt. A szüleim szeretik a mugli világot, így szinte teljesen úgy neveltek, mint ahogy őket szokás. Ez mondjuk csak félig igaz, mert ugye az én életemben kezdetektől ott volt a mágia. Ráadásul a szülőhelyemen gyakran tartottak és még most is tartanak párbajokat. Ez a rendelet talán arra jó, hogy kicsit össze hozza a két világot... Egyébként az édesapám is a Minisztériumban dolgozik. Ezért is tudtam nyomozni egy keveset utánad.

Tetszik, amit mond, mégsem tudom, hogy gondolja. Mármint logikusan végiggondolva, ellenkezni a Minisztériummal két következményt vonhat maga után. Első az Azkaban, de csak nem küldenek oda valakit, mert nem akar házasodni. Mondjuk rövid időre... aztán persze gondolom szívesen megcsókolna bárkit a dementorokat kivéve.
Másik lehetőség pedig, hogy elveszik és eltörik a pálcád és teljesen kizárnak a varázsló közösségből.
- És mégis hogy bújnál ki a törvény alól, hogy ne essen bajod? - kérdeztem aggódva, mert egyik választási lehetőséget sem kívánnám neki.
Ahogy elindul, követem, pár lépéssel mellé szökkenek és tartom a ritmust.
Ajkamba haraptam, ahogy azt mondta, hogy nyomozott egy keveset. Vajon még mi mindent talált?
- Remélem nem baj...- mondtam halkan, mintha attól félnék, hogy emiatt elítél. Hisz ő egész más családból származik, nem tudom, hogy viszonyul ehhez az egész vérmizériához, csak remélni tudom, hogy nem olyan fontos neki. A kérdésére összpontosítva viszont megpróbáltam összedobni egy épkézláb választ.
- Hát... furcsa. Van egy kvibli ismerősöm, ő már gyanította és megpróbált felkészíteni, szóval nem volt annyira derült égből villámcsapás. Viszont el sem tudnám képzelni, milyen lehet egy varázslócsaládban felnőni.
Azért elhallgattam, hogy ez a kvibli ismerős tulajdonképpen a pszichológusom volt, hisz ennek már nincs jelentősége. Kiderült, hogy nem vagyok kattant.

Tényleg nem örül a házasság dolognak. A szavait kissé bántónak találom, mintha tényleg nagyon nem akarna velem lenni.
- Teljesen egyetértek veled abban, hogy kell a szerelem is a házassághoz. Személy szerint én még fiatalnak érzem magam a házassághoz és nem is akarom elsietni a dolgot. Majd jó pár év múlva elveszem szívem hölgyét. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem fogom a Minisztériumra bízni a feleségem kiválasztását.
Ezután elárulja a korát. Ő is fiatal még a házassághoz. A mugli törvények hallatán azonnal beugrik, hogy ő nem a varázslóvilágból származik, nála amúgy is máshogy mennek a dolgok. Majd elmegy szólni a barátnőinek. Gondolom milyen jókat mondhat nekik... "Ez az ütődött elhívott randizni." És hasonlók. Végül visszajön és már mehetünk is.
- Legyen séta. - mondom, majd elindulok.
- Nyomoztam egy keveset... így tudom, hogy mugli származású vagy. Milyen volt megtudni, hogy boszi vagy?

Gyanakodva méregetem. Kíváncsivá tett most már, hogy mit akart mondani, de talán túl negatívan álltam hozzá és most már nem meri kibökni. Pedig csak őszinte akart lenni.
Valahol azt olvastam, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség. De akkor mi most kapcsolatban vagyunk egyáltalán? Semmit nem tudok a kapcsolatokról, csak amennyit a lányok pletykálnak a hálótermünkben meg amit nyáron egy-egy mugli újságban olvastam na meg a Jane Austen regények... Mondjuk az első kettőre nem szívesen alapoznám az életemet, a harmadik meg.. na olyan biztos nincsen a valóságban.
- Lelkesnek kéne lennem? - vonom fel a szemöldökeimet, és újra mosoly bujkál a szám sarkában, egy olyan a hitetlenkedő fajtából.
- Hozzád kell mennem feleségül, pedig nem is ismerlek. De ha még ismernélek is, hol marad a szerelem? - kis hatásszünetet tartottam, mert komolyan gondoltam a kérdésemet, még ha költői is, de nem nyálas.
- 16 éves vagyok! Jövőre még mindig gyerek leszek a mugli törvények szerint... - a hangom kétségbeesettre váltott, mert még az is eszembe jutott, hogy "utódokat kell produkálnunk". Mondjuk erre a gondolatra a gyomrom ugrott egyet és egy kicsit el is futotta az arcomat a pír.
- Nem volt fárasztó, nekem legalábbis. - mosolyodtam el most először rendesen. A lányok még mindig ott ácsingóztak a lelátó mellett. - Egy pillanat, csak szólok nekik, hogy ne várjanak meg.
Odafutottam Padmáékhoz, aki rögtön érdeklődően tudakolta, hogy na mi a helyzet. Még nem mondtam el neki a levél tartalmát, későn érkezett, amikor éppen lefekvéshez készült, nem akartam felébreszteni, akkor biztos virrasztott volna velem. Megesketett, hogy majd este mindent elmesélek, csak így engedett vissza.
- Mehetünk is! - rohantam vissza. - Jut eszembe, hova megyünk? Séta?

Úgy tűnik nem igazán örül a Minisztérium rendeletének, bár az is lehet, hogy ennek én vagyok az oka. Ennek ellenére azért mosolyogva köszön nekem. Már kezdek abban bízni, hogy annyira nem is érzi magát rosszul, de amikor említem a változtatásokat, azonnal fenyegetőbb hangsúllyal szólal meg.
- Oh, ne haragudj, nem úgy értettem! - kezdek mentegetőzni. - Nem tűnsz túl lelkesnek a rendelettől... Mit terveztél a meccs utánra? Esetleg elugorhatnánk valahova, mondjuk össze ismerkedhetnénk egy picit. Természetesen ha nemet mondasz azt is megértem. Biztos fárasztó volt a meccs, bárkik is játszottak.
Nem várok túl sokat az első találkozástól, főleg hogy elszóltam magam véletlenül. Ha jobban megnézem, nem is néz ki olyan rosszul Lisa.

- Tudom. - vágom rá, aztán kicsit zavarba jövök és egy halvány mosoly jelenik meg ajkaimon. - Vagyis... szia.
Úgy méreget, mintha kirakati bábu lennék, vagy valami áru a polcon. Ösztönösen összefűzöm magam előtt a karjaimat, várva, hogy mondjon valamit, hisz még is csak ő invitált ide úgy, hogy a fél suli hallja...
- Valóban?! - karjaim levándorolnak a csípőmre, a hangom pedig enyhén ellenségessé válik. - Mégis milyen változtatásokra gondoltál?
Én szeretem magamat így ahogy vagyok, soha senki nem mondta meg, mit csináljak, tekintve, hogy édesanyám már nem tudja, apámnak meg kisebb gondja is nagyobb.
A kiengedett hajamba bele-belekap a szél, miközben ráncolom a homlokomat a válaszát várva. Közben lopva felmérem én is a jövendőbelimet... Komolyan vele kell leélnem az életemet? Milyen Minisztérium ez? Hol maradnak az emberi jogok, a szabad választás. Komolyan, mintha a középkorba repítenének vissza, a kényszerházasságok korába.
- Gondolom az én helyzetem is lehetne rosszabb...- vontam meg a vállamat egykedvűen.

Ez az én szerencsém... A kiáltásomra több lány is felfigyel, nem csak egy. Próbálok körbenézni, hátha valaki elindul felém, de ekkor meghallok egy hangot. Mire odafordulok, a lány már ott van előttem. Első ránézésre nem is rossz, bár itt-ott lehetne alakítani rajta.
- Szia! A nevem Eric Dragneel. - köszöntöm.
Ekkor alaposan megbámulom, még a fejemet is oldalra biccentem egy kicsit.
- Az az igazság, hogy kíváncsi vagyok kit szánt nekem a minisztérium... így hát gondoltam meglesem. Kaptam egy nevet, de nem tudtam arcot kötni hozzá, ezért is kiabáltam a neved. Most hogy láttalak, mindjárt jobb. Csinosabb vagy, mint reméltem, bár itt-ott lehetne változtatni rajtad...

Reggel még úgy gondoltam, hogy ezt a mai meccset a Griffendél és a Mardekár között kihagyom, de Padma elrángatott. Mondva, hogy a húga mégis csak az előbbi csapatba tartozik.
- De hát nem is játékos!- értetlenkedtem, mire csak azt a választ kaptam, hogy nem baj, akkor is érdekes lesz. Szurkolhatunk a Mardekár ellen és ez önmagában már jó móka.
Szívesebben mennék ugyan a saját meccsünkre. Nagy tömeg és a szabadidőm elvesztegetése. Írhatnám ehelyett azt a fél méteres dogát Pitonnak... Na jó, egyik sem hangzik túl jó opciónak.
Végül is nem volt annyira rossz. Szerencsére a Griffendél nyert, bár ez most a csapatok közti versenyben nem mozdít előre sokat. Legközelebb velünk kell játszaniuk, a Mardekárnak meg a Hugrabuggal. Ahogy megmozdult a diákság én még marasztaltam Padmát.
- Legalább ne a legnagyobb tömegben sodródjunk vissza... - pedig ő már tűkön ült a fenekén, hogy mi lesz vacsorára.
Már szedelődzködünk, amikor hirtelen valaki a nevem kiáltja és én odakapom a fejem, hogy ki lehet az.
Egyből felismerem azt a Hugrabugos fiút, akinek a neve abban a levélben áll, ami miatt egész éjszaka csak forgolódtam. Bátorság!-suttogom magamban, és nyugalmat erőltetek az arcomra mielőtt megszólalnék.
- Én vagyok.- megfogom a táskám és odasétálok hozzá. A lányok még maradnak, de érdeklődve figyelnek utánam. - Segíthetek valamiben?

A Minisztérium létrehozott egy rendeletet, amiben megszabja, hogy ki kivel házasodhat. Eltartott egy darabig, mire sikerült kiderítenem, hogy nekem kit szántak: Lisa Turpin, a Hollóhát diákja. Egy évvel fiatalabb nálam és mugli származású. Sajnos képet nem tudtak mellékelni, így kénytelen vagyok saját magam megkeresni.
Most is ezzel töltöm az időmet. Szerencsére épp egy kviddics meccs van, így az iskolát és a birtokot hamar át tudom kutatni, de nem találom. Így már biztos, hogy a meccset nézi.
Nagyon gyorsan indulok el a pályához, szinte már szaladok. Épp a játék végére érek oda, pont az eredményeket hirdetik ki. Ennek ellenére nem foglalkozok a dologgal, még a csapatokkal sem vagyok tisztában. A diákok épp levonulnak a lelátókról, én pedig a tömeg kellős közepén találom magam pár pillanat alatt.
- Hé, Lisa Turpin-t merre találom? - ragadom meg az egyik Holló karját, míg felteszem a kérdést.
Nálam fiatalabb fiú volt és megijedhetett, mert azonnal hebegni kezd, de szerencsére útba igazít. Villámgyorsan elindulok a mutatott irányba, viszont újabb akadályba ütközök... több lány is hátul maradt, akik a Hollóhát talárját viselik. Név szerint egyiket sem ismerem, csak látásból. Az egyiket talán még öltözködni is láttam...
- LISA TURPIN!!! - kiáltom el magam és figyelem a reakciókat, hátha valaki felismeri a saját nevét.