Josh & Rose

A gyengélkedős mondata óta minden másodpercben azon gondolkoztam, hányra menjek. Végül nagy nehezen rájöttem: a két érzés között állok. Fél egyre fogok menni.
Dél körül kilépek az iskola kapuján. Kivételesen körbesétálok, nem használom a titkos alagutat. Most gondolkozni akarok. Hallgatott rám, és megitta az álomitalt. De előtte megsimogatott macskaként. Tudom, hogy ennek nem szabadna nagy jelentősséget tulajdonítanom, de nem bírom ki, hogy ne tegyem. Csak ezen pörgök.
Sietős léptekkel megyek végig a főutcán, hogy aztán lefordulhassak a megfelelő helyen. Cipőm sarkának kopogása töri csak meg a falu csendjét. Kipp-kopp, kipp-kopp, megyek végig pár bolt előtt. Szokásos öltözésem van rajtam. Külsőmben az egyetlen változás talán a hajam, ami elég vadul áll, és karikás szemeim. Nem sokat aludtam az éjjel.
Pontosan tizenkét óra harminc perckor nyitok be a kávézóba.

Dél előtt húsz perccel kimentem a cukrászda elé. Ott vártam negyed egyig kezemben egy szál rózsával. Sok lány nézett meg, hogy mi a francot kereshet itt ez a fiú egymagában, de nem érdekelt. Csináld jól amit csinálsz. Nem jött. Innentől tisztázva volt a dolog. Kidobtam egy kukába a rózsát majd bementem és rendeltem magamnak egy fagyi kelyhet egy másikat is megrendeltem, de még nem kértem ki csak kifizettem. Maximum megeszem egyedül. Unottan turkálom a kelyhemet, majd egyszer csak belép Rose. Intek neki és hellyel kínálom.
-Szia. Örülök, hogy itt vagy. Hogy megy mostanában a sorod?- Kérdeztem elég naturálisan, bár egy mosollyal megtűztem. Nem akartam elveszíteni, még ha csak barátok maradunk is. Nem különösebben tört le, hogy nem jött el... de... letört... de próbáltam magamban elnyomni. Meglátjuk majd hogy alakul.
-Már hozzák is a te kelyhedet is.- És tényleg hozták.

Előbb veszem észre Josht, mint ő engem. Látom rajta, hogy kissé letört, és tudom, hogy ez miattam van. Dühös leszek. Először elutasít, majd mérgelődik amiért már nem tudom mit kellene éreznem iránta.
Leülök hozzá, és mosolyt erőltetek az arcomra.
- Szia- köszönök vissza- Nem történt semmi különös- mondom halkan- És veled?
Időközben meghozzák a fagyikelyhet, amit nekem kért. Mindketten csak túrkálunk benne. Egyikünk se néz a másikra. Végül nem bírom tovább- Josh!- csattanok fel kicsit, mire többen felénk néznek- Most. Most mondd meg, hogy mit akarsz. Mert én ezt már nagyon nem értem, és nagyon utálok nem érteni valamit- talán kicsit túlreagálom a dolgot, de nem érdekel. Nem szeretem a tallabérozást, és azt, hogy nem tudok két lábbal megállni egy álláspont mellett. Döntse el, hogy mit akar! Vagy járjunk, vagy legyünk barátok! Nekem teljesen mindegy.
Természetesen nem mindegy, ezt belsőm azonnal tudja. Egyértelmű, hogy melyiket akarom igazából. De mivel ez egy kettős dolog, ha csak én akarom, az egész hiábavaló.
Nézek a fiúra, és várom, hogy végre kinyögje amit akar. Hogy végre megnyugvást találhassak.

Nekem szegezi a kérdést. Elgondolkozok. Én magam sem tudom, hogy mit akarok.
- Figyelj én magam sem tudom, hogy mit akarok. Kedves és aranyos lány vagy, olyan akit szívesen hazavinnék 7. után. Ugyanakkor még alig ismerlek, és félek attól, hogy elrontok valamit. Nem egy gyengélkedőn akarom az első csókot, hanem egy tóparton, vagy bárhol. Tudod, ha végre találsz valakit aki fele még lépnél is annak a legjobbat akarod adni. Nem egy strigula akarok lenni azok között akiknek elcsavartad a fejét, és nem akarom, hogy egy strigula legyél nekem aki utánam rohan. Valami különlegeset szeretnék.- az utolsó mondatot már lángoló fejjel mondom de pár másodperc múlva már el is tűnik a zavar az arcomról és elkezdem belefelejtkezve enni a kelyhemet. Csak kattog az agyam, és nem jutok semmire. Ha azt mondom hogy barátok legyünk csak magamnak is és neki is ártok, ha meg túl hamar jövünk össze lehet, hogy csak benézzük, és nem is lesz olyan jó mint szeretnénk.

Csak hallgatom, majd végiggondolva mondanivalómat válaszolok neki- Teljesen megértem, hogy a gengélkedő nem túl romantikus. Mégis, szerintem a helyzet ott adta magát. Talán jó, hogy ott nem kapkodtuk el. Most itt vagy te is, én is. Felfogtam amit mondtál. De! Először is nem szokásom senkit sem elcsábítani. Egyszer már mondtam neked valamit. És te is. Szóval ez nem volt jogos. Illetve én nem futok utánad, ezt még most megmondom a félreértés elkerülése végett. Én nem futok semmilyen férfi után. Ha most azt mondod, hogy menjek el, megteszem. Ha azt, hogy legyünk barátok, ugyanilyen örömmel megteszem. Teljesen világos számomra, hogy te nem akarsz többet. Lehet, hogy heves vagyok, és szokszor durva, de ne feledd el, hogy a Hollóhátba, és nem pedig a Griffendélbe vagy a Mardekárba küldött a süveg. Én gondolkodom, és mindig ez alapján cselekszem. Nem szeretem a hazugságot, és ravaszkodást, se a forrófejűséget és vakmerőséget. Szóval fel tudom fogni a dolgokat. Én már tényleg nem tudom, hogy mit akarok tőled, és azt sem, hogy te mit tőlem. Ha akkor, az erdő szélén nem gitározol, soha a közeledbe sem mentem volna, szóba sem állok veled. Ott én csak próbáltam a józan eszedet előcsalogatni, hogy ne ölesd meg magad. Hogy utána hogyan jutottam el odáig, hogy sírjak érted? Nem tudom. Nem ismerek magamra, és te nálam jobbat érdemelsz. Te nem az igazi Rose Passiont ismered. Valahogy előhoztad belőlem ezt, és én nem tudom, hogy mikor leszek megint önmagam veled...- utolsó mondatomra lehajtottam a fejem.

Végighallgatom amit a lány mond. Másodpercekig gondolkoztam, és szinte minden átfutott az agyamon. Majdnem minden, és akkor rájöttem. Nincs mit veszítenem. Nincs semmi a mi magától benne és csak nyerhetek rajta. Ha meg nem jön össze maximum egyedül maradok. Hát döntöttem. Felemelem a testem az asztalról és közelebb hajolok Rose-hoz
-Sokan vannak itt szóval gyere közelebb!- Nyújtom az arcáért a kezemet, és ő kíváncsian arra, hogy mit fogok súgni közelebb hajol. Amikor közeledik a fejünk, valószínűleg nem is gondolja végig, hogy mi fog történni. És így csattan el az első csók.

Ő csak annyit mondd, hogy hajoljak közelebb. Kíváncsian várom mit fog súgni. Valahogy ez a meghitt sugdolózás nem illik bele az elküldés dologba...
Már várnám azt a pár szót, de helyette mást kapok. Megfogja arcomat, és megcsókol. Fél másodpercig sem tétovázok, testem irányít: visszacsókolok azonnal. Álmaimban sem gondoltam volna ezt, és ezt sem, hogy ilyen kellemes lesz ez az egész dolog.
Mikor végre szétválunk jövök rá arra, mit veszíthettem volna. Én hogy mit fogok. A csók óriási örömöt indított el bennem, arcom is kipirosodott. Most azonban már nem tudok mosolyogni- Josh! A rendelet... Meg kell döntenünk!- szemeimben tűz lángol, és mivel tudom, hogy ő is így gondolkodik, megnyugszom.
Nem gondoltam volna tíz perccel ezelőtt, hogy be fogom fejezni a kelyhemet. Magamban megállapítom, hogy rendkívül finom a fagyi.

Visszacsókol, és ez meglep, de élvezem a helyzetet. Örülök ennek az egésznek. A következő mondata elgondolkoztat.
-Igen. De egyenlőre még nem vagyunk elegen ahhoz, hogy tiltakozzunk. Olyan diákokat kell gyűjtenünk magunk köré akiket zavar a rendelet, és hajlandóak azért mindent kockára tenni, hogy ledöntsék.- Mondom ezt úgy hogy a fagyiskanállal gesztikulálok, és igen komoly arcot vágok. Komolyan gondolja, ő is meg akarja dönteni, és ez fontos, mivel ez a mai világ egyik legfontosabb kérdésköre. Elkalandoztak erre a gondolataim, de egyre inkább nehezemre esett erre koncentrálni, mivel ott ült előttem Rose. Csak néztem őt és csodálkoztam. Visszacsókolt, de vajon csak a meglepetés miatt, vagy mert nem akart szemétnek tűnni? Lehet, hogy nem is akar semmit, én meg erőltetem?

Esszük a fagyit. Egymásra pillatunk, majd a kelyhekre. Esszük a fagyit. Mindketten elgondolkozunk. A rendeleten, és a csókon. Néha egymésra nézünk. Nem tudom mi jár a fiú fejében, de szinte érzem, hogy az, ami az enyémben. Csak esszük a fagyit.
Kezd idegesíteni a tudat, hogy nem csinálok mást, csak fagyit zabálok. El fogok hízni!!! Ezen a belső kijelentésen elkezdek röhögni. Még mindig azt a kurva fagyit esszük! Mivel már majdnem megfulladok a röhögéstől, meg nem bírok szólalni. Joshra se bírok nézni, mert még jobban elfogna a röhögés. Biztosra veszem, hogy már ő is nagyon mosolyog.
Eszzük a fagyit, de a fagyi elfogy. Mire idáig eljutunk már a taláromon járnak a könnycseppeim. Erre mondja valaki, hogy normális vagyok. Még mindig rázkódom a röhögéstől, de végre a fiúra tudok nézni. Tekintete kérdő, mintha nem tudná eldönteni, hogy velem nevessen-e a semmin, vagy inkább aggódjon elmeállapotom miatt. Előbb-utóbb úgyis megkérdezné, hogy min röhögök, így nem várom meg. Fuldokolva az utolsó falat fagyitól kinyögöm- Nem tudom, hogy min röhögök- az asztalra borulva sírok, hátam rázkódik. Én eközben jól érzem magam, jó végre a semmit röhögni, az agyamat kikapcsolni.
Már nem esszük a fagyit.

Felröhög... Biztos hogy rajtam nevet, de miért tenné? lehet, hogy elszúrtam valamit? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kergetnek mindaddig amíg meg nem győz az ellenkezőjéről. Utána megszólal. Vele nevetek, és én magam sem értem, hogy min. Talán azon, hogy megint nem bíztam magamban.
- Aranyos ahogy nevetsz!- szólalok meg, miután abbahagyta.
Csak mosolygok.
-Mesélj magadról, és én hallgatni fogok!- Szólaltam emg majd vártam.

Miután sikerül lecsillapodnom kapok is egy bókot. Én a leglehetetlenebbül reagálok erre- Öööh, köszi. Ezt még nem mondták- mondom, és megint elkezdek nevetni. Bár, a nevetés szó erre túl szép. Én törvénytelenül röhögök.
Hirtelen azonban bedob egy témát. Meséljek magamról? Ez hogy jött ide...! Kérésének eleget teszek- Rendben. De mire gondolsz konkrétan? Meséljek a családomról? Anyám tanár a Beauxbatonsban, apám pedig kviddicsezett a dán csapatban. Van egy macskám, Cirmi, aki szinte pont ugyanúgy néz ki, mint az animágus alakom. Animágus vagyok, de ezt már tudod. Utálom a mágiatörit, ezt is tudod. Imádok párbajozni. Csak ennek, és a kviddicsnek élek. Ezenkívül szeretem még a bájitaltant, az SVK-t, az átváloztatástant, a bűbájtant, az asztronómiát és a számmisztikát. A többivel csak elvagyok. Imádok varázsolni. Szeretek sütit sütni, de csak nagyon ritkán van rá időm és türelmem. Nem vagyok türelmes. Szeretlek- hogy az utolsó mondatom hogyan jött ide, azt én nem tudom. Csak soroltam fel egy csomó mindent, ami jellemző rám, és... valahogy ez is egy ilyen dolog. Bugyuta vigyorral nézek vissza rá, és várom a választ.

Meglepett amit mondott, és nem tudtam, hogy mire véljem.
- Én is.- mondtam, és megint nem tudtam hova tenni azt, hogy miért mondtam ezt. Zavarba jöttem.
- Én is szeretem a bájitalt, meg az SVK-t meg az átváltoztatástant. Én meg metamorf mágus vagyok. Nem sok ember tudja, mert igyekszem rejteni, de úgy gondolom, hogy egy hasznos velem született képesség. Milyen hobbijaid vannak?- kérdeztem. Igazán érdekelt a lány, és nem tudtam, hogy miket lehetne kérdezni ezért feltettem azt amit egy bármilyen beszélgetésben fel lehetett. Reméltem, hogy nem szúrok el semmit. Remélem, hogy végre megismerhetjük egymást.
- Kérsz még valami édességet?- Kérdeztem, mivel már a fagyi elfogyott. Nem akartam olyannak tűnni aki elkényezteti akit szeret, de úgy gondoltam talán nem érti félre.

Kissé esetlenül válaszol az utolsó mondatomra, de én értem a lényegét. Vagyis remélem, hogy értem.
- Gondoltam, hogy metamorfmágus vagy. Még az erdőnél láttam meg- majdnem hozzá tettem, hogy "akkor, amikor kiakadtál", de hála Merlinnek befogtam a számat. Most nem akarok semmi rosszról beszélni.
- Hobbik? Hmmm... Kviddics, párbajozás, animágia, éneklés... Talán ide sorolható még a tanulás is. Amik érdekelnek, azokba képes vagyok rengeteg energiát beleölni. Egyszerűen szó szerint szomjazom az újat. És te? Mit teszel szabadidődben?
- Édesség... Na, ez is egy hobbim. Imádom az édességet!- olyan élvezettel beszélek róla, mintha egy személy lenne, akit nagyon szeretek- Nagyon kedves vagy, de köszönöm nem kérek. Tudod, nem szeretnék felszedni egy kiló plusszt sem. Ez így jó ahogy van most- mosolyodok el. Tisztában vagyok magammal, azzal, hogy vékony vagyok, de nem betegesen. És ez egy nagyon jó dolog szerintem- Mi a kedvenc édességed?- ha akarnám se tudnám kitalálni, pedig általában beleszoktam egyből trafálni a dologba.

Plusz 1 kiló? ugyan már Roseon nem hiszem, hogy meglátszana. Viszont akkor kap mást.
- Gondolom a lángnyelv wiskeyvel nincs semmi gondod, és az plusz kilókat sem pakol fel rád.- mosolyogtam rá, és reméltem nem gondolja, hogy le akarom itatni. Nekem talán ez az egyetlen pia amit szeretek, és ettől rúgok be a legjobban. Most nem ez lesz, mert bírnom kell, viszont még nincs kedvem lelépni, szóval rendelni és fogyasztani kell.
-Hogy mi a kedvenc édességem? Hű jó kérdés talán a Sav-a-Júj cukorka, esetleg a cukorpenna. Sajna nem vagyok egy nagy Kviddics huszár, a párbajozás sem tartozik oda amiben jó lennék, viszont Piton professzor az én Felix Felicis-emre a legbüszkébb állítása szerint. A zene nekem egy olyan dolog amivel nem nagyon foglalkozom, mivel egyedül unalmas.- erre az eredményemre Pitonnál mindig is büszke voltam. Annak ellenére, hogy a házába tartoztam, velünk sem bánt kesztyűs kézzel, és talán pont az adta meg a dicséretének a súlyát.

- Lángnyelv Whiskey... Hmmm... Még jó, hogy szeretem!- nevetek rá, de mondandóm második felét inkább nem mondom ki. A piától is lehet hízni.
- Felix Felicis... Ügyes vagy, gratulálok. Azt tényleg nagyon nehéz jól megfőzni, sok ideig tart, és mindig nagyon pontosan kell eljárnod. Nem semmi!- Josh Felix Felicist tud főzni? Piton megdicséri? Kicsit nehezen hiszem el, de megbízom a fiúban. Ha ő ezt állítja, miért lenne másként?- Mi a kedvenc főzeted? Melyiket szereted a legjobban elkészíteni?- na, erre tényleg kíváncsi vagyok. Egy ilyen ártatlan információ is sokat árul el az emberről akarata ellenére is. Nem mondom meg a kedvenc varázsigém, vagy főzetem: majd csak akkor, ha kérdezi. Ha nem érdekli, nem fárasztom vele.
Ekkor beugrik valami- Te még kérhetsz tőlem valamit. Ebben egyeztünk meg, és én ehhez tartom magam. A gyengélkedőn elhangzott kérésedet nem fogadom el. Legyen fantáziád!- nevetek rá, és elgondolkozom vajon milyen fantáziája is lehet neki...
- Szerintem a zene egyedül sem unalmas. Főleg, ha van hangszered. Én zongorázni tudok, és egy jó szám játszása közben lehet énekelni is. Ha gondolod, egyszer felmehetünk az SzSz-be, és kérhetünk egy zenetermet... Akkor már neked se lenne unalmas, hiszen ketten lennénk- belegondolva az ötletbe én már nagyon várom ezt a napot.

A felszolgáló felé fordulok:
-Két Lángnyelv Wiskey-t kérek szépen.- mondtam és már sietett is hogy hozzon nekünk. Elmosolyodok gonosz vigyorral. Hogy melyik a kedvenc főzetem? He-he még a végén el fog futni. De nem baj teszteljük egy kicsit a bátorságát. Igazat fogok mondani. Meglátjuk meddig mer elmenni. Az arcom komolyra válik és az eddig lehorgasztott fejemet most rá emelem.
- A kedvenc főzetem az Élő Halál Esszenciája. Nem kell vele sokat bíbelődni, és mégis nagyon hatásos altató.- Nyugodt arccal, és árgus szemekkel figyeltem a reakcióját.
- A hangodban némi kétkedést érzek a Felixel kapcsolatban. Nos, hogy eloszlassam a kételyeidet tessék.- benyúlok a kabát ujjamba, és előveszek egy kis üvegcse aranyszínű főzetet. Lerí róla hogy micsoda.
-Azt mondtad, hogy felkészületlen vagyok. Nos sosem vagyok felkészületlen. Csupán felhajtom csata előtt és nincs az a varázslat ami eltalál.- Pár másodpercig hallgattam és kíváncsi voltam mit reagál a lány. Vajon elfut, vagy csak jobban feltüzeli a kedélyeit?

Kihozzák a két whiskyt, mikor kinyögi, hogy mi a kedvenc főzete. Őszintén szólva nem lep meg- Ez jó. Nálad vagy valami ilyenre, vagy valami egészen másra, mondjuk amortenciára számítottam- elmosolyodok, és folytatom- Miért, szerinted nekem mi a kedvenc főzetem?- nézek rá kihívó tekintettel. Kíváncsi vagyok eltalálja-e, vagy nagyon melléfog-e.
Mikor előhúzza a Felixt, nagyon meglepődöm- Ejha! Így már megértelek. De azért még mindig azt mondom, hogy vigyázz vele. Függőságet okozhat, bár úgy érzem ezt nem kell mondanom, tudod te anélkül is. Én még nem ittam- teszem hozzá, és tudom, hogy nem is akarok. Sorsunk kifürkészhetetlen, sokszor egy-egy cselekvéssel évekkel későbbi dolgokat másítunk meg.
Kicsit zavar, hogy nem választ se az SzSz-es ajánlatomra, se a gyengélkedőn elhangzott, és el nem fogadott kérésre; de nem foglalkozom velük. Ha neki nem fontos, nekem sem. Úgyis ő járna jól.

Meglepett a mondata.
-Mégis miből gondoltad, hogy az a kedvencem? A Felix meg tudom, hogy függőséget okozhat.- Szólaltam meg és leküldtem az első kör Wiskey-t majd rendeltem még 2-t. Tudom, hogy milyen hatással van rám, de nem érdekel, mert lehet hogy pont erre van szükségem.
-Hogy neked mi a kedvenced? Sajnos nem tudom, de ha tippelnem kellene akkor amortencia. Ezt említetted először így ebből erre következtetek.- kijön a második kör szesz is .
- Ha nem vagyok tolakodó hadd kérdezzem meg: Hogyhogy egy ilyen szép lány még nem nagyon volt senkivel?- Igazán érdekelt a válasz, mert vagy valami nagy turpisság van a dologban vagy valami még rosszabb.

- Nem gondoltam, hogy ez a kedvenced, de ez is a tippek között volt. Valami erős, kábító dolog passzol hozzád. Mint az élő halál esszenciája, vagy az amortencia- mosolygok rá- Tévedsz!- még egy nevetést is megengedek magamnak- A kedvencem a Veritaserum. Aminek rossz elkészítésével ölni is lehet, illetve maradandó károsodást okozni az agyban. Bár, ezt lehet jó elkészítés mellett is... Nem szeretem a hazudozást, talán ezért ez- a valódi ok ekörül mozgott, de itt nem vagyok teljesen őszinte. Ezen az irónián majdnem felnevetek.
Josh időközben kikéri a második kör Whiskeyt. Fogalmam sincs, hogy ő mennyire bírja, de azt tudom magamról, hogy ezen kívül már csak maximum egyet ihatok meg anélkül, hogy ne legyen nagyobb hatása. Háromig bírom, ötnél már spicces vagyok. Eddig tíz volt a legtöbb, amit valaha megittam. Senki se akarjon engem részegen... Olyankor vadállat vagyok.
Kérdésére csak elvigyorodok- Nyugi, nincs semmi fertőző bajom. Egyszerűen félnek tőlem az emberek. Most őszintén! Ha van egy lány, aki úgy néz ki néha, mintha az út széléről jött volna, és közben tudja a következő évi átkokat meg esténként a Rengetegben mászkál macskaként... Szerintem nem nlhéz kitalálni, hogy miért nem jött senki a közelembe. Bevallom, páran bepróbálkoztak régebben. De hibáikból tanulva azóta senki- kaján vigyor ül ki az arcomra belegondolva, mit is tettem szegény fiúkkal annak idején...

Elgondolkodtat az amit mond.
- Félnek tőled? Ugyan miért? Ha nem trappolsz oda a macska nyugodt marad, és ha még hagyja hogy meg is simogasd.. az már jelent valamit.- Eszembe jut a jelenet a gyengélkedőn. Ahogy simogatom a puha bundáját. Nem vagyok egy nagy macskás típus, de ő aranyos volt.
- Milyen érzés metamorf mágusnak lenni? Mármint átváltozni, oké én is át tudok, de azért az teljesen más nem? Illetve azt is tudom, hogy a patrónusod lesz az alakod is elvileg, de hogy lesz a patrónusodból az alakod? Sok tanulás? Vagy inkább beleérzés kell hozzá? Egyé válsz az állat tudatával, vagy olyan mint a metamorfmágia... Csak elképzeled és kész. Egy időben sokat agyaltam, hogy milyen lehet átváltozni, bár azt hiszem nem fogom ezt soha megtudni. Eddig sosem vállalt engem még senki tanítványaként.- Elgondolkozom, hogy az utóbbi tanáraim sírva mentek haza minden óráról.

- Úgy érzem, még nem érzed át eléggé a helyzetet. Nem macskaként félnek tőlem. Egyszerűen kiismerhetetlennek, és vadnak tartanak az emberek. Amit én ki is használok természetesen, sőt, vissza is élek vele ha csak tehetem- vigyorgok- Elég egy szemvillantás a folyosón, és egyből szabad utam van, stb...- remélem most már kezdi megérteni, hogy mire gondolok.
- Hát, mivel én nem vagyok metamorf mágus, így nehezen tudom összehasonlítani. De azt tudom, hogy a kettőnek sok köze nincs egymáshoz. Igen, a legtöbb esetben az az alakod, ami a patrónusod; nagyon ritka, hogyha más. Olyankor ezerszer nehezebb is megtanulni, mintha ugyanaz lenne. Nekem ebben szerencsém volt. Megtanulni nagyon nehéz, nagyon jól kell tudni hozzá más dolgokat is. Viszont szerintem megéri. Eszméletlen érzés, és jó, hogy kicsit kiszabadulsz a fejedből. Állatként sokkal gyengébbek az érzelmeid. Megőrzöd a tudatodat, de sokkal kevésbé erősen éled meg a dolgokat, amik veled történnek- imádom beszélni az animágiáról- Ha meg szeretnél tanulni, keress egy hozzáértő tanárt. Magadtól ne próbálkozz, annak szörnyű vége lehet- nagyon remélem, hogy nem fog hozzám fordulni. Két okom is van erre. Az egyik, és elsődleges az, hogy nem szeretem tanítani az embereket. Bár, Joshsal talán kivételt tennék. A másik ok azonban az, hogy én nem vagyok tanár. Perzse, ha nagyon akarnám tudnám tanítani, de láttam már baleseteket ebből... Én nem akarok ilyet.

Elgondolkodtatott az amit mondott. Nagy kedvvel beszélt az animágiáról.
-Azt hiszem McGalagony professzor nem szívesen tanítana engem, szóval azt hiszem ez is ki fog maradni az életemből. Ahogy értem nem vagy egy nagy tanító, így választás elé álltalak. Megtanítasz az animágiára vagy eltöltesz velem egy romantikus éjszakát a Szükség Szobájában.-
Halvány segéd fogalmam sem volt, hogy mit fog válaszolni, de bármit válaszol én csak jól jöhettek ki belőle. Tudom, hogy számító dög vagyok de néha muszály megtenni, éld nem lehet mindig várni.kezdem érezni a piát a fejemben, de igyekszem ezt nem mutatni kifele. Csak ne csináljak semmi hülyeséget.

Gondolkodás nélkül vágom rá a választ- A romantikus este legyen. Nem vagyok tanárnak való. De ettől még ne add fel az animágiát! McGalagony biztosan segít neked, ne hidd, hogy nem. Csak látszatna banya, amúgy nagyon jó fej az öreglány- mondom vihogva. Nem beszélek hülyeséget, az öreg Maggy tényleg nagy arc tud lenni.
Már kezdem unni magamat a kávézóban. Egy ideje már dobolok a lábfejemmel, és egyre több asztal felől érkezik emiatt szúrós pillantás. A Whiskey is kezd a fejembe szállni, jó volna már egy kis friss levegő- Nem megyünk?- kérdezem sóvárogva- Már picit uncsi itt- húzom a szám egy grimaszra.

Háh az enyém vagy. Értem mit szeretne.
-Persze menjünk, de hova szeretnél menni? Szívem szerint úsznék eggyet, de maximum az iskolában tudunk. Van kedved úszni eggyet?- Tényleg szeretem úszni, bár be kell valljam magamnak, hogy meg akarom nézni fürdőruhában Roset. Mondhat bárki bármit, de mégis csak férfi volnék, és talán ez a kis öröm megadatik nekem. Az úszásról meg annyit, hogy nekem az úszás ojan mit Rosenak a repülés.imádom, mert szabadságot ad. És nincs is jobb mint egy medencében koktélozni azzal a lánnyal adó tetszik.

Fogalmam sincs, hogy honnan jött az ötlete, de nagyon tetszik. Én is imádok úszni- Rendben, menjünk- kiáltok fel, és már fel is pattanok az asztaltól. A fiú kénytelen követni engem, hacsak nem akar ottmaradni egyedül az asztalkánál. A kabátfogasnál ér csak utol- Menjünk úszni- mosolygok rá- Már tudom, hogy hova mehetnénk- szám széle arra a jellegzetes mosolyra húzódik, amit tilosbanjáráskor használok.
Anyai nagynénémék tehetős varázslócsalád. Ugyanúgy, mint minden anyai rokonom Franciaországban élnek. És van vidéken egy birtokuk, amihez gyönyörű úszómedence tartozik. Csaknyáron járnak ide, a kulcs azonban ott hever az egyik virágcserépben. A gondnok, aki rendben tartja a birtokot, pedig nagyon jó fej, így tudom, hogy nem fog engem beárulni.
Kirángatom Josht a kávézóból, és megfogom a kezét. Teszek egy fél fordulatot, és húzom magammal a fiút a semmibe. Kis idő múlva egy gyönyörű zöld gyepen találjuk magunkat.