Maggie & Rose

Nem szerettem a aszabvány iskolai talárokat. Azok túl... snasszok voltak. Olyat bárhol lehetett venni. Éppen ezért, én inkább eljöttem az Abszol útra, és varrattam a saját elképzelésem szerint párat. Madam Malkin nagyon jó varrónő volt, így nála szerettem megcsináltatni a talárokat. Ő megértette elsőre, hogy milyet akarok. Ugyan nem szerette, hogy a talárok picit sokat engedtek látni, illetve egy picit...khm... kurvásak voltak, jó! De hát ez van. Talár ide-vagy oda, a külsőm nem volt jókislányos sosem. Sulin kívül meg aztán pláne nem. Bármelyik kocsmába bementem volna, a varázslók párbajoztak volna a kegyeimért. De én ezt nem akartam. Én nem nézni szerettem a párbajt, hanem csinálni. Oooh, igen! Párbajozás... A kviddics mellett a másik gyengém. Kicsit belemerültem a gondolataimba, így nem vettem észre, hogy Madam Malkin lerakott elém egy jókora vázlatfüzetet. A feladatom mindig ugyanaz volt: a próbabábura megrajzolni nagyjából az elképezésemet, majd megmagyarázni neki az egyes részeket. Ilyenkor mindig itt szokott ülni mellettem, de most el kellett menni: egy első fiú talárjának szélét kellett feltűznie. Magamra hagyott, a várakozó részen ültem.
Ekkor kinyílt az ajtó, és bejött egy dögös roxfortos csaj. Végignéztem a lány külsején. Tetszett a stílusa. És ekkor leesett, hogy ki ez: Margaret Waldorf. Nem értettem, mit keres ő itt. Fogalamam sem volt, hogy az anyja jóban van-e Malkinékkal. Ha igen, akkor lehet, hogy barátságosan benézett csak az öreglányhoz. Ha nem, akkor jött kavarni. Más okot nem tudtam elképzelni, amiért bejött volna. Nem vártam meg hogy leüljön, nem tudtam, le akar-e ülni. Már csak udvariasságból odaköszöntem neki:
- Szia!- ez egy normális köszönés volt, az arcomon nem látszott semmi abból, amit gondoltam.

Amikor sikerült feljutnom a magas lépcsőkön, lenyomtam az aranyozott kilincset, majd beléptem az Abszolúti kis szabászatba, amely - bevallom - nem is volt olyan ízléstelenül berendezve.
Az anyám küldött el a mintákért, így kénytelen voltam - oly sűrű programom közepette - iderohanni a csomagolt anyagokért. Még mindig nem értettem miért épp Malkinnál választ anyagmintát a Purple Waldorf, de meg kellett tanulnom együtt élni vele.
Ahogyan betipegtem a szalonba megpillantottam a Madam-ot, aki mosolyogva nyugtázta jelenlétem és a pult mögé sietett, hogy végül átadja a Waldorf által vásárolt termékeket.
Hirtelen azonban arra eszméltem fel, hogy valaki figyel. Balra pillantottam, majd egy apró, szőke teremtésre esett a pillantásom, aki nem tudta megállni, hogy ne mérjen végig tetőtől talpig. Aztán persze zavarba jött és mélységes rajongást tanúsítva köszönt.
Felhúztam a szemöldököm, majd elfordultam.
Mégis kinek képzeli magát? Tudja, hogy ki vagyok? Talán emlékeztetnem kéne, hogy legközelebb ne forduljon elő a kis ,,incidens".
Átvettem a papírkosarakat, melyek a kék és arany selymeket tartalmazták, majd unottan válaszoltam néhány prűd kérdésre.
- Az édesanyja hogy van? - kérdezte bájologva a szabászat tulajdonosnője.
- Nagyszerűen. Épp most repült haza Milánóból. Tudja, egy unikornisszőr feldolgozó üzem új tulajdonosának mondhatja magát. Forradalmi újítás a tervezésben az állat szőrének talárba foglalása.
Elmosolyodtam és szemem sarkából a meg - megmoccanó szőke hajkoronát figyeltem.

Margaret arcára olyan megvetés ült ki, hogy nem tudtam visszafojtani a gúnyos horkantásomat. Lenézett. Egyértelműen. És én ezt nem szerettem. Ha nem hajlandó visszaköszönni-hát szíve joga. Attól még, hogy fennt hordja az orrát, az nem lesz szebb.
Visszafordultam a jegyzettömbhöz, és gyorsan felvázoltam új talárterveimet. Éppen igyekeztem a körvonalait áthúzni, mikor egyzserűen nem tudtam nem odanézni: unikornisszőr talárba szőve? Ki hallott már ekkora baromságot?! Felnéztem, és mondani akartam valamit, már nyitottam a számat is. Margaret rám nézett. Végül úgy döntöttem, csöndben maradok. Ekkora hülyeséget! Visszafordultam, és nagy lendülettel rajzoltam tovább. Unikornisszőrt szőni talárba... Nem értettem, ki az az ember, akinek van erre pénze. Az unikornis mágikus állat révén nem hullajtja a szőrét. Egyesével pedig senki sem tépkedi ki őket... A farokszőrét vágják: bájitalkészítéshez elengedhetetlen. De hogy unikornisszőrt! Ahhoz az állatnak meg kell halnia... Unikornist értelmes ember nem öl, magától meg... nagyon kevés hullik el, bár születni se születik több... Nem értettem. Elég sok pénzünk volt, és értettem is kicsit a dologhoz. De szerintem ez a bizonyos talár megfizethetetlen lesz, már ha egyátalán elkészül.
Elgondolkoztam, de arcom érzelemmentes volt, és jó részét a hajam takarta el. Időközben készen lettem az első talárrajzzal, így lapoztam, és elkezdtem a következőt. A figyelmemet a Madam mondata keltette fel:
- Margarat drágám! Az egyik mintát elfelejtettem beletenni a kosárba. Valahol az üzlet hátuljában van, kérlek várj pár percet, mindjárt megkeresem!- ezzel egy félmosoly kíséretében távozott, de azért egy utolsó mozdulattal Margaretet a leülésre ösztökélte. Ketten maradtunk a helyiségben. Az elsőéves fiú időközben már fizetett, és elhagyta az üzletet.
Én nem néztem fel. Nem érdekelt a csaj. Ha leül, leül, ha nem, akkor áll pár percet. Még csak felé sem néztem. Csak rajzoltam.

Az ostoba Madam miatt várakozásra kényszerültem. Dühösen toporzékoltam kezemben a zacskókkal és méretes, sárga táskámmal, de pillantásom önkéntelenül is a sarokban rajzolgató, fényes hajkoronára tévedt. Megfordultam és végigmértem a szőke tincseket.
Mi tagadás, a haja tényleg szép.
Hirtelen megindultam felé, hogy kíváncsiságom valamelyest enyhítsem, hiszen nagyon is érdekelt, vajon min dolgozhat oly hevesen. Mögé sétáltam - miközben tudtam, hogy figyel - és a háta mögött belepillantottam a kis füzetkébe.
Lélegzetvisszafojtva néztem a rajzra, melyen Rosalinda Passion kézjegye díszelgett. Az alkotás, vagyis egy talár rajza, melyet csupán a jobb kezével készített elképesztő volt. Mintha csak élt volna! A lila fodrok és bodrok mind azt a hatást keltették, mintha a szél fújta volna őket és én még a lágy csillogást is látni véltem a képen. Nem értettem semmit.
Mikor feleszméltem, újra rendeztem arcvonásaim és kihúztam magam.
Szívesen megnéztem volna a többi munkáját is, de csak így szóltam. Reméltem, hogy magától is rájön az általam kínált lehetőségekre.
Anyám örülne egy efféle varrónőnek.
- Nos, mióta is dolgozol itt?
Nem feltételeztem mást, hisz az efféle népségnek is ki kell valahogyan fizetni a tandíját.
Biztosan már évek óta itt gürcöl. Lehet, hogy már elsősként itt dolgozott, Teremtő ég!

Ez a rajzolás legjobban arra a dologra hasonlított, amikor macskaként vadásztam. Jelen helyzetben a vad a jegyzettömb volt, ennek szenteltem figyelmem nagy részét. Azonban minden vadász tudta, hogy vannak nála nagyobb vadak, illetbe őt akadályozó tényezők is az erdőben. Ez Margaret volt. Tudtam, hogy figyel, de tettetett érdektelenséget mutattam. Igazán akkor lepett meg, amikor mögém sétált. Tudtam, hogy a rajzot fogja megnézni, és emiatt nem kellett szégyenkeznem: a talárom ott 'állt' szinte a rajzlapon. Mivel Malkinnál csak lila ceruza volt, ebben a színben árnyékoltam, és színeztem ki. A kész mása majd kék színű lesz. A darab egyszerre volt csajos, dögös, és egyszerűen laza is. Az alján az anyag kicsit fel volt tűzve, és ez távolról fodorhatást keltett. Valójában nem voltak fodrok, utáltam őket. A lány hangja rángtatott ki gondolataimból.
Nem értettem. Ugyan nem láttam az arcát, de a párbajozáshoz szükséges volt nem kevés emberismeret, így hangja és maga a kérdés alapján elég sokat ki tudtam venni a dologból. A kérdés már csak azért lepett meg, mert hiányzott belőle a lenézés. De döntöttem: Ha Margaret kedvesen közeledik, én is így teszek.
- Nem dolgozom itt- néztem a lányra- Nem szeretem az iskolai egyentalárokat, így tervezek magamnak párat, és megvarratom Malkinnal- hangom kedves volt, még egy félmosolyt is megejtettem felé- Nem ülsz le?- kérdeztem a sok cuccára pillantva. Már vagy 10 perce kiment a varrónő, nem lehetett valami kellemes élmény ott álldogálni a sok cuccal megrakodva magassarkúban- Amúgy miért kérdezted?- na, erre tényleg kíváncsi voltam. Meglepett volna, ha azért, ami először eszembe jutott.

Hogy is mondjam meg neki, hogy ne tűnjön úgy, mintha oda lennék érte?
- Eredeti. - mondtam, majd kénytelen - kelletlen helyet foglaltam a kijelölt széken és az asztalra dobtam a papírzacskókat.
- Rajzolni tudsz, bevallom, de nem kamatoztatnád a tudásod valahol máshol? - mondtam bájosan mosolyogva és vártam, hogy vajon mit válaszol.
Keresztbe vetettem a lábam, majd ujjaim a térdemre kulcsoltam, úgy meredtem rá. Végignéztem a fehér arcon, a kék szemeken és azon a fénylő hajon. Azt hiszem életemben először irigyeltem meg így egy lányt.
Semmi kétség Margaret, Rose akár veszéllyé is válhat, ha nem lépsz valamit.
Elmosolyodtam, hiszen gondolataim nem hagytak más utat.
Már kis is terveltem valamit. - vágtam vissza nekik.

Sejtelmem egyre inkább kezdett beigazolódni. Ennek ellenére nem néztem kérdőn, arcomon csak egy átlagos mosolyféleség ült.
- Ooh, köszi- vigyorodtam el. Nem tetszett Margaret arca, kicsit alattomosnak éreztem. Kígyósnak. Kígyó... meg se lepődök. Az én vigyorom is kicsit tettetett volt.
- Sok szabadidőm van. Szívesen rajzolok máshol, mást is- értettem mire gondol, bár nekem itt megfordult más is a fejemben.
Oda kellett figyelnem Margaret Waldorfra, figyelnem kellett minden kiejtett szóra, minden gesztusra. Egy kígyó nem jó dolog. Egy befolyásos kígyó azonban... egyenesen szörnyű. Nem akarom magamat, és az elveimet feledni. És nem is fogom- súgta egy belső hang, mire óriási nyugalom lett úrrá rajtam. Hiszen ennek csak jó vége lehet számomra... Mekkorát tévedtem!

Mielőtt bármit mondhattam volna, Madam Malkin süvített be az ajtón én pedig megforgattam a szemem és újra két sarokra álltam, majd felkaptam a csomagokat. Azonban egy gondolat nem engedte, hogy kilépjek az ajtón. Elmosolyodtam, majd visszaléptem a bolt tulajdonosához és visszatettem a megvásárolt csomagokat asztalra.
- Madam Malkin elfelejtettem valamit. A lánynak... vagyis Rosalindának abból az anyagból adjon annyit, amennyi a ruhájához kell. Illetve abból az égszínkékből. Nekem.
A boszorkány bólintott és bement a pult mögé én pedig elégedetten kulcsoltam össze a kezem a derekam előtt, majd a szőke lány felé bólintottam és így szóltam:
- Szeretném, ha megterveznéd a Halloween - báli ruhámat.

Pár pillanat alatt világossá vált minden. Vagyis nem teljesen. Muszáj volt rögtön visszakérdeznem:
- Miért én?- ennél jobbat nem tudtam- Hiszen anyudnak ott van az óriási cége, és...- csak hebegtem-habogtam, pedig nem szoktam ilyet tenni sosem. Pár pillanat alatt azonban rendeztem vonásaimat, és felálltam én is. Így magasabb voltam egy picit Margaretnél.
- Mi jó származna nekem abból, ha megtervezném a ruhádat?- kérdeztem gyanakvóan. Tudtam, hogy nem fog egyenes választ adni, de figyeltem minden reakcióját. Sokszor a testünk többet mondott, mint szerettük volna- Nos?- kérdeztem rá, miután nem válaszolt. Valószínűleg elgondolkozott az érvein. Nem tetszik ez nekem...
A bennem szunnyadó macska azt kiabálta: menj!- de én nem hallgattam rá. Győzött az agyam, és a divatmániám. Várakozva lestem, mikor szólal meg a lány végre.

- Szerinted? - megcsóváltam a fejem.
Tényleg ennyire butácska?
- Nos, Margaret Waldorf ruhája lesz az este díszpontja, hiszen jómagam mindig is fényesebben ragyogtam, mint bármelyik diák a suliban. Nincs igazam?
Na most merj ellenkezni!
Figyelemre sem méltattam arcán a fanyar mosolyt. Kopogva járkálni kezdtem fel s alá és emelkedetten ecseteltem az érveket, melyek talán kedveznek neki.
- Nem gondoltál rá, hogy bekerülj elit köreimbe? Hogy olyan legyél amilyen én? Vagy olyan ruhákat hordj, mint én? Ugyan, Rosalinda, tekints mélyen magadba és mondd el, mi az, amire a legjobban vágysz! Szerintem, nagyon is szeretnél jóban lenni velem, nem igaz?
Elmosolyodtam, majd odatettem elé a kikészített, drága, selyemszövésű anyagot. Egyet az ő ruhájának, egyet az enyémnek.
- Nos?

Csak hallgattam Margaret észérveit. Az érveket, amelyektől a belső hangom ordított egyfolytában. Gondolkozni kezdtem. Elővettem pár embert az emlékezetemből, és belegondoltam, ők hogyan is döntenének. Ki így, ki úgy... Végül eszembe jutott egy név, és a hozzá tartozó arc. A legnagyobb ellenfelem az évfolyamon, aki ugyancsak szeretett tanulni. Akit le akartam győzni. Aki biztosan nem volt jóban Margarettel...
Döntöttem. Igent fogok mondani, hagyom magam belerángatni egy csomó mindenbe. Természetesen ha kell, azonnal ki szállok... Már ha ki akarok. Ugyan szerettem párbajozni, és repülni, ezek után nagy szerepet kapott a divat, és az öltözködés. A partik, és a bulik. Jól hangzott. A gyönyörű szövet láttára a bennem lakó macska dorombolni kezdett.
Ránéztem Margaretre, és elmosolyodtam- Olyan ruhád lesz idén, mint senkinek se!- ugyan nem tartottam Margaretet a legszebb csajnak, ezt nem mondtam volna meg neki sosem. Nem volt csúnya, ez tény, de tudtam volna mondani jobbat is.
Még egyszer elmosolyodtam, a két értékes anyagot pedig táskámba süllyesztettem. A Madamnak odaadtam a talárvázlataimat, úgyis tudja, hogy mi a teendő velük.
- Egy hét múlva jövök érte, Madam Malkin!- köszöntem el, és Margarettel az oldalamon kiléptem a boltból. A lányhoz fordultam- Még ma megtervezem, és a bál előtt készen lesz pár nappal, hogy még tudj változtatni rajta, ha szeretnél. Megfelel így?- kérdeztem. Válasza után megint kérdeztem- Merre menjünk? Ha van kedved beülhetünk valahova egy kávéra, de dönts te!- kíváncsi voltam mennyire akar egyből bevinni a málnásba. Sok minden fog kiderülni. Ugyan nekem volt egy iszonyat jó ötletem, hova is menjünk, de végülis vártam. Ha máshova akar, csak nyugodtan. A bennem lakó macska aludt, de egyik szeme résnyire nyitva volt, és szüntelenül figyelt.

- Nagyszerűen hangzik. - mondtam, majd még egyszer ránéztem a gyönyörű, kék anyagra és izgatott lettem.
Nem semmi a kiscsaj.
Gondolkozóba estem, hiszen nem mindennapi eset, hogy valaki ily könnyen válik új alattvalómmá. Habár örültem neki és úgy éreztem mindent megoszthatok vele, nem akartam bedőlni, hisz lehetnek rossz következményei is ennek az egésznek.
Megbíztam az ízlésében, hiszen eredeti volt és ügyes. Tudtam, hogy biztosan gyönyörű lesz az estélyi talár, ezért nem visszakoztam kétségeimmel.
Hirtelen megálltam, majd a papírszatyrokat a földre dobva sikkantottam egyet.
- Rosalinda, mostantól a köreimbe tartozol, ezért bizonyítanod kell hűséged! Egy beavató partit fogok adni a tiszteletedre, mit szólsz?
Azonban nem vártam választ.
- Ha hűséges és ,,minden lében kanál" kis alattvalómmá válsz, akár megkaphatod a főhercegnői címet is, mit gondolsz?
Mindenképpen számítottam a társaságára. Ha a divat megkomponálását bízom rá, miért ne bízhatnék mást is? Elvégre fontos, hogy megfelelő híreket vitessek valakivel.
- A kávét viszont lemondom. Anyám várja a ruhákat. - kifújtam egy tincset a hajamból, felkaptam a zacskókat, majd tovább szaladtam a macskaköves úton.

Hmm... Margaret ajánlata érdekesnek tűnt. Nem azért, mert szerettem volna az árnyékában lenni...ááá, azért végképp nem! De mégis, izgalmasabb volt mint állandóan a hülyéket bámulnia klubhelységben.
- Rendben- csak így válaszoltam egy széles mosoly kíséretében. Nem akartam túlzásba vinni a dolgot, de azért meg kellett győznöm arról, hogy elfogadom a 'hierarchiában' a helyemet. Egyenlőre. A köröktőől függően, és a képességektől függően a dolog változhat. Léphetek feljebb, lejjebb, és akár ki is. Ez csak idő és minőség kérdése.
Végül mielőtt beszélhettem volna kicsit többet, Margaret lemondta a kávét, és eltipegett tűsarkú cipőjében. Sokáig néztem utána, és igyekeztem megérteni a személyiségét. Kissé ez nehezemre esett. Végül arra jutottam, hogy az ő eddigi életében történt eseményeknek egyetlenegy meghatározója van: a pénz. Úgy éreztem nem tévedek nagyot. Beképzeltsége ellenére kedveltem a lányt. Hogy miért, magam sem tudtam.
Kiértem a boltok közül, és utoljára visszanéztem az Abszol útra, majd pödültem egyet tengelyem körül, és kék köpenyemmel együtt eltűntem egy szélfuvallat kíséretében.