Josh & Rose

Felkormányozom a fiút testét a negyedikre a fél iskola szeme által kísérve. Csak haladok előre, nem nézek hátra; a suttogásokra nem reagálok.
Madam Promfrey nem kérdez szokása szerint semmit, csak teszi a dolgát.
- Éjszakára itt kell maradni- jelenti ki, majd kimegy. Engem nem küld el. Mikor elvégzett egy csomó varázslatot a fiún, majdnem elsírtam magam. Minden az én hülyeségem miatt van!! Josh biztosan utoljára állt velem szóba ezek után... Legszívesebben kimennék, elfutnék még most, de nem teszem. Döntök. Mielőtt felébred, csak akkor megyek ki. Addigra talán rá tudom venni magam.
Pocsékul érzem magam, de mikor ez a gondolat átfut az agyamon... gyűlölöm magam. Én pocsékul?! Akkor mit érezhet ő? Végignézek alvó testén. Törött lábát a javasasszony sokáig vizsgálgatta, majd egy csomó varázslatot elvégzett. Végül bekötötte. Nagy baj még a fejével történhetett, ott időzött sokat Madam Promfrey. Hozzá sem merek nyúlni, még a közelébe se merek menni, nehogy valami rosszat csináljak.
Fogok egy kisszéket, és leülök az ágyától egy méterre. Térdeimet felhúzom, és kviddicstaláromba fúrom az arcomat. Pityeregni kezdek, majd szándékosan ebben a kényelmetlen pózban vészelem át az éjszakát. Nem akarok elaludni. Állam a térdemre támasztva, egész éjjel figyelem a fiút. A sötétben csak kék szemeim világítanak.

Lebegés... Nyugalom.. Béke... Fájdalom... Felnyögök. Fáj a lábam szédülök és az orrom is fáj. Meddig voltam kiütve? Volt ott valami zuhanás seprű is volt meg az a csaj... Rose. Kinyitom a szememet és látom hogy Rose ott pityereg, de még nem vette észre, hogy felkeltem. Miéért sír? Mi történt?
-Miért sírsz?- teszem fel az evidens kérdést, de tőle akarom hallani. Meg sem várom a válaszát inkább folytatom.
-Azt mondtad kérhetek valamit. Bármit... Csak annyit kérek, hogy emiatt ne sírj. Felesleges, mert nem a te hibád. Nem kellett volna hagynom hogy felrángathass. Megtettem, mert imponálni akartam, és ehelyett itt sírsz mellettem, ahelyett hogy aludnál a holnapi óráid miatt. Nem ér ennyit ez az egész. Különben is miattam ne sírj. Olyanokért sírj akik fontosak.- Elmosolyodom felülök közbe fel is szisszenek halkan. Rámosolygok mikor felemeli a fejét. Arcában a könnyek egy olyan dolgot hoznak elő amit rég éreztem. Együttérzés. Tudtam milyen amikor egy másik emberért sírsz. Talán ez a legrosszabb dolog a világon. Nem akartam, hogy ezt érezze.

Ülök felhúzott lábakkal, és figyelem a fiút. Egyszer csak megszólal. Hirtelen fel sem fogom, hogy mit mond, majd leesik szóáradata is. Ettől csak még rosszabbul érzem magam. Már nem pityergek, hang nélkül bőgök. Arcom talárom ujjába temetem. Nem menekülhetek.
Felemelem a fejem, miközben ő felül, felszisszen, és rám mosolyog. Ez a mozdulat, a felülés ébreszt fel.
- Feküdj le!- suttogom erőteljesen, majd felpattanok a székről, és gyengéden hátranyomom. Először picit ellenáll, majd beletörődik sorsába. Leguggolok az ágya mellé, és egészen közel hajolok az arcához- Josh!- ejtem ki a nevét bánatosan- Emiatt csakis én vagyok a hibás, és nem te. Illetve érted érdemes sírni- nagyon halkan beszélek, és ennél a mondatnál megállok. Csak nézek rá, ő pedig rám. Nézzük egymást. A légkörben van valami... Erős késztetést érzek a cselekvésre, de nem merek kezdeményezni.

Felém hajol a lány. Meglepődött arcot vágok, majd megszólalok.
- Csak a bűntudat beszél belőled, de nagyon kedves vagy, hogy ezt gondolod. Egyet tanulj meg az életben. Mindig ismerd azt akinek ilyet mondasz. Sosem tudhatod, hogy ki akar kihasználni. Az is lehet, hogy egy jól színészkedő halálfaló-ivadék vagyok, csak te még ezt nem tudod rólam!- A mondattal valószínüleg összetöröm a pillanatot, de nem akartam sem őt sem engem kellemetlen helyzetbe hozni. Különben is az elmult napok traumáiból jutott elég. Ott volt Lau... Nem akartam most ilyenekbe keveredni, és én még nem éreztem semmit iránta. Majd ha érzek talán megteszem a kellő lépéseket. Egyenlőre összetörve, nem a legjobb lenne nekiállni szerelmeskedni. Viszont ha megtenném akkor kihasználnám a helyzetemet és csak ugyanolyan lennék mint a többi fiatal ebben a kibaszott iskolában. Nem leszek tucattermék.
-Ne értsd félre nem azt mondom, hogy nem érdemes értem sírni, de az hogy nagyjából egy nap után ilyeneket mondasz könnyelműségre vall. Nem szabad a mai világban könnyelműnek lenni. Tudom, hogy nem egyszerű megérteni amit mondok, de hid el hosszútávon ennek értelme van. A mai nap maximum egy szex jutott volna mind a kettőnkek. Nem hiszem, hogy csak szexet akarsz és én se.- Remélem eljutnak a fejébe a gondolataim és így meg tudom találni vele a közös hangot.

Szavai leforráznak teljesen. A bűvös pillanat elszáll, kipukkan, mint egy szappanbuborék. Iszonyatos pusztító düh lángol fel bennem.
Hátraugrok az ágytól, és szikrázó szemekkel meredek rá. Pupillám keskeny réssé szűkül, úgy néz ki, mint egy macskáé. Karjaim remegnek, és legszívesebben széttépném az ágyon fekvő fiút.
Sokszor, sokan, sok mindent gondoltak már rólam, de ilyet még sosem. Josh nem ismer!!!- visítom magamban. Ha csak egy picit is ismerne, nem mondott volna ilyet. Nem szokásom szeretni embereket. Szüleimen kívül nincs élő ember, akit szeretek. Josh már kezdett beletartozni ebbe a kategóriába. Most azonban...
- Ha te így gondolkodsz rólam...- vetem neki oda gúnyosan, miközben az utolsó könnycsíkot is letörlöm- Amúgy kössz a jó tanácsot. Megfogadom!- köpöm oda szinte, és megindulok sebes léptekkel az ajtó felé. Már fogom a kilincset, amikor még egyszer hátrafordulok hozzá- Amúgy meg...- mondjam, vagy ne? Dühöm egy része már elszállt, így gondolkozom is kijelentéseimen-... még szűz vagyok- mondom szárazon, és kinyitom az ajtót.
Dühös vagyok magamra, és lényem egy része visszamenne, de a másik nem engedi. Meg a büszkeségem se. Valami nagy dolognak kell itt történnie ahhoz, hogy újra leüljek az ágya mellé.

A lány után nézek, majd kimondom ami az eszembe jut.
- Félreértesz. Senki nem vádol semmivel. Nem gondolom, hogy minden jött mentnek odaadod magadat. Nem nézlek kurvának. Csupán féltelek, hiszen aki fontos azt félted. Soha nem gondolnám, hogy könnyű vérű vagy. Ám gondold csak végig... Én vagyok az egyetlen ebben az egész istenverte iskolában, aki amiatt képes elszalasztani élete első normális csókját, mert jobbat akart. Jobbat, hogy ha így kell lennie akkor már a parkban fák között, és ne összetörve az éjszaka közepén a gyengélkedőn. Vess meg ha akarsz menj el távozz a büszkeségeddel. Nekem viszont így is megérte összetörnöm magamat így is megérte rábízni a gitáromat, és annak ellenére seprűre ülni, hogy tudtam itt fogok kikötni miatta.-
Szavaim érzem, hogy eljutnak a lányig aki lassan megfordul. Félelem fut át rajtam: mi van, ha nem sikerül meggyőznöm? Feltettem mindent egy lapra majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle.

Szavai hallatára dühöm teljesen elszáll. Rájövök, hogy nem akart megbántani, és hogy feleslegesen ostoroztam magamat. Rájövök arra, hogy valaki másnak van igaza. Utálom az érzést, de tudok vele együtt élni, el tudom fogadni.
Hátrafordulok, és belenézek a szemébe. Nem sajnálom, nem szeretem a szánalmat az emberek szemében. Lassan visszasétálok hozzá, és nyugodt mozdulatokkal leülök a székre. Egy karnyújtásnyira vagyok az ágytól- Megértelek. Bocsánat- hangom halk de erőteljes, fejemet nem hajtom le. Ezt neki mondom, a szemébe nézek.
Valószínűleg most elrontottam az esélyt arra, hogy ez alatt a kib*szott hét év alatt szerezzek egy barátot. Gratulálok!
Csak nézek rá, várom, hogy elküldjön. Mikor ezt nem teszi meg, megszólalok- Elmenjek?- válaszra nem várva folytatom- Meg kellene innod az álomitalodat. Akkor nem éreznél fájdalmat, reggelre pedig egészségesen ébrednél fel.
Ha kell segítek neki, de ezentúl mindig tartani fogom a tisztes három lépés távolságot.

Örülök neki, hogy nem ment el, és elmosolyodom. Bár félek, hogy nem örül neki, hogy igazam van.
- Nem akarom meginni. Most már ha összetörtem magamat amiatt, hogy ketten legyünk nyugiban, akkor ki akarom használni a helyzetet, hogy beszélgessünk és megismerjük egymást.- Elmosolyodom. Heves de kedves lány és van benne valami vadság. Majd kiderül, hogy mi lesz a vége.
-Egyébként meg.. Én is szűz vagyok...- vörösödök el a fülem tövéig. Ciki ilyen korban annak lenni pasiként. Ám el kellett mondanom, hogy bizonyítsam, hogy bízhat bennem.

Vörös fülei láttán igazából elnevetem magamat. Valahogyan viccesen jön ki a helyzet. Egyikünkről se gondolná az ember... Elkergetem beteg gondolataimat, és a többi szavára koncentrálok.
- Ugye tudod, hogy milyen csábító az ajánlatod?- kérdezem. Már nem nagyon van nyoma annak, ami pár perce történt, bár a légkör még nincs olyan felszabadult, mint volt- Önző dög lennék, ha engedném ezt. Beszélgetni nagyon sok időnk van. Gondolj csak bele! Az évben minden héten lesz dupla mágiatöri!- itt már nem bírom ki vigyorgás nélkül- De most meg kell innod a bájitalt. Neked is így lesz jobb. Feleslegesen ne szenvedj. Bolond az, aki elkerülhetné, de mégsem teszi. Vagy csak egyszerűen mazochista. Idd meg!- nyújtom felé a kelyhet. Ha nem teszi meg... Pipa leszek.
Látom a szemén, hogy beszélgetni akar. Háááát.... egy macskához beszélhet nyugodtan. Leteszem a kelyhet az éjjeliszekrényére, majd átváltozom. Felugrok ágyára, és végigsétálok a matraca szélén. Dereka magasságánál leülök, és dorombolni kezdek. Szemeimet félig lehunyom, csak arra figyelek, hogy beveszi-e az italt. Ha nem... használatba veszem karmaimat. Dorombolok tovább.

Mikor átváltozik, elmosolyodom. Édes kiscica volt, és ahogy felugrott a lábamra nem tudtam ellenállni a kísértésnek: simogatni kezdtem. Puha volt a bundája. Elidőzök egy darabig ezzel majd felhajtom az álomfőzetet és ez után feléhajolok, és azt mondom:
- Ha akarsz még látni engem kiscicám találkozzunk szombaton délben Roxmortsban a Madam Puddifoot Kávézója előtti kis téren. Ha ott leszel délre akkor randi ha egyre jössz nem az.- Majd lehajtom a fejemet és szinte azon nyomban elnyom az álom.