Laurel & Sherrilyn

Most az egyszer, fogalmam sem volt arról, mit akarok. De komolyan. Ott volt Thjalf, aki lopta életem első csókját. Ott volt a nagybetűs Rendelet, amit szívem legmélyéről gyűlöltem és megvetettem, és amihez semmi kedvem nem volt. És ott voltak a szüleim, akik arra voltak kíváncsiak, milyen kis alja népi varázslót szántak nekem. Bevallom, kissé engem is érdekelt a dolog, de eszem ágában sem volt senkinek sem elmondani. Biztos voltam benne, hogy az én szerencsémmel egy mocskos kis sárvérűt kapok, aki sikeresen bemocskolja majd a családunk nevét.
Ezekkel a gondolatokkal suhantam be a klub helységbe, ahol nem sokan tartózkodtak, tekintve, hogy az idő még fiatal volt, és a kinti langyos meleg is hívogatónak bizonyult. Körbepillantottam, ismerős arcot keresve, amikor megláttam a negyedikes Laurelt, egyedül üldögélni. Elindultam felé, aljas kis vigyorral az arcomon, bár semmi rosszat nem akartam. Azt hiszem, egyszerűen ilyen volt a mosolyom.
- Szia - leültem mellé, meg sem kérdezve, hogy zavarom-e, vagy hogy a hely szabad-e? Ha megtettem volna, nem is én lettem volna. - Hogy vagy?
Természetesen nem a hogy léte érdekelt, arra kicsit sem voltam kíváncsi. Egyszerűen csak untam magam, és ismerve a lányt, kellett valami, ami elindítja nála a beszélőkéjét. Arra pedig ez a kérdés tökéletes volt.

Ott ültem egy magamban a tűz mellett. Úgy éreztem most ebben a hidegben nincs kedvem kimenni sehova így ott ültem és olvasgattam unalmamban de egyhamar odajött hozzám egy ismerős Mardekáros lány.
-Szia Sherryilyn! Nem zavarsz egyáltalán...Éppen most fejeztem be a könyv olvasást. És ha már kérdezed köszönöm jól vagyok na és te? Válaszoltam a kérdésre a lánynak. Szinte kicsit meglepett, hogy ő odajött hozzám mintha manapság már engem mindenki kerülne a Mardekrában. Serena nyávogását annyira nem bírtam úgy, hogy őt inkább elküldtem a francba de Sherrlyinnel sem vagyok olyan jóban de most hátha ki fog derülni,. Ugyanis nagyon jó fej Sherrilyn legalább is részemről azt viszont nem tudom, hogy van-e neki rossz szokása. Bár.... néha én is undorodom magamtól amiért ilyen visszahúzódó vagyok és a Mardekárból egy barátom sincsen.... Leszámítva Josht, Scabiort és Dracot...

Lám, igazam volt, Laurel már fecsegett, legalábbis úgy és olyan dologról, ami engem nem érdekelt. Mert hogy, nem kérdeztem meg, hogy zavarok-e, vagy éppen mit csinál, mégis ezekre a dolgokra válaszolt először, amire csak felvontam fél szemöldököm, de inkább nem hangoztattam a véleményem. Sértődés lett volna belőle. Már csak azért is, mert ez a lány minden, csak éppen nem Mardekárosnak való, tisztán látszik rajta. Egy gyors mozdulattal megigazítottam a hajam.
- Köszönöm kérdésed, jól vagyok. Szerintem - itt aljas kis mosolyra húztam a számat, és közelebb hajoltam hozzá, hangomat halkabbra véve. - Sokkal jobban, mint te. Mondd csak, most éppen melyik kis varázsló tetszett meg?
Nyílt titok volt, hogy Laurel az a lány, aki könnyen szerelembe esik, és egy apróbb, kedves gesztustól már a földön van. Ez szánalmas, legalábbis szerintem. Egy lány ne legyen ilyen, ne aléljon el egy fiú ravasz mosolyától! Nem illik, főleg ha az a bizonyos lány a Mardekár ház tagja. Bár ezt szerintem Laurelnek hiába magyaráznám, nem értené meg. Jobban illene a Griffendélbe. Vagy ami még jobb; a Hugrabugba!

Ránéztem Sherrilynre és egy kis vicsorító mosolyt engedtem el a szám mellett, és ezt a szöveget adtam le neki.
-Szerintem az én dolgaimhoz semmi közöd, hogy ki tetszett meg nekem és ki nem.... Bár, ha azt mondanám, hogy a kis Túlélő tetszett meg éppen?? Akkor mi lenne erre a válaszod? Gyűlölöm a griffendéleseket na jó nem az összest csak azt a 3 nyavajást Potter, Grangert és Weasleyt. Észbe kaptam miután tudtam mit kell mondanom Sherrlyinek.
-Na és neked ki tetszett meg? Melyik Mardekáros? Tudni illik, hogy Sherrlyin se semmi lányka azért. Meg vannak neki is a maga fajta módszerei na de éppen nekem... Szóval az lenne a legjobb ha éppen kiolvastam a könyvet és elmennék egy vriss levegőre sétálni.